Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-30 / 100. szám
Hírügynökségek jelentik BÉCS: Kétórás megbeszélést tartott kedden a déli órákban Kleridesz és Denktas, a ciprusi közösség-közi tárgyalások két vezetője Waldheim ENSZ-főtitkár elnökletével. A tárgyalást követően a világszervezet főtitkára ebédre hívta meg a tárgyalópartnereket. Délután négy órakor ismét tanácskozásra ült ösz- sze a ciprusi görög és török közösség vezetője Waldheim elnökletével. SAIGON: A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front rádiója kedd délelőtt felszólította a saigoni hadsereg katonáit, hogy dobják el fegyvereiket — Saigon utolsó óráit éti. Azoknak az egységeknek a parancsnokai, akik ellenállásra biztatnak a felszabadító erőkkel szemben, hiába ontják a vért A bábok helyzete Saigonban kilátástalan. MOSZKVA: Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere kedden a Kremlben fogadta a Palesztinái Felszabadítási Szervezet küldöttségét, melyet Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke vezet A küldöttség hétfőn érkezett baráti látogatásra Moszkvába. A palesztin vendégek kedden találkoztak a társadalmi szervezetek képviselőivel és a szovjet újságírókkal. A delegáció koszorút helyezett el a Lenin Mauzóleumnál és az ismeretlen katona sírjánál. PÁRIZS: Nagy részvét mellett Párizsban eltemették Jacques Duclos elvtársat, a Francia Kommunista Párt PB volt tagját. Ravatalánál díszőr- séget állt az MSZMP küldöttsége. WASHINGTON: Az amerikai rádió- és tv- állomások washingtoni idő szerint kedden reggel. 8.30 órakor műsorukat megszakítva jelentették, hogy a vasárnap beiktatott Duong Van Minh saigoni elnök felszólította az USA-t valamennyi Dél-Vietnamiban maradt amerikai eltávolítására. Washingtoni források szerint Minh felszólítása adta meg az „utolsó lökést” az amerikai kormány hajnalba nyúló válságtanácskozásba merült vezetőinek: Ford elnök washingtoni idő szerint éjfélkor adott parancsot valamennyi Saigonban maradt amerikai evakuálására. MOSZKVA: Kedden délben Moszkvában találkoztak a nemzet- köri sajtó képviselőivel a július 15-én kezdődő Szojuz —Apolló kísérlet szovjet és amerikai résztvevői. Vszevo- lod Szofinszkij, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője mutatta be a két űrhajó fő- és tartaléklegénységét, majd Vlagyimir Satalov, a szovjet űrhajóskiképzés parancsnoka beszélt. Thomas Stafford, az 1. számú amerikai legénység parancsnoka oroszul válaszolt az újságírók kérdéseire, az angol tolmács szerepét pedig Leonov vállalta. A munka ünnepeltjei (Fotytaiás m L oldalról) ídejűleg 89 vállalati kiváló dolgozót avattak. Kedves epizódja volt a jubileumi ünnepségnek az első igazgató, a vállalatnál nyugdíjasán még ma is munkálkodó Tóth Béla megjutalmazása. A legjobbak összesen 633 ezer forinton osztoztak. ÉLENJÁRÓ VÁROSTERVEZŐK Ünnepséget rendeztek kedden a Heves megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál is, ahol a kollektíva tavalyi eredményes munkája elismeréseképpen elnyerte az építésügyi- és városfejlesztési miniszter valamint az Építők Szakszervezete elnökségének dicsérő oklevelét. A vállalat a IV. ötéves tervben előírt feladatait nagyobbrészt már ez év elejére teljesítette, így például az egy dolgozóra jutó termelési érték és a bérfejlesztés tekintetében. Gyarapodott a felsőfokú végzettségű szakemberek száma: a 120 dolgozót foglalkoztató vállalatnál már 26-an rendelkeznek a mérnöki képesítéssel. Igen nagy a szerepük a területfejlesztésében, a lakásprogram megvalósításában; tavaly több rtiint ezer lakás építési- és felújítási terveit készítették el. A kis kollektíva jelentős társadalmi munkát végez: iskolák, óvodák, bölcsődék tervezését végzik el társadalmi munkában, de ők tervezték az ifjúsági sporttábort, s az egri népkerti sportcsarnok épületét is. Elismerésre méltó a vállalat nődolgozóinak társadalmi aktivitása, egyre nagyobb a szerepük a kollektív munkában. Az ünnepi beszámolót követően Csank Lajos igazgató kitüntetéseket, jutalmakat adott át a legjobb dolgozóknak, köztük a Ságvári Endre szocialista brigádnak, amely elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet. KIVÁLÓ ÁFÉSZ-EK A MEGYÉBEN Pétervásárán a szövetkezet dolgozói ünnepi tanácskozást tartottak. Az eseményen részt vett Bóta Albert, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának vezetője, Miskol- czi László, a megyei tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetője, dr. Molnár Ferenc, a MÉSZÖV elnökhelyettese, valamint Sólyom Ernő, az egri járási pártbizottság titkára. Az ÁFÉSZ dolgozói a kongresszusi versenyben elért kiemelkedő munkájukkal elnyertók a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ elnöksége Kiváló szövetkezet kitüntetését, amelyet dr. Molnár Ferenc nyújtott' át a szövetkezet elnökének. A füzesabonyi ÁFÉSZ kollektívája is termelési tanácskozást tartott. Az ünnepi számadáson ott volt Oláh Györgyné. a KPVDSZ megyebizottságának titkára. A járási párt- és tanácsi szervek vezetőinek a jelenlétében Be- recz Géza, a MÉSZÖV szövetségi titkára adta át a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnöksége elismerő oklevelét Kiemelkedő munkát végeztek az elmúlt évben az egri Nektár fogyasztási szövetkezet dolgozói is, ezzel elnyerték a Kiváló szövetkezet címet Az ország legnagyobb takarékszövetkezete, a horti szövetkezet betétállománya a múlt évben elérte a 90 millió forintot PARflZfiNHARCOK EVKOPABAN A történelem sajátosságét, hogy minden .kritikusnál szigorúbban megrostálja az eseményeket. Nevek, dátumok es cselekmények sokasága hullik a feledésbe, s csak azok maradnak meg, amelyek a népek és nemzetek életét az egész emberiség sorsát, jövőjét meghatározzák. Századunkban két ilyen kiemelkedj» dátum akad: 1917 es f945. A náci fasizmusra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom népe mérte a döntő csapást Az azóta eltelt 30 esztendő csak megerősítette a Szovjetunió győzelmének világtörténelmi .jelentőségét. Ennek köszönhető, hogy Európa ma már egy emberöltő óta élvezi a béke áldásait; azonban az antifasiszta koalíció hadseregei mellett szá- mólniok kellett a „belső fronttal” is. A leigázott és megszállt területeken, az arcvonalak mögött, a népi szabadságharcosok, partizánok, fegyveres ellenállók harcot kezdtek korunk barbárai ellen. Hiába kapituláltak a kormányok, a hadseregek, vonultak vissza a katonák, a nép nem hajtott fejet, nem adta fel a harcot, s jogát a szabadságra és függetlenségre. Az idegen hódítók elleni, sajátos harci módszereket alkalmazó népi háború a történelemben nem új jelenség. Előzőleg azonban még soha nem volt példa arra, hogy a legkülönbözőbb nemzetek Szovjet partizánok a Bratszki erdőben. (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) 1939-ben kezdődött, majd a Szovjetunió elleni támadással egész kontinensünkre kiterjedt a második világháború. Hadseregek, légi- és tengeri flották csaptak össze. Az északi fjordoktól az afrikai sivatagokig, a Volgától Nor- mandiáig tomboltak a csaták. A tengely-hatalmaknak HW&. április 30„ szerda fiai egyidejűleg, ilyen méretekben sikerrel alkalmazták volna. A partizánmozgalom hatással volt a második világháború igazságos, antifasiszta, népfelszabadító jelle- génék kialakulására, s jelentékeny szerepet játszott a népek győzelmének kivívásában. Az ellenállás jellemző .vonása. hogy az egyes országok fiai hazafias, nemzeti és humanista célokért küzdöttek. Hiszen a náci fasizmus egesz sor népet, a szlávokat, a zsidókat es másokat „alacsony abbrendu fajoknak” tekintette, s őket a teljes fizikai megsemmisülés veszélyével fenyegette. A népek felismerték egymásrautaltságukat, azt, hogy közös ügyért, közös ellenség ellen hullatják vérüket Az internacionalizmus gondolatától vezetve harcoltak az olasz partizánok Jugoszláviában, a szovjetek Franciaországban, Itáliában. Magyar példánál maradva: honfitársaink küzdöttek Csehszlovákiában, Lengyel- országban, Belgiumban, Fran- eiabrszágban és a Szovjetunió területén is. A jugosz- láviai^Petőí'i-dandár magyar nemzetiségűekből szerveződött. Még a távoli Dániában is voltak magyarok, akik részt vettek a helyi ellenállásban. A néptömegek harcát a legtöbb országban a kommunista párt vezette, s a harc döntő ereje a munkásosztály volt. Küzdelem nemcsak a megszállók, de az őket kiszolgáló osztályok és a hatalomban ülő quislingek ellen is folyt. A náci fasizmus elleni harc összekapcsolódott a néptömegeknek az igazi demokráciáért, a felemelkedésért, a jobb jövőért: a szocializmusért vívott küzdelmével is. Nem véletlen, hogy az ellenállási mozgalomban a fegyverek mellett mindenhol oly nagy szerepet kapott a felvilágosító, igaz szó is. A becslések szerint 4,5— 3- millió ember küzdött fegyveres, szervezetekben, csoportokban. Talán még nagyobb volt az őket segítők köre. A nácik „banditáknak” nevezték a partizánokat, s félredobva a nemzetközi jog előírásait, az elfogottakat kíméletlenül agyonlőtték. Hitler még 1941-ben kiadta az „Éjszaka és köd” fedőnevű utasítást, amely elrendelte a birodalom érdekei ellen fellépők megsemmisítését. Bulgáriában 29 ezer, Franciaországban 400 ezer, Olaszországban 76 ezer, Jugoszláviába» 305 ezer, Lengyelország- Q3a 80 ezer, a Szovjetunióban 5 millió 900 ezer partizán áldozta életét. A szovjet partizánok, főleg Leningrad vidékén, Ukrajnában, Belorussziában és a Krímben tevékenykedtek. Rombolták a vasúti hálózatot, lehetetlenné tették a közlekedést. Elpusztítottak 85 ezer vagont, 9400 mozdonyt, levegőbe repítettek 10 ezer vasúti és közúti hidat. Tevékenységüket a Vörös Hadsereggel szoros összhangban végezték. Jugoszláviában a megszállás első hetétől kezdve öt éven át elkeseredett harc folyt a fasiszták és támogatóik ellen. A helyenként izzó zsarátnokok lassan egyetlen tűztengerré váltak; a helyi partizánakciókból általános népfelkelés bontakozott ki.. Ezt a náciknak több büntető hadjárat során sem sikerült eltiporniuk. A kisebb osztagokból jött létre a Népi Felszabadító Hadsereg, amely a háború végén már 800 ezer harcossal rendelkezett. Lengyelországban a reakciós londoni kormány által befolyásolt „Honi hadsereg” mellett elsősorban a Lengyel Munkáspárt által szervezett „Népi gárda” viselte a harc terheit. Aki járt Varsóban, az nem felejtheti a táblák és emlékkeresztek sokaságát, amelyek a bátor hazafiak akcióinak és mártíromságá- nak állítanak emléket. 1944 nyarán az ellenállók több nagy győzelmet arattak. Kirobbant a szlovák nemzeti felkelés, megmozdultak Bulgária partizánjai, győzött a bukaresti népfelkelés, ámennek nyomán Románia kivált a fasiszta blokkból. Párizs és több, olaszországi város népe is elűzte a megszállókat. Csehország és Prága lakosai 1945 májusában már a közeli győzelem reményében ragadtak fegyvert. Az (európai antifasiszta ellenállás és partizánharc mód szerei változatosak és sokrétűek voltak. Híreket adtak a szövetségeseknek, mentették a hadifoglyokat és üldözötteket. A hadiipari üzemekben gyújtogatásokra, szabotázscselekményekre került sor. Az illegális újságok és röplapok az igazságot hirdették, a reményt sugározták. És mindezen tevékenység csúcsán ott á'l a túUreiű ellenség °1. fo-vveresen küzdő bátor partizán a'akja, aki megfest esi tője oly sok nemes emberi erénynek. Gaatt József A kiemelkedő eredmények alapján a Pénzügyminisztérium és a KPVDSZ elnöksége kitüntetett szövetkezet címet adományozta a közösség dolgozóinak. Az erről szóló oklevelet Klaisz Ferenc, a MÉSZÖV elnöke adta át a szövetkezet elnökének. Az esti órákban tartották meg a hevesi ÁFÉSZ dolgozóinak ünnepi tanácskozását is. A Kiváló szövetkezet kitüntetést Zachar Gábor, a Heves megyei ÁFÉSZ_ek Választmányának elnöke adta át. A MÉSZÖV elnöksége és a KPVDSZ Heves megyei elnöksége elismerő oklevelét a gyöngyösi I. számú Lakásszövetkezet kapta. Az oklevelet Antal János, a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkára nyújtotta át az ünnepi tanácskozáson. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS AZ SZMT-NÉL A közelgő május elseje alkalmából. kedden délelőtt ünnepi megemlékezést tartottak Egerben az SZMT-nél. A résztvevőiket — közöttük Lévai Ferencet, a megyei párt- bizottság osztályvezetőjét — Kiss Pál bizottság-vezető köszöntötte, majd Horváth Nándor, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa kulturális-, agitációs- és propaganda bizottságának. vezetője mondott beszédet. Ezután — hagyományosan — a megyei szakszervezeti tisztségviselők, aktivisták kitüntetésére, jutalmazásra került sor. A „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatát kapta Gál Mártonná gyöngyössolymosi erdőmunkás, id. Kömlei Károly, gyöngyösi nyugdíjas pedagógus és Sike Ernő gyöngyösi osztályvezető. A kitüntetés ezüst fokozatában részesült Pók Lajosné, Agócs Emil, Ig- ricz Sándor és Kiss Béla. oklevelet pedig több, mint negyvenen kaptak. A KONGRESSZUSI VERSENY GYŐZTESE AZ EGRI AFIT Csökkenteni a reklamációkat, a panaszokat, udvariasan fogadni és tanácsokkal ellátni valamennyi ügyfelet, pontosan betartani a vállalt határidőt, hozzáértő szakembereket képezni a javító-szolgáltató munka minőségi elvégzésére — ezt a célt tűzték maguk elé az AFIT Vállalat dolgozói, amikor meghirdették az üzemegységek közötti felszabadulási és a kongresszusi munkaversenyt. Az eredményeket most értékelte a vállalatnál alakított versexiybi- zottság. Az AFIT 16. számú Autójavító Vállalat, Nógrád, Borsod és Heves megyei kihelyezett üzemegységeinek kollektívái sokáig fej fej mellett küzdöttek. ' A vállalásokat végül is — az értékelő bizottság véleménye szerint az AFIT 4. számú, egri üzemegységének dolgozói teljesítették a legeredményesebben. KETTŐS ÜNNEP A TIGÁZ-NÁL A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat még- alakulásának 25. évfordulója és május 1-e alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak a TIGÁZ egri üzemegységénél. A kettős ünnep alkalmából Kun Lajos, az üzemegység vezetője kitüntetéseket és jutalmakat nyújtott át az elmúlt évben kiváló eredménnyel dolgozó alkalmazottaknak és szerelőknek, illetve brigádoknak. Az egri üzemegység dolgozói közül ketten a Nehézipar kiváló dolgozója kitüntetést kapták meg, a Dobó István szocialista brigád pedig elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet. MAR ÖTÖDIK ÉVE TÚLTELJESÍTI TERVÉT A HEVES MEGYEI MCZIUZEMI VÁLLALAT Mint ahogy korábban már beszámoltunk olvasóinknak, a Heves megyei Moriüzemá Vadadat is ednyerte a minisztérium Dicsérő oklevelét. Az elmúlt év kiemelkedő munkáját elismerő oklevél átadására kedden délután került sor a vállalat klubtermében, ahol megjelent dr. Sipos István a megyei pártbizottság titkára és Szálay István a megyei ta- .. nács általános elnökhelyet-, tese is. A Kulturális Miniszteri- . am és a Művészeti Szak- . szervezetek Szövetségének Dicsérő oklevelét Gergely Róbert a Kulturális Minisztérium film-főigazgatóságának osztályvezetője, adta át, méltatva a Heves megyei Moziüzemd Vállalat kollektívájának munkáját, ered- ■ ményeit. Elmondotta többek, • között, hogy az ország moziüzemi vállalatainak kétharmada teljesítette a Ki- . váló vállalat feltételeit, s éppen ezért nehéz volt eldönteni, hová, kerüljön a dicsérő oklevél. A Heves megyei Moziüzemi Vállalat nemcsak 1974-ben. hanem az elmúlt öt esztendőben is jó munkát végzett, teljesítette a Kiváló vállalat feltételeit — növekedett a látogatottság, jobb, céltudatosabb lett a forgalmazás és a tanácsok közreműködő segítségével szépültek, korszerűsödtek a filmszínházak — s éppen ezért esett rá a választás. A szövetség jókívánságait Kin Jenő, a film-szakszer- vezet főmunkatársa tolmá: csolta. A vállalat dolgozóinak. nevében Pók Lajos igazgató mondott köszönetét a rangos kitüntetésért, majd negyedszázados munkája elismeréséül Lakatos Ldszíówé számviteli vezetőnek átadta , a jubileumi aranygyűrűt, t, „ KITÜNTETÉSEK A TÍFUSZ ELLENI VÉDEKEZÉSÉRT * ; Ismeretes olvasóink előtt,.; hogy az elmúlt év ok tóbe i\ 12-től november 30-ig Recs-‘ ken felütötte fejét a-has-ti-' fusz, -.amely . .néhány ... iiap ■ ate«; áár.Y-ájSPqgrfj} W^ÍSEfc öltött. Megférik egészség-^ ű|yi ■'háic&rta,a'3ßffädhataflh-' nuí dolgozott á járvány még-# fékezéséért. Az orvosok egy bét alatt több mint H ezer, embert oltottak be. a Kö^ .TÁL szakemberéi az árvíz? áltál ‘veszélyeztetett öt- községben nagyszabású megelőző munkálatokat végezték, többek között hétszáz kutat fertőtlenítettek. így akadályozva meg, hogy a? ivóvíz ne terjessze tovább ■ a járványt. Az egri megyei kórház fertőző osztályán S3 hasti-- fuszos beteget kezeltek — 8 hónapos csecsemőtől 64 éves korig — s örvendetes, hogy valamennyien meggyógyultak, ' A jól szervezett és áldozatkész munkát ismerte most. el az Egészségügyi Miiifsz- térium, amikor kitüntetéseket adományozott. Á rangos . elismerések átadására kedden délután került sor Egerben, a KÖJÁL megyei központjában. ahol megjelent többek között Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője, és dr. Váss Ádám, az Egészségügyi Minisztérium főtanácsosa is. A minisztérium megbízásából dr. Szabó Ferenc főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője adta át az egészség-- ügyi miniszter kollektiv dicséretét a megyei KÖJÁL- nak és a megyei kórház fertőző osztályának. A minisz- téri dicséretet dr. Safrankó- Erzsébet, a megyei KÖJÁL igazgatója és dr. Szerdahelyi Ferenc, a fertőző osztály főorvosa vette át... Á KÖJÁL négy dolgozója — dr. Kovách Katalin laborfőorvos, dr. Schiszler Maria járványügyi osztályvezető főorvos, dr. Stecz Jolán. egri járási KÖJÁL-felügyelő és Frank Oszkárné járványügyi ellenőr — az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést kapott, öten pedig Miniszteri dicséretben részesültek. A fertőző_ osztályról dr. F öldessy Árpái, adjunktus, dr. Tankó Szabolcs alorvos,, Mikó Gvuláné osztályos nővér és Sipos Lászlómé vezető főnővér kapta meg .az Egészségügy kiváló dolgozó-J ja kitüMtatáné.