Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
A kongresszus küldötte volt a mindennapos munkában Kavicsot napba dobni Hasznosítani Szakács József, a pétervá- sári községi pártbizottság titkára, aki megszokott munkahelyét a XI. kongresszus időszakára „felcserélte” a kongresszusi ülésteremmel, most már ismét a pártbizottság irodájában tárgyal, intézkedik. És természetesen sűrűn tart „élménybeszámolót”, hiszen a községbeliek lépten- nyomon megállítják, hogy a szemtanútól szerezzenek meg hitelesebb értesüléseket. —- Nemhogy terhes lenne ez az igazán mély és gyakori érdeklődés, sőt örömömre szolgál, hiszen olyan élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyek életre szólóak. S nyílván, hogy ezekről szívesen, beszél az ember. Én szinte gyermekfejjel kerültem a mozgalomba, mindig volt valamilyen megbízatásom, tehát ismerem a mozgalmi munkát, a mozgalmi életet. Mégis a kongresszus, s maga az ülésterem légköre olyan nagy hatással volt rám, hogy azt •savakban megfogalmazni szinte lehetetlenség. S munkánknak külön jelentőséget adott az a tény, hogy nem csupán a kongresszusi dokumentumokat kellett megvitatnunk, elfogadnunk, hanem a párt hosszabb távra szóló programját is. Éppen ezért minden küldött rendkívüli felelősségérzettel vett részi a munkában. — Milyen „meglepetések* érték a kongresszuson? — Pozitív értelemben vett meglepetések érték az embert. De talán nem is jó kifejezés az, hogy meglepetés, inkább azt lehetne mondani, hogy sok olyan dolgot hallottunk, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogyéielyes álláspontot tudjunk kialakítani bizonyos kérdésekben. Csak egy példát hadd említsek. Brezssnyev elvtárs felszólalásában őszinte örömét és elismerését fejezte ki azokért az eredményekért, amelyeket elértünk. Mi pedig — legalábbis ez az én véleményem —, igen sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy mindazt, amit akár az ipar, akár a mezőgazdaság, vagy a kulturális élet terén elértünk, egy kicsit megszokottnak, túlzottan természetesnek találjuk. Mindez azt jelenti, hogy a munkánkat néha .^alulértékeljük”. S Brezs- nyev elvtárs felszólalása azért is gyakorolt a kongresszus résztvevőire olyan nagy hatást, mert azt mindenki tudja, hogy amit 8 mond, arra nem csupán a szocialista országokban, de az egész világon odafigyelnek. — Milyen belpolitikai vonatkozású kérdés gyakorolt nagy hatást önre? — Meg kell mondanom őszintén, hogy igen sok, és ezért nehéz is példákat kiemelni. Mégis talán azt mondanám el, hogy a dehreceni gördülőcsapágygyárból felszólalt egy kislány. Elmondta, hogy felnőtt egy új munkásgeneráció. Ezek a fiatalok — érthető módon — magasabb szántról indultak, mint az idősebbek, s nem egy régi gyárban, hanem egy modem üzemben kezdik meg munkájukat. S % modem gyárban hatalmas értékű berendezéseket bíznak rájuk. Érthető, hogy a legkorszerűbb gépeket magasabb kvalifikált szakmunkás kezelheti. Ezért tehát helytelen az a kifejezés, hogy egyszerű munkás. Ugyanekkor e kérdésnek az a másik vetülete, hogy a munkásoknak állandóan képezniük kell magukat, hogy az egyre korszerűbb gépeket kezelni tudják, de nem csupán ezert, hanem azért is, hogy érdemben, magas színvonalon bele tudjanak szólni a kollektíva ügyeibe. Nekem a kislány felszólalása főképpen azért tetszett, mert nem csupán technikai oldalról közelítette meg a kérdést, hanem a képzés fontosságának társadalmi vetületét is elemezte Öl ha már itt tartunk, hadd említsek meg egy másik hozzászólást is. A vitában szót kapott egy igen idős tudós, Benedikt Ottó akadémikus Azt kérte a kongresszustól, hogy az üzemi demokrácia kérdésében fogalmazzanak egy kicsit határozottabban, ha úgy tetszik, élesebben. Azt elemezte, hogy ha egy munkás, vagy egy kollektíva jogosan bírálja a fogyatékosságokat, akkor a helyi pártszervezet határozottan álljon ki mellette és védje is meg az esetleges támadásoktól. S az a vezető, aki esetleg háttérbe akarja szárítani az adott munkást, vagy kollektívát, az kapja meg jogos büntetését. Nos, ez a hozzászólás azért gyakorolt igen nagy hatást mindenkire, mert az emberek tudatában általában az él, hogy egy tudós főképpen saját tudományágával foglalkozik, s nem jut ideje mással is foglalkozni. Ez a felszólalás viszont azt bizonyította, hogy tudósaink zöme nem csupán a tudományos munkára fordít gondot, hanem minden olyan kérdéssel foglalkoznak, amely a társadalmi haladás gyorsítását szolgálja. — Egy hét, feszült figyelemmel — nem volt fárasztó? — Annyi bizonyos, hogy igen komoly szellemi és fizikai készenlétet kívánt. Ennek ellenére mégsem mondanám, hogy fárasztó volt Mind Kádár elvtárs beszámolója, vitazárója, mind a hozzászólások olyan magas színvonalúak. és hadd tegyem hozzá, hogy erdekesek is voltak, hogy az ember „kénytelen volt” odafigyelni. A küldöttek a társadalom minden osztályát rétegét képviselték és a vita során olyan összkép alakult ki az emberben a fejlődésünkről, de az akadályozó tényezőkről is, ami igen sokat jelent a hétköznapi munka során végzett agitációban; Ügy érzem, meg kell említenem, hogy minden hozzászólás olyan frappáns, elemző és jó értelembe vetten hatásos volt hogy igen sokszor olyan taps csattant fel, melyet bármelyik színművészünk méltán irigyelhet A nem szocialista országokban működő pártok képviselői különösen nagy figyelmet tanúsítottak a munkások felszólalásainak. Többször is kifejezésre juttatták, hogy igen nagy elismeréssel adóznak a magyar munkásosztály szakmai, de főként politikai felkészültségének. A baráti beszélgetések során még azt is bevallották, hogy bizony irigykednek is egy kicsit Egy meglepő élményem is volt. Brezsnyev elvtárs felszólalása után szünet következett Kimentem a folyosóra, s még fel sem tudtam ocsúdni, odajött hozzám egy fiatalember, a TASZSZ tudósítója, és azt kérte, mondjam el, milyen hatást gyakorolt rám a felszólalás. Őszintén szólva, elég nehéz helyzetbe kerültem, de aztán csak sikerült összeszedni a gondolataimat — Ä kongresszusi munka után ismét a hétköznapok következnek. — Igen. De azt is hozzá kell tennem, hogy a hétköznapi munka éppen a kongresszus szellemében folyik. S a megszerzett tapasztalatokat ■— és túlzás nélkül monthatom, hogy bőven akadnak — igyekszem a gyakorlati munka során hasznosítani. Azt hiszem, ezzel tehetem a legtöbbet. Kaposi Levente «... ha felismerem és megcáfotam a hamis, demagóg, igaztalan szavakat és tetteket; ha cselekedeteim nem cáfolják meg szavaimat; ha következetes tudok lenni akkor is, ha en nek szamomra hátrányos következményei vannak; ha igaztalan«!, nem. bántanak, és én sem. bántok senkit; ha mentes vagyok hangulati sallangoktól; ha — mint, Semprun írta „A nagy uta- zás”-ban — csak azt teszem, amit adott helyzetben jónak látok, kötelességemnek érzek, még ha ezzel szermélyes szabadságomat korlátozom is; ha rend van bennem és rend körülöttem — szabad vagyok.” Az elmúlt órán egyikótök így szólt, gyerekek, amikor szűkítettünk néhány percet arra. hogy megfogalmazzuk magunknak a szabadságot. Nekem ez tetszett legjobban. én ebben éreztem min- dőtök véleményét, én ebből tanultam tőletek. És most felmutatom nektek ezeket a sorokat, és szólok majd másokról is, akikkel nem értek egyet, vagy akikkel csak többé-kevésbé értek egyet; s meglehet az is, nem lesz majd mindenben igazam, lehet, hogy tévedek, mint ahogy a ti tizennyolc évetek is téved időnként... S miért is ne tévedhetne? — hiszen olyan gyönyörű élményről, minden szépség, minden jó, minden nagyszerű, minden, igazán emberi érzés és alkotás legszentebb titkáról törekszünk többet tudni most, a szabadságról, Tli azt mondta, végtelen. A szabadság: végtelen, így hát a határait a teljesen soha fél nem fogható, fel nem ölelhető véges-végtelen határai jelentik. És írta tovább liana: szabad vagyok, ha annak érzem magam, szabad, ha lehetőségeimen belül saját akaratom szerint cselekedhetek és élhetek. Szabad lennék, ám szűkítik lehetőségemet; nemem, anyagi helyzetem, 18 esztendőm, maroknyi tudásom, erőm, származásom, erkölcsi felfogásom... És szóltatok a lélék szabadságáról is, az uralkodásról gondolataink, tetteink, képességeink és gyengeségeink felett, a csak boldognak lenni akarás felett. S még mi minden felett. Úrrá lenni azon, hogy meddig kelljen elviselni másokát — és megfordítva: nekik engemet —, mikor kell megálljt mondáim, hogy rossz értelemben vert ragaszkodássá, bilinccsé ne váljék a gyengébbnek az erősebbhez való kapcsolata. Hiszen végül is — mondtá- tok-gandoltátok többen —, az ember mindig megmarad a maga társának. Valahol, a lélek rejtett rezdüléseiben. Szabadságunk lényege — hiszitek többen, tizennyolc évesek —, hogy valamiféleképpen megertse ezt az ember. Megértse, hogy teljesen soha, senkivel nem oszt) latja meg magamagát, de belső kényszert érez erre. Megértem, tanultunk róla, tudjátok ti is: legújabb korunkban vallották művészek, filozófusok. Elidegenedés, egzisztencializmus, Camus — Közöny. És ma mégsem ezek vagyunk. Mások. Mert tudásunk, tehetségünk talán — mát talán? — biztosanI — kevesebb, de más már az életünk, más a világunk, máshonnan láthatjuk, miben. s meddig volt igazuk az általunk oly tisztelteknek. Aztán így szóltatok: csak a természet, csak az, ami adhat igaz feloldozást: hegytetőn, tavaszi, friss levegőből mélyet lélegezni; nektrohamni a völgynek, a csak futni, futni, futni; vi- rágszőnyeget látod, bélefae- vemi; halihőt Rikoltani az égre, kavicsot napba dobni... „Én úgy érzem — egyletek így szólít —, képességeim korlátáin bedül egyféle teljességben Äek." S jött a többi vallomás. Jött a nem, hogy a felnőttek nem szabadok, és nem is lehetnek azzá, mert megtanulták: mindig, mindenkinek meg kell hajolnia variamilyen. akarat előtt A felismerés pedig, hogy ez így törvénye az életünknek, úgy szakad ránk, akár a hegy- omlás, s hasít mint villám és földrengés gyanánt megremegtet „Csak vágyni lehet a sza badságot és néha-néha, egy-egy boldog pillanatban úgy érezni, hogy azok vagyunk,” „, „ hs räncs semmfflywn megkötöttségem, ha végre az lehetek, ami vagyok — az én. De erre még sohasem volt példa, s most sincs ezen a földön.” „... és ebben a fogalomban, hogy szabadság’, értem a vallás-, gyülekezést és szólásszabadságot is.” m.. ha az ember maga dönthet: milyen világnézet szerint akar élni, s véleményét szabadon kifej theti.” S folytathatnám tovább, de íme, kész egy tarka kis csokor, talán rebellisnek szánt vagy csak annak érzett gondolataitokból, hogy visszanyújtsam nektek, hogy leljétek kedvetek színéiben, illatában. Gyönyörködjetek, ezek ixigytok. ezek is vagytok ti tizennyolc évesen, 1975-ben. Ha úgy tetszik: vagytok a tagadás, vagytok a nemet is kimondani bátrak, s vagytok alig megkezdett, tiszta oldalak, amelyekbe csakis korunktól várhattok tiszta sorokat, őszülte választ kérdőjelaitetoe. A választ hogy szabadságról őszintébben még sehol sem beszéltek, mint' beszél a mi világunk. S ebben az is ott ragyog, annak vállalása, hogy a végső egészért átmenetileg — éppen az érte vívott harcban — részieteket kell hogy feláldozzunk. E folyamatban vagyunk pogányok, vagyunk kérlelhetetlenek, ha keffl. Mert magunkért és értetek, tiértetek és az utánatok jövőkért — ma nekünk ez a dolgunk. Hogy mind többet adhassunk szabadságjogaiból az embernek, hogy béke legyem. Ha majd már senki , elnyomás alatt nem él; ha tanulhat, ha alkothat; ha képességeiből gyümölcs terem az emberiségnek; ha * zsarnok — nevezzék bármi- nek is — már csak memento lesz, egyetlen sötét oldal a történelem lapjai közt; ha a zsarnok helyére újat nem ültét soha senki; ha az elméket nem torzítja többé rosszra törő hatalom vagy hatalomvágy, ha tiszta szomj lesz a tiszta tudásra, tiszta szóra; ha legyőzzük önnön tuhyása- gunkat és ezt magában mindenki elvégzi majd; ha közösen örülünk alkotásunk örömének; ha.—- és folytathatnám, folytathatnánk, ti is, én is, mind, ki bízó-- tiyftamL, mind, M tenni készül mert végtelen a dcl- gumiig s tengesrgyünyöri, mini a szabadság, Becky Tibor Igaz embereket nevelt, Erzsi Erzsi néni, özvegy farkas Gergelyné, 67 éves. Nem különbözik azoktól a nehéz életet megélt parasztasszonyoktól, akikkel sok faluban lehet találkozni a Bükk vidékén. Azazhogy, egy dologban talán mégis különbözik tőlük: a tekintetében. Az megőrizte keménységét, szigorúságát, nem tört még, nem fáradt el. — Mi jót hozott, kedvesem? — köszönt az idegent fogadó kedvességgel, amint bekopogtatok hozzá a felső- tárkányi hosszú főutcán. A szoba, konyha az ő lakása, a legkisebb fia — főművezető a Finomsaerelvénygyárban — a feleségével az épület másik szárnyában lakik. Székkel kínál, ahogy elmondom mi járatban vagyok, félre tolja a lábast a tűzhelyen, leül ő is és aztán mesélni kezd. ★ — Tárkányon kicsi a föld, kevés volt mindig az idevalósiaknak. Meg aztán nagyon gyenge is. Nekünk semmilyen nem volt. én, ha sikerült munkát vállalni, kapálni jártam az emberekkel. Ügy volt az akkor, hogy az ember egy pengőt kapott, én meg, aki ugyanúgy kivittem a sort, csak nyolcvan fillért. Mikor kérdeztem, hogy miért van ez, azt mondták, te asszony vagy. örültem, hogy dolgozhattam. ŰÜrNWUSM április 4» péntek — Huszonnégyen voltunk testvérek, nincstelen szegények. Egymás után haltok meg a testvéreim, ahogyan születtek — most hárman vagyunk életben. Ügy kerültem én össze az urammal, hogy semmink sem volt. Az anyósom házához egyszerre ketten mentünk menyecskének. Mikor aztán megvolt a lakodalom, csak összenéztünk az urammal, hát akkor hogyan, mit is csináljunk. Ács volt, összejárta az országot, hogy munkája legyen. Megszületett az Ottó, majd később az Endre, utána meg a Sándor. Kicsik voltak a gyerekek, amikor az uramnak rakodás közben összelapította a kezét a sipper. Tudja, az a vasúti talpfa, azt hívták sipper- nek. Hat hónapig én ápoltam, s egy másik csecsemő szoptatását is elvállaltam, hogy valami pénzhez juthassunk, Akkor történt meg, hogy egy „hites emberrel” jött a jegyző végrehajtani a ház után járó százalékot. Ott volt a beteg ember, a kicsi gyerek meg a sarokban, hát én úgy elkeseredtem, hogy hegyibük vágtam a mosoga- tóosutakot. Nem szeretett engem se a bíró, se a jegyző. ★ A kis szoba falán a gyerekek fényképei. Kisebb korukból valók, meg az esküvők napján készültek a képek. Emlékek, amelyek előtt hosz- szan elidőz, ha bemegy a szobába, Mintha az arcukról olvasná le a régen történteket: segítenek neki a múlt idézésében. ★ — Négyéves volt a Sándor, mikor egyszer itt, a csinált út mellett belementek a szomszéd gyerekkel a lucernásba. Tömködték a kis zsebükbe a lucernát. Meglátta a jegyző, küldte a kisbírót, vegyen zálogot a gyerektől. ' Jött haza szegény sírva: elvette a kisbíró a sapkáját. Mentem én érte másnap, hát azt mondja a bíró, négy pengő büntetés, mert lopni tanítottam a gyereket. Sírva fakadtam, honnan veszek én ennyi pénzt Négy napig mentem kapálni, hogy kiválthassam a kis sapkáját. Emlékszik rá a Sándor még most is: azt mondta akkor, ne féljen édesanyám, majd megnövök, azt’ majd elverem én a kisbírót, amiért elvette a sapkámat! — Negyvenkettőben meghalt az uram. A gyomrával lett beteg. Egyedül maradtam a három gyerekkel a háborúban. Egy tehenem volt, nagyon jól tejéit, az tartotta bennünk a lelket A nagyobbik fiú, az Ottó kétszer elment summásnák. Először tizenkét éves korában, aztán meg amikor tizenöt éves volt Másodszorra már emberrészt hozott haza. Akkor bizony előfordult az, hogy innen Tárkányból elmentünk a szilvási erdőre a málnába, mágeaeótuk, másnap elvittük Egerbe, ahonnan Észtet hoztunk érte, amikor haza értünk én be sem mentem, hanem mindjárt ki ide az erdőbe fáért, behoztam, befű- töttem a kemencét, aztán nekiálltam dagasztani. ★ A háború végén Erzsi néni újból megesküdött. Nagyon nehezen szánta rá magát a gyerekek miatt. Féltette őket, de aztán megnyugodott, mert a férje igen szerette a három fiút. Felesben földet műveltek, meszet égettek. Élni akartak. Két év után megszületett a negyedik fiú is: Tamás. ★ — 1945-ben beléptem a pártba. Láttam én, hogy vége lesz már itt ennek a sok nyomorúságnak. Elkezdtük szervezni az MNDSZ-t, többen összejöttünk asszonyok, évenként egyszer-kétszer elmentünk az andornaktályai szociális otthonba, patronáltuk ott egy szoba lakóit. Aztán bíró lettem a tanácsok megalakulásáig. Én. akinek oly sok baja bolt azelőtt a bíróval... Aztán négy és fél évig tanácselnök. Nem volt az könnyű annyi gyerek mellett, sokszor keltőn hajnalban, kenyeret sütöttem, megfejtem a tehenet, úgy mentem a tanácsházára. Vasárnap meg mostam. •k 'Régi fényképek kerülnek élő a fiókból. Egy csoportkép a tanácsakadémiáról, egy az eyn parUskolasgkívl. A bá$nnéni... szos, kerekkalapos parasztemberek között nyomban felismerni a fejkendős arcot, a mindig szigorú, kemény tekintetet. S aztán a képek közül előbukkan a kopott kis piros könyv, rajta a felirat: Magyar Dolgozók Pártja. Megőrizte ezt a kis könyvet. Egy új, egy jobb világ szimbóluma volt mindig a számára. ★ — Hívtak tsz-elnöknek is, amikor a szervezés kezdődött. Az első tagok között az én uram is ott volt, de amikor engem akartak elnöknek, azt mondta, ő nem hagyja, hogy neki az asszony parancsoljon a munkában. Nem is vállaltam én már azt, de a tanácsban bennmaradtam, vb-tagnak, utána meg egészen a mai napig tanácstagnak. De sokat harcoltunk az emberekkel a szépért, a jóért! Közben aztán a gyerekek is felnőttek, mind oda Ikerültek a Bervába, jó helyük van. Szegény Ottó is, a Sándorral, Endrével együtt munkásőr lett mindjárt az alakulásnál. Derék emberekké lettek mindannyian: Az uram szokta mondani: nehéz igazán élni, de jó! Én is erre tanítottam őket. Sokszor hallottam azt, hogy Erzsi néni, maga igaz embereket nevelt. Tessék csak megkérdezni akárkit a faluban, mindenki szereti őket. A sors tartogatott még számára próbát a nyugod- iáfcpb ©vek után m, iSXS-bm meghalt a második férje, * 53 évesen, amikor már más nyugdíjba készül, elment dolgozni a Fmarnszerelvény- gyárba. Tamás még akkor ipari tanuló volt, kellett a pénz a taníttatására, s ezt a pénzt mága akarta előteremteni. így járta ki a fiú még a technikumot is. Ö pedig brigádvezető lett és kiváló dolgozó. Az erről szóló oklevél most megfordítva a falon lógó egyik esküvői fénykép kerete. Hirtelen nem jutott a kezébe más, amire a képet fölragaszthatta. Büszke lehet rá a fényképről mosolygó fiatal pár. Elvesztette a legnagyobb fiát. Amikor az ó neve szóiba kerül, mindig könnyes lesz a szeme. De a sírást hamar elfojtja... Megtanulta mar az életben. ★ Igaz embereket nevelt Erzsi néni, mert maga is igaz ember. Három fia lett munkásőr, kiválóan teljesítve szolgálatát; ezért a munkásőrség javaslatára felszabadulásunk jubileuma alkalmából kitüntették az édesanyát a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával. Jó helyen van ez a kitüntetés az ó munkás kezében Történelmünk legsúlyosabb évtizedei nyomják vállát, ezalatt nevelte gyermekeit. Őszinte hite. ereje a mi jövőnket szolgálta, s nemcsak gyermekeit nevelte igaz embernek. Köszönjük, Erzsi néni,,. I Hekeli Sándu< j-
