Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-14 / 138. szám
Egy színházi szünet Darvas Ivánnal A színpad lassan elsötétedik, Popriscsin felöltve kopott, divatjamúlt köpönyegét, kilep szobájából. A nézőtéren kigyulladnak a reflektorok. az öltözőbe pedig kimerültén lép be Darvas Ivan, aki két órán keresztül játssza egyedül Gogol Egy őrült naplója című művét. — Csak látszólag vagyok egyedül. Ez a monodráma épp úgy közösségi produkció, mint bármelyik más többszereplős darab, legfeljebb a társak néhány méterrel odébb állnak. A színpadon a közönség csak engem lát, én viszont állandóan érzem a többiek jelenlétét. A világosítóét, akinek minden szavamat követnie kell, hogy • megfelelő fényt sugározza, vagy a technikusét, aki a zenét, a zörejeket .játssza be a mondatok alá, de felsorolhatnám az egész gárdát, a díszletezőket, a kellékeseket ... Itt talán csak annyival nehezebb a feladatom, hogy két órán keresztül egyhuzamban beszélnem kell, s nincs egy parányi lehetőségem sem a pihenésre. — A darab túl van már a háromszázadik előadáson. Evek óta a Pesti Színház műsorán van. Változtatott-e szerepfelfogásán a premier óta? — 1967 szeptemberében volt az első előadás. Azóta megpróbáltam estéről estére ugyanabban a felfogásban játszani, ahogyan legelőször megbeszéltük a rendezővel, Horvai Istvánnal. De az az igazság, hogy hét év alatt rengeteget változik az ember. Vannak olyan orvosok, akik szerint ennyi idő alatt a legutolsó sejtünkig kicserélődünk, és persze folyton átalakul a körülöttünk levő világ is. Ügy gondolom, magam és a körülmények változása feltétlenül hatással van a produkcióra Í6. — Egy régebbi nyilatkozatában beszélt arról, hogy Gogol hősét sok tekintetben közel érzi magához. így gondolja-e ma is ezt? A XIX. századbeli figurát mi roko- nítja a ma emberével; a XX. század színészével és — mint ahogyan a sikersorozat igazolja — a közönséggel? Gogol kispolgári, hivatalnok hősében a boldogságra, kiteljesedésre vágyó embert állította elénk. Azt az embert, aki végül is nem találja meg az összhangot a külvilággal, s elveszti önmagát is, az őrületbe menekifl. Azt hiszem, a boldogságra és az önmegvalósításra való vágy minden kor polgárának jellemzője. Ezért érezhettem már az olvasópróbán is magaménak ezt a darabot. És így megformálásával viszonylag kevés problémám volt... Igen, rokonomnak tarthatom ma is ... Előadás közben egyébként gyakran érzem azt a furcsa kettősséget, hogy míg Popriscsin megőrülését játszom, levezetem azokat a feszültségeket, amelyek bennem vannak. A civil életben így aztán meglehetősen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok... — Foglalkozott-e pszichológiával, amikor az előadásra készült? — Egy pszichológus orvossal beszélgettünk több alkalommal a darabról, premier előtt. Később pedig egy filmet forgattunk valamelyik fővárosi ideggyógyászati intézetben. Ott nagyon sok emberrel megismerkedtem. Ezek a beszélgetések, találkozások rengeteget segítettek a mozdulatok, a gesztusok, az arcjáték kialakításában. — A második felvonásban ügyesen rajzol is a színpadon. — Igen, és nagy örömmel. Gyermekkoromban szívesen forgattam a ceruzát és az ecsetet, így lelkesen vállaltam ezt a feladatot. Tulajdonképpen arról van azó, hogy a darab második részében Popriscsin már nem képes arra, hogy érzéseit, gondolatait, vágyait szavakkal kifejezze, ezért nyúl a ceruzához és a festékhez. Ezt akartuk érzékeltetni a darabbeli rajzokkal, amelyek csak látszólag spontán ábrák, valójában gondosan nlegtervezett, kidolgozott képek. Minden előadáson változatlanok. — Hét év után nem fárasztja-e még. hogy számtalanszor játszoH figurát kell ismét megelevenítenie? — Soha nem unatkozom egyetlen percig sem a darabban. Minden egye* előadás jelent számomra valami újat. Hol felfedezek egy újabb hangsúlyt, hol ráérzek egy-egy mondat mélyebb értelmére, így mindig másként és másként élem át a szerepet. Az ügyelő hangja zavarja meg a beszélgetést, színpadra kéri Darvas Ivánt. A művész kilép az öltözőből. A nézőtér lassan elsötétül, s a színpadra kopott, divatjamúlt köpenyében belép Popriscsin. Németi Zsuzsa riiüdsttéfiekezlei 1 a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei Bizottságán Egerben — az SZMT- székházban — rendezték meg a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei Bizottságának küldöttértekezletét. A megjelenteket dr. Szűcs László kandidátus, főiskolai főigazgató, a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének tagja üdvözölte. Az elnökségben — többek között — helyet foglalt dr. Makoldi Mihályné, Kossuth- díjas pedagógus, a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének elnökségi tagja, áz Országos Nőszövetség alelnöke, a Békevilágtanács tagja, Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kruppa László, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője, dr. Jenes Pál, azSZMT titkára. Molnár Lászlóné titkár ismertette a megyebizottság 4 éves munkáját összegző beszámolót. Utalt az oktatónevelő munka fejlesztése során elért eredményekre, s elemezte az érdekvédelmi tevékenység színvonalát is. A hozzászólások és a válaszadás után jutalmazásra került sor. Többek között kitüntették azokat a nevelőket, akik 30 évvel ezelőtt részt vettek a pedagógusszakszervezet újjászervezésében. Végül megválasztották a 19 tagú megyebizottságot, a Pedagógusok Szakszervezete X. kongresszusának 9, a szakszervezetek megyei tanácsa küldöttértekezletének 9 küldöttét. A megyebizottság elnöke ismét dr. Nagy József főiskolai főigazgató-helyettes, titkára újra Molnár Lászlóné lett Nagy sikerű koncertek Hazaérkezett Finnországból az Építők Heves megyei Kórusa Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy az Egerrel testvérkapcsolatban levő finnországi Pori város tanácsának meghívására június 4-én hatnapos vendégszereplésre utazott az Építők Heves megyei Kórusa. Az együttest többek között elkísérte Kocsis Sándor, Eger Város Tanácsának elnökhelyettese, valamint Kalmár Péter, az egri városi párt- bizottság osztályvezetője is. A csoport 11-én este érkezett haza. Az eseményekben bővelkedő út tapasztalatairól kérdeztük dr. Valentin Kálmán karnagyot, a kórus vezetőjét. — Három koncertet adtunk, kettőit Tamperében, s egyet a vendéglátó Poriban. Egyik műsorunkból részleteket vett fel a finn televízió. Érdekességként emlitem, hogy beneveztünk a Tamperében rendezett nemzetközi kórusfesztiválra is. Az eredményről majd később kapunk értesítést. Eger testvérvárosában 8-án este léptünk pódiumra. Nem túlzás azt mondani, hogy frenetikus sikert arattunk. Ezt bizonyítják annak a hat újságnak a fotókkal illusztrált cikkei, amelyek szinte szuperlativuszokban szóltak produkcióinkról. A finnek zeneszerető nép. Elismeréssel, vastapssal méltatták nemcsali saját zeneszerzőik alkotásait! hanem a Kodály, a Bartók, a Bárdos Lajos és a Karai József kórusműveket Is. Adódtak alkalmi fellépéseink: műsort adtunk a Pori öregek otthonában, sőt : í*75LJhiihis JhU=8Bomb»t egy üzemben is. Végűi hadd említsek néhány sokáig emlékezetes, személyes élményt. Finn barátaink jóvoltából majd mindennap, eredeti szaunázásban volt részünk. Mindannyiunkat megragadott a festői táj, a környezet varázsa is: 15.05: Pusztul Velence Száz szigetre épült, szigeteit négyszáz híd köti össze, palotái, terei Shakespeare hőseinek lábnyomát őrzik, itt szerzett zenét Wagner, itt irt verseket Byron; Thomas Mann eRylk halhatatlan novellájának színhelye; Giorgone, Veronese, Canaletto képei világszerte ismerőssé tették román, gótikus és reneszánsz épületeinek sorát azok számára is. akik soha nem jártak itt. Akik pedig ott jártak valaha is, azok számára 'lüktető, Izgalmas felkavaró élmény. Ez a Velence — pusztulóban van. Partjait naponta kétszer mossa az ár-apály, az Adria lélegzetvétele. Alulról a víz pusztítja, felülről a füst és a korom. Az esőzések idején víz borítja az építészeti csoda: a Szent Márk templom terét, az esővíz gyakran az oszlopok közé is behúzódik. Palotáinak, házainak negyven százaléka lakhatatlan, lakói elköltöznek... Az amerikai dokumentumfilm megrázó képet fest a halálra ítélt városról, s 6ütsatí meg- ■ ... _«____ ___ _____* 3 8. Nem tudta még akkor, mit jelent a sziréna, és csak bámult utánuk: mindnyájan ugyanabba a házba mentek be. Ez aztán! Hazáig hozza őket a villamos. Egy rendőr kiáltott rá a túloldalról: — Hé! Gyerek!.:: Hallod?!... Mit bámészkodsz? Süket vagy? Nem hallottad a szirénát? Akkor vette észre, hogy az utca már kiürült körülötte. Azt a rengeteg járókelőt mind elnyelték a kapuk. Aki még látható, az mind egyenruhás. Most értette csak meg, hogy légiriadó van, ugyanban félreverik a harangot. De otthon nincs belőle any- nyi ramazuri, végzi a dolgát mindenki tovább. Ebből is látszik, ijedősebbek a városiak. Szerencséje volt ezzel a légiriadóval. Egészen besötétedett már, amikor lefújták, amúgy sem tudott volna hová menni. És ha nappal nem találkozott Magdával, éjszaka, az elsötétített utcákon hiába is keresné. Amikor kikérdezték a házbeliek, egy terebélyes asz- szonyság rögtön a gondjaiba vette. Paprikás krumdlit adott neki, egy púpozott tányérral, és helyet is szorított éjszakára az óvóhelyen, a saját fekhelye mellett, egy szalmazsákom. tlnrtfr, Imi' Korteskedők Van úgy az ember, hogy egy-egy szó hallatán hirtelen és váratlanul régi emlékképek jutnak az eszébe. EzeK a képek hol halványabbak, hol ■ erősebb fényűek, itt-ott megkopottak is talán, de azért igazak. Harmincöt, negyven esztendeje — teljesen mindegy —- kényes, deres lovak húzta hintó porzott végig falum kiká- tyúzott makadámúján. Utána szekerek, a szekérderékban egy halom gyerek. — Éljen Marcsikényi! Éljeeen... A lárma egyre erősödött, mi pedig usgyi a szekér után! Valaki felrántott a kasba és a fülembe ordította:: — Kiabálj te is! Éljen Marcsikényi! Még szóhoz sem jutottam, máris telenyomták a markomat apró cukorral, a másik kocsin pedig medvecukrot osztogattak a gyerekek között. Iparkodtam meghálálni az ajándékot és mint a sakál ordítottam a többiekkel: — Éljen Marcsikényi! Egyszer csak szemből autó tülkölt és mindnyájan tudtuk, hogy a méltóságos Botlik báró úr maga személyesen ül a sofőr mellett. A kocsi megállt, köréje suttyó legények, meg cselédemberek gyülekeztek és elkezdték karban mondani a gúnyverset: „Marcsikényi felment Pestre, hazajön majd holnap este. Főzünk neki jó vacsorát, nehézséges Istennyilát" Délután új jelölt érkezett, vitéz Gomba személyében, és mi, két zseb apró cukorért megint szívesen vállaltuk a korteskedést. Emlékszem, az iskola előtt két söröshordót is csapra vertek és emiatt még nagyobb lett a tumultus. Erről a vitéz Gombáról különben valaki kiderítette, hogy vagyo- nosodása előtt, az első világháborúban tisztiszolgaként működött. Ezért tehát így hangzott a betanított gúny vers: „Tisztiszolga magas állás, van is azon Isten áldás. Hol pusztított gránát s bomba, kutyát mosott vitéz Gomba” Estére pirosra és dagadtra ordítottuk a torkunkat és cukorral volt tele még a madzaggal elkötött kabátujj is. Még egy Puskás nevű, volt vitéz kántor-tanító is akadt a jelöltek között. Két zseb cukorért annak a gúnyversét is megtanultam: „Vitéz Puskás nevelő, pedig csak a neve lő. Gyermekeket nevel ő, vitéz Puskás nevelő" Most, hogy eszembe jutnak a hülye kis versek, újabb emlékképek villannak elő: _ Marcsikényi hordói előtt ötven-hatvan ember. Egy drapériával letakart törekes ferslógon Marcsikényi szónokolt. Utat, iskolát ígért és azt, hogy kiépíti a fürdőt Megoldjuk az ivóvízgondokat! 1 ' — Hazudik! — ordították többen is. Két hete jártam az akkor szegény falumban. Most a fél falu új házakból áll, a házakban villany és csapi víz, a kul- túrházban pedig egy halk szavú parasztasszony választási beszédet tartott. Nagy tapsot kapott pedig semmi különöset nem ígért csak annyit, hogy a mostani úton haladunk tovább! i Szalay István alábbis még egyszer nem szirénáztak, mégis sokan odalent háltak az óvóhelyen; ez az asszonyság is. Másnap kora reggel, amikor a mozgolódás elkezdődött, a takaró alól lélegzetvisszafojtva hallgatta, hogy veszekszenek miatta a házi- ak. Kásás hang: — Kérem, a rendőrségnek kell jelenteni, ki van adva- Egy lépést se addig... Az asszonyság: — Maga meg de nagyra van a rendőrséggel!... Képes rásütni még erre a gyerekre is, hogy katonaszökevény... A kásás: — Kérem, én senkire sem sütöm rá! És kikérem magamnak!... Belevág egy kajla beszédű, aki ao-nak mondja az á-betűt, ahogy a rádióban egyszer Tolnai Klári: — Hagyjaok maor!... Majd én feladom a kalauznak a vonatra. Pincehang: — Ha még egyáltalán megyen arra vonat! Kásást — Aztán mért ne menne? Pince: — Megyen, persze hogy megyen. Ha még el nem vágták a vonalat az oroszok. Kásás: — Figyelmeztetem, kérem, figyelmeztetem, ez... ez... Rikácsoló nő, messzebbről: — Figyelmeztesse maga a válását! Kicsoda maga, hogy folyton bennünket egrecé- roz?!... Még ilyet!... Az asszonyság: — Ha legalább a cím megvolna, a nénjéé. Kis szamár, azt hiszi, úgy van, mint falun... Kásás: — Kérem, én nem tehetek róla, de nekem az szigorúan ki van adva, hogy idegen nem tartózkodhat... Asszonyság: — Jó, hát nem tartózkodhat!.., HoJ csaphatjuk ki ezt az ártatlan gyereket az utcára, hálni, azt a rendőrség se kívánhatja el... Kásás: — Az a helyzet, kérem, hogy nem tartózkodhat ... Kajla: — Hagyjaok maor, az isten aoldja meg!... Mondom, én elviszem, költse csak fel. Aztán feladom a kalauznak, az lesz a legtisztább ... Vasutas volt a kajla beszédű, és éppen az állomásra ment, szolgálatba. De nem jutottak el az állomásig. Már vagy két utcával odébb, egy szembe jövő vasutastól megtudták, hogy hajnalban csakugyan elvágták a vonalat az oroszok. És arrafelé egyelőre nem megy ki több vonat. — No, barátocskám, most aztán benne vagy a slamasz tikába — mondta a maga furcsa módján a vasutas. — Most már én is úgy látom, nincs más hátra, mint a rendőrség... Rögtön meg is kérdezte sarki újságárustól, nem tott-e rendőrt errefelé. Nálunk a falun csendőrök vannak, kakastollasok, de azokat is jobb elkerülni összeverik a civil embert, meg a lakianya pincéjéb zárják. Amíg a vasutas la pót vásárolt, meg tanakodott az újságárussal, hol keresse a rendőrt, ő elh! tőle a sarokig. Aztán usgyi. Nem nézett vissza, tik-e vagy sem, de sem futhatott volna sabban, ha az egész őt kergeti. Futott, futott, amíg deje bírta. Hamar beleszokott vargáéba. V akkor gyora tű a esaStisSrSJÍ >/*
