Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

/ Együtt élt énekeseivel Nándor Sándorra emlékezve Megyénk iminkáskórusai nagyszabású énekkari szem­lével köszöntik hazánk fel- szabadulásának 30. évfor­dulóját és a munkásosztály ünnepét, május elsejét. Ez alkalomból emlékezünk meg a szemle névadójáról, Vándor Sándorról, akiben a magyar munkáskórus-kul- tűra legnagyobb hatású egyéniségét tiszteljük. 1901-ben született Miskol­con. Családjában haladó esz­méket vallottak, s így nem véletlen, hogy már középis­kolás korában érdeklődéssel fordult a szocialista eszmék felé. A Tanácsköztársaság idején iskolája diáktanácsá­nak vezetője lett. Zenei ta­nulmányait a lipcsei konzer­vatóriumban végezte. Több éves külföldi tartózkodás után hazatérve, előbb vidéki városokban dolgozik, majd Budapestre költözik, s bekap­csolódik a főváros zenei éle­tébe. Szerzői estjéről (1935) elismerő kritikák jelentek ftieg. Úgy tűnik, hogy mint zeneszerző biztató jövő előtt áll. Nemsokára azonban döntő fordulat áll be életében: fel­kérésre elvállalja egy meg­alakuló munkáskórus vezeté­sét. Az új énekkart „Vándor Sándor tanítványaiból ala­kult fcórtis”-nak nevezték. E kórus működése új fejezetet nyitott a munkásénekkarok történetében. A munkásságra mindig nagy vonzóerőt gya­koroltak a dalárdák, s ez az uralkodóosztály szempontjá­ból nem volt veszélytelen, hiszen a munkásének agita- tív, lelkesítő ereje, megfele­lő művészi és politikai irá­nyítás mellett, igen nagy le­hetett. Ugyanakkor a „Mun­kás Dalosszövetség” egyes vezetői azt hangoztatták, hogy „mi dalolunk és nem politizálunk’’. Ezek a körül­mények jó ideig éreztették hatásukat. Több énekkar volt kénytelen beszüntetni műkö­dését a hatóságok zaklatása miatt, a megmaradt kórusok műsorpolitikája pedig a po­litikamentesség jegyében, egyre inkább megrekedt a kispolgári daloskor szintjén. Csak a 20-as évek végén, il­letve a 30-as évek elején ta­pasztalható bizonyos változás. Ekkor Szabó Ferenc, Justus György és főleg Szalmás Pi­roska kórusvezetői tevékeny­sége nyomán egészségesebb, politikailag s művészileg egy­aránt haladóbb törekvések jelentkeznek. Ezeknek követ­kezetes kimunkálása és érvé­nyesítése, valamint tovább­fejlesztése Vándor Sándor » nevéhez fűződik. A kórus repertoárja igen gazdag volt. Hangversenyei­ken forradalmi dalok mellett gyakran adták elő Hans Fis- ler kompozícióit, valamint szovjet szerzők darabjait. Tu­datosan törekedve a mun­kásság zenei ízlésformálásá­ra, rendszeresen énekelték a XVI. és XVII. századbeli mesterek műveit. De szere­peltek műsoraikon Bartók és Kodály kórusok is, melyek­kel mindig nagy sikert arat­tak. Felvetődhetne persze az a kérdés, hogyan fért meg egy­más mellett a XVI—XVII. századi énekes zene, Hans Fisler és Kodály; vajon mű­vészi szempontból nem je­lentett-e ez törést? Ma úgy látjuk, hogy nem. Hiszen egyfelől tudatosan vallották, hogy a múlt zenei értékei a munkásosztályt illetik, s iga­zi. tartalmas szocialista kul­túrát nem lehet e régi, nagy hagyományok nélkül terem­teni. Másfelől viszont azt is tudták, hogy hangot kell kap­nia a mai ember érzésvilágá- nak is. Állandóan keresték az ennek megfelelő kifejezési formákat, s ami ezzel együtt jár, vállalták a kísérletezés, az útkeresés buktatóit, ku­darcait is. Nagy jelentőségű művészi s politikai felismerés rejlett abban is, ahogyan a magyar parasztzene felé fordultak. Maga Vándor egy 1938-ban. megjelent cikkében („Néhány szó a Bartók—Kodály-estről ) így ír: „Ahhoz, hogy a ma­gyar munkásság céljait elér­hesse, szövetségesek után kell néznie. Mint természetes szö­vetséges adódik itt a paraszt­ság. Elsőrendű kötelessége tehát a munkásságnak, hogy a falusi néprétegek sajátos, ősi kultúráját megismerje.” Szólni kell Vándor Sándor zeneszerzői életművéről is. Kevés idő — alig húsz év — állt rendelkezésére ehhez. Hangszeres műveiben, úgy tűnik, nehezen találja meg egyéni hangját. Hagyomá­nyos forma- és hangzásvilág ötvöződik e darabokban, bi­zonyos újabb, elsősorban neoklasszikus törekvésekkel. „A gép” című zongoradarab­ja egy 1934-es zeneszerzőver­senyen díjat nyert. Hogy kó­rusvezető lett, ez zeneszerzői fejlődésében is nagy válto­zást eredményezett. Ekkor is­merte fel az énekelt hang fokozott hatóerejét. Vokális műveiben már hamar meg­találta saját hangját. Irodal­mi ihletettségű alkat lévén „verstől ösztönözve teremtet­te meg a szöveg és a zene gazdagító egységét, hogy a társadalmi problémákat ele­venen érző ember elszántsá­gával fegyvert kovácsoljon belőle.” Maradandó énekes művei a József Attila-versek- re írt kórusai, dalai. Megrá­zó erő kap hangot a ..Mondd, mit érlel” című vers zené­jében, a népdalok egyszerű, természetes zeneiségével szól a „Szegény ember balladája”, a társtalanság, az egyedüllét hidegsége és félelme csendül ki a „Lopok között szegény ember” szólamaiból. Különös érzéke volt a magányérzet kifejezésére. A „Béke borza­lom” című Radnóti-vers ze­nei aláfestésében mutatkozik ez meg a legkiteljesedettebb formában. Mint embert, az egykori barátok, kórustagok vissza­emlékezéseiből ismerhetjük meg. Vándor Sándor — akit „Vend”-nek becéztek, nem­csak kórusvezető volt, hanem elvtárs és barát is. Egyénisé­gétől semmi sem állt távo­labb, mint a pózolás s a szakmai nagyképűség. En­nek ellenére — vagy talán éppen ezért. — nagyon igé­nyes volt mind a munkában, mind pedig emberi kapcso­lataiban. A vezetése alatt álló kórus igazi közösséggé vált ö maga is részt vett közös szórakozásokon, a kirándulá­sokon, látogatta a politikai szemináriumokat. ' Együtt élt énekeseivel. 1944 márciusában, mitrtán a németek megszállták az or­szágot, a kórus munkája megszűnt. Sok kórustagra az üldöztetések nehéz hónapjai vártak. Többen közülük nem érték meg a felszabadulást. Vándor Sándor sem. Mint munkaszolgálatos, nem bír­ván a nélkülözéseket, 1943 januárjában elpusztult. A mai szocialista kórus­mozgalom magáénak vallja munkásságát. Ápolja s meg­őrzi a munkásémk-kultúm régi hagyományait, s igyek­szik mindazt megvalósítani, amit ez a művészet nagy in­dítékául Vándor Sándor élet­művétől kapott. Kelemen Imre A tánc nyelvén Színház­anekdoták Apa és fia Az idősebb és ifjabb Alexandre Dumas egy este színházba ment. A szünetben egyszerre csak az, idősebb Dumas-nak eszébe jutott, hogy délután megfeledkeztek egy fontos megbeszélésről. A következő szavakkal fordult fiához: — Milyen ostobák vol­tunk ... — Kérem, beszéljen egyes számban! — vágott vissza sértődötten az ifjabb Dumas. — Valóban — válaszolta az apja — milyen ostoba vagy! Népi tánc Balett Szünet Bécsi színházi körökben még ma is legendák keringe­nek Carl színházigazgató fösvénységéről. Egy alkalom­mal Carl részt vett az áj operett próbáján. Egyszerre csak félbeszakította a játé­kot és ingerülten támadt rá az üstdobosra: — Mit jelent ez, kérem? Miért nem játszik? — Elnézést kérek, igazgató úr — válaszolt a megdöbbent zenész — most éppen szüne­tem van. — Mi az, hogy szünet? — ordított Carl. — En azért fi­zetem magát, hogy játsszék, hát nekem ne beszéljen szü­netről! Különben is, a szü­netre nem jár gázsi! Társastánc Szomjúság Egy színházi próbán Paul Graetz egy üveg pezsgőt ha­gyott a kulisszák mögött. A próba egyik szünetében ala­posan meghúzta az üveget. Éppen akkor bukkant fel a kulisszák mögött Max Rein­hardt, aki azonnal lefoglalta az üveget és így mennydör­gőit: — Kedves kollégám, pró­bák alatt a színház szabályai értelmében szigorúan tilos szeszes italt fogyasztani... Arról nem is beszélve, hogy én a rendezői székben való­sággal szomjan halok. A V-i termelőszövetkezetben is tarthatatlanná vált a hely­zet a szertelen italozások miatt. Nagyobb baj ugyan még nem esett, de intő példa volt éppen elegendő a szomszédos gazdaságokban, ahol italozás miatt halálos baleset is történt. Ma már a mezőgazdasági üzemek is tele vannak különböző gépekkel, ahol még a józan életű embert is ezernyi veszély fenyegeti, hát még ha valaki ittas. Így hát a tsz vezetősége úgy határozott, hogy akit ezentúl munka közben italo­záson kap az ellenőrzés, az szigorú fegyelmi büntetésben részesül. Az emberek — vagyis a munka közben is ivósok — nemigen vet­ték komolyan a határozatot, de amikor néhány — visszaeső bűnös­nek — ötszáz forint büntetést is a nyakába sóztak, kezdtek megjuhász- kodni. Egy fél év után úgy látszott, hogy a V-i tsz-ben sikerült az em- t>ereket leszoktatni a munka közbeni italozásról. Csupán egyetlen tehe­nészbrigád akadt, amely nem akart tudomást venni továbbra sem a Szi­gorú határozatról. De nehezen is le­hetett rajtakapni őket, mert részeg­ségig soha nem ittak, s náluk alko­holszondázást sem végezhettek, mint például a traktorosoknál, mert a hajnalok hajnalán kelő . tehenész azért megihat éhomra egy kupica pálinkát. Ettől még a munkáját re­mekül ellátja, figyelmét nem zavar­ja egy kis alkoholfogyasztás. De hát nem is erről van szó. A Bíró János vezette öttagú tehenészbrigád három- n»«v üveg bort is benyakalt mnn'-a Dávid József: Apa és fia a vádlottak padján S" közben, csak éppen bizonyítani nem lehetett. — Na, persze — mondogatták a szomjazó szesz test vérek —, mert ugye a tehenészbrigádban dolgozik az elnök fia is. Hát, hogy kapnák rajt’ őket? urányi Jánost igen bántotta ez a dolog, mert hát a fülé­be jutottak neki is a vitriolos meg­jegyzések, s elhatározta, hogy saját maga leplezi le a fiát, s a fegyelmi bizottsággal olyan példát statuáltat, hogy belekonyul a büdös kölyök fü­le, s ezzel a sugdolózásoknak is vé­get vet. Na, de ez a leleplezés nem ment olyan könnyen. Az eLnök hiába kelt fel több alkalommal is hajnalok hajnalán, sose tudott úgy az istálló­ba lépni, hogy italozáson kapta vol­na a brigádot. Hiába kutatott a be­készített szénakupacok alatt s más rejtekhelyeken, sehol egy fia üveget sem tudott előkaparni. Sokszor érez­te, hogy á brigád — amely egyéb­ként jól végezte a feladatát, s kitű­nő eredményeket ért el — élükön az édes gyermekével, összekuncog a há­ta megett, s bizonyára mondják is: megint megetettük az öreget. Ko­pog a szeme az álmatlanságtól, meg a méregtől, de nem tudja Rnittii a kezükből az üveget. — No, csak várjatok — dünnyö- gött az elnök, s résen volt azon a bi­zonyos hajnalon is, amikor a fia —, aki az apja portáján lakott kis csa­ládjával a ház utcai részén — szaty­rában üvegek koccantak, ahogy az istállóba indult. Amint a fiatal tehenész maga után húzta a kaput, Surányi is kiugrott az ágyból. Gyorsan felöltözött, s fél­óra múlva a főállattenyésztőt is ri­asztotta, mert — morfondírozott ma­gában — ez a korhely banda, ami­lyen jól összetart egy szem tanú ellen — mégha az az elnök is — képes letagadni a tettenérést. Az elnök így a főállattenyésztőt is riasztotta, s másodmagával indult a tsz istállójához. — Te az egyik ajtón, én meg a másikon. Csak csöndben — suttogta az elnök, amikor a majorba értek. — Nehogy megneszeljenek minket. A kezükből akarom kiverni az üve­get. N ahát ez nem. ment olyan egy­szerűen, ahogy az elnök' el­képzelte, mert, amikor rajtaütéssze­rűen beléptek az istállóba, a tehené­szek ugyan meghökkentek, de látva, hogy most már úgyis hiába dugdos- sák az üveget — amint éppen egv- más kezébe adogatták —, inkább zavartalan heherészve fogadták a - i garú 'ellenőrzést. — Mi van itt?! — rikkantott rá- k az elnök, ahogy a közelükbe ért. — Mi volna — tekergette a nya­lt ,a fia, s a világ legtermészete­sebb hangján bejelentette, hogy az év utolsó napján — lévén épp szil­veszter — csak megihatnak egy korty bort. — És a határozat? — lépett fe­nyegetően közelebb a méregtől majd szétpukkadó elnök, de a fia erre is megadta a választ: — A határozatot emberek csinál­ták, tehát nem szentírás. Különben is... — Tartsd a szád, kölyök — vágott a fiú szavába az apja, s már ütötte is ki kezéből az üveget, amely a be­tonpadlón csörömpölve hullt dara­bokra. E gy pillanatra talán még a te­henek is abbahagyták a szé­názást. de aztán mintha szíven szúr­ták volna az ifjabb Surányit, akko­rát ordított, hogy még a szigorú ap­ja is megrezzent. — Miért tesz így csúffá, apám? — Mert a fegyelem rád kétszere­sen is vonatkozik, az apád jóistenit! Te... Te... — és mondta csak, mondta az elnök vérben forgó sze­mekkel a szitkokat, ahogy csak a száján kifért. — Hagyja már — kérlelte vala­melyik tehenész, de a hangba volt valami kötözködés is. amitől az el­nök még jobban méregbe lendült. — Még szájon is váglag, te csi­pás. Azért, hogy már két gyereked is van, az apád vagyok én. Az apád — emelte feljebb az elnök a hang­ját. — És neked is elnököd, a ke­serves. .. — Ujuj. . . Aztán talán. . . Még szájon is verne — lépett egész kö­zel és kihívón apjához a fiú, s az elnök ekkorra már nem tudta fé­kezni magát: elcsattant az apai po­fon. Az új esztendőben először ez eset miatt ült össze a fegyelmi bizottság. De a vádlottak padján nemcsak a tehenészbrigád tagjai ültek, hanem — a pofozkodás miatt — maga az elnök is. Közben persze eltelt egy hét, s a méreg már elpárolgott az emberekből. Még mosolyogtak is az eseten, i csupán a fejenkénti pénz- büntetés miatt szívták a fogukat. Az elnök — aki megrovást kapott — elismerte, hogy még a fiával szemben sem lett volna szabad így elragadtatnia magát, de hát mit csi­náljon, ha a saját kölykét csak így tudja móresra tanítani. • A fiú tartja a haragot. Kerülgeti az apját, s fogadkozik, hogy ő meg akkor üti ki az elnök kezéből a po­harat, amikor az az irodán repre­zentál. De erre — mármint az elke­rülhetetlen reprezentációra — az el­nöknek a vezetőség által engedé­lyezett joga van. Hanem mondják, hogy az eset óta az elnök se repre­zentáció ürügyén, se munkaidő után, de még csak otthon se vett kezébe borospoharat. A Pali fiával szeretne koccintani j egy este, amikor az már a munkáját j józanul elvégezte. Már üzengetett is • a nagyobbik unokájával, de a gye- I rek apja — állítólag — azt mondta I a kicsinek, hogy csak a tejet Igyék I az a hörcsög nagyapád, hogy szét I ne pukkandjon. ! D e az elnök már mosolyog ezen és büszkén jár-kel a tagok között, akik tudják, hogy az elnökük n«m kukoricázik komoly, közérdekű dolgokban, s ha kell, a sógort, ko­mát is leparancsolja a cseresznye- fáról. \

Next

/
Thumbnails
Contents