Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-18 / 90. szám

I Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Phnom Penh szabad A kambodzsai véres színjáték függönye legördült. \ Phnom Penh-ben csütörtökön reggel a katonai junta í és csapatai megadták magukat Kambodzsa Nemzeti ■; Egységfrontja fegyveres alakulatainak, s a főváros la- \ kossága tömegtüntetéssel üdvözölte a népi felszabadi- j tó erők bevonuló egységeit. Phnom Penh végül is nem érett gyümölcsként, ha­1 5 nem a külvárosaiban vívott utcai harcok nyomán ke­rült Kambodzsa Nemzeti Egységfrontjának ellenőrzé­se alá. A főváros felszabadulásával lezárult a Kambod- ✓ zsa ellen néhány nap híján éppen öt éve megindított < amerikai agresszió. Április 29-én lesz öt éve, hogy No- z rodom Szihanuk államfő ellen végrehajtott katonai £ puccsot követően az Egyesült Államok kormánya „tel- jes győzelem” fedőnéven, csaknem 50 ezer főnyi saigo- ni és amerikai haderő bevetésével, a békés, semleges Kambodzsát is hadszíntérré változtatta. A Kambodzsa Nemzeti Egységfrontjába tömörült hazafias demokratikus erők már a Lón Nol vezette triumvirátus államcsínyét követően fegyvert ragadtak, megszervezték a népi felszabadító hadsereget és súlyos vereséget mértek az agressziót végrehajtó saigoni és amerikai csapatokra. Kambodzsa Nemzeti Egység­frontja nyomban a harc kezdetén világosan közölte: az amerikai segédlettel Phnom Penh-ben hatalomra juttatott rezsim tagjait hazaárulóknak tekintik, s a tel­jes győzelemig folytatják ellenük a harcot. A kambod­zsai hazafiak ugyanakkor ismételten felszólították az Egyesült Államok kormányát, hogy vessen véget kam­bodzsai beavatkozásának, a Phnom Penh-i rezsim tá­mogatásának. Az Egyesült Államok kormánya a kambodzsai ha­zafiak jogos követelésének teljesítése helyett a huszon­negyedik óráig mindent elkövetett, hogy hatalmon tartsa Phnom Penh-i kiszolgálóit. A Vietnamról szóló párizsi egyezmény aláírása, 1973. január 27-e után összpontosított légitámadást intézett Kambodzsa fel­szabadított területei ellen. Ennek csak két hónap után az amerikai közvélemény hangulatát kifejező kong­resszusi határozattal vetettek véget. A Kambodzsa el­leni ötéves agresszióban az Egyesült Államok több mint hétmilliárd dollárt fordított a Lon Nol-rezsim tá­mogatására. A kambodzsai nép öt évig tartott szenvedéseiért az Egyesült Államok uralkodó köreit terheli a felelősség. Azt az USA Phnom Penh-i nagykövetségének bezárá­sa után a bukott rezsim vezetői is nyíltan bevallották. A rezsim washingtoni nagykövete, Um Sin keserűen jelentette ki: „Önök rántottak bennünket háborúba, fia az Egyesült Államok tiszteletben tartotta volna semlegességünket, akkor sohasem került volna sor er­re a háborúra és öldöklésre.” Az államosítás lehetőség a mélyebb demokratikus átalakuláshoz Cunhal nyilatkozata az államosításról Csehszlovákiában nincs kedvező talaja az antikommunizmusnak Gustav Husák beszédéről PRÁGA: \ Mint jelentettük, szerdán Prágában befejeződött a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának ple­náris ülése. A záróbeszédet Gustáv Husák, a CíiKP KB főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke tartot­ta. Az elmúlt harminc év mérlege a csehszlovák mun­kások, parasztok és értel­miségiek munkájának, a nemzeti front, a politikai pártok, a tömegszervezetek tevékenységének eredmé­nyességéről tanúskodik — állapította meg bevezetőben Gustáv Husák. A CSKP KB főtitkára ez­után így folytatta: nem le­het azt mondani, hogy nin­csenek problémáink vagy gondjaink, az azonban vi­lágos. hogy a szocialista tár­sadalom és a szocialista ál­lam megerősítésének prob­lémáiról van szó. Gustáv Husák beszédében ezután kitért arra, hogy a kapitalista országok propa- gandaszervei valósaggal hisz­tériát keltettek az úgyne­vezett Dubcek-levéi körül, abból a célból, hogy fel­újítsák a Csehszlovákia- ellenes kampányt. A cseh­szlovák nép az 1968—69-es évek anarchikus időszakát leküzdve az elmúlt években nagy sikereket ért el gazda­sági. szociális és más terü­leteken. egyaránt. Gustáv Husák ezután ki­jelentette: Dubcek akár hol­nap szedheti sátorfáját és kiutazhat bármelyik kapita­lista országba. amelynek „szabadságát” többre érté­keli, mint népünk forradal­mi vívmányait. Néhány nappal ezelőtt Palme svéd miniszterelnök nagy elis­meréssel szólt DubcekrőL Akár holnap rendelkezésre bocsáthatjuk Dubceket, mint a „demokratikus szocializ­mus” szakértőjét. Igaz, nem tudpm, mit szólna a svéd nép — amelyet nagyon tisz­telek — ha Dubcek néhány hónap alatt szétzúzná or­száguk rendszerét, úgy, aho­gyan ért 1968-ban Csehszlo­vákiában tette. Ilyen állampolgárokra nincs szükségünk. Dubcek maga választotta útját és követheti azt. A burzsoá­ziához, a nemzetközi reak­cióhoz vezető utat válasz­totta, menjen hát hozzájuk. Ha azonban marad — és ez vonatkozik a többiekre is — maradéktalanul tiszte­letben kell tartania a cseh­szlovák törvényeket. A tör­vények megsértéséért visel­ni kell a felelősséget neki és a hozzá hasonlóknak is, akárcsak mindenki mosnak. Dubeek és a hozzá hason­lók jól tudják, hogy nem képesek megváltoztatni a csehszlovákiai helyzetet, azt az utat, amelyen országunk halad. Társadalmunk egész­séges és erős. Mindenkit, aki megfelel szocialista társa­dalmunk szellemének, ál­lampolgárunknak tekintünk, dolgozhat társadalmunkban. Annak azonban, aki a szó­cialista társadalom elleni nyílt harcot választja, vi­selnie kell a következmé­nyeket. Csehszlovákiában nincs kedvező talaja az antikom­munizmusnak es a szovjet- ellenességnek. bármilyen alarc mögé bújjon is. Szá­munkra túlságosan drága leckét adtak az 1968—69-es időszak eseményei ahhoz, hogy a különböző demagó­goknak. kalandoroknak meg­engedjük, hogy megismé­teljék őket. Következetesen folytatjuk a XIV. kongresszus határo­zatainak végrehajtását. A büszkeség és az öröm ér­zésével tekintünk az elért eredményekre és készülünk hazánk felszabadulása 30. évfordulójának megünneplé­sére — hangoztatta befeje­zésül Gustáv Husák. (CTK) Szovjet­finn szerződés Ah ti K arjalainen beszá­molót tartott ázom az ünne­pi ülésen, amelyet a Cent­rum Párt rendezett Helsin­kiben a Szovjet—Finn Ba­rátsági. Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés megkötésének ' 27. évfordulója alkalmából.. Mint hangsúlyozta, a finn nép túlnyomó többsége támo­gatja a Szovjetunióval való barátság Finnország áltál folytatott politikáját. Méltatva azL a pozitív szerepet, amelyet a szerző­dés betölt az észak-európai béke biztosításában, Karja- lainen kijelentette, hogy Finnországnak eltökélt szán­déka folytatni az aktív'bé­kepolitikát, amely egyaránt megfelel a szerződés szel­lemének és a finn nép ér­dekeinek. Amerikai űrhajósok érkeztek a Szovjetunióba A nyár elején esedékes Szojuz—Apollo közös űrrepülési program előkészítése cél Iából Moszkvába érkezett az amerikai űrhajó legénysége. (Balról-jobbra): Thomas Stafford, Alekszej Leonov, Vence Brand, Valerij Kubászov, Donald Slayton. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS.) Diáktüntetés Madridban „Nem várhatunk azonnal látványos sikereket a ter­melés hatékonyságának nö­velésében azzal, hogy álla­mosítottunk különböző üze­meket es vállalatokat. A második világháború után Ny ugat-Európában ennél jó­val erőteljesebb államosítá­sokat is végrehajtottak” — jelentette ki Alvaro Cunhal t lisszaboni O Seculónak dott nyilatkozatában, ame­lyet a lap csütörtöki szá­mában tettek közzé. A PKP főtitkára egyrészt azzal indokolta meg kije­lentését, hogy az államosí­tott üzemek és vállalatok egy része hallatlanul el- adósodva került az állam ellenőrzése alá, másrészt az államosítás csak akkor hoz­za meg gazdasági gyümöl­cseit, ha az új termelési viszonyoknak megfelelően szervezik át a különféle egységek és intézmények gazdasági irányító tevé­kenységét. Cunhal elmondta, hogy a nemzetgazdaság dezorgani- zálódott a monopolkapita­lizmus egyes oozícióinak felszámolása következtében. Továbbra Is tapasztalnak gazdasági szabotázsakcióikat. „Ahhoz, hogy az államo­sítással középtávon nagyobb hatékonyságot érjenek el a termelésben, széles körű át­szervezés, munkaerő-átcso­portosítás szükséges. —Ter­mészetesen úgy, hogy senki se maradjon munka nél­kül.” QMmisw M3*. április IS., péntek A legfontosabb azt meg­érteni, hogy az államosítás és a többi gazdaságii intéz­kedés lehetőséget teremt a portugál társadalom mély­reható demokratikus átala­kításához, s „véleményünk szerint feltárja a szocializ­mus építésének perspektí­váját” — jelentette ki nyi­latkozatában Cunhal. ŰJ DELHI Az indiai kormány elfo­gadta Szikkim kérelmét In­diához való csatlakozásáról — jelentette be Dordzsi szikkimi miniszterelnök azu­tán, hogy befejezte tárgyalá­sait Indira Gandhi, indiai miniszterelnökkel. Abban a kérdésben meg nem született döntés, hogy Szikkim India 22. tagállama lesz-e, vagy pedig Új Delhi közvetlen igazgatása alá ren­delt terület. Erről az indiai parlament dönt majd. (AFP) Másképpen nem értékelhető • nyugati javaslat, amely előirányozza, hogy a Varsói Szerződés országai szárazföl­di csapatainak csökkentése többszörösen múlja felül a NATO-országokét és a csök­kentés ne érintse a légierő­ket és a Közép-Eu répában levő harcászati nukleáris fegyverzetet. A bécsi tárgyalások részt­vevőinek egyelőre nem sike­rült leküzdeni a nehézsége­ket és kidolgozni a közéo- európai haderők és fegyver­zet csökkentésére v >natkozó kölcsönösen elfogadhat« dön­tést. A széles körű eszme­csere azonban nem volt ha­szontalan. Segített jobban megérteni a tárgyalások résztvevői előtt álló bonyo­lult feladatokat, meghatároz­ni azoknak a kérdéseknek a körét, amelyek megoldásra előre lendíthetné a tárgya­lásokat, alapot teremthetne a továbbiakban a kölcsönösen elfogadható döntések felku­tatásához. A szocialista küldöttségek áj javaslatot tettek Befejeződött az ötödik forduló Befejeződött a Közép-euró­pai Haderők és Fegyverzet Kölcsönös Csökkentéséről folytatott tárgyalások ötödik fordulója, amely körülbelül három hónapig tartott. Beje­lentették, hogy május 15-ig szünetelnek a megbeszélések. Az ötödik forduló folya­mán a szocialista országok küldöttségei számos új ja­vaslatot terjesztettek elő. Mint a viták megmutatták, a Csehszlovákia, Lengyelor­szág, az NDK és a Szovjet­unió által 1973. november fi­án benyújtott egyezmény-ter­vezet a legteljesebb mérték­ben megfelel a tárgyalások céljainak, a résztvevők által összehangolt elveknek. A Varsói Szerződés orszá­gai, figyelembe véve a felek álláspontjában mutatkozó el­téréseket és a konkrét és gya­korlati döntések elérésére törekedve, az ötödik forduló során hozzájárultak ahhoz, hogy 1975-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok el­sőkként kezdjek meg eg fe­jezzék be a csökkentést és csak ezután csökkentsék fegyveres erőik létszámát a többi résztvevők: Anglia, az NSZK, Belgium, Hollandia, Kanada, Luxemburg, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia. , A szocialista országok in­dítványozták: állapodjanak meg abban is, hogy a tárgya­lásokon közvetlenül részt­vevő államok a tárgyalások időszakában nem növelik fegyveres erőik létszámát. Oleg Hlesztov. a szovjet küldöttség vezetője a TASZSZ tudósítójával folytatott be­szélgetése sarán, összegezve az ötödik forduló eredménye­it, kijelentette: nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a nyu­gati országok küldöttségei egyetlen új javaslattal sem álltak elő, és továbbra is csu­pán a csökkentésre vonatkozó saját régi verziójukat védel­mezik, amely egyoldalú kato­nai előnyökhöz akarja jut­tatni » HATO-wiiüttet. Rendőri egységek szállták meg a madridi egyetemeket, ahol a jogi és orvostudomá­nyi karon demokratikus át­alakítás megvalósítását kö­vetelve tanárok és diákok tüntettek. Húsz diákot és négy tanárt tartóztattak le, néhány diákot a tüntetéseken való részvételért Caraban- chell madridi politikai bör­tönbe vetették. Az egyetem előadói nyilat­kozatot tettek közzé. Ebben élesen elítélték a rendőrség közbelépését és szabadságot követeltek a bebörtönzöttek- nek, követelték az alapvető emberi jogok biztosítását minden spanyol polgárnak. A diákok és a rendőrök kö­zött összetűzések voltak szer­dán a Santiago de Compos- tela-i egyetem területén. A tüntetés feloszlatását követő­en a rendőrség 27 személyt tartóztatott le. Sztrájkot je­lentettek be a zaragozai egyetem tanárai, a felsőok­tatás demokratikus rendsze­rének megteremtését és a munkakörülmények megjaví­tását követelve. A hatóságok elrendelték a Madridi Műszaki Egyetem bányászati fakultásának meg­határozatlan időre szóló be­zárását A diáktüntetésekről érkez­tek hírek az utóbbi napok­ban Malaga, Barcelona. Se­villa és más spanyol városok egyetemeiről is. Normalizálódott a helyzet a Csád Köztársaságban A múlt hét végén Csádban hatalomra jutott tisztekből álló Legfelsőbb Katonai Ta­nács felfüggesztette a vasár­nap elrendelt kijárási tilal­mat, miután az országban a helyzet normalizálódott. A főváros munkásai és alkal­mazottai — követve a kato­nai vezetők felszólítását — tömét munkába álltak. Üjra megnyílt a forgalom számá­ra a főváros nemzetközi re­pülőtere. A hatóságok rádiónyilatko­zatban figyelmeztették a ke­reskedőket, hogy az esemé­nyeket kihasználva, ne emel­jék az árakat. Felszólították a megbuktatott Tombalbaye elnök pártjának és kormá­nyának hivatalnokait, hogy eddigi tevékenységük kivizs­gálásának befejeztéig marad­janak hivatalban. Továbbra Is őrizetben tartják a meg­döntött kormány néhány tag­ját és a nemzetgyűlés volt elnökét. Mindannyiukat a katonai puccs napján tartóz­tattak te. » Szikkim csatlakozik Indiához

Next

/
Thumbnails
Contents