Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
Iskolák - iskolások Tud ni akarták még „rákérdezhetett“ rty«VM anapság sokan fáradoznak azon, hogy az éltalános iskolát mindenki befejezze. Mert ijesztőnek tartják, hogy a tanköteles kuniaknak mintegy tíz százaléka csak a hatodik-hetedik osztályig jut el. A KISZ k '/.ponti bizottsága akciót hirdetett „Minden KISZ-tag fejezze be az általános iskolát” jelszóval. A felnőttoktatásban résztvevők újabb kedvezményeket kaptak. Személyes érdek és közügy a tanulás, mindenekelőtt az alapműveltség megszerzése. Meglepődünk, ha olykor írástudatlan emberrel találkozunk. Hogyan, ez még lehetséges? kérdésünkben, nemcsak a korszerű gondolkodásmód rejlik, hanem az elmúlt harminc év oktatáspolitikai eredményeinek hatása is. Ezek az eredmények oly gyors ütemben jöttek, hogy jogosnak érezzük mai türelmetlenségünket De hát honnan is indultunk? A mai nyolc általános iskolai végzettséget 1938- ban évente 34 ezren szerezték meg. Ma 18Q- ezren fejezik be az általános iskolát, s ami ennél többet mond: az iskolás komáknak körülbelül kilencven százaléka végigjárja a nyolc ősz-- tályt — a tankötelezettségi korom belül. Oktatja őket 30 ezernél több szakképzett tanár — 1938-ban az általános iskolákba nem egészen hatezer szakképzett pedagógus jutott. Az iskolák államosítása, tehát 1948 előtt, a tanintézetek négvötöde egyházi kézben volt. Kiszorult belőlük a haladó gondolat, a korszerű pedagógia. Egységes oktatási rendszerről voltaképpen az iskolák álllamosítása után (beszélhetünk. Joggal tartják a legújabb kori történetünk krónikásad a felszabadulás utáni művelődéspolitika egyik legjelentősebb állomásának az államos st. Az oktatás fejlettségének, az általános műveltségnek nem egyetlen fokmérője az általános iskolát végzettek aránjía Ugyanígy jellemző a továbbtanulóké is. Statisztikai adatok szerint a másoMit tehet az ember, ha országgyűlési képviselővel találkozik? Először is, természetesen, jól megnézi magának. Másodszor: megállapítja, hogy a T. Ház tagja is pontosan olyan ember, mint mi vagyunk. Harmadszor pedig megkérdezi — ha jobb ötlet nem jut az eszébe —, hogy milyen is az, milyen érzés országgyűlési képviselőnek lenni. Jóllehet, a kérdés nem túlságosan frappáns, sőt, egy kis rosszindulattal a „sztereotip” jelzőt is ráaggathatnánk, a képviselő, Vadkerti Miklósáé szívesen válaszol: — Jó érzés, de nagyon nehéz feladat. 1971-ben választottak meg, tizenhét községet képviselek, és talán nem tekintik túlzásnak, ha azt mondom, hogy ez nem kevés. QJRBMSj IMI. február 2* vasarnap dik világháborút megelőző utolsó békeévben a 14—17 éveseknek alig több mint két százaléka jutott el a középiskolába, s nem egészen tíz százaléka tanult szakmát. Ma ugyanennek a korosztálynak nyolcvan százaléka tanul. Alihoz, hogy ezt az arányt elérhessük, rendkívül gyorsan kellett fejleszteni — mondhatni megteremteni — a középiskolai hálózatot, a szakmunkásképzést. Az ingyenes, kötelező, nyolcosztályos általános iskola tervét már 1945 tavaszán meghirdette a Magyar Kommunista Párt, és augusztusban törvény mondta ki létrehozását. A szakérettségire előkészítő tanfolyamok 1948-ban kezdődtek, ugyanakkor szervezték az esti és levelező oktatást Mindezt azzal a céllal, hogy megteremtsék az új magyar értelmiséget, megteremtsék a művelődéshez való jog feltételeit. Hogy az új értelmiségre mennyire szükség volt, azt a harmincas évek felsőfokú tanintézeteinek statisztikái is sejtetik. Magyarországon 1937—38- t>an mindössze 16 felsőoktatási intézmény működött, körülbelül 17 ezer hallgatóval. És milyen arányban kerültek közéjük munkás—paraszt gyerekek? Földes Pe- rpnc, a kiváló marxista szociológus és pedagógus adatai szerint a negyvenes évek elején az ország lakosságának 56.4 százalékát alkotó szegényparasztság és munkásság gyermekei az orvoskaron 6,2, a bölcsészkaron 5,6, a műegyetemen 5,1, a jogi karon és akadémiákon 4,1 százalékban kaptak helyet. összehasonlításként megemlítjük, hogy 1971-ben a főiskolákon. egyetemeken végze'ttek 56 százaléka volt munkás—paraszt származású. A fejlődéshez egyebek között az oktatási költségek állami térítésére is szükség volt. Az általános és középiskola ingyenességére, s arra, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók jelentős része ösztöndíjban részesüljön. Mert országgyűlési képviselőnek lenni nem rangot jelent elsősorban, hanem megtisztelő feladatot, nagyon fontos munkát. Ezt természetesen már a megválasztásom előtt is tudtam, de legalábbis gondoltam. Mióta pedig képviselő vagyok, azóta természetesen meggyőződésem lett ez. De az első... az első érzés az borzasztó volt. Arra gondoltam: hogy tudok én ennek megfelelni, hogy tudok ilyen nagy feladatnak eleget tenni? Az idő választ adott erre a kérdésre. Röviden így hangzik: jól. Vadkerti Mik- lósnét szeretik, és ügyes-bajos dolgaikkal megkeresik a választók. így történt ez egyik legutóbbi fogadónapján Füzesabonyban is. Éppen csak hogy elkezdett beszélni, azokról, akik rá adták szavazatukat, kopogtatotf a titkárnő és azt mondta: — Elnézést, a képviselő asszonyt keresik. És a következő ajtónyitás már Zele Andrásné érkezését jelezte. Hangja bizony feAz oktatás, az iskolák fejlesztésének első szakaszában jelentős eredmények születtek. Mégis szükségessé vált az oktatás reformja, a tananyag, az iskolatípusok korszerűsítése. Gondot, okozott például a szakmunkásképzés „zsákutca” jellege, . hiszen a szakmunkásképző iskolákban tanultakat más iskolákban nem vették figyelembe. Felülvizsgálatra szorult a technikumok helye, szerepe, a gimnáziumok súlya aránya. Az 1971-es iskolareform a problémák jó részét megoldotta, a magyar oktatási rendszert nemzetközileg is a korszerűek közé sorolták. Üjabb évtized múltán, 1972-ben a párt oktatáspolitikai határozatában összegezte az eredményeket, és megjelölte az újabb feladatokat. Az időpontokból is látszik, az iskolai oktatás szüntelen megújulására van szükség ahhoz, hogy a képzés megfeleljen a' gyakorlati élet követelményeinek. Ma, a magyar oktatás teljesen nyitott, a továbbtanulásra mindegyik iskolatípus alkalmat ad. Számos intézkedés és társadalmi akció támogatja a tehetséges munkás—'paraszt fiatalok továbbtanulását. Szakmunkástanuló és középiskolás ösztöndíjakat alapítottak, lehetővé tették a tehetséges szakmunkások érettségi nélküli egyetemi—-főiskolai továbbtanulását. E s ugyanakkor érthető tü reime tie nséggel akarjuk tovább gyorsítani a folyamatot. Aggodalommal követjük az öt-hat osztályt végzettek pályafutását. Sürgetjük a szakmunkásképzés személyi és tárgyi feltételeinek javítását, a kollégiumi hálózat bővítését, a felnőtt- oktatás kiterjesztését, jobb propagandáját. Mert nap nap után nagyobbak a követelmények, s ma már mindannyian érezzük, hogy korunkban — és még inkább a következő évtizedekben — az alapműveltség megszerzése nélkül nem lehet boldogulná. lan volt egy kicsit, úgy szólt: — Segítséget szeretnék kérni. Barátságosan biztatta Vadkerti Miklósné. — Mondja csak el. — Tetszik tudni, itt lakunk a Csillag utca 12. alatt. És vizet szeretnénk. Nincs az utcában. Fürdőszobánk van, csak víz, az nincs. És szeretnénk, hogy víz legyen. Van egy kislányunk, már nagy „kislány”, és nagyon kéne a fürdőszoba, legyen neki hol mosdani, fürdeni... — Sokan laknak arra, vagy kis utca a Csillag utca? — Kicsi. Egymás gondját megértve beszélgetett tovább a két asszony. Mert a képviselő Vadkerti Miklósné is gondban volt. Gondban, mert nem vezettethette be a vizet a Csillag utcába. Mert a sürgősségi sorrend ebben az esetben is érvényes. És azoknak, akik ebben a kis utcában laknak, még várniuk kell. Velük Zele Sándomé nagylányának is. S ha már egyszer a víznél tartunk, a következő „ügyfél”, Szegedi Sándor is itt folytatta, igaz, nagyobb fűtöttséggel : — Ez az átkozott tó a vasút mellett... Ha jól emlékszem, még 69-ben hoztak határozatot a tanácsnál, hogy csónakázótónak nyilvánítják. De csak az van még ma is, hogy a vállalatok is, maszekok is a szemetet hordják bele. Magam is tanácstag vagyok, de nem tudom, mi lehetne a megoldás. Még senkit meg nem bírságoltak azért, hogy a tóba hordja a szemetet Az meg csak ott Szinte minden szóba került ezen a fórumon, ami valamennyire is számot tevő Gyöngyös életében. Hogy hány tucat kérdés hangzott el? — nem lehet pontosan tudni. A lényeg az, hogy mindegyikre érkezett válasz. Ha nem is megnyugtató válasz, de kimerítő. Ezt kénytelenek voltak elismerni azok is, akik jobban szerették volna, ha a felelet mindig a szájuk íze szerint való lett volna. Akárhogy volt is, egy biztos: közérdekű témák kerültek elő, és a köz érdeklődése egy pillanatig sem lanyhult, a város vezetői pedig állták a rohamokat, a kérdések kereszttüzét. Ott ültek az érdeklődőkkel szemben a városi művelődési ház nagytermében: Berényi József, a tanács elnöke, Kádár Béla, a pártbizottság titkára és a két elnökhelyettes: Keresztesi hajós és Szabó Béla. valamint a KISZ-bizottság titkára, Patócs László. ★ Mi lesz az Erzsébet templommal? Ennek az épületnek az ügye elég régóta foglalkoztatja a gyöngyösieket. A régi templomocska ugyan műemlék jellegű, de megőrzése sok gondot okoz. Nem tudnak vele mit kezdeni. Egyházi célra alkalmatlan, tartottak már benne kiállítást is, használták már raktárnak is, de mind csak átmeneti megoldást nyújtott. Innen indultak el a kérdések, amik folytatódtak a városi művelődési központ építkezésének elhúzódásával, a volt Pacsirta-telep beépítési elképzeléseivel, aztán következett a mátra füredi Bene- hát, majd a Sástó, hogy a Kékestetőig jussanak el az érdeklődők — gondolatban. A Szent Anna-tó ügye a Sárhegyen, a déli városrész kereskedelmi fejlesztése. a helyi járatú autóbuszok kérdése. a fiatalok szórakozási lehetősége és a köztisztaság színvonala éppen úgy felszínre került, mint az öregek éktelenkedik a debreceni és a miskolci vasútvonal között. Aki arra utazik, az a rengeteg ember, mind láthatja. Szép lehetne az a hely, parkosított kis liget, ezzel szemben1 most valósággal szégyene a vidéknek. Megint csak olyan kérdés, olyan probléma, amely aligha országgyűlési téma. Jól tudja ezt a tanácsot kérő is, de csak ha kibeszéli magából, már az megkönnyebbülés. Közben még az is kiderül, hogy a tó környékének rendezésére a tanács ötvenezer forintot tudna adni, az arra lakók is vállalnák, hogy társadalmi munkában elvégzik a parkosítási Mindebből azonban csak annyi lett, hogy voltak, akik — első lépésként — elültettek néhány kis fát. — Mások meg lelegelhették a teheneikkel — fejezte be panaszát Szegedi Sándor, s mire kibeszélte magát, jó ötlete is támadt: a fiatalokkal kéne összefogni: Ha ők a tanács segítségével védnökséget vállalnának a leendő csónakázótó és a körülötte létesítendő park felett, rövidesen egészen más képet mutathatna az a környék. Még jóformán el sem megy a közügyben „interpelláló” férfi, újabb foglalja el a helyét: Benke József. Mondandóját kissé drámai ' módon kezdi: — Elnézést kérek, ha a hangom remegni fog, de nagyon izgatott vagyok ... Nem is tudom, kéréssel, panasszal jöjjek-e...? Nos, talán túlságosan kevés volt Benke József önbizalma, mert hogy végül is nem remegett a hangja, inkább erős is lett, úgy moodnapközi otthonának a bővítése és a műkorcsolyapálya létesítése. Ezek a témák azonban csak ízelítőül sorakoznak most egymást követően, hogy példázzák, mennyi mindenről akartak tudni, többet és eleget tudni a fórum részvevői, azok, akik ott ültek az emelvénnyel szemben, a széksorokban. Szinte semmi sem kerülte el a figyelmüket. ★ Félszázan lehettek? Sok ez vagy kevés? Az már az első pillanatban feltűnt, hogy a hallgatóság zömét a fiatalok alkották, igaz. a fórum megrendezésének igénye is tőlük indult el. De nem eresztettek le valamiféle láthatatlan sorompót, hogy bárkit is kizárjanak, ha ott akart lenni ezen a „kérdezz — felelek” össze j övételen, így- aztán néhány felnőtt is „be csöppent”. Jó az, ha a fiatalok törődnek a városukkal, annak a jövője, fejlődése érdekli, izgatja őket. Éppen eleget lehet hallani úgyis az elmarasztaló „végítéletet”: a mai fiatalok közömbösek, flegmák, nem érdekli őket semmi, csak a tánczene. De bem jó az, ha egy ilyen fórumon, amelyen a város vezetői „kiülnek” az emberek elé, csupán a fiatalok láthatók ott. Most mindenkinek alkalma lett volna „első kézből”, az arra legilletékesebbtől megtudni mindent. Nem kellene tovább találgatni, nem kellene „megbízható” forrásokat keresni valahol, mert itt és ezen a helyen ki lehet vallatni a város első embereit. Hiszen úgy nevezett kényes kérdést senki nem ismert, tehát a forró kását senki sem kerülgette. Még akkor sem. ha bizonyos beidegzések következtében elhangzottak esetenként nem eléggé egyértelmű válaszok is, hogy: „sokat tettünk már ezért, de még nem lehetünk elégedettek az eredményekkel”, és más, hasonló válaszrészletek. De aki akart, ta el keservét a telefonnal, amely ott maradt a házában, amikor onnan elköltözött egy, addig ott működő vállalat. És ami a baj: sehogyan sem tud engedélyt kapni, hogy be is kössék, hogy használhassa is. — Pedig öregek vagyunk már, nyugdíjasok, egyedül állók. Bármikor előfordulhat valami betegség, még segítséget sem tudunk hívni. Szerencsére, a képviselő asszony talál módot áz ügyre, így remélhető, hogy rövidesen megoldást nyer ez a nagy-nagy telefongond. Az viszont már kevésbé rajta múlik, hogy az orvosi ellátottság jobb legyen a községben. Dr. Pápai Sándor körzeti orvos ezt kéri, ezt szeretné. Mert a lakossághoz képest nagyon kevés az orvos, és inkább csak mosolyognak, mérgelődnek, ha azt olvassák az újságban vagy látják a tv-ben, hogy egyikmásik orvos mennyire túlterhelt: nyolcvan betegük is van. — Mi összetennénk a kezünket, ha egy-egy rendelésen száznál kevesebb betegünk lenne. De sokkal több van. Új körzet kéne, és legalább még egy orvos. Státuszra lenne szükség, hogy jobb legyen Füzesabony egészségügyi ellátottsága... Mondani sem kell, nem könnyű az eset. Az orvos és a képviselő asszony közösen igyekeznek megoldást találni de szorít az idő: várnak a választók az előszobában. És a képviselő asszony egymás után jegyzi a kéréseket, panaszokat, hogy — ha csak lehet — segíteni tudjon.. Becky Tibor kor a homályban maradt területekre, ez is igaz. ★ Három órán át folyt a kérdés és a felelet sorozat. Időnként néhányan felálltak és elmentek. Jó okuk volt rá, bizonyára. Ha más nem: letelt a fórumra szánt idejük. A három óra lehet kevés is. de lehet sok is, ha úgy vesszük. Amíg az érdeklődés elég magas hőfokon tartható, addig az idő múlása senkit sem foglalkoztat. ★ Jó az, ha az emberek kérdeznek. Ebből is kiderül, hogy érdeklődnek, tehát az együvé tartozás érzése fogja össze őket. Jó az, ha az emberek időnként, alkalmanként lehetőséget kapnak ahhoz, hogy érdeklődjenek. Bizonyára nem veszi sértésnek senki: ez a fórum érdekesebbnek bizonyult, mint egy-egy tanácsülés. Itt. ugyanis nem volt „napirend'. tehát nem korlátozta semmi a kérdések területét, de nem volt bizonyos mértékű „diplomáciai kötelezettség” sem, tehát a kérdések „jól fésül t- ségére” sem kellett vigyázni. Csupán a kulturált magatartás volt az alapfeltétel. Nem hiába kapta a nevét ez a fajta összejövetel a ró- , mai fórumról. Annáit idején ott is bárki kérdezhetett és véleményt mondhatott bármiről. Itt is, ezen ae estén is így volt ez. G. Molnár Ferenc Bölcselmek senki részére Mindig nagy ember szerettem volna lenni. Magas lettem. Hogy miért húszéves nőkről álmodoznak az ötvenéves férfiak? Amiért a huszonöt éves férfiakról álmodoznak a negyvenöt éves nők! • Ne higgy nekem: akkor is igazat mondok, ha ha- zudok. Higgyétek el, nincs rettenetesebb bilincs, meg- bonthatatlanabb falú börtön, kijárat nélküli labirintus, mint egy jó . asszony szerelme. • Ha apró kis vétkei lennének —. szeretném; ha néha lennének kis bűnei is — tisztelném; ha időnként orra is tudna bukni — a példaképem lenne. • A. hibátlan ember —> embertelen ember. Aki nem tud komolyan já tszani, az nem tud játszva élni. Azt mondjátok, nem vagyok következetes? De hiszen én következetesen következetten vagyok.! • I A zsonglőröknek kijáró csodálattal figyeltem mindig: hogyan képes két órát úgy beszélni, hogy közben ne mondjon semmik NI *f D. — Valami megoldást kellene találni — mondja a körzeti orvos. (Foto: Perl Márton) „Képviselő .asszony, azt szeretném mondani...”
