Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
Ellesett pillanatok A várakozás ideja,. (Foto: Kulcsár J.> Anyu befejezte a napi munkát, kezdődik a második műszak. (Foto: Bojár S.) Hogy micsoda ötletei vannak ennek a gyereknek? (Foto: Puskás Anikót Vallomások a nagy családról Szép s nagy család. Az élet igazi őrömét a gyermek hozhatja. Ezek nem csupán nagy szavak. Igazak is. El lehet gyönyörködni a nagylányban, ahogy féltő szeretettel veszi karjaiba a kistestvért, s még a kis méregzsákot is csodálni kell, amikor testvére védelmében, félredobva az iskolatáskát, ölre kel a nála nagyobbal is. S abban is sok az igazság, ezekben a családokban nevelkednek az önzetlenebb s közösségi emberek. Mert kisgyermekkoruktól kezdve, amikor egyáltalán eszméftii kezdenek, azt szokják meg. hogy tenni kell mindig egymásért is valamit. Am a nagy család nem csupán örömök forrása. Súlyos, nehéz gondoké is. Erről vallottak azok az édesanyák, édesapák, akik a közelmúltban egy beszélgetés résztvevőiként kaptak szót Budapesten. Lakó Istvánná Falun élünk. Munkánk, megélhetésünk ideköt a faluhoz, s nem is akarunk a városba költözni. Annyira nem, hogy itt építünk házat magunknak, mert eddig édes- anyáméknál szorongtunk a három gyerekkel. Ennyit nevelünk. Nagyon nehéz volt mellettük még építkezni is. Azt kérdezném, mi ott, a faluban élők és építkezők, akik már meglevő gyermeket nevelünk, miért jiem kapunk állami támogatást a családi házakhoz. Aki a városon építkezik, társas- vagy szövetkezeti házakban, ha még csupán csak vállalja a gyermeket, már kap értük 30 ezer forint kedvezményt. Mi nem kaphatnánk a meglevők után legalább 15—15 ezer forintot? Nagy László Hétgyerekes apa vagyok. Tulajdonképpen a feleségem helyett kerültem ide, aki most van otthon a legkisebbel. Én azt tenném nagyon is szóvá; meg kellene nézni alaposabban a támogatások rendszerét. Pedagógus vagyok. Két legnagyobb gyermekem már főiskolás. Tanítóképzőbe járnak apjuk munkájának folytatói lesznek. Létezik náluk az Eötvös- alap. Arra a célra, hogy nehezebb sorsú — tanító — pedagógusjelöltek — számára adjon anyagi támogatást. Ketten kértük a tantestületből. A másik kolléga, akinek egyetlen gyermeke van, az az egyre, havonta 500 forint segélyt kap. Mi a kettőre 300—300 forintot. Ügy érzem, sehogy sincs arányban... Balogh Lászlóné Nyolcgyermekes anya vagyok. Igyekszem elvégezni becsületesen a munkámat. Amellett a nyolc gyereket is neveljük, iskolában, óvodában nincs velük baj. Nem maradhatok otthon, bármennyire is sok a gyerek, s velük a munka, szükség van a teljes fizetésemre, mert legalább nagyjából lépést akarunk tartani másokkal, hogy a gyerekek ng érezzék annyira anyagi hátrányát annak, hogy nagy családban nőnek fel. Nagyon sokszor elgondolkozom egy-egy rendkí-' vüli előléptetésnél, fizetésrendezésnél. Vajon annál, aki rendesen, lelkiismeretesen végzi munkahelyén a tennivalóját, s ugyanakkor odahaza is több gyereket nevel, mikor veszik figyelembe, hogy társadalmi szempontból is kétszeresen hasznos a tevékenysége? Sokszor előfordul, hogy ugyanúgy dolgozó, egyforma végzettséggel rendelkező nő közül az lesz jobban megfizetve, aki nem nevel gyereket. Kiss Petemé Nyolc fiam van. Nagyon büszke vagyok mind a nyolcra. Tanulnak, s mind megállta eddig a helyét. Nem is a velük kapcsolatos gondokról beszélnék, hanem az emberek magatartásáról. Amikor valahol azt mondom, nyolc fiam van, úgy néznek rám. mintha egyenesen a Marsról jöttem volna. Mikulás előtt ajándékokat vásároltam, még a katonafiam sem maradt ki. Egyúttal vettem a négy testvérgyereknek is. Amikor leszámlázták. megkérdezték: közületi blokkot parancsol? El sem tudják képzelni, hogy egy családon belül is akadhat gazdája ennyi mikuláscsomagnak. És sajnálnak. Ez az, amit legkevésbé tudok elviselni. Minden mást jobban. Talán ezért is jutott eszembe, szóvá teszem, nem mindegy az, hogyan adnak segítséget a nagycsaládosoknak. Mert az elv, a segítség elve nagyon szép, de ahogy adják, az néha sértő, bántó. Például, ha valahol hatnyolc gyerek van és a pedagógusok tudják, hogy a család nehezebb anyagi körülmények között él. miért kell kérni a segítséget. Tálán még a segítségadásban is differenciálni kellene a családok között. Tolnai Miklósné Mindenről esett itt már szó. Én csak egy gondomról beszélnék, ami azonban nemcsak az én gondom. A lakások mérete. Nálunk három gyerek van. 32 négyzetméter .alapterületű lakásban lakunk. A három gyerek met lett — miután a férjem köz ben beteg lett és rokkant nem tudtuk összeszedni i minőségi cseréhez szüksége összeget. De ha azt nézem hogy a szomszédban nég; gyerekkel laknak egy kétszo bás, 62 négyzetméternyi alap területű lakásban, az sen jobb. Amikor arra bátorítanánk buzdítanánk a családokai hogy legyen három, esetlei négy gyerek, akkor a laka sok tervezőit is figyelmeztet ni kellene, ne csak egy gyér meket vállaló családoknál tervezzék a lakásokat. Mer igaz, amikor az albérlet utál megkaptuk ezt a szűk la kást, annyira örültünk, hős; eleinte észre sem vettük, mi lyen kicsi. De nőttek a gye rekek és a lakás nem nőt velük. Valami olyasmit kel lene kitalálni, hogy a iaká sokat aszerint utalják k mekkora a család. Ha elrö pülnek a gyerekek a család fészekből, s ismét csak két ten, hárman maradnak, ak kor adják át a helyüket a újabb nagvcsaládoknak. Ta Ián ez lenne átmenetileg megoldás... Egy kis statisztika 1950 óta Heves megyében alacsony az él- veszületések arányszáma. Szinte kivétel nélkül, évről évre az országos átlag mögött marad, pedig az sem valami szívderítő. A megye lakossága fogy és elöregszik. S ez nem / A megye népesedési mutatója, az országos számokkal összehasonlítva; a fehér hasáb az országos számokat, a fekete a megyei adatokat illusztrálja. magyarázható csupán azzal, hogy az Spare sodás más országrészek felé vitte a fiatalé kát. 1965-ben értük el a mélypontot: 12 e2 relékkel. Ez az esztendő talán fordulópont. Legs lábbis a számok ezt mutatják. Ebben má érezhető azoknak az intézkedéseknek a ha tása, amelyek a gyermekes családokat támo gatják, a fiatal anyák helyzetén kívánna! segíteni. Mindenesetre azt sem szabad az ér tékelésnél figyelmen kívül hagyni, hogy a 1951—54-es demográfiai csúcs eredménye ként éppen most kerültek az akkor születet lányok abba a korba, amikor világra hozzál gyermekeiket. A kettő együtt magyarázza a fordulatot talán így is lehetne fogalmazni. S ami ezen túl még van. Az év első ki lene hónapjában 900 gyermekkel több látt. meg a napvilágot megyénkben, minit az elő ző esztendő első kilenc hónapjában. De má változásokról is beszélhetünk. Az év első ki lene hónapjában 1498 asszonnyal több je lentkezett terhességi tanácsadásra, mintako rággi év hasonló időszakában. Ezzel párhu zamosan még egy adatot érdemes megeml í teni; 1892 nővel kevesebb jelentkezett, hog megszakíttassa nem kívánt terhességét. Nőtt a megyében a gyermekintézményekr előirányzott fejlesztési összeg, a társadalrr megmozdulás, hogy több legyen az óvoda bölcsődei férőhely. Az üzemek részesedés alapjainak felosztásánál is jelentős helyei szerepel vagy a saját, vagy a lakóterület böl csődéjének, óvodájának fejlesztése. Csak eg dologról nem szól még a statisztika — hisze jószerivel nem is mérhető —, az embere gondolkodásában a változás még lassú, gyermeket vállaló — a több gyermeket vál Laló családokkal, anyákkal szemben még ke ránt sincs olyan megértés, amilyenre szüksé lenne. Reméljük, az idő ezt is meghozza. A harmadikat várjuk... „Az egri megyei kórházban, először szült gyermekágyasok körében, gyors interjúmódszerrel végzett felmérések szerint, a további szülési Iszándék 96— 98 százalékban csak a második gyermekre irányul... (A megyei tanács egészség- ügyi osztályának jelentéséből.) Igen. Karácsonyra talán itt is lesz már a kicsi. A harmadik. A két nagy, már alig várja. Mondták is valamelyik este: Anyu, de jó lenne, ha a fa alatt itt volna a kisbaba. A kislány. A család most várakozik, kislányt vár a három „férfi”. Az apjuk meg a két fiú. Én csak intem őket, várjatok, lehet, hogy ő is fiú lesz és nem szabad, hogy csalódást érezzétek. De a lelkem mélyén én is reménykedem, talán kislány lesz. de azt sem bánom, ha fiú. Tudja, ilyenkor az ember már azt mondja, mindegy, csak egészséges legyen, csak szerencsésen túl legyünk rajta mind a ket- ten. f. Hogy a' harmadik? Érdekes volt. Életemben talán először tudtam megérezni komolyan, ki mit mond és közben hogyan érez. Talán érzékenyebb lettem. Volt, aki egyszerűen nem akarta elhinni, hogy vállalkozom a harmadikra. Volt, akinek a hangjából kicsendült, hogy sajnál érte, volt, aki nyíltan meg is mondta, nem helyesli, s csak kevesen olyanok, akik megértettek. Ügy látszik, az emberek többsége csakugyan nem tudja elképzelni saját családjában a harmadikat. Az ötvenes években kerültünk össze a férjemmel. Náluk négy gyerek volt, mi ketten nőttünk fel. Mikor az elsőt vártam, valamiért panaszkodtam, már nem is emlékszem rá miről volt szó, s valaki megjegyezte a családban; majd a harmadik könnyebb lesz. Nekem harmadik? A férjem ráfelelte: Te is kibírod, mint édesanyám. Keservesen sírni kezdtem. Én és három gyerek. Elképzelni sem tudtam. Most már azt nem tudnám elképzelni, hogy ne legyen. Hogy a férjem mit szólt hozzá? Akartuk. A munkahelyemen? Először nem akarták elhinni, azt mondták, tréfálok. Eleinte csakugyan nem vették komolyan. Aztán megtette mindenki a maga helyeslő, vagy helytelenítő megjegyzését. Az utóbbiakkal igyekeztem nem törődni. Ez az én ügyem meg a férjemé és még a gyerekekre tartozik, akik már teljesen megbarátkoztak a gondolattal, hogy tovább nő a család. Hogy a kisszobán hárman osztoznak idővel. Az emberek, néha furcsáik, még olyan megjegyzéseket is hallottam, hogy: így akartok nagyobb lakáshoz jutni? Ez pedig meg sem fordult a fejünkben. Annyira nem, hogy gondolatban az alatt a kilenc hónap alatt százszor átrendeztük a lakást, hogy a kiságynak igazán jó helyet találjunk. Visszatérve a munkahelyre. Nem volnék egészen őszinte, ha azt mondanám, hogy minden rendben van. Mikor a második után visz- szamentem a gyermekgondozási segélyről, csak akkor vettem észre, hogy háromnégyszáz forinttal maradtam el a többiektől. Nem is rendezték, csak amikor az általános bérrendezésre került sor. Akkor értem utol azokat, akik közben nem szültek. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, jobban öda kellene figyelniük a munkahelyi vezetőknek, az anyákra is. Eléggé reális emberek vagyunk a férjemmel együtt. Tudjuk, hogy a harmadik gyereket is nekünk kell eltartani, felnevelni. S azt is, hogy többfelé oszlik a fizetés, kevesebb jut egyre. De én nagyon bízom. Legfeljebb nekem, vagy a férjemnek valamit nem, vagy a tervezettnél későbl vesszük meg. A gyerekek nek előteremtjük ami kell. I úgy vagyok a gyerekekkel is Látom a többi családoknál hogy sokkal jobban szereti egymást a gyerekek, sem hogy ne értenék meg, h valamit nem két-, haner háromfelé kell osztani. Az tapasztalatom, a nagyobb lé' számú családokban, megél több, szerényebb fi atal o nőnek fel, kevesebb bennü az önzés. Érzéseket, anyai érzést m héz szavakba önteni. Ezéi nehéz magyarázni /is, miéi vállal az ember harmadíka Mind a ketten szeretjük gyermeket, s úgy érezzül anyagilag is olyan helyzei ben vagyunk, hogy jöhe Hogy később szűknek bizo nyúl a két szoba, hogy nen a legutolsó divat szerint öl tözünk majd? Hát ez lenn az életben a legfontosabb Nekünk nem. Nekünk gyerek. A gyerekek. Má alig várjuk, hogy itt le gyen. A karácsonyfa alat talán már öten állunk. Vág; talán éppen azokban az órák ban érkezik. Akár így less akár úgy, hozzánk az örö met, a boldogságot hozz; majd. Elmondta: B. Tiborné egri asszony Irta és összeállította: Deák Rózsi
