Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-08 / 106. szám
Egerek és emberek Steinbeck-variáció zenével az egri színházban A kísérletezés jogé. a színház szabadsága. Lehet, sót kell kísérletezni új drámákkal, a névtelenségből előbukkanó művekkel, klasszikusok és hajdan volt, emlékezetes sikerek újrajátszásával, a műfajok széles körű variációjával, így a megzenésítéssel is. Az eredménynek azonban igazolnia kell a kísérletet. És nem mindig a közönségsiker jelent igazolást, olykor többet mond ennél az előadás tartós művészi értéke. Zenével, kísérletezni ma nem jelent kockázatos vállalkozást, A színházi sikerek hosszú sora igazolja, hogy a zenés játék, pontosabban a music*! már régen polgárjogot nyert, * nézők többsége szívesen fogadja a színpadi hősök énekszámait, a lágy, vagy pattogó dallamokat, feltéve perste, hogy azok egységes egészet alkotnak a prózával, a cselekménnyel, magával a játékkal. Vagyis, ha nem betétként hatnak, mint azt legutóbb az Egerek és emberek előadásán tapasztaltuk. 1 gaz, egre«e« drámáiét sem lehet — és nun ja szabad — valamiffle irodalom- fél tésbőS, szentségtörést kiáltva, ehwwnesolni a zenét, de ha egyetlen évadban már a negyedik megzenésített drámát kapjak a műsorban, felmerül az aggódó gondolat: túlságosan egy irányban kalandozik a színház kísérletező kedve. 2. Semmi kétség: az Egerek és emberek nagyszerű regény, amely szinte egyik napról a másikra ismertté tette John Steinbeck nevét. A tiszta, szabad élet utáni vágyról, két ember különös összetartozásáról, munkát kereső bolyongásáról szól ez uz amerikai történet, amelyből jól érzékelhetően kicsendülnek az igazságkereső író humanista gondolatai. És szól egy soha meg nem valósuló álomról, arról, hogy a két nincstelen vándorból — az okos George-ból és gyermeteg lelkű, vagy még inkább az együgyű Lennie- ből — egyszer majd gazda lesz, saját kis farmjukon dolgoznak, élnek a földből és jószívüek maradnak, befogadják Candyt, a félkezű öreg soprögetőt és talán még a kitaszított néger szolgát is. A kis farmról, a szabad életről szőtt álom azonban szertefoszlik, a kegyetlen, embertelen világ szétzúzza a terveket, amelyeknek realitásában valójában maguk az álmodozók sem hittek igazán. Az a farm tulajdonképpen nem is létezik, a boldogulásról szóló mesét pedig George találta ki, így öntve lelket szerencsétlen társába, s ugyanakkor a cél felmutatásával szinte önmagát is biztatja a hosszú lődörgések közben. Ezeket a gondolatokat szembesíti az a regényből írt dráma is, amelyet a negyvenes évek végén mutatott be a budapesti Madách Színház, láttam az előadást, tanúja voltam egy foiTó színházi sikernek, amelyből még máig Is őrzöm a dráma légkörét, s a nagyszerű színészi játék emlékeit. Nagy siker volt akkor az Égerek és emberek. Az amerikai történet mögött a közönség ráérzett az általánosan emberi mondanivalóra, sőt néhány behelyettesítéssel, akár hazai tájakon is róhatták volna az_ országutakat a dráma hősei, tanyáról tanyára keresve a munkát, közben álmodozva egy kis földről, házról, családról. Vagy csak egyszerűen a munkáról. 3. A Nóbel-díjus író nagy regénye, az emlékezetes dráma és a sikeres filmváltozat — ügy tűnt — egyértelműen indokolja, hogy új köntösben jelenjék meg az Egerek és emberek. Már a bemutató híre lelkesített, s nem lepődtem meg azon sem, hogy zene társul a drámához. A rendezői nyilat- koaat egyenesen megnyugtatott, hiszen az egymáshoz tartozás, az egymásért élés gondolatát ígérte kihangsúlyozni a történetből. Az előadás, vagy még inkább az átdolgozás, nem igazolta a várakozást. Azzal a szándékkal ültem be a nézőtérre, hogy néhány órára elfelejtem az egykori színházi sikert, hiszen az egri színpadon nem a drámát, hanem egy musicalt játszanak a színészek. A felejtés azonban nem sikerülhetett, mert az előadás lépten-nyomon figyelmeztetett a drámára. Tulajdonképpen az történt, hogy Pintér Zsuzsa a színlap Ígéretével ellentétben nem a regényt, hanem a drámát alkalmazta zenés színpadra. Jelenetről jelenetre, színhelyről színhelyre ültette át a drámát, sok helyen meghagyva a dialógusokat és mindenhol megőrizve a hősök jellemét. Az átdolgozó tehát nem vállalta az átdolgozást, megelégedett azzal, hogy énekszöveget írt — és egy betétszerű revüjelenetet —, amelyhez Körmendi Vilmos szerzett helyenként drámai töltésű zenét. S hiába jó a versek szövege, ha a zene nem illeszkedik a mondanivalóhoz, ha nem lendíti elpre, inkább megakasztja a cselekményt. Így betétként hatnak a zeneszámok, nem beszélve arról, hogy nem a musical, hanem a dráma, elemeiből építkezik az előadás. Igencsak furcsán hat, amikor a zenés színpad alakjai helyett, a drámai hősök énekelnek. 4bért forgóra állított színpadképe tartalmat kifejező ! és hangulatot teremtő konstrukció. Önmagában revű- szerűen látványos a szalon- jelenet is — Somoss Zsuzsa koreográfiája — csak éppen erőltetett, s így idegen az egész előadástól. 5. Nem biztos, hogy egy zenés színjátékról szóló kritikában elismerésnek számít-e, de tény, hogy Lennie alakítója, Paláncz Ferenc mintha könnyedén átsiklott volna a kötelező énekszámokon és inkább a drámából emlékezetes figurát játszódta. el, azt az együgyűen őrült álmodozót, akinek gondolatvilága alig terjed túl a „sohasem lesz kis tanyán” és a tengeri nyulakon. Ábrahám István már jobban vonzódik, igazodik a zenéhez, így játékában kevesebb a drámai elem. George keményebb, célratörőbb hőse a történetnek. Ö az, aki tudatosan szembefordul azzal a renddel, amelybe a farm többi lakója már beletörődött vagy még inkább belerokkant. George alakja sokféleképpen megformálható ugyan, mégis úgy érzem, ma már van némi sansza arra is, hogy új barátot szerezve tovább álmodjon, vagy lázadjon ha kell. Candyt, a farm robotjába belerokkant söprögetőt Csapó János alakítja, hatásosan villantva fel a figura kilátástalan jövőjét. A brutalitásba menekülő Curleyt Kulcsár Imre játssza, kissé szalonképesebbre hangolva a figurát. Ivánka Máriának csupán a kis lotyót sikerült eljátszania Daisy szerepében, de adós maradt a társ után Itapaszkodő, magára maradt nő emberibb ábrázolásával. Komáromy Éva Madame Susyje életszerű alakítás. Szili János, Szántó Lajos, Varga Tibor, Bánó Pál, Somló István epizód- alakítása, valamint az ügyes tánckar egészítette ki az együttest. A jelmezeket Gre- guss Ildikó tervezte, Kalmár Péter vezényelt. A bemutató nem igazolta a várakozást. Steinbecknél maradva bár inkább csak a drámai változatot mutatta volna be az egri színház. Márkusz László Szakonyi Károly új hangjátéka, a Portások, a nyugdíjasok világába viszi a hallgatót. A három öreg, Pető Géza, Jusztin György és Holló Bálint egymást «altja a porta szűk kalitkájában, amelynek ablakából azonban áttekinthető az egész telep, az összevont Javító, az élet. Átveszik a gépkocsikat, aláírják a menetleveleket, tájékoztatnak. A szövetkezet peremén élnek, a Styx partjának őrei ők, tudjak, mi történik a kapun belül. A másik élettel is van némi kapcsolatuk, mert a szobában városi telefon van. Nem a hatszázért vagy ezerért vállalnak munkát, csak nem akarnak a fiatalok terhére lenni és nem akarnak elszakadni életük tartalmától, a munkától. A portás is részese a dolgozók társadalmának. Igaz, szeretnének öreg napjaikban utazgatni az országban, megismerni hazájukat. De hát? Életük kísérői a gyerekek, unokák, most már az érszűkület is és különböző színű, sárga, zöld, kék kapszulák, a gyógyszerek. Vannak külön munkáik, Pető kertet művel, Jusztin kottát másol, talán Holló a legelesettebb, egyedül él Üjpesten egy nyári konyhában. Magányos ember, volt nőügyei emlékképei kísérik. Öt dobja át a dörzsölt sofőr, őt állítják fegyelmi elé, ő kapja az írásbeli figyelmeztetést, ő hagyja el munkahelyét, rajta kell tehát segíteni. A Javító egyik gépkocsivezetője, arra hivatkozva, hogy beteg gyermekét orvoshoz kell vinni, blokkolás után elkéri a szövetkezet egyik gépkocsiját. A gyerekek egészségesek, otthon virgonckodnak édesanyjuk körül. A sofőr sétakocsikázni viszi egyik ismerősét. A kocsi megcsúszott a síkos úton, egy fának vágódott, Síposnak eltört a karja, a lánynak nem történt különösebb baja. (Persze, nem tudom, van-e még napjainkban olyan „nőismerős”, akit azzal lehetne levenni a lábáról, hogy egy szövetkezet ócska furgonján egy bánatos sofőr a januári hóesésben kocsi kázni viszi a Szabadsághegyre?) A feleség előtt is kiderül a turpisság. Siposné, noha szidja férjét, inkább önmagát korholja és a sor sót, amiért minden idejét leköti a két gyerek, a mosás, főzés, takarítás, mert a gyerekek rendetlenek, sírnak, lármával vannak. A it a sincs ideje, hogy lemenjen a fodrászhoz és rendbe hozassa a haját. A munkahely üdülés volt a két gyerekhez képest. Hollót bántja, hogy bedőlt a gyermekmesének és restelkedik, elhagyja munkahelyét. Néhányszor gyermekőrző Síposóknál, akik így isméit eljárhatnak moziba, szórakozni és barátaikhoz. A gyerekek aranyosak, jól megvannak az öreg Hollóval. De aztán minden rendbe is jön, mert váltótársai rábeszélésére visszatér a portásfülkébe. Sípost is családja körében látjuk. Tört karja, fiatal felesége feltehetően jó útra téríti. (Ez alkalommal megúszta karcsonttöréssel). Munkát is kapott a Javító műhelyében. Szakonyi Károly a kisemberek életének ábrázolója. 20,45: Színház falak nélkül Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit. Brecht antifasiszta monIm. május S- csütörtök. Az Egerek és emberek zenés változatát még nem írták meg! És amit nem írtak meg, azt bizony nagyon nehéz jól színpadra állítani, eljátszani. Még az olyan tehetséges rendező, mint a vendég Sík Ferenq sem tudott úrrá lenni ezen a felemás anyagon, noha érti a dolgát, otthonosan mozog a musicalben is! Ezt még akkor bizonyította Egerben, amikor, ha színházépület nem is, de önálló társulat az volt, amely a „Rossztemplomban” mutatta be, nagy sikerrel az ő vizsgarendezését: Brecht Koldusoperáját. Sajnos, most nem fogalmazhatok olyan elismerést, mint tettem akkor. A kudarc veszélyét érezhette Sík Ferenc is, habár minden igyekezete arra irányult, hogy valamilyen színpadi egységet teremtsen a drámai mag, a kissé szentimentális történet, a dalbetétek, a zene és a vokál- kórus között. Nem sikerült! Hiába volt jelen a kemény és kegyetlen életről valló dráma, az egymásért élés gondolata, a zenei tálalásban mindez elszürkült, felhígult. Erejét vesztette a legdrámaibb jelenet is, az az iszonyú tragédia, amikor a lelkesítő meséket kitaláló George, hogy megmentse együgyű barátját a lincseléstől, végez vele, így vesztve el társát és benne egyben önmaga jobbik énjét is. A rendező nem tehetett mást, mint igyekezett jó atmoszférát teremteni a színpadon, és a színészekből kimunkálni mindazt, amit a szövegkönyv és a műfaj lehetővé lett. WeganaM RóA háború antifasiszta szatírájából KARL ANDRIESEN: A karlshorsti szőnyeg Korántsem a híres repülőszőnyegről van szó. Az ezeréves birodalom kelléktárából származó nagy halványzöld bolyhos szőnyeg nem repült. Noha a szőnyeg gazdája nem csodálkozott volna e képességén sem — ugyanis csak két dologban hitt: a csodában és a nyers erőszakban. Mondják, hogy a führer néha harapdálta a szőnyegét. Amikor őrjöngött. És ezt egyáltalán nem azért tette, mert a szőnyeg nem akart repülni. Az emberiség történelmében magát a legnagyobb hadvezérnek képzelő egyént hadainak fejvesztett menekülése töltötte el keserű melankóliával,-. 2. A szőnyeg a Birodalmi Kancellárián volt, pontosabban annak föld alatti lakosztályaiban. A führernek még a föld alatt is szüksége volt a komfortra, hogy kényelemben tombolhasson és adhassa ki katasztrofális parancsait. Fent, a föld felszínén ekkor már minden romokban hevert. És a mennyekben a gondviselés szintén cserben hagyta a nácikat. 3. Ma ez a szőnyeg már nem luxustargy, hanem történelmi i emlék. A szőnyegek csendesek. Nem szeretnek beszélni. Pedig kár — ennek lenne mit mesélnie. Hogy került Karlshorstba ez a szőnyeg? Tizenöt szovjet katona vitte oda kutyafuttában. Mindez éppen harminc esztendeje történt. Ügy tervezték, hogy a fasiszta Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációjának okmányát a Birodalmi Kancellárián fogják aláírni, ott, ahol megszületett az európai népek leigázásának ideája. Ám a dölyfös Birodalmi Kancellária nehezen megközelíthető romhalmazzá változott. Törmelék és hamu lett a rabi ólanyából. Hol fogadják hát a kapitulációt? E célra a rheinsteigstrassei műszaki iskola tiszti étkezdéje látszott a legalkalmasabbnak a berlini Karlshorst negyedben. Egyébként az étkezde is nagyon nyomorúságos állapotban volt. Ezért a szovjet parancsnokok meghagyták, hogy a helyiséget a führer bunkerjének „kellékeivel” rendezzék be. Ez a magyarázata annak, hogy a tizenöt szovjet katona sürgősen Karlshorstba szállította a szőnyeget és a kancellária néhány bútordarabját. Azért tették ezt, hogy végső pontot tegyenek a háborúra. Brémáiban és novelláfbafl nem játszódnak le sorsdöntő tragédiák. Kisemberek eseménytelen életét figyeli és mutatja meg, akiket időnkiní rászednék, félrevezetnek, akiknek életében komoly esemény egy tévesen beállított vekker csörgése, egy balatonfüredi nyár vagy a cin- kotat kert. A Portásokban is a három öreg és a fiatal házaspár élete fonódik össze. Bár csak magnótekercsek kapcsolják egybe ezeket az éietutakat, vallomásaikból, panaszaikból az emberi közösség, az egymásrautaltság, a jóhiszeműség, rászedettség képei válnak világossá, de az is, hogy az em bér lényegében a másik ember számára születik. A zavarba ejtett, emlékező, kötekedő, egymás balgaságain derülő portások (időn- kint vén trotilnak nevezik egymást) — Bilicsi Tivadar, Rajz János, Páger Antal — átélve a szituációkat, hoztak közel a hallgatóhoz egy ismeretlen világot, a portásfülke zárt világát. Megköszönik, hogy meghallgatták őiket: „Alem vagyunk mi olyan ér~ dekesek, csak élünk itt, úgy öregesen” — mondja Jusztin a játék utolsó pillanataiban. A Szakonyi-drámák sikerét nemcsak a mai mondanivaló, a jelképesség, az arányérzet, a csiszolt dialógusok jelentik, hanem az is, hogy a szerző és rendező minden alkalommal megtalálja azokat a színészeket, akik a történetet saját életük egy darabjának érzik. Ebergényi Tibor danivailójú színdarabjának televíziós változata arra a történelmi tényre épül, hogy a művet a háború alatt, 1942-ben egy német erjtig- ránsokból álló vándor szín- társulat játszotta Amerikában. Joachim Fest és Goto Mann történészek dokumentumokat találtak a Gestapo levéltárában arra vonatkozólag, hogy a német titkos- szolgálat tudott erről a „felháborító merészségről”, s foglalkoztak a társulat elfogásának és elrablásának gondolatával. A / televíziós feldolgozás megtörténtként kezeli azt, hogy a Németországból elűzött, s a fasizmus ellen Brecht művével is tiltakozó színészek a Gestapo kezébe kerültek. (KS) 4. A szőnyeg nagyon bizonytalan talajnak mutatkozott Keitel tábornagy, Stumpf repülő-vezérezredes és von Friedeburg tengernagy számára. Mikor ezek az urak — remegő ábrázatukra fennhéjázó vonásokat erőltetve — beléptek a rheinsteigstrassei házba, ahol a kapitulációt alá kellett írniuk, ismerős, szinte otthonos valami tűnt a szemükbe. A szőnyeg! Ezen álltak Hitler társaságában, ezen hallgatták a führer parancsait és szemrehányásait. Most Karlshorstban ezen • szőnyegen korszakosán ellentétes dologgal foglalatoskodtak. A különbség olyan fényes volt, akár a nap. Ebben a teremben az emberiség diktált. Keitel marsallbotja, amelyet idegesen szorongatott a markában, most rm- haszna garasos pálcává vált Talán csak egy amerikai számára jelentett volna valami értéket, mint szuvenír. 5. A Rheinsteigstrasse végén ma a szovjet hadsereg múzeuma áll, benne a Berlin felszabadítását bemutató szemléletes kiállítás látható. A hires terem úgy van berendezve, ahogyan 45-ben volt. Amikor nyitva van, mindenfelől igyekeznek ide a látogatók. A belépés díjtalan. Kelteinek, Stumpfmak és von Friedeburgnak azonban drágán meg kellett fizetnie a belépésért. Igaz, ők nem nagyon siettek ide. Németből fordította: Zahemszlcy László