Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-17 / 193. szám

Félszárnyú madár?

Megyénk kulturális, mű Tfoaeti élete általában igen sokat fejlődött az utolsó tíz esztendő alatt. Kiég ilyen tekintetben a művelődési házak gazdag hálózatára, újabb és újabb könyvtárakra, filmszínházakra utalnunk. Tájházakkal, Hatvanban önálló intézménnyel gyarapodott a múzeumok megyei igazgatóságának „leltára". Rendszeres, ha nem is éppen zökkenőmentes Eger színházi ellátottsága, városainkban, falvainkban. gyakorta vendégeskedik a Déryné Színház. Olyan községekben is, mmt Lőrinci és Heves, nagy népszerűségnek őrvend az állami zeneoktatás. A hangversenyélet fellendüléséről pedig az Országos Rendező Iroda bérletsorozatai, a művelődési központok színvonalas alkalmi koncertjei mellett a többszörösen kitüntetett Egri Szimfonikus Zenekar sokrétű, íz- lésformáló, közönségnevelő munkája tanúskodik.

Tehát impulzív az érrendszer, amelyen keresztül az írott szó, a pergőképpé formált irodalom, a drámai alkotások legjava, s a muzsika sok-sok szépsége eljut a társadalom testének egészébe. A meglevő intézmények azonban nem csupán alkalmi jellegű nekilendülést, időnkénti fokozott áramlást biztosítanak az említett műfajoknak, Jianem a folyamatos tömegkapcsolat révén állandósul a nemes irodalom, a tartalmas muzsika, a muzeális gyűjtemények nyújtotta tudományos ismeret- anyag, valamint a különböző társadalmi rétegek együttélése. Ha jól meggondoljuk, enélkül el sem képzelhető a kultúra kiteljesedése, hatékony érvényre jutása!

De elmondhatjuk-e ugyanezt a látásműveltséggel, a képzőművészeti ízlésfejlesztéssel, ismeretterjesztéssel összefüggésben? Elég tágak-e a véredények ahhoz, hogy ilyen kultúrát is szétáramoltassanak? Megtettünk-e minden lehetségest azért, hogy ez a sokáig mostohán kezelt művészeti ág megyénkben méltó ranghoz jusson, tárgyi és személyi feltételei biztosítottak legyenek? Mert ahogyan- egy- könyvtárba, moziba, múzeumba, kultúr- házba bármikor betérhet a szépre szomjazó, a festmények és Szobrok is akkor hatnak széleskörűen, ha állandósul a velük való találkozás lehetősége.

Nos, véleményem szerint, engedményekkel sem mondhatjuk el, hogy ilyesféle tekintetben kedvező a Heves megyei összkéD. Jószerint az út kezdetén állunk!

Vegyük néldául számba állandó kiállítótermeinket. Van egy az egri Dobó István Vármúzeumban, álló anyaggal. S ott a Rudnay Terem, amelv •'•■n'ag kereskedelmi célból létesült. Sehol sincs olyan múzeumunk, képtárunk, művelődési központunk, ahol hónapról hónapra szerephez juthatnának kortársművészeink, ahová mindenkor betérhetne a festett színek, a művesen faragott kövek szerelmese, vagy pedig a spontán érdeklődő, akiből barat válhat idővel. Vagyis mindmáig nem biztosított e műfaj és közönségének együttélése, a folyamatos kapcsolat alapfeltétele.

Persze, teszünk és tettünk erőfeszítéseket. A megyei művelődési központ által fenntartott Egri Kisgaléria jó néhány értékes tárlatot rendezett, s különösen sokat tett szűkebb hazánk, Heves megye képzőművészeinek elismertetése érdekében. De terémgondok miatt,' szemelj'! feltételek hiányában megfeneklett ez a munka. S az akvarell bienruilét is úgy tudja Eger időről időre megrendezni, hogy a Gárdonyi Színház lehetetlenül . rossz megvilágítású előcsarnokában akasztják közönség elé a kiállítási anyagot. Gyöngyösön a Ber- ze Nagy Gimnázium dísztérg| MamU

1975 augusztus 17., vasáraa?iné adott olykor otthoni képzőművészeti alkotásoknak, újabban pedig a főiskolai kar fogad . festőket, szobrászokat. Ez intézmények kapcsolata azonban kedvezőtlen a nagyközönséggel.

Ha pillanatnyilag Hatvan város vezérszólamot játszik megyénkben a képzőművészeti kultúra terjesztésében, ez sem .a jobb adottságoknak. nem a jobb tárgyi feltételeknek köszönhető. Legfeljebb itt több energiát sikerült mozgósítani az ügy sikere érdekében. S mind a Hatvány Lajos Múzeum, mind a Hatvani Galéria szorosabbra fűzte barátságát néhány országos intézmény- nyel, amelyek nem csupán a művészi színvonal tekintetében jelentenek garanciát, hanem anyagilag is segítik e kis vidéki város nemes törekvéséit.

De hol van akkor még a többi száz község? Hogyan jut műélvezethez a falusi lakosság?

Csak generális intézkedéssel oldható meg az egész •problémakör. Éspedig akkor, ha a közművelődés megyei irányítói átfogó tervet dolgoznak ki a látáskultúra fejlesztésére, a terv figyelembe veszi a műfaj elmaradott helyzetét, s az anyagi erők átcsoportosításával, gondos szétosztásával egyrészt önálló kiállítótermekhez juttatja legjelentősebb

településeinket, másfelől fedezetet biztosít a kiállítások folyamatos megrendezéséhez, az installációs anyag beszerzéséhez. Ez nem , luxus, ez parancsoló szükség.

Amit feszegetek, azt természetesen nem úgy képzelem el, hogy száz helyre juttassunk az anyagiakból, száz községre bontson a megye munkatervet, száz falu élvezze hétről hétre a művészi szép eme megjelenési formáját, a festmények és szobrok nyújtotta élményt. Megvalósíthatónak tartom viszont akkor, ha öthat települést képzőművészeti decentrummá nyilvánítunk, ide költségkeretet juttatunk, amelyből rendszeresen, visszatérően kiállításokat. képzőművészeti előadásokat kell rendezni a körzet falvaiban is. Szorgalmazzuk továbbá a körzeti installációs alap megteremtését. Néhány országos intézménnyel pedig olyan érdekszövetségre lépnek ezek az alközpontok, aminek révén — klasszikusoktól a fiatalokig — művészeink java termésével ismerkedhetnek meg közvetlenül az érdeklődő tízezrek.

Hogy mindez ábránd, fantazmagória, rögeszme lenne? Annak igen, aki úgy képzeli, hogy a kultúra madara fél szárnyon is célba érkezik.

Moldvay Győző

MAI

18,10!

Barátságfesztivál

Az I. magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál nem szűkölködik a kulturális eseményekben. Kiállítások, filmvetítések, színes műsoros estek tarkítják a fesztivál napjait. A tévé helyszíni közvetítést ad a kulturális delegációk gálaműsoráról, amelyre a budai Parkszínpadon és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül sor. A szovjet és magyar gálaműsorban sok a tánc, az ének, a vidám jelenet, láthatunk folklór műsort, hallhatunk mozgalmi dalokat, elkápráztatnak a színes jelmezek, * gyorslábú táncosok.

Finálé Szegeden r a Peer Gynt

Befejeződött az ízlés és társadalom témakörét bejáró művelődéselméleti nyári egyetem, lassacskán zárnak a kiállítások, véget érnek a 17. szegedi ünnepi hetek. A szabadtéri utolsó bemutatójáról, a Peer Gynt- ről kértünk rövid véleményt a rendező Lengyel Györgytől, és a címszereplő Huszti Pétertől,

Lengyel György: Az elmúlt évtizedben harmadszor találkozom rendezőként Ibsen drámai költeményével. Még Debrecenben egy önmaga fölött ítélkező hőst állítottunk a középpontba kritikusan és. elemzően, majd 1970-ben, a Madách Színházban, a tehetségesebb, ívelőbb, számyalóbb emberi és költői tehetség tragédiáját Igyekeztünk kirajzolni. Ügy érzem, az eddig megfogalmazottak kiteljesítése történik most, amikor először kerül dómszínpadra a Peer Gynt. Az idő és a darabbal való találkozásaim olyan gondolati közegbe emelték számomra a darabot, hogy Szegeden, a szabadtéri különleges környezetben talán a legvilágosabban tudom kifejezni azt.

Huszti Péter: Két ember kapcsolata, a szerelem, a barátság, ez érdekel elsősorban, hiszen az élet legfontosabb tartalmai. Emberi helyzetei miatt foglalkoztatott sokáig a Peer, az évek során — mert közel százszor játszottam — új szépségei, mélységei nyíltak ki előttem. A változásoknak, amiket megértem, Peer is hordozza nyomait, következményeit.

Fehér Miklós jelképes erejű díszletei között a szegedi előadás főbb szerepeiben még Psota Irént, Bencze Ilonát és Almási Évát láthatja a közönség.

Nikolényi István

Ugorj magasra, Kolja!

Amikor magasra szökkenve kirobbant a lányok, karéjából, minden pillanatban azt hittem, hogy hanyatt esik. Szinte úszott a levegőben, széttárt karján lobogott a bő, aranymintás ingujj. Az ügyesség és az erő párosult ebben a mozdulatban: ugrás, „hátúszás”, ugrás a harmonikaszó pattogó ritmusára.

Kolja a fergeteges táncával meg akarta hódítani a legszebb lányt. Am ott volt a többi fiú is, ugyanolyan bátrak, ügyesek, mint ő. Az egyik guggolva, a másik a jobb kezére támaszkodva ropta a táncot. De Kolja nem hagyta magát, s a nemes küzdelemben elnyerte az imádott lány tetszését...

A csuvas népi táncok jellemzői ezek a vetélkedő, az ügyességre épülő motívumok. Talán egy kicsit jelképesek is, a nép, az emberek küzdelmes életét is kifejezik. Azokat a küzdelmeket, amelyek végül győzelemmel végződnek, a táncban pedig lágy, finom mozdulatokkal — mondta a bemutatkozó előadás szünetében Bubnov Nyikolaj Vasziljevics sebészorvos, a csuvas Junoszty Táncegyüttes ifjú tagja. Táncbeli párja, Vasziljeva Alekszejevna Zója, a 21 éves elektroműszerész, a ruhákat mutatja be:

— A mi népviseletünket a díszítőelemek gazdagsága jellemzi és természetesen az

(Szabó Sándor felvétele.)

élénk színek kavalkádja. / csillogó fejdísz egykor fényes pénzekből készült, de jutott ezekből a ruhára is. Minél több és fényesebb pénz díszítette valakinek a főkötőjét, vagy a ruháját-, annál gazdagabb kérőt vári. S a fiú, aki már a lányokra kacsintgatott, sárga, dúsan hímzett inget viselt. Olyat, mint ezek, amelyekbe a páros tánchoz öltöztek be az együttes tagjai.

A Junoszty ifjú táncosai közben kifújták magukat. Megszólalt a zene, következett a repertoár újdonsága, a nemrég betanult szerelmi tánc. Ezután egy vad cigánytáncot mutattak be a csebokszári városi táncegyüttes tagjai, majd a fergeteges csárdás következett — oroszos virtussal, lendülettel... A bemutató közönségét elbűvölte az együttes. Zúgott a taps, a tolmácsoknak nem kellett fordítani a száz torokból felhangzó újrázást: vissza, vissza... S a táncosak ifjra és újra nekilendültek, kipirulva, már kissé fáradtan ismételtek. És jött a fiúk vetélkedője a legszebb lányért. Tudtam már, hogy ki győz, mégis szorítottam, drukkoltam az ügyes táncosért. Legszívesebben bekiáltottam volna:

— Ugorj, Kolja, ugorj magasabbra .. .1

(szilvás)

1.

Az utóbbi időben Jakovlev gyakran eltűnődött. Nagyon egyedül élezte magát. Most is ott feküdt a vaságyon, lehunyta a szemét, de aludni nem tudott — gondolkozott.

Határozott gondolatai nem voltak: régi emlékfoszlányok kavarogtak előtte, képek tűntek fel a múltból és néha nevek is, de ezek nem mindig idézték fel az arcokat. Sóhajtozott, és a szíve táján érthetetlen nyomást érzett. Ifjúsága elmúlt, nemsokára harminc lesz; és bár tudta, hogy ez sem benne, sem életében nem fog semmilyen változást hozni, és hai-mincévesen is ugyanolyan erős és egészséges lesz. mint huszonkilenc éves korában, mégis elszomorodott arra a gondolatra, hogy belép a negyedül évtizedbe.

Ami legjobban nyomasztotta, hogy egyedül van. Voltak jó ismerősei, sőt barátja is, Rafail Jakuskin, egy kazányi tatár, akivel Jakovlev négy évig együtt katonáskodott Szaratovban, a Volgán. De Rafail messze van, azóta kislánya is született, Tányecska, nemigen gondol már vele... Jakovlev megértette és nem is haragudott érte.

Kiücaóeá ttoltak rsä

ALEKSZANDR NYEZSNIJ:

Észak

Fordította: Z. HERING MARGIT

akik szerették. Egyről egészen biztosan tudta, hogy szerette, és vele talán jó is lett volna. De Jakovlev hagyta, hogy elmúljon ez a szerelem, és elutazott ide északra, Magadan vidékére. És a négy év alatt mintha egészen idefagyott volna, még a szabadságát is itt .töltötte^ Nem is volt hová utaznia ...

Jakovlev észrevétlenül elaludt. Álma olyan volt, mint a sofőröké: teherautó, országút, ül a kormánynál, de nem a megszokott pvémbe- kecsben, hanem új öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, mintha májusi felvonulásra vagy lakodalomba menne. De hirtelen megrángatták a lábát, felébredt

Kinyitotta a szemét: a

szoba tele volt emberekkel, zajjal és dohányfüsttel.

Mindegyik jó ismerőse volt, a magas Kolka Smidt, kékesfekete hajában ősz csíkkal, váltótársa a teherautón és szobatársa a mim•TsássaálláBon - * fehér saamöi

dökű, szeplős moszkvai Misa. szintén szomszéd, egymás mellett áll az ágyuk; itt van még a szobában Ljoska Kolodcsenko, Koleszov Ivan J'egorovics, a gépész és Va- lecska, mintegy tíz ember, ide-oda jártak nehéz csizmáikban, elvetették magukat az ágyakon, hogy meg- csikordultak a sodronyok. Csak Petya bácsi hiányzott, a szoba, negyedik lakója. Jakovlev felült és megkérdezte:

— Hát Petya bácsit hová tettétek?

Tvolka Smidt vidáman válaszolta:

— Összetörte magát a szomszéd. Nenszikánban rekedt.

— Részeg volt, vagy mi?

— Noná! — felelte köny- nyedén Valecska és lekapta a falról a gitárt. — Figyelem, következő műsorszamunk: Dal a szerelemről!

— Mosd meg a piszkos mancsod, ha a gitárhoz nyúlsz! — figyelmeztette elégedetlenül a moszkvai Misa. Nagyon fél tétté a gjtai'iá"

— Semmi baj! —• kacsintott a társaság felé Valecska. — Ettől még megveheted a Volgát!

Ez is régi vicc volt már, elég volt említeni Misának a Volgát és mindjárt megsa- vanyodott a kedve, régóta gyűjtött a kocsira.

— Mire vársz, Borja, ülj ide! — kiáltotta valaki az asztaltól.

— Eh, ördögök! — sóhajtotta. —1 Kivertétek a szememből az álmot .

Reggel Jakovlev útnak indult, felszerelést szállított az aranylelőhelyekre.

Március vége volt, de a tél még tartotta magát — reggel harminc fokot mutatott a hőmérő. Délre egy. kicsit megenyhült az idő, amikor a kék magasságban felbukkant a nap, a hó felszikrazott, mint a cári korona.

Ezt az utat az arany útjának nevezték, itt mindenfelé aranylelőhelyek voltak, ara'»ii«%íi+nb A. > >■

nyáron is jő volt, zúzott kavics borította, ilyenkor télen meg nem roszabb az aszfal- tozottnál, bár tavasz felé egy kicsit már felvágták a nehéz teherautók.

Jakovlev nem sietett. Magányosságának tudata újult erővel hatalmasodott el rajta, szomorú volt.

Dél felől hullámzó dombvidék emelkedett a feher hótakaró alatt, az egymásrí torlódó dombok csak az útnál torpantak meg, amelyen fekete teherautó vitte Ja- kovlevet bánatával együtt. Alig volt szembejövő forgalom, őt se nagyon előzték meg — csendes nap ígérkezett.

Mennyi ideje már, hogy az országutat járja! Mindig siet valahova, vagy a más parancsára, vagy a sajul akaratából. A fél országot maga mögött hagyta, amíg ide érkezett, és mit látott? Állomásokat, idegen életek zajos felszínét...

Még alig hagyta el a, települést, tíz kilométert mehetett, amikor az autóbusz- megállónál meglátott egy asszonyt. Ott állt bő kabátban és felemelte a kezét. Ja- kolev fékezett. Mnyitotta az ajtót:

— Hova?- ■^oiytcttősa, követke&k