Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

Slagíy idők íaaő?

A j I ^ l7^*' *

Az utolso ioispan

Amiről beszél, ma már történelem, évtizedek távlata-6* tényekKel érvelő História. Az indulatok emlékké tompultak, s a nagy idők tanúinak tetteiről megsár- ga.i levéltári akták tanúskodnak.

Soruk ritkul, legtöbbjük arcélét mar csak a ko abeli iotók őrzik a családi albumokban vagy az archívumok polcain.

Ö a ritka kivétel, felette mintha nyomtalanul úsztak volna az évtizedek, hiszen most, nyolcvanhét évesen is töretlen memóriával idéz eseményeket, dátumokat, utal hajdanvolt sztorikra, s fordulatokban különösképp gazdag életének állomásaira.

A falu küldte, az ekétől Indult, s jókora kitérők, magas közjogi méltóságok után ugyanoda tért vissza. Zokszó, sértődöttség nélkül, a sokat látott emberek bölcsességével.

Amolyan atomkori Cinci- nátus, hiszen akárcsak több mint kétezer év előtti elődje, ő is ment, ha szólították, ha tevékenykedni kellett a köz javáért, s hasonlóan a földművesből lett római diktátorhoz távozott, amikor teljesítette megbízatását.

a m m a

A hároméves gyakorló mezőgazdasági iskolát hetven évvel ezelőtt fejezte be, abban a Ferenc József-i „aranykorban”, amikor föld- éhes, nyomorgó magyar parasztok százezrei keresték az Eldorádót Amerikában.

— Engem i6 a gazdálkodás vonzott, csak arra gondoltam, hogy elődeim példáját követem, még akkor is, ha a lehetőségeket úgyszólván a semmiből kell megteremtenem. Elmentem huszonegy nőnapra kubikosnak, Salgótarjánba. Dolgoztam látástól vakulásig, s félretettem minden pénzt. Így sikerült aztán néhány holdra valót összespórolnom. Ezt gyarapította feleségem hozománya. Megvolt már az alap á kezdéshez, az előbbre jutáshoz, hasznosíthattam az iskolában szerzett ismereteimet.

Szorgalommal, megfontolt ssá fánkod ássál eltöltött évtizedek következtek. Kelni olykor hajnalban, s feküdni néha késő éjjel:

— Másként nem mehettem volna semmire. A földből csak munkával lehet kisajtolni a legtöbbet. Jól jött az előrelátás, az ésszerű számítás is, mert az időjárás meglepetéseire is kalkuláltam. Dolgos évek voltak ezek. mégis azt mondom: megérte. Nemcsak mert több mint félszáz holdra nőtt a „birtok”, hanem azért is, hogy bízhattam magamban, tartalmas életet élhettem.

9 m m m

A kevés szabad időből elsősorban a közéleti tevékenységre futotta: Kóla Fü- löp István fajtája csoportosulásához, a parasztpárthoz kötődött, s hivatali ténykedése során is az ő érdeküket, felemelkedésüket szolgái la-segítette.

Előbb törvény-, majd községi bíró lett Hatvanban, s az utóbbi funkciót betöltötte még a felszabadulás utáni első években is. Munkássága méltatásaképpen Erdei Ferenc, az akkori belügyminiszter városgazdának nevezte ki.

— Adódtak nehéz pillanatok is. Hatvan környékén mozgóharc formálódott a szovjet és a német csapatok között. A nácik a városban védekeztek, az oroszok a Görbeér környékéről támadtak. Nyitrai Ferenc tisztelendővei, Sipos János rendőr tiszthelyettessel és dr. Papp Zoltán nótáriussal a piacon vártuk őket, remélve a megértést, az együttműködést. Jó érzés elmondani, hogy nem adódott különösebb probléma, s közösen tevékenykedhettünk az azo.ios célért: a lakosság

annyira várt békéjéért, nyugalmáért.

üm fecanbcr SJ&* saauröa a

1945. augusztus 22-én város lett Hatvan. Ezzel is egy régi vágy teljesült:

— Próbálkoztunk már a felszabadulás előtt is, csakhogy sikertelenül. 1944 végétől ismét megkíséreltük. Kozsa Józseffel és dr. Bon- ta Bertalannal együtt mentünk depuj^icióba Kovács Béla belügyminisztériumi államtitkárhoz, s szerencsére nemhiába érveltünk. Az azóta eltelt évek tapasztalatai igazolják, hogy megérte kopogtatni, kilincselni, mert a városi cím á gyors fejlődés útját nyitotta meg Hatvan előtt.

■ ■ ■ ■

„A fajtámért, a megyémért’’ — beszélgetés közben visszatérő szavak. Méghozzá pátoszmentesen, érdemek emlegetése nélkül. Aztán szó esik az új élet kezdetéről, a felszabadulás utáni évek politikai eseményeiről, olyan közéleti emberekről, mint Erdei Ferenc, Dobi István, Rajk László, Kádár János, Ortutay Gyula. Találkozásokról, amelyek emléke ma is frissen él a kilencedik évtizedhez közelgő emberben.

— 1947. augusztus elsején nevezett ki a belügyminiszter Heves vármegye főispánjának. Nem szívesen vállaltam, hiszen Hatvanban is akadt elég tennivalóm, meg aztán mindig is a gazdálkodás vonzott legjobban. Mégis meggyőztek, mondván, hogy szükség van tapasztalataimra. Annál is inkább, mert rám bízták a közélelmezési kormánybiztosságot is, amely sokkal több gondot jelentett, mint a megye első emberének lenni. Szokatlan volt az egész, mert egy nagyvonalúbb életstílust kellett megszoknom. Nem rendezkedtem be, családomat is otthon hagytam, így aztán kizárólag munkámmal foglalkozhattam, próbálva keresni a politikai szövevények sorában a mindenki javát szolgáló utat. Ez bizony nem ment köny- nyen, különösképp 1949 elején.

■ ■ ■ ■

A megbízatás márciusban lejárt. A megye utolsó főispánja búcsúzott Egertől, meglehetősen vegyes érzésekkel:

— Hívattak Budapestre, s arról akartak nemegyszer meggyőzni, hogy Tolna megyében irányítsam a közös gazdaságok szervezését. Sehogy sem tetszett, mert azt vallottam, hogy korai még

Kiszálláson voltam Z. falúban. A helyi tanácsnál tartottam ellenőrzést. Légy szíves Zsolt, tölts még egy keveset a vermutból! Délfelé megfájdult a fejem, elhatároztam, hogy sétálok egy keveset. Tudjátok közvetlenül a község alatt folyik el a folyó, szép nyírfás ligetek vannak a partján. Mászkálhattam vagy egy fél órát. egészen kiszellőztem. Visszafelé betértem a halászcsárdába, gondoltam megiszok egy colát. Kevesen voltak, csak az egyik asztalnál ültek vagy hárman, meg a pultnál álldogáltak néhányan. Kellemesen hűvös volt bent, jólesett a kinti napsütés után. A kocsmáros kitette a jégbehű- tött italt, már éppen inni akartam, amikor megszólalt mellettem valaki. Fizessen nekem egy sört! Először azt hittem valaki másnak szól, de ahogy oldalra néztem, rájöttem. hogy nekem szól a felszólítás. Ne higgyje a dumáját, mindenkit ezzel etet, mondta az asztalnál ülő egvik férfi. Ne fizessen neki semmit. Csak egv sört, szólt újra a kistermetű, vöröses ba- júszú emberke, ne hallgasson rájuk. Nem erőszakosan mondta, inkább köovörgőn. savós’nnű «-roméval úgv nézett rám mint e^v riadt ku- tva. Monom sem tvőnm miért, de bártem neVj. Na evőt húzott a pohárból, kezével ledörzsölte szájáról a sörhabot. Pistukám. ha ideadnád, oii van melletted & JageaBOezzel próbálkozni, hiszen

paraszti fajtám zöme még a tulajdonosi élet bűvöletében élt, örülve annak, hogy az új rend évezredes álmának teljesülését hozta meg. S még egy: ekkoriban úgy véltem, a kis gazdaságok stabilabb létet biztosítottak az országnak, mint az előkészítetlen nagyüzemi termelés. Így hát hiába érveltek, nem tágítottam, pedig sejtettem, hogy a makacsságért magas árat kell majd fizetnem.

Erről már nem beszél, pedig meghurcolták, méghozzá jogtalanul, mint annyi más, azóta rehabilitált tisztességes szándékú embert. Nem lett visszahúzódó, sértődött. Még amiatt sem, hogy földjétől meg kellett válnia. Munkára jelentkezett Nagy telken, a cukorgyári gazdaságba, s csinálta azt, amivel megbízták.

Közeledve a hetedik évtized végéhez.

1956-ban azért emelt szót, hogy ne hordják szét a városi termelőszövetkezetek vagyonát, ne hajtsák el az állatokat.

Hetvenhárom évesen belépett a Lenin Tsz-be, s különböző beosztásokban évekig tevékenykedett megbecsült tagjaként az egyre jobb eredményeket produkáló közös gazdaságnak.

Ma nyugdíjas, ám a pihenést most sem viseli szívesen. Tevékenykedik nap mint nap, nem ismerve fáradtságot, tétlen szemlélődést. Amikor találkoztunk, épp disznóölésnél segédkezett, kipirult arccal, szinte fiatalosan.

Előkerültek a poharak is. Koccintottunk. Én az egészségére emeltem, ő meg arra a jövőre, amelyért igen sokat tett.

Amolyan atomkori Cinci- nátusként...

Pécsi István

hár! Én is megittam a Colámat, már éppen indulni akartam kifelé, amikor megfogta a kabátom ujját. Higgye el én ártatlan vagyok. Hagyja a fenébe, szólt ismét valaki, mindenkinek ezt a marhaságot magyarázza. Kajlaszélű kalapját egy kicsit hátrébb tolta a fejebúb- ján, göcsörtös ujjaival egy üres Kossuthos dobozt mor- zsolgatott. Ha meg nem sérteném, egy cigarettát. Kivett egyet a Kentből, csodálkozva méregette, meg is szagolta s hitetlenkedve rázogatta á fejét. Hm, nahát. Tudja uram, én amikor bent voltam, mi mindent nem adtam volna egy cigarettáért. Pedig előtte nem voltam pros dohányos. De ott, idegességemben minden percben el tudtam volna szívni eevet. Meg tudja ezt érteni? Már azon a ponton voltam, hogy ott hagyom, de ahogy rámnézett a savószfnű szemével, valahogy ismét megsajnáltam. Ne hallgasson rájuk, mondta, amikor elkezdtek röhögni a pultnál állók, ezek uram nem beszámítható emberek. Ismét megragadta a kabátom ujját. Uram. én azon az éjszakán azt hittem, hogy mezbe londulok. Pedig sohasem vol tam ideges ember. Én megszoktam a vizet, a nyugalmat. gvörekkorom óta halászok. M«g a razvanám tanított meg ha'ásmi. úgy. ahogy akkor az öregek csinálták. Ha meg nem sérteném. mutatott kopott körmű ujjával a sör felé. Ivott, száján megAranyérem - Egerért

Egyszerű dolgozószoba a

Duna-parti épületben, a városrésszé nőtt Budapesti Műszaki Egyetem ásvány-földtani tanszékén. A belépő idegen első pillanatban nem is sejti, hogy itt dolgozik a „pincés ember”, akit ma már ismer az egész ország, sőt a világ egy része is. Dr. Kieb Béla adjunktus pedig fiatal ember, alig több harmincötnél, neve mégis összeforrott az egri pincékkel.

o o o ©

— „Pincés ember”, most is cseng bennem ez a jelző — idézi mosolyogva. — Akkor ragadt rám, amikor megkezdtük a feltárásokat, amikor ismerkedtem a témával, amely kezdetben nem is tűnt oly nagy témának. Aztán mégis országos ügy lett.

Magyar és idegen nyelvű újságcikkeket lapozunk. Közöttük a China Post angol tudósítása is előkerül.

— Ezek az írások már a feltárások eredményeiről számolnak be, — mutatja a cikkeket. — Azokról, amelyeket nagyon sok külföldi is megtekintett. Az egész tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy 1968-ban az Egri Városi Tanács műszaki osztálya a Szarvaskő melletti kavicsbánya geodéziai térképezését rendelte meg a Központi Földtani Hivatalnál. A földtani hivatal viszont tanszékünket bízta meg ezzel a munkával. Miután én Vagyok itt egyedül geológus, így én irányítottam a munkát. Ősszel viszont másra figyeltek fel a városban. A Bródy Sándor utcában egy dömper alatt beszakadt az úttest. Aztán nem sokkal később a Csiky Sándor és a Beloiannisz utca sarkán, az új építkezést megelőzően szintén beszakadt az alapzat. Zámbffri Ferenc osztályvezető ekkor személyesen felkeresett és arra kért, hogy kezdjek geodéziai vizsgálatot, miután a belvárosban sok pince húzódik meg a föld alatt.

— Hol végezte az első vizsgálatot?

— A Beloiannisz utca 10. számú ház pincéjében. Munkatársaimmal végigjártuk a pincét és érdekes élményben volt részünk. Ahogy befelé haladtunk, összefüggő tufába vájt ágakat találtunk, amely átszőtte a Rózsa Károly utcát, sőt. betorkollt a Szabadság tér alá is. Mindez szükségessé tette, hogy egy komplex vizsgálatsorozatot kezdjünk, mivel bebizonyosodott, hogy az egész várost összefüggő pincerendszer hálózza be. A Központi Földtani Hivatallal és a városi tanáccsal öt évre szóló kutatási programot dolgoztunk ki és megkezdtük a feltárásokat.

— Két részből állt a munkánk. A pincék feltárásából

és földtani térképezésből, illetve a pincék keletkezésére vonatkozó kultúrtörténeti adatok összegyűjtéséből. A pincék feltárása rendkívül nehéz, idő- és munkaigényes folyamatnak bizonyult. A város 24 pincéjében a magas vízállás miatt jelzőkészülékeket helyeztünk el. Értékes adatokat nyertünk a 30—50 méter mély fúrásokkal is, amelyekből kétezret végeztünk. Ez nagyságrendben eddig egyedüli volt az országban. Ezenkívül érzékeny műszerekkel is megvizsgáltuk az üregeket és megállapítottuk, hogy az idők során ezekből nagyon sok beomlott, sokat befalaztak és emiatt megközelíthetetlenné váltak. A feltárásban nagy segítségünkre voltak a Bányászati Aknamélyitő Vállalat munkásai. A legnagyobb elismeréssel szólhatok a város lakóinak támogatásáról is, mivel a házakban mindenütt készséggel rendelkezésünkre álltak. Nagy Béla és Zsemlye Béla idős tanácstagokat pedig külön kiemelném, akik nagy helyi ismeretükkel, időt és fáradtságot nem sajnálva segítették munkánkat. Sok pincében például ásott kutakat is találtunk, amelyek feltárása volt a legveszélyesebb. A vizsgálatokat az árnyék- szalai pincékkel kezdtük. Aztán a történelmi belváros alatt folytattuk, majd a Lajos- városban és a déli iparterület alatt haladtunk, míg végül a peremváros alatti pincékkel fejeztük be.

— A feltárások eredményeként milyen kultúrtörténeti érdekességre bukkant?

— Összegyűjtöttem a pincékre vonatkozó kultúrtörténeti adatokat. Ebben elsősorban Kovács Béla, a Heves megyei Levéltár igazgatója volt segítségemre. A város alatti riolittufába és mészkőbe ágyazott pincék a korai szőlő- és borkultúrára utalnak. Erre vonatkozóan számtalan írás maradt fenn. Az 1500-as években már komoly borkereskedelmet folytatott a város. Egymás után vájták a pincéket, amely rangot jelentett a szőlősgazdák és a borkereskedők körében. Feltártuk a Kacsa-part alatt húzódó püspöki pincék egyikét. A feljegyzések szerint egykor sok író, festő közkedvelt mulatóhelye volt. Oda járt például a két világhírű Fazola- testvér is szórakozni.

— Ami külön érdekesség, hogy megtaláltuk az egri vár alatt húzódó alagútrendszert, amelyről Gárdonyi Géze is ír az Egri csillagokban. Ebben, Gárdonyi regényén kívül más is segített. Balogh János, a vár néhai századosa, 1877—1881 között, élete kockáztatásával végigjárta

az alagutat, amelyről „Eger

vár története” címmel swnográfiát ír. Később 1914-bea pedig a vár földtani helyzetéről Soós Elemér honvéd- ezredes készített térképes tanulmányt. Ezeket a leírásokat felhasználva végeztük a feltárásokat, és valóban megtaláltuk azt az alagútrendszert, amelynek folyosói a várból indulnak ki és az Eger-patak alatt vezetnek, Hogy ez mennyire így van, arról akkor győződhetünk meg, amikor a Dobó téren, a Centrum Áruházat kezdték építeni. Az alapozást megelőzően ugyanis beszakadt a föld. Lefúrtunk és megtaláltuk a patak alá benyúló alagútrészt.

— A Gárdonyi-regényben szereplő alagút tehát nem legenda, hanem valóság?

— A fúrásokkal ez bebizonyosodott. Az alagút — a regény szerint helyesen —, valóban összeköttetésben volt a szarvaskői és a diósgyőri várral. Tehát kétségtelen hadi célokat szolgált. Az alagút egyik része az A1 magyar utca alatt vezet el. Erről is meggyőződtünk, miután a volt Ságvári óvoda alatt feltehetően a XIII. századból származó cseréptöredékeket találtunk. Érdemes lenne a régészeknek is mielőbb megvizsgálniuk ezeket.

o o o o

Az ötéves kutatómunka befejeződött. Dr. Kieb Béla irányításával 86,5 kilométer hosszú, összefüggő pincelabirintust tártak fel Egerben. Az eredményeket a szerző ötkötetes monográfiában foglalja össze, amelyet 12 színes térképpel egészít ki. A Kartográfiai Vállalat és a Műszaki Könyvkiadó gondozásában megjelenő monográfia 1976 végéig lát napvilágot.

Dr. Kieb Bélát nagy jelentőségű munkájáért már korábban a „Földtani kutatás kiváló dolgozója” címmel tüntették ki. Nemrég pedig megkapta „Egriek a városért” érem arany fokozatát.

— Noha nem vagyok egri, mégis bizonyos fokig egrinek érzem magam — jegyzi meg, — hiszen már hátodik esztendeje rendszeresen járok az oly szép és a külföldiek által is annyira szeretett városba. Ez idő alatt nagyon sok ismerőst és barátot szereztem. És ami a legörvendete- sebb, hogy a feltárás nyomán javaslatunk megértőkre talált. Kormánybizottság alakult, amely megvizsgálta a város alatti pincerendszer helyzetét és hamarosan hozzálátnak a veszélyeztetett részek helyreállításához. A kormány ezt jelentős pénzösz- szeggel támogatja. A feltárást természetesen tovább folytatjuk, mert sok még a tennivaló ...

Mentus* Károly

ta, tudom én, hogy té vagy a főnök. Evezz. Eleget pofáztál azon a gyűlésen. Többet nem lesz rá módod. Uram, elindult felém, azt hittem, hogy elájulok a félelemtől. Hahaha. most dobta be a csalit, röhögtek a kocsmában. Felálltam én is, de valamiben megbotlottam, hányát zuhantam. Azt hiszem egy kicsit el is ájulhattam, mert a fejem bevertem valamibe. Amikor észhez tértem, már nem láttam. Eszeveszetten üvöltözni kezdtem, de hiába.' Letérdeltem a csónakban s néztem lefelé, hátha meglátom valahol. Savószínű szemét rámmeresztette, egész testét rázta a hideg. Ivott egyet a sörből, a habot szétdörzsölte a száján. A rendőrségről már el se engedtek, hiába mondtam, hogy nem csináltam semmit. Ne higy- gyen neki, ő billentette bele a folyóba, mondta valaki, ismerjük már a meséjét. Három pohár sörért mindenkinek elmeséli. Ne hallgasson rájuk uram, én ártatlan vagyok. Ha meg nem sérteném, mutatott ujjával az üres pohárra. Elindultam az ajtó felé, elegem volt már belőle, kezdett alkonyodni.

Képzeljétek el alig értem el az utolsó buszt. Zsolt, ha nem zavarná1 ak. légy szíves tölts még egy pohárral. Ki gondolná, hogy ilyen alakok is vannak?

Kapósa íLewaatei

A hazu

maradt a hab, lassan rászáradt a bajuszára. Azon az éjszakán talán olyan nyugodtan aludtam, mint még soha. Szinte álmomban is éreztem, hogy jóL alszok. S egyszer csak, képzelje el, valaki belevág az ablakba, hogy csak reccsen az üveg. Gyere ki az anyád hétszentségit, meddig tart neked a munkaidőd. Rögtön ráismertem a brigádvezető hangjára. Menj innen jódolgodra. Kovács Pista, ne zavard az embert ilyenkor, szóltam neki. Fogd be a pofád, azonnal nyisd ki az ajtót. Most figyelje csak, most jön a nagyágyú, röhögtek az asztalnál. Savószfnű szemével mérgesen pillantott rájuk. Ha meg nem sérte-'' ném, még egy cigarettát. Mérgesen felkeltem, kinyitottam az ajtót, ott handaban- dázott előtte. Az inge csupa vörös folt, a bortól, láttam rajta, hogy teljesen beivott. Menj haza Kovács Pista, vár a családod. Mars ki bitang, üvöltötte, majd megmutatom én neked, hogy ki a brigád - vezető. Merthogv utált engem már régóta, amikor megmondtam a gv'lésen, hogy nemcsak a tsz üzleteit köti, d° a macáét is. Merthogy ú«v volt igaz. Na szóval üvöltözik az aitóHan. én meg nróbálom cs’tí+ani. Gve- re ki az anyád hétszentségit, mert holnap már nem vagy

a tsz-ben. Vagy mehetsz az állatgondozók közé. Majd én elintézem a dolgodat. Mit akarsz, kérdeztem tőle. Ellenőrzést tartok. mondta, most azonnal. Éjjel van, ha valami bajod van, majd reggel eintézzük. Ne pofázzál nekem, itt én vagyok a brigádvezető. Megragadta rajiam a gúnyát, kirántott. Nagy barom ember volt, nem tagadom, egy kicsit tartottam is tőle. Indulás, lódított rajtam. Ha meg nem sérteném, mutatott ujjával az üres söröspohárra. Ne fizessen neki, úgy hazudik, mint a vízfolyás, röhögtek az asztalnál ülők. Na ezt sikerült bepaliz- ni. Elindultunk, én elöl ő utánam. Uram. valami rettenetes félelem fogott el. Megpróbáltam elszaladni, de 6 utánam. Eredj, az anyád istenit, mert leütlek, mint egy rühes kutyát. Kiértünk a vízpartra, rámparancsolt, hogy kössem el a csónakot. Pistukám, ha adnál még egy kicsit a vermutból. Savószínű szemét rámfüggesztette, szinte hipnotizált. Alig tudtam kibogozni a görcsöt. Evezz. Befelé. Csapkodtam a vizet, remegett minden por- cikám. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Először ült, de aztán ■ felállt. hadonászni kezdett. Ülj le, könyörögtem, beleesel a vízbe. Ne pofázzál, azt csináld, amit én ugatok. Hideg volt urára, de a veríték csörgött a hátamon. Ülá te Kovács PÍ&-