Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-30 / 76. szám
t/fate? %H ...hogy most és itt az újságírónak, mint írónak, vagy ha úgy tetszik, megírónak, viszonylag kevés dolga akad majd. Lemásol a kedves olvasónak két levelet, csak annyit változtatva rajtuk, amennyit egyrészt stilisztikai okok miatt, másrészt az esetleges terjengősség miatt múlhatatlanul szükségesnek vélt. Jószerint még következtetéseket sem óhajt tenni, hiszen a nagyérdemű olvasó éppen olyan jól tud következtetni, ha nem jobban, mint e sorok szerény és serény szerzője. A szereplők: A Mátraalja Mg. Tsz. Azaz: mező- gazdasági termelőszövetkezet. Az egyik oldalon. Seres Lászlóné sz. Farkas Irén párádi lakos. A másik oldalon. A dologhoz már elöljáróban annyit, hogy személyesen senkit sem ismerek, s így minden befolyástól mentesen másolhatom le az olvasónak azt a két levelét, amely főszereplővé és a cikk témájává tette a Mátraalja Mg. Tsz-t és Seres Lászlóné sz. Farkas Irént, parádi lakost. Határozat. Kapta az említett Seres Lászlóné, aláírta Huszár László s. k. főkönyvelő, bodonyi keltezéssel 1975. január 2. napján. Hogy az év jól kezdődjék! „Seres Lászlóné (Farkas Irén) parádi lakos munkavállaló új munkakörbe helyezéséről határozat. A Mt. V. 23. § (1) bekezdésében, valamint a 3/1967. Mü. M. sz. rendelet 1 § (2) bekezdésében biztosított jogkörömben a szülési szabadságának lejárata, illetve a gyermekgondozási segélye miatt a szülést megelőző munkakörébe visszahelyezni nem áll módomban. Ezért a terrÄelöszövetkezet pénzügyi előadói, árszabályozási előadói munkakörbe helyezem fizetésének érintése nélkül... Indoklás: Nevezett szülési szabadságra történő távozásakor a termelőszövetkezet vezetői munkakörét megfelelő személlyel töltötték be, aki jelen pillanatban is e munkakörben dolgozik. _ Seres Lászlóné, áld ez év első munkán apján részesült abban a szerencsében, hogy könyvelőként nincs szükség reá, nyilván azért, mert aki szülési szabadságra távozik, az más gyanús dologra is képes lehet, s aki gyanús, az ne legyen könyvelő — fogalmazom persze túlozva, de nem minden él nélkül e nem kommentárnak szánt néhány soros összekötő sorokat a soron következő levélig. A levél ismét Seres László- nénak szól, Párádra, küldője Kon ez István főagronó- mus, tárgya: „A vezetőségi határozat megküldése“. Dátuma: 1975. január 24. Ami az ügyek, vagy legalábbis ennek az ügynek intézését illeti, valóban nem vádolható a Mátraalja Mg. Tsz a felesleges huzavo- , mával. A levél teháts ,43/1975. számú vezetőségi határozat: A vezetőséghez beadott kérelmét a beállítással kapcsolatban a vezetőség január 18. ülésén megtárgyalta és a fenti számú határozatban egyhangú szavazattal elutasította. A gyermekgondozási szabadságról visszajövetelekor a főkönyvelő a jogszabály meg nem sértésével azonos munkakörbe helyezte fizetése , meghagyása mellett...” Való igaz, ha valami rendkívüli esetben — vállalati átszervezés, a munkakör időközbeni valós megszűnése stb. — nem lehet az eredeti, akkor annak megfelelő munkakörbe kell helyezni a szülésről visz- szatérő dolgozó anyát. Itt persze erről szó sincs. Hát miről van szó? Folytassuk tovább a Mátraalja Mg. Tsz vezetőségének 13. számú, valóban nem szerencsét hozó határozatát: . .E határozat meghozatalánál az is figyelembe lett véve (Hát még mi?), hogy mióta ön gyermek- gondozási segélyen volt, a számlakeret előírása1 ban több változás történt, amit állandó tanulmányozás és gyakorlat mellett lehet nyomon követni. (Más szóval: ha egy orvosnő elmegy szülni, az már többé .orvos nem lehet? Például!) A. termelőszövetkezet gazdaságmenete megkövetelj, de azt a rendelkezések is előírják, hogy a könyvelés naprakész állapotban legyen. (Ezt csak helyeselni lehet.) Az Ön esetében, figyelembe vévé a három kiskorú gyermekét, valami okok miatt (a három gyerek a ..valami okok”), bármikor otthon kel) maradnia, s emiatt a könyvelés lemaradna. . felesleges tovább folytatni. Biztonság kedvéért fellapoztam a naptárt és meg- ■ néztem, hogy megfelelő-e rajta az évszámc valóban 1975 van. S ebben az esztendőben. — még akkor is, ha érthető és magyarázható az a tiszteletre méltó erőfeszítés, hogy a .szövetkezet gondozni kívánja nyilvántartását. — a három gyerek az indok, hogy egy szülési szabadságról visszatérő asszony ne jusson /issza eredeti munkakörébe. Bocsánat a kifejezésért: bárdolatlan mdoknak tartom. Több megjegyzésem nincs. Az olvasóknak, különösen a több gyermekes anyáknak, minden bizonynyal lesz AAA/VSAAAAAA^AAAZtAAA/VNAAAAAAAAA^VV\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAv%^AAAAAAAA<VVVNAAAAMAAAAAAAAZV>AAAAA^^SAAZVNAAAAAAAA^VV>AVSAAAA/VSAAA/ | ilyen tér, ember,' h* milliomos? Milyen lennék én, ha milliomos lennék? Milyen, milyen? Milyen, lehet egy milliomos? Talán döly-. főse Talán vállverege- tően leereszkedő. Lehet, hogy két kézzel szórja a pénzét, lehet az is, hogy zsugori. Meglehet: házába zárkózik az emberek elől, és meglehet, hogy rengeteget utazik. Ha én lennék milliomos, biztosan ezt tenném. Juhász Lajos az, milliomos. És rengeteget utazik. o © o © — Hogyan lett milliomos? — Ügy, hogy sokat dolgoztam, és ezek szerint talán nem is rosszul. — Mikor érte él az egymilliót? — Annak lassan már egy éve: tavaly májusban, a 3-as főúton, Gyöngyös és Hatvan között, egy panoráma Ikarusszal. — Mit gondol, hány milliomos élhet az országban? — Olyan mint én? Nem túlságosan sok. Talán ha hat- vanan lehetünk. — Szeret utazni? — Szeretek. — Mesélne valamit a legutóbbi útról? Mosolyog a kérdésen, és barátságosan „igent” int. o o o c Térképen igyekszem követni az utat, amelyet legutóbb bejárt. Régi-régi történelmet idéz az út, és a mát is idézi. A Kelet kavargó színeit, fényeket, ezerarc úságot. Azt mondja: Törökország, és én Isztambulra gondolok és a Márvány-tengerre és * a Boszporuszra, a szoros fölött ívelő hatalmas, Európát Ázsiával összekötő új hidra. És Izmirre is rátalál kutató emlékezetem, és a főváros Ankarára, meg a messze-ke- leti határon égbeszökő Ara- rátra, ahol a monda szerint az ős-bárkás kikötött. És a f oly ói: az Eufrátesz, a Tigris, szintén itt erednek, ezen a földön, s Del-Keletre haladva jutnak el Irakba. Három részre tagoljak az Nagy hegyek útjain Igaz mese egymillióról, gázpedálról és arról, hogy — Allah is segít olajban oly gazdag vidéket, majd egyesülve, a Perzsaöbölbe ö mlenek. „ o o o o Mindez igaz. Juhász Lajos azonban szinte csak mellékesen látta ilyennek Törökországot és Irakot. Számára más volt most a Kelet. — Más, igen. Mindenekelőtt utakat jelentett, nehéz és szokatlan idegen utakat, egyszóval munkát. És csak ez után élményt, életre szóló élményeket. De kezdem inkább az elején... Régen volt, még 1941-ben, amikor levizsgáztam gépkocsivezetésből, és azóta, azt- lehet mondani, szünet nélkül sofőr vagyok. Igaz, közbe jött a katonaság is, nyolc hónapi fogsággal, de 1946-ban már hivatásommá kezdett válni ez a munka. Akkor hívtak Sátoraljaújhelyre, ahol a Szovjet Ellenőrző Bizottságnál dolgoztam, utána pedig a megyei pártbizottságnál. Emlékezetes, szép idő volt, és akkoriban ott volt Aczél György megyei titkár, Úszta Gyula pedig a pártbizottság munkatársa. Az újabb állomást az 1948- as év jelentette Juhász Lajos életében. Akkor — ifjú házasként — került a MÁVA- UT-hoz buszvezetőnek. Hogy nem volt könnyű bekerülni azt mutatja: 27 jelentkező közül hetet vettek fel. Az első, „szoktató" út Eger—Aggtelek vonal volt, embert próbára tevő. Állni kellett a próbát minden tekintetben. Aki kiállta — megmaradt. Aki nem — más pályára került. Juhász Lajos sem munkahelyett sem foglalkozást nem változtatott: ma is autóbuszvezető a VOLÁN 4-es számú vállalatánál, és májustól — milliomos. Értékét nem dollárokban, nem is forintokban, hanem kilométerekben mérik. És a balesetmentesen vezetett egymillió ■ kilométer nagyobb tekintélyt, nagyobb rangot biztosít számára, mintha „igazi” milliomos lenne. A kitüntetések és jutalmak, amelyeket az elmúlt évek során kapott, ezt bizonyítják. Juhász Lajos természetesen nagyon örült és ma is örül ezeknek. Legfontosabb mégis az számára, hogy nagyon sokan ismerik rendkívüli szakmaszeretetét, tudását, nyugalmát önfegyelmét. Kérdezem tőle,. milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki jó gépkocsivezető lehessen. S most ő sorolja: — Szakmaszeretet, türelem, fegyelem. De ezeket belénk is nevelték akkoriban. És azt is, hogy nem a száguldozástól lesz valaki jó gépkocsivezető. Mi úgy vagyunk itt sokan a vállalatnál, mondhatni: szinte valamennyien, hogy belénk idegződött egy megszokott tempó. Olyan, amilyennel még biztonsággal közlekedhetünk. Nem is mondhat le senki erről, aki volánhoz ül. Mert ahhoz, hogy máábk éleiét veszélyeztesse, senkinek nincsen joga. — Mikör mondhatjuk el magunkról, hogy biztonságosan közlekedünk? — Ha már több éves gyakorlat van mögöttünk, ha birtokában vagyunk az említett tulajdonságoknak, és ha vezetés közben csak a vezetéssel, csak a forgalommal törődünk. Mindig látni kell, mindig tudni kell, hogy mj történik az úton, © © © © A közlekedésnek nemzetközi szabályai vannak, mégis: ahány ország, annyi szokás. Juhász Lajos nemrég tért haza Irakból, ez volt a 12. külföldi útja ez évben. Kanyarodjunk most vissza ehhez egy kicsit. Meséljen, milyen is a mesés Kelet? — Ami a gépkocsivezetést illeti: nem éppen leányálom. Igaz, mielőtt elindultunk a kamionokkal, kaptunk egy eligazítást, hogy mire mítsunk. Fel is készültünk, de arra mégsem, hogy az ottani közlekedés és a mienk olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mást ne mondjak, teljesen úgy jönnek-mennek, mintha nem ismernék az irányjelző lámpát. Csak a duda, meg a gázpedál... Az előnyszabály: akár ne is lenne, annak van előnye, aki előrébb van. Persze, az is igaz, hogy az összevisszaság ellenére Törökországban a nagy hegyek útjain mindig biztosítják a felfelé menő forgalmat. — Legmaradandóbb emlék? — Sok van. Nagyon érdekes volt például, hogyan változik a táj az elhagyott kilométerekkel. Majdnem Isztambulig nagy hóban jöttünk, a görög határnál viszont ragyogó napsütés volt, és értek a fákon a sárga narancsok. — És az emberek? — Egyik részük azt az érzést kelti, mintha legalább 400 évet mentünk volna vissza a történelemben. Odúkban, viskókban, barlanglakásokban és kifeszített kecskebőrök alatt .Jaknak”. Ez már Ankara külvárosában feltűnt. A másik véglet pedig a pompa, a gazdagság. Láttunk lefátyolozott nőket, úgy néztek ki, akár egy ékszerüzlet kirakata: gyöngy a nyakukban, arany karperec a karjukon, bokájukon. — Szívesen vállalkozna újabb, hasonló útra? — Remélem, sok helyre eljutok még. Kiegyensúlyozott, szép családi életet élek, sokat pihenek, így aztán nem is igen érezem a koromat, hegy betöltöttem az 54-et — És az újabb egymillió kilométer... arra van-e esély? Mosolyog, úgy mondja, „nem”. Aztán hozzáteszi: — Húsz év kellett az egymillió kilométeres baleset- mentes vezetéshez. Akárhogy is számolom, nyugdíjig már sehogy sincs húsz évem. De vagy 250 ezer kilométerem biztosan van még addig. Azt még levezetem! Aztán feláll Juhász Lajos, kezet nyújt búcsúzóul, szemei tréfára hunyorodnak, úgy köszön éL: — Szóval, levezetem még a 250-et — ha Allah is segít. Beck^ Tibor » ■*
