Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-17 / 193. szám
Fura ember ez a Kovács 0 — Ne haragudj, Nagy elvtárs, hogy ilyen korán hivattalak, de tudod, én korán kelő ember vagyok, ettől a sok idegeskedéstől nem tudok 'nyugodtan aludni. Egész éjjel csak forgolódom az ágyban, töröm a fejem, nem jön álom a szememre. A hajnal nekem a megváltás, mert tudom, hogy már nemsokára kelhetek. . Na de nem azért hivattalak, hogy kipanaszkodjam magam, bár egy igazgatónak is jólesik néha-néha kibeszélgetnie magát. A lényeg az, hogy kellene valaki a szervezési osztályra. Tudod, erűsiteni akarom a vonalat, de nem mérnökkel, nem technikussal, hanem olyan emberrel, aki közelről látja a termelést, érdemben, tud a gyakorlati dolgokhoz is hozzászólni. Egyszóval, arra kérlek, Nagy elvtárs, hogy javasolj valakit. — Hát elég nehéz dolog, főnök. — Nehéz, nehéz. Mindig csak ezt mondjátok. Ha köny- nyű lenne, akkor nem lenne ránk- szükség, mások is elvégeznék a munkát. Gondolkozz csak egy kicsit. — Hm, hm. Talán a Kovács, a tmk-ból. Igen jó esztergályos. 2 — Üdvözlöm, Kovács elvtársi Mit parancsol, kávét, vagy kólát? — Mancika, hozzon csak két: kólát! De jó hideg legyen! — Már szinte minden városban megfordultam, amelyik legfeljebb félnapi járásra esik. Egyik autóalkatrész-üzletből ki, a másikba be. Olajszűrő-betétet keresek 412-es Moszkvicshoz. A válasz mindenütt ugyanaz: sajátos. nincs. Már hónapok óta nem kaptunk egy darabot, sem. ■ így kezdődött a panasz, aminek nyomán felkerestük a gyöngyösi ÁFÉSZ szakboltját. Kérdésünkre meglepő választ hallottunk.' Csak házzal együtt tudunk adni szűrőbetétet. — így mennyibe kerül? — Sajnos, 340 forintba. A betét önmagában 59 forint. Házzal együtt tehát majd a hatszorosa. Szép kis különbség! És mit kezdjen a házzal az, akinek csak betétre lenne szüksége? Semmit. — Hány betétet adtak el eddig házzal együtt? — Egyet sem. Kénytelenek leszünk visszavinni az AUTÓK.ER nagyraktárába és megpróbálunk mást hozni helyette. Mi csak betétet kértünk, es ezt kaptuk, összesen húsz darabot, u 408-us Moszkvicshoz is. Ennyi a történet. A megjegyzésünk: az árukapósolást a törvény tiltja és bünteti. Ezt nem tudja az AUTÓ KÉR ? Aligha. Ami ennél is szomorúbb: nem kivételes esetről van szó. A 4t2-es Moszkvicsok tulajdonosai a megmondhatói, milyen nehéz ehhez a kocsihoz bármilyen alkatrészt kapni. Például: a vízpumpa műanyagbetétje 2,40-be kerül, de csak komplett vízpumpa kapható több száz forintért. Esetleg. A fékrásegítő gumikarmantyúja filléres áru, de hogy ilyenhez a kocsitulajdonos. hozzájusson, megkell Vennie az egész íékrásegítő •szerkezetet, majd ezer forintért. Néhány forintba kerülne a fényszóró üvegbúrája, ha kapni lehetne. Helyette teljes lámpa vehető csak meg. majd haiszáz forintos áron. De nagyon gyorsan, tegyük hozzá: mindez a változat csak a szerencsésebb esetre érten, dő, amikor egyáltalán kapni lehet a komplett szerkezetei is. A gyakoribb, hogy azt sem tudja a Szerencseden — Szóval, azért kerettem, Kovács elvtárs, mert terveink vannak magával. A Nagy elvtárs már referált magáról, s pont olyan emberre van szükségünk mint maga. Aki gyakorlati ember, de azért, az elméleti dolgokhoz is hozzá tud szólni. A szervezési osztályra kerülne be, egyelőre, mint előadó, de természetesén nincs kizárva, hogy egy bizonyos idő múlva még feljebb is léphet. — Hogy szereti a szakmáját? De, Kovács elvtárs, hát ki nem szereti? Aki nem szereti, annak nincs is helye itt a gyárban. És különben is, tartsa egy kicsit szem előtt a vállalati érdeket is. Ne legyen önző, hogy csak a saját maga szempontjait nézi. — Megbeszéli az asszonynyal? Na de, elvtársam,_ hát ki a családfő, maga, vagy az asszony? Na, jó ezen ne vitatkozzunk,, beszélje meg csak nyugodtan. Bár én. azt szerettem volna, ha a lehető leggyorsabban belép az osztályra. 2 — Mi a probléma. Nagy elvtárs? Hogy ez a Kovács vissza akar menni a termelésbe? Na ne vicceljetek velem. Mindent én intézzek helyettetek? A dolog rém egyszerű. Tessék neki adni kétszáz forint fizetésemelést. Igaz, hogy nem szeretem, ha ilyen körmönfont módon zsarolnak, de hát az nem tartozik az ügyhöz, hogy nekem, mint igazgatónak, mi az emberi véleményem erről a KoMoszkvics-tulaj dános megvásárolni. Minek nevezzük mindezt? Kereskedelemnek? Ugyan, hol van ez attól! Még a legszűkösebb gazdasági helyzetben sem lehetne ilyet elképzelni. És mindez nem csupán átmeneti állapot, hanem immár legalább öt éve tartó gyakorlat. Állítólag a belkereskedelmi miniszternek van egy rendeleté, amely hangsúlyozza: csak olyan árucikket szabad külföldről behozni, amelynek használatát, üzemelését folyamatosan biztosítani lehet. Ehhez a megszorításhoz az alkatrész ellátás is hozzátarvaesról. Ha megkapja a pénzt, majd megnyugszik. Hégi motoros vagyok én. tudom, hogy ilyen esetben mi a teendő. n aj — Mit bánom én, hogy mit csináltok vele. Már tele van a fejem ezzel a Kováccsal. Több száz ember gondja-baja helyett állandóan ezzel az egy emberrel kell foglalkoznom. De legalább azt tudnátok meg, hogy mi a baja, mivel nincs megelégedve. — Micsoda? Hogy jobban érezte magát az esztergapadnál? Ugyan már, legalább ti ne higgyétek el ezt a mesét! — Most jut eszembe valami. Küldjétek el jutalomüdülésre! Mennek az emberek Lengyelországba, neki is jut még egy hely. a — Azzal fenyegetőzik, hogy kikéri a munkakönyvét, ha nem mehet vissza a tmk-ba? Hát menjen. Én már bele vagyok dilizve ebbe az egészbe. Az ember jót tesz vele, kiemeli, ő meg állandóan cirkuszok lármázik. — Jó, jó, ne magyarázkodjatok. Tudom, ilyenkor mindig én vagyok a hibás. Én sok mindent elbírok. Ha any- nyira meg van őrülve azért a tmk-ért, hát menjen vissza. Inkább, minthogy kilépjen a cégtől. Micsoda blama lenne. — Istenem, hogy milyen furcsa emberek vannak... Kaposi Levente tozik. Csak a 412-es Moszík- vics a kivétel ez alól? Aligha. Ha pedig évek óta nem tudják (vagy nem akarják) az alkatrész ellátást biztosítani hozzá, akkor vagy csak leértékelt áruként volna szabad forgalomba hozni, vagy egyáltalán nem volna szabad árusítani. Senki sem akar nyolcvan- ezer forintot kidobni az ablakon. Évek óta ugyanis ez történik. Hiába van valakinek egyébként egy jó autója, ha filléres alkatrészek . hiányában nem használhatja.' (G. Molnár F.) Marikáról elmondhat juk:' párját ritkítja. Igen, mert ol,yan foglalkozást választott magának, amit általában „férfias” munkának szokás tekinteni — oktató. Pontosabban : gépjárművezetői gyakorlati szakoktató, aki az autóvezetés tudományára tanítja azokat, akik vezetői jogosítványt szeretnének szerezni. Egerben, de széles e megyében sem találni párját, ő az egyetlen nő a férfiak közt ezen a pályán. Fekete szemű, csinos, barátságos lány Pilák Marika. Stílszerűen munkahelyén, a bordó Skodában beszélgetünk, amely éppen olyan mint a többi más kocsi, csupán annyi a különbség, hogy itt mindenből kettő van, gázpedálból, kuplungból, fékből. Természetesen azért, hogy az oktató átvehesse a gépkocsi feletti uralmat, ha tanulója netalán már elveszítette. — Gyakran megtörténik? — Nem nagyon. Tudja — magyarázza mosolyogva —, akik idekerülnek, hogy már részt vehetnek a forgalomban, azok előzőleg KRESZ- vizsgát tettek, tudják a szabályokat, a vezetés technikai részét pedig mi igyekszünk jól elmagyarázni. Szóval — csak ritkán, kell átvennem a tanulótól a vezetést. — Elmondaná, hogyan lett lány létére oktató? — Ügy, hogy már közép- iskolás koromban, amikor nyári gyakorlatra jártam ide az iskolába, nagyon megszerettem ezt a helyet. A Heves megyeiek Budanesten Kroó György A Panakosita-házban kezdte nmmm Közülünk indultak, telve ambícióval, tehetséggel, tett- vággyal, s a szőkébb haza, Heves megye iránti szereteti tel, a távolságot és az idő múlását nem ismerő ragaszkodással. A fővárosban élnek, mint minden ötödik magyar, de amikor találkozunk velük, ajkukra tolul a fiatal kor számos emléke — mesélnek, s Budapest kőrengetege a dombos-erdős, csendes Heves megyei tájjá szelídül. Ma induló, s vasárnapon- kint ismételten jelentkező sorozatunkban őket kerestük fel: beszéljenek magukról, hogyan alakult az életük, amikor az útjuk tovább vezetett a szűkebb hazából, mire emlékeznek, és — mire emlékeztethetnek bennünket is?... Azok a velem — e sorok írójával — egyivású fiatalok, akik betették valaha a lábukat az egri Panakoszta-ház- ba — a zeneiskolába — jól ismerik Vogelné Kaufmann Emmi nénit. Emlékszem, amikor záróvizsgáink előtt tanítványaival együtt szorongtunk az iskola folyosóján, a legjobban ők féltek, ők izgultak. Emmi néni szigorúságáról legendák keringtek, s mi, csellisták, örültünk, hogy csak távolról ismerjük a nekünk, gyerekeknek már termetével is félelmetes hegedű- tanárnőt. De azt is tudtuk, — vagy inkább csak sejtettük — hogy Emmi néni sok-sok kiváló hegedűsé wr*? * -hogy nemcsak a hegedűjáték tudományára, de a zene szere- tetére is megtanította nebulóit. Nos, valamikor a harmincas évek végén Kroó György zenetudós. zenekritikus első hegedűtanára is Emmi néni volt. Nála tanulta meg a hangszeres játék ábécéjét, a zenei nyelv alapjait. Nála és Gyárfásné Huber Jolánnál. Az, hogy emlékszik rájuk, hogy beszélgetésüket az ő dicséretükkel kezdi, bizonyítja, hogy sokáig emlékezetes útra valót kapott tőlük. — Az akkori, meglehetősen elavult módszerekkel oktató isensaedagQSUSok Mail <we&Ihletükkel ?s kiemelkedtek. Bartókról és Kodályról beszélni, egyetérteni a szemléletükkel, a módszereikkel, akkoriban apró kis forradalmi tett volt. Mindketten úgy élnek emlékezetemben, mint zeneileg művelt ás tájékozott pedagógusok. Joli néninek egy rendkívüli zenei élményemet is köszönhetem. Talán hihetetlen, de még ma is visszacsengenek bennem Mozart d-moll zongoraversenyének akkordjai, ahogyan tőle hallottam egy hangversenyen. Egész gyermekkoromból egyetlen hasonlóan emlékezetes zenei élményem maradt még. Kisdiák koromban este nyolckor nekem is ágyban volt a helyem. Apám leoltotta a villanyt, kikapcsolta a rádiót. De egy alkalommal addig ri- niánkodtam neki, míg megengedte, hogy ott, a sötétben, ágyban fekve, végighallgathattam Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét, ha jól emlékszem, Gieseking előadásában. Biztos, hogy ezek az élmények és a zeneiskolai diák- hangversenyeken elért sikereim ösztönöztek, hogy mindenáron hegedűművész akartam lenni. — Nem bántja, hogy ez csak álom maradt? — Amikor a háború után egyedül maradtam, szüleim, meghaltak — felköltöztem Budapestre Rövidesen beiratkoztam a Zeneművészeti Főiskolára. Nem kellett sok idő hoeza, hogy. -rspiááeétm Marika vezetni tanít munkát érdekesnek, az itt dolgozókat pedig nagyon rendes embernek tartottam, így aztán érettségi után, 1989-ben eljöttem adminisztrátornak. Az szép, de nagyon nehéz munka. Én emellett a munka mellett szereztem meg már első évben a jogosítványt, 1973- ban pedig sikerült elérni régi vágyamat, siker« vizsgát tettem és gépjárművezetői gyakorlati szakoktatói -minősítést szereztem. Akkoriban délelőttönként adminisztrátor voltam, délután pedig oktattam. Ezt aztán annyira megszerettem, hogy ez év január 1-től átjöttem, és főállású oktató lettem. — A család nem ellenezte? — Csak egy kicsit. De nekem volt egy jó érvem: valamikor édesanyám volt az egyetlen kárpitos az Agria 'Bútorgyárban, ott lett kiváló dolgozó és szocialistabri- gád-vezető. Akkor miért ne lehetnék én oktató, nem igaz? Marika komolyan magyaráz, mégis gyakran mosolyog. Igaz, minden oka megvan rá: olyan munkát végez, amit nagyon szeret és az is biztos, hogy igazán nehéz vizsga áll mögötte. — Bizony — mondja —, nehéz volt. Nekem meg, mint nőnek, talán még nehezebb. Bizonyítani akartam, nehogy bárki is azt mondja, hogy hozzám elnézőbbek a vizsgáztatók, mert én nő vagyok. így aztán sokat tanultam és sok segítséget is kaptam ehhez Demeter Györgytől, az iskola vezetőjétől és a helyettesétől és lényegében oktató kollégáimtól, akikkel azóta is igen jó barátságban vagyunk. — Mint szakember, bizonyára tudja a nagy titkot, Marika: Milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki jó gépkocsivezető lehessen? vegyem tudomásul: a főiskola leggyengébb hegedűsei közé tartozom. Hogy mégsem ment el a kedvem a zenei pályától, ezt nagy tanítómesteremnek, Szabolcsi Bencének köszönhetem. Egri diákéveim alatt nem sokat tudtam meg a zene történetéről. A zeneoktatásban akkoriban. szolfézs, zeneirodalom ismeret, nem volt. A gimnáziumban volt egy kiváló történelemtanárom. Janák Viktor és egy fizikatanárom, Darvas Andor, aki néhány művészettörténeti órát is tartott nekünk. Ez a két tárgy különös élmény volt számomra, de hogy zenetörténet egyáltalán létezik, s hogy mi az,, ezt csak Szabolcsi Bencétől tudtam meg. Amikor még hegedűs koromban megtartotta első zenetörténet-óránkat, leesett állal hallgattam. Pár hét kellett csupán, hogy döntsék: ez az igazi, ez az, ami engem tűz- be-lázba tud hozni, ezzel akarok foglalkozni. így azután, mint hegedűs is, csak azért tartottak a főiskolán, mert a következő évben — 1950-ben — indult meg a zenetudományi tanszak. Ott végeztem 1958-ban. — 1957 óta dolgozik a rádió zenei főosztályán. „Mellékesen” a főiskola tanszékvezető tanára. Tudományos munkája, tanári munkája hogyan fér össze a rádiós zenei ismeretterjesztéssel ? — Sokan — sajnos, néhá- nyan a kollégák közül is — azt gondolják, hogy ez ala- csonyabbrendű munka. Éppen Szabolcsi tanár úrtól tanulhattuk meg, hogy a mi munkánk nem cél, hanem eszköz. Ahhoz nyújt segítséget. hogy a művészek tel j©- iSebbfi»- JWtdáanak . •wteítwstíbi* — O, ez igazan nem nagy titok. Jő reflexek, kifogástalan KRESZ-tudás, kellő figyelem és önbizalom. Bátorság, de nem túlzott önbizalom, mert az sohasem vezet jóra. — Es a jó vizsga titka" — Az, hogy tudni kell — nevet a kérdésen, de aztán már komolyabban teszi hozzá: — jól fel kell készíteni a leendő vezetőket. Ez a mi dolgunk,' és én nyugodt is vagyok, mert tudom, hogy mi ezt tesszük.' — Eddig hány embert- tanított meg a vezetésre? — A váltótársammal, Szepesi Jánossal eddig 86 hallgatót készítettünk fel vizsgára, jelenleg pedig 14 tanulóm van és 29 óra alatt tanítom meg őket vezetni. Ebből az utolsó kilencet már, hogy úgy mondjam, deffenzív vezetésre fordítjuk, a közlekedés finomabb árnyalatainak, erkölcsi és etikai kérdéseinek megismerésére, kialakítására és elmélyítésére ... S hogy mindezt nem sikertelenül tanítja Marika, arra rövidesen az élet ad választ: Kezdődik az oktatás, fiatal, szőke fiú, Szúró- mi Bertalan ül a volánhoz. — Tessék, induljon el — hangzik az utasítás és jönnek a további tanácsok: —• ülés... tükrök... induljon, guruljon szép lassan... gázon a lába, egy picikét előrébb... úgy, most jöjjön vissza szépen a jobb oldalra. ., Lassan, akadozva megyünk, és a színház mellett kifordulunk a Lenin útra. A sávot azonban szinte lehetetlen elfoglalni, mígnem megáll egy kis Trabant és udvariasan elenged bennünket. Köszönjük — intünk a CB 45-66-os kocsi vezetőjének. — Rendes fiú — mondja Marika — és csak úgy, mellékesen megjegyzi: — a ta- miványom volt. B. Kun Tibor egy zeneművet, hogy a hallgatók zeneértő füllel üljenek be a koncertterembe. S ez népművelői feladat is! Nem is akarom, nem is szeretném rádiós munkámat abbahagyni. Hogy Szabolcsi tanár úr elvei milyen jól megfogantak, bizonyítja, hogy talán a világon egyedülálló, amit rovatunk elért. Szakmánk leg- kiválóbbjai, Barta Dénes, Kókai Rezső, Űjfalussy József és a többiek is állandó műm katársaink. — Engedjen meg egy laiku# kérdést. Egy zenetörténés:; milyen forrásokból, hogyan dolgozik? — Természetesen, a meglevő irodalomból, de elsősorban a kottákból. Azok elemzésével. Hangversenykritikát sem lehet az adott mű kottája és a zeneszerző munkásságának ismerete nélkül írni. — Könyveit, tanulmányait országszerte ismerik, műsorait hallgatják. Az egri kisdiákból elismert zenetudós lett. Munkája mellett maradt-e ideje, hogy valamilyen formában tartsa a kapcsolatot a szülővárosával? — Nincs különösebb kapcsolatom. Utolsó emlékeim szüleim elvesztése, fájó sebek, s ez is Egerhez kapcsolódik. Talán ezért is sza- kädtam el annyira a várostól. De nagyon örültem, amikor néhány éve kitüntették Emmi nénit és megszólaltathattam az „Üj Zenei Újságában. S amikor a zenei műveltségi versenyben az egri Dobó Gimnázium diákjainak tettem fel a kérdéseket, kicsit összeszorult a szívem, titkon szorítottam nekik, hisz harminc évvel ezelőtt én is ennek az iskolának a diákja kásáié 1f?5. íwujrttsztt* Vt,, «wsántaw Egy darabot sem
