Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-03 / 282. szám

Ä taggyűlésekről felentfuk? Vita vagy önmarcangolás? A szálka és gerenda példázata most >s helyénvaló ' Általában nem az adja meg egy beszámoló értékét, hogy mennyi ideig tart a felolvasása. Most, amikor a gyöngyösi fogyasztási szövet­kezet pártalapszervezete ve­zetőségének a beszámolójáról mégis azt állapítjuk meg, hogy jócskán elérte a három­negyed órát: érzékeltetni akarjuk azt az alaposságot, amivel sorra vette az eltelt négy év eseményeit felada­tait, eredményeit és hiányos­ságait: Persze, még így sem szólhatott mindenről, még így is akadt téma, amit csak érintett, de a beszámoló min­denképpen alkalmas volt a vita kialakítására. Ez a vita mégsem volt elég élénk, eléggé széles körű, hi­szen a negyvenfős alapszer­vezetből csupán öten kértek szót. Hogy az elnök maga is e felszólalók sorához tarto­zott, az természetes, szinte kötelező is ilyenkor, ha négy évet fog át a vizsgálódás ref­lektorfénye. Még ez a csekély szám sem perdöntő. Ha csak öten mon­danak el tartalmas dolgokat, az is jelentős tény lehet. De ha még azt is hozzávesszük, hogy a korábbi pártcsaport- megbeszéléseken viszont min­denkinek megeredt a szava, akkor úgy-ahogy helyrebillen a mérleg nyelve, nem moco­rog bennünk többé a kétke­dés. A lényeg keresése a meny- nyiség oldaláról tehát nem vezet megnyugtató végered­ményhez, állapítsuk meg. Mert a lényeg inkább abban található, hogy ennek a be­számoló taggyűlésnek is a légkörét a pesszimizmus ala­kította ki. Az egyik felszóla­lásban elhangzott, hogy végre helyre kellene tenni a dol­gainkat, és kimondani, hogy sokkal több a hiba, mint amennyit felsorolunk. A „fo- i lyosópletyka” élénksége is azt jelzi, hogy valami izzik a hamu alatt, figyelmeztetett ez a hozzászólás. Még arra is utalt a felszólaló: a városi párt-vb „kiosztott” néhány fegyelmit. Tehát itt az ideje, hogy megfelelő önvizsgálatot tartsunk: foglalta össze a vé­leményét. Kétségtelen, hogy a hibá­kat fel kell tárni, ha szüksé­ges, név szerint is rámutatni azok elkövetőire, és lehetősé­get kell biztosítani a szá­mukra, hogy a megfelelő ön­bírálat után kialakíthassák a helyes magatartásukat. Mindezek után úgy tűnhet, hogy a gyöngyösi fogyasztá­si szövetkezet alapszervezeté­nek életében súlyos gondok lelhetők fel. Aztán kirajzolódik az érem másik oldala: hányán végeztek el különböző szintű politikai iskolát, hogyan folyt a pártépítés, mennyire tudta mozgósítani a kommu­nistákon keresztül az alap­szervezet a szövetkezet dol­gozóit a gazdasági feladatok teljesítésére és a túlteljesí­tésére, milyen sikerek je­lezték az elmúlt négy év so­rán a szövetkezet munkáját? Háromszor kapták meg az élüzem kitüntetést. A kong­resszusi vállalásukat túltel­jesítik annak ellenére, hogy a rossz időjárás miatt a fel- vásárlási munkájuk nem hoz­ta meg a várt eredményt. A város és a környék lakossá­gának ellátásában nagyon fontos szerepet töltenek be. A beruházásaik egyre több teret nyitnak a korszerű ke­reskedelem kialakításában. És így tovább, a sort lehetne folytatni még hosszasan. A tények makacs dolgok. A számok azt bizonyítják, hogy az utóbbi években mi­lyen fejlődést ért el a szö­vetkezet, de ezt jelzik a ka­pott kitüntetéseik is. A borúlátás, a kétkedés tehát nem lehet természetes hangulat ebben a pártalap- szervezetben. Hogy nem megy minden kifogástalanul, hogy egyes személyek ese­tenként helytelenül cselek­szenek, hogy ezért a felsőbb pártszerv a felelősségre vo­nást is alkalmazta: mindez nem kisebbíti a teljes kép pozitív végeredményét. Ha olyan rossz lenne a hangulat, mint ahogy mosta­nában ezt szokás emlegetni az alapszervezet néhány tag­ja körében, akkor a gazdasá­gi eredmények sem nőhettek volna ennyire. A rossz lég­kör ugyanis nem serkent senkit a teljes odaadásra. Kétségtelen, két személy kapott pártfegyelmit az alap­szervezet tagjai közül, de et­től még nem „rossz minden”, sőt: a tények szép sikereket rögzítenek. A lezárt ügyeket csakugyan le kell zárni, a fi­gyelmet nem a már befeje­zett dolgok állandó felemle­getésére kell fordítani, ha­nem a soron levő és az eljö­vendő további feladatokra. & ha ezeknek a végrehajtá­sában valaki újra lépést té­veszt, akkor azzal beszélni kell, ha szükséges, felelősség­re kell vonni. Azt is, aki nem tanul a saját hibájából. De csak azt és csak akkor. Mintha valamiféle kábu­latban lenne a pártalapszer- vezet, úgy tűnt a vita alap­hangjának a megütéséből. Ebből kell majd az alapszer­vezet újraválasztott vezető­ségének a kiutat minél ha­marabb megtalálnia. (Qmf) A hallgatás ára AZ INDOKOLATLANUL. gyamisítgatókat, az alapta­lanul rágalmazókat, a rossz­hiszemű bejelentőket a tör­vény erejével is felelősség­re vonja a társadalom. Sen­ki nem ütközik meg, ellen- kezóíeg, helyesléssel fogad­ja, ha egy rágalomhadjárat elindítója elnyeri példás büntetését. Jogos a védeke­zés, hiszen az áskálódás van annyira veszélyes, mint a csalás vagy a lopás, föl­ér a társadalmi tulajdon megkárosításával. De igaz ugyanennek a for­dítottja is. A kár semmivel sem kevesebb, ha a látszó­lag nyugodt légkör fenntar­tásáért tények, megalapo­zott vélemények elhallgatá­sával kell megfizetni. Nagy ár a hallgatás. Roncsolja az egészséges munkahelyi lég­kört, akár a meggondolat­lan fecsegés. Baljós feszült­séggel telíti meg a levegőt, sérelmeket halmoz, szabad utat biztosít a törtetőknek és a hatalmukkal vissza­élőknek, teret enged a hi­bák halmozódásának. A kez­detben még kigyomlálható hiba gyökerei megerősöd­nek, el burjánzik mint az élősdi növény, alattomosan terjeszkedik. Fejlődését a hallgatás táp­lálja. Növekedését azok se­gítik elő, akik maguk is viselik következményeit. Az óvatosságból, kényelmesség­ből kimondatlanul maradt szavak előbb-utóbb maguk is a legnagyobb kényelmet­lenséget okozzák. A hibákat újabb hibák tetézik, elte­metik a tisztességes szándé­kot, s nem marad más megoldás, mint erőszakos beavatkozással megszaba­dulni tőlük. Ilyenkor azután, hiába a halgotás, nemcsak a vétkesek, a néma szemlélők is kénytelenek megszólalni. A bírósági tárgyalásokon, a fegyelmi eljárások során egyszerre kiderül: a történ­tek nem okoztak meglepe­tést, látható előzményei vol­tak. sokan észre is vették a jeleket, csak éppen nem szóltak miatta. Egyszerűbb­nek vélték a hallgatást, aaeggyőzték magukat, hogy amit észrevették, nem rá­juk tartozik, elég ha a sa­ját dolgukkal törődnek. A KISEBB-NAGYOBB ügyekben elszántan hallga­tók többnyire az ilyen ese­tek során jönnek rá, hogy hallgatásuk tárgya igenis a saját dolguk. A rákérdezés­re megoldódik a nyelvük, mintha csak a biztatásra vártak volna. Legfeljebb ak­kor hallgatnak el ismét, ha azt is megkérdezik tőlük: miért nem szóltak idejében? Erre a kérdésre , valóban nehezen lehet választ talál­ni. A hallgatók nemcsak a szájukra ügyelnek, hanem úgy tűnik, a fülüket, sze­müket is becsukják, nem hajlandók észrevenni a tár­sadalom számos biztatását. Bebújnak óvatoskodásuk bástyái mögé és csak akkor lépnek elő. ha név szerint hívják őket, kíséretet adnak melléjük. Mintha nekik len­ne okuk félelemre, restell- kedésre, nem azoknak, akik a hibákat elkövetik. Hiába zárják ki önmagukat kör­nyezetűit életéből a hallga­tással, hiába próbálnak meg- menekedni a felelősségtől. Előbb vagy utóbb köteles­ségmulasztókká lesznek, ha akarják, ha nem. Bekövet­kezik amitől tartottak, mert rájuk nehezedik a hallgatás súlya. Senki nem ismeri be szívesen saját gyávaságát, a közömbösség sem erény, so­káig nem lehet károsodás nélkül ilyen tulajdonságok­kal élni. dolgozni. Aki min­denekelőtt a saját kényel­mét, nyugalmát tartja fon­tosnak, egy idő után magá­ra marad. Az üzemi demokrácia fej­lesztése, az egyéni vélemé­nyeket közös álláspontra hozó munkahelyi közössé­gek kialakítása ma min­den gyárban, hivatalban, az érdeklődés, a figyelem kö­zéppontjába került. Gyakor­lása közben nyüt, bátor szó­kimondást várnak az embe­rektől, mert nincs más mód- hogy egyetértő légkör­ban örömet találva lehes­sen dolgozm A KÖZÖSSÉG ÉLETÉKE, munkájára bármilyen for­mában kiható ügyekkel kap­csolatban mindenki rendel­kezik a szólás jogával. És vétkessé válik, ha jogát nem gyakorolja. Viczián Erzsébet Miért több a baleset? A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, a szakmai megyebizottságokkal együtt, első esetben vizsgálta átfo­góan a megyei építőanyag­iparban, illetve a konzerv- és húsiparban dolgozók mun­kakörülményeit. A cél: fel­tárni, .hogyan teljesítették eddig ezeknél a vállalatok­nál az ötéves tervben meg­szabott munkavédelmi, szo­ciális és egészségügyi felada­tokat. Pénzbe kertit biztonság A négy éve kidolgozott tervekben műszaki fejlesz­tést, gépesítést határoztak el, hiszen — mint köztudott —, bővítéssel, újabb létszám- igénnyel már nem sokat ér­hetnek. Szükségszerű volt te­hát beruházni a munka megkönnyítésére, biztonságo­sabbá tételére is. A tégla­gyárakban például korsze­rűsítették a szállítást, a ra­kodást, a húsipari vállalat­nál és a konzervgyárban ki­cserélték a csúszós padló­burkolatokat, s ugyancsak gépekkel könnyítették meg a szállítás nehéz munkáját. Az egerbaktai és recski kő­bányákban, a kvarcpor le­választásával védik a dol­gozók egészségét. Persze, ha most a hiányosságokat akarjuk felsorolni, azokra is találunk még példát: a hat­vani konzervgyár dobozüze­mében még mindig nem si­került a káros zajszintet a megengedett alá szorítani, a parádsasvári üveggyárban még mindig gyakoriak a kézsérülések, a kézi üveg­megmunkálás technológiája miatt. Megállapította az SZMT munkavédelmi bizottsága, hogy a vizsgált kilenc vál­lalatnál, gyáregységnél min­denütt az előírásoknak meg­felelő felszereltségű öltöző­ket, mosdókat, étkezőket alakítottak ki. A közelmúlt­ban adtak át új, korszerű szociális létesítményeket Pa- rádsasváron, a recski, eger­baktai kőbányákban, az egri új cserépgyárban, a mátra- derecskei téglagyárban, a megye két cementgyárában. Szociális létesítményeket kaptak a konzervgyári és húsipari dolgozók is. Súlyos százezrekről szól a statisz­tika, amely összegzi az el­múlt években a munkakö­rülmények javítására, bal­esetek megelőzésére fordí­tott pénzt a vállalatoknál. Persze a számok önmaguk­ban még nem mondhatják el azt, hogy eleget-e, vagy' pedig keveset költöttek erre a céira. Magyarázat, magyarázkodás..* Kétségtelen, fejlődés ta­pasztalható, ezt tagadni sem lehrt. Azonban figyelemre méltó az is, hogy az idei év tíz hónapjának adatai sze­rint a balesetek száma bő­ségesen meghaladja a koráb­bi esztendők átlagát. A be­következett balesetek körül­ményeit vizsgálva megálla­pították, hogy elsősorban a szállítási munkáknál sok a sérülés. Természetesen, ahol nő a balesetek száma, ott a munkavédelmi felügyelők beszámolásra kötelezik a munkahelyi vezetőket. Ma­gyarázatot kérnek. Magyará­zat, illetve magyarázkodás követi majd bizonyára az év végén az idei eseteket is... Nézzük a statisztikát a vizsgált gazdasági egységek­nél. A recski kőbányában 945, a parádsasvári üveg­gyárban 146 kiesett munka­nap az első kilenc hónap mérlege. Mindkét vállalatnál sokkal nagyobb ez a szám, mint amit távaly az év vé­gén feljegyeztek. Hasonlóan lehet jellemezni a bélapát­falvi és a selyp! cementgyár, illetve a hatvani kavicsbá­nya helyzetét is. Az építő­anyag-iparban tavaly egész évben 2714 munkanap esett ki baleset miatt, az idén az el­ső háromnegyed évben már 2972! Ráadásul több súlyos, sőt halálos baleset is tör­tént. Jobban felkészülni Súlyosbodhat ez a hely­zet az év végi hajrá idején^ különösen amiatt, hogy ed­dig is a szállításnál jelent­kezett a legtöbb bale et. Gyors cselekvésre van te­hát szükség, s egyébként az okok többsége is olyan, amely hamar megszünteti e- tő. Az új gépek beállítása például sokfelé azért1 okozott baleseteket, mert nem ké­pezték ki a velük dolgozó­kat. Bonyolítja persze a helyzetet a recski kőbányá­nál például az, hogy a ne­hézgépkezelői tanfolyamon csak nyolc általánost végzett munkások vehetnek részt. Bizony sok olyan dolgozó van a gépek mellett, akik­nek nincs meg a nyolc álta­lános ... Az elsősegélynyújtást szá­mos esetben felkészületlen embereknek kell elvégezni­ük. Nagyon fontos lenne bevezetni az évenkénti tan­folyamokat, hogy minél több képzett elsősegélynyújtó le­gyen, hiszen a rossz elsőse­gély nagy károkat okozhat; erre is volt már példa. Mindezek mellett lehetne még beszélni sok mindenről, amely összefügghet a bal­esetekkel. A fegyelemről, a munkásmúveltségről, a veze- tők-beosztottak viszonyáról. Hány esetben hallottuk pél­dául gazdasági vezetőktől azt, hogy „elmegy a válla­lattól, ha figyelmeztetem a szabályok betartására.” Ezt a szemléletet viszont már nem lehet megmagyarázni.. „ Hekeli Sándor A Jászberényi Hűtőgépgyár jászboldogházi radiátorüze­mében mintegy ötszázezer négyzetméter alumínium radiá­tort készítenek évente. A korszerű cikkekből Magyarorszá­gon kívül főként a szocialista államokba szállítanak. (MTI-foto — Medgyasszay Béla) Nehéz évtizedek jegyese ]a. ben, a célokra tott energiával, összpontosí­ts munká­Amikor Hatvan város fel- szabadulási ünnepségén az elnöki asztalhoz ült Juhász József, nem sejtettem, mifé­le emberen feszül a sötét ruha. Ritka haja fehérben. Arca pirosló. De amúgy in­kább egyszerűség, tartózko­dás sugárzott róla. Most már, itt a Táltos ut­cában, ahol az asztalon ki­tüntetések, érdemérmek so­rakoznak, s öreg fényképek idézik a múltat, mindent jobban értek. A megtiszte- lést, hogy a megye és város vezetői közé ültették. A nyílt egyszerűséget, amely kommunisták sajátja. S ne­héz, döcögő járását, ami sú­lyos örökség... Apja uradalmi cseléd volt Csányban, s nyolc gyerme­ket nevelt. E mélységből csak a mozgalomba vezethe­tett az út. — Kevéssel azután, hogy szüleimmel Hatvanba köl­töztünk, s vasúti pályamun­kásként kerestem a kenye­ret, bekapcsolódtam a szak- szervezet életébe. A Tanács- köztársaság idején már bi­zalmi voltam. Aztán jött a szociáldemokrata párt. De amikor rájöttem, hogy áru­lás van, otthagytam őket. Az én elveimnek, elképzelése­imnek akkor leginkább a Szocialista Munkáspárt fe­lelt meg, amelynek Vági István volt a főtitkára. Per­sze közben a zaklatás, ül­dözés. Kitettek a vasúttól, elbocsátott Pesten a Nap utcai mester, akinél kitanul­tam a cipészetet, s hatvani házunkhoz úgy jöttek a de­tektívek, csendőrök, mint a hazajáró lelkek... Pedig kezdtek szépen alakulni a dolgok. Ingázó munkásokból kis sejtet alapítottam, amely kifelé csak arról volt is­mert, hogy végig énekeltük az utat minden nap Pest és Hatvan között... Ebben az időben fordult meg nálunk a Táltos utcában többször Hámán Kató, hogy a párt­központ utasításait hozza. Csak aztán valaki „köpött”. S mielőtt a helyi szervezet működési engedélyéért fo­lyamodhattam volna, a rendőrség szétcsapott köz­tünk. A sejt tagjai közül kit megvertek, kit kóterba dug­tak, kit pedig 10—15 pengő­re büntettek. Juhász József járt legrosszabbul: három évre kitiltották a városból. Jászfényszaru. Berény. Köz­ben nősülés, gyermekek, majd ismét útilapu. — Szerettein a mesterem, jól kijöttünk egymással, csak nagyon félt, mert az ő házánál is mindennapo­sak lettek a rendőri szem­lék. Pedig akkor kicsit mér­sékeltem már magamat. Ügy voltam vele, ha eladom az életemet, legyen értelme. Pártszervező munka helyett a Vörös Segélynek kezdtem dolgozni, s ezt csináltam Jobbágyiban, Pásztón, Szi­lákon, ahol vagy a szak­mámban, vagy kőműves se­gédmunkásként kerestem a pénzt családom fenntartá­sára. Az összegyűlt élelem­mel, ruhával szinte hetente utaztam a fővárosba, ahol egy összekötő vette át a munkások adományát, hogy a központon keresztül eljut­hasson a bebörtönzött elv­társak feleségének, gyerme­keinek. .. Igaz, ez sem volt életbiztonság, de ennyit vál­lalnom kellett. S csináltam is, amíg egy vasúti század­dal ki nem vittek Ukrajná­ba. Itt a golyó megkímélt, a „priusz” viszont nem. így jött el 1944. ősze, s Herz- burg, majd Dachau. Nem, erről ne is beszéljünk. Ott mentem tönkre! ★ Szabad volt az ország, szabad Hatvan, amikor a haláltáborból visszaérkezett Juhász József, hogy mara­dék erejét az új társadalmi rendszernek áldozza. Nem is kímélte magát. Előbb a pályaudvar rendbehozatala körül vállalt munkát, majd az új-hatvani kommunista pártszervezet verbuválásá­hoz fogott Égett a tettvágy­tól. — Csakhogy ez sem ment ám olyan simán... Sok le- vitézlett nyilas férkőzött közénk, hogy bőrét mentse. Ezeknek nagy szálka vol­tam1 Tartottak tőle, hogy leleplezem valahányat. Gon­dolták, jó lesz ezt az em­bert hidegre tenni. Kiküld­tek Csányba, hogy vegyem át a lekvárgyár felügyeletét. S míg ott küzdöttem, kín­lódtam, a hátam mögött minden piszkot összehord - tak, fejemre szórtak... Még élt Nógrádi Sándor, a párt­központból ő jött Hatvan­ba rendet tenni... Jaj de kedves lettem egyszeriben! Főkönyvelői állást ajánlot­tak. Hat elemivel? Ez nem az én nótám. Így szerveztem meg aztán a semmiből a Belsped-telepet, majd nyug­díjazásomig a helyi cipész szövetkezetben dolgoztam, s itt töltöttem be a párttit­kári tisztet. ★ Régmúlt. Múlt. Közel­múlt. .. Erről se feledkez­zünk meg. Mert nemcsak a Tanácsköztársaság idején, nem csupán a Horthy-fa- sizmus évtizedeiben, majd a felszabadulás utáni nagy társadalomépítő munkában tüntette ki magát Juhász József. Nevét ott találjuk a „pufajkások” jegyzékén, akik az 1956-os ellenforradalom zűrzavarán úrrá lettek, s elősegítették a helyzet ren­dezését Hatvanban. Erre a kitüntetésre, a munkásőri csillagra legalább olyan büszke, mint az 1959-ben kapott Tanácsköztársaság! Emlékéremre, vagy a Szo­cialista Hazáért Érdemrend­re, amelyet 1967-ben ado­mányozott neki az Elnöki Tanács. Utóbbi kitüntetésnek egyetlen birtokosa a város­ban. S amikor elváltunk, egyet fájlalt: nem a régi már, nem tud úgy szolgál­ni a hazának, a pártnak, mint szeretné! Hetvenöt év­vel, ezer botütéssel, Dachau halálos jegyével a vállán- testén lehet ezen csodálkoz­om? Nem. Egyet tehet az em­ber. További nyugalmas éveket, pihenést kíván a ne­héz évtizedek jegyesének. Moldvay Győző 1934« december 3* kétté

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents