Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

— Árammérőket hitelesí­tettem akkoriban, a központi telepen dolgoztam. Novem­ber közepe lehetett 1944-ben, amikor hivatott az Igazgató, hogy menjek vele. Ekkor már nagyon kevesen voltunk, nem tudtunk áramot sem adni a városnak. A kiürítés miatt kellett mennem, úgy rendel­kezett a hadiüzemek egri pa­rancsnoka, hogy a Felvidékre keli szállítani a Villamos R. T. vagyonát. Én nem mentem be az igazgatóval a tárgya­lásra, kinn hallgatóztam. Amikor kijött, azt mondta nekem halkan: „Zárja be, Németh úr, a kaput és sen­kinek ki ne nyissa!" Tudta ő, hogy itt egyszer vége lesz a zűrzavarnak, s aztán újra áramot kell adni. Ki végezné el ezt a munkát, ha nem mi? ... © G O O Németh úr, ahogy a főnöke szólította, Pali sógor, ahogy ' a társai nevezték: Cs. Németh Pál villanyszerelő, Stolmayer Józseffel és néhány másik munkatársával már másnap összedugta a fejét. Hogyan tovább? Kopogtattak az igaz­gató lakásán: elásták a tár­saság pénzét, megvannak a szerszámok is, villanyra szükség van, legjobban abban bízhatnak, hogy Barcika felől kapnak áramot. 93 kilométeres vonal, 709 villanyoszloppal, amelyből több mint száz helyett újat kell állítani. Ez volt a feladat. A barcikai kiserőmű, amelyet Miskolc körzetébe is bekap­csoltak, 4,5 megawattos volt. Epernek és Icözvetlen körze­tének mai csúcsfogyasztása 45 megawatt. G © O O — December 12-ón még heten voltunk a brigádban, amely vállalkozott a felújí­tásra — emlékezik vissza De­li István, a gárda egykori tagja, most vállalati igazgató. Mentünk, mert élni akartunk. De hát ellátás, az bizony nem nagyon volt: kukorica, sült- krumpli váltogatta egymást az étlapunkon, s a pénz, amit az elrejtett ládikából kaptunk egy ideig, az is egyre keve­sebbet ért. — A város szélén, a Sas úton kezdtük a munkát Jól emlékszem, december 12-én nagy sort láttunk az utcán, a hentesüzlet előtt Híre ment, hogy ló vagy valami­lyen n\ás állat húsát mérik. A csoportunk kis tanakodás után úgy döntött, hogy nem állunk sorba, gyűjtjük to­vább az elszakadt vezetéke­ket Alighogy szétszéledtünk, német repülőgépek jelentek meg, bombákat szórtak, vé- giggéppuskázták a várakozó tömeget. Harminchármán Fényt hoztak... haltak meg; ha akkor sor­ba állunk, most kevesebben emlékezhetünk azokra az időkre... — Otthonról elmentünk — mondja Cs. Németh Pál —, hogy legalább azt a kevés ennivalót, amit megtakarítot­tunk, ne pusztítsuk, marad­jon a gyerekeknek. Nem gon­doltuk, mibe fogunk, csak azt tudtuk, csinálnunk kell, így lesz jó a városnak is, ne­künk is. Ahogy Egertől távo­lodtunk, csatlakoztak hoz­zánk az ostorosi, a mezőkö­vesdi, a mezőkeresztes! kör­zetszerelők. Többen lettünk s a szovjet katonáktól néha kaptunk kolbászt meg babot, az étrend is változatosabb lett. Igaz, sokat fagyo6kod- tunk„ de a kedvünk azért mégiscsak jobb volt. Halad­tunk, rongyosan, cipekedve a cél felé. G G G Q Simon Antal, nyugdíjas igazgató Mezőkövesd környé­kén csatlakozott a csoport­jával a brigádhoz: — Ernőd határát elérve, egy kisegítő csoporttal talál­koztunk, így ugorhattunk Görömböly községig. Fagyott talajon, nagy hidegben gyűj­tögettük a leszakadt villany- drótokat. Helyőcsaba és Má- lyi között feszítettük ki az új vezetéket, amikor egyik tár­sunk lába alatt akna robbant. Feldobta a levegőbe, egyik lá­bát bokájánál leszakította. A helyszínre érkező tűzszeré­szek másnap negyvenkilenc aknát szedtek ki ott, ahol mi órákon keresztül mászkál­tunk, szedegettünk. — Híg levest ettünk, eset­leg egy-egy tojást, teát sze- derlevélből főztünk. S ettől a naptól kezdve kísérőnk volt a rettegés is: mikor lépünk aknára ... Még jó, hogy a gyakorló mérnök Molnár Jóska, a vidám természetű Geml Józsi bácsi, Szóró Jó­zsef, a főszerelő, igyekeztek lelket verni a kis csapatba. — Hogy haza tudtunk-e járni? Hát kezdetben, amikor még gyalog érdemes volt, igen. De később már nem sok értelme volt próbálkozni. A vasútállomáson előbb „tetű- mentességi igazolványt” kel­lett szerezni, aztán mehet­tünk a sínek közé válogatni, hogy melyik katonavonat te­tejére kapaszkodjunk fel. Ilyesmire persze hogy ritkán vállalkozik az ember. O O O G Az emlékezet szívesebben őrzi meg az olyan története­ket, amelyeken most, har­minc év után könnyebb szív­vél, még inkább derülhet, aki ha'lgatja. — Zahar János a csap­ágyakat szerette gyűjteni. Minden elhagyott gépet, ami csak utunkba* akadt, átvizs­gált, szétszerelt. Érthető, hi­szen az ilyen alkatrészekért ennivalót lehetett szerezni a falvakban. Egyszer egy re­pülő roncsára bukkant, men­ten belebújt, s kis idő múlva halljuk ám, hogy nagyon kiabál. Beszorult a gép far­kába, csak úgy kalimpáltak kifelé a lábai .. — Mezőnyárádon nem ju­tottunk éjszakai szálláshoz. Az ottani szalézi rendházhoz ko­pogtattunk be. adjanak helyet éjszakára. Adnak, volt a vá­lasz, de csak akkor, ha mind­egyikünk elvégzi a gyónást, áldozást. Gyóntunk, áldoz­tunk mi egész este. A Pali sógor, amikor imádkoztuk a penitenciát, egyszer csak el­unta a térdeplést, felállt. Odamegy hozzá egy pap, azt mondja neki: Térdelj csak vissza, fiam, nem imádkoztál te még eleget!... O G O G Egyes számú oszlop, Bar­cika határában. Szép tavaszi idő volt már akisor, mire idáig elértek. Ölelte, körül­ugrálta a lerongyolódott csa­pat az utolsó villanypóznát, mint valami kegytárgyat. Miskolcon kenyérrel, Barci- kán az erőműnél fürdővel, meleg étellel várták az épí­tőket. Három napig tartó próba, vonalellenőrzés, aztán május 9-én, a győzelem nap­ján, újra Egerben, ahol Ko­vács János főmérnökkel együtt a transzformátorház­ban izgatottan várták a kap­csolást És a második próbál­kozás — sikerült... Fél év után újra kigyúlt a fény Egerben. Bor került élő — ki tudja honnan — koccintot­tak, egymás nyakába borul­tak az emberek. Miért csinálták, miért vál­lalták, mi hajtotta őket öt hó­napon át? Amikor harminc év után újra találkoztak, az ország minden részébe szét­szóródott munkásemberek, hogy emlékezzenek, akkor sem tudtak pontos választ adni erre a kérdésre. Közü­lük sokan vezetők lettek, a brigád tagjainak fele már nyugdíjas, sokuk arcvonásait már csak megsárgult fényké­pek őrzik, öntudatból tették? Kommunista helytállás ösz­tönözte őket? Alig volt kö­zöttük párttag. Talán csak egyszerűen élni akartak a túlélés után. S bár nemigen mondta nekik senki, de érez­ték: maguknak építik az or­szágot. Érezték, rájuk, gye­rekeikre világít majd a fény. amit ők hoztak ... Hekeli Sándor Orom is, gond is Község, Aki.- Bélapátfalván jár, egy idő óta szembetűnő változá­soknak .lehet a tanúja: megélénkült a község, a szo­kásosnál is sokkal nagyobb a forgalom. Többen járnak az utcákon, mint azelőtt, sű­rűbben forognak a gépko­csik, zajosabb a település, a határ. Itt is. ott is erőtelje­sen építkeznek: dombokat faragnak, utat és patakot te­relnek. Roppant vállalkozást emlegetnek, A község valósággal újra születik. Az ősi földből friss hajtás sarjad, amin nem győznek csodálkozni még az oly szép kort megsüt embe­rek is, mint a helység leg­idősebbjei: a 93 esztendős Somodi Jánosné, vagy pél­dául a közel 90 éves Mikó Bacsó János. S bámul a vonattal mega közúton érkezett idegen is, akit hatalmas betonszerke­zetek fogadnak máris, pe­dig — mint büszkélkednek a bélapátfalviak — még igen csak az elején tartanak a munkának. A sokat ígérő tervek megvalósításának, amelynek során óriási, mo­dem cementgyár születik itt, a Bükk szélén, s még egy sereg más, korszerű — vá­rosias — létesítmény, ala­posan átformálván a falu mostani képét... G © G G A búcsúzó öreg gyárban Mikó Antal párttitkár és Nagy János műszaki osz­tályvezető, leplezetlen öröm­mel, lelkesedéssel mutogatja az egyik fiókból előkerült térképeken: — Ilyen lesz majd az új nagyüzem, s ©milyen a la­kótelep, a faluközpont. Rö­videsen talán rá sem lehet ismerni Bélapátfalvára! Aztán — mintegy önira- guktól is bocsánatot kérve — hirtelen „mentegetőznek” — No, persze, nem állít­juk azért, hogy olyan köny- nyű lesz elfelejteni ezt a mostani gyárat, hiszen any- nyira hozzánőtt a község­hez. annyira egy' velünk. S igazán, végségére is olyan becsületesen szolgál, hogy bizony ritkaság! Egyetlen példa: amíg általában a 300 termelő nap jelenti korunk­ban a világszínvonalat, ez az üzem tavaly is 328 na­pon át dolgozott. A párttitkár meghatottsá­gában, hangjának melegsé­gében — családi emlékek. Az édesapja valamikor együtt kezdett a gyárral, s ő maga is itt töltötte eddi­Kossuth-díjas tss-elnök... Farkas József, a bodonyi termelőszövetkezet elnöke, igen szívós, kitartó ember, A szó szoros értelmében egyszer szinte arról a bizonyos ^túl­partról” jött vissza — súlyos betegségből —, legutóbb pe­dig a nyugdíjasok nyugal­mát cserélte fel, hogy egy közösség élén annak javára szolgáljon.. . — Csak a betegség, amely oly gyakran kínoz az utóbbi években, vesz le a lábamról egy-egy időre — mondja, s megigazítja magán a takarót. Arcán, homlokán most Í6 jól látszik az elmúlt napok, he­tek szenvedése. Újra ágynak esett. Felesége szótlan csen­dességgel tesz-vesz a kony­hában, s csak óvatosan nyit­ja ránk az ajtót, hogy beje­lentse: újra érkezett valaki a szövetkezetből, beszélni sze­retne vele. Mert így van ám ez: az elnöknek még a beteg­ágyban is meg kell hallgat­nia, ha valami fontosat akar valaki mondani. A bodonyi termelőszövetkezetben pedig, amíg az előző években alapo­san szétzilált közös gazdaság meg nem szilárdul, bőséggel akadnak fontos dolgok, ame­lyeket az elnöknek meg kell hallgatnia. O O O G Annak idején, a felsza- dulás esztendejében ő is egyike volt annak a majdnem kétszáz nincstelen bodonyi summásnak, akik — mert.itt­hon oly keserves volt azelőtt 1974. december 25* szerda az élet — élve az akkori le­hetőséggel, áttelepültek a Du­nántúlra, Fejér megyébe. Jártak már ott máskor is, az előző években — summássá- gon. Ez a mostani 1945-ös „utazás” azonban egészen más volt. Fészekrakás. Ott­honteremtés. Ezek a szavak illettek rá leginkább. — Egykori uradalmi cselé­dek és volt summások. Jól összeillettünk, nem volt el­lentét köztünk. Én még itt­hon. Bodonyban tagja lettem a pártnak, s ott a „másik Bo­donyban”, Besenyőn egyik szervezője, irányítója lettem a földosztásnak. Magam is kap­tam előbb nyolc, majd később még öt holdat. Azon kezdtem a gazdálkodást. Közben a fa­lusi pártalapszervezetben megválasztottak titkárrá, s funMciómat a gazdálkodás mellett, főleg az esti órákban kellett gyakorolnom. Akkori­ban még mindig este voltak a gyűlések faluhelyen... Három évig tartott mindez: a nyitány. Tele a koalíciós idők pártharcaival. Farkas József állta a sarat. Ezt bizo­nyítja az is, hogy amikor 1949-ben megalakult Felső- Besnyőpusztán a termelőszö­vetkezet, őt választották meg elnöknek. Azonban szinte egyetlen napot sem „elnökös- ködött”. iskolára szólították, s annak elvégzése után pe­dig megyei funkciót kapott. — Őszintén megmondom: mindig kértem, hogy hadd menjek vissza a faluba, ott szeretnék dolgozni. Akkor ám -erre az volt a válasz: _ű párt­nak most itt van szüksége rád, s itt kell dolgoznod"! Különösen tiltakoztam, ami­kor egy tartalékos tiszti tan­folyam helyett a hivatásqs tiszti, parancsnoki akadémián találtam magain. Aztán bele­nyugodtam, megértettem: át kell vennünk nekünk, egy­szerű parasztoknak, munká­soknak a fegyveres hatalmat is.,. Öt évig szolgált parancs­noki beosztásban a hadsereg­ben, amely született szívóssá­gát csak tovább edzette a lé­lekben. Igen: a lélekben, mert bizony egyébként itt, ezekben az években jöttek azok a súlyos műtétek, ami­kor már szinte le is mondtak róla orvosai is. o o o o De kilábalt a súlyos beteg­ségből, s 1954. szeptemberé­ben elfoglalta Besnyőn atsz- elnöki posztot, amelyre még öt évvel ezelőtt megválasz­tották. Azt, hogy milyen eredményeket értek el. hogy irányítása alatt hogyan ala­kult ki a közösségi,-érzés, jól illusztrálja: ez a termelőszö­vetkezet egyike volt az or­szágban azoknak a közös gazdaságoknak, amelyeket nem rendített meg az ellen­forradalom vihara sem .., — 1956 után, minden év­ben elnyertük a kiváló szö­vetkezet. címet, majd 1959- ben a „Munka Vörös Zászló Érdemrend” kitüntetést ado­mányozta az Elnöki Tanács a termelőszövetkezetnek, s ekkor kaptam meg én a Kossuth-díjat. Mindennél azonban még jobban emlék­szem arra, hogy abban az évben már 38 ezer forint volt nálunk az egy tagra ju­tó éves jövedelem... A legközelebbi állomást és fordulatot az 1962-es év hozta Farkas József életé­ben: a felsőbb vezetés ja­vaslatára átkerült Adonyba, mert ott nem sikerült a ve­zetőknek megszilárdítaniuk a közi» gazdaságot az előző években. Négy év múlva ne­ki sikerült. Ezért aztán me­gint újabb „őrhely” várta: 1966-ban Vál, sőt két évvel később mellé egy másik, Al- csut is... — Ezek a szövetkezetek is rendbe jöttek, de az én egészségi állapotom nagyon leromlott. Üjra kórházba ke­rültem, majd■ 1970. májusá­ban nyugdíjaztak. Eladtuk dunántúli házunkat, s mivel két lányom — egyikük csa­ládos — Gödöllőn él, a vömmel együtt rábeszéltek: telepedjünk mi is ott le, hadd legyen együtt a csa­lád, hát ott vettünk házat. Nagyon jól is alakult min­den: naponta sétálgattam a két kis unokámmal, beszél­gettünk sokat a vömmel szakmai dolgokról is, mivel . ö ..agrármérnök, mint a lá­nyom — a másik meg óvónő —, de mindez nem sokáig tartott. Ekkor robbant ki ugyanis szülőfalumban, Bo­donyban az a bizonyos 25 milliós mérleghiány.. o o o o Egymást érték a gödöllői házban a bodonyi küldött­ségek: „Jóska, gyere. Nálunk már csak te tudsz rendet amely másodszor születik Epfil az új gyár (Foto: Perl Mártont gi életét... Megérti azon­ban, nagyon is megérti, hogy az idő, sajnos, túlha­ladta ezt a cementművet is. Tudja, s fiatal kollégájával együtt magyarázza, hogy ke­vés, roppant kevés már az, amit évről évre megter­melnek itt, ráadásul súlyos pazarlásnak számít a jelen­legi energiafelhasználás. Jó­val gazdaságosabb és sok­kal nagyobb kapacitású üzemre van szükség Bél­apátfalván is. Csak helye­selni lehet az egyedi nagy- beruházás programját, amely az említetteken túl a mun­kakörülmények javulásában is döntő változást ígér. — Várjuk, természetesen nagyon várjuk az elképzelé­sek megvalósulását — be­szélik szinte egyszerre —- s nyilvánvalóan teszünk is ér­te erőnkből telhetőén... Kellő felkészültségű gárdát igyekszünk „kovácsolni” ter­veinkhez. Több tapasztalat- cserén részt vettünk már, s hozzákezdtünk az építő­anyag-ipari technikum ki­helyezett tagozatának szer­vezéséhez .... G 0 G 0 A kertek alatt a kivitele­zők szállodanegyedének kör­vonalai bontakoznak — azt mondják, olyan épületeket emelnek itt. amelyeket ké­sőbb méa hasznos célokra is igénybe vehetnek — s kinn, a szilvásváradi út mentén látszanak már a tu­lajdonképpeni gyár első lé­tesítményeinek vázai: — Ez lesz a tmk-csamok — újságolja az egyik építő­■benni...” Mások: „Farkas elvtárs., jöjjön, segítsen ...” — Nagyon megsajnáltam a bodonyiakat. Biztos voltam abban, hogy nem bennük, nem a többségben van a hi­ba, hiszen az első, nagy si­kert megért szövetkezetnek is — amelyet vezettem — a fele bodonyi volt... Az első és a második év egyaránt jól sikerült Bo­donyban: öt, tíz százalékkal magasabb bért osztottak, mint a tervezett. Ebben az évben is további újabb 20 százalékkal növekszik vár­hatóan a kiosztható jöve­delem. — Ez mind annak köszön­hető, hogy a tagság jelentős része elhitte nekem: ma már csak képzett szakvezetőkkel lehet és szabad termelőszö­vetkezetet irányítani. A má­sik pedig a könyörtelen fe­gyelem! Nincs helye semmi­féle lazaságnak és nemtörő­dömségnek, de főleg tuda­tos rosszhiszeműségnek, amellyel a közösség érdekét sértik — mondja Farkas Jó­zsef, s visszahanyatlik a párnára. Később derül ki, hogy bizony nem kis har­cot kell most újra vívni Bo­donyban a szilárd munka- fegyelemért. Néhány elszi­getelt kis csoport, úgy tű­nik, hogy visszasírja a „ré­gi szép időket”, amikor mindent szabad volt, amikor laza volt az ellenőrzés. — Nagy baj még nincs — mondja —, mert a tagság 80 százaléka tisztán lát. Jól­esett hallani a hírt itt, a be­tegágyban. hogy a legutóbbi, qz év végi közgyűlésen — amelyen nem lehettem ott — a tagság megtapsolta a ve­zetőség munkáját... Falud) Sándor munkás, miközben lábszár^ középig süllyedt csizmáját ráncigálja elkeseredetten kifelé a földből. Embert, gépet egyaránt próbára tesz a mindennapi feladat, a műszakok végére azonban újra meg újra el­felejtik a fáradságot, amint tapasztalják: megint előbb­re jutottak. S ez élteti va­lamennyi ükét, ez ad erőt további munkájukhoz. O 0 0 0 — Jóleső dolog nap nap után észrevenni a községi gyarapodását. A nagy épít­kezés azonban nemcsak! öröm — hanem gond is. Azt hallani a gyárban, hogy; többen máris „leszámoltak’^ s átpártoltak a nagyobb ke­resetekkel biztató kivitelező vállalatokhoz. Igaz — be­széli Gárdos Sándor osz­tályvezető —, hogy ez a léu számhiány egyelőre még je­lentéktelen, s jobb üzem-, il­lettbe munkaszervezéssel pó­tolni lehet, ám, sajnos, szá­mítani lehet további moz­gásra is. Az ilyenféle bem* házásnak ez szinte már ve­lejárója... 1 ;** '*ir' Kétségtelenül biztató, hogy a bélapátfalvi program új üzleteket is emleget, az el­látás általános javításával biztat —, de a jelenlegi bol­tok, noha még elég jól áll-; ják a naponkénti ostromot, már most egyre kisebbnek, kevesebbnek ■ bizonyulnak az igények kielégítésére. Az egyetlen kis bisztrót olyany- nyira túlzsúfolttá tette a közétkeztetés, hogy más be­térő vendéggel egyszerűen foglalkozni sem tudnak. Ke­vés az orvos, szűk az isko­la, az óvoda a helybeliek­nek, környékbelieknek is — mit tehetnek hát a „be­vándorlókkal”, letelepedők­kel? Szorít, egyre jobban szorít a bélapátfalvi „cipő”.., 0,000 — Naponta szaporodnak a gondjaink — mondja a köz­ségházán Kovács Gábor ta­nácselnök. — Hol apróbb, hol nagyobb kellemetlensé­gek okoznak bosszúságot. Itt, vagy ott kidöntik vala­melyik ház kerítését az épít­kezésen dolgozó teherautók, a járművek sártengerré vál­toztatnak egy csomó utcát, egy-egy ittas idegen véré, kedést kezd, közbotrányt okoz. Sem a szabálysértési előadónak, sem {i rendőr­ségnek nem volt annyi dol­ga1 azelőtt mint éppen mos­tanában! — Reméljük azonban, hogy csak amolyan „gyer­mekbetegségek” ezek — vi­gasztalódik Bársony Miklós, a fiatal vb-titkár — s a község előbb vagy utóbb „kinövi” valamennyit. Az öröm általánosságban felül­kerekedik az átmeneti gon­dokon és Bélapátfalva tör­ténetében valóban aranybe­tűs fejezet kezdődik! -< Hisszük magunk is. hogy. aranybetűs lesz az új fejfe- zet, amit az őshonos község- beliekkel együtt: írnak majd' az ország legkülönbözőbb; helyeiről sereglett idegenek.;' Az ide nősült Bojnovszki János fűtésszerelő, az épí­tésvezető Csűrös István, no; meg azok, akik máris ipsáW ládosan .telepedtek rpeg itt, vagy éppenséggel ezután: szándékoznak , Bé’apátfabá- ' hoz kötni sorsukat, egész to­vábbi életüket. Gyóni Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents