Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-10 / 160. szám

1

20.25

Találatról

találatra

Három élvonalbeli sportklub, a Bp. Honvéd, a Vasas és az Újpesti Dózsa ötöt versenyzőből álló csapata áll rajthoz. De ebben a rendhagyó versenyben a játékosok nem saját sportágukban küzdenek, hanem a vívással kapcsolatos szellemi ismereteik körében. Az apropót pedig az adta e szokatlan játékhoz, hogy a közeljövőben hazánkban zajlik a vívó-világbajnokság. A sportolók szellemi és ügyességi versenyzése mellett a nézők is kapnak feladatokat. A Tus- Totó jeligéjű pályázaton színes televíziót és sok más értékes tárgyat nyerhetnek a vívósport iránt érdeklődő és szerencsés nézők.

A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hagyományos

nemzetközi építőtáborában hétfőn az egri Csebokszári- lakótelepen kezdték meg a munkát.

Az első turnusban Csuvasiából, a csehszlovákiai besztercebányai és a helyi főiskoláról érkeztek a hallgatók. A következő héten Bulgáriából és az NDK-ból, Magyarországról pedig a gödöllői Agrártudományi Egyetemről és a gyöngyösi Kertészeti Főiskoláról 8Ö—100 hallgató tud segíteni a Csebokszári-lakótelep építésében. A hallgatók három hetet dolgoznak és egy hetet az ország megismerésével, kirándulással töltenek el. Képünkön: a csehszlovák és a

csuvas hallgatók munka közben.

(Fotó: Smbi György)

Bűncselekmény a kórházban

Súlyosbító állásfoglalás a Legfelsőbb Bíróságon

Betegség, kórház, ott elkövetett lopás, a bűncselekmény súlyosbító minősítése — röviden ilyen okozati láncolat végeredményéről, illetőleg ennek jogi megítéléséről — az alsóbb bíróságok jogalkalmazói iránymutatásként — született most állás- foglalás a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöki értekezletén. A több konkrét eset kapcsán kialakított állásfoglalás lényege az, hogy gyógyintézeti ápoltnak a betegtársa sérelmére elkövetett

lopása „házközösségben” elkövetett lopásnak .minősíthető. E bírói megítélésnek pedig az a következménye, hogy ilyen esetre a büntető törvénykönyvnek a lopáshoz

fűződő szankciói közül — az „egyszerű” lopáshoz képest — egy súlyosbító rendelkezését veszik figyelembe s így a lopás egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tolvajjal házközösségben élő személy sérelmére elkövetett lopásnak a Btk szerinti — említett — súlyosabb minősítését az indokolja, hogy az elkövető számára a lakótársának vagyontárgyai könnyen hozzáférhet ők: a lopásra kedvező alkalom kínálkozik, amit az elkövető kihasznál. Visszaél azzal a fokozott bizalommal, amely az együttélés ilyen körülményei között nélkülözhetetlen.

A , gyógyintézeti (kórházi, szanatóriumi vagy hasonló) ápolás ugyan nem állandó, de viszonylag huzamosabb — a házközösséghez hasonló jellegű — együtt tartózkodást jelent.

Mindezekre tekintettel — állapította meg a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöki értekezlete — a gyógyintézeti ápoltnak má6ik ápolt sérelmére elkövetett lopását — (amennyiben a bírósági gyakorlatban a házközösség vonatkozásában egyébként kialakult előfeltételek fennállnak) minősített bűncselekménynek kell tekinteni, és

1—5 évi szabadságvesztéssel kell büntetni. (MTI)

Közelharc a katedrákért

Ha valaki azt hiszi, hogy az alma matertől búcsúzó tanárjelölteket elsősorban az államvizsga foglalkoztatja, akkor bizony téved.

Ennél a komoly erőpróbánál is többet jelent számukra az álláskeresés, a pályázati rendszer, amely olykor a katedrákért vívott közelharccá fajul. olyan versenyfutássá, amelyben nem mindig a valódi érdemek viszik el a pálmát.

E korántsem optimista hangütés után nézzük a tényeket.

Q

Ebben a tanévben kétszáztizenegy negyedéves hallgató szerzett diplomát. Ennyien szeretnék képzettségüket, 'ismereteiket a tudásra szomjú- hozó ifjúság javára kamatoztatni.

Mondjuk el mindjárt: állás bőven akad. Csak választani kell. Ügy, ahogy azt a néhány éve érvényben levő pályázati rendszer első látásra igazságosnak, humánusnak tűnő rendelkezései előírják.

A legfontosabb tudnivalókról dr. Juhász István, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanulmányi osztályának vezetője tájékoztat.

— A megyei tanácsok művelődésügyi osztályai — az iskolaigazgatók jelzései alapiján összeállították a meghirdetendő állások jegyzékét. Ezeket aztán az Oktatási Minisztérium jelentette meg füzet formában, amely áprilisban már közkézen forgott. Most következett a mérlegelés, a döntés, s aztán ki-ki megpályázhatta az általa leg- ideálísabbnak tartott katedrát. Júniusban újabb jegyzék látott napvilágot, azok számára, akik korábban még nem határoztak.

Nos, ez meglehetősen egyszerű mechanizmus. Postára kerültek a pályázatok, hozzájuk csatolva természetesen a főiskola által készített alapos jellemzések is. Ezek aztán eljutottak az igazgatók asztalára, s ők aztán kiválasztották a legalkalmasabb, a legrátermettebb jelentkezőt.

így kellene lennie, de hát nem mindig ez történik.

A hallgatók egy tekintélyes része várakozó álláspontra helyezkedett, s még most, a második, az utolsó forduló finisében sem döntött.

íme'- a statisztikai adatok, amelyek önmagukban is beszédesek.

— Harmincöt társadalmi ösztöndíjasunk volt, ők már négy évvel ezelőtt vállalták, hogy odamennek, ahová szólítják ókét. A százhetvenhat hallgató közül áprilisban csak nyolcvanhárom, s a második körben mindössze tizenöt pályázott valahová.

— A többiek?

— Várnak a biztatóbb lehetőségekre, vagy éppen búcsút mondanak a pedagógus- pályának.

Ez meglehetősen elszomorító, hiszen ha tizennyolc éves korukban megkérdik őket, mindannyian a hivatásszere - tét re hivatkoztak volna.

s

Most viszont előtérbe kerültek azok a bizonyos bűvös kiskapuk.

Mondjuk el mindjárt: akad jó néhány.

Bizonyításul szolgálunk is néhány variációval.

Megtörténik — nem is egyszer az —, hogy az igazgatók nem hirdetik meg az állásokat, hanem egészen addig hallgatnak róluk, amíg párt- fogottjuk — akár rokon, akár ismerős — diplomát szerez, S ekkor aztán csak övé a siker. Hiába rangsorol, javasol a főiskola.

Furcsább dolgok is akadnak. Ezekben a füzetecskék- ben néhány állás mellett már jegyzetként olvashatjuk, hogy kizárólag X, Y vagy Z pályázatát várják.

S a többiek? Próbálkozzanak másutt!?

Eddig az ügyeskedés, a protekció, de közbeszól ám a szerencse szeszélyes istenasz- 6Zonya is.

Erre is utal a tanulmányi osztály vezetője:

— Igen keresik az ének, a rajz és a testnevelés szakosokat. ök válogathatnak a jobbnál jobb ajánlatokban. Nem így az angol és a biológia-mezőgazdasági szakosok. Ők annak is örülnek, ha sikerül valahol helyet találniuk.

A magyarázat kézenfekvő. A képzés üteme és a mindennapok igénye egyáltalán nincs szinkronban egymással. S ennek következményei sajnos az ifjú tanárok egy részét sújtják.

B

<

S az is tény, hogy saját gondjaikról ők beszélnek a legérzékletesebben.

Figyeljünk hát rájuk!

Sokuk óhaját, s egyben keserűségét is jelzi a magyar^-» orosz szakos Lakatos Emma.

— Egyáltalán nem a város vonz bennünket. Csak egy kívánságunk van: szeretnénk szüléinkhez közel maradni. Egy magányos nő nem szívesen vállalkozik arra, j hogy rokonoktól, ismerősöktől, barátoktól távol éljen, dolgozzon. Sajnos, ez a megérthető óhaj sem teljesül mindig, Si- roki vagyok: szerettem volna a megyében tanítani. Hirdettek ugyan két magyar—orosz szakos állást, de hát mindkettőről tudtam, hogy foglalt. így sehová sem pályáztam.

— Mi lesz majd szeptemberben ?

— Talán az egyik egri gimnáziumba felvesznek, meghatározott időre szóló szerződéssel. Ez persze egyáltalán nem biztos. Ha nem sikerül, augusztusban körbejárom az iskolákat: hátha vcu lahol szükség lesz rám.■

Karsainé Markos Anikó, a kevés eminens tanulók egyike sem túl bizakodó.

— En sem pályáztam, hiszen egyetlen történelemorosz szakos állás sem volt a megyében. Ugyanakkor ide kötődöm: a lakásom Egerben van, a férjem a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskolában tanít. Nem ragaszkodom a megyeszékhelyhez. Elmennék minden olyan iskolába, ahová kijárhatnék.

— Esélyei?

— ígéret van, de nem száz- százalékos. Arról viszont hallottam, hogy óvónőket és alsó tagozatos nevelőket Egerben is keresnek. Ez is egyfajta megoldás lenne. Emmához csatlakozva hadd mondjam el még azt, hogy én is egyetértek azokkal, akik szüleik közelében szeretnének tanítani. Ennek az érzelmi kötődésen túl anyagi okai is vannak. Kevés a szolgálati lakás, még kevesebb a szolgálati szoba. Az albérlet viszont már falun is túl drága. Ha ehhez számítjuk az étkezés költségeit, akkor az 1700 forintos kezdő fizetésből alig marad valami. Otthon viszont más a helyzet. Azt hiszem, sokak számára ezért nem vonzó Budapest sem.

Az encsi Szabó Erzsébet a szerencsésebbek közé tartozik.

— Borsod megye társadalmi ösztöndíjasa voltam. Otthon nem volt ugyan történelem-orosz szakos állás, így a napköziben alkalmaznak majd. Idővel talán katedrát is kapok. Az elhelyezkedést, a kívülálló szemével tárgyilagosan ítélem meg. Szerintem azokat a bizonyos kiskapukat kellene megszüntetni. Ha ez megtörténne, akkor csak az arra • érdemesek jutnának előbbre, s nem köröznék le őket azok, akik éppen csak átevickélték az éveket,' s alig tettek valamit a közösségért.

0

A helyzetkép nem valami biztató. Még akkor sem, ha elmondjuk: akadnak azért

városi, sőt fővárosi állások is. Van letelepedési segély: esetenként elérheti a tízezér forintot is.

Az annyit emlegetett kiskapuk azonban joggal sértik a fiatalok igazságérzetét. Mi ta- kadás: újabb korrekcióra vár a pályázati rendszer, amely jelenleg nem is egyszer a katedráért vívott közelharccá fajul. Meg kellene teremteni az igények és a képzés ütemé, nek összhangját. Ez egyáltalán nem túlzott kívánság.

Ha ez megvalósulna, sokkal több lenne az elégedett pályakezdő tanár.

S a jó közérzet a katedrán, a felnövekvő nemzedékek ér- elekében kamatozik igazán

Pécsi íatvá*

FEKETE 6YUU:

50.

Nagyon készséges volt a házmester. Hozzá legalábbis készséges volt; tudta, hogy a hadsereghez tartozik.

Neki,j a házmesternek, mutatta meg a Mari levelét is.

Sárga lófogú kis öregember volt; rá sem nézett a levélre, föltette előbb a pá- paszemét. akkurátusán.

— Ááá... nincsen is messze! •

OMűÜ£M

Olyan jókedvű lett ettől, hogy nincs messze a keresett cím, hogy elkísérte a sarokig.

— Nézd csak ... Nézd ott

azt a nagyon magas épületet... Látod ? ...

És elmagyarázta, merre forduljon a magas háznál. Arrafelé már akárki megmondja az utcát.

Szűk kis utcácska volt, földszintes, öreg ház. Golyónyomok, omladozó vakolat.

Becsukva a kapu.

Nem látszott kocsmának. Bedig Mari kaszíraőnek jöhahói kocsmának is kell lenni.

Üjra megnézte a címzést Egyezett a szám.

Hacsak nincs másfelől is bejárat. Egy másik utca felől, a kocsmaajtón.

Mert a kaszírnő nem lakhat máshol, az nem létezik. Ott kell hálnia, ahol közel érik a vendégek.

Ahogy megnyomta megint a kilincset, észrevette oldalt a csengőt.

Kinyílt a legközelebbi ablak a csengetésre, s egy rekedtes férfihang kiszóit:

— Mi tetszik ? ,..

Borzas öregasszony nézett az ablakrács mögül, hályogos szemű.

— Na?..J Mi jót hoztál, kisfiú?

Kíváncsi lett az öregasz- • szony — lehet, a sapka miatt,

— lerítt róla a kíváncsiság.

— Ö, fiam, hol van ő már azóta! — mondta azon a rekedtes férfihangon Marira. De azért behívta, kinyitotta a kaput.

Jó meleg volt a tágas szobában. Sok diványpárna, és görbe lábú, körül rojtos székek. És a falon heverésző, csupasz nők, teljesen csupaszon lefestve.

Sarkig kitárva a szárnyas ajtó egy tágas folyosóra. És . körös-körül a folyosón sűrűn egymás mellett az ajtók.

Az már biztos, hogy nem kocsma. Se pult, se semmi.

Bár lehetséges, hogy az a folyosó a söntésbe visz.

Egy pillanatig arra is gondolt:, hátha Mari abbahagyta a mesterséget. Jól megszedte magát Nagyváradon, jól kiöltözködött, és úgy jött ide, Pestre, élni világát, mintegy igazi űrinő. r*

ilyen gyönyörűszép szobában. Ennyi drága bútor, ennyi festmény (é? mind aranykeretben), ennyi szőnyeg, függöny az úri házaknál is ritka. Otthon még a főjegyzőnek se igen van. ilyen lakása. Acsay tekintetes úréknak esetleg.

Vigyáznia kell akkor, el ne szólja magát a vénasszomy előtt, kicsoda Mari.

Viszont ezt csak az első pillanatokban gondolta. Mert utána egy perc alatt megbizonyosodhatott afelől, hogy itt is a mesterségét folytatta a Mari.

— Egyszóval te az oroszokkal jöttél? — kíváncsiskodott az öregasszony. — Ezt a tésztát!... Lányók! Gyertek csak!... '

S úgy elkezdett panaszkodni, mint egy felnőttnek. Hogy Marit még karácsony előtt elvitte egy zászlós, és hogy a front miatt mind szétszéledtek a lányok. Csak most kezdenek visszakéredzkedni megint, mert nagy úr a has.

Ezeket már úgy mondta, inkább a lányoknak címezve — értsenek belőle —, mint neki.

Hosszú, nagyrózsás leber- nyeg volt a lányokon, amilyen Magda nénjén.

Nem merte őket megnézni nagyon.

Kevésből látta, hogy egyikük sem az a szép nő. Pedig úgy képzelte idáig, hogy az ilyen kaszírnök mind szépek, máskülönben ki volna bolond még fizetni is nekik a hálásért.

Megint nyílt a folyosón egy ajtó, s előbb csak kidugta a fejét, aztán kijött egy lány, papucsban, hálóingben. Ez egészen, másfajta lány volt, mint a többiek; fiatalabb is meg olyan szép. hogy kíöü«kócos, szőke haja meg az a fiatal, rózsálló arca meg a li- lás hálóinge is nagyon szép; a valóságban még nem is igen látott ilyen szép lányt. Csak képen esetleg. Meg filmen, egyszer. Onnan jutott eszébe a film, hogy az a nő is hálóingben volt.

„Biztosan a vénasszony valakije — gondolta. — Az unokája lehet... Hozzám képest nagylány; több ez már tizenhat évesnél is. Több bizony isten”.

Likőrrel kínálták, és mindenféle butaságot kérdezgettek tőle. De neki eszébe jutott, hogy kém is lehet köztük,

— hallani olyat, hogyan kémkednek az ellenségnek az ilyen kaszírnők, — és csak kurtán válaszolgatott:

— Aztán csinos fiú az a Grisa? — kérdeziíé a szép lány, a hálóinges. — Milyen rangja van? .,.

— Tudsz te oroszul? — kérdezte a vénasszony, a főnökük. — Hogy mondják a szalonnát oroszul?

— Száló.

— Szalo... ? Nézd már, mint a magyar.

Megjött közben* a többiek kérdezhetnékje is.

— A vajat hogy mondják?

— A sót! A sót!...

—- A csokoládét? ...

— Nyughassatok már! — intette le őket az öregasszony, mert még csak a szalonnánál tartott az írással. — Egyszóval a száló, az szalonna?

— Engem nem a szalonna érdekel — csipogott a szőke.

— Azt hogy mondják oroszul: adjál nekem kolbászt...

Mindnyájan vihogtak, még az öregasszony is; hályogos szeméből levedlett a könny.-JEoljjtatjg&ä t