Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
Napjaink fsrradalmisága r JEN TULAJDONKÉPPEN harcosnak születtem — de i..ire elvégeztem — a kötelező tanfolyamokat — már nem volt — felvétel a Fekete Seregbe” — vélekedik napjaink forradalmiságáról egyik fiatal költőnk. Béres Attila. Valóban így lenne? Szocialista társadalmunk építésének forradalmi harcában nem lenne szükség a fiatalokra, s nincs számukra olyan cselekvési lehetőség, amellyel bizonyíthatják forradalmi elhivatottságukat? Aligha van ez így. Mostanában. ahogy a fiatalok és idősebbek tízezrei segítettek a bajba jutott mezőgazdasági üzemeknek a termés betakarításában. vagy ahogy ezrek segítettek a gátak védelmében, az árvíz sújtotta falvak lakosainak, értékeinek mentésében — 1 nem kötelességből. hanem egymás és a társadalom iránti elkötelezettségüktől vezérelve, nyugodtan elmondhatjuk: van még felvétel a „Fekete Seregbe ' De nem csupán az ilyen rendkívüli helyzetek miatt hanem alapvetően azért, mert a szocializmus teljes felépítése nem mechanikusan, konfliktusmentesen, valósul meg, fianem kemény, kitartó forradalmi harc révén. S kellenek olyan emberek, nem is kevesen, akik képesek megvívni a harcot a gazdasági, az Ideológiai vagy a kulturális életben. A fiatalok általában nem is a harc szükségszerűségét, létét vitatják, hanem többnyire a harc módját, eszközrendszerét nem látják világosan. Döntően azért, mert képzeletükben a forradalmár képe egybeesik a fegyverrel rohamozó, életét nem kímélő barrikádharcos fogalmával. A fiatalok jelentős része tehát még mindig a romantikus forradalmáreszményt „dédelgeti” magában, s nem tudja meghatározni, megrajzolni a. mai valóságban élő, realista forradalmár típusát. Pedig, ahogy Király István irodalomtörténész írja „A mindennapok forradalmisága” című tanulmányában: „A szükséges - harci eszközt, a küzdési módot a konkrét körülmények szabják meg mindig. Azok döntik el, hogy milyen úton —- békésén avagy fegyveresen, kompromisszumokkal vágy kompromisszumok nélkül, csigalassúsággal vagy rohamléptekkel — kell-e előremenni a vállalt eél felé.” A KONKRET KÖRÜLMÉNYEK az 1917-es Oroszországban a fegyveres harcot tették indokolttá, fegyverrel kellett kivívni, megvalósítani a munkásosztály hatalmát. Ma országunkban a szocialista társadalom felépítése a döntő cél, s a forradalmi harc módszereivel ezt kell mindenkinek elősegítenie. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények közepette nem a fegyvereké, hanem a munkáé a döntő szó. S ennél a pontnál bizonytalanodik el a fiatalok jelentős' része. A munkát és nem csupán a hivatali kötelességből fakadó tevékenységet, de a társadalomért végzett, tudatos, önként vállalt többletet. sem fogadják el általában forradalmi cselekvésnek. Ügy vélik, hogy a forradalmi cselekvés jóval több, mint a munka, annál nagyobb szabású, nagyobb jelentőségű, demons' rvabb és — ami még ig > >ntos — van benne kocü„. .tvállalás. Hiszen egy feg; eres harc esetén az ember a legfontosabbat, az életét is kockára teszi. De hol van kockázatvállalás a hétköznapi munkában? Nos, ha nem is élet-halál harcról van szó, a munkában is van kockázatvállalás. A forradalmi töltésű munka során elég sokszor konfliktushelyzetbe kerül az, aki szembeszáll a helytelen nézetekkel, helytelen gyakorlattal. A forradalmi magatartás — és ennek kifejezője: a munka — sokszor az álbaloldaliak és az opportunisták előtt egyaránt kevésbé szimpatikus. MINDEN MUNKA AZONBAN nem nevezhető forradalmi cselekvésnek. Vannak becsületes, szorgalmas emberek, akik jól elvégzi munkájukat, esetenként még bizonyos többlettevékenységre is hajlandók, munkájukat mégsem lehet forradalmi cselekvésnek tekinteni. Az azonban, aki munkájával, emberi magatartásával és minden gondolatával a magasabb rendű társadalom építését szolgálja — bármilyen szakmában és bármilyen poszton — naponta forradalmi cselekvést hajt végre. Akármilyen furcsa is az összehasonlítás, a fegyveres harcban részt vevő sem tesz ennél többet. Imeri a célt, gondolataival is, fegyverével is ezt a célt szolgálja. Mai viszonyaink között a forradalmi cselekvés megnyilvánulása a munka, ami ebben a helyzetben egyenértékű a fegyveres harccal. Továbbví- ve a gondolatkört, azt is el lehet mondani, hogy általában, aki munkájával élen jár a szocializmus építésében, az bizonyára leginkább képes lenne fegyverrel is harcolni vívmányaink védelmében. Oktatási rendszerünk egyik gyengéje — immár évtizedeken át —, hogy a fiatalság nevelése során mindig a romantikus forradalmár típusát állították példaképül, s elfeledkeztek az építő, az alkotó, a gondolkodó forradalmár típusának felvázolásáról. Pedig hát, s ismét hadd idézzük Király Istvánt: „A szükséges harci eszközt, a küzdési módot a konkrét körülmények szabják meg mindig.” Hadd említsük Lenin példáját; Lenin nem csupán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején volt forradalmár, hanem azt megelőzően és később is. Es azt is nyugodtan leszögezhetjük, hogy az októberi forradalom győzelme után sem kellett kisebb energiával dolgoznia, mint korábban, csak másképpen. Éppen ezért írta, hogy: „A marxizmus ab bon különbözik a szocializmus valamennyi primitív formájától, hogy a mozgalmat nem köti egy meghatározott harci formához. Elismeri a harc legkülönbözőbb formáit." S ő volt az is, aki — a megváltozott körülmények között — elítélte azokat, akik „vörösgárdista rohamokkal”, „frá- zisos módszerrel” akartak mindent megoldani. Nem győzte eleget hangsúlyozni: „Kevesebb dagályos frázist, több egyszerű, hétköznapi munkát.” S e hétköznapi forradalmi munkáról írta Majakovszkij „Beszélgetés Lenin elvtárssal” című versében: „Leiiin elvtárs — tudja — pokoli mód — nehéz, amit végzünk — egymás után." HELYES LENNE, ha a fiatalokban kialakult, féloldalas forradalmárkép kiegészülne az alkotó, a dolgozó forradalmár vonásaival is és egyértelműbbé válna, hogy napjaink forradalmiságának alapja a társadalomért végzett, magas szintű munka, ami forradalmi módon töri át a mindennapok sablonát. Kaposi Levente ezítést, még nagyon sok harcot és áldozatot kíván a világ minden részén az, hogy ez a reális lehetőség visszafordíthatatlan valóság legyen, hogy az agresszív imperialista erők ellenállásával szemben végleg megvalósuljon a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. f? nnek a harcnak legelső ^ vonalában halad a Szovjetunió, amely a politikai és diplomáciai, gazdasági és kereskedelmi, kulturális és katonai eszközök gazdag tárházát használja fel, hogy a legkedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtse meg a szocialista közösség erejének további gyarapításához, a világ proletariátusának forradalmi harcához, a nemzeti felszabadulás kivívásához, az imperializmus elleni küzdelemhez. Vagyis: a legkeményebb osztályharchoz. A békeharcunk szempontjából rendkívül fontos gondoláit Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából mondott beszédében fd&a'marta me :: „Az SZKP abból indult és indul ki, hogv a két rendszer — a kapitalista és a szocialista rendszer — osztályharca folytatódik gazdasági. Doliti- kai és ideológiai' területen. Ez másként nem is lehet, minthogy a szocializmus világnézete és osztálvcéljai ellentétesek és kibékíthetetle- nek a , kam tál izmuséval. Arra törekszünk azonban, hogy ez a történelmileg kikerülhetetlen harc olyan mederbe terelődiék, amely nem fenyeget háborúkkal, veszélyes It'n-c''‘" «okkal. ellenőriz- Jseietlen fegyverkezési hajszával Ez hatalmas nyeresége lesz a világbékének, valamennyi népnek, valameny- nyi államnak”. A következetesen internacionalista és jellegzetesen szovjet, békeszerető lenini külpolitikának a nyomán kibontakozó események egész menete fokozatosan annak felismerésére kényszeríti a tőkés világ mind több kormányát, hogy a békés egymás mellett élés elveinek figyelembevételével alakítsák a szocialista államokhoz fűződő viszonyukat, minden fontos lépésüket. Megfigyelhető: amilyen mértékben erősödnek a világban a béke és a haladás pozíciói, úgy szaporodnak a realizmus elemei a legtöbb kapitalista állam külpolitikájában, ügy kerülnek rendre-másra a politika lomtárába a hidegháborús időszak módszerei és eszközei. A világ népeinek, köztük hazánk népének is támogató egyetértésével és rokonszen- vével találkozik a szovjet békediplomáciának az a határozott törekvése, hogy a nemzetközi életben a politikai enyhülést katonai enyhüléssel, a fegyverkezés korlátozásával. szabályozásával és csökkentésével kell kiegészíteni és tartóssá tenni. Ennek a törekvésnek az életerejét jelzi, hogy egyszerre több fronton, több színhelyen is folyik a diplomáciai offenzíva a leszerelésért, a katonai enyhülésért, s egyszerre több témakörben is keresik, kutatják az előbbre] utás, a rendezés lehetőségeit. A békéért folytatott harc máris számos eredményt hozott. Gondoljunk csak a szovjet—nyugatnémet és a Nyugat-Berlinről szóló négyoldalú egyezmény aláírására. a rendszeres szovjet —amerikai, a szovjet—francia stb. csúcstalálkozásokra, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására. Ezek fontos határkövei a Szovjetunió és a szocialista országok békéért folytatott sikeres harcának. Természetesen roppant * nehézségbe, akadályba ütközik az egymással legtöbbször ellentétes érdekek szövevényében megtalálni a kölcsönösen elfogadható ösvényeket, amelyek elvezethetnek a szélesebb ívű megállapodások útjára. De nem szabad türelmetlennek lennünk! Az idő a béke érdekeinek dolgozik! A pekingi vezetők kivételével ma már egyetlen kormány sem száll nyíltan szembe a leszerelés,- a katonai enyhülés gondolatával. A szovjet leszerelési diplomácia kezdeményező szelleme állandóan véleménynyilvánításra, sok esetben pedig tárgyalásokra készteti a Nyugatot. Ezeknek a tárgyalásoknak az eredménye a többi között, hogv az utóbbi másfél évtizedben számos kiemelkedő jelentőségű nemzetközi megállapodás született az emberiség békéiét és biztonságát leginkább fenyegető atomfegyverkezés korlátozásáról. A békéért, az enyhülésért a Szovjetunió kezdeményezéseivel folyó harc bármelyik irányát, bármelyik területét vizsgál iuk is. mindenütt nagy változások tanú' lehetünk A b^kés egvmá« mellett élés lenini elvei mindinkább utat törnek maguknak a világpolitikában, s a különböző társadalmi rendszerű államok között- kapcsolatok általánosan' elfogadott normáivá, a nemKOMPOZICIÖ NOVEMBER 7-RE (Mohácsi Regős Ferenc grafikája) Párttitkár, immár tizenhetedik esztendeje A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Ok- tóberi Szocialista Forradalom 57. évfordulója alkalmából, több évtizedes, eredményes munkájának elismeréseként, a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki Luzsi An- talnét, a Heves megyei Tanácsi Erősáramú Villamos Szerelőipari Vállalat párttitkárát. A magas kitüntetés átadására 1974. november 6-án Budapesten, a Parlamentben került sor. — Képzeljék el: amikor 1951-ben felvételemet kértem a pártba, nem más, mint a saját férjem — aki akkor körzeti párttitkár volt — közölte velem, hogy kérésemnek helyt adnak, elfogadják jelentkezésemet. Ezzel egyben azt is elárultam: nálunk családi hagyomány a politizálás. Bányász apám már 1919-ben is a bolsik közé tartozott, a front után pedig a férjem is éveken keresztül volt pártmunkás, 1951-ben aztán én is csatlakoztam hozzá. Mégpedig azért, mert nekem is tetszett, amit ő csinált, engem is lelkesített az ő lelkesedése. Ha nem hiszik el, maguk könnyen utánanézhetnek: „Dolgozzon-e a nő” címmel 1952-ben a Népújságban is cikket írtam, amelyben azt fejtegettem, hogy emeljék fel a családi pótlékot és két-három gyerek esetén gyermekgondozási segélyt kapjon az édesanya. Akkor mosolyogtak a javaslatomon, ma viszont már ugye, mindez mennyire természetesnek tűnik... zetközi élet törvényévé válnak. A lenini békepolitika következetes érvényesítésének eredménye, hogy az imperialista hatalmaknak már nincs meg az az egykori lehetőségük. hogy korlátlanul rendelkezzenek a népek sorsával, és ha kell, helyi háborúkkal verjék le függetlenségi törekvéseiket, mint ezt korábban tették. A nemzeti felszabadító harc sikerét mutatja, hogy erősödik a fiatal afrikai, ázsiai államok, a volt gyarmati országok szuverenitása, függetlensége, és 6zűnőben van az imperializmustól való gazdasági függőségük is. Ennek a folyamatnak a kiteljesedése feltartóztathatatlan, visszafordíthatatlan. A szovjet diplomácia évtizedek óta tartó erőfeszítéseinek. következetes harcának nagy eredménye a szocializmus hadállásainak, a haladó, imperialistaellenes erők pozícióinak megerősödése a földkerekség minden táján, az egészségesebb politikai légkör kialakulása a világban. A magyar népet a világ más népeivel és valamennyi haladó erővel együtt nagy megelégedéssel és a béke jövője iránti rendíthetetlen bizalommal és reménységgel tölti el, hogy a háború utáni egész történelem rendkívül jelentős fordulatának vagyunk tanúi, de nem csak tanúi, aktív résztvevői is. Tanúi és résztvevői vagyunk annak a folyamatnak, amikor a nemzetközi politikában tapasztalt ellenséges konfrontáció időszakából kibontakozik a szocialista és a kapitalista államok közötti mind szilárdabb békés egymás mellett élés, az értelmes, a kölcsönös előnyökön — Ha jól tudjuk, eredményes pártmunkája alapján igazgatónak is kinevezték. — így van. 1952-től 1956- ig a Patyolat igazgatója voltam. Közben a férjem is igazgató lett, őrá a jelenlegi vállalatom, az ak- Ét ijM kori MEGYE- Ik, M VILL vezető- jaK*, WL sét bízták rá Az ellen forradalom azonban en- bpf gém is elüldözött a posz- »lit tómról, s ' 9 íi>' 1958-ban a WBSm mai vállalatömhöz ke- WírMffa rültem munkaügyi előadónak. — Ahol nemsokára párttitkárnak is megválasztották ... — Hát igen. Ennek lassan már tizenhét esztendeje. Megy, rohan az idő. Ezek azonban már sokkal szebb, nyugodtabb, okosabb esztendők voltak. Volt munka, nehézség, veszekedés, vitatkozás is bőven, de az eredményeink is évről évre szebbek, értékesebbek lettek. Ma a vállalat egy igen magas színvonalon szervezett, korszerű üzem, sok egyéni és kollektív siker született köés egyenlő biztonságon alapuló, békés együttműködés időszakába való átmenet. Ez a korszakos változás a világ minden népe előtt új távlatokat nyit. Ám nagy hiba lenne, ha az enyhülésért tett erőfeszítések sikere miatti jogos örömünk és elégedettségünk akár egy pillanatra is feledtetné velünk, hogy az imperializmus bizonyos erői egyáltalán nem örülnek a világhelyzet ilyen, irányú változásainak. Az imperializmus, a militariz- mus rohamcsapatai, amelyek a második világháború óta eltelt években harmincnál több kisebb-nagyobb helyi háborút és fegyveres konfliktust robbantottak ki földünkön, nem adták fel kísérleteiket, hogy feltartóztassák a szocialista világ, a béke ügyének előretörését. Mert az agresszió és a mili- tarizmus erőit, bár sikerült visszaszorítani, de még nem sikerült teljesen ártalmatlanná tenni. I béke ellen felsorako" zó imperialista, militarista csoportosulások kísérleteinek határozott visz- szautasítása korunk emberiségének nagy feladata, mindannyiunk fontos, mindennapi tennivalója. Ebben a harcban a világ haladó erői mind egységesebben segítik, támogatják a Szovjetunió és a szocialista országok erőfeszítéseit, amelyek — híven Október é§ Lenin szelleméhez — az imperializmus agresszív politikájával a béke védelmének és a nemzetközi biztonság megszilárdításának politikáját állítják szembe. Az 1917 óta eltelt 57 esztendő bizonyítja, hogy ez az egyetlen helyes, reális alternatíva. Az élet alternatívája. zös munkánk eredményeként az elmúlt évek alatt. — Tizenhét esztendeje első embere a vállalati párt- szervezetnek. ön szerint milyen egy igazán jó üzemi párttitkár? Különösen, aki tagja a városi pártbizottságnak is... — Sok tulajdonsága, jellemzője lehet. Szerintem azonban az a legfontosabb, ha tiszta szívből, meggyőződésből szereti az embereket, * a kétkezi munkásokat, s erejéhez. lehetőségeihez, tehetségéhez mérten mindent elkövet életük, munkájuk szebbé, gazdagabbá tétele érdekében. Tudom, mindez kötelessége egy kommunista gazdasági vezetőnek is. Nekik azonban igen sok más feladatuk is van — termelés, termelékenység, fejlesztések beruházások stb. —, a jó pártitkár soha, egy pillanatra sem feledkezhet meg az emberekről. Én megmondom őszintén: nekem mindig is nagy szám volt. Semmit sem tudtam elhallgatni, ha úgy éreztem, hogy szólni kell. A pártbizottság legutóbbi ülésén is szót kértem, és elmondottam: egvre több olyan 17—18 éves fiatalember jelentkezik munkára vállalatunkhoz is. akik mindössze négy öt. vagy hat elemivel rendelke nek. Ezt én egyszerűen nem tudom megérteni, és mindenekelőtt a szülő felelősséget hiányolom. Ezt nekünk ma már nem szabad megengednünk, mert társadalmunk. államunk hiába költ milliókat a dolgozók továbbképzésére, művelődésükre, ha meg közben újratermeljük a 4—5, hatelemis dolgozókat. — Tizenhét éve párttitkár: nem fáradt még el? Nem fél az újabb, a m4o nehezebb feladatoktól? — Az én korosztályomnak Igen sok tagja rokkant bele a küzdelembe, a munkába. Sajnos, én is. Nemrég jöttem ki a kórházból, talán nem is dolgozhatom tovább De mit is beszélek, méghogy nem dolgozom. Majd legfeljebb mint nyugdíjas járok vissza. Mert tudják: aki egyszer megkóstolta, megszerette a politikát, a politizálást, az sohasem tud elszakadni tőle. az sohasem tudja abbahagyni ... Koós József MéwisösCi 1974. november 7, csütörtök i «
