Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-07 / 261. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXV. évfolyama, 861, ásássá AKAs a,— POSltif EVfé. w&vesssbee t, esfitörtök Október tartós érvényű válaszokat adott a legfontosabb kérdésekre Óvári Miklós, m MSZMP KB titkárának rádió“ és televízió beszéde i — A Sorradalo*» 9?. é«*­fordulóját ünnepeljük — mondotta bevezetőben. — A forradalomét, amely megte­rem tette a nagy többség, a dolgozó osztályok hatalmát, amely bebizonyította, hogy a különböző nemzetiségű dol­gozók testvérisége 1® tudja győzni a háborút, erősebb az uralkodó osztályok által szí­tott nemzeti gyűlölködésnél. A nagy októbert köszörűjük, amely a marxi—lenini' el­mélet és a forradalmi gya­korlat egyesítésével riőaaaöc mutatta meg, hogy * munkásosztály meg todja rendíteni & rendi t- betetlennek kitt tőkés világot, képes as egées dolgozó nép ősszefogáaá- ea és vezetésére, ntat tud nyitni egy áj, igazság®» társadalom fe 14 '1*17. novembere óta — Ma­jakovszkij szavával =— azs emberiség közvetlen teendő­jévé vált a szocializmus, & «ázz®! új korszak nyílt » vi­lágtörténelem ben. — Az egykori Oroszország ^nyomottjainak elemi erő- vei kirobbant forradalma amelyet a ,bolsevikok lenini •pártja vezetett diadalra, az emberiség évezredes vágyai­nak, oly sokszor meggyalá- :astt, sárba tiport eszményei­nek valóra váltását írta vö­rös zászlajára. Győzelme ezért lett az emberiség job­bik és nagyobbik felének re­ménye, de ezért lett mind­máig a nemzetközi tők® és minden haladásellen«» eső vad támadásának célpontja is. — Az októberi forradalom győzelmével létrejött mun­kásállam évtizedeken át egyedül viselte a világ béké­jéért és haladásáért vívott, sok áldozatot követelő harc fő terhét. Döntő szerepe volt abban, hogy a világ megme­nekült az emberiség és az emberiesség legnagyobb el­lenségétől, a fasizmustól. A Szovjetunió léte, népének tu­datosan és öntudatosán vál­lalt áldozatai lehetővé tet­ték, hogy a világ számos nemzete nemcsak elnyerte szabadságát, hanem meg is -tudja védelmezni azt, mert ma már nincg védtelenül ki­szolgáltatva az imperializmus kényének-kédvéiiek, — ötvenkét év alatt na­gyot változott a világ, októ­ber győzelme meggyorsította a társadalmi haladás folya­matát. A szocializmus, amelynek — már születése másnapján — közeli bukását jósolták ellenségei, korunk megdönthetetlen realitása lett; vonzó, példa és biztos támasz az egyetemes embe­ri haladásért küzdő erők számára. Létrejött, megerő­södött a kommunizmust és a szocializmust építő szabad népek közössége, a szocialis­ta világrendszer. Az egész világot átfogó munkásmoz­galom olyan erővé vált, mellyel a tőke urai — akár akarják, akár nem — kény­telenek számolni. A gyar­mati rendszer összeomlott. — Az imperializmus 1917 november óra — történelmi «értékkel mért/» — vééeke­isésns, visszavonulásra kény­szerül. Ez igaz akkor ia. Ssa tudjuk, hogy még ma is ké­pes egyes népeknek súlyos kánokat, mérhetetlen szen­vedéseket okozni. — A haladó emberiség mindmáig érzi a chilei tra­gédia sebeit De éra azt se, — bárhogy tobzódik is a reak­ció —, hogy as emberiség jövőjét egyre kevésbé tudja befolyásolni az imperializ­mus. Chilében a haladé erők — hisszük és tudjuk; ideiglenesen vereséget szen­vedtek, de azóta Portugáliá­ban kártyavárként omlott ossza Európa legrégibb fa- eseszía rendszere, Görögor­szágban megbukott a katonai junta. A harc még nem ért véget, de a demokratikus erők jelentős sikereket étiek eL — Október «sört válhatok világtörténelmi jelentőség® eseménnyé, mert tartós érvény® kai ad as emberiségei, foglalkoztató legfonto­sabb kérdésekre, — Napjainkban, amik«f » tudomány és a technika gyors fejlődésének vagyunk a tanfii. mind élesebben me­rül fel a kérdés: tudunk-« okosan, emberhez méltóan élni ezekkel az új lehetősé­gekkel? Sikerül-e megakadá­lyozni egy új, minden eddi­ginél pusziítóbb világháború kirobbantását? Sikerül-e a népek, az egész emberiség javára hasznosítani a terem­tő munka eredményeit? Tu­dunk-e földünkön olyan igaz­ságos, elnyomástól és ki­zsákmányolástól mentes vi­lágot teremteni, ahol a népek szabadon, békében és barát­ságban élnek, ahol minden ember számára megadatik aa alkotó munka öröme,- a ké­pességek kibontakozásának lehetősége, s ahol megvaló­sul az egyén és a közösség érdekeinek harmóniája? — Ezek a'kérdések foglal­koptatják sm a> haladó em­beriséget, mindazokat, akik az imperializmus embertelen világából, az egyén kizsák- mányoltságának, a közösségi élet elsorvadásának világá­ból keresik a kiutat. S ezek­re a kérdésekre adnak mind­máig ható, meggyőző, egyre érvényesebb és biztatóbb vá­laszokat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom esz­méi, s ad feleletet ezeknek az eszméknek a válóra vá­lása. — Olyan korb« értünk «£, «amikor a történelem tapasz­talataiból okulva, egyre több és több nép ismeri fel, hogy *. kapitalizmussal szemben a szocializmus jelenti a jövőt; a szocializmus és a társadal­mi haladás egymástól elvá­laszthatatlan. — As Interkcgsönemális rakéták, a hangsebességnél gyorsabb repülőgépek, a ter­monukleáris fegyverek korá­ban mind nyilvánvalóbbá válik az összefüggés október ég a világ sorsa közt. Ha ma béke van, s erőnk tudatában joggá! bízhatunk a béke hí­veinek győzelmében, ezt min­denekelőtt annak köszönhet­jük, hogy ötvenhét évvel ez­előtt megtört asz Imperializ­mus egyeduralma földünkön, & létrejött az az erő, amely nemcsak megalkotta, hanem érvényre is tudja juttatni a békés egymás mellett élés politikáját, a « 22*1 az egész világon minden eddiginél kedvezőbb feltételeket te­remt a társadalmi haladás­ba«. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentőségét hamar megértették a világ haladó munkásai, és Lenin szavaival élve „még gyakrabban nem is annyira megértették, mint inkább forradalmi osztályösztönük­(Folytatás s 2. oldalon) Kettős évfordalé A mozgalmi és a termelőmunka kitüntetettjei — Kosiorűzasok, megemlékezések az októberi forradalom évfordulóján — Sarud és Tiszanana ünnepe A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfor­dulója megyénkben kettős jubileumot jelent, hiszen éppen november 7-tel kendődnek meg megyénkben a felszabadulási ünnepségsorozatok is. A megye. elsők kö- aaötí felszabadult két községben, Tiszanánán, és ezt kö­vetően Sarudon is kettős jubileumot ülnek. Ugyanakkor az évforduló alkalmat ad arra, hogy a mozgalmi és a termelőmunkában kiemelkedő eredményt elért dolgozók kitüntetést kapjanak, s természetesen a szovjet hősi em­lékművek is ismételten látogatottak voltak, ahol az ün­nep jegyében elhelyezték a kegyelet koszorúit. Munka­társaink az alábbiakban számolnak be az ünnepség ese­ményeiről» Koszorúzások »«wart«- 6-a már lódíszben virradt a megye városaiban és községeiben. A szovjet hős) emlékművek és a felszabadulási emlék­művek vár-ák az ünneplő­ket, várták a koszorúzás! ünnepség sok száz vagy sok ezer részvevőjét A megye- székhelyen szerdán délután fél 5-kor a szovjet és a ma­gyár Himnusz hangjai mel­lett vette kezdetét m kosa»- rúzási, ünnepség. Elsőként az MSZMP Mis- vében Vaskó Mihály, a me­gyei pártbizottság első tit­kára, Pelyhe Szilárd, az eg­ri városi pártbizottság első titkára és Gubán Dezső, az egri járási pártbizottság el­ső titkára koszorúzta meg a felszabadulási emlékművet Ezt követően Fekete Győr Endre, Heves megye Taná­csának elnöke, dr. Varga János, az Egri Városi Ta­nács elnöke és Hegyi János, az egri járási hivatal el­nöke koszorúzta meg az emlékművet A Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség nevé­ben Kiss Sándor, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára, Vass József, as egri városi KISZ-bizottság titkára és Kiss Barnabás, az egri járási KISZ-bizottság titkára helyezte él a meg­emlékezés koszorúját Ez­után a megyeszékhely üze­meinek, vállalatainak és in­tézményeinek dolgozói, mint­egy kétezren koszorúzták meg az emlékművet Délután fél négykor n®»- dezték meg az egri Állami Temetőben a koszorúzása ünnepséget, ahd többek kö­zött Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára. és Sólyom Ernő, az egri já­rási pártbizottság titkára he­lyezte el a koszorút. Ugyan­ebben az időpontban a nép­kerti emlékműnél is koszo­rúzás! ünnepség zajlott le, ahol az egri és az egri já­rási pártbizottság nevében dr. Nagy Sándor, a városi pártbizottság osztályvezetője és Dézsák László, az egri járási pártbizottság osztály- vezetője helyezte el elsőnek a kegyelet koszorúját Hatvanban már reggel 8 órakor elkezdődtek az év­fordulós ünnepségek. Ekkor a MÁV-csomóponton tartot­tok megemlékezést. Ezt kö­vetőm délelőtt 10 órakor sí Kossuth téri szovjet hősi emlékműnél sorakoztak fel a város üzemeinek, intéz­ményeinek, szervezeteinek küldöttségei, hogy elhelyez­zék virágaikat az obeliszk talapzatára. A koszorúzás alkalmából Juhász Ferenc, az MSZMP városi bizottsá­gának titkára méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét Szerdán egyébként szinte minden munkahelyen sor került hasonló eseményre. Emlékünnepséget rendezett, a városi tanács, a kórház, valamint a konzervgyár is. amelynek űrikai dolgozói előző nap 200 ezer forint jutalmat kaptak eddigi mun­kasikereik, a gyár termelési tervének túlteljesítésében el­ért eredményeikért. A szovjet hősök emlékmű­vénél tartottak koszorúzás! ünnepséget Gyöngyösön az októberi forradalom évfor­dulója alkalmából tegnap délután két órakor. A tör­ténelmi eseményektől Do­bos Ferenc, a városi párt- vb tagja emlékezett meg. A pártszervezet nevében Vadász József, a városi pártbizottság első titkára és Oláh István, a járási párt- bizottság titkára helyezett el koszorút az emlékmű talap­zatán, a tanácsi szervek ne­vében pedig Keresztesi La­jos, a városi tanács és Mar- say Ervin, a járási hivatal elnökhelyettese koszorúzott.. A KISZ, a fegyveres testü­letek, a vállalatok, a szö­vetkezetek, és az iskolák küldöttei járultak ezután az emlékműhöz, hogy elhelyez­zék a koszorúikat. A városi pártbizottság aa» ünnepség után jutalomban részesítette a pártmunkában kiemelkedő aktivistákat és a tíz éve tisztségviselő párt- titkárokat. . A jutalmakat Kádár Béla, a városi párt­bizottság titkára adta át Kitüntetések A Nagy Októberi. Szocia­lista Forradalom 57. évfor­dulója alkalmából kitüntet­ték a mozgalmi es a ter­melőmunka legjobbjait. A kitüntetéseket az üzemek, vállalatok és intézmények helyi ünnepségein adták át. Az MSZMP Heves megyei Bizottságán, Egerben szerdán délben rendezték meg azt az ünnepséget, amelyen részt vett Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke, vala­mint a járási és városi párt- bizottságok, tanácsok és já­rási hivatalok vezetői is. Dr. Sípos Istvánnak, a me­gyei pártbizottság titkárának köszöntő szavai után Vaskó Mihály, illetve Fekete Győr Endre átnyújtotta a kitünte­téseket. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a felszaba­dulás előtt és után a pun- kásamozgalomban kifejteti ál- dosBtos tevékenységükért a». ^©Jaíttjtás 3. aldaZemii Szocialista Hazáért Érdem­rendet adományozta Balás Gyulánénak és Bálás Gyulá­nak. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapták; Klaisz Ferenc, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Sramkó László, a hevesi já­rási pártbizottság első titká­ra és Luzsi Antalné (kitün­tetését Budapesten vette át), az EVILL pártalapszerveze- iének titkára. A Munka Ér­demrend ezüst fokozata ki­tüntetésben Antal Pál, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság párt-csúcsveze- tőségének titkára, Fodor Jó­zsef, az egri járási pártbi­zottság munkatársa, Polgár Miklós, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője és Besse­nyei Jánosáé . . (kitüntetését Budapesten, vette át), a me­gyéi pártbizottság munkatár­sai részesül U A Munka Ér­demrend bronz fokozatát kapták: Kiss Géza, az MSZMP Héyes megyei Bi­í (974. NOVEMBER f £SIo«o:. Éterig Márton})

Next

/
Thumbnails
Contents