Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

/ Meghalt Lengyel József Két hete, hogy meghalt, két hete sincs, hogy eltemettük Simon Istvánt, és már itt az új hír, az arató halál mo6t az élő magyar irodalom egy másik halhatatlanját a sokkal idő­sebbet, e századot máig végigélő nagy öreget, Lengyel Józse­fet kaszálta le. <3 is költőnek indult, első verseit Kassák folyóiratai hoz­zák. De nem marad lírikus, mert sorsa belesodorta a XX. század viharzó történelmébe, és ez számtalanszor újjáte­remtette az alkotót is, kinek kerek életműve így — néhány vaskosabb kötetbe férve — a XX. századi magyar irodalom egyik legsúlyosabb életműve lett. 1896. augusztus 4-én született Marcaliban. Pest és Bécs után, ahol bölcsészetet tanul, a VörÖ6 Üjság munkatársa lesz, egyike a kommunista párt alapítóinak, a Tanácsköztár­saság idején agitál, röplapokat terjeszt és ír, és ezek egyiké­ben írja le máig érvényes mondatát: „Szépszerével, de ha kell, erővel is meg kell tanítani mindenkit arra, hogy saját hasznának az útja csak a közösségnek való használás útján vezet, és más út nincs.” A Tanácsköztársaság bukása után az ifjú forradalmárnak emigrálnia kell. Bécsben az Írók Könyvtára sorozat szerkesztője, 1927-ben Berlinbe megy, aktív bekapcsolódása a fasizmus elleni propagandába ter­mészetes, dramaturg egy filmvállalatnál, a Film und Volk című folyóirat szerkesztője. 1930. Moszkvában találja, itt jelenik meg Kun Béla előszavával a „Visegrádi utca” első kiadása, melyben a forradalmi morál líraién megfogalma­zott tételei köziül határozottan emelkedik ki a helytállás di­csérete. Moszkvában aktívan részt vesz a magyar emigráció irodalmi életében. Hozzákezd Prenn Ferenc vőröskatoma történetének megírásához, de két fejezet elkészülte után letartóztatják, koholt vádakkal vizsgálati fogságban él éve­kig, később a norilszki körzetbe száműzik, innen 1953-ban szabadul, 1955-ben rehabilitálják, 6 még abban az évben hazatér. Itthon új és nagy korszaka kezdődik. Novelláiban — el­sősorban az Igéző című kötetben — fogalmazza meg a szo­cialista társadalmi rendtől idegen, szörnyű helyzet termé­szetrajzát, a személyi kultusz megpróbáltatásainak törvény­telenségeit Ám ezekben a keményen ítélő kritikai írások­ban is mindig jelen van a konstruktív mozzanat, amely az emberi lét törvényszerű folytonosságának gondolatát, a fel­oldás lehetőségét, az újrakezdés ígéretét tartalmazza. Min­dig jelen van az írónak az a meggyőződése, hogy a szocializ­mus lényege az alkotó munka, és ennek feltételei a szemé­lyi kultusz embertelenségének ellenére sem szűntek meg. Lengyel József életútja és életműve az erkölcsi helytál­lás tükre. Forradalmárként indult, az élet számtalan próba­tételt állított elé, s ő minden próbát megállt anélkül, hogy világnézetében meghasonlott volna. Életművét, életében József Attila-díj, SZOT-díj, Kossuth-díj fémjelezte. Huma­nizmusának. szocialista tartalma társadalmi igazságérzeté­nek izzó szenvedélyessége, kommunista művészi tisztasá­ga, életművét állandóan olvasandó, gyönyörű példává emeli. Szalontay Mihály Az életmű korszerűsége Emlékezés Remenyik Zsigmondra Szomorú valósága az el­múló időnek, hogy a hetven­öt éve született Remenyik Zsigmond írói művészetét már a lezárult életpálya ta­nulságaival idézheti fel az emlékezés. A háromnegyed évszázad azonban elegendő idő arra mégis, hogy a meg­élt élet teljesítményét és az utókortól ennek kijáró meg­becsülést mérlegre tegye az évfordulót köszöntő szakem­ber és olvasó ... Sokáig csak méltatlan mellőzését emlegettük, de ma már felismert jelentősé­gének igazi tartalmát értel­mezzük. Eszmélésének fcrr- rásvidékét járjuk be, és ki­emelkedő műveinek világiro­dalmi párhuzamait keressük. Halála után négy évvel Fé- ja Géza — a Koirtárs 1966. februári számában közölt szép vallomásában — biza­kodó reménnyel hitte, „hogy elérkezik föl támadásának az órája”, s ma már a Magve­tő Könyvkiadó értékes Reme- nyik-sorozata bizonyítja a várt „föltámadást”. Művei — a megérdemelt elismerés je­leként — a Szépirodalmi Könyvkiadó rangos soroza­tában, a Magyar Elbeszélők között is olvashatók. A kö­zelmúltban elindulhatott az életmű tudományos igényű kritikai felmérése Is. Az író emléke előtt tisztelegve ez alkalommal életművének napjainkig tartó korszerűsé­gére szeretnénk a figyelmet felhívni. Remenyik Zsigmond a hu­szadik századdal volt egy­idős — 1900. július 19-én született Dormándon —, és egész életpályája ennek a századnak értelemkereső szenvedélyét tükrözi. Fiata­lon szakított a felnevelő feudális-kisvárosi kultúrával — bár Dormándhoz és a diá- koskodás színhelyéhez, Eger­hez élete végéig szívesen kö­tődött —, és a Kassák La­joshoz kapcsolódó magyar avantgarde szociális lendüle­tével igyekezett megfogal- 'mazni az irodalom feladatát. A proletárdiktatúra leverése kényszerítette a kalandot ke­reső emigrációba a húszas évek elején, de dél-amerikai vándorlásai is elmélyítették benne a világ megváltozta­tásának hitét és reményét. Elutasította a régit, — a fa­lusi dzsentri életforma med­dőségét és a kisvárosi polgá­ri szemléletet dekadenciáját —, ezért támadta a két vi­lágháború közötti időben sza­tirikus regényekkel, szociog­ráfiával és szenvedélyes pamflettel a változásra érett világot, és kereste az emberi természet „rejtelmeit” egv távoli földrész nehéz életű szegényemberei között. A szocialista eszmék igazságát megérezve és megértve igye­kezett megmaradni embernek és igaz polgárnak, nemes humanizmusát átmentve a század háborúkkal terhelt eseményeiből és megpróbál­tatásaiból. Pályája elején anarchikus lázadónak indult, de a harmincas években — Gaál Gábor kolozsvári fo­lyóiratának, a Karunknak munkatársaként, a hazai progresszió tevékeny részese­ként — lehiggadt felelősség­gel maradt meg magyarnak és európainak, igaz eszméi mellett elkötelezve magát a felszabadulás után is. Változatos életének tapasz­talatai életművének — az Apocalipsis Humana ciklus­nak — hármas élménykörét formálták ki. Komoly fele­lősséggel nézett szembe a feudális magyar valóság múltjával és jelenével: a Bűntudat önéletrajzi szemé­lyessége és objektív tár- gyiassága, Az atyai ház lírá­val átszőtt modem drama­turgiája, valamint a Por és hamu prózai szintézise alkot­ják e fontos élménykor leg­fontosabb műveit. Remenyik Zsigmond azonban mérleg­re tette a polgári életformát is: a Bolhacirkusz és a Mese habbal harsány szatírája, a Blőse úrék mindenkinek tar­toznak és a Saroküzlet kese­rűsége, valamint avantgar­dista színpada, és a Sarjadó fű személyes hevülete mu­tatják ítélkezését a válságba jutott kapitalizmus árnyéká­ba húzódott kispolgári ma­gatartásról. Műveinek har­madik élménykörét dél­amerikai élettapasztalatai adják, amelyeknek a Vész és kaland, a Vándorlások köny­ve és az őserdő kiemelkedő alkotásai. Prózaírónak talán jele­sebb, drámaíróként pedig látványosabban törekedett a színpad megújítására. Igazi élmény-prózát írt! És ez nemcsak abban az értelem­ben igaz, hogy mindén mű­ve mögött valpságos élmé­nyek adják történeteinek hi­telét, e azért is, mert ezek­ből az élményekből bőséges művészi információ áramlik át a regényekbe, önéletrajzi vallomásokba, esszékbe, vagy a dokumentum hitelességé­vel lebilincselő korrajzaiba. Ugyanakkor az információs bőség, amely a gazdagon áradó cselekményekben és fel-felbukkanó hőseinek jel­lemében megfigyelhető, nem akadálya annak, hogy alkal­mazza a modern regényírás művészi eszközeit is. Ezt mutatja — a sok között talán legjobban — a Bűntudat kettős idősíkja, a szubjektív és objektív idő konstruktív alkalmazása, emlékező tech­nikája, vagy az igazi nagy regényszintézis, a Por és ha­mu művészi építménye. Remenyik Zsigmond szín­háza valóban újító színház! Drámái közül — már csak az élmény és a mondaniva­ló mélysége miatt ifi — Az atyai ház válik ki elsősor­ban: a hagyományos dráma látványos konfliktusa itt az emlékezés lírájában oldódik fel, a cselekmény pedig epi­kusán nyújtotta válik, a je­len és a múlt változó időrto- getegeiben mozaikszerüen iB össze. Az atyai ház aaonba* nem az egyetlen olyan drá­mai műve az írónak, ameljr újító dramaturgiájával tű­nik ki. Ilyen a Blőse úrék mindenkinek tartoznak ex­presszionista harsánysága, • Saroküzlet epikussága és ki­emelt színpadképei, de új­szerű dramaturgiai törekvé­sek figyelhetők meg az Akár tetszik, akár nem című drá­májában is, amelynek nyitott színpada, a nézőteret is szín­paddá alakító technikája ax amerikai Thornton Wilder hatásáról árulkodik. S a drá­mákban megannyi parádés szereplehetőség, igazán szí­nészt próbáló feladat! Ha ax író iránt az utóbbi időben megélénkült érdeklődés mel­lett hiányérzetünk lehet, az elsősorban drámáinak mel­lőzésére vonatkozhat. Pedig minden együtt van a leg­jobb Remenyik-drámákbani modem színpad, korszerű rendezői feladat és remek színészi szerepek — csak éppen vállalkozó színház hiányzik ... Különös, izgalmas életút és rendhagyó művészi ered­mény alkotja a Remenyik* életművet! Volt idő, amikor elsősorban dél-amerikai ka­landjainak egzotikumát em­legették, de ma már — a rendezettebb és szakszerűbb értékelés fegyelmével — fi­gyelni tudunk az Apocalipsis Humana nagyívű ciklusának minden olyan összefüggésére, amelyek az írói mondani­való tiszta humanizmusát 4s a művészi alkotás korszert! eredményét megmptathatjájk az utókornak. Hittel írjuk lp, hogy a „dormándi idegeit" — ahogyan egyik méltatója nevezte — egyre jobban ott­hont talál tisztelői köré­ben... _ E. Nagy Sándor — Kinyírom! — Ne izgassa föl magát. — Miért? Velem mindent lehet? — Ezek szerint. Csak árt az egészségének... Úgyis magas a vér­nyomása. Vagy nem? — Mi az, hogy magas? Szétdur­ran a fejem! Csak erre vagyok jó? Több mint húsz éve egy gyárban, egy munkahelyen... és ezt csinál­ják velem? — Hagyja. Fiatalok, övék a jö­vő. .. Azt hiszi, én nem így jártam? — Akkor is! Dolgoztam, helytáll­tam, mozgott a kezem alatt a gép... Ha túlórázni kellett, csak a Lali bá­csi. .. Majd a Lali bácsi benn ma­rad, megcsinálja a szegecselést... Lali bácsi voltam, simogatták a fe­jemet, mint egy jó kutyának... Lali bácsi sört ivott, nehéz kor­tyokban engedte le vastag torkán a híg sárga folyadékot. Kigombolt zöld zakója alatt testes alakja ki- türemkedett a rongyolt derékszíj fö­lött. Magas támlájú kényelmetlen széken ült, a modern ivóban piros Szkáj-borítású, királyi székek vol­tak. Rézveretű csillárok, a falon ré­gi Dreher-lovak húzták aranyozott hevederekkel a söröshordókat a fényképen. Nagy busa fejükkel mintha nevettek volna a zöld fest­ményen. A fényes üvegpult mögött futballcsapatok tarka zászlói libeg­tek elegánsan. A sárga sörök dúsan sorakoztak a kör alakú bádogtál­cán a kemény kancsókban. Az öreg­asszony kendős fejével bólogatott Lali bácsi mondókájára. Kisfröccsöt nyeldekelt, kezét nyugtatóan a fér­fi karjára fektette. — Engem meg kifosztottak. Alig halt meg az uram — ismerte Bélát, milyen drága ember vólt, csak a családját nézte. Most aztán nézhet­né. Hazajön a lányom, körülnéz, aztán viszi, amit lát. Jaj, anya, ne­Gyurkovics Tibor: Miből lesz a cserebogár? ked ez a nagylábos már nem is kelL Viszi. Jaj, neked ez a rádió már semmire se jó... Majd mi megjavít­tatjuk. A vöm valamiféle tanfolya­mot végzett az NDK-ban, azóta nem lehet bírni vele. — Megint lekor­tyolt egy adagot a kis italból. — Mi van a rádirtval? — Elvitték. — Talán csak megcsináltatják magának. — Akkor is! Miért viszik el? Az­előtt ez nem volt. — Az biztos! Azt hiszi, én nem mehettem volna maszekhoz? 58- ban is hívott az egyik haverom, au­tószerelő műhelye van, így veszi elő a zsebéből a pénzt — mutatta, ná­la is volt vagy négyszáz forint. A gyűrött pénzek a földre estek, az öregasszony segített összeszedni, nyögve kapirgáltak a pénzek után. Lali bácsi vörös fejjel bukkant föl a magyar terítés asztal alól. — Az úri magatartás, az veszett el — mondta az asszony, odaintette a pincért, még egy fröccsöt rendelt. A teremben állt a kék füst, néhá- nyan illedelmesen a pultnak dőltek, legtöbbjük a kényelmetlen királyi székeken gubbaszkodott. — Nézze meg a tévét. Fogadások! De milyen asszonyok. A régi nagyurak felesé­gei legalább mutattak valahogy. Ezüst hajuk volt, finoman fésülve, meg gyöngysor a nyakukban. S ezek! Lehet, hogy nyomorogtunk, de megbecsültek bennünket! A pol­gármester felesége egyszer kezet fogott velem a Gold bergerben. So­se felejtem el. Lali bácsi görgette lefelé a sörét. — Ezek nem fognak kezet, nyu­godjon meg. Nézze, ide is bepofát- lankodik az a srác... Nézze meg azt a lenyalt frizurát! Kólát iszik. Néz­ze meg most! Kóla! — A vöm is kólát iszik. — De miért? Mert kocsijuk van! Nem mentem maszeknek, itt húz­tam le az életemet a gyárban. Óbu­dán. Tíz éve vagyok brigádvezető, azt hiszi, kineveztek? Az öregasszony szűk szemmel néz körül, figyeli a pultnál álló fia­talembereket, akiknek a nevetése betölti a kis termet. — Nem nevezték ki. Gondolom. Magát már letudták. Mennyi van magának még hátra, mit gondol? Lali bácsi megrántotta a nadrág­ját dühösen, az asztalt meglökte, a 6ör kiborult. — Nem baj, hagyja — az asszony elővette a zsebkendőjét, törülgette a hímzéses térítőt. — Ne izgassa magát. Ide is ilyen vacakokat tesz­nek, azelőtt ez a flanc se volt. Ez is valami külföldi holmi. Érré jut. Ilyen térítőkét... Biztos Bulgáriá­ból hozták. Ezt nagyon értik... A vöm lakása is tele van NDK-s ka- catokkal. Nem jó nekik a magyar holmi. — Ö lett a műhelyfőnök — kiál­totta Lali bácsi a pult felé. — De mért? Mit gondol mért? — Az se jó, ha folyton ezen rág­ja magát. Ok virulnak, maga meg7 felfordul. Volt képük nyolcszáz fo­rintot a kezembe nyomniuk no­vemberben. Jutalom! Ennyivel szúrták ki a szememet! Mert taka­rítónő vagyok. De meddig bírom? És próbáljanak még egy takarító­nőt szerezni! — Gépeket tudnak szerezni kül­földnői, de embert nem! Eb es a hála! — Tudja, milyen vaskos boríté­kokat nyomtak egymás kezébe? Hangoskodtak. Lali bácsi méltat­lankodott a kiömlött sör miatt, a pincér kedvesen nyugtatta, újat ho­zott, nem kell megfizetni felkiál­tással. A sarokban egy összebújt pár is szétrebbent a kiáltozásra, gyöngéden abbahagyták az elme­rült csókolózást. Egy alacsony, idős emberke a Fradit szidta, le akarta vetetni a finomkörmű kiszolgálónő­vel a zöld-fehér háromszögletű lo­bogót. Előjött a tulaj, megtermett kövér ember, aki nyugtatta Lajos bácsit, aki a nadrágját rángatta, flanellingét gyürködte a hasa mellé. — Ne nézzen engem éhenkórász­nak! Nem tudok egy korsó sört ki­fizetni? Csak ezek tudnak? Azért, mert főnökök lettek? Mert kocsijuk van? — Nem történt semmi baj... — mondta a tulaj, vizes ronggyal tö- rölgette Lajos bácsiék előtt a poli­túrozott ízléstelen asztalt. — A térítőt is megfizetem! — Dehogy fizeti, Lajos bácsi... Kimossuk és kész. — Itt van egy százast Mit képzel? Ha már ilyen rongyokat tesznek föl egy csehóban! — Nem értem magát. Lali bácsi — jött közelebb a pulttól, kólával a kezében a fiatalember. Rátette a kezét az öregember vállára. — örüljünk neki, hogy ezek legalább magyar téri tők. — Ezek bezzeg teleokádhatják magának az egész kocsmát, arra rá se ránt! — A tulaj abbahagyta a törülgetést az asztalon. — Egektől mindent lenyel! Mert tele van a zsebük dohánnyal! Tudja, miből van a pénz? Pista visszament a pulthoz, tár­sai elhívták, hogy hagyja az örege­ket magukra. Lajos bácsi azonban AWWW/ nehézkesen fölállt, utána ment, fél­resodorva a vastag tulajt is. Az öregasszony utána szólt. — Hagyja, Lajos, nem érdemes ezekkel beszélni se... Ezekben már nincs úri modor. Lajos bácsi a pulthoz állt, onnan kiáltozott. — Húsz évig jó voltam! — a tu­lajt megragadta, maga felé fordí­totta. — Dolgoztam, látástól vakulá- sig. De ott tolnak ki velem, ahol le­het. Azt hiszi, ez egy gyárosnál elő­fordulhatott volna? Ott dolgozni kellett! Keményen! De ma! Elég egy papír, kész a kinevezés. Ezek még a háborút sem érték meg! Most hősködnek, egy tanfolyamo6 papírral a zsebükben, aztán főnö­kök lesznek! De nem akármilyen papírral! Külföldön szerezték! Fi­nom gépek közt, hogy az ujjúkat se kelljen az olajba mártaniuk! Az öregasszony kortyolt egyet a fröccsből, odakiáltott Lajos bácsi­nak, aki a Dreher-lovak előtt ágált — Hagyja... Úgyis maga húzza a rövidebbet Ismeri azt a személyze­tis nőt! — Az igaz! Miből lesz a cserebo­gár? Azt megnézhetnék! Nincs egy olyan zúg, ahol ne látná a fiatalurat elmélyülten diskurálni a személy­zetis kisasszonnyal! Pedig annak két gyereke van! Igaz, hogy társadalmi kérdésekről beszélgetnek. Csinos az az asszony, meg kell adni. A csípője, melle... Mért lesz az ember mű­helyfőnök, mit gondol? Az egy tár­sadalmi csípő ám! Társadalmi mel­lek! Társadalmi hálószobákban is lehet... Pista mellbe taszította az öregem­bert. Az a tulaj kezébé zuhant — Megütött! Emberek! Ide jutot­tunk! Nem elég a pénz nekik, az ál­lami nő... Agyonver! Csupa kék •folt leszek! Emberek! Megütött! Nagy csend lett. Az emberek ka­réjban fogták körűi őket. Pista letet­te a poharat a pultra, kifelé in­dult. Szétnyílt előtte az embergyü- rű, ahogy kilépett az utcára. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents