Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-06 / 285. szám

Megszervezett Hapireadem A tervszerű továbbképzés F ölösleges lenne fönn­akadni azon, hogy az Ällami ipar 1,4 milliárd fo­rint értékben szállított több árut a belkereskedelemnek júliusban, mint januárban. A készletezésben, a szállítási szerződések teljesítésében, az áru átadásában ezernyi ok bonyolult kölcsönhatása ját­szik közre. Ám az már el­gondolkoztató, hogy ugyan e két hónapot figyelembe vé­ve, a bruttó termelésben 17 százalékos eltérés tapasztal­ható. azaz ennyivel nagyobb árutömeget állított elő az ipar júliusban, a januárihoz mérten. Holott a dolgozók létszáma — nem tévedés a mosolygásra késztető adat — hat hónap alatt mindössze 300 fővel gyarapodott, ami nyilvánvalóan nem hozhatott kiugró fellendülést a terme­lésben. Hanem akkor mi? Az, hogy az ipari termelés lázgörbéje éppen csúcshoz érkezett, hogy azután megint lejusson a völgybe. Az egye­netlen munka a nagy eltéré­sek szülője. Ez nemcsak általában, az ipar egészére, hanem részle­teiben, az egyes iparágala-a értve is igaz. Hiszen például a műszeripar bruttó terme­lése éppen kétszerese volt júniusban a januárinak, ti­zenkét hónap átlagához viszo­nyítva. Persze, ne tagadjuk, bizonyos szezon jelleg — így a húsiparban, a konzervgyár- tó iparban és másutt — ér­vényesülését, jogosultságát, a népgazdaságilag indokolt fé­kezés és gyorsítás területen­kénti indokoltságát. Ezt azon­ban hiba lenne összetéveszte­ni a szervezetlenségből faka­dó egyenetlenséggel, az em­berek és eszközök hol túl nagy, hol túl csekély igény­űét hozzászólásban is el­hangzott a vélemény: en­nek a mostani beszámoló taggyűlésnek a vitája olyan színezetű, mintha nem is az apci Qualital III. párl­at apszervezetének a tagjai ülnének együtt, hanem va­lamelyik gazdasági fórum felső és középfokú vezetői. Mintha nem is az alapszer­vezet kommunistáinak mun­káját tették volna a mér­legre, hanem a vállalatgaz­dasági feladatait. Csakugyan, sokkal inkább volt nevezhető a taggyűlés jó részében termelési ta­nácskozásnak, mint kommu­nisták számvetésének. Igaz, a kommunistáknak a ter­meléshez is legalább „any- nyi” közük van, mint a po­litikai munkához. A tervek, a munkaszerve­zés, a termelési feladatok eredményei és nehézségei bi­zonyára azért kerültek ilyen túlsúlyba, mert erre min­den okuk megvan az apci- aknak. Mondhatjuk követ­keztetésként. Hiszen ha itt „nem szorítaná őket a ci­pő”, kevesebbet emlegették volna a gazdasági ügyeket. De az is igaz, hogy ennek a III-as alapszervezetnek a tagjai az „irodaházban” dol­goznak, köztük a gyár ve­zetői, tehát személyüket el sem tudják szakítani a vál­lalati ügyektől, mivel ezek foglalkoztatják őket „hiva­talból” is. Hiszen nem is csekély értékű dolgok ezek. Elég hivatkoznunk arra a hozzászólóra, aki többek kö­zött elmondta, hogy az önt­vénytervét a gyár 1970 óta még egyszer sem tudta tel­jesíteni. Az öntödék az idei összegezéskor csak olyan v^mot mutathatnak majd ami az 1970-es terv tel­jesítésének felelt volna meg. Pedig vninden évben emel­kedett a termelés azóta is. Vagy egy másik téma: az irodaház dolgozói a nyolc­órás munkaidejüket, a fel­mérések bizonvsága szerint. csak 61 százalékra használ­ják ki A gyárból engedél­lyel kilépőknek 96 százalé­ka nedig magánügyének in­zéséért hagyja el a portát: ez is tííább adalékként ke­rült szóba. Vagyis; nagyoa taamoly bevételével. Egyenletesen termelni annyit, mint mód­szeresen szervezni. Az alap­elvhez nem fér kétség. Ah­hoz már sokkal több, aho­gyan ez az alapelv a válla­latok, a gyárak gyakorlatá­ban testet ölt. Néhány, még kivételnek számító eset igazolja —, a ruházati iparban, a gépipar­ban —, hogy 30—35 százalé­kos termelékenységnöveke­dés ellenére a munkások a korábbinál sokkal nyugod- tabban végzik dolgukat, egy­mást követő teendőiket. Azért, mert a szervezési in­tézkedések végrehajtása után egyenletesebbé, megszerve­zett ritmusúvá vált a terme­lés. Ennek egyik haszna a termelékenység szembetűnő emelkedése. De csupán egy a sok közül. Mert ugyan­ilyen fontosságúnak tarthat­juk az emberekre háruló ter­hek mind személyek közötti, mind időbeni arányosabb megoszlását, a vállalati bel­ső szervezet feszültséggócai­nak fölszámolását, s így to­vább. Tüneteket kereső hálónkon fennakadnak hónapok, ami­kor a gyapjúszövet-termelés 600 ezer négyzetméterrel na­gyobb, mint a másikban, s ez bizony húsz százaléka a teljes havi mennyiségnek, amit a gyárak kibocsátanak. Az ember azt gondolná, eset­leg új üzem kezdte meg a munkát, s ezért a nagy nö­vekedés. A feltételezés alap­talan. Csupán jobban kijött a lépés. Erre azonban a ter­melésben — a tervszerű,szer­vezett termelésben — nem lehet hagyatkozni; az áru nem a szerencse szülötte. Mint ahogy a hazai termelé­sű gépipari fogyasztási cik­ritmus f kék némelyjke — némelyi­ke? legtöbbje! — szintén 10— 15 ezer darabos mennyiségi eltérésekkel ugrál föl-le a hó­napok lépcsőfokain. Igaz, a billegés esetleg ki­egyenlítődik a kereskede­lemben, talán az exportban is, de vajon ezt teszi agyár­tóasztaloknál, az idegrend­szerekben, a munkások, al­kalmazottak hol végső hatá­rig történő megterhelésében, hol képességeik tizedének igénylésében? A szervezet­lenség — s következménye, a termelés egyenetlensége, a termék minőségromlása, a költségek indokolatlan növe­kedése — olyan betegség, mely a test minden részére kihat. Ha hatalmába keríti a kezet, akkor a láb sem ke­rüli el. Gondoljuk csak meg, mi történnék testünkkel — életünkkel! —, ha vegetatív idegrendszerünk parancsai alapján a szív úgy vélné, dobbanok öt perc alatt any- nyit, mint egyébként tíz alatt kellene, s akkor öt percre megállhatok... K éptelenség? De hiszen nem egy vállalat szer­vezete e képtelenséget ismét­li hétről hétre, hónapról hó­napra. Lélekszakadva rohan a csúcsra, aritmiás zavarai­ra nem ügyelve, hogy utána beletörődő magatehetetlen­séggel csússzék le a völgybe. A szervezés — előbbi hason­latunknál maradva — csak első szakaszában a beteg szervezet gyógyítása. Azt kö­vetően maga az egészséges szervezet létezésének módja. Ez utóbbiért kár áhítozni addig, míg a gyógyítás nem zajlott le. S esetünkben ez azért egyszerűbb, mert gyó­gyítónak és gyógyulónak egy­nek kell lennie. M. O. Ezekben a napokban kü­lönösen sok tennivalójuk akad az állami szervek, gaz­dasági egységek, intézmé­nyek személyzeti vezetőinek, oktatási előadóinak. Most készítik ugyanis a több év­re szóló továbbképzési, be­iskolázási terveket. Nagy fi­gyelmet, gondos körültekin­tést igénylő munka ez, hi­szen nem kisebb dologról van szó: el kell dönteni, hogy jövőre és a követke­ző években hol képezzék magukat a különböző veze­tő posztokon dolgozó embe­rek, illetve azok, akik rövi- debb-hosszabb időn belül vezetők lehetnek. A Központi Bizottság ká­der- és személyzeti munká­ról szóló határozata egyik részterületének gyakorlati megvalósítása van tehát na­pirenden. Korántsem arról van szó, hogy a politikai, szakmai képzés valamiféle kiváltságos primér helyzetet foglalna el a kádermunka összességében. Csak része az egésznek — talán nem is a leglényegesebb. Mégis vall­juk, hogy a tanulásra, to­vábbképzésre vonatkozó he­lyes célkitűzések következe­tes érvényesítése nélkül aligha lehet előrelépni. Kik tanuljanak? Az előkészítés, a személy szerinti kiválasztás egyik legalapvetőbb feltétele az, hogy mindenekelőtt azok ta­nuljanak, akiknek jelenlegi munkakörüknél, beosztásuk­nál fogva a legnagyobb szükségük van a hiánvzó is­meretek megszerzésére. Már­is tapasztalható, hogy ug­rásszerűen megnőtt a tanu­lási kedv, nagyon sokan vállalkoznak politikai és szakmai tudásuk bővítésére, új ismeretek megszerzésére. Amikor joggal kimondjuk, hogy e jelenseg örvendetes, ugyanakkor hozzá kell ten­nünk azt is, hogy a „min­denki tanul” nem egyenlő a tervszerű továbbképzés meg­valósításával. Tehát ezúttal az önkéntes jelentkezés gya­korlatához messzemenő terv- szerűségnek kell párosulnia. Miért hangsúlyozzuk ezt? Helyenként mechanikusan készítik elő a továbbképzést, nem a reális igény és szük­séglet szerint. Valamiféle rosszul értelmezett számsze­rűségre törekednek — mond­ván, „ne érje szó a ház ele­jét” — Inkább tamílni kül­dik azokat is, akiknek nem szükséges, vagy éppenséggel nincsenek felkészülve a. bo­nyolultabb ismeretek befo­gadására. jNem elég c»sk megnyerni De nézzük tovább. Nem elegendő, ha ezúttal csalt a vezetők továbbtanulását ter­vezik. Gondoskodni kell ró­la, hogy az eddigieknél jó­val több tehetséges munkás elinduljon az ismeretszerzés olykor nem könnyű, ám mégiscsak végigjárható út­ján. Mindezt azért mondjuk el, mert tapasztalható, fő­ként a termelő egységekben, hogy csak a közép- és fel­sőbb vezetők politikai, szak­mai és vezetési ismereteit teszik mérlegre. Az utánpót­lásra, tanulásra alkalmas je­lölteket viszont szélesebb körből kell kiválasztani. Ez nyilván több munkával jár, de annál nagyobb eredményt ígér. Persze a fizikai dolgozók továbbképzését, beiskolázá­sát sem lehet rutinszerűen megoldani. Nem elég, ha si­kerül megnyerni a mun­kást a tanulás számára, ha­nem megfelelő feltételeket kell teremteni ahhoz, hogy zavartalanul tanulhasson, anyagi vagy egyéb hátrá­nyok ne érjék emiatt/ Tulajdonképpen most kell újra megteremteni egy tar­talmában, módszerében egy-' aránt megfelelő képzési rendszert, amelynek segítsé­gével a tehetséges fizikai dolgozók, nők és fiatalok fo­lyamatosan felkészülhetnek a politikai munkára, köz­életre vagy akár az állami, társadalmi és gazdasági irá­nyító tevékenységre. Most, amikor készülődünk pártunk soron következő XI. kong­resszusára, különös jelentő­sége van a fizikai dolgozók testületi . munkára történő felkészítésének. Ezért a to« vábbképzési tervek összeállí­tásakor ezt is szem előtt, kell tartani. közérdekű munka Jó példa akad bőven. Me­gyénkben is szervezett tan­folyamon készülnek az üze­meit által javesolt fiatal munkások középiskolai, il­letve főiskolai tanulmánya­ikra. A megyei oktatási igazgatóságon tanfolyamat szerveztek olyan fizikai dol­gozók részére, akiket vi­szontláthatunk majd a me­gye politikai közéletében. Visszakanyarodva a to­vábbképzési tervekhez: el­készítésükért aligha lehet egyedül a személyzeti mun­kát végzőket felelőssé tenni. Az egyéni és csoportérdek összeötvöződik a társadalom egészének érdekeivel. Az is­mert mondás, hogy „magad­nak tanulsz”, ma sokkal ösz- szetettebb, s valójában új­szerű értelmezést kap. E közérdekű munka ered­ményes elvégzéséhez nagy segítséget nyújtanak a párt- szervezetek. Nemcsak segí­tik, de irányítják és ellenőr­zik is az előkészületeket. Az, MSZMP Központi Bizottsá­ga tavaly novemberi —- s káder- és személyzeti mun­ka főbb feladatairól szóló — határozata, valamint a helyi végrehajtást szolgáló megyei pártbizottsági intézkedési terv sokoldalúan megszabja a feladatokat A tennivaló maradéktalan végrehajtása,’ gyakorlati megvalósítása,' egyúttal a pártszervezetek,® kommunisták kongresszus? felkészülésének folyamatát)® is beletartozik. Szabó Atme A taggyűlésekről jelentjüks A középpontban a termelési kérdések Az apci Qualital III-as alapszervezete kettéválik dolgok hangzottak el, az kétségtelen. De csak általá­ban, sohasem a pártszerve­zet tagjaira szabva, legfel­jebb úgy említve az ügye­ket, hogy ebben és ebben a kommunistáknak is példát kell mutatniuk. Kétségtelen az is, hogy a gazdasági és termelési kér­dések hosszadalmas fejtege­tése során a jelenlevők egy része elkezdett halkan sus- ’ torogni, erről is, arról is. Mielőtt bárki félreérthet­né: a kommunistákra na­gyon is rájuk tartozik mind­az, ami a gyárkerítésen be­lül zajlik, a gépeknél, a mű­helyekben vagy a raktárak­ban. De a taggyűlésen nem lehet olyan légkör, mint a termelési tanácskozáson. Eb­ben az ügyben az alapszer­vezet vezetőit is bátran le­het figyelmeztetni: ne en­gedjék a hozzászólások so­rán a napirendet „elvinni” más irányba. A hozzászólók pedig fegyelmezzék magu­kat, és tartsák mondaniva­lójukat a megadott terüle­ten. Ezek után kanyarodjunk vissza a vezetőség által elő­terjesztett beszámolóra, amely nagyon sokoldalúan és alaposan elemezte az el­telt négy év munkáját, an­nak eredményeit és hiá­nyosságait is. Sok szép meg­állapítást sorolhattak fel a pezsgő politikai életről, a szakmai és ideológiai kép­zés jeles eredményeiről, a pártépítésről és még több másról is. De nem hallgat­ták el a véleményüket ott sem, ahol bírálni kel­lett. Végül: az eddigi szerve­zeti felépítésben jelentős változást mondtak ki haté- rozatilag a pártszervezet tagjai. Tekintettel a magas taglétszámra, elhatározták, hogy két alapszervezetre oszlanak szét. Ezzel is elő akarják segíteni azt. hogy az alapszervezet élete felpezs­düljön a munkában is azo­nos területen vagy közel hasonló területen dolgozók egy szervezethez tartozza­nak, gondjaik, problémáik, de feladataik is egyezzenek, tehát ezekről tárgyalni, vi­tán!, ss. eredményhes toé&§­tő megoldásokat keresni: közös ügyük legyen. Helytelen lenne a mostani taggyűlés alapján megítélni a III-as alapszervezet tevé­kenységét, ahogy ezt koráb­ban elmondtuk, mivel agyá­ri pártbizottság is úgy fog­lalta össze a véleményéter­ről a szervezetről, hogy az elmúlt négy év során jó munkát végzett. És ez a döntő, még a mi mostani kritikai megjegyzésünkkel együtt is. (gmf) Salgótarján Kemerovo-lakótelepén 1968-ban adták át eeo első lakásokat. A lakótelep teljes elkészülte után 800 Io« kásbol áü majd. Képünkön: a fiatal lakótelep és ifjú lakói. {MTl-foto — Király Krisztina| — Igazából azt sem tu­dom, hogy kicsodák voltak, harminc esztendő után is alig tudok róluk valamit, mégis gyakran eszembe jut­nak. Különösen ilyentájt, de­cemberben, a felszabadulás évfordulója idején... Középkorú munkásasszony emlékezik, beszél így Petőfi- bánya egyik takaros, kertes családi házában. Levele hí­vott a találkozóra. Egy olda­lon néhány sor: elmondana néhány epizódot az életéből. Néhány nap történetét. Ha érdekel bennünket. Ülünk a nagy szobában, s- hallgatjuk Telek Jánosáét: — Még jóval a szovjet ka­tonák megjelenése előtt, az egyik vasárnapon, úgy ebéd után, nekivágtunk a hegynek, hogy átsétáljunk Rózsaszent- mártonba egy kis látogatás­ra, Ocsovaiékhoz, A mostani gázcsere-telep mellett veze­tett az utunk, s ahogy me­gyünk, arrébb, a „sturdék”- ban egyszer csak megpillan­tunk egy férfit. Fekete siltes sapkában állt, katonakabát­ban, civilnadrágban, s mikor közelebb értünk, megszólí­tott. Kérdezte, hogy hová. kihez megyünk, s vannak-e Pernyepusztán, Selypen né­met katonák. Aztán meg a nevünkre volt kíváncsi és arra, hogy hol lakunk. Sor­ban, mindenre válaszoltunk, s erre az idegen, láthatóan megnyugodott. Utána pedig azt mondta, hogy ha a te­lepen netalán elfognák őt, vagy valamelyiküket — s ekkor láttam, hagy társai is vannak —, hát a férjemre mvathozmk mosd,, bátrát­Hősök a ködben juknak, régi ismerősüknek nevezik magukat. Amit ne feledjek. Különben, lehetőleg még sötétedés előtt igyekez­zünk vissza, hogy felismerje­nek bennünket. Ne féljünk tőlük, felőlük nyugodtak te­hetünk. Nem bántanak... Ügy is lett: még napvilágon hazajöttünk. Útközben me­gint láttuk őket, emlékszem, heten voltak, álltak, s für­készték a vidéket... Soha többé nem találkoztam ve­lük. Eltűntek előlem. Csak jóval később, Heltai Tibortól hallottam, hogy szlovák par­tizánok voltak, s Ecséd kör­nyékén teljesítettek éppen feladatot. — Ki az a Heltai Tibor? — kíváncsiskodunk. — ö is egy érdekes kato­na volt.. Mint utóbb kide­rült, hosszú ideig dolgoztam körülötte a petőfibányai, ide­iglenes katonai ispotályban, mini „szesztra”, de tulajdon­képpen csak néhány éve tud­tam meg róla, hogy valamelyik szovjet egyenruha őt takar­ta. .. Régi emlékei színterére tért utóbb vissza, s ahogy érdeklődött az egykoriakról, úgy igazították hozzám, s akkor ismert fel. Azóta leve­lezünk. S bizonyságul előkerülnek a valamikori harcos sorai, meg egy sereg más emlék — kép, újságkivágás — a jóko­ra dobozból. Űjaftb írásokat mutat, frissebbeket — Ezt Tupcsijenko őrnagy­ról írták, válaszul, hogy ku­tattam utána... Mondhatom, véletlenül került elő a múlt­ból Tupcsijenko kapitány, vagy ahogyan mi ismertük: Iván, a kórházparancsnok is. A tv-ben fedeztem fel, egy visszaemlékezése alkalmával. A hangszíne volt előbb isme­rős, ahogy mondta: „Parr- nyapusszta, E csőd, Lőrinci, Salyp’’. Aztán amint jobban néztem, a vonásai is olyan­nak látszottak, mintha már láttam volna valahol. Míg egyszer csak felismertem: nini, hiszen ez a mi Ivá­nunk! Keresem azóta is, szeretnék vele beszélni, né­hány szót váltani, mert de­rék, jóravaló ember volt. S szeretnék vele örülni, hogy végül is, csak megmaradt a lába, amit a sebesülése után a legnagyobb rábeszélés el­lenére sem engedett levágni. Igaz, hogy most biceg, sán­tít, de, ahogyan láttam a képernyőn: jár. S ez a fő! — Hát Katyusa — kérdez­zük egy másik, emlegetett szovjet emberre utalva —, Katyusával mi van? — Katyusát, kedves Ka- tyuskánkat meg ebben a ké­peslapban láttam viszont, éppen az idén. Itt áll ni, az újságban, itt a többiek kö­zött, avval a sok kitüntetés­sel. Ö ápolónő volt a kór­házunkban, s nagyon sze­rettük. .. Már írtam neki is, s várom a válaszát. Eljön, mm-jön el? — kérdezgetem^ találgatom magamban. Ta» Ián... Nézzük, hallgatjuk az asz* szonyt S találgatjuk mi iss vajon miért akarta mindezt elmondani. Miért beszél any* nyi melegséggel a hangjában mindezekről, miért idézget» újra meg újra a ködbe ve« szett hősöket? Kíváncsian] már-már szólnánk, amikor más témába csapva, kérdés nélkül is válaszol vendéglá­tónk: — Különben, nagyot főri dúlt azóta a világ errefelé is. A telepi bérház szűkös kis lakásából a magunk építet­te új otthonba költöztünk^ Igaz, kölcsön kellett hozzád de már régen kiegyenlítettük a tartozásunkat, nem vártuk ki a határidőt. A gyerekek megnőttek: a fiam, aki ak­koriban négyesztendős volta művezető a gépüzemben, a kicsi lányom is asszony, itt dolgozik a boltban. A fia- máknak szép lakásuk van, a lányomék most építkeznek. Divatosabb a kertes ház... S a férjem? Aki betegen jött haza a háborúból? Ma is bírja a munkát. Többszörö­sen kitüntetett dolgozó, egy idő óta a tanműhelyben van, a fiatalok között. Jól érzi magát. S jól vagyunk vala­mennyien. .. Gyón! Gyula ém&zJsűgt & A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents