Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
Társadalmi egyenletmegoldás TERMELÉS-}-FOGYASZTÁS EGYENLÖ-E JÓLÉTTEL + BOLDOGSÁGGAL ,,Kiderült az, hogy — és ez most mar mindenki számára nyilvánvaló — a tudomány és technika szárnyalása a legmagasabb és legátfogóbb régiókban egymagában nem biztosítja azt, hogy az emberiség ne találkozzék személyes tragédiákkal és ne lebegjen féltté az általános tragédia kísérteié.” Hermann István Elegendő-e az, hogy ha egyre modernebb gépekkel, egyre kevesebb ráfordítással, egyre több elosztható anyagi javat termelünk? Elegendő-e az, ha az embereknek biztosítjuk a kényelmet, a komfortot, okos eszközöket bocsátunk rendelkezésükre, hogy megkönnyítsük mindennapi munkájukat. Elegendő-e, ha a személyi lét szükségletein felül plusz javakat bocsátunk rendelkezésükre? Elegendő-e, ha anyagi jólétet teremtünk? Közelebb jutunk-e ezáltal az emberi boldogsághoz? Sokasodnak, sűrűsödnek és válaszra várnak a kérdések. KI AD VÁLASZT? Az emberiség soha nem kutatta, kereste még olyan elszántan jövőjén ?k lehetőségeit, mint napjainkban. S ez — nagyon vulgáris hasonlattal élve ugyan — nem csupán annak köszönhető, hogy az emberiség kezd a higgadt, a felnőtt korába lépni, amikor az esélyeket illik racionálisan felmérni, hanem annak köszönhető elsősorban, hogy a bennünket legmélyebben érintő kérdésre, az egyén boldogságának kérdésére világosan elkülöníthető kétfajta válaszadás létezik napjainkban. Ne menjünk el vállvono- gatva a kétfajta válaszadás mellett, hogy nem a mi dolgunk, hogy a filozófusok, a politikusok, és a gazdasági szakemberek dolga, mert igen is a mi dolgunk. Azoké, akik nem kívülállóként, hanem a mai valóságba, szellemi és gazdasági életünkbe aktív érdeklődőként kívánnak bekapcsolódni. Hiszen rólunk van szó, a mi életünkről és a mi boldogságunkról. A kétfajta választ a két típusú társadalmi berendezkedés adja e kulcsponti kérdésre. Közelítsünk ehhez a kérdéshez most egy kicsit másféleképpen. Közelítsünk úgy, hogy először ne a két világ- rendszer — a szocialista és kapitalista — közti meglevő és döntő különbségeket hangsúlyozzuk, hanem az azonosságokat. Ezek az azonosságok a két rendszer gazdasági fejlettségéből adódnak, mégpedig konkrétan abból, hogy mindkét típusú társadalom a fellelhető legkorszerűbb termelőerőket használja a társadalom létét biztosító bővített újratermeléshez. Ha hasonló fejlettségű termelőerőkhöz eltérő termelési viszonyok kapcsolódnak, amint ez ma a két világrendszert jellemzi, akkor a két különböző rendszerben az eltérő termelési viszonyok által meghatározott társadalmi jelenségek érvényesülését objektiven nagymértékben korlátozhatja a termelőerők fejlettségének azonos volta. A konvergencia elmélet éppen ezekre az azonosságokra helyezi a hangsúlyt, és elfelejti, hogy az emberek nem erre a kérdésre várnak elsősorban választ, hanem arra, hogy milyen mértékben, milyen emberi viszonyok között élik le az életüket — természetesen milyen anyagi körülmények között —, hogyan tudják kibontakoztatni a magukban rejlő képességeket, vágyakat. Az azonosságokat hangsúlyozza túl és ferdíti el korunk egyik legvitatottabb filozófusa, Herbert Marcuse, amikor a következőket mondja a két világrendszerről. „A hasonlóság több, mint véletlen: hogy jól képzett munkaerőt teremtsenek, amely képes etikai szankcióval felruházni a munkanap örök rutinját. a javak egyre növekvő tömegét termelni meg egyre racionálisabban, miközben e javak az egyéni szükségletek számára való racionális hasznáCífümisU aeriiia vatamap lata egyre csak elhalasztódik a körülmények által." VALASZ I. A nyugati fogyasztói társadalmak legdöntőbb érve a következőkben foglalható ösz_ sze: a modern termelés minden eddiginél jobban biztosítja a szükségletek kielégítését, a társadalom alapja a szüntelen gazdasági növekedés, a fogyasztás mindenáron való bővítése, amely a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, illetve megszűnéséhez vezet. Ezzel a válasszal azonban nem vagyunk kisegítve. Egyrészt, mert nem igaz —, ezt a következőkben nyugati kutatásokkal kívánjuk bizonyítani —, másrészt ha igaz is volna, akkor sem ez — és főleg nem így ez — a mai kor kulcsponti kérdése. Vizsgáljuk meg ezt a „nem igaz” állításunkat. Nem igaz, hogy önmagában véve a gazdasági növekedés csökkenti, illetve megszünteti az egyenlőtlenséget. Nyugati statisztikai adatokra hivatkozunk. Több mint tíz évvel ezelőtt a franciák leggazdagabb tíz százalékának 76-szor annyi volt a jövedelme, mint a legszegényebb tíz százaléknak. Ugyanez a helyzet a másik két vizsgált országnál is. Egy viszont kétségtelen tény, az eltelt időszak óta a szegények sokkal jobban élnek. Nem is itt a probléma, hanem ott, hogy a szegénység nem objektív és abszolút kategória — a rosszultáplált- ság, a nyomor az — s hiába növekedett a szegény réteg jóléte, az ember ember közötti különbség nemhogy megszűnt volna, de a fejlődés ellenére teljesen stabilizálódott a nyugati statisztika szerint is. Szerintünk tovább mélyült, annak ellenére, hogy például egy nyugati munkáscsaládban akár több személy- gépkocsi is található talán. Tökéletesen érintetlen formában megmaradt ugyanis az a tulajdonon alapuló viszony, hogy egyes csoportok maximálisan irányíthatják az emberek tömegének életét, akik abszolút mértékben kiszolgáltatottak. Tény tehát, hogy a kiegyenlítődés elve hamis. De ha még igaz volna, akkor is azt kellene mondanunk, ez az egyetlen oldal nem fejezheti ki az egyén harmóniájának minden kérdését. Az anyagi egyenlőség elve nagyon fontos, alapvetően meghatározó dolog, de legalább ennyire fontos, hogy az egyén a társadalom szerves részének érezze magát úgy, hogy ne mitikus, megváltoztathatatlan szerkezetnek érezze azt az államgépezetet, amelyben él, hanem hozzá- és beleszólási joggal, értelmes véleménnyel bíró tagjaként kezelje önmagát. S hogy végsőkig polarizáljuk a helyzetet, itt dől el a kérdésre adott válasz helyessége. Az úgynevezett polgári demokráciák egy célt tűztek ki az anyagi javakkal való ellátás maximális megteremtését, ennek túl- hajszolását — a fogyasztói társadalmat —, de hogy ebben a világban tud-e az ember mit kezdeni önmagával, mint gondolkodó, magas érzelmi és értelmi kultúrával rendelkező lény, ezzel már nem törődik a társadalom, mondván, ő megtette a magáét. Csakhogy nem tette meg a magáét. Meg akarja oldani a dolgozó tömegek problémáját, a dolgozo tömegek kizárásával ? VÁLASZ n És megtettük-e ml a magunkét? Néhány statisztikai adat. A ' tartós fogyasztási cikkek állománya szerint minden ezer lakosból 1960-ban négy, 1974- ben 197 rendelkezett hűtő- szekrénnyel, s ugyanebben az időszakban 45-ről 221-re emelkedett a mosógéppel, 11- ről 145-re a porszívóval, háromról 47-re a személygépkocsival rendelkezők, tízről 218- ra pedig a televízió-előfizetők száma. Ezek tények. Azok is tények, hogy Nyugaton több ibbernek vau gépkocsija és ■ tőkés nagyon jól meg tudja • izétni a munkást., adott esetben jobban, mint mi a mién- ktá. De to mac a statisztikai adatoknál tartunk, akkor hadd említsük meg azt a tényt is, hogy a két világháború között — a „boldog békeidőben” — a nemzeti jövedelem átlagos évi emelkedése nem érte el nálunk a két százalékot sem, ez a mutató pedig 1951 és 1974 között 5,8 százalékos volt. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a régi típusú társadalmi berendezkedés ebből a nemzeti jövedelemből egyes kutatások szerint három, mások szerint öt százalékát fordította felhalmozásra, tehát magyarul arra, hogy törődjenek az emberek anyagi jövőjével. Ez az arány az új típusú szocialista államban, napjainkban 24—25 százalékot mutat. Ezek a példák csupán arra voltak jók, hogy érzékeltessük; a szocialista válasznak szerves része a növekvő anyagi jólét, a nemzetet alkotó nép, a dolgozó emberek anyagi gyarapodása. Ez azonban csak egyik eleme a válasznak. A lényeg, amivel túl mutatunk a régi típusú és szerintünk elavult válaszon az az, hogy az embereknek nem elég csupán rendelkezésükre bocsátani az anyagi jólétet, hanem társadalmi méretű törődéssel — intézményesen — segíteni kell bánni tanulni a jóléttel, felhasználni tanítani az embereket a technika áldásaira, tömegméretekben kell úgy elterjeszteni a kultúrát, hogy az a mindennapi élet alkalmazott része legyen, otthon, a munkahelyen, a szórakozásban, a családi életben, az egyéni és csoportkapcsolatokban, a munkához való viszonyban, a művészetekhez való kötődésben. Mi ezért nevezzük a szocialista társadalmat magasabb rendűnek. Mert nem csupán a fogyasztót látja az emberben. „A fejlődés — a mi koncepciónk szerint — nem pusztán gazdasági probléma és nemcsak az egy főre eső nemzeti jövedelem emelésére irányuló tevékenység, hanem egyben társadalmi reformok megvalósítása, a népesség műveltségének és tudásának gyarapítása, az emberi egészség sokoldalú védelme, valamint a nagy tömegek bevonása a közügyek intézésébe, hogy a változás e nagy folyamata értük és rajtuk keresztül valósuljon meg.” Ez a mi válaszunk a kérdésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi hibátlan társadalmi modellt építenénk. Nagyon keveset hangsúlyozzuk azt, hogy átmeneti társadalomban élünk. Az általunk képviselt társadalmi méretű emberi lehetőség és boldogságkeresés éppen abban rejti igazi nagyszerűségét, hogy kontrollként és irányító partnerként kívánja bevonni a hibák kiküszöbölésébe és a fejlesztés terveibe a legszélesebb tömeget. Erre a lehetőségre a társadalom megteremtette a maga A kiadós borsostokány után élvezettel kortyolgattuk italunkat a h-i kisvendéglőben, amikor az ajtó hirtelen kivágódott, s egy negyven körüli, hanyag elegenciájú férfi lépett a terembe. Bántó kíváncsisággal vizslatta a vendégeket. — Szi j asztok!! — kiáltott fel egyszerre, majd a mögötte megjelenő, nálánál valamivel fiatalabb, pedánsan öltözött férfihoz, s egy szöghajú fiatalemberhez fordult: — Na, ugye mondtam, hogy megtaláljuk őket. Széttárt karral közeledett felénk. Meghökkentünk, hiszen nem ismertük, soha nem is láttuk. Ám nyomban kiderült, hogy nem nekünk, hanem a mögöttünk ülő két huszonéves hölgynek szólt a nyíltszíni öröm. A hölgyek sikkantva a férfi nyakába ugrottak, s cuppanós csókokkal illették ábrázatát. A férfi bemutatta társait a hölgyeknek: — Nézzétek meg jól — mutatott a pedáns férfira — tisztességes családapa. Ne akarjatok kikezdeni vele, mert nem szereti az idegen nőket. Azonkívül nem szereti az alkoholt, a részegeket pedig egyenesen utálja. Fiatalabb nálam, de többre vitte, hiszen főnök, öcsi pedig — nézett a szöghajú legényre — a tormámtól van. Sofőr. A Éled a vásárváros Az esztendő első BNV-jét a beruházási javak szakvásárát május 21—29. között rendezik. Az Albertirsai úti vásárvárosban már javában tartanak az előkészületek■ A BNV főterén 5200 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnokot építenek a KIPSZER szakemberei. Képünkön: akrobataügyességet kíván a csarnok tetőszerkezetének összeszerelése. (MTl-fotó: Bara István felvétele) A magyar nyelv hete kereteit, a tömegszervezeteket. a szocialista brigádmozgalmat, az üzemi demokrácia létét Ezt a keretet azonban nekünk a mindennapi életben, kell megtölteni valósággal, mert magától nem telítődik tartalommal, s ha abban a reményben ringatjuk magunkat hogy a szocialista társadalom majd automatikusan magától kiteljesedik, akkor a lehetőség csak lehetőség maradt amelyet felkínált számunkra egy új típusú társadalmi modell és ezt mi nem használtuk ki. A VALÖSÄG SZABADSÁGA „Az ember biológiailag meghatározott lény és a szabadságra van meghatározva.” Ez a költőien szép igazság magában hordozza a feladatot is, amelyet meg kell valósítanunk. Az embert föl kell szabadítani a mindmáig mechanikai munka uralkodó mozzanataitól, úgy, hogy a „termelés folyamata mellé” lépjen Marx szavai szerint, s a munkafolyamatban ne rószkiszolgáló legyen, hanem mintegy irányítóként, ellenőrzőként érvényesítse a felhalmozódott emberi tudást. A termelőmunkának ez a felszabadítása korunkban megy végbe, éppen a tudományos-technikai forradalom által. Ezt a folyamatot kívánjuk mi humanizálni úgy, hogy nem a legnagyobb profitszerzés érdekében mozgósítjuk erőinket, hanem annak édekében, hogy az alkotó munka örömteli kifejezését valósítsuk meg — így értelmezve a szabadságot —, ez pedig a mi elképzelésünk szerint együtt jár azzal, hogy csökken az emberek egymástól való hagyományosan hierarchikus függőségi viszonya, növekszik az egyén joga és felelőssége a közösséget érintő problémákban. A cikkünk elején felvetett kérdésre ilyen szellemben próbálunk választ adni most, amikor a XI. kongresszus után a legszélesebb közvélemény elé tárták a párt új programnyilatkozatát, amely 15—20 évre megszabja a legfontosabb teendőket és felveti a fejlett szocialista társadalom felépítésének kérdését is. Ez a társadalom pedig — ahol „a hatalom szolgálat” — központi kategóriába állítja a dolgozó ember boldogulásának, anyagi és kulturális felemelkedésének kérdéseit, ezeket a kérdéseket pedig nap mint nap vitákban, szellemi és munkás közéletünk hétköznapjaiban” a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányjuk-vetjük meg. S hogy a fejlődés általunk elképzelt útja nem elvetendő út, mi sem bizonyítja jobban, mint maga az, hogy egy egész ország közvéleménye elé bocsátották nyilvánosan ezt a távlati programot, mert vitára érdemesnek és szükségesnek, mindannyiunk közös ügyének bizonyult. Szigethy András Az ünnepi hetek és napok sokaságában szerényen húzódik meg egy évről évre visszatérő rendezvénysorozat, amely nem kevesebbet tűz, szimbolikus zászlajára, mint az anyanyelvi műveltség ápolását és terjesztését. Most kilencedszer kerül sor a magyar nyelv hetének megrendezésére, s az országos mozgalomhoz csatlakozva a mi megyénkben is előadások hangzanak el, és különböző fórumokon vitáznak az anyanyelv fejlődéséről, a nyelvhasználat alakulásáról. A magyar nyelv hetéről szólva mindig elhangzik néhány okoskodó megjegyzés, amely szinte kétségbe vonja a nyelvhelyességet népszerűsítő, az anyanyelvi műveltséget szolgáló előadások és rendezvények lét- jogosultságát, mondván: e hazában mindenki tud magyarul beszélni és írni is. Tud, de nem biztos, hogy jól, szépen és főleg helyesen. A pedagógusok a megmondhatói, hogy mennyire hiányos a felnövekvő nemzedék anyanyelvi műveltsége, értekezleteken tapasztaljuk, hogy a felnőttek mily gyakran fordítják visz- szájára szép anyanyelvűnket, és házunk táján maradva, még a sajtó és a rádió is felrúgja olykor a nyelvhelyesség é's használat szigorú és logikus Szabályait. A magyar nyelv hete nem tartozik az ünnepek közé, dolgos alkotó hétköznapokból áll, amelyek csak akkor érik el alapvető céljukat — az anyanyelvi műveltség széles körű terjesztését —, ha kilépve a szűk tudományos körből, éreztetik hatásukat mindenütt, ahol beszédben vagy írásban egyszerre sok emberhez szólva formálják azok gondolkodását, műveltségét. Változó korunkkal együtt alakul, formálódik az anyanyelv is. Ezzel lépést tartani kévés az egyetlen hét. Tágítsuk hát ki ezt a szűkös időt, hetekre, hónapokra, az egész esztendőre. Es ki-ki a maga portáján ápolja anyanyelvűnket, s egy. ben nyesegesse annak vadhajtásait is! Közjáték tojáshéját már elhulatta, igen tanulékony gyerek. Én a régi vagyok: szeretem a piát és állattan imádom a nőket. A hölgyek hangosan vihogtak. A hallgatag férfi rendelt: — Kérek öt duplát és mellé szódát. — És hozzon négy fél konyakot is — tette hozzá hanyagul a másik — Rendicsek. hogy te, főnök nem iszol, de én pipet kapok, ha nem csurgatok magamba némi alkoholt. És Öcsi is bedobhat egy felet,, attól még nem visz bennünket az eperfának. Eleget dolgoztunk már ma azért, hogy igyunk is valamit. Ki kell használni a szabad időt, mert a munka maholnap teljesen az alkoholizálás rovásara megy. i Koccintottak. A sofőr a főnökére sandított, s oldalt fordulva felhajtotta a konyakot. A hangoskodó férfi egymás után rendelte az újabb konyakokat. Közben felidézte a hölgyekkel eltöltött buttk édes-kesernyés emlékeit, in- timebb részletekkel is füszeossmmk — Életemet és véremet is feláldoznám a nőkért meg a haverokért — szavalta ne- kihevülten. — Csak egy élete van az embernek. Nem igaz? Főnök haverom persze nem érti ezt. Neki egészen más a lélektana. A főnök hallgatott, nem tett ellenvetést. Nemsokára felállt az asztaltól, köszönt a hölgyeknek, menni készült. Marasztalták, még a sofőr is maradásra kérte, aki közben egészen összemelegedett az egyik hölggyel. A főnök azonban hajthatatlan maradt. —- öcsi, te is gyere — szólt visz- sza mentében. A hangoskodó férfi csak legyintett utána: — Hólyag ez, de csak pontos jé-vel. Megjátssza magát, mint egy úri fiú... öcsi, te maradsz. Úgyis visszajön. Gyalog csak nem vág neki az útnak. — Aztán, mintha mi sem történt volna, zsírosabbnál zsírosabb vicceket mondott. A sofőr kényelmetlenül fészkelődött a helyén, s minduntalan az ajtó felé pislogott. — El ne menj, te taknyos! — szólt rá a nagyhangú. — (toetg viwgf% to monitorai — Megpróbálom . .. vissza- csalni — mondta a fiú és kilépett az ajtón. Mögötte mentünk ki mi is. Kora este volt még, de már égtek az utcai lámpák. Hallottuk a fiú hangját: — Főnöki Menjünk vissza, mert ez még holnap se jön haza, ha belemerül az ivászatba. Hiszen ismerheti. És mit mondunk a feleségének? És mi lesz, ha holnap nem áll melóba?... — Hat csak mindig mi legyünk az elnézők, az engedékenyek? — kérdezte csendesen a fiútól a főnök. — Rájött a bolondja — így a fiú. > — Mindig rájön, — Menjünk vissza . . — Csak maradj, ha akarsz. De előbb add ide a slusszkulcsot. Ittál, nem ülhetsz a volánhoz. Én hazamegyek vonattal. Ha meguntátok a dolgot, majd jöttök ti is. Holnap pedig, tiszta fejjel lejössz a kocsiért és hazahozod. A fiú tanácstalanul állt egy darabig, aztán a főnöke után indult. — Várjon meg, magával megyek en is... De ugye, nem kapok nagy büntetési azért a konyakért... ? PataJ^y Deasi i I I t
