Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-15 / 87. szám
Ot esztendeje haft meg Veres Péter, a magyar széppróza egyik kimagas16 egy6- yisége. Képünkön a még 70 éves Veres Pétert köszöntötte az Írószövetségben Darvas József, az írótól balra ülő Szabó Pál társaságában. Ma már mindhárman a magyar irodalom panteonjának örök lakó. ((MTI foto) Egy népgazdasági ágazat „doktor bácsija” Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben jártunk Zsúfolásig megtelt as Agrárgazdasági Kutató Intézet nagyterme, amikor dr. Márton János, az intézet igazgatója a sajtó képviselőinek tájékoztatót tartott. Az érdeklődést az a munka indokolta, amellyel a tudományos központ a magyar élelmiszer-gazdaságot segíti abban, hogy megalapozott elvi döntésekre kerüljön a gyakorlat építménye. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkája garancia arra, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődésének iránya megegyezzék a világgazdaságban tapasztalható fejlődési görbével, hogy a valóság talaján maradva tervezzünk, bö- yítsünk ott, ahol kell és lehet. A magyar élelmiszer-gazdaság tudományos „stratégiai bázisának” négy főosztálya van, amelyek összesen tizenhat tudományos osztállyal dolgoznák. Az intézet úgy vizsgálja a mezőgazdaságot, mint népgazdasági ágazatot, s mint népgazdasági ágazatra kiterjedően folytat agrár- gazdasági, közgazdasági és üzemgazdasági, illetve üzem- szervezési tudományos kutatásokat. E kutatások alapján tanulmányok, javaslatok, szakvélemények kidolgozásával segíti a mezőgazdasági termelést irányító szervek gazdaságpolitikai intézkedéseinek tudományos megalapozását. A gazdaságpolitikai főosztály például az árrendszerkutatásban nemzetközi ösz- szehasonlítással is bizonyította a mezőgazdasági termékek és ipari termelőeszközök árarányainak kedvezőtlen tendenciáit. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy az intézet feladata a maximális objektivitásra való törekvés, a rózsaszín szemüveg használata — éppen a népgazdasági érdek miatt — szigorúan tilos. Éppen az intézet igazgatója hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a magyar élelmiszer-gazdaságban, különösen a mezőgazdaságban igen nagy Levegőtisztaság-védelmi konferencia kezdődött hétfőn a MOM Szakasits Árpád Művelődési Otthonban. A háromnapos tanácskozás megnyitó előadásában Szilágyi Lajds építésügyi és városfejtlpnilivnn Unó. április 15., kedd mérvű fejlődés tapasztalható az utóbbi esztendőkben, azt azonban mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Európában jelenleg is a 10. hely után következünk a különböző mutatók alapján számított rangsor szerint. Ez világosan és félreérthetetlenül tudomásunkra hozza, hogy az elbizakodottságnak a gyors ütemű fejlődés, néhány ágazatban a világszínvonalhoz való közeledés ellenére sincs semmi keresnivalója gondolkodásunkban. Amíg mi haladtunk, környezetünk is haladt, s egyáltalán nem kisebb lendülettel mint mi. Az intézet munkája éppen azt szolgálja, hogy feltárja azokat az okokat, összefüggéseket, amelyek gátolják a fejlődést, egyben javaslatokat és módszereket dolgoz ki a gyorsabb előrehaladás érdekében. Márton János nagyon őszintén mondta el azt is, hogy volt, amikor nem vették figyelembe kellő súllyal az intézet kutatásain alapuló ajánlásokat. Ilyen volt például a szarvasmarha-ágazatban végzett kutatás, amelyet javaslat követett. A gazdaságpolitikai döntéseket hozó szervek nem tették magukévá idejében a tejtermeléssel kapcsolatos intézkedési terveket, ezeket csak később fogadták el, amikor már kiéleződött a helyzet s több áldozatot kívánt a rendezés. Ha kissé sarkított módon is, de úgy lehetne fogalmazni, hogy ez az intézet az élelmiszer-gazdaság társadalmi méretű lelkiismerete. Nem a célja, hogy olyannak mutassa be a dolgokat, amilyennek szeretnénk látni, hanem olyannak, amilyenek azok a valóságban, s ez a reális helyzetmegítélés, a tudomány eszközeivel végzett feltáró, valóságkutató munka ad biztos támpontot és iránytűt, hogy jó úton járjunk. Napjaink egyik lényegi kérdése — a tudomány alkalmazása a mindennapi életben — itt munkafolyamat. lesztési miniszterhelyettes beszélt az egyik legsúlyosabb környezeti ártalom — a légszennyeződés — korlátozásának lehetőségeiről. A tanácskozáson három szekcióban összesen 46 előadás hangzik majd el az ipari üzemek légszennyezést csökkentő berendezéseinek alkalmazásáról és a levegő tisztaságát szolgáló más, korszerű megadásokról. (MTI) Az intézet 218 főfoglalkozású alkalmazottal dolgozik, közülük 72-en kutatók, s a négy főosztály — a gazdaságpolitikai, az élelmiszergazdasági, az ágazati és vállalatgazdasági főosztály — munkája felöleli az egész magyar élelmiszer-gazdaság területét, és figyelemmel kísér minden olyan mozgást, tendenciát, amelyből következtetéseket lehet levonni élelmiszer-gazdaságunk egészére, illetve egy-egy olyan adott témát vizsgálnak, mint például a szarvasmarha- és juhtenyésztésben a hazai termelés és a külpiaci igények közötti ellentmondás gazdasági konzekvenciáinak körvonalazása. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jó orvos módjára nemcsak a diagnózist állapítja meg betegénél és pontosan megfogalmazna, hogy mit és miért kell cselekedni a gyógyulás érdekében, hanem — a hasonlatnál maradva — tudományos orvosként végigköveti az egészséges szakaszú fejlődést is, s nem ráolvasással, kuruzslással, hanem a tudomány fellelhető, legkorszerűbb módszereivel segíti ezt a fejlődést, hogy még gyorsabb és egyenesebb vonalú legyen. Sz. A. n. Az egyik technikus főhadnagy, a 493. önálló harckocsi- ezred tüzéroszlop parancsnoka, 1914-ben született, párttag. Eltemetve Budapesten, a Kerepesi temetőben. A másik gárda hadnagy, a 9. kaukázusi gárda hadosztály 32. kaukázusi gárda ezredének szakaszparancsnoka. 1911-ben született, pártonkí- vüli. Kitüntették a Honvédő Háború érdemrend I. fokozatával és a Vörös Zászló renddel. A második kitüntetését nem kapta meg, hiszen valószínűleg nem is tudhatott róla, mért egy másik frontra vezényelték át. 1944. október 8-án halt hősi halált. Nádudvar főterén van eltemetve. A harckocsizó tiszt rokonainak nyomát nem sikerült fellelni. A másikról, a lovastisztről kimerítő válaszokat kaptam. „Iván Danyilovics bátyja ír önnek ... Egy 11 tagú nagy családból származunk. Családunk csak nagy nehezen tudott megmenekülni az éhhaláltól. A gazdagoknál béres- kedtünk, mert csak nadrágszíj parcellányi földünk volt Iván tizenegyben, én kilencben születtem. Furcsa dolog, de jól emlékszem tizennégyre. Én már a hatodik életévemet is betöltöttem. Én és is később hajtőként dolLevegőtisztaság-védelmi konferencia kezdődött VANNAK AZ ©ÜSTBEN evidenciák: kétszer kettő a? négy: a feldobott kő visszaesik a földre; a megítélés mindig szubjektív és így tovább. Persze, ezeken is lehet vitatkozni, de teljesen oktalan dolog. Ám, hogy milyen egy vers, egy festmény, milyen egy színházi előadás, egy könyv, vagy milyen egy versmondó, nos, itt már ismét az evidencia jut érvényre: a megítélés mindig szubjektív. Hogy ki és mi, nekem mennyire tetszik, és hogy egyáltalán tetszik-e, még azt sem tudom néha saját magam számára sem mindenkor és egyértelműen eldönteni, de hogy döntésem menynyire általános érvényű, ez aztán a valóban vitatható. És még egy probléma: más a hatása egy műsornak a nézőre, aki a képernyő előtt ül, és más — térjünk most rá a József Attila szavalóverseny döntőjére — arra, aki „elevenben” kapja a verset és a versmondót. A kamera képes arra, hogy a szem rezzenését is megmutassa, de nem képes arra, hogy visszaadja a helyszín izgalmát, a zsúfolt nézőtér varázsát, a szereplőik, azazhogy a versenyzők drukkját. A kamera valahogy megfosz- sza, táretalanmá teszi, valamiféle versmondók lakatlan szigetére száműzi a televízió előtt ülő néző számára azt, aki pedig a színpadon, az egyenes közvetítés „másik végén”, minden idegszálával kötődik a zsűrihez, a közönséghez, társaihoz, még az esetleg torzító mikrofonhoz is. Nem mentségként, nem is indokként, csak tényként soroltam fel azokat a tényezőket, amelyek az effajta verseny zsűrijeinek a döntései és a televízió nézőinek a megítélései között néha jelentős ellentétek okai is le— hetnek. És a tévékritikus is néző ! Tehát a kaposvári színhellyel befejeződött a József Attila szavalóverseny egy 20.55: A Brühne — Ferbach eset NDK bűnügyi tv-film. I. rész. Fordulatos, eseményteli NDK krimit mutat be a Magyar Televízió. P. IV. Barannyikov: esztendős, országos vetélkedősorozata. És ismét közhelyet kell mondanom, de hát mit tehetek, amikor a közhely az igazság: nagy szolgálatot tett e verseny, mert milliók szerették meg, ha eddig nem és más milliók szerették meg még jobban, ha már eddig is szerették a verset. A költészetet. A televízió ez a nagy népnevelő, ez az eddig még soha nem volt mágnese a tudásra szomja- zóknak, az érdeklődőknek, hogy többet tudjanak és lássanak a világból, ismét nagy munkát végzett. Megmozgatta az öntevékeny, vagy ha úgy tetszik, az amatőr irodalmi színpadokat. Űj vért, friss erőt pumpált ereikbe, módot nyitott, hogy' ország-világ elé lépjenek azok, akik eddig csak húsz, harminc fÓ, esetleg egy kisebb kultúrterem nagyobb közönsége előtt léphettek a nyilvánosság élé. És az emberék egészséges szereplési vágyát ily módon kielégíteni igen tisztességes feladat. De megmozgatta és odafigyelésre késztette a versmondástól, sőt, a verstől távol állók ki tudja milyen tömegeit is, akik iskolai tanulmányaik, egy-két Petőfi-, esetleg József Attila-vers óta semmit sem tanultak, de majdnem mindent elfelejtettek. Magyarországon a költészet, a vers egy évig, túlzás nélkül állíthatom, közügyféle lett, odafigyelésre késztető és nyomon követendő ügy. Ék ha minden adás után, egészen a döntőig, hacsak százak is vettek kézbe először, vagy újra verses könyPraun müncheni orvos titokzatos fegyverszállítási ügybe keveredik. Kapcsolatot tart fenn egy külföldi ügynökkel, aki ellen már körözést adtak ki. Egy napon az orvost holtan találják, házvezetőnőjével együtt. Mivel az orvos kezében revolvert találnak — könnyű elhitetni, hogy öngyilkosság történt. Nem is kezdene nyomozásba az orvos fia, ha nem tudná meg, hogy apja végrendeletében barátnőjére, Vera Brühn-re hagyta egyik villáját. A fiú egy magánnyomozóiroda segítségével akarja kideríteni az igazságot. Ám ekkor a magánnyomozó-iroda alkalmazottját is megölik ... A film második részét április 16-án, 20 órakor vetíti a televízió. (KS) vet a milliónyi néző közül már akkor is minden tisztelet a rendezőnek, a versenyzőnek, a zsűrinek a Józsel Attila szavalóverseny megrendezéséért. Az, hogy a döntőn a zsűri mindenkor hivatása magaslatán állt-e (a Heves megyei versenyzők sajnos indiszponáltak voltak, illetve a képernyő erről az oldaláról Petrán Juditot — úgy tűnt — lepontozták), hogy szükséges volt-e, sőt, helyes-e, hogy költők is helyet foglalva a zsűriben saját verseiket elmondó versenyzőket pontozzanak, hogy éppen a döntőre nem vált-e kissé akadémikussá és nehézkessé Simon István műsorvezetése? — ezek talán jogosságukban is akadékoskodó kérdéseknek tűnhetnek ma már. As elismerésre méltóan magas díjak, a szervezés nagyvonalúsága általában, a versenyzők felkészültsége, még bizonyos értelmezési, sőt, esetenkénti szöveg- mancLási, előadó stilusbéli nehézségek ellenére is, méltó volt József Attilához, illetőleg a verskultúra honi terjesztésének nemes gondolatához. Néhány nap távlatából már nem a vita készsége maradt meg bennem a zsűri egy-egy döntését illetően, hanem a költészet varázsa és az a tiszteletreméltó áhítat emléke maradt meg, ahogyan a színpadra lépő versenyzők forgatták ínyükön a szavakat, a gondolatok, az érzelmek ízességét. VASÁRNAP ESTE mát másodszor találkozhattunk Déry Tibor: Felelet című regényének hőseivel a Zsurzs Éva rendezte televíziós film- változatban. A regény értékeit, problematikáját már jószerint méltatták irodalomkritikusaink, s ez különben sem tartozna e has;:bokra. Itt és majd a televíziós változatot kívánjuk méltatni, természetesen csak azután, hogy a máris nagy érdeklődést kiváltó sorozat után felkúszik a képernyőre a „Vége” szó. Am talán mégsem vágok a dolgok elébe, ha már most annyit megállapítok: izgalmas. változatos, cselekményekben nem fukarkodó, korokat és sorsokat hitelesen ábrázolni kész, nagy vállalkozása volt és lesz ez a televíziónak. Kíváncsian várjuk Köpe Bálint és Farkas Zénó sorsa alakulásának újabb állomásait. Gyurkó Géza Nevek as emlékműn Dokument-iráe goztunk. Egyszer leestem a lóról és kificamítottam a kezemet. Engem gyorsan hazaszállítottak, visszarántották a kezemet. Egyszer csak hallom, hogy félreverik a harangokat! Mindnyájan futunk ki a térre. Az emberek a mezőkről rohantak a faluba. Kitört a háború! 1929-ben az elsők között léptünk be a kolhozba. 1935- ben Dmitrijt választották a kolhoz elnökévé, Én és Iván továbbra is a kovácsműhelyben. maradtunk. Iván nagyszerűen dolgozott, mindenki csak dicsérte. Iván a területi katonai kiképzést — elvégre a kubányi kozákok vagyunk — a 67. kaukázusi ezredben kapta meg, amely a Krasznodár- vidéki Kavkazszkája kozáktelepen állomásozott. Aztán maga irányította egy osztag kiképzését. Zubov tanyánk közelében egyszer hetenként összegyűltek két falutanács — Marjinszk és a szomszédos Beninszk. — vörös katonái. Milyen hetyke lovas volt a mi Iránunk! Vágtató ló hátán olyan mutatványokat csinált, hogy az emberek még ma sem tudják elfelejtem. Emlékszem a következő esetre. Házunk előtt ücsörögtünk. Anyánk is velünk volt. Egyszer csak az utcán két párba kötött lovon lovasok vágtatnak végig. Hátuk mögött egyik lábával az egyik ló hátán, másikkal a másik lpvon egy harmadik ember. Anyánk felkiáltott: „Megőrült ez a fickó?” „Mama, de hisz ez a mi Ványánk” — mondtam. „Teljesen megőrült. Ha leesik, nem marad ép egy csontja sem!” De Ványa kitanulta a sofőrmesterséget is. Ebben a szakmában is csak a dicséreteket halmozta. Általában olyan ember volt, hogy előbb másoknak csinált meg mindent, s csak azután magának. Gépkocsijával együtt, annak kormánykereke mellett ülve vonult be katonának. Mégpedig 1941. július 23-án. Egy gépkocsioszlop vezetőjévé nevezték ki. Ügy történt,, hogy amint leadta a .gcefe» esikat, máris rohant a hadkiegészítőbe. Természetesen nem gépkocsivezetőként került ki a frontra, hanem lovas katonaiként. Felesége és két lánya m* radt otthon. De hát mit tehetett volna? Háború volt! Szevasztopolban harcoíf. Ott sebesült meg, de nem ment hátra az első vonalból. Később egy bombaszilámktoí megsebesült a hátán. A sztav- ropoli hadikónházba került Kubány felszabadulása után hazaszaladt Abban az időben a 4. különleges kubányi gárda-hadtestnél szolgált, amelynek Kiricsenko altábornagy volt a parancsnoka (ha nem csal az emlékezetem). A Ta- ganrogért vívott harcokban megsebesült a lábán, a szocsi hadikórházban feküdt. Erről a három sebesüléséről tudok. Többről nem hallottam. Az érdemrendeken kívül volt még 2 vagy 3 érdemérme, de hogy milyenek, nem emlékszem. mmtmfeM» -
