Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-21 / 144. szám
Kevésbé. Sokba. Mindkettő igaz. A nézőponttól függ. Az állampolgár ugyanis — éves ée országos átlagban, 1973-ban — 85 fillért fizetett egy kilowattóra villamos energiáért, (1960-ban még 1,21 forintot.) Az államnak ugyanakkor egy-egy új lakás villanyárammal való ellátása — mindent összeadva — kerek százezer forintját emészti fel. Magyarországon — nemzetközi összehasonlításban — a villamos energia olcsó. A villamos energia termelésének fejlesztése viszont — itthon is. külföldön is — a legdrágább beruházások közé tartozik. Amit igazol, hogy — hazánk esetében — az ipar összes állóeszközeinek több mint 14 százaléka a villamosenergia-ipar- ban található, s ezzel valamennyi ágazat közül a rangsor élén áll. Meredek emelkedő Ma a lakosság ötször any- nyi — .maradjunk a laikus szóhasználatnál — áramot használ fel, mint 1960-ban. A miértre egyszerű a felelet. A többi között azért, mert 1960-ban ezer lakosra négy hűtőszekrény, 45 mosógép, tíz televízió jutott. 1974-ben viszont azonos sorrendben 197., 221., 218. Rohamosan növekszik tehát a háztartások energiaigénye, olyannyira, hogy a növekedés ütemét tekintve maga mögött hagyja a népgazdaság minden más területét. Ma a hazai villa- mosenergia-termelés 16 százalékát veszi igénybe a lakosság — 1960-ban 10 százalék volt ez az arány —, s 1980-ra részesedése 20 százalék lesz. Természetes kísérője mindennapjainknak a villanyáram. S erre megint csak az adatok a legjobb tanúk. Az 1949. január 1-én végrehajtott népszámláláskor a lakások 48 százalékában találtak . csak villanyt. 1974-ben már 95 százalékra nőtt az ellátottMa már aligha akad valaki, aki ne látná be, hogy jövője csak a valóban nagy területen gazdálkodó, az anyagi és szellemi feltételeket ésszerűen és jól koncentráló mezőgazdasági nagyüzemnek van. S nem csupán a vezetők vannak tisztában ezzel, hanem a termelőszövetkezeti tagok is. Az elmúlt hónapokban — a megyénkben is — bekövetkezett szövetkezeti egyesülések is mind ezt bizonyították. Olyan gazdaságok születtek, amelyek megnövekedett anyagi erejüknél fogva képesek a legmodernebb gépek megvásárlására, jelentős beruházások megvalósítására, a felhalmozódott szellemi tőke következtében pedig az iparszerű termelési rendszerek alkalmazására, a modern vezetési elvek megvalósítására. Mégis, az egyesülések következtében néhány korábbi vezető megsértődött. Annak ellenére, hogy mindenhol igyekeztek a személyi kérdéseket is a legmegnyugta- tóbban intézni, nyilvánvaló, hogy mindenki nem maradhatott a korábbi beosztásában. Hiszen ha mondjuk négy szövetkezetből egy nagy gazdaság jött létre, érthető, hogy ai nagy szövetkezet élén is csupán egy elnökre van szükség. A korább; vezetők közül Igen sokan megértették ezt és számoltak is vele. Igyekeztek és igyekeznek beleil- eszkedni a megváltozott íelyzetbe, az új körülmé- ayekbe. Főképpen úgy, hogy alán még többet tesznek, .öbbet dolgoznak, mint korábban. Néhány vezető azonban még most sem tudott beletörődni abba, hogy munkakörre megváltozott. Annak íllenére, hogy a létrejött na- tyobb gazdaságokban te feság, s ma száz lakásból csak egy épül úgy, hogy beköltözéskor nem gyullad fel benne a villanyfény. Találó jelkép A májusi Budapesti Nemzetközi Vásáron a legmesz- szebbre látszó kiállítási tárgy az a 42 méter magas tartóoszlop volt, amelyhez hasonlók lesznek majd a Vinyica és Albertirsa között épülő 750 kilovoltos villamos-távvezeték pillérei. Kifejezője ez nemcsak annak, hogy a villamosenergia-ipar fejlődése egyre magasabbra tör, hanem annak is, hogy a fel- használás zavartalanságában nagy szerepe a Szovjetunióból importált áramnak, ami napjainkban a fogyasztás egyhatodát fedezi. Nem nehéz elképzelni, mi minden bénulna meg, válna használhatatlanná a háztartásod nagy többségében, áram híján. S ha ehhez hozzászámítjuk az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a hírközlés villamosenergia-fel- használását, máris képet kapunk arról, mi s mekkora jelentőségű a szerepe a vil- lamosenergia-ipamak, s miért áldoz arra milliárdokat az állami költségvetés. Egy évtized alatt 35,3 milliárdot fektette be ebbe az ágazatba, s míg a hatvanas évtized elején elég volt esztendőnként 2,3—2,4, a hetvenes évek elején már 4,8—5 milliárd forint kellett, több, mint amennyit az egész könnyűipar beruházásra fordíthatott. Drága, de nem luxus Minden lépés drága, amelyet a villamosenergi- termelés fejlesztése útján teszünk, s ezért nagyon alaposan meg kell nézni, fontolni, merre, s hogyan? Igaz, nagy biztonságot nyújt a KGST- országok egyesített energia- rendszere, nélkülözhetetlen forrás a szovjet importenergia — a negyedik ötéves tervlelős posztot kaptak, megsértődve, elkedvetlenedve láttak munkához. A korábbi ambíció eltűnt, fásultan, sokszor csak ímmel-ámmal tevékenykednek. Ügy vannak vele, hogy majd az új vezetőség intézze el a dolgokat, ők bizony nem szólnak bele semmibe. Magatartásuk érthetetlen és sértő is. Érthetetlen azért, mert ha mondjuk valamelyik volt szövetkezeti elnök most a nagy gazdaságban üzemegységvezető, akkor nyugodtan el lehet mondani, hogy munkája nemhogy kevesebb lenne, de inkább több, mint azelőtt. Sértő pedig azért, mert a nemtörődömség, a fásultság, a dolgok lekezelése, lekicsinyítése azt jelzi, hogy az adott vezető az egész kollektíva munkáját lekicsinyl ti, semmibe veszi. Ezt pedig aligha teheti meg valaki manapság — huzamosan. Egyrészt azért, mert elveszti a neki szavazott bizalmat, az emberek elfordulnak tőle, félvállról veszik utasításait, egyszóval alkalmatlanná válik arra a posztra, amibe került. A nagyobb üzemi keretek, a bonyolultabbá váló gazdálkodás, a technikai fejlődés egyre gyorsuló üteme pedig azt kívánja, hogy minden felelős beosztásba képzett, széles látókörű, „egész” ember kerüljön. A kollektívával szemben való sértődöttségnek tehát semmi helye nincs. Nincs azért sem, mert a jelenleg megsértődött vezetők alkalmasak feladatuk betöltésére, ha nem fásultan, hanem a közösség iránt érzett elkötelezettséggel, szorgalommal végzik — az általuk talán kifogásolt, de valójában nagyon is felelősségteljes — munkájukat. (kapóéi) ben 30 milliárd kilowattóra —, de kétségtelen: a növekvő fogyasztás mind természetesebb részét hazai termelésből szükséges fedeznünk. Ez viszont a költségvetés teherbíró képességétől függ, azaz attól, megtermeljük-e más ágazatokban a folyamatos bővítéshez szükséges anyagiakat? A villamos energia nem luxus! Pazarlása, fölös felhasználása azonban meg- engedethetetlen. Pakson épül az atomerőmű — teljes beruházási költsége 42 milliárd forint —, megkezdődtek a Bükkáb- rány térségben létrehozandó energetikai kombinát — 2000 megawatt kapacitás — előmunkálatai. S közben a „kisebb” ügyek. Mint idén a hálózatbővítés, amire — nagy- és kisfeszültségű vezetékekre. tranformátor-állo- másokra — 1.9 milliárdot adnak ki. Aligha gondolhatja komolyan bárki: a fogyasztó által fizetett 85 fillérekből könnyen összejön ez az őszszeg ... A kamatok becsülete beruházott milliárdok, s rohamosan növekvő igények : örökös versenyfutás. Csak közben ne feledjük, hanem nagyon is becsüljük a. kamatokat, a megtermelt, zavarok, fennakadások nélkül rendelkezésre álló energiát. Ügy, hogy segítségével az anyagok, félkész termékek minél értékesebb áruvá alakuljanak át, s úgy is, hogy a háztartásokban fogyjon, kényelmet. szórakozást, könnyebbséget adva az áram, de szükségtelenül ne csorogjon el. A villamosenergia- ipar 36 ezer dolgozója a fény iparosa, s munkájuk napról napra társainkká teszi őket, A fogyasztó már-már észre sem veszi, hogy a kapcsoló félkattintása mögött egy egész iparág áll, hiszen egy mozdulat, s bármikor ég a villany, kivilágosodik a képernyő, zúg a mosógép. S ha valami, elsősorban ez minősíti — az iparág távlati fejlesztésének tervezőivel, irányítóival egyetemben — tevékenységüket. M. O. Mii tettünk érte? „A LEGTÖBB ÜZEMBEN, termelőegységnél sajnos megint az történt, hogy agyonadminisztrálták a tennivalókat. Elkészítette a maga intézkedési tervét a gazdaságvezetés, a párt, a KISZ, a szakszervezet, aztán szépen műbőrbe köttették, majd felkerültek a „nagy művek” a polcokra. Néhány vállalatunknál belelapoztunk ezekbe a tervekbe, és bizony azt tapasztaltuk: a feladatok többségét csak globálisan határozták meg, nem mérték fel kellően a lehetőségeket; és tulajdonképpen senki sem ellenőrzi a gazdálkodás hatékonyságát javító helyi tervek megvalósítását. Elsősorban ez a szemlélet az oka annak, hogy még a mai napig sem vált össztársadalmi üggyé a gazdasági tartalékaink feltárása, hasznosítása, hogy lassúbb ütemben halad a termelési szerkezet átalakítása, változatlanul sok az elhúzódó beruházás, és gyakran éri jogos kifogás a munka minőségét, valamint a beruházók, a tervezők, a kivitelezők és a szállítók együttműködését is... ” A fenti mondatokat az egyik minisztériumunk pártbizottságának titkára mondta el a közelmúltban Egerben'. Tette ezt azzal a szándékkal, hogy megyénk üzemeiben, ipari és mezőgazdasági szövetkezeteiben is mielőbb leemeljék a polcokról a diszkötéssel ékesített intézkedési terveket és felmérjék: reálisak-e a célkitűzések, mit valósítottak meg eddig a korábban elfogadott tervekből. A SZÁMVETÉSRE, a „hol fariunk” összegezésére annál is inkább szükség lesz, mert rövidesen a felügyeleti szervek. a minisztériumok, majd a párt, a kormány legmagasabb szervei is rákérdeznek a munka eredményességének^ illetve eredménytelenségének okaira. De fogalmazzunk még világosabban: valamennyi termelőegységtől számon kérik majd, hogy mit tettek a Központi Bizottság 1974. december 5-én tartott ülésén hozott határozatok végrehajtása érdekében, amelyek félreérthetetlenül jelölték meg a gazdasági életünk továbbfejlesztéséhez szükséges felsőbb és alsóbb szintű tennivalókat egyaránt. Annyi máris biztos: tervekből. jóindulatból nem volt hiány az 1975-ös esztendő eddig eltelt időszakában sem. Volt alkalom bőven ünnepelni, a különböző címeken kifizetett jutalmakat is csak százezrekben, milliókban lehet mérni. Közben abban is mindenki egyetértett, hogy gazdasági fejlődésünk meggyorsításának egyik nagy tartaléka a meglévő technika jobb kihasználása, az okosabb anyag-, energia-, költséggazdálkodás, a jövedelmező export fokozása, az import csökkentése, termékeink versenyképességének fokozása, a fegyelem erősítése, a vezetés színvonalának emelése. A végzett munka eredményei mégis azt bizonyítják: a tettek nem mindenütt követték az elhatározásokat, az ígéreteket. Mert bár az 1975- ös esztendő első félévének mérlegkészítésére még csak ezután kerül sor, de népgazdaságunk mérlegének mutatója máris arra figyelmeztet, hogy többet, jobban és okosabban is gazdálkodhattunk volna. A minisztériumi párt- bizottság titkárának idézett szavaiból pontosan kiderül, hogy miben is vagyunk változatlanul gyengébbek adottságainknál, s hol nem kamatoztatjuk kellően anyagi, technikai, szellemi erőforrásainkat. A diagnózis pontosan ismert tehát. S mivel a feszültségek többségét is magunk okoztuk, rajtunk a sor, hogy mielőbb feloldjuk az ellentmondásokat. Ha akarjuk, egészen biztosan, hogy siker.il. Márpedig miért ne akarnánk. „Népgazdaságunk szilárd és biztos alapokon nyugszik, a feladatok megalapozottak, a kitűzött célok elérhetők” — hangsúlyozza pártunk Központi Bizottsága az említett ülésen hozott határozatában is. Hibáinkat, a hiányosságokat nem az alapokban, nem a gazdaságpolitikánkban kell, s lehet tehát keresni és megszüntetni, hanem az üzemi, vállalati, a szövetkezeti „készülékekben”. Közben természetesen számolni kell a nyugati világban zajló gazdasági válságok okozta nehézségekkel. hogy drágább lett a nyersanyag, az energia, hogy egyre erősödik a verseny, de a döntő továbbra is az margd, hogy mi mennyit, és hogyan dolgozunk. ERRŐL KELL majd rövidesen számot adniuk üzemeinknek és valamennyiünknek is. Koős József A magyar kőolajipar egyik jelentős gépészeti bázisa a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár. A gyárban többek között csöarmatúrákat, tolózárakat, szelepeket készítenek a Barátság és a Testvériség Gázvezeték, valamint a hazai oljveze- tekhálózt es finomítók részére. (MTI fotó — Medgyasszay Béla) Elkerülhetetlen bizonyos fajta summázás. Ebből az is kitűnik, hogy valószínűleg lesznek olyanok az érintettek között, akik az egyes következtetéseket megkérdőjelezik. A saját szempontjuk szerint nekik igazuk is lehet, de hát egy ilyen összegezés nem vehet figyelembe minden szempontot. Nem mentegetőzni akarunk, nem is valamiféle használati utasítást fogalmaztuk meg, hanem elfogadtuk a tényt: az igazság nagyon gyakran annyiféle, ahá- nyan kimondjak. Vagy talán mégsem? ★ . Jelentős vizsgálat zajlott le a tanácsi kezelésben levő utak állapotáról. állaguk megóvásának hatékonyságáról. A népi ellenőrök Gyöngyösön és a környező községekben igyekeztek reális képet megrajzolni erről. Amit talán a közvélemény leegyszerűsítve úgy fogalmazna meg: nem kell ide semmiféle vizsgálódás, elég végigmenni ezeken az utakon, és mindjárt megtudhatja mindenki, milyenek azok. Sőt: elöljáróban ki i6 mondják — rosszak. Ne tessék fanyalogni, fején találták a szöget. Mit is lehet kezdeni egy-egy községben a hozzájuk tartozó utak sok-sok kilométerével, ha erre a célra évenként legfeljebb 20 vagy 50 ezer forint jut községenként? Csepp a tengerhez képest. Néhány meglepő adat is álljon itt. A községekben a tanácsi utak hossza meghaladja a 400 kilométert, Gyöngyösön pedig a 80-at. Igaz, a közművesítésre a tanácsok bizonyos térítést kiszabhatnak, de hát az sem old meg mindent. Nyolc község 1973-ban 360 ezer forintot tervezett, de a negyedével kevesebb összeget tudott csak elérni. Tavaly tíz község 550 ezer forintra számított és majdnem az ötödével lett kevesebbje. Gyöngyösön még ennél is rosszabb arány/állt elő tavaly. Emellé még odaértendő az a fajta magatartás is, amely a lakosság szerint úgy fejezhető ki, hogy: lám, elvették a pénzünket útra és járdára, mégsem csinálták meg. Hát érdemes volt? Mi lett a pénzünkkel? Azt nehezen értik meg az emberek, hogy máról holnapra a hozzájárulás segítségével sem lehet minden utat megépíteni és kifogástalan minőségűvé tenni. + A most is tartó ötévestterv- re a járás községei összesen 35 millió Ft-ot terveztek utak felújítására. Ennek a pénznek azonban csak egy részét kapták meg. A hiányzó ösz- szegeket a munkák gépesítésének fokozására használták fel a felsőbb szervek. Erre is kellett a pénz, annyi bizonyos. Gyöngyös az utóbbi években nyolcmilliót kapott a közutak felújítására és karbantartására. Kapott segítséget a város a Mátra— Eger—Bükk vidéki Intéző Bizottságtól is ilyen célra, ahogy jutott onnan Mátra- szentimrének is. ' Talán hihetetlen, de a földutak hossza még Gyöngyösön is elég tekintélyes. Egy-egy községnek pedig egy-tegy évben nincs annyi pénze, hogy egy utcát teljesen rendbe tudjon tetetni. Más a helyzet Gyöngyösön és Lőrinciben, ahol az útfelújítási hitel minden évben a tanács rendelkezésére áll. Tehetetlen volt azonban Vécs és Szűcsi, mert ők a jóváhagyott összeget nem kapták meg. Az is könnyebbség Gyöngyösön, hogy a város a saját üzemével tudja a munkákat elvégeztetni, méghozzá nagyon szép eredményekkel. Persze a gyöngyösi üzemnek is van még az útépítésen és felújításon kívül más dolga is, de a „mélyépítő brigádja” már néhány szép munkával kiérdemelte az elismerést ★ Sokkal könnyebb egy új utat megépíteni, mint a már meglevőt rendben tartani. A téli időjárás sok kárt csinál az utakban. Főként a sózás. A forgalom biztosítása viszont a sózás nélkül lehetetlen volna. Azt kellene tehát csinálni, hogy a tavaszi jó idő beálltával minden kis kátyút, repedést be kellene toldozni. Sokféle kísérlet született már ennek a feladatnak a végrehajtására, de még kifogástalan eredmeanynyel egyik sem járt. Hiába alakítottak külön útjavító brigádokat, megfelelő járművekkel, munkaruhával: nem lehet jól keresni, az emberek otthagyják, megunják. Még a nagy cég, a KPM közúti üzemei sémi tudják ezt a gondot kivenni a nyakukból. Hiába fáj az ember szíve, amikor meglátja a tegnap még teljesen friss aszfalton a tenyérnyi gödröt, tudja, az nem tűnik el rövid időn belül, hanem csak terebélyesedni fog. Egészen addig, amíg végleg nem akadályozza a közlekedést. Akkor majd egyszer ráterítenek egy kis aszfalt-szőnyeget. A valamikori űtőrök kora lejárt. Lapáttal, kaviccsal, tapasztással már nem lehet gyógyítgatni a mostani utakat. Annyi az, mint a körösi szentelt víz, semmit sem ér. Pedig az utak, az elkészült utak: komoly értéket képviselnek. Milliókat. Mégis, ezekre a milliókra mái' nem sok gondot fordítunk, ha egyszer rá terítettük azokat az útra. Pedig ... ! Ennek a széles körű népi ellenőri vizsgálatnak az is nagy haszna, hogy ráirányította a figyelmet az utakra. Az utakra, amelyek egy ország gazdaságának az erei. Ha az érrel valami baj történik. megáll a vérkeringés. A hasonlat nemcsak képletes. G. Molnár Ferenc 1375. június 21* szombat l Mennyibe kerül a fény? Sértődött emberek Utón, útfélen
