Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-22 / 145. szám

Érdek

és társadalom

Hogy a címben foglalt kérdést megválaszoljuk, lapozzunk vissza kissé az egyénre és a társadalomra vonatkozó nézetekben, ismeretekben.

A marxista filozófia szempontjából az egyén —■ történeti jellegű képződmény. A ma élő egyén tehát nem adott a világtörténelem „első pillanatában”. Ellenkezőleg, a történelem folyamán, hosszú fejlődés nyomán alakult ki, s e folyamat első nagy korszakának lezárulása a kapitalizmus. Miért?

Mert a történelemben első ízben a kapitalista árutermelés talaján alakulhatott ki az egyes ember autonómiája közösségével szemben. Csak e kiszakadás, az elkülönülés árán válhatott az egyes ember — egyéniséggé. Csak a korábbi természetes közösségekkel (primitív társulások, városállam, faluközösség) fenntartott viszony radikális megváltoztatása útján jöhetett létre az ember — mint egyén, amely saját magát célként és értékként, öncélként és önértékként szemléli.

Az ember egyénné — individuummá — válásának azonban sajáté« paradoxonként, megvolt a világtörténelmi „ára”. Az egyén történelmi kialakulásának útja egy társadalmi osztály — a proletáriátus — alávetésén és elnyomorodásán keresztül vezetett. Létrejött továbbá a tőkés világpiac, amely a társadalmi munka megosztásával behálózta csaknem az egész földgolyót. Ezzel az emberiség mint egész, kapcsolatba került önmagával. Ám ember és ember kapcsolata — éppen a munka megosztása jóvoltából — elvesztette személyes jellegét. Az emberi kapcsolatok árutermelők és árutulajdonosok kapcsolatává váltak. Ember és ember kapcsolatát az áru, s a benne testet öltő egyenérték: a pénz kezdte közvetíteni.

Sajátos képet kapunk tehát, ha megvonjuk az egyenleget, ha összeszámoljuk azokat a történelmi pluszokat, és mínuszokat, amelyeket tárgyunk szempontjából a kapitalizmus produkált. Az egyik oldalon ugyanis ott áll az ember (mint egyén) elé állított szigorú és áthághatatlan rendi korlátok lebontása, s ezzel a szabadság és egyenlőség elvont lehetősége, ám ezzel szemben a másik oldalon olyan tények sorakoznak fel, mint az ember közösségi életének felbomlása, mint az emberi kapcsolatok eldologiasodása, mint az egyéniség kóros „túlfejlődése”. az egoizmus.

Jellemző, hogy míg a társadalmi és egyéni élet polgári ihletésű diagnosztái egy-két évszázaddal ezelőtt elsősorban a pluszokra, a pozitívumokra helyezték a hangsúlyt, addig a mai polgári gondolkodók — legalábbis igényesebb részük — már a negatívumokat, a mínuszokat magyarázzák, mentegetik.

Az előbb jelzett negatív jelenségeket, a mínuszokat szokás az elidegenedés megnyilvánulásaként szá- . mon tartani. Az elidegenedés. — amely történetileg legkifejlettebb formáját a kapitalizmusban éri el, a amelynek megszüntetése egyike a szocializmus gyakorlati teendőinek — kétarcú, ellentmondásos jelenség tehát. Jelentkezhet a gazdaság szférájában: a munkás „értéktöbblet gyártó, géppé” válik, munkája tárgya és ^ < terrápjíp nem az övé, nein a sajátja. Jelentkezhet — szélesebben — a társadalmi viszonyok világában, mint a társadalmi élet szétesése, mint a tevékenykedő emberek kapcsolatainak elsivárosodása. elszemélytelenedése. És megnyilvánulhat a társadalmi tudatban, a közgondotkolásban, amennyiben az a valóságot hamis, fonák módon tükröző nézetek — (pl. vallás) —, befolyása alá kerül; s éppígy az elidegenedés következménye, hogy a szellemi és fizikai munka történeti szétválásával a köznapi gondolkodást gyakran mérföldnyi távolságok választják el a valóság tudományos vissza- tükrözésétőL

• Azonban éppen ezek, az elidegenedés történeti kényszerűségeinek „kitett” egyének — és csoportjaik — teremtették meg a társadalom anyagi és szellemi gazdagságát, teremtettek új és új szükségleteket, létrehozták a valóság megértésének, elsajátításának olyan bonyolult formáit, mint a tudomány, a művészet. Más szóval: az ember saját maga bizonyult történelme kovácsának, akkor is, ha ez a történelem — egészen a szocializmusig — milliós tömegeket ítélt egy kiszolgáltatott, embertelen életre. Az ember maga teremtette meg társadalmának — s ezzel saját magának — gazdagságát, ám ez a szocializmust megelőző korokban az egyéntől elválasztott, számára pusztán lehetőségként létező gazdagságnak bizonyult.

Mit jelent mármost az elidegenedés meghaladása, leküzdése a szocializmusban? Jelenti, hogy megszűnik az egyén elértéktelenedésének folyamata. Jelenti, hogy az egyének által létrehozott anyagi termékek és szellemi produktumok az egyének és közösségeik ellenőrzése és hatalma alá kerülnek. Azt jelenti, hogy az egyének munkája és kapcsolatrendszere nem válik el, nem függetlenedik többé az egyes emberektől. Más szóval, hogy a társadalom életét nem befolyásolják kiismerhetetlen törvények, áttekinthetetlen folyamatok. Ellenkezőleg, az egyének és közösségeik képesek urává lenni munkafolyamataiknak, társadalmi tevékenységüknek: befolyásolni tudják a társadalmi termelés, a csere, az elosztás különféle viszonylatrendszereit, amelyek — valamilyen formában — mind-mind az ő szükségleteik kielégítésére hivatottak.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek feladatok, amelyek megoldása széles történelmi perspektívában lehetséges. Az örökölt mínuszok megszűnése, az önmagát és világát uraló ember megjelenése még nem következik be a proletárforradalom másnapján.

Az elidegenedés megszüntetése a szocializmusban, történelmi lehetőség és szükségszerűség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy csapásra rendelkeznénk olyan gyakorlati és elvi adottságokkal, amelyekből mechanikusan lehetne vezetni teendőinket. Nincsenek kész megoldási sémák, amelyek már csupán alkalmazásra várnának. Ellenkezőleg: a szocializmus feladata a marxizmus—leninizmus alapján kidolgozni azokat az elvi és praktikus eljárásokat, amelyek az egyént egy nevezőre hozzák saját történelmi folyamataival.

«

Nyilvánvaló, hogy ennek során saját reális életfolyamataink elemzéséből kell kiindulnunk.

PAPP ZSOLT

Kapor Elemér; r

írások

Gárdonyi

tekintetes

úr

tanyájáról

GÁRDONYI GÉZA sokáig volt T. C. Azaz Tisztelt Cím. Volt néptanító, újságíró, író, szóval sok garabonciás mesterséget folytatott, de mindig csak T. C. Még akkor is, amikor tagja lett a Tudományos Akadémiának. Az írónak csak rangja volt, igaz, az is csak olyan szellemi. Gárdonyi akkor lett tekintetes úr, amikor földbirtokot vásárolt. Itt, Eger közvetlen szomszédságában, az ostorosi határban, ott is a savóskúti dűlőben. 1907-ben történt ez, abban a nevezetes esztendőben, amikor tízezer dalos gyűlt össze Egerben országos dalosversenyen, Fiúmétól Kolozsvárig s amikor leleplezték Stróbl Alajos Dobó-szobrát.

Harmincnégy éves volt, amikor Egerbe költözött a Takács utcai házba, s már akkor öt regénye jelent meg, számos novellája s egy megbocsáthatatlan vígoperettje, amelyhez egy Barna Izsó nevezetű zenei férfiú írt muzsikát. De megjelent már akkor a Göre Gábor-levelek nagy része is s ezek rendkívül népszerűvé tették nevét. Egy évvel ezelőtt még megjárta Olaszországot is.

Egerből először Az én falum két kötete indült útnak, majd A kékszemű Dávidkáné és 1901-ben Az egri csillagok. Nem kevés anyagi sikert jelentett ekkora munkásság. 1901-ben adta elő a Nemzeti Színház A bor című darabját s még abban az évben huszonötször. A következő évben A láthatatlan. ember, 1903-ban Az a hatalmas harmadik, 1905-ben Az öreg tekintetes s az Ábel és Eszter készül. Tizenegy regény kelt útra 1907-ig. A bor állandó műsordarabja a Nemzetinek. Összegyűlt tehát a pénze Gárdonyi Gézának. „Igazi” békebeli jó aranykoronákban.

(Ha megvolna az a 6zög a nagy könyvtárszekrény oldalába verve, amire az érkező összegek szelvényeit szúrta fel az író, könnyebb volna a számolás, de hát már nincs meg a szög. Kár. Az íróasztal mögötti könyvszekrényt sem úgy rakták vissza tatarozás után, ahogy addig volt, pedig nem kevéssé volna érdekes, milyen „szerszámokhoz” nyúlt munka közben, milyen könyvek vették körül kézközeiben. Ez is kár.)

ÍGY KERÜLT SOR arra a

szőlők közti nyári sétára, amelynek vége birtokvásárlás lett. Az almagyari szőlők között indulhatott útnak Gárdonyi dél felé, amerre az ostorosi völgy húzódik. Fia, néhai Gárdonyi József így emlékezett erről:

— Látott egy gyönyörű forrást, hatalmas ágú szomorúfűzfákat a forrás mellett és egy négyszobás nyaralót, fenyők között megbújva. A nyaraló egy honvéd századosé volt, az egész terület harminc hold. A birtokon két dombocska szépsé- geskedett zöld bájaival. Halkan csevegő kis patak és egy fehéren kanyargó, lombok közé rejtett kocsiút. A tájban gyönyörködő Gárdonyit észrevették, behívták, meg- ozsonnáztatták s lassú beszélgetés közben létrejött az egyezség. Gárdonyinak megtetszett a birtok, megvette. — Húszezer korona — mondotta — nem eppen olcsó, de mindig ilyenre vágytam.

Az ügy lebonyolítása sokáig tartott, mert a birtok a katonatiszt feleségének hozományához tartozott, kaucióként volt bejelentve. Ezt a minisztériufnban fel kellett oldani. Gárdonyi csak a karácsonyfa ajándékai között jelenthette be édesanyjának: „Megvettem a Schöpflin-bir- tokot.”

A Gárdonyi fiúk csak 1908. januárjában mentek ki megtekinteni a tanyát, s bár az egyébként félórás utat a nagy hó miatt csak három óra alatt tudták megtenni s a hóakadályok között nagyon kifáradtak, áiméikodva gyönyörködtek a fehéren szikrázó fűzek s a csillogó fenyők látványában.

Ezekből az idézetekből látható, hogy Gárdonyit a táj romantikus szépsége fogta meg. Naplójában ezt írta:

— Különös látni egy ismeretlen nagy és szép birtokot, s hallani, amerre nézek: ez is «a-tiéd az is.

VOLT, AKI MEGLÁTTA

■ugyan a savóskúti táj szépségeit, de megnézte gazdaszemmel is. A kép így igazabb.

Gárdonyi halálának tízéves fordulóján Magyary Károly, egykori osztálytársa, megírta ostorosi látogatásának történetét.

— Sok lehetett a pénze s nem tudván hova fektetni, megvette a Sávost. Ha jól emlékszem, harmincezer jó koronát adott érte. Kicsit büszke volt földesúri mivoltára, pedig igazán soha, semmivel sem szokott büszkélkedni.

— Egyszer meghívott, nézzem meg én is a Sávost

* — A kirándulásra kitűzött napon már a háza előtt állt a szép fekete hintó, amely előtt vígan kaparta a földet két igazán szép, tizenhat markos sötétpej ló.

— Majdnem egy óra hosz- száig tartott az út. Hogy megérkeztünk, Géza megmutatta először a házat, melynek egyik részében kis lakószoba volt berendezve, mellette valami semleges helyiség, a ház másik vége cselédlakásul és istállóul szolgált. (Hol volt itt a négyszobás lakás; amelyről Gárdonyi József írt?) Az épületben szinte sötétség uralkodott a ráboruló, sűrűn egybefolyó lombok miatt

— Az épülettől 8—10 méternyire egy kis csermely csobogott, melynek tiszta vizében hat-nyolc darab gyö-' nyörű, óriási szomorúfűz — hatalmasabb szomorúfüzet soha nem láttam — áztatta lábait.

— Nagyon kedves, poetikus hely volt ez.

— Azt hiszem, 'Gárdonyit ez a hatásos kis részlet bírta rá, hogy megvegye ezt a birtokot, mert egyébként a kedves Oázistól távolabb már éppen nem volt csábító a környék.

— Fehér kőpor volt itt minden szeme a talajnak.

— A háztól mintegy öt- ven-hatvan méternyire egy szabályos, szép dombocska állt — nem is hiszem, hogy valamikor nem úgy talicskáz- ták össze egy csomóba a földet, hogy ez a szép kiemelkedés megszülessék. A tetején filagória fából, de igen megviselt állapotban.

— Ez a domb teljesen szőlővel volt beültetve és még lent, a domb körül is egy jó darab szőlőterület.

TÁVOLABB KUKORICA,

lucerna, de olyan sápadt, hogy szomorúság volt ránézni. Valóban savószínű volt a' növény is, talán ezért kaptt a Savós nevet ez a föld.

— Géza nem volt az az ember, aki bármely tulajdona, vagy munkája dicséretét várta volna, de úgy vettem észre, szívesen venné, ha Sávost megdicsérném.

— Biz én nem dicsértem

egy szóval sem, ami elég udvariatlanság volt tőlem, de nem vitt rá a lelkiismeretem. Inkább sajnáltam nagyon, hogy kapzsi emberek belevitték a vásárba s rátukmálták ezt az óriási, terméketlen kő- port.

— Nem harmincezer koronát, de felét sem érte meg, mivel itt-ott csak szőlőt lehetett volna bele ültetni, de azt is csak igen költséges munkával. Igaz, kitűnő bor termett rajta, de igen kevés.

— Géza a gazdasági akadémiát végzett Sándor fiát tette meg a Savós teljhatalmú intézőjének, de úgy látszik, kevés volt a dolga a gazdaságban, mert unalmában megtanulta az angol nyelvet.

— Géza hamarosan beleunt a gazdálkodásba. Először a kocsismizériák kedvetlenítették el, eladta a lovakat, biztos, hogy feleáron — aztán a hintót s végül az egész szőlőbirtokot. Nem mondta ugyan soha, de biztos vagyok benne, hogy nem kapott érte 15 ezer koronát, mert ha túl akart valamin adni, nem sokat törődött vele, mennyit kap érte.

EDDIG TART A Magyaryféle beszámoló, amelyben tár- gyilagosabb kép tárul az olvasó elé. Magyary csak a végső mondatokban tévedett. Gárdonyi Géza nem adta el, csak bérbe adta a savósi tanyát. És odaajándékozta Sándor fiánakT Apró testi fogyatékosságai és lassú észjárása miatt ő szorult rá, hogy édesapja hosszabb időre, élete végéig gondoskodjék róla.

Nézzük meg az ostorosi telekkönyvet.

Ostoros. Ez a falu a-hozzávezető útról kapta nevét, ezt biztosra lehet venni. Ostor kellett a Nagykőporos meredekén felkapaszkodó lónak, minden időkben, kivált ha teher is nyomta a kocsit. Hiába vetette néki a vállát a gazda a kocsi oldalának, hogy megtolja a jószágot, talán még a legjámborabbja is ostorhoz nyúlt. Egyesbe kapcsol az autóbusz vezetője is jó darabon, ez a sebesség az ostor a motornak.

Rendes falu ez, sokat fejlődött az elmúlt évtizedek alatt. Ikerablakos házak, emeletes épületek a valamikor barlanglakásairól híres községben. Rendes János a tanácselnök, mióta tanács a tanács. A nagy szekrény rejti a telekkönyveket

A 640. betétben, a 4531-től 4547-ig terjedő helyrajzi számok alatt, tehát tizenhét adatban a következők olvashatók: Szántó és árok a Sa- vóskúton: 7 h. 442. n.-öl. Kert 462 n.-öl. Szántói 2 h. 810 H.-ÖL Erdő: 844 n. öL Üt: 80 n.-öl. Ház, udvarral: 958 n.-öl. Szérűskert 460 n.-öl. Szántó: 1078 n.-öl. Kert 988 öl. Szántó 1 h. 700 n.-öl. Kert: 254 n.-öL Kert 526 n.-öl, legelő: 770 n.-öl. Szőlő 260 n_-öl, szőlő 2 h. 860 n.-öl. Szántó 1 h. 316 n.-öL Rét és árok: 4 hold 116 négyszögöl, összesen 23 katasztráhs hold és 324 négyszögöl.

A TULAJDONI LAPON a

következő bejegyzés: Gárdonyi Sándor (Géza fia) ajándékozás jogcímén 1918. április 24-én.

Az 1918. évi április 21-én kelt közjegyzői okirat alapján a holtig tartó haszonélvezeti jog Gárdonyi Géza egri lakos javára bekebelezte- tik.

Tizenegy év múlva tehát Sándorkáé lett a Savós, ajándékozás címén, édesapjának jkötött haszonélvezeti jogsak

A tulajdoni lapon csak 1956—57-ben történik bejegyzés. Gárdonyi Sándor ebben az időben eladott egyes birtokrészeket Kocsis Ferenc és neje, Kollár József és neje, Liptai Gáspár és neje, Vígh Sándor és neje egri lakosoknak. Míg 1961-ben, az általános földrendezés során a megmaradt föld bekerült az ostorosi Kossuth Termelőszövetkezet kezelésébe.

Hogy kik bérelték? Az egészet talán soha nem bérelte senki, csak egy-egy részt; földdarabot. Az ostorosiak nem tudnak erről. Hiába hangzik el a kérdés „a nép vénei” között, a tíz év óta mintaszerűen működő öregek Otthonában. Hiába biztatja őket szelíd szeretettel Képes Lászlóné, az otthon vezetője.

Ki kell oda menni, megnézni, milyen most a régi birtok. És hátha akad valaki, aki többet tud mondani.

HA AZ EMBER, kiballag akár a Nagykőporoson, akár a Kiskőporoson, egri, Kertész utcai öregemberekkel találkozik. Mióta a Kertész utca egyik felén emeletek nőttek ki a földből retek, meg saláta helyett, az öreg ker- tészkedők a környéken, az ostorosi határban kerestek kis darab földet. Hiába, ez volt az életük. Sós Gábor, Szilágyi András, hetvenen felül, igazítják útba a vándort, aki a múltat keresi, ök ismerik a helyet. Gárdonyi annak idején szőlők között sétált, úgy talált a tanyára. Most alig akad kis szőlő, a huzalra futtatott, új művelésű szőlők széles sorai vezetik a tekintetet hegyre föl, hegyről le. Keskeny völgynyílásba visz a „fehéren kanyargó, lombok köré rejtett” kocsiút, s onnan fűvel benőtt ösvény vezet két, hegybe vájt oinladékos pincéhez, amiket már az Al- magyar-tetőről is jól lehet látni, sötétlő fenyők előtt.

Közvetlenül előttük egy öreg ember, meg egy fehér hajú asszony veteftiényt ápol aprócska földön. Balla-Barta József. Nyolcvanéves. Menynyi? Mosolyog. Nyolcvan. Pedig harminchét hónapot szolgáltam „odaki” a vörös hadseregben, az első világháború után. Akkor veterán! Az bizony. — Nézze, itt volt a ház, odébb az istálló, a cselédlakások. Nyomuk sincs, egy darab kő se. Ebbe a kőbe vájt részben voltak a hidasok a malacoknak, ez meg itt a pince. Hatvan méter hosz- szú, de tele van vízzel. —Én még ismertem a vincellérjét, Kocsis Ferencet, ott lakott, tudja, abban a kis közben, amelyik összeköti a Makiári utat a Kertész utcával. A fia még él.

A HATALMAS szomorúfüzek közül egy sincs már, s a szemközti dombon, ahol „abban az időben” szőlő duz- zadozott, hosszú szálú fű hullámzik a szélben. Jószagú, suhogó májusi szél ez, fülemülék csorduló szerelmes énekét, bolond kakukkmadarak feleselését hordozza a tájon a Nagy-Egedtől le, az ostorosi völgy hosszáig. Poétának való hely ez még romjaiban is.

S a forrás, a Savőskűt?

A dűlő névadó „kútját” betömte az iszap, a kicsillámló vizen békalencse himbálózik. Kár érte. Kovács Béla Cifrakapu utcai kereskedő, aki a harmincas évek közepén sokszor megfordult az akkor még ép tanyán, emlékezik a forrás ízére: olyan volt, olyan enyhén savanyú, mint a tej savója, persze oldott finomságban. Érdemes akár a termelőszövetkezet, akár a tanács figyelmébe ajánlani. Hátha figyelemre méltó gyógyvizet takar a sűrű hínár. Csak egy elemző vizsgálatra van szükség. Előbb persze ki keli tisztítani a

I

r

1