Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-22 / 93. szám
Lakcím helyett — egy telexszám Egy délután az egri távírdában f — Halló. 002?... Itt a távírda! ...Jegyeztem, kérem, visszaolvasom.... Sok boldogságot. .. Többé ne várj... Gratulálunk. Üdvözlet Hannától. .. Telexgépek szűnni nem akaró kattogása, az uszályként végignyúló telexpapíron sűrűn teleírt sorok. Folyton csengő telefonok, táviratfelvevő kisasszonyok fejhallgatókkal, indulásra készen álló kézbesítő fiúk — valahogy ip.y képzeltem el az egri távírdát, mielőtt felfedező útra indultam társammal, a f fényképezőgéppel. Az egri egyes számú főposta első emeleti szobádban azonban nagy meglepetés ért: alig hallhatóan, üvegfallal elválasztott fülkékben dolgoztak a táviratfelvevők, hivatalos nevükön, a táviratközvetítők. És nem berregtek a telefonok sem, a kapcsolótáblán ki-kigyuüa- dó apró lámpák jelezték a hívó felet.'Egy rövid kis szü- «etet használtam fel arra, hogy megkérdezzem Rátkai Ferencnél — az egyik telefon kezelőjét —, vajon hányszor jeleznek a lámpák naponta? — Reggel héttől este kilencig félezren is felkeresnek bennünket. De nemcsak az egriek, akik a 002-es számon hívnak, hanem a környékbeli ki« községek lakói is. A forgalmas hétfői és hét végi napokon azonban több ezer táviratot továbbítunk a címzettekhez. Különösen sok üdvözlő és gratuláló sorokat közvetítettünk a p,'i’-‘kongresszus ideje alatt. s 4- én, Sándor, Jóasef. iedek napján és az esküvőkön. A távírdában többségükben „nénik” és „bácsik” dolgoznak. Joggal nevezhetjük így őket, hiszen a kedves, udvarias telefonhangok törékeny anyukáké, nagymamáké és deresedé hajú nagypapáké. Mi az oka annak, hogy a fiatalok nem jelentkeznek erre a pályára, különösen nem tá- vlratköí. vetítőnek ? — Jönnek ők, de néhány hónap után el is mennek. Nagyon kevés a szabad időnk, hiszen mi még ünnepnapokon. is dolgozunk. Míg máshol nőnapi vagy anyáknapi köszöntőket rendeznek, addig mi nőnapi és anyák napi üdvözleteket továbbítunk. A két műszak mellett bizony nem sok idejük maradna a fiataloknak arra. hogy kikapcsolódjanak, szórakozni menjenek. Itt, nálunk az átlagéletkor jóval több mint negyven év, hiszen a legfiatalabb is közöttünk 43 éves. Lassan-lassan a nyugdíj előtt állunk, és attól félek, nem lesz elegendő voltam, amikor idekerültem. Morzejelek ’után vettük és adtuk a táviratokat. Ügy fújtam a morzeábécéi, mint az egyszeregyet. De akkor a morzézás — a romantikája és az érdekessége mellett — veszélyes is volt. A háború alatt katonák álltak mögöttünk, akik szigorúan ellenőrizték a távirati szövegeket, és rögtön büntettek, ha megpróbáltunk továbbítani egy- egy sürgönyt, a fiáért aggódó édesanyáknak. Ma már A telefonnil Pátkai Ferencné, táviratfelvétel közben, (Foto: Puskás Anikó) utánpótlás. Pedig én most is azt tudom mondani, ha újra kezdhetném... — és itt megszakította beszélgetésünket a jelzőlámpa. — Halló, távírda? Jó nar pót kívánok!... A következő szobában öt telexgép sorakozik. A világ minden részéről, a világ minden nyelvén érkeznek táviratok. A beszélgetés alatt, mintha megszántak volna bennünket a gépek, nem kattogtak folyton versenyt egymással. A 3-as számú telex kezelője, Barczi László né, 1943 óta dolgozik az egri távírdában és nemrégen vette át a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium kiváló dolgozója kitüntetést. — Kamasz, 17 éves lány csak emlék nekem a morze. Az ország nagyobb városaiból telexen érkeznek a táviratok. A gépek kezelői csak számokat jelentettek nekünk, személyesen igen keveset ismertünk közülük. A nemrégen lezajlott országos távírász- versenyen végre siekrült ösz- szetaláikoznunk ismeretlen beszélgető- es levelezőpartnereinkkel. A búcsúzásnál előkerültek a noteszek, melyekbe a lakcím helyett egy telexszámot írtunk. Most már mindig tudom, hogy például Győrből, a kett*_j telexről Kati jelentkezik. Hirtelen újra elindultak a gépek, ritmusos csattogással Kíváncsian figyeltük a fehér papírlapon megjelent üzenetet: Halló, Eger? Debrecen vagyok, adom a szöveget: .. Boldog születésnapot!.,. MenkácsY-tárlat és tudományos emlékülés Hatvanban Szüle Rita ' Pavel Luknyickijj: Nyitott könyv Csák Gyula: A tolvaj és a bírák A Nyitott könyv című sorozat ezúttal Csák Gyula új novelláskötetét mutatja be, amelyet 1974-ben jelentetett meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. A kötet három novelláját dolgozták át televízióra: a Remek, a Pereskedők és a Hagyaték címűt. A Remek című írás hősei egy gyámoltalan kutatóorvos férj és kényeskedő, ám határozott felesége. A férj válni készül, de soha nem jut el addig, hogy ezt meg merje mondani. Mire pedig elszánja magát, hogy telefonon bejelentse szándékát, felesége megelőzi, s otthagyja. A Pereskedők az elvált apa harca a gyermekéért — akiről időközben kiderül, hogy nem is a sajátja, mégis magánál akarja tartani a kisfiút. A Hagyatékban az elhunyt megfricskázza két öreg barátját. Végrendeletként hagyott levelében bevallja, mindkét barátja feleségét elszerette. .. Lenin müveinek 38. kötete Lenin születésének 105. évfordulójára jelent meg művei gyűjteményes kiadásának 38. kötete, amely körülbelül 50J dokumentumot — cikkeket, beszédeket, leveleket, táviratokat, feljegyzéseket — tartalmaz. Ezek a dokumentumok különböző forrásokból érkeztek a párt központi archívumába. A dokumentumok közül 300 a szovjet hatalom éveiből származik. Közeleg Munkácsy Mihály halálának 75. évfordulója. Nemzeti festészetünk mindmáig legismertebb, legnagyobb hatású alakjára ez alkalomból országos érdeklődésre számító eseménnyel emlékeznek rlatvanban, amely város az utóbbi esztendőkben egyre többet tesz képzőművészeti kultúránk fejlesztése érdekében. Elég itt utalnunk a tavaly megrendezett „Magyar tájak” kiállításra, tájfestészetünk első országos szemléjére. A Munkácsy-emlélrezésre április 26-án kerül sor, s megrendezésében a Hatvani Galériát segíti a Magyar Nemzeti Galéria, amely féltve őrzött műkincsei közül tizenegy értékes, eredeti Munkácsy-képet állít ki Hatvanban. Köztük lasz a világhírű művész oly ismert műve, mint a „Két család ’, « „Kolpachi iskola”, továboá „Tűr István tábornok arcképe”, s több tanulmány a „Si- ralomház”-hoz, a „Tépéscsi- nálók”-hoz és a „Milton hoz. A kamarakiállítást délelőtt 10 órakor Fehér István városi tanácselnök nyitja meg. Tárlatnyitás után. a Hatvani Galéria kiállí tótermének szomszédságában Szokodi Ferenc, az MSZMP Hatvan városi bizottságának első titkára köszönti majd a „Munkácsy Mihály emlékünnepség” alkalmából Hatvanba érkező művészeti írókat, műkritikusokat és a képzőművészet egyre bővülő helyi baráti körét. Az ülésen dr. Pogány ö. Gábor tart bevezető előadást „Munkácsy, mai szemmel” címen, majd korreferátumok következnek. Munkácsynak az európai művészetre tett hatásáról dr. Végvári Lajos egyetemi tanár, a Miskolci Képtár igazgatója, Munkácsy és a szolnoki művésztelep összehang- zásáról Kaposváry Gyula, a Szolnok megyei Múzeumok igazgatója, a legújabb Mun- kácsy-ernlékekről pedig Vas István, a Békés megyei Múzeumok igazgatóhelyettese értekezik. Érdeklődés előzi meg a hódmezővásárhelyi múzeum igazgatója, dr. Dömötör János korreferátumát is, amely Munkácsy és Tornyai valóságábrázolásának különbözőségét boncolja, élvezetesnek ígérkezik dr. Bodnár Éva hozzászólása, ami a legutóbbi esztendőkben rendezett Munkácsy-tárlatok fogadtatását mérlegeli, míg a pedagógusoknak minden bizonnyal Losonci Miklós művészeti író. a ráckevei gimnázium igazgatója nyújt hasznos eligazítást, Munkácsy és művészetoktatásunk kapcsolatának kérdését vizsgálva. A nap eseményeihez tartozik, hogy kiosztják az ifjúmunkások és diákok részére kiírt ..Találkozásom Munká- csyval” című pályázat díjait, a neves műtörténészek délután népszerűsítő előadást tartanak a Lenin Termelőszövetkezetben, a Bajza Gimnáziumban, a szakmunkásképzőben, az ÁFÉSZ-klubban és a honvédség KISZ-klubjá ban, majd levetítik Bazili- desz Abris 1952-ben készült .,Munkácsy”-ját, amely első színes képzőművészeti filmünk volt, s archívumi rit„Magyarországi napló" rímmel a közelmúltban Moszkvában érdekes könyv jelent meg. Szerzője Pável Luk- nyickij iró, aki a második világháború idején a Szovjet Távirati Iroda katonai különtudósítója volt a harcoló Vörös Hadseregben, és közvetlenül is részt vett a magyarországi felszabadító harcokban. A szerzőnek, mint maga is megjegyzi, nem állt szándékában. hogy könyvében az 1944Í45-ÖS harci cselekmények teljes és kimerítő leírását adja. A napló egyszerűen azokat a feljegyzéseit tartalmazza, melyekben leírta, amit akkor mint fronttudósító látott, gondolt és érzett. Alább a könyv néhány részletét ajánljuk olvasóink figyelmébe. Duna-parti éjszaka Budapesttől délre December hatodiké Hajnálodott már, amikor fél vállával a lösze [kocsinak dőlve és megnyálazva a tin- taceruzacsonkot, a levelezőlapra ráírta: „Vaszilij”, majd családnevét is odakanyarí- totta, de olyan hetyke kacskaringóval cifrázva, hogy majd csak a rokonai lesznek képesek kisilabizálni. Még a sötétben evett egy darab főtt konzervdisznóhúst és ivott hozzá a kulacsból egy korty bort, ami azonban nem ízlett neki, mert gyenge volt és savanyú. Később, amikor a parancsnok kiadta az utasítást, hogy mindenki aludjon egy fél órát, akkor ugyan a lövészárok alján beburkolózott sátorlapköpenyébe, de nem jött szemére álom: sehogy sem hagyták békén a gondolatai. Márpedig azokból volt vagy egy jó tucatra való, csu . W üRío&a&.; a&UßMl hegy a gombot kell felvarrni, nem pedig a köpenygallér alatt a bal oldali rangjelzést megerősíteni a füstszelence zsinórjával: egyébként ha életben marad, akkor erre holnap a másik parton kerül sor. „Micsoda sík vidék! Milyen régóta jövünk már ebben az országban, s mindenütt csak ez a síkság! Hanem ezek a töltések, tavasszal a folyó egészen biztosan elsöpörte . volna az összes partmenti tanyát és falut. Még a háború előtt emelték őket — most aztán jó szolgálatot tesznek a hitleristáknak, minden egyes töltésdarabért külön meg kell küzdeni!” Fél óra pihenő! Egészen meggémberedik az ember így sátorlapban, a lövészárok alján kucorogva. No de hát a fenébe ezekkel a gondolatokkal! S Vaszilij Kravcsenko konwáoijiohs Dokumentum-krimi ? Nem mindig az az érdekes, ami megtörtént. Gyakran inkább az. ami megtörténhetett volna. Vagy azért, mert a valóság olyan bonyolult, hogy a televíziónéző azt nyomon követni képtelen, belefárad és beleun hát, vagy olyan mindennapos, hogy életünk közhelyévé laposodva válik érdektelenné, Gyanítom, hogy e kis eszmefuttatás is magán hordozhatja néhány jegyét az unalmas közhelynek, ám mégsem tehettem mást. mint előrebocsátani néhány gondolatmorzsányi bevezetőt . valamiféle indokolásul: miért nem tetszett az NDK bűnügyi televíziós film. A Brühne—Ferbach- eset. Ezért: a bonyolultsága miatt. Azért: mert nem szolgáltatott igazságot. Hobert Hoelzfce rendező szinte bravúros tempóval, - pergő ritmussal, arcok, sorsok, jellemek és viszonyok szálainak megmutatásával, majd egységes szálba fonásával úgy indította és folytatta is jó darabig ezt a kétrészes bűnügyi filmet, hogy a néző nem győzte kapkodni a fejét. Sötét tónusú képek, szemközti ablakból célzó mesterlövész, lehallgatókészülék, védőügyvéd és magános nyomozó, aki meg is hal, fegyver- csempészés és kém-központ: minden, ami kell. Túl sok is ahhoz, ami kell. És mindezek végén, egy bűnügyi filmben az elmulasztott fontos kötelezettség: a bűnösök bűnhődése és az ártatlanok felmentése. Ohó, kérem! — mondhatná bárki — csakhogy ez megtörtént eset. Le is van írva a híres német bűnperekben. Ez valódi bűn. a nyugatnémet igazságszolgáltatás bűne. Dokumentumokból készült a film. A szerzők a nyugatnémet igazságszolgáltatást mutatták be egy megtörtént eset kapcsán, s ezen keresztül természetesen egy olyan társadalmat, ahol ilyesmi megtörténhet. Fegyvercsempészés a legmagasabb körökben és cserébe áldozatul dobni bárkit: ez az üzlet. Ezt akarta a film bemutatni. Nos, ez nyilvánvaló. Az is nyilvánvaló, hogy a történet már a feledékeny köznapi ember számára is világosan akkor játszódik, amikor az egykori észak- afrikai francia gyarmatok és az anyaország között fegyverre fordult a dolog a szabadságért: amikor az OAS, ez a francia szélső- jobboldali szervezet, a legféktelenebb eszközöktől sem riadt vissza a kolonializmus védelme érdekében. Ez a történelem. Ha ezt a kort mutatja be a jelen a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, s az ebben a „korban” belejátszó és e játékból nagyon is busás hasznot húzó nyugatnémet katonai körök bűneit a tények alapján tárgyilagosan bemutató alkotást látunk: feszült és izgalmas dokumentumfilmet kapunk. Olyat, mint amilyet már olv sokat és oly örömmel, sőt izgalommal vártunk és néztünk is a hazai képernyőn az NDK-beli szerzők, alkotók jóvoltából. „A Brühne— Ferbach-eset” sem ez, sem az: sem a tények erejével ható doku-mentumfilm, sem egy, valóban megtörtént esetre épülő, a társadalmi valóság leleplezésétől, usvan vissza nem riadó de mégiscsak műfaján be'iii i «->/.- ságot osztó bűnügyi játékfilm. Nagv kár ezért. Mindkét lehetőség ugyanis benne volt ebben a naay lélegzetű, bűnügyinek szánt televíziós filmben. Gyurkő Géza ta már óvatosan és minden figyelmét összpontosítva, térdig vízben és nádszálak közt álllva fülel az idegtépő csendben. Köpenye zsebében több tucat vékony fadarab lapul. Tegnap egész nap faragta őket, egyenként méricskélve össze mindegyiket a fasiszta golyóval, hogy egyik se legyen vékonyabb vagy vastagabb a golyónál. 'Még a Tiasz mellett találta ki, hogy ilyen fadarabkákkal látja el magát: akkor nagyon jól jöttek, s valószínűleg most is nagy szükség lesz rájuk! Valamennyi bajtársának a zsebében ilyen kis pálcikák találhatók — mégiscsak jó dolog, hogy egy találmánynyal — akármilyen aprócsika találmány legyen is az — ő, Vaszilij Kravcsenko közkatona is eldicsekedhet! Görnyedten áll, s kezével támogatja az állványos géppuskát, hogy a folyó sodra ne ragadja magával a vízben kerekeivel felfelé meredő sze- kérelőt. melyre nagy nehezen sikerült felhelyezni a géppuskát. Még néhány perc, s egy halk füttyszót hall majd, mire a halászkunyhó ágabogai alól előbukkan a vízre eresztett csónak orra. Akkor egy szempillantás alatt a csónakba emeli a géppuskát és maga is utána ugrik! A lényeg, hogy fel ne fordítsa a csónakot és egy pisszenés nem sok, annyi se hallatsszák! Előtte a nádfolyosót sötétség borítja, az eget és a vizet semmi sem különbözteti meg egymástól. Széles egy folyó! Egész biztos, még a folyó közepén észre fogják venni! Csak valamilyen lövedék vagy akna ne akadjon beléjük, mert akkor aztán mindennek vége, a „mak- szimkát” úszva nem cipeli ki a partra. A puskagolyókat viszont a fene bánja, ha végig- sorozzák a csónakot, hát majd kisegítik a pálcikák! Hideg van .. i De Vaszilij tudja: ott nem lesz hideg, nem lesz majd idő, hogy a hidegre gondoljon! A nád között alig hallha tóan csobog a víz. Vajn melyik folyón csobogott ugyanígy? A Donon talán? Há! igen, sok folyó van mór mö götte, ugyancsak összekuszá lódott az emlékük a fejében És a Duna! Hányszor keltei- már át rajta csapataink, ho Romániában, hol Jugoszlávia ban. Most meg itt, Budapes alatt. A mieink közül mé| senki sem volt a másik par ton! Lehet, hogy a véletlei akaratából ő lesz az első, ak nekivág a folyónak? Hát h; nem is az első, mert ilyesmi ben soha nincsenek legelsők de legalábbis azok között akik egymást támogatva i kezdő lépést megteszik! Vaszilij tudja, hogy nerr fog zavarba jönni és nen esik majd pánikba: megszo. kott dolog az, amit csinál. D( mi lesz, ha ágyútűzzel áraszt jak el?... „Na és?!... H; nem én, hát akkor valak más!... A fasisztát, akár csak egy medvét, bekerítettül Budapesten, már semmi sen menti meg tőlünk!” Térdig vízben áll Vaszili Kravcsenko a nád között, álldogál és ábrándozik. Ábrándjait egy rövid l'üty- tyentés szakítja félbe. Nyomban utána egy ormótlan halászcsónak orra bukkan elő a sötétből és egy hang suttogja-' — Ide-ide. gyorsan! S a géppuska, melyet több tucat kéz emelt a magasba, máris a csónakban van, Vaszilij az evezők mellett, ott van kezelőlegénysége is — és egy szempillantás alatt maguk mögött hagyják a nádast! iPolytai/ukj
