Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-22 / 299. szám

Äs- Tolsitojs Első Péter A történelmi-életrajzi re­gény a XX. századi orosz epika egyik legnagyobb sza­bású műve Al'ekszej Tolsztoj a 30-as években nem vélet­lenül nyúlt a témához — sa­ját történelmi tapasztalatai alapján ebben a regényben is, a történelemformáló egyé­niség kérdése meg egy nem­zeti probléma foglalkoztatta: mit jelent a reform — vagy ha úgy tetszik: a forradalom — a mélygyökerű Oroszor­szágban? 1. Péterhez ugyanis az orosz történelem egyik nagy fordulata kapcsolódik: 1689- tój 1725-ig tartó uralkodása alatt erőteljes reformokkal a „bizáhcias”, tehetetlen, anar­chiába fulladt országot eu­rópai nagyhatalommá teszi, fejlődésének új irányt szab. Ha.kell véres kegyetlen esz­közökkel" a hol pártjára ál­ló, hol ellene forduló sztre- lec zsoldosokat például száz­számra nyakaztatja le a Vö­rös téren. Bojárokat, neme­seket adóztat meg, kifejlesz­ti'» kereskedelmet, némete­ket, hollandokat csalogatva udvarába. Hajókat építtet, álruhában bejárja Nyugat- Európál, maga is számos A Szent Márk* szobor restaurációja A velencei bazilikát dí­szítő Szent Márk-szobrot » műemlékvédelmi bizottság restauráltam! kényszerűk A közel három méter magas és több mint 39 mázsa súlyú szobrot bonyolult módszer­rel mozdították el helyéről. A restauráció« munkálatok egy velencei laboratórium­ban folynak. mesterséget tanul meg, új­módi szokásokat vezet be — udvaroncainak ruházatát, szokásait is át akarja alakí­tani, Az ország tengeri, ke­reskedelmi hatalmát a balti vidék megszerzésével bizto­sítja — kezdeti vereségek után sem csügged, végül is legyőzi a svédeket, Poltavá- nál, Narvánál. Elhatározza új fővárost alpít: százezreket terelnek a Neva mocsaraiba Pétervárt felépíteni. Az író — alapos forrástanulmá­nyokra építve regényét — a cár életét gyermekkorától kö­veti nyomon az 1700-as éveik elejéig, a bibliográfia mel­lett széles társadalmi körké­pet rajzolva. Az író Péter egyéniségében és a nagyszá­mú mellékalakban is a tra­gikus ellentmondósokat áb­rázolja: kicsapongás és vad indulatok, barbár naivitás és fékevesztett erőszakosság kö­zegében tör át a civilizáció, az értelem rendteremtő szán­déka. A háromrészes mű be­fejezetlen maradt — a torzó azonban korrajzának is, gon­dolatébresztő életrajzi re­génynek is teljes értékű. i (Európa Kiadód Elmaradt szenzáció Santos Imaz, perui régész már régóta szeretett volna valami rendkívüli felfedezésre jutni, de a szerencse min­dig elkerülte. Egyszer azután, amikor Lima közelében egy inkasírt ásott ki, ismeretlen, fekete színű tárgyra bukkant. Gondosan lesöpörte róla az utolsó homokszemcséket is és boldogan kiáltott fed: „Hiszen ez az a titokzatos érc, amelyből az inkák drágaköveket bányásztak ki 1 Itt a jel­legzetes csillátnlás a törési felületen.” Hamarosan geológus szakértők érkeztek a helyszínre, „ön nyilván tévedett —- mondták udvariasan a régész­nek, miután gondosan tanulmányozták a leletet — Ez in­kább műanyagra emlékeztet.” Santos Imaz azonban nem hitt a tudósoknak és kitar­tott a maga állítása mellett A régész költségére újabb szakértői vizsgálatot rendeltek el. Ez olyan sokba került volna, hogy a régésznek meg kellett tanácskoznia a dol­got a feleségével. Az asszony ekkor bevallotta, hogy a „lelet” valójában egy darab műanyag. Az asszony szemé­lyesen rejtette el a sírban, hogy véget vessen férje állandó kutatásainak. Csontkorall Szőllősi Zoltán első verskötet® Mindig más... Arthur Rubinstein, a vi­lághírű zongoraművész egy­ig szer megkérdezte Pieaseőt miért festi állhatatósan ugyanazt a modellt — Aztán a kérdés, mondhatom — válaszolt a festő. — Észre kellett volna már venned, hogy a festé­szetben sohasem ismételjük magunkat Hol a fény válto­zik, hol a színárnyalat hol a felfogás. Nagyon csodálko­zom, hagy ezt nem tudod, hiszen a zongorajátékban is A magyar líra nagy vonu­lata folyton gazdagodik, a „középnemzedék” és az idő­sebb korosztály költőinek ömmegújító erejéről szép kö­tetek adtak hírt cáfolhatat­lan bizonyossággal. Líránk színképi gazdagságát egyre erősítik a sereglő fiatalok, az új tehetségek. Fiatal írón természetesen életkori sajá­tosságokat értünk csupán, tehát a huszonévesekről és az önálló kötettel csak most jelentkező alig harmincasok ről beszélünk. A lírában a változatok sokfélesége jó je­lű fejlemény, de önmagában még nem értékmérő. A líra­fejlődés útjai változatosak. Számunkra a legértékesebb a társadalmi elkötelezettsé­get, a hagyományok átörökí­tését korszerűen vállaló fia­talok költészete. Az új ge­neráció legjobbjai közt tud­juk Utassy Józsefet — tálán a legtöbbet ígérő tehetség — Kiss Benedeket, Kovács Istvánt, Tamás Menyhértet, hagy csak néhány nevet em­lítsünk az örvendetesen né­pes vonulatból. Ehhez az irányhoz tartozó­nak érezzük Szőllősi Zoltánt, akinek első verseskötete a napokban jelent meg a könyvesboltokban. . Nem ír önmagáról és könyvéről hosz- szú ajánlást, ezt a versekre bízza, önéletrajz helyett tö­mören csak ennyit közöl: „Homokon születtem S Kis­kunságban, Jánoshalmán, és homokon nőttem fel, egy nyírségi tanyán.” Az életteljesség hagyomá­nyosan költői jelképe, a ten­ger, őt is gyötri. A valóság­ban még nem látta, maga akarja megteremteni, hiszen az ő számára ez nem más, mint a költészet A költő te­remtése szavakkal történik, némán, a „szónak csak kagy­lózúgását hallani”. Költészet? — szüntelen igény s lehető­ség a teljességre.” Ezt a ten­gert, ezt a teljességet igyek­szik megteremteni verseivel. De önmaga lehetőségeit úgy akarja kiteljesíteni, hogy közben nem feledkezik meg a közösségről, amely ezer szállal köti, amely embersé­gét növelve emberré neveltet] A versek motívumrendsze­rében, a szemléletben, a köl­tői hangban érezhető a kor- társak hatása, de még in­kább érezhető a költőnek a világban és a költészetben helyét kereső fiatalos el­szántsága. Nem hősies neki­buzdulásból, hanem tudatos vállalásból fakad indulata. Gyakori az állóképszerűen megörökített versmotívum: a gyerekkor tárgyi emlékei, él­ményei (Gyerekkor, Állókép, Akvarell). A természethez, napszakokhoz kötődnek leg­inkább versei: Időmalom, Nyár, Este, ősz, Éjszaka, Eső. A költészet konvencio­nális témái ezek, néha ne­hezen is birkózik meg Szől­lősi Zoltán ezekkel a meg­csontosodott relikviákkal, nagy vers nem is született ebből az élményanyagból, in­kább csak ujjgyakorlatoknak tűnnek ezek a többnyire rö­vid megverselések. Tehetségének jellege és élményköre néha azonban szerencsésen találkozik, s ekkor villantja költészetének a legszebb színeit: Szerencse- fiák, Csontkorall, Jegenyék harangoznak, Víz és por. Szemléletesen állítja elénk az „erős akácokat”, akik ősszel „hordják a köd ólom­zsákjait”, miközben az út pedig átöleli a „szalmákon- tyos tanyákat”, és amint a tél- hóeséssel beköszönt tisz­ta és „szilárd lesz e táj (s a reggel a fák ujja közt, töré­keny pohár”.) (Szerencse- fiák). Amint egyik szép versében mondja: „E tájat lábamhoz,/ suhanó korszakok hordták,/ lángtomyán állok... /Szemem az emlékek foglya /De haj­lik jegenyecsontfa /és pereg a vérindulat /szőlővessző gyöngyöt hullat... ” Szől­lősi Zoltántól elkötelezettsé­gének folytonos megőrzését, önmaga élményvilágának bá­tor vállalását és művészi ki­mondását várjuk, hiszen tud­juk: „szőlővessző gyöngyöt hullatt”, ha pég most a köl­tő csontkorallt fűz is össze verséiből. (Kozmosz, 1974.) CS. VARGA ISTVÁN' ugyanígy kell lennie! megállt közvetlenül mellette Óri­jMfegrezzent, amikor észrevette, hogy megfogták a ci­pőjét: A kisfiú a földön ült; nem játszott, mint a többiek. Bámult előre, nem tudni, hová, jobb keze hüvelykujja a szájában, bal keaé- ’vei ragadta meg a magas szárú fe­hér fűzős cipőt, csak egy futó pil­lanatra, de már el is engedte, s •látszólag elmerült az ujjszopásban. Azt hitte, rálépett a gyerek ké­szére. Lehajolt hozzá, Hogy hívnak? A kisfiú nem felelt Ránézett nagy fekete szemével, de egy szót se kzólt — Nem tudsz beszélni? Étre se kapott választ Na jól van, majd- megtanulsz. — Végigsimogatta a gyerek rö­vidre nyírt fejét — És csak szopd az ujjad, ha jól esik. Másnap a jelenet megismétlő­dött A kisfiú mintha csak meg­érinteni akarta volna, mást nem, hirtelen elkapta a kezét A kez­deményezés, nyilvánvaló, a gye­rektől indult ki. ö most úgy tett, mintha semmit se vett volna ész­re. Lekucorodott egy kis székre a kisfiú mellett, s mindjárt egy se­reg gyerek vette körül. Az egyik kislány az ölébe kéredzkedett, si­mogatni kezdte meztelen karját majd megpróbálta kibontani konty­ba tűzött hosszú szőke haját; nem engedte; T» Gyerekek, akartok megtanul­ni egy szép dalt? Akarunk! — kiáltották kő­.rusban. A kisfiú, aki a földön ült, csak nézett, ő nem kiabált. Náhát kezdjük. A tücsök és s légy lagzijáról lesz szó. Tudjá­tok, mi a lagzi? Tudjuk! rr- kiáltották. —JSÍOS? í— LakzL' , — Na jő; Mondjuk, lakodalom, vagv esküvő, azt tudjátok, mi? Nemes György« MAMA Mikor egy lány meg egy fiú ösz­szeházasodik. Tehát kezdjük. — És szép, csengő szoprán hangján éne­kelni kezdett: Z öld erdőben a tücsök / háza­sodni készül, / ölelgeti a legyet, / kéri feleségül. A kislány, az ölében- nevetni kezdett: — Csücsök. — Nem csücsök, Szilvi (ennek a gyereknek már tudta a nevét), hanem tücsök Mondjátok: tücsök. — Csücsök — hangzott kórus­ban, bár volt aki csüköcsöt mon­dott, sőt akadt egy gyerek, aki világosan így ejtette: tücsöcs. — És te, hogy mondod, te fe- feeteszemű? — A kisfiúhoz for­dult. A kisfiú ránézett, de nem felelt A kisfiú nem tudott beszélni. Bella, a főnővér tudta a kisfiú nevét: Falu Ferkónak hívták. — Nézd meg, Kati, a dossziéját, ha annyira érdekel — mondta. A bölcsőde irodájában ez az irat tartalmazta Ferkó rövid éle­tének történetét A megyei gyámhatóság a gyil­kosság és ifjúság elleni bűntett miatt nyolcévi szigorított börtönre ítélt Vanczár Vendel építőipari se­gédmunkás és élettársa, a kény­szer-elvonókúrára rendelt,^ s ugyancsak ifjúság elleni bűntett miatt felfüggesztett háromévi bör­tönre ítélt Boros Júlia mind a há­rom kiskorú gyermekét állami gondozásba utalta. Az izgága, al­koholista apa, élettársa közremű­ködésével, megfojtotta legkisebb, négyhónapos gyereküket. A többi gyereket az anyával együtt ál­v ----*■— l andóan ütötte-verte. 18 hónapos, még nem áll, beszélni nem tud. Súlyos pszichés trauma hatásával magyarázható testi és szellemi visszamaradottsága. Nagy szeretettel kezelendő. Üj neve: Fa­lu Ferenc. A feljegyzés óta hét hónap tett el, ezek szerint a kisfiú elmúlt kétéves. Kati egyik éjszakás mű­szakján bement a hálóterembe, és figyelte az alvó Ferkó arcát Most hogy nem fényiéit nagy fekete szeme, a terem kék megvilágítá­sában az arcocska halottsápadtnak tetszett Lehajolt, s csak lehelet- szerűen megcsókolta a gyerek homlokát A kisfiú nem ébredt föL Ettől fölbátorodott, s fölhaj­totta a gyerek takaróját Mindjárt észlelte, hogy a kisfiú bevizelt Tiszta pizsamát hozott és átöltöz- tette az alvó gyereket, aki erre se ébredt föl. Szerette volna, ha Fer­kó átöleli a nyakát, de hiába. Még egyszer megcsókolta, most az ar­cát, aztán eligazította a takarót A z érettségi még elég jól si­került de az egyetemi föl­vételi a magyar—könyvtáros szak­ra már kevésbé. Pedig elképzelte, hogy ül majd a városi könyvtár­ban, lehetőleg a gyerekkönyvtár- Dan, ő hozzá jönnek tanácsért a kisfiúk és a kislányok, szabad idejében végigolvassa a mesés­könyveket meg az ifjúsági könyve­ket, hogy könnyebb legyen a ta­nácsadás. Az elképzelésből csak a fehér köpeny maradt és a gye­rekek. Ezek a gyerekek ugyan ki­sebbek, mint amilyeneket maga köré képzelt. De lehet ő még könyvtáros, vagy tanár, egy tizen­kilenc éves lány még mindent el­érhet. Saját gyerekei is lehetnek. Banditól? Miért ne? Ha elég tü­relmesen szeretik egymást. Ez per­sze távolabbi dolog. Elébb le kell, hogy teljék Bandi külföldi ösztön­v*V\*AAAAAA/WWVVWWSAA/VWWV*-/­díjas ideje, mennyi is? Még más­fél év, jobb róla nem beszélni. Bandinak szép nagy fekete szeme van. Mindig magán érzi a tekin­tetét A bölcsőde vezetősége is hozzá­járult, anyu se törődött vele (kü­lönben se látja egész nap anyut), hogy erre az egy hét szabadságra kihozza Ferkót A kisfiú már nem­csak állt, de valamit tipegett is. A mackónadrágban, a kék ano- rákban, s a füles sapkában nagy­szerűen festett: a hideg kicsípte az arcát, a tekintetében mintha volna valamicske fény. Két fotelt összetolt — ez volt egy hétig Fer­kó ágya a magáé mellett Fölment vele a városszéli hegyre, ölében vitte a havas úton. A gyerek a nyakába kapaszkodott, de érezhe­tően csak biztonsági okbóL A padlásról leszedte régi szánkóját, s nagy szántúrákat tettek. Ferkó ügyesen ragadta meg a szánkó fogóját, ő meg szaladt, csizmája meg-megcsúszott a havon. Otthon meséskönyvekből olvasott föl a gyereknek, aki szinte döbbenten figyelt két nagy szemével, s csak időnkint vette ki szájából egy pillanatra a hüvelykujját. — Tetszik? — kérdezte. Ferkó nem válaszolt, de a sze­me elárulta, hogy érti a kérdést. — Nem baj, majd egyszer vá­laszolsz, ha már tudsz beszélni. Szopd csak az ujjad, én egy olyan mama vagyok, aki nem bánja, hogy szopod az ujjad. L etelt a hét, Ferkóyal együtt tért vissza a böl­csődébe. A gyerek a játékok kö­zött totyogott, de szívesebben sze­retett a földön ülni és bámulni. Odament a kisfiúhoz, szándékosan .'.VWWS/^/S/W / ásnak látszhatott, ha a földön ku­porgó törpe fölnéz a magosba. Ferkó rátétté a kezét a cipőjére; Csaknem ugyanazzal a mozdulat­tal, mint hónapokkal ezelőtt, de mégsem ugyanazzal. Ez is gyön­géd volt, mint az az első, de va­lahogy bensőségesebb, bizalma­sabb — az összetartozás mozdula­ta. Kis kezével próbált a lábához férkőzni, ott, ahol a saroknál hé­zagos volt a cipő. Most is lehajolt hozzá, mint akikor, amikor a gye­rek először fölhívta magára a fi­gyelmet — Mi van, Ferkó? Akarsz vala­mit mondani? A gyerek csak nézett rá, nem felelt Odahúzott egy kis székel, köz­vetlenül Ferkó mellé, s leült rá. — Gyerekek, ne énekeljünk egy kicsit? Nyolcan-tízen is odarohantak. A legszemfülesebb, Szilvi, már ka­paszkodott is, hogy az ölébe ku­porodjon. De Ferkó megelőzte. Mint a magáét, mint jogos tulaj­donát vette birtokba az ölében, a térdén azt a helyet Azaz igazság, hogy mikor észrevette a kisfiú mozdulatát, ő segített is: ne Szil­vi, hanem Ferkó foglalja el ölé­ben azt a helyet — Most elénekeljük a tücsök és a légy lagziját Ezt már jól tud­játok. Jó? — Jó! — kiáltottak a gyerekek egyszerre. 8^ gy . pillanatra megborzongott mert azt érezte, hogy az ölé­ben ülő gyerek két karja a nyaka kö­ré fonódik, de nem úgy, mint mikor a havas úton hurcolászta. Ferkó lehelete, mely szapora és szabály­talan ritmusú lihegésnek tetszett, forróságával szinte sütötte a fülét. Egy picikét feléje fordította fejét., s biztatóan rátnosolygott. Ferkó suttogva, rekedten, egyenesen bele a fülébe lehelve élete első ki­mondott szavát, megszólalt: —- Mama —, s karjának szorí­tása görcsös lett. így , ült nyakában mint egy faág a csüngő gyümölccsel, Ferkóval, s vidáman, meghatot- tan, maga is rekedten mondta: — Akkor kezdjük, gyerekek: Zöld erdőben a tücsök... t ERŐMŰ (Toto: Tejér István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents