Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
Holnap less fácán Vi magyar film Ma nincs fácán, holnap lesz fácán — ezt a demagóg biztatást ismételgeti Kozma, az uj magyar filmkomédia hőse, így lelJsesítve embereit a kitartásra. Csakhogy az emberek — miként a múltban is — nem holnap, hanem ma, pontosabban ma is akarják azt a bizonyos fácánt, De nemcsak a fácánt akarják, hanem a nyugalmat, a csendet, a szabadságot, az életet, amelyet nem lehet mindig és mindenben msgrendszabályozni. De ki is ez a Kozma valójában? Egy önkéntes orga- xüzátor, a közügyek felkéretlen bajnoka, egy sértődött ember, akit hasonszőrű környezete kikiált vezérnek, s legnagyobb bűne, hogy ő ezt ti is hiszi. Ismerős ez a Kozma. igaz, már csak emléke- xetből. Sára Sándor filmje a Duna egy, a térképen nem található kis szigetén játszódik. Nyári nyugalmat keresve •záU partra egy szerelmes- pár, kettes együttlétben remélve a boldogságot. A lakatlannak vélt sziget azonban nem is olyan csendes, kempingezők serege jő, fiatalok, idősebbek eveznek a partra, benépesül a kis sziget. Eddig még semmi baj, hiszen ha kevesebb is a csend meg a nyugalom, azért még az egymás után vágyódó szerelmesek találnak maguknak egy árnyas helyet, a gyerekek szabadjára hancu- rozhatnák, a napimádók meztelen testüket is barníthatják, a folyó pedig mindenkinek egyformán nyújt hűsítőt. Már sokan vannak a kis szigeten, de mindenki azt csinál amit akar, amit a.kedve tartja. Ez benne a jó, ez • szabadság. Az önfeledt nyári szabadság. Ekkor jön Kozma, s megzavarja ezt a szabadságot. Egyik napról a másikra irá18.15: Megfestett világ A festő a valóságos látvány, vagy a képzelt. cselekmény ihletében dolgozik. A költő számára ugyancsak a világ valóságos dolgai szolgálnak ihlető forrásul. A képek, a festmények, grafikák, amikor már a képzőművészét tényezőivé lesznek, a valóság egy-egy darabjává válnak. A most induló Megfestett világ című képzőművészeti-költészeti sorozat kettős tükrözéssel mutatja meg a világ dolgait: a költők festmények, szobrok, műtárgyak ihlette verseit hallják, miközben az ihlető kép látványát szemlélhetik. Az első adásban Csanádi Imre, Kossuth-díjas költőnk versei hangzanak el, többek között Bánffy György, Mensá- ros László, Sinkovits Imre előadásában. Azokat a verseit, amelyek a Képes krónika iniciáléinak — díszesen megrajzolt kezdőbetűinek — jeleneteit éneklik meg, vagy M. S. mester képén Mária és Erzsébet találkozását, látjuk még Székely Bertalan, Mészöly Géza, Szinnyei Mer- se Pál műveit. 1975, június 15., vasárnap Hangverseny — ismeretterjesztéssel nyítani kezdi a szigetlakok életét, rendet akar, pontosabban rendre akarja szoktatni az embereket. A pihenni vágyó emberek elfogadják az új rendet, az önjelölt vezér ötleteit, s ettől kezdve oda a csendes semmittevés, nem érvényesül az egyén akarata. A szigetlakok többsége megszokja az engedelmességet. Kozma pedig szinte megrészegül saját ötleteitől: sorakoztatja a sátrakat, kijelöli a férfi és a női napozókat, meghatározza, meddig lehet beúszni a folyóba, műsorokat, sportversenyeket rendez, bevezeti a közös főzést, sőt még úszómedencét is építtet a Duna közvetlen szomszédságában. Miközben dicsér, jutalmaz, dorgál, kinek mi jár, érdeme szerint. így osztotta fel Kozma a természet szépségét és a rend kialakításával szinte táborrá változtatta a szigetet. Páskáridi Géza és Sára Sándor írta a filmet, amely számos ötlete ellenére végül is elkésett, s éppen ezért elhibázott alkotás, amelynek művészi értéke is vitatható. Nem • először tapasztaljuk Páskándinál, hogy egyébként szellemes . alapötletei, szituációi kissé megkésve jutnak el a közönséghez. Ilyen késést tapasztaltunk A kocsi rabjai egri színházi bemutatóján is. Most itt ez a film. amelynek szigete a mai Magyarországon van, lákój mai emberek, s a kis társadalom mégis úgy viselkedik, mint tették azt az elődök két évtizeddel ezelőtt. A film ugyanis nem a túlburjánzott bürokráciát, a napjainkban is előforduló felesleges korlátokat, kötöttségeket veszi célba, hanem a személyi kultuszt, s főleg annak mechanizmusát. Az önmaguk, vagy a szőkébb környezetük által felkent Kozmák, persze ma is lehetségesek. Egyéni magatartásuk, módszerük emlékeztethet a múltra, de a másokon való uralkodás filmben ábrázolt, demagógiával alátámasztott mechanizmusát már nyugodtan múlt időbe tehetjük. S ha ez így van — márpedig így van! — akkor mit mondhat számunkra ez a film, amely komédiának nem elég szórakoztató, parabolának pedig túl reális. Tulajdonképpen az alkotók sem tudnak mit kezdeni hősükkel. Kidolgoztak egy múltbéli szituációt, felfújták hozzá Kozmát, ezt a cseppet sem félelmetes, inkább nevetséges figurát, akivel végül is nem tudtak mit csinálni. Mert ha végigvisszük a film gondolatát, akkor ezt a rendcsináló vezért el kellett volna kergetni a szigetről. Helyette azonban csupán féltekenységi sahtannal szolgál a film: a nagy ötleteket és gondolatokat hordozó vezéregyéniség nem a szigetlakok jogos haragjától, csupán a szeretője elől menekül. Mert az emberektől, a parancsokat, ha olykor zsörtölődve is, de mégis végrehajtó kis társadalomtól Kozma még ma is uralkodhatna a szigeten. A film szerint porszél Ez a mai történet ugyanis abban is sántít, hogy régi ref- lekxekkel, csendes beletörődő magatartással ruházza fel a sziget lakóit. Meg sem kísérli, hogy választ adjon a miértre. Nem motiválja a kis társadalom magatartását, s így nem ad választ arra a kérdésre, miért támogatták az emberek a vezér elképzeléseit. A film természetesen, szép, a pompázó színek, a hangulatos jelenetek magukon viselik Sára Sándor, a rendező alkotókedvét, valamint az operatőr Jankura Péter és Sára Sándor művészi egyéniségét. Éppen ezért sajnáljuk, hogy elsősorban az írók hibájából nem született igazán jó komédia ebből a történetből. A népes szereplőgárdából a Kozmát alakító Szirtes Ádám játékát lehet dicsérni. Márkusz László Szinte biztosra lehet venni, hogy erről a hangversenyről utóbb sok szó esett Gyöngyösön. Hogy miért? Nemcsak a művészi teljesítmény színvonala mozgathatta meg a közönség véleményét, hanem a puszta tény is: kamaraegyüttes szerepelt, egész estét betöltő műsorral, méghozzá olyan összetételekben, amik eléggé szokatlanok, egyébként is ritkán fordulnak elő. Ilyen például: klarinét zongorával, fuvola zorgorával és két fuvola együtt. Bár a művek szerzői kiváló együttest alkottak, hiszen Bach, Händel, Chopin vagy Cimarosa, hogy csak néhányat említsünk közülük, önmagukban is ' garanciát adnak arra, hogy a művek csak a zeneirodalom legjavából kerülhettek ki, mégis...! Fuvola és klarinét kamara- zenélésben nem olyan nyilvánvaló mint akár a vonósokból kialakult kvartettek, vagy a kis létszámú, de többféle hangszerből szervezett együttesek. A közönség sem csupán a í,vájtfülűekbő!” tevődött ösz- sze. Erre felkészültek az pgyüttes tagjai is, ezért előadás közben, az egyes művek előtt, bizonyos ismeret- terjesztő előadást is beiktattak. Nagyon a helyükön voltak ezek a rövidke magyarázatok, tájékoztatók. Volt virág is, mindenkinek jutott az együttes tagjai közül a hálás tanítványok és szülők jóvoltából, még ha némelyik virágos kislány vagy kisfiú azonnal el is ment a teremből hangverseny közben, édesanyja kíséretében, amikor már a „kötelességének” eleget tett. Kicsit visszás dolog volt ez így. A kevesebb feltétlenül többet ért volna a figyelmességből. Az sem feltétlenül biztos, hogy egy ilyen kamarahangversenyt mindenki az első perctől az utolsóig egyhevü- letű érdeklődéssel, azonos mértékű szomjúhozással tudott volna végigkísérni. Bár a közönség nem várt létszámban jelent meg a gyöngyösi Városi Művelődési Ház nagytermében, és csak néhá- nyan távoztak közülük idő előtt. Akadékoskodásainkat, megjegyzéseinket ezzel le is tudtuk. A hangverseny jelentős értéket képviselt, ez kétségtelen. Nem csupán azért, mert kiváló szerzők nagyszerű műveit’ adták közre, hanem azért és főleg azért, mert a kamaraegyüttes tagjai bizonyították, hogy művészi értékekkel rendelkeznek,' ezeket az értékeket ki is tudják úgy fejezni, hogy azok mások számára is élményt adjanak. Elég csak Kovács Krisztina Schubert- tolmácsolására emlékeztetni. Ez az előadás még sokáig élni fog a nézők élményeinek sorában. Amit vendég- . ként, az együttes szervezeti felállásán kívül Farlvas Zoltán produkált akár Bach C- dúr preludium és fúgájának, akár Chopin h-moll scherzo- jának megszólaltatásával, az nagyon figyelemre méltó volt. Tegyük hozzá: ezt a fajta átélt játékot már megszoktuk tőle. Nagyon szépen játszott Halló Katalin klarinéton és Bolyky József fuvolán. Vettermann Péter „csak” és szinte állandóan — zongorán kísért. Precízen, a témához és a másik hangszerhez illően és mérten. Amit csinált, nagyon hasznosan és szépen csinálta. Hogy ő az együttes szellemi kútfeje és vezetője is, szerényen elhallgatták. Kar, hogy ezt a ttez- tét már nem sokáig tölti be. Nagyon fog hiányozni. Nem ennek a néhány mondatos megjegyzésnek a feladata kifejteni: miért kell egy jó kezdeményezesnek hamvába halnia a kezdet elején. s de ezt a félig hangos kérdést mégsem lehetett kihagyni. Annyi tény, és erre mindenkinek fel kell figyelnie, akit illet a tanácsi vezetők közül, hogy az utóbbi években zeneileg, az együttes muzsikálás és éneklés területén nem fejlődés, hanem visszaesés tapasztalható Gyöngyösön. Ami nem szükségszerű követelmény, hiszen ugyanaz a zeneiskola él > és működik ma is, amelyik »korábban annyi szép művészi előadásnak volt a forrása. Ez a mostani hangverseny, amelyik a Gyöngyösi Városi Kamaraegyüttes nevéhez fűződik, nagyon elismerésre méltó kezdeményezés volt, és máris vége szakadt. ,, Vagy lesz még folytatása? (G. Molnár F:) Rajzoló számítógép Rajzoló automatát állítottak munkába a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet számítóközpontjában. ,A különleges segédeszköz, egy R 10-es számítógéppel együttműködve, rövid idő alatt bármilyen műszaki rajzot elkészít. Például helyszíni adatok alapján geodéziai térképet rajzol, vagy házgyárak adatainak felhasználásával megrajzolja a gyártható lakások változatait. A rajzoló automata jelentős szerepet játszhat a beruházások meggyorsításában. (MTI Foto — Csikós Gábor felvétele — KS) 29. Megtanulta, hogy ő menekültnek számít „az ideiglenesen megszállt országrészből”. Tetszett neki ez a szokatlan rang:: szinte felnőttnek érezhette magát. Hiszen nem gyerek volt többé, hanem „menekült”, akire felfigyeltek mindenütt. És megnézték maguknak, hogy ilyen az a fiú, aki háborús „menekült”. Tudta már, hogy minden házban van -iégópme^ ■* nyitva előtte mind, csak jelentkeznie kell a légópa- rancsnoknál. Aki persze kikérdezi, hogy s mint, de mindig szorít helyet éjszakára. És mindig kerül olyan asszonyság-féle is a pincében, aki pártfogásába veszi. (Néha job.ban, mint szeretné, mert levetkőzteti, mosdatja, megnézi az alsóneműjét, nincs-e benne tetű.) Ha napközben megéhezett, leginkább egy főutcai vendéglő konyhájára járogatott «L -Mád úwnerték -saá* em asszonyok a konyhán a „menekült kisfiút”; tettek félre neki a jobb Csellengett az utcákon, a piacon, az Avas pincesorain; bámészkodott, töltötte az időt. Emlegette még a néniét, ha kikérdezték, de már eszébe sem jutott, hogy az utcán, a járókelők közt keresse. Tulajdonképp nagyon jól érezte magát ebben a nagy szabadságban. Mint senkihez sem tartozó, független „menekült”. A rendőröket még vigyá- zatosabban kerülte attól fogva, hogy az apácákra akarták bírni, és megszökött tőlük. De mástól senkitől sem félt, a nyilasoktól sem. Sőt a nyilasokkal éppen még jóba is keveredett, amikor az egyik óvóhelyen egy nyilas vette pártfogásába. Valami főember, ezt ugyan rögtön nem vette észre rajta, pedig érme is volt, és persze karszalagja, egyenruhája, pisztolya, minden. Reggel azt mondta neki a nyilas: — Gyere csak, te kis menekült, faszolunk valamit neked. Nagyon el vagy anyátlanodva, megfagysz ebben a semmi kis rongyban, november az november. Elvitte a nyilasok házába, amelynek a falán nagy vörös betűkkel ki volt írva, hogy „Halál SzálasiraP Fegyveres őrség állt a kapuban, és magasra lódították az őrök a karjukat a pártfogója előtt. Gondolta már akkor, hogy főember. Stóuakocsráa - kellett xk -Súlyoson. Jötfek-mentek közben az egyenruhás nyilasok; nem gondolta volna, hogy ezek ilyen sokan vannak. Végre egy nő lépett ki az ajtón, s összehajtogatott papírt nyomott a markába. — Itt a lépcsőn lemész, aztán jobbra fordulsz, aztán keresztül az udvaron... — ilyesmit hadarászott a nő, s mire végigmondta, ő már rég elfelejtette az elejét. Magasra festett szemöldökű nő volt, szépnek szép meg fiatal, de mégis az a nemszeretem fajta. Az ilyeneknek jut eszét« először az óvóhelyen is, hogy „Ez a kölyök, eltetvez”, meg „Ki tudja, hol csavargóit, betegséget is hozhat” — amióta a városban rekedt, a legtöbb rosszindulatot az ilyen pipiske-nők részéről tapasztalta. Mint ahogy a legtöbb jóindulattal is nők voltak iránta, de azok az óvóhelyi asszonyságok, vendéglői konyhalányok, utcai járókelők — egyszer kalapos úrhölgyek, másszor kendős nénik — valami okból egészen másfajta nők. Magára maradva a folyosón többször is átböngészte a géppel írott szöveget: Kiskorecz Testvér!- Ezt a gyereket, e levél átadóját, amely egy menekült egyén, az átmenetileg megszállt Országrészből, részesítse a zsidóholmikból néhány szükségesebb dolgokban. (Azaz ruhanemű.) Kitartás! Éljen Szálas?? Pecsét, valamilyen -aláírass ijtőraetuezeco j*, Sokáig téblábolt a folyósón, az egyenruhások rá sem hederítettek. Végtere egy takarítóasszony vette pártfogásába, és elvezette keresztül az udvaron a hátsó épület alagsorába, a raktárhoz. Vörös képű, tuskófejű ember volt Kiskorecz testvér, s az orra olyan lyukacsos, mint a gumiszivacs. Amikor megtudta, hová való, felélénkült: — Nem ismered a bátyámat? Kiskorecz Imre. Kocs- máros... Az alvégi zsidókocsmában. ■— Ismerem hát. Névről nem ismerte, de látni látta már. És beszélték a faluban, hogy „az a matyó” kapta meg a Három Rózsa kpcsmajogát, amikor Terikééket deportálták. Jobban megnézte a tuskó- fejűt, nemigen hasonlítottak egymásra. Legfeljebb, hogy annak is veres az orra. De nem ilyen lyukacsos. Rengeteg holmi egymásra zsúfolva a polcokon. Valamikor, még iskolás kora előtt látott ennyi drága holmit a szomszéd faluban egy országos vásáron, a kétoldalt sorakozó csíkos sátrak polcain. A nyilas közelebb lépett a dróthálós ablakhoz, s némán mozgó szájjal még egyszer átmorzsolgatta a foga közt a levelet. — Aztán mi leszel, ha megnősz? — Háát. Nem tudom én még. — Jójó. l De mi szeretnél ■Unni?, lefolytatjuk) A
