Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-01 / 127. szám
Amikor négy esztendeje K artai Sándorné, Búzás Andrásáé és Pintér Józsefivé szervezni kezdték a Vörösmarty ■ Művelődési Központban a háziasszonyok hímzőkörét, nem gondolták, hogy vállalkozásuk máig tartó lesz. Kezdetben kevés volt az érdeklődés, a különböző szervek sem nyújtottak támogatást munkájukhoz. Nem sokkal később azonban felfigyelt a kör tevékenységére az ÁFÉSZ vezetősége és á Hazafias Népfront nőbizottsága. S nemcsak erkölcsi segítséget adtak, hanem anyagiakkal is segítették a munka kibontakozását, Gyarmati (Foto: Szabó Sándor) Jánosáé személyében pedig szakavatott vezetőt állítottak a csoport élére. Négy esztendő elmúltával szép kiállításon mutatkoztak be a város közönségének a hímzőkor tagjai, akik időközben ugyancsak megszaporodtak, számuk eléri a harmincat. A művelődési központ klubtermében tárták a közönség elé fáradságos, de nagyon megkedvelt munkájuk sok-sok gyümölcsét, a különböző, népi ihletésű hímzéseket. Látni itt most mindazt, amit csak elsajátítottak a négy év alatt. Palóc, kalocsai, hevesi, matyó párnák, térítők, abroszok sorakoznak a jellegzetes népi bútorokon, amelyekkel a termet berendezték. A bejáratnál pedig emlékkönyv fogadja a látogatót, vastag fó- liáns, amelybe igen sok neves vendég jegyezte be észrevételeit, tapasztalatait a hímzőkor munkájával kapcsolatban. Nagyon szép terv is érlelődik a szakkör vezetőinek fejében! Tárgyalásokat kezdeményeztek a Hatvani Háziipari Szövetkezet elnökségével annak érdekében, hogy későbbiek során bedolgozóként részt vehessenek az üzem termelőmunkájában. Nem maguknak, hanem a kis közösségnek akarnak ezáltal szolgálni a lelkes hímzőköri tagok, mert az a határozott szándékuk, hogy a háziipari szövetkezet útján szerzett jövedelmet összegyűjtik, s a klub fejlesztésére, anyagvásárlásra, valamint közös tapasztalatgyűjtő kirándulásokra fordítják. Ügy véljük, minden támogatást megérdemelnek ezek a hatvani leányok, asz- szonyok, akik között gyári munkást, tanítónőt éppen úgy találunk, mint szövetkezeti elnökasszonyt, vagy orvosnőt. Megérdemlik a segítséget, mert nemcsak magukkal törődnek, a magúk szórakozására járnak össze, hanem ápolják, ébren tartják népi díszítőművészetünk sajátos ágát, a hímzést. (m. gy.) Kiadta a gyöngyösi gimnázium Szerény alakú füzet, amely sokszorosítóeljárással készült el és a fedőlapján ugyan figyelemre méltó grafikát mutat, mégsem ezek a külső jelek adják a lényegét, hanem a tartalma. Tanulmányt őriznek a borítólapok, dr. Veid- ner Tibornak, a gyöngyösi Berze Nagy János gimnázium tanárának megállapításait Petőfiről. A korrektül megfogalmazott Előszóban dr. Fiilöp Lajos, az intézet igazgatója is felteszi a kézenfekvő kérdést: lehet-e még újat adni Petőfiről? Féléi a kérdésre: „Az írás legnagyobb értékének a mai gyakorló középiskolai tanár pedáns verselemzéseit, a gondos Összefoglalást és a világos. rendszerezést tartjuk.” Májd hozzá tesz még égy nagyon fontos kitételt: „A feldolgozás módszere ezen a ponton kapcsolódik az iskola- reform hasznos törekvéseihez.” 20 30 Az araíiyrablők Angol bűnügyi tévéfilmsorozat, I, rész. Bizonyára sokan ülnek majd a tévékészülék elé ezen a vasárnap estén, amikor is kezdetét veszi a tizenhárom részes angol krímisorozat S a szórakozást nyilván az sem rontja el, hogy a sorozat némi utánérzése a korábbi Maigret-sorozatnak. Az aranyrablókat hat folytatásban Cradoch felügyelő üldözi — kevéssé látványos, de megszállott módon. S mivel krimiről van szó, sokat nem árulhatunk el. Legfeljebb annyit, hogy az angol sorozat nagyjából megtörtént bűnesetekre épül. S egy fantasztikus értékű aranyráblás történetét és a furfangos bűnözők kézre kerítését mondja el. 1575. június 1„ vasárnap Ezek a mondatok teljes mértékben tájékoztatják azokat, akik érdeklődve veszik kézbe a gyöngyösi gimnázium kiadványát. Tudják mit várhatnak, mire készülhetnek, mit kaphatnak a szerzőtől. A jelzők az idézett mondatokban nagyon pontosak. A tanári munka legáltalánosabb jegyeit is visszaadják. Ezek pedig a lelkiismeretességet és a felelősséget hangsúlyozzák mindenekelőtt. Dr. Veidner Tibor tanáros pontosságú írásait, lényeget kiemelő dolgozatait mindazok ismerik és becsülik, akik sorozatban vették kezükbe a gimnázium évkönyveit. Ezek a kis „irodalmi térképek” a maguk pontos koordinátáival abszolút megbízható tájékozódást adnak az érdeklődőknek. Valóságos ismeretterjesztő források. Mint ez a mostani, a Petőfi. Minden oldaláról az irodalomtanár oktató és nevelő szándéka tekint vissza. Valósággal benne érezhetjük magunkat az irodalmi óráik légkörében, magunk előtt látjuk a táblai vázlatokat, amelyek szinte mindent vagy majdnem mindent visszaadnak az óra anyagából: a költő egy-egy tágabb környezetének reá gyakorolt hatását, emberi és politikai törekvéseinek legkarakterisztikusabb jegyeit, verseinek, leíró és lírai műveinek költői műhelytitkait, amelyek azonban a leglényegesebb mondanivalót hordozzák. Aki Petőfit meg akarja tanulni : művein át el akar jutni magához a népi költőhöz, 48 forradalmárához, 49 mártír hőséhez, az bízvást a kezébe veheti ezt a dolgozatot. Megbízható, alapos útitársra lel benne, amely töretlen biztonsággal vezeti el a célhoz. Az érdekes munka csak korlátozott példányszámban készült, de mutatja, hogy a gyöngyösi gimnázium lehetőségét ad tanárainak az elmélyült kutatómunkára, a felszínre hozott értékek közzétételére. (gmf) 17. Éjjelenként, amikor az ágyúzás abbamaradt, egy vá.kkanás sem hallatszott, mintha kihalt volna a falu. Sem éjjel, sem nappal, még hívásra sem merészkedtek elő a kutyák. Itt az iskolát sebesülteknek foglalták él. Grisáék házakhoz szállásoltak el. Ő Grisával és három másik szerelővel egy ialuszóü.-házban lakott. A tisztaszobát foglalták le. kettőjüknek a padlón szalmazsákon ágyaztak. Két öregasszony volt a háznál, meg egy totyogó kisfiú. Rongyos fekete nagykendőbe bugyolálva, az ágy végénél, egy sarokban kuporgott az egyik asszony: csak a szemüvege meg az orra látszott ki a kendőből. A másik, soványka, őszülő Az énektanár nívócLja ‘Mai szóhasználattal élve inkább azt mondhatnánk, hogy pedagógus-karnagy. A szópárosítás így is tömör, így is elmondja a lényeget: a pedagógus nevel, oktat, a karnagy meg vezényel. Teszi ezt nap mint nap, mert ez a kötelessége, ez a hivatása, ez az élete. Ha nem igy lenne, nem csinálná. És ennek az állításnak az igazságát az tudja, az ismeri leginkább, aki maga is megpróbálkozott már nevelni, akárha a legkisebb közösségekben is. Nos, az énektanár, dr. Valentin Kálmán, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium pedagógus-karnagya nemrégen a Parlamentben vette át az Állami Ifjúsági Bizottság mívódíját, a hozzá tartozó művészi emlékplakettel és az írásbeli indokolással. Ezt a nívódíjat jó munkáért, kitartó munkáért adták, amelyet dr. Valentin Kálmán az ifjúsági kórusmozgalom fejlesztése és az ifjúság zenei nevelése érdedében végzett. Ez a nívódíj magas kitüntetés egy pedagógus-karnagynak, s nemcsak azért, mert a Parlamentben adták át. Az olvasó nyilván kíváncsi rá, hogy egy férfi, aki jogi diplomával rendelkezik, miért is kanyarodik el az eredetileg elképzelt pályától és hogyan alakul át pedagógussá, karnaggyá. Hiszen a jog az átlagember szemében száraz pálya, kukacoskodás a paragrafusok között, az ének, a zene inkább művészet, az érzelmek, a hangulat, a szenvedélyek, az esztétika világa, ahol bizony sok minden más szükséges, mint a szárazabb jognál. A pedagógus-karnagyot apró, de utólag nézve mégis döntő mozzanatok vitték a pályára és tartják meg ott egy egész életen át. Még a gimnáziumban csak úgy „véletlenül” a kezébe nyomta a dirigensi pálcát a bölcs és jóhiszemű énektanár, és ettől az igény egyszerre csak kipattant a serdülő gyermekben. Persze, a zenei indíttatás, a zongora, a hangszerek varázsa is hozzájárult mindehhez. Aztán olyan sorsszerű közjáték is, hogy ez a jogász 1950-ben az egri művelődési ház igazgatója lett és ott kénytelen volt ismét foglalkozni a ház gondjaira bízott eggyüttesekkel, többek között az akkor nagy létszámú és nem is akármilyen képességű Heves megyei kórussal, öt évig itt karnagyoskodott a kedves emlékű Huszthy Zoltán mellett. 1955-ben indul el a pedagógiai pálya: a Szilágyi Gimnáziumban ó- rákat ad délelőttönként és délutánonként, mint énektanár, este pedig az altkor még önálló Gárdonyi Színház zenekarának a tagja. A kettős szorítás, a mindkét1 oldalon eleget tenni akarás természetszerűleg fejleszti ki a pedagógiai készséget, mert gimnáziumban oktatni, a serdülő lányok kórusát vezetni, ott eljuttatni négy év alatt az érdeklődést a zenei elemektől a zenetörténet nagyszerű alkotásáig, egészen más feladat, mint például a színházban zenéim, olykor betéteket írni könnyed, vagy könnyedebb darabok hangulatának emeléséhez. A pedagógus-karnagy úgy érzi, hogy ezzel a díjjal most jutalmazták azt a sok évet, amelyet mint karnagy, és mint pedagógus eltöltött az ifjúság nevelésében. Mert a nevelés fárasztó és hosszú folyamat, néha alig akad valami látható érték mögötte, hiszen a fiatalok az iskolát otthagyják és a nevelő közösség széthullása után kevesen folytatják ott, ahol abbahagyták. Valami azonban a nevelésből és az oktatásból mindig megmarad. A csiszoltabb ízlés, a készség a zene befogadására, a zene élvezésére, a lelki tartalom megszervezésére, amit egy preklasszikus, egy Mozart-, egy Bartók-, egy Kodály-, vagy egy egészen más szerzőtől származó mű adhat. Az esztétikum még a mi rohanó korunkban, is életszükséglet, vagy talán ma inkább, mint bármikor. A pedagógus-karnagy a művészeti élet második vonalában, a nevelőmunkában, amatőrök közt él és munkálkodik. Életét kitölti a napra kiszabott feladatok sora, a kisebb és nagyobb izgalmak rendszere, vajon mit és hogyan kell csinálni, hogy az a bizonyos óra, az a bizonyos próba jól sikerüljön. Mert nem kétséges, hogy a peda- gjgus-karnagy nemcsak akkor van pódiumon, amikor együttese fellép a rádióban, vagy helyi közönsége előtt. Az a csúcs, az a bizonytalan csúcs, ahol a • legjobb előkészületek után is érhetik apró fiaskók a. kart is, a karnagyot is. Az igazi, az érlelő órák, a hasznos idő a próba keretén belül folyik el. Siker? Ki ne álmodnék sikerről, sikerekről húszéves fejjel, vagy akár ötvenen is túl! Ez a nívódíj siker, szép siker! A pedagógus sikere, akit évtizedeken keresztül sürget újabb és újabb feladatok megoldására szenvedélye és altarata. Mert ehhez a pályához is sok hit, sok szenvedély és Sok akarat kell. Minden alkalommal hinni kell abban, hogy a zenében, a zenével történik valami -és azokkal, akik a zene megszólaltatásában és megértésében társak és barátok. Ezért több és masabb a zenepedagógia az egyéb „tantárgyaknál.” A pedagógus-karnagy a katedrán nevel és oktat, a közönség előtt vézényel. Az oktatás közben az a negyvenhatvan ember hisz neki, akiket oktat és nevel a zenére, a közönség pedig tapsol neki és együttesének, ha szép pillanatokat szerzett. A két jutalmazás nem ugyanaz, inkább kiegészíti egymást. És, hogy mennyire a kóruséneklés gyakorlatát tartja az elméletét próbájának, arra jellemző, hogy volt idő, amikor két kórust is szervezett a Szilágyi Gimnáziumban és ahol tehették, felléptek, kifelé is megmutatták lelkesedésüket. Mert a karnagy, a pedagógus szervez is, kell is szerveznie, ez is hozzátartozik a műfajhoz. Dr. Valentin Kálmán karnagya az Építők Heves megyei kórusának is. És ebben a pedagógus-karnaggyá átformálódott jogászban az is rokonszenves, hogy faggatod - zásunkra szabadkozással válaszol: nem tett semmi mást, csak ami a kötelessége. Igen, de hogyan? ífe erre a nívódíj a válasz. Farkas András hajú, olyan idős lehetett, mint Parázsó nagymama, vagy tal4n valamivel idősebb is. Némán, riadtan to- porgott előttük, csak a váratlan magyar szóra lobbant a szemében kíváncsiság. Másnap azután már kérdezősködni is mert: „Tessék mondani, kedves...” Scsak akkor hagyta abba a tessé- kelést, amikor megtudta rá- la, hogy csak magyar. • De azontúl is magázta, mint otthon a falubeli asszonyok a jegyző meg a pap gyerekeit. Jóba lehettek a háziakkal. Grisáék két doboz gyufát adtak nekik, meg egy de- mízsonnal sozott benzint. Amikor pedig megsütöttek egy kacsát. Grisa azt sem fogadta el ingyen. 300 hadipengőt adott érte. Levetette most már a rongvos nagykendőt a sámlin kuporgó asszony is, eltette a szemüveget és megmosakodott; lemosta a kor- mozást az arcáról. Akkor látszott csak, hogy 6 sokkal fiatalabb. Bár a kisfiú nagyanyámnak szólította, a másikat, az öregebbet meg na- námnak. Lehetséges, ha maradnak még néhány napig, előkerül valahonnan a kisfiú anyja is. Akkor este pirogot sütöttek Grisáék. Olyasforma, mint a zsidóbéles, csak nem túrót tesznek a közepébe, hanem darált húst. Nem nézhették el az asz- szonyok, hogy Grisa gyúrja A lésstátü a fiatalabbik üd- • vette a kezéből a sikálót. De a többit azután mind Grisa jnesterkedte. Csuda az, hogy mindenhez értett, azelőtt — Pest alatt — is ő szakácskodott legszívesebben. Pesten már nem nagyon, ott, abban a nagy bérházban nem teltek olyan jó hangulatban az esték. Orosz étel ez a pirog, nem is tudták volna az asz- szonyok úgy elkészíteni, kisütni; sosem próbálták még. ízlett nekik, persze. — Jó azért ez — mondta a fiatalabbik. — Van ebben minden. Az anyja ráérősen csámcsogott fogatlan szájával. — Hiszen meg lehet enni!. .. — Csendesen tette hozzá később: — Tudod, azért egy kis fokhagymával más volna. Meg aztán... ó, te jóisten, paprika’nélkül. Tudják is ezek. Jókedvük volt a katonáknak. Grisa harmonikázott, vizes pohárból itták a vodkát. Jurij, egy kopaszra nyírt, cigányképű fiú szerezte az italt a születésnapjára. ö úgy teleette magát piroggal (a fiatalasszonynak volt igaza, nem hiányzott abból semmi), hogy csak lebújt a vackara, és nyomban, elaludt. Hajnalban felébredt • 5 is a készülődésre, de Grisa megnyugtatta; aludjon csak. Nekik most indulniuk kell a frontra, és amíg visszajöhet: érte gondját viselik addig a ,'háv.iaiV Akkor már ágyúztak mindenfelől. Alighogy elmentek Grisáék, az egyik ablakot betörte a légnyomás. Reggelre a németek rászszafoglalták a falut. — Maradj csak, fiam — mondták neki az asszonyok. Most tegezték először. — Ellehetsz itt minálurik valameddig. Majd azt mondjuk, rokon gyerek, a bombázások miatt... Az a baj, meg sem kérdezte annak a hegyközi falunak a nevét. Pedig volt eszében, hogy megkérdezi, de csak azután, hogy itt is rejtekhelyét készített És akkor meg nem volt rá alkalom, A németek után már másnap nyilasok jöttek, és elővették a sapka miatt ő volt a hibás. Kellett neki orosz prémsapkában grasszálni az utcán, a nyilasok orra előtt. Egy bilgeri csizmás, fekete egyenruhás nyilas leütötte a fejéről. — Te kölyök!... Honnan ez?! Tudta már ő akkor, hogy baj lesz. Elszaladhatott volna — nagy, tohonya ember volt a nyilas —, de csak a sapkát nézte, a bilgeri orránál, a sáros üaszteron. A nyilas elkapta a karját s úgy megszorította, feljaj - dúlt * Palóc párna, matyó teríti
