Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 169. szám
rjW\.VV ’ *" hogy nyári-melegben. Is lehet komolyan játszani. Például matematikát Aki most azt hiszi, hogy e sorok írójának a meleg az agyára ment és a vízben, pancsi- kolás közben játszható fókásdi helyett akar matematikát játszani: az téved. E sorok e téren szerencsétlen sorsú írója altkor sem játszhatna matematikát a tél hidegében, vagy a nyár agyat formáló melegében, ha megszállta volna valamiféle szent őrület, holmi püthagora- szirévület és kabalisztikus elszántság. Akkor sem bizony. Mert e sorok írója világéletében úgy volt a matematikával, hogy „tán csodálta”, de sohasem irigyelte, és bár tanulta, illetőleg bár tanították őt, sohasem értette, Ma sem] Éppen eaért minden, joga és oka megvan ahhoz, bőgj' egyetértsen minden olyasfajta felhívással, amely a matematikával való játékra csábít, minden olyan elképzeléssel, amely e számára egykor félelmetes, ma csak érthetetlen „világot” végre föld- és emberközelbe kívánja hozni. Azzal a szándékkal ugyanis, hogy a matematika a mindennapok — megfelelő szintű — eszköze legyen, a mindennapok — megfelelő szintű — embere kezeben: pontosabban agyában. A matematika olyan komoly dolog, hogy azt talán nem is volna szabad a matematikusokra bízni? A „bonmot” akkor lenne igaz, ha így fogalmaznék: a matematika olyan komoly dolog, hogy azt nem szabad cssita matematikusokra bízni. Más szóval, hogy tegyük közüggyé az ánégyzetpluszbé- négyzetet? Azt a világért sem. Mert, mint Vekerdí Lászlónak, a közelmúltban az Élet és Irodalomban olvasott és rendkívül meggyőző soraiból olvastam — éppen arról kell szót ejteni, hogy a számolás, vagy a mérés megkönnyítését levezető képlet szállítása helyett a modellezés 'és optimalizálás váljék a matematika fő mód- azeréve. Hogy miről Is van szól a dolgok világosabba tétel-éber: egy kicsinyke pihentető kitérőt. Bevallom őszintén, oktondi felnőttként szájtátva figyelem, es hallgatom, hogyan, mozognak. olyan fogalmak körebes. is .magabiz- fosán.1 a három arasznyi kis kölykök, akik az én számomra ma is teljesen értelmetlenül hatnak. Például a haU . maze irrte le f, meg a társai. Ezek a gyerekek a legfogékonyabb karban, lépnék be — dehogyis lépnek: ugrándoznak be — játékosan egy olyan világba, ahova engem annak idején berugdosni se akartak, s mire akartak volna, már megvolt a szellemi erőm az effajta brutalitás ellen. Maradtam hát algebra-analfabéta. Pedig —-és ez tény, való —- a matematika évszázadai, vagy inkább évezredei után éppen e század, s annak is a második fiele holott forradalmi változást e tudományágban; is. Mi szükség van ma már-arra, hogy egy iskola arra. tanítsa meg diákjait, hogyan lehet könnyebben és egyszerűbben, ügyöt kis képiétől segítségével szák» jssolni, vagy jnérni? Kevés! Tfeéfcqt agyarás és még több dolgokat in'pompásart- * £,a. sáániolőgép és a számítógép. „A matematika alkalmazása jő néhány fokkal'magasabb szintre hágott: a számolás és mérés végrehajtása és megkönnyítése helyett — így .Vekertfi az említett cikkben —- kü- tenfieäe renduzendk, folyamatok és körülmények tervezete, rránjptása, nvxich*22x»e-os-oprimahzalasa váitr-első-^ SDadci1 kötteteaógévd-líS Sfc fea ehhez azonnal fcozzätesszüfc azfc-fcs, hogy m Matematika az a területe a tudománynak , ahol az ön. aÍJő felfedeaésekaek legnagyobb a szerepük, ahol a gondolkodás, a .logika, a mindig és merészen az új út keresése a fő, akkor már az olyannyit emlegetett sikerélmények megszerzésének is megvan a nagy lehetősége. Nem arról van szó persze, hogy miközben a gyerek azt ugyan tudja, mi fán terem az a halmaz, de a boltba már ne lehessen leküldeni, mert képtelen az összeadásra, vagy a szorzásra. De arról szó van, sőt arról van szó,- hogy a legkevésbé csali a pedagógusok, vagy a matematikusok ügye a — matematika. Ez a népgazdaság holnapjának ügye is. A matematikához már konyítani soha nem fogó emberek, sőt azoknak az ügye is, akik irtóznak még e fogalom hallatától is. Mert a matematika végső soron — és nem a végtelenben! — több kenyeret is jelent. Elnézést e racionalista profánságért. Ugyan már — mondhatná: valaki —, minek annyit szót ejteni a matematikáról, s miért éppen egy laikusnak? Azt mégiscsak illene tudni, hogy éppen a napokban nyert aranyérmet a magyar matematika-olimpiai diákcsapat. Ahol ilyen sikert értek el, abban az országban erőltetett dolog a matematika népszerűségéért hadakozni és fontosságát hangsúlyozni. Mondhatná bárki. Az igazság persze nem ez. Az ..élvonal” és derékhad között — szakemberek véleménye szerint — olyan nagy a különbség, hogy ez egyáltalán megkérdőjelezi még e derékhad létét is, legfeljebb a matematikához konyítók szintjére szállítva és fogadva el ezt az esetleges létet. Igen sokat tettek már ebben az országban e tárgyban. Megszállott matematikusok és nem kevésbé megszállott pedagógusok alkotó munkája nyomán nyíltak és nyílnak meg a matematika tagozatos általános iskolai osztályok és nyílik ki bennük a „matematikai értei, mek” — elnézést a kissé erőltetett megfogalmazásért — mindazoknak a gyerekeknek, akiknek van készségük az ismeretszerzés megkapott eszközeivel való bánáshoz. Mégis úgy gondolom, * hogyha a. matematika ügye az oktatásban mint kezdeményezés már általános is, de a matematika ügye, mint a hétköznapok ismert, elismert és befogadott eszköze a tervezésben, szervezésben, a gondolkodásban, még kezdeményezésként sem ,• tekinthető általánosnak. Ä. matematika — mondta egyszer nekem valaki — , egy csodálatos szép szín az életben. Az illető természetesen matematikus volt. Am egy dologban mindénkép- pén igaza volt: nem kellemes dolog, ha rádöbben az ember, hogy: színvak. Qt(/át' (Nina Sviridova felvétele) „Abban, a pillanatban, amikor elhagytam New Yorkot, akkori polgármestere, John Lindsay már bel ef anadt abba, hogy a forrongó néger és por. toricói gettókat járja es megpróbálja lecsillapítani a nyomortanyák lakóit, akik a patkányok, svabbogarak és a faji előítéletek ellen küzdöttek, s meggyőzze őket arról, hogy a városi önkormányzat gondoskodik róluk. Lindsay már belefáradt abba, segített. Nem pótolhatta a lakásokat, iskolákat, a. nem létező kórhazakat, a murikat, amihez'nem jutottak hozza, A négy esztendő alatt, amit Moszkvában töltöttem, soha nem. láttam, hogy Pro- miszlov polgármester hasonló sétákat tett volna a moszkvaiak megnyugtatására. A ^moszkvaiaknak nyomosabb bizonyítékaik vannak arra, hogy városuk és kormányuk gondoskodik róluk. Ezeket a sorokat egy amerikai újságíró, Miké Davidov írta, aki n hány évig tudósítóként dolgozott a Szovjetunióban. Itt szerzett élményeiről, tapasztalatairól szóló írását a közelmúltban jelentette meg az APN hírügynökség. Miért keltette fel a városok problémáival foglalkozó újságíró figyelmét a szovjet valosag? „Lenyűgöz az építés lendülete... *. „A Szovjetunió — írja Mi- be Davidov, — a legjobb ütőn van afelé, hogy az első olyan ország legyen a történelemben, amely teljes egészében megoldja népének lakásproblémáját. Sem a múltban, sem a jelenben egyetlen egy állam nem tűzött maga elé ilyen célt és természetesen nem is valósított meg ilyesmit”. Az 1966—1970-es ötéves terv során a Szovjetunióban több mint tizenegymillió lakást építettek, vagyis körülbelül 2,3 milliót évente. A jelenlegi ötéves tervben (1971—1975) még tizennégy. milliót építenek. 1965-től mostanáig csupán Moszkvában 840 ezer család kapott új lakást — minden második család. „A szovjet életre az jellem- • ző — írja az amerikai újságíró —, hogy nincs jelentős el- ! térés a politikusok ígérgetései j töt- a konkrét: ..tettek - toad*?., Amikor Promiszlov polgármester bejelentette, hogy 1973-ban 120 ezer lakást építenek fel, akkor 120 ezret fel is építettek. A tervek, nem teljesítése éles társadalmi bírálat tárgyait képezi, s ez általában segít legyőzni a nehézségeket”. Mi az oka annak, hogy a Szovjetunióban ilyen nagyméretű lakásépítés folyik? Davidov tqbb más ok mellett kiemeli azt, hogy a városokban nem kell fizetni az ingatlanügynököknek a telkekért, melyekre a lakóházakat építik- New Yorkban és más amerikai városokban a telek ára egyenlő magának az építkezésnek a költségeivel, vagy meg is haladja azt. Valóban, a Szovjetunióban a föld az állam tulajdonában van és az építkezéseknél ezért külön nem kell fizetni. Lehet háztulajdonosok nélkül élni? „Kevés idő telt el a Szovjetunióba érkezésünk óta, — írja Mike Davidov, — amikor hirtelen eszünkbe jutott: teljesen megfeiédkeztünk életünk'egyik fontos figurájáról h ázfrtüajdoposoMt Nálunk az USA-han ő az,, aki a csaladok legnagyobb részének a legtöbb gondot okozza. Mindenekelőtt oda kell adni neki a havi jövedelem 30, vagy még több százalékát es csak azutan lehet rnasra is gondolni. A közüzemi társasagok 20, vágj’ még ennél is több százalékot szednek. be gazra és villanyra; emellett fizetni kell az orvost. -a biztosítást, a gyerekek taníttatását... ” A Szovjetunióban az orvosi ellátás es a népoktatás, kezdve az elemi iskolán és végezve a felsőfokú tanintézeteken, ingyenes. A. lakbér a családi költségvetésnek mindössze 4— 5 százalékát teszi ki. „Vegyük például a mi családunkat — írja Davidov. — A Szovjetunióba történt elutazásunkig 150 dollárt fizettünk a lakásért, ami az amerikai viszonyokhoz képest nem is nagyon drága. De amikor a feleségem 1972. májusában Bronxban járt, a lakásunk bére már 235 dollárra emelkedett. Az összehasonlítás kedvéért meg kell említeni, hogy Moszkvában a lakbérünk négy év alatt nem változott — 18 rubel 36 kopek maradt (ez körülbelül 26 dollár). Három nagy szobánk van (a konyha nem számít a lakás területébe), teljes összkomforttal. A villany 4—5 rubel havonta a téli hónapokban, nyáron 3. A telefonért 2,5 rubelt fizetünk havonta, bármennyit is használjuk. Azért mondtam el mindezt ilyen részletesen, hogy hangsúlyozzam: ellentétben Amerikával, a Szovjetunióban a lakbér nem meghatározó tényező. Ki ne tudna megfizetni egy ekkora összegű lak-, bért”? Nem a bevétel, hanem a lakásszükséglet Az amerikai újságíró megjegyzi, hogy a hatalmas építkezések ellenére Moszkvában és más szovjet városokban is még mindig varinak nehézségek a lakáshelyzetben, a lakosságnak egyharmada még mindig társbérleti lakásokban lakik, s a lakásigénylők sorában még mindig nagyon sokan szerepelnek. • Ennek több oka is vart! A múlt öröksége az 1917-t* tezocielistifr (Qrrádatomgclő&tT Oroszországban minden ö(A- dik városlakó nyomortanyá- kan élt. A második világháború következménye: a háború miatt 25 millió szovjet állampolgár maradt lakás nélkül. A századunkra jellemző gyors városfejlődés: — 1926- tól 1974-ig a Szovjetunió, városi lakossága több mint 110 millióval növekedett. Mivel lakásproblémák még léteznek,, a lakások széttxtetá- sa szigorú társadalmi ellenőrzés mellett történik. A lakások szétosztásánál nem' á bevétel a döntő szempont, hanem az, hogy ki mennyire rászorult. Azok az emberek részesülnek előnyben, akik a legrosszabb körülmények között élnek. Nehézségek? — Igen. Válságok? — Nem „Meg vagyok róla győződve, hogy ha New York lakosai egy hónapot eltöltenének a Szovjetunióban, ahol a nap és az éjszaka bármely szakában sétálhatnak az utcán, eljutnának az iskolába, a metróra, a parkokba, a színházakba, és a hangversenytermekbe, ingyenes orvosi ellátásban részesülnének a rendelőintézetekben és a kórházakban,' tengernyi kérdéssel térnének haza”, — írja az amerikai újságíró. Mert mit is találnának Moszkvában? Talán egy eszményi várost? Nőn, mégnem minden tökéletes Moszkvában és a többi szovjet városokban. Sok problémának ■történelmi gyökerei vannak, mások viszont a • tapasztalat hiányából fakadnak. Egy sor olyan nehézséggel is küzdenek, melyek minden erősen, iparosodott városban megta- . lálbató: a közlekedés, a feszített e! ettem po, a zaj. „Azonban — teszi hozzá Mike Davidov —, ha a szovjet városok problémákkal küszködnek, akkor az amerikai városok — válságokkal. A problémákat meg lehet oldani és idővel meg is oldják őket. De elmondható ugyanes »•krízisekről?” * » % NewYorké Moszkvában
