Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-30 / 76. szám

H

etvenöt esztendővel ezelőtt, 1900 március 31- árt született az Ady utáni nemzedék egyik kiemelkedő lírikusa, Szabó Lőrinc. Tizenkilenc évesen, 1919 őszén gépészmérnöki karon jelenik meg a budapesti egyetemen, rövidesen átiratkozik a bölcsészkarra, de egyetemi ta- tulmányait csak rövid ideig folytatta. Ebből az időből származnak első költői kísérletei, első számypróbál- kozásai.

Három évvel később, W22- ben Föld, erdő, Isten című első verseskötetével jelentkezik a magyar irodalomban. A vándor elindul című versében így kiált fel:

Bottal s öreg kutyámmal

indultam hazulról Dalolva mentem és

torkom nem unta még az országút fáradságos énekét — Tudod, hogy a Nap barátja voltam?

ö édesítette agyamat hajnali rétek

szagával; aztán minden csigát s kavicsot

külön megmutatva látni, szeretni és csodálni tanított..;

Szabó

Lőrinc

Az első, idillikus hangulatú verseskönyvét lázadóbb kötetek követik, megszólal bennük az embertelen nagyvárosi életforma tagadása. Gondolataiban felizzanak a Tanácsköztársaság emlékei:

„Házak, paloták, palotasorok, szépek vagytok ti, de gonoszok, romokat látok, sújtó tüzeket, tornyaitokban az ítéletet” — írja egyik versében ekkor.

Sajnos, lázadásának nincs „hová”-ja; talajtalansága főtémaképpen jelentkezik eme korszakában: bár lázadni

keli,’ a férfi-lelkiismeret szerint, mégis ei kell fogadni ezt a világot, törvényeit A kiúttalanság és világnézeti kérdés megérik. Igazi valójában a Különbéke című versében rögzíti:

Különbekét ezért kötöttem a semmivel,

ezért van, hogy csinálom, amit

csinálni kelt—

$ a leprások közt

fütyürészek és nevetek

* egyre jobbon kezdem

szeretni a gyerekeket.

Lelkiismeretűnek szava nem védheti meg a „külön- békétől”. Kiábrándultsága a költő erkölcsi erejét is aláássa. Nem tisztázza önmagának a mérhetetlen különbséget a haladó és a reakciós mozgalmak között Bár szeretne közeledni a népi írókhoz, nem tudja életét hozzájuk csatolni. Sőt, hisz átmenetileg a fasizmusban is, ettől reméli a züllött polgári világ megszüntetését. A Felvidék, majd Erdély Magyar- országhoz csatolása újabb momentumot indít Szabó Lő- rincben: a nacionalizmust.

1936 és 1945 közötti világnézeti válságában nem fejlődik költészete. Csak a Tücsökzene ciklusa példázza a felszabadulás utáni új Szabó Lőrlnc-utat, rátalál a költő a világnézeti újjáformálódásá- ra. Majd a Huszonhatodik év című lírai rekviemjében ösz- szefoglaló nagy emléket ál lit huszonöt év szerelmének.

Az 1957-ben elhunyt költő mindvégig hatalmas világnézeti harcot folytatott önmagával; közvetlenül nem kapcsolódott be a szocializmus irodalmi életébe. Sokévi hallgatás után közelebb kerül szép új világunkhoz: művekkel jelentkezik az irodalmi életben.

Külön kell kiemelnünk gazdag műfordítói munkásságát: Örök barátaink: című

gyűjteményes műfordítás-kötetében mind az európai líra, mind a keleti népek költészete is megtalálható.

Államunk elismerését tanúsítja Szabó Lőrinc költői és műfordítói munkásságáról az, hogy Ma jakovszáa j-fordí- tásaiért 1954-ben József At- tila-díjat, életművéért pedig 1957-ben — halála évében — Kossuth-díjat kapott.

Révész Tibor

Kilencven

é/e

született Kosztolányi Dezső 1

Kilencven éve, JSSJ. március 29-én született Kosztolányi Dezső, a (ne vés költő, író, publicista és nyelvész, aki legjelesebb müveivel ábrázolta a polgári életforma válságát, s akinek legjobb regényeiben történelmi igazságokra ismerhetünk.

Negyedik kötetét adta közre a Borsod megyei kis faluban, Szalonnán élő költő, Kalász László. Üjabb bizonyságát költői világa szüntelen kiteljesedésének. Mert ez az új kötet is — miként az előzők — meggyőzi az olvasót: Kalász László életformájának látszatra — és csak látszatra — lehatárolt világába képes rangos, a magyar líra mai magas szintjéhez mérten is sokszínű költészetet teremteni. Szüntelen újraéli világát, élményeit, a szőkébb kis hazát körülölelő tájat éppúgy, mint az egyéni gondokból fakadókat, s az élményből, már korábbról ismert, de mégis merőben új színezésű költői világot teremt Az indulás elsődleges élményed mint búvópatak térnek vissza újabb és újabb költői formát teremtve — megvallva általuk költői elkötelezettségét is. Ahogy a kétkezi munkásszülőkről valló meleg sorai is tanúsítják: „Engem talán csak álmaim szeretnék/ anyám, apám is társai ezeknek/ s ha útjaimon olykor elbukom/ ők riogatnak

Ne dűtki

szél

Kalász László új verseskönyve

tovább az úton/ esett sorsukkal védelmemre kelnek/ erős hadakként támadni is mernek/ ellenek ellen a halál sem árthat/ ők azon túl is elém és mögém állnak.” „Ezer alakban” „bújócs- kázó” líráját az újat keresés vezérli, célja a világ újra és újra való felfedezése. Ezért vallja tudatosan:

Ifjúságom nyúlj értem

erősíts meg rozsdafalú fűzeddel

nemesíts meg hogy tudjam is mi ellen

s harcom álljam s ae nyugalmam keressem tág táblák mákonyiban

S hogy a költői vállalást végcélig vigye, „ezerféle halálnak” ellentmondva kiáltja: „megújhódom milliárd

alakban.” így, ennyi hittelakarással csak az tud ímC aki tudja: a költő feladata a» emberiségért való kötelesség- vállalás. Derűsebb és felhők árnyékolta időkben egyaránt. Ezért tudja legyőzni olykor makacsul feltörő ké~ telyeit is s ezért szól — több versben is — himnikus fenséggel a jövőben való bizakodásról — „szelekkel együtt”! bizonyítva, „hogy már tavasa van”, hogy „az újulás nász és születés táncai mozdulnak”^ hogy látni kell a földet, „a Földet mélyet a fény elé kell végre tartani”.

Csodás hangulata-levegöje van e mostani Kalász-verseknek is, miként ez előző kötetbélieknek. A természet illata, a friss földszag lengi be ezt a költői világot, a mindennapok csodáinak szépségei áradnak belőle megejtő varázzsal. És teli vannak a versek a népköltés formai- képi csodáival — mindig az újjászületés szintjén; legszebb példáinak egyikét a Csőrlő szarka c. vers kínálja;

csőrlő szarka

csőrt esorr esörr kari varjú kár kát suttyó öccsöm hábuckoi dombi tavak hátán.

(Magvető, 1975.)

Lók ós István

A kopott asztal mellett ketten ültek: Vincze János, a szerelők volt vezetője, akit délután búcsúztattak nyugdíjba vonulása alkalmából, vele szemben az utód, Gergely László, huszonhárom éves gépészmérnök, akinek diplomáján szinte még meg sem száradt a tinta. Az egyetemen a termelőszövetkezet ösztöndíjasaként tanult.

Már nagyon várták.

— Remélem, eligazodsz majd. Ezek mindent nyitnak — nyújtotta oda a kulcscsomót fiatal kollégájának Vincze. — Ettől a perctől kezdve te vagy az úr a háznál — tette hozzá tréfálkozva.

Három óráig tartott, amíg a legszükségesebb iratokat, nyilvántartásokat, munkalapokat megmutatta neki. Tulajdonképp már két évvel ezelőtt szó volt nyugdíjazásáról, de a vezetőség ismételt kérésére maradt.

— Jön majd a Gergely gyerek. Legalább addig bírd ki! — marasztalták.

— Rendben van — bólintott, s végezte tovább a munkáját. Hat szerelő, s a gazdaság összes gépeinek javítása tartozott hozzá.

— Jól jön a pihenés — fordult ismét Gergely Lászlóhoz. — Meglátod, nem ördöngős dolog ez. Egyre vigyázz! Az emberekkel csínján bánj! Ezt nem tanultad az iskolában, itt kell a tapasztalatokat megszerezned. Szerencséd, hogy valamennyien ismernek, közöttük nőttél fel. — Ezt már kifelé mehet mondta, amikor utoljára még végigsik- lott tekintete megszokott környezetén.

— Annak a két Zetomak holnapután lesz a műszaki vizsgája. Figyelj oda, hogy kész legyen időre! Kérd meg az embereket: maradjanak benn, lehet rájuk számítani. .. — hangzottak tanácsai.

— Néha tessék benézni hozzánk, Jani bácsi! — mondta a fiatal szakember búcsúzáskor

T. Szabó GyuJa:

Műszaki vizsga

WSt

fána/ií'.

— Persze, hogy benézek. Azt hiszed, nyugodtan tudnék ülni otthon?

Kezet szorítottak.

M

ásnap Gergely László sietve kapta be reggelijét, s szapora léptekkel igyekezett a majorba. Elsőnek érkezett, örült, hogy végre egyedül is körülnézhet a műhelyben. A látvány lehangolta. Olajtócsák, szikkadt sárdarabok, félredobott, használt alkatrészek, koszos kacatok fogadták. Némi undorral foglalta el helyét az irodában.

— Először is rendet csinálok — fogadkozott kezeit dörzsölve, s azon törte a fejét, hogyan is kezdje. Nem sok ideje maradt a gondolkodásra, mert sorba érkeztek a többiek is. Ügy tett, mintha a maszatos ablakon keresztül nem vette volna észre őket. Negyedóra múlva elfogyott türelme.

— Jó reggelt, Laci! — köszöntek a szerelők. Átöltözve vártak az eligazításra.

— Nem tudom, mi volt itt eddig a szokás. Mindenesetre elsőnek takarítsanak ki, tegyenek rendet, mert ilyen körülmények között egészségtelen és balesetveszélyes dolgozni. Utána fejezzék be a két MTZ javítását, mert holnap reggel műszaki vizsgára küldjük — adta az utasításokat.

A szerelők egymásra néztek. A legidősebb, Magos Pál szólalt még: — Laci fiam! Nem szoktunk mi naponta tákarítani. Kis idő múlva úgyis így néz ki a műhely ismét — mutatott körbe.

— Majd megszokjak! — mondta Gergely ellenkezést n<an tűrő hangon és behúzódott kuckójába A szerelők tanácstalanul álltak.

Pásztor Lala valahonnét egy ócska

cirokseprűt kerített.

— Ügy nézel ki, mint egy szobalány — ugratták a többiek, s szétszéledtek, hogy végrehajtsák a feladatot, ami egyáltalán nem volt ínyükre.

— Jól bevásároltunk, mi? •— fordult Lala Simon Györgyhöz.

— Apukám! Neked nem mindegy, hogy tizennégy forintos órabérért csapágyakat cserélsz, vagy követ súrolsz? Te vagy a legjobban fizetett takarítónő.

— Mi les/ a két Zeforraí?

— Nem lesz kész holnapra. Na és?

— Hülyéskedsz. Tudod, hogy végeznünk kell a javítással. Éjszaka akarsz melózni?

— Megszűnt az az élet. Nem hallottad? Ezután másként lesz — gúnyolódott Simon, Gergely László rovására. Párbeszédüknék a gépcsoportvezető megjelenése vetett véget.

— Mindjárt kellemesebb benn lenni, ugye, Gyuri?

— Igen — válaszolt az. nem nagy lelkesedéssel.- Másfél órás ímmel-ámmal végzett munka eredményeként tiszta lett a műhely. A szerelők végre hozzáláthattak a javításhoz. A két gép alkatrészeire szedve hevert, az előbb elrakott szerszámok újra előkerültek.

£?ergely szüntelenül ott járkált az emberei között.

— Hajtsunk rá, papai — szólt

Magos Pálhoz. ,

*— Nem az ügetőn vagyunk >— morogta orra alatt az idős szerelő.

Fülének szokatlan, volt a különös megszólítás. A motort bütykölte.

Ismerte gyerekkora óta a gépcsoportvezetőt, egy utcában laktak.

Amikor Gergely arrább ment, nem állta meg szó nélkül:

— De kinyílott ennek a köböknek a szeme...

Lassan haladtak a javítással,- ^^/>“l'VVWVVVV^AA/V^l<VW^^^^^^A/V^-VyVWWV^V^/VVVVVV^Aft^^ VWVVVVVVVY1WWYYW^

mintha eleve lemondtak volna róla, hogy aznap elkészülnek.

— Tedd már félre ezt a rohadt zsírozót! Már harmadszor boüok meg benne — mordult a mérnök Simon Györgyre, aki kaján pillantásokat vetett főnökére, de azért elvette az útból. Így ment egész nap. A gépcsoportvezető ott lábatlanko- dott, szúrós megjegyzésekkel zavarta embereit.

Délután háromkor a két gép még mindig darabokban volt. Gergely idegesen toporgott.

— Emberek! Addig maradunk benn, amíg el nem készülnek. Sikerülnie kell a műszaki vizsgának. Nem kérhetünk halasztást, mert péntekre már kérték a két Zetort a szállításhoz — stólt hozzájuk.

— Ilyen utasítást ne adjon nekünk, Gergely elvtárs! Nem vagyunk kötelesek munkaidő után dolgozni — tiltakozott Magos. — Nem mintha új dolog lenne.

— Akkor meg mi a probléma? Néhány óráról van szó csupán, s azt is elszámolom.

— Elfáradtunk a takarításban — jegyezte meg csípősen Simon.

Gergely mondani akart még valamit, de az utolsó mondat hallatán megfordult, s szó nélkül bevihar- zott irodájába. Csapkodni szieretett volna, összetörni a berendezést. Fegyelmi büntetésen törte a fejét, amikor dührohamát kopogtatás szakította félbe.

— Igen! — kiáltott mérgesen.

V

incze János nyugdíjas lépett be.

— Néhány személyes dolgomat itt felejtettem — mondta.

— Jő, hogy jön Jani bácsi — lélegzett fel Gergely László. — Baj van...

— Mi történt?

— Képtelenek vagyunk elvégezni a javítást. Javasoltam, hogy túlórázzanak, dé kerek-perec kijelentették: én ilyen utasítást nem adhatok nekik. Nyakam rá, hogy hatig befejeznék — panaszkodott a gépcsoport vezetője.

— Igazuk van. Ilyen dologra nem kötelezheted, legfeljebb kérheted őket.

— Most mit tegyek?

— Semmit. Ülj nyugodtan, vagy menj be a központba. Ha jól emlékszem, tegnap arról beszéltem neked, hogy kipróbált emberek élére kerültél. Nem kell állandóan a nyakukon lógnod. Jobban ismerik feladatukat, mint te vagy én. Mesélj inkább, hogyan telt el a mai nap, az első?

A fiatalember beszélni kezdett. Részletesen beszámolt mindenről. Érezte, hogy nem sikerült összhangot találnia a szerelőkkel, csak azit nem ismerte fel, hogy miért. Vincze türelmesen hallgatott, néha rosszallóan csóválta a fejét, mint aki azt mondja: ejnye-ejnye.

— Mély a víz, Laci! Te pedigj még csak a lábtempókat tudod, s máris úgy teszel, mint aki országos csúcsot szeretne felállítani. Érted, mire mondom?

— Azt hiszem, igen — felelte halkan Gergely.

— Tájékoztasd őket, hogy mi a sürgős meló, melyik gép várhat Rendeld meg az anyagot, s ne restellj néha munkaruhába bújni, mert a fehér ing itt gyorsan koszolódik, még akkor is, ha naponta ötször takaríttatsz.

— Ez a vezető tízparancsolata?

— Egy frászt. Nem parancsolat ez, fiú. Tanács.

Belemélyedtek a társalgásba, azt sem vették észre, hogy besötóte- dett.

Vincze mesélt, Régi időkről, amikor ö volt hasonló helyzetben. Lerobbant gépekről, a hibákat csak találgató szerelőkről, egy diiledező fészerről, amelynek sarkában a kovács lábba) élesztette a tüzet, s utána az izzó vasat is fognia kellett, hogy az ekék másnap a földbe mélyedhessenek.

— Na, menjünk — mondta végül, azzal a meggyőződéssel, hogy elérte célját.

K

iléptek az irodából.

— Nahát! — ' álmélkodott Gergely László a két összeszerelt, lemosott, olajtól csillogó Zetoron.

A nyugdíjas gépcsoportvezető nem fűzött hozzá kommentárt.

4