Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-05 / 30. szám

Ki kér szót? Nagygombos >1 kincse: t : a borsó ' Az egyik munkás azt (mondja: — En naponta negyven Igarab alkatrészt esztergálok. A műveletet ügy hívják: na- gyclás. Néha sikerül negy- ve'lötöt megcsinálnom, de van úgy, hogy csak harminc- nyolcat. Olykor azt mondják, állói időt adnak, mert nincs anyag. Ilyenkor mérgelődöm, mert kevesebb a pénzem. Hogy megkérdeztem-e már br'gádgyűlésen, termelési ta­nácskozáson, mitől van az c.kadczás? Kérem, én nem vagyok beszédes ember. Meg miatt úgy is tudom a vá­laszt. mindig azt mondják: szűk a kapacitás. Megbeszélések, tanácskozá­sok, összejövetelek. Unalmas beszámolók, érdektelen hoz­zászólások?! Az értekezlet után viszont heves vita zaj­lik az öltözőben, az utcán, a kisvendéglőben. Mindenki­nek van valami ötlete, el­képzelése, hogyan kellene jobban, okosabban csinálni a dolgokat. — Miért nem mondtad el a pórénak? — kérdezi vala­ki, valakitől. Az illető legyint. Minek? Aj, okosok az igazgatósági Furcsa indok Nincs egyetlen nyilvános telefon sem a gyöngyösi déli városrészben, ahol mintegy tízezer ember él. Ha este becsuk az itteni 2- es posta, sem orvosért, sem taxiéH nem lehet tele­fonálni sehonnan. Csak a vendéglátó üzemekből, vagy a szomszédoktól. Nehez elképzelni, hogy a mai viszonyok között tíz­ezer ember kapcsolattartási lehetőség nélkül maradjon a nap huszonnégy órájának kétharmadában. Miért nem szereltet fel a posta tele­font a déli városrészben? — Ha bárki felelősséget vállal azért, hogy a nyil­vános telefonkészüléknek semmi baja nem történik, \\ senki azt meg nem rongál­ja, akkor kap telefont a gyöngyösi déli városrész. Ez a posta állásfoglalása, ahogy a város tanácsi ve­zetőiről megtudtuk. Látszólag nagyon érthe­tő álláspont. Csakugyan: miért tegye ki a posta ma­gát ilyen bizonytalanság­nak? A vásott emberek le­szakíthatják a jtávbeszélő- készülék kagylóját, elvág­hatják a zsinórját, betörhe­tik a fülke üveg oldalát, sőt: nem elképzelhetetlen — még a fülkét is kidön- tik. Minden megtörténhet. De ugyanígy minden nyilvános telefon ki van téve hasonló veszedelmek­nek az ország minden ré­szében. városában, települé­sén. Oh ki vagy kik vál­laltak garanciát a telefo­nokért? Igaz, akadnak még ga­rázda személyek, olykor nem is kevesen. És még sok minden „negatív” megálla­pítás is igaz. Csak egyetlen dologban kételkedünk, hogy bárhol akadjon olyan sze­mély vagy szerv, amely a nyilvános telefonkészülé­kek épségéért szavatosságot vállal a posta megnyugta­tására. Hogy ebben az ügyben mindannyiunknak, jó érzé­sű embereknek van még tennivalónk, kötelességünk is, az biztos. Még akkor is, ha esetenként eléggé nehéz helyzetbe kerül az, aki va­lamit szóvá „mer” tenni a magukról megfeledkező személyeknél. De ennek el­lenére is, illetve: ezzel együtt is — a posta érintett ügyintézője is maradjon a valóság talaján. Az életkörülményeinket nem visszafejleszteni kell, hanem továbbfejleszteni. Ugyanis a nyilvános telefon az nem luxus, hanem — közszükségleti cikk. A gyöngyösi déli város­részben — egyelőre — hi­ánycikk is. IrrÁÜ épületben eldöntik, hogyan legyen, mint legyen. Jogos-e az ilyen vélemény? Oka van-e gyári munkás is­merősömnek, hogy azt higy- gye, rá csak a napi negyven darab alkatrész tartozik? Próbálkozunk ezzel-azzal, de semmi eredmény — pa­naszkodott egy gyárvezető. — Embereimet semmi más nem érdekli, csak az a kis kör, ahova tartoznak. Hogy lesz-e prémium, osztanak-e nyereséget. Valóban ennyi lenne az egész? S ha így van, miért van így? Vajon mitől élén­kül fel az esztergályos, a la­katos az öltözőben, s miért hallgat a termelési tanács­kozáson? Napjaink sokat vitatott té­mája az üzemi demokrácia, annak szélesítése, térhódítá­sa. Gyárigazgatók, főmérnö­kök, üzemvezetők, százai, ez­rei jönnek rá, hogy tervet készíteni, végrehajtani, nye­reséget elérni, korszerű mó­don termelni nem lehet más­ként, .mint azoknak tevékeny részvételével, közreműködé­sével, bevonásával, akik — közgazdasági nyelven szólva — a termelési javakat létre­hozzák. De vajon érzi-e a napi negyven alkatrészt esztergá- lyozo munkás, hogy részvéte­le, szava, gondolkodása ho­gyan olvad össze értékes, közös, hasznos javaslatokká, amelyek mind-mind népgaz­daságunkat, iparunkat fej­lesztik, erősitik? A munkásosztály felnőtt. Érzi a problémákat, érzi a felelősséget, soha nem látott okosabban, tisztábban mint manapság. Azok az üzemi vezetők, akik ezt nem érzik, akik er­re nem támaszkodnak, akik őszinte szó helyett a problé­mák bagatelizálásával, az eredmények titkolgatásával „operálnak”, előbb-utóbb magukra maradnak, kudar­cot vallanak. A népgazdasági problémák megoldásának másik kulcsa a meglévő tartalék — belső tar­talékok — feltárása. Amikor munkás is hozzá tud tenni a maga erejéből, elképzelésé­ből. fantáziájából. Nagy szükség van erre minden üzemben, vállalatnál. A ve­zetőknek viszont tudomásul kell vennie, hogy nemcsak kérnie kell, hanem adnia is, És nemcsak jutalmat adni, hanem őszinte szót, a való­ság hű ismertetését. Bizalo­mért — bizalom. Enélkiil minden formálissá válik, amit az üzemi demokráciá­ról hangoztatunk. Az üzemi demokrácia nem lehet jel­szó, nem szerepelhet csak papíron. Nélküle tartós si­kert elérni nem lehet. — Ki kér szót? — ha ez a kérdés brigádgyűlésen, ter­melési tanácskozáson s bár­hol másutt a gyárban el­hangzik, ez annyit kell, hogy jelentsen, ki akar tevéke­nyen részt venni napjaink hétköznapi küzdelmeiben. De nemcsak beszélni kell róla, hanem tenni is azért, hogy a szót kérők száma egyre több legyen. B. I. fii gyógyszertár, egészségház épül Lőrinciben A több mint tízezer lakosú nagyközség, Lőrinci beteg lakóit jelenleg a település különböző részeiben levő, el­avult rendelőkben kezelik az orvosok. Szükségessé vált egy korszerű, megfelelő be­rendezéssel felszerelt gyógy­szertár felépítése is. Mint a nagyközség vezetői elmond­ták, a lőrinciek régi óhaja teljesül ebben az évben. Megkezdődött ugyanis az új gyógyszertár és az egészség- ház építése. A település központjában már javában dolgoznak a szakemberek az emeletes épület alapozásán. Az egészségügyi kombinőt földszintjén kap helyet a gyógyszertár, a mellette le­vő helyiségek pedig az or­vosi rendelők lesznek. A község vezetői már most gondoskodtak a legkisebbek orvosi ellátásáról: egy gyer­mek-szakorvos letelepedésé­re számítanak. A csaknem 4 millió forin­tos költséggel épülő egész­ségügyi létesítményt a ter­vek szerint november 20-ára adják át a hatvani Építőipa­ri Szövetkezet szakember- gárdája. Szépül, csinosodik a nagy­gombosi tangazdaság köz­ponti majorja, tatarozzák a lakóépületeket. Kétmilliót költenek a tél folyamán ezek­re a munkálcra. De most sen ló sem sajnálja a jelentős summát. Mind a központ, mind a különböző szakterüle­tek dolgozói rászolgáltak a célszerűbb, mulatúsabb ott­honra. i— Húszmillió forint körül lesz a négyezer hektáros kerület nyeresége, s azt hiszem, ez­zel megint közelebb segítjük a gödöllői agráregyetem gaz­daságát a „Kiváló vállalat” címhez — kezdi beszélgeté­sünket Száraz József üzem­igazgató, majd rögtön hozzá­teszi: A kiugró siker, a tete­mes nyereség elsősorban a borsónak köszönhető. Az ezer hektár tizenhárom millió fo­rint hasznot hozott a konyhá­ra! Termésátlagok? Az öt­száz hektárról átlagban 45 mázsa zöldborsót takarítot­tunk le, s szállítottunk a Hatvani Konzervgyárnak. A vetőmagtermesztésre beállí­tott másik ötszáz hektáron 32 mázsa volt az átlagos hozam. Persze, a borsó nagyüzemi termesztésének igazi jelentő­sége ott mutatkozik igazán, hogy egy hektár zöldborsó- föld, 10 ezer forintos befek­tetéssel tízezer forint hasznot hoz, vetőborsónál pedig a nyereség húszezerre is felug­rik... Kulisszatitok? Érdeklődtünk az eredmé­nyes, ily komoly nyereséggel járó borsótermesztés kulisz- szatitkairól. Mint kiderült. Csathó Sándor ágazatvezető semmiféle ördöngős tudo­mánnyal nincs felvértezve. Egyszerűen nagy szigorral, fegyelemmel irányítja mind­azokat a részműveleteket, amelyek a gazdaságosabb termeléshez vezetnek. Segít­ségére van természetesen a magasfokú gépesítés! Öt tel­Elsöbbséget — a jobbnak. Hitelpolitikai tapasztalatok és irányelvek az élelmiszer-gazdaságban A hitelpolitika nálunk el­veiben, céljaiban mindig a gazdaságpolitika célkitűzései­re épült, mindig azoknak volt alárendelve. Gazdaság- politikánk maradéktalanul nem független a világgazda­ságtól, ahol néha előre nem látott tendenciák és jelensé­gek válnak uralkodóvá. Most elsősorban az utóbbi körül­mény miatt kell némi vál­toztatást végrehajtani gaz­dálkodásunk taktikai front­ján. Népgazdaságunk egyik leg­dinamikusabban fejlődő ága­zatáról, az élelmiszer-gazda­ságról — amely mind a me­zőgazdasági termelést és fej­lesztést, mind az élelmiszer- ipart, a mezőgazdasági ter­mékek feldolgozására épülő feldolgozóipar egészét magá­ba foglalja — tartott konzul­tációt a minap dr. Páles Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Az a kép, amelyet erről az ága­zatról festett, a mindenki előtt ismeretes rendkívüli időjárás ellenére is igen ked­vező; s ez elsősorban a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek kimagasló termelési, gazdálkodási eredményeinek köszönhető. Az egyik legfontosabb mu­tatószám, a szövetkezeti brut­tó jövedelem például orszá­gos méretekben az 1973. évi 26 milliárd forinttal szem­ben 1974-ben megközelíti a becslések szerint a 30 mil- liárdot, s mintegy 30 szá­zalékkal növekedett a tartós (legalább két évre lekötött) betétek száma. Ebben a vo­natkozásban hasonló a hely­zet megyénkben is: 45 mil­lió tocúttrol tóbb mint 48 millióra növekedett a közös gazdaságok biztonsági alap­jából a bankban elhelyezett tartós betétek összege. Ez igen kedvező tendenciának nevezhető, hiszen egyértel­műen azt jelzi, hogy a fej­lesztések és a jövedelmek a tervezettnek megfelelően ala­kultak. Erre vonatkozóan, ami a fejlesztéseket, beruhá­zásokat illeti, kifejező, beszé­des számadatok kerültek szó­ba: a mezőgazdaság az 1973. évi 13,5 milliárdos beruházá­si értéket a múlt évben 15,4 milliárd forintra teljesítette, s ehhez jön még másfél mil­liárd devizából megvalósult gépvásárlás! Megyénkben is az országos­hoz hasonlóak az arányok: 70 millió forinttal ruháztak be többet közös gazdasá­gaink, mint egy évvel koráb­ban, s ehhez az összeghez nálunk is hozzá kell adni a kukoricatermesztés gépeinek, gépsorainak mintegy 60 mil­lió forintos értékét. Előtérben a koncentráció Sajnos nem ilyen kedvező a helyzet az élelmiszeripar fejlődését illetően: a múlt évben rendelkezésre bocsátott egymilliárd forintos hitelből mintegy háromszázmillió fo­rint felhasználatlanul ma­radt. ,Ez pedig azt jelzi, hogy az elhatározott beruházások, fejlesztések nem voltak kel­lően megalapozva, előkészít­ve. Az ilyen gyakorlat még mindig előfordul, pedig rendkívül káros, hiszen a felhasználatlanul maradt hi­teiből más területen nyilván fontos, gazdaságos, új értéket előállító fejlesztések valósul­hattak volna meg. Érthetetlen például — amint a konzultáción is el­hangzott — hogy amikor a tejipar, vagy a húsipar fej­lesztéséről beszélünk, miért csak az ezekben az ágaza­tokban működő mammut­cégekre gondolnak az illeté­kesek? — Miért nem bátorít­ják a szövetkezeti kooperá­cióban megvalósuló élelmi- szeripari fejlesztéseket? És miért nem kezdeményeznek hasonló beruházásokat a ter­melőszövetkezetek ? Ilyen és hasonló 'nyitott kérdések merülnek fel, ame­lyekre csak az a válasz ad­ható: a koncentrációs folya­maté a jövő, az olyan kon­centrációé, amely a szövet­kezeti demokrácia kontrolljá­val történik. Eszerint pedig nemcsak egyesülések, társu­lások, közös vállalatok út­ján képzelhető el mindez, hanem például — akár te­rületi szövetségeink szintjén — bizonyos közös támogatási alapok létrehozásával is. Eb­ben kissé lemaradtak a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek a másik két szövetke­zeti szektor mögött. Többet, jobbat, olcsóbban A múlt évre, sőt több esz­tendőre visszatekintve is fel­fedezhetők káros jelenségek a mezőgazdasági, élelmiszer- ipari fejlesztések, beruházá­sok terén. Általánosságban ezt úgy lehetne megfogal­mazni: az elhatározott és lét- rehoMott HÍ Oirwaeteéft te*-, jes gépsor lehetővé teszi pél­dául, hogy a holland, angol, nyugatnémet exportra kerülő ötszáz hektár vetőmagborsó termesztése körül, tavasztól betakarításig, mindössze 20— 25 ember foglalatoskodjék. Persze, a dolgok ilyetén alakulásában komoly szerepe van a különböző feladatokra kiképzett dolgozók felkészült­séginek, lelkiismeretes mun­kájának. A most folyó mű­trágyázás sikere sokban mú­lik például Geri Ferencen, Kovács Józsefen, meg akik a tíz hónapon át bérelt re­pülőgép pilótáját kiszolgál­ják. A talajmunkák Kerepesi Jánosra, Kovács Istvánra, Pásztor Lászlóra, Sós László­ra várnak. A tavaszi növény- védelem hatékonysága Sár­mány Jánoson. Farkas Józse­fen, Sándor Ferencen, Far­kas Andráson és Tóth Lász­lón múlik. Míg a betakarítás­ban Tedás János, Kovács István. Sós Pál, Weiser Fe­renc, Huszár István és társa­ik több éves tapasztalatára lesz majd szükség. Kettős ha«zon Nánai Mihály gépesítési brigádvezető másféle „titok” tudója is! Az ötszáz hektárnyi zöld­borsó gyakorlatilag kettős hasznot jelent a nagygombo­si kerületnek, mert szárából évente ötszáz vagon jó mi­nőségű silót készítenék, ami melőberendezések nem min­dig produkáltak úgy többet, hogy közben minőségileg is jobbat nyújtottak volna. Vagy ha igen, akkor mind­ezt lényegesen drágábban, mint az előző, régi — de ha­sonló rendeltetésű — termé­kek. Márpedig az ilyen „fej­lődés” nem az életszínvonal emelését, hanem az árak emelkedését szolgálja. Éppen ezért az ez évi hi­telpolitikai irányelvek az élelmiszer-gazdaságban is — a korábbi évekhez képest — több megszorítást tartalmaz­nak. így a jövőben elbírált beruházásoknál a bank nem­csak a pénzügyi feltételeket vizsgálja majd, hanem azt is, hogy a kivitelezendő be­ruházás műszaki feltételei biztosítottak-e, s az előállí­tandó terméknek lesz-e tar­tósan jó piaca, s azt milyen ráfordítások mellett fogják majd termelni? Mert nyil­vánvaló, hogy meggondolan­dó az olyan beruházás, amelynek berendezéseit drá­gán, s nyugati valutából le­het csak beszerezni, s az elő­állítandó új termékeknek pe­dig alig lehet piacot szerez­ni. Leegyszerűsítve a dolgot, arról van szó: csak olyan be­ruházásra lesz hitel, amelyik a népgazdasági vagyonhoz új értékeket tesz hozzá. Ilyen szempontból egészsé­ges verseny alakul majd ki az egyes beruházási pályáza­tok között, s a zöld utat az kapja, amelyik minél előbb megtérül, amelyik a vázolt feltételek között a legjobb­nak bizonyul. Élelmiszer-gazdaságunk te­rületén — főként szűkebb hazánkban, Heves megyében — az iparszerű teimelés fej­lesztése, majd a szőlő-gyü- mölcs-telepítés, a szarvas- marha- és a juhászati ága­zat további bővítése, korsze­rűsítése, valamint a . takar­mánytermesztés (tárolók, szá­rítók építése) fejlesztése sze­repel az első helyen. FaJudi Sánéra létfontosságú az ezer jószá­got számláló szarvasmarha­telep takarmányellátása szempontjából. A zöldborsó­szár — kukoricával, száraz répaszelettel dúsítva —rend­kívül gazdag tápanyagot ad. S erre a jövőben méginkább szükség lesz, mert ’ az idén kezdődik meg az újabb, szin­tén ezer férőhelyes, korszerű tehenészeti telep építése a gazdaság területén. A Hatvan határában elért kitűnő termesztési eredmé­nyek, a gazdaság tizenöt év alatt kidolgozott kitűnő mód­szerei, amelyek szélsőséges időjárásban is biztonságos hozamhoz, vezetnek, fölkel­tették különben a szakmi­nisztérium érdeklődését. S en­nek az eredménye, hogy Szá­raz József és társai lettek az idén egy ötezer hektáros borsórendszer gazdái. Több termelőszövetkezet, állami gazdasag tartozik hozzájuk, s mostantól azért is felelő­sek, hogy mindenütt érvénye­süljön szakmai irányításuk. Az érintett gazdaságoknak átadják munkamódszereiket, jó vetőmaggal látják el őket, gépeket szereznek nekik a nagyüzemi termesztés megva­lósításához, s menet közben minden jelentkező gond megoldásánál szaktanáccsal szolgálnak. Segítség: Nagyrédének Látogatásunk alkalmával kifejtette Száraz József, hogy Hatvan* környékén, de a me­gye távolabbi pontjain is le­hetőség van arra, hogy a gazdaságok olyan szintű zöld­borsó-, vetőborsó-termesztést honosítsanak meg, mint Nagygombos. És még csak nem is kell a MÉM által ki­alakíttatott rendszerhez tar­tozniuk. Csak a felismerés, az igény a fontos! Nos, ilyen tekintetben a nagyrédei termelőszövetkezet már elhatározó lépéseket tett. Az idén 400 hektárnyi földet kíván ez a közös gaz­daság borsótermesztésbe von­ni, s a nagyüzemi termesztés meghonosítása, módszereinek elsajátítása végett szoros kapcsolatot teremtett Nagy­gombossal. Az elnök, Frecska Sándor, valamint a növény- termesztési ágazat szakveze­tői többször megfordultak már a tangazdaságban, tanul­mányozva a műveletek rend­szerét, ismerkedve a gépso­rok összetételével, kihaszná­lásuk lehetőségével. Sőt, né­hány olyan kirándulásra is sor került, amikor a nagy­gombosiak Rédén, a helyszí­nen nyújtottak útmutatást a hatékonyabb borsótermesz­téshez. Ezt a munkát ugyancsak szívesen elvégzik a tangaz­daság szakemberei! Hiszen közös ügyet, a mezőgazdasági termelés általános színvona­lának emelését szolgálják vele. Moldvay Győző iűTí február i. szeré»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents