Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

Ili könyvek

A Kossuth Könyvkiadó a Népszerű történelem sorozatban megjelentette Leonid Szpirin Egy kaland kudarca című művét. A könyv a nálunk kevéssé ismert 1918 júliusi moszkvai eszerláza- dás történetét mondja el hitelesen. Most jelent meg a lengyel Tadeusz M. Jaro- szewski Személyiség és közösség című filozófiai műve is. A marxista szerző a személyiség kérdéseit vizsgálja a mai filozófiai antropológiában, egybevetve marxizmus, strukturalizmus, egzisztencializmus. keresztény perszonalizmus elveit, nézeteit.

Az Európa Könyvkiadó újdonságai közt szerepel a mártírhalált halt bolgár költő, Nikola Vapcarov válogatott verseinek kötete, ■ Pártáiddal címmel. A verseket fordította és az utószót írta Kardos László. Ez alkalommal 14. kiadásban jelent meg magyarul Emest Hemingway nálunk talán legismertebb és legnépszerűbb műve, Az öreg halász és a tenger című kisregénye

A Magyar Helikon új könyvei között találjuk Alek- sis Kivi A hét testvér című regényét; ez a finn nyelv és irodalom fejlesztésében hasonló szerepet töltött be, mint nálunk Arany Toldija, vagy Petőfi János vitásé. A népszerű Helikon Csillagok sorozatban látott napvilágot Jiri Wolker válogatott verseinek ízléses kötete, Ballada az álomról címmel.

A Szépirodalmi Könyvkiadó újdonságai közt említést érdemel Móricz Zsi gmond összegyűjtött műveinek legfrissebb kötete, amely a hagy realista író 1934 és 1942 között írt elbeszéléseit tartalmazza. A kötetet Nagy Péter rendezte sajtó alá. Most jelent meg Albert Gábor Kagylóhéjban című regénye és — másod'k kiadásban — Fekete Gyula sok vitát kavart dokumentumkönyve, i népesedéspolitikai problémákkal foglalkozó Éljünk magunknak? című kötete.

Az Akadémiai Kiadó újdonságai közt szerepel — a Jókai Mór össze- művei sorozatban — az 1904-ben írt Börtön virága című kisregénye.

(KS)

SIMON LAJOS VERSE — BOTTÁ DENES BOTOL

A kövek balladája

„és szól a szó.

a lágy, a —

Jószerencsét“.

Es szólnak a kóvek:

á, nem a mi bűnünk, hogy állítólag

hozzánk hasonlít a szívtelen szíve,

a cinikus merev arca,

és az értetlen kemény homloka.

O, nem igaz,

nem mi nyomjuk az ember mellkasát, hanem a bánat. S nem mi gördülünk robaj nélkül a szívekről, hanem a gond, meg a baj.

Minket csupa jóra szültek az erők,

mi nem akartunk ráborulni rabszolgák vállaira,

verejtékfolyam sodrában úszni,

hogy legyünk mihaszna piramis,

jaj, nem a mi bűnünk,

hogy voltunk várfalakat döngető golyóbis,

s tarkót dióként zúzó köbnzogány,

s hogy vagyunk szomorú kriptakövek,

arról sem tehetünk.

Nézd, a hegyoldal csupa por, csapa füst!

Víznél, viharnál különb hatalom dönget!

Gyújtózsinóron kúszik értünk a gyíkszemű tűz,

a mennydörgés egymástól elver,

fúró és véső üt közöttünk éket,

csákány, kalapács, szilánkra hasít,

ha van sebe a hegynek, hát mi vagyunk,

kőtestvérek, — a vércsepp.

Am mikor értünk billen a csille, és szól a szó, a lágy, a — Jószerencsét, az nekünk is szól, kóvek, hogy legyünk otthonokat szinte ölben dajkáló alap, isteni kézzel teremtett szobor, dicsőséget zengető emléktábla, világbafutó országutakhoz sodorjon a jósors.

S ha netán éppen talléralakúrz szakad közülünk néhány, ők csengjenek a kisfiúk zsebében szebben, mint az arany.

Jéró és vésó üt közöttük ékef*. Jfézd, a hegyoldal csupa por, csupa füsti"

Fábry Zoltán kortársai szemével

Duba Gyula, a mai csehszlovákiai magyar irodalom kiemelkedő egyénisége szerkesztette ezt a régen várt gyűjteményes tanulmánykötetet. Szép, magvas előszót írt hozzá, és a kötetben megjelent két tanulmánya is növeli a gyűjteményes könyv értékét. Szükség és halaszthatatlan igény hozta létre ezt a könyvet, amely nemzetközi összefogás eredménye. ,

öt országból 35 író, kritikus és irodalomtörténész írásait találjuk itt együtt. Magyarországról Veres Péter, Illyés Gyula, Fája Géza, Komlós Aladár, B. Nagy László, Kovács Győző. Csehszlovákiából Duba Gyula, Tőzsér Árpád, Turczel Lajos, Rá ez Olivér, Jiri Hájek, Milan Pisut. Csanda Sándor, a Szovjetunióból A. Gersko- vics, Romániából Balogh Edgár, Méliusz József, Robo- tos Imre, Jugoszláviából Bori Imre tanulmányai szeretjeinek a kötetben.

A vázlatos, és ezért hiányos felsorolás is érzékelteti, hogy nagyszabású vállalkozásról van itt szó; a bevezetővel együtt 46 tanulmányról.

Duba Gyula megállapítása ma is fájdalmasan igaz: „Fábry Zoltán az európai szellemi horizonton mégnem kapta mos az őt megillető helyet.” logos igény ez, de előbb a magyar nyelvterületen kellene méltóképp' megismertetni Fábry Zoltán szellemi örökségét A „ki volt Fábry Zoltán?” kérdésre Tőzsér Árpád találóan felél; „a világkultúra nagyszerű ismerője és letéteményese — esztéta, ha nevet akarunk adni, s igényre és szerepre tanító, ha szlovákiai jelentőségét elemezzük".

Életével, magatartásával és írói művészetével külön műfajt teremtett. „A műfaj neve: antlfasizmus” — idézzük saját szavait Ennek a műfajnak tartalmi jegyeit is az ő meghatározásával tudjuk a legtömörebben kifejezni: „Antifasizmus mint műfaj ? A korparancs karműfajt kényszerít az íróra. A kikerülhetetlen korparancs az íróval szemben műfaji igénnyel lép fel. Vannak korok, sorsfordulók, amikor az írói magatartás lényegül műfajjá.” Ilyen korszak volt a fas’zmus időszaka, amikor a „zoológiái fajőrület” — Fábry szavait idézve —, az őserdő-morál" tombolt

A mindent eldöntő, törvényt mondó Marx által az „emberi haladás terének” nevezett Időhöz és Értelemhez fellebbezett Fábry, azt vallva, hogy az erkölcsöt beteljesítő időben a fasizmusnak nincs jogalapja, nincs helye. Eszméiért helytállt, megjárta az illavai börtönt többször is, de elveiből jottányit sem engedett. Fogalommá lett a „stószi mérték”, a „vox humana”, azaz emberi hang, Fábry élete éa műve pedig megtartó példává magasodott.

Azt vallotta hogy „Huma» nizmust csak az példázhat, akinek magatartása mindig etikus volt. Az etikai folytonosság a humanizmus eldöntő garanciája. Erkölcsi állhatatosság nélkül nincs humanizmus.” Ady szellemi örökségét új igénnyel ébresztette, az ő példája* segített megmaradni embernek az embertelenségben. József Attilához meleg baráti kapcsolat fűzte, védelmére kelt a költőnek, am'kor jogtalanul vádolták és Az Üt című folyóiratban helyet adott verseinek. De védelmére kelt Hasek Svejkjének is, amikor egy cseh irodalmár „cseheskedéssel” bírálta- becsmérelte ezt a remekművet.

Fábry Zoltán az antifaS

siszta irodalom európai hatású írója már két éve halott, de alakja, példája jelen van műveiben, átragyog időn és téren, határokon éa távolságokon. A Duna-táJ népei az ő életművében megbékélésben, megértésben találkozhatnak. Ezt szolgálja ez az értékes, rendkívül hasznos tanulmánykötet i*.

CS. VARGA ISTVÁN

Se. Lukács Imre:

Fölelosztó Ábel

< O sszél vitték el Vetkőztek

< már a lömbe*, sárga leve- 4 lekkel sírtak a fák. Anyám meg< könnyezte.

s — Apádat elkövetette a háború, s most te is itthagysz bennünket?

< A leventébe menni kellett. És

< Káin szerette a leventét. Nekem s parancsolt. Idősebb volt, erősebb

< és a bátyám. Mint a bibliában.

> Faluszólen laktunk, roggyant há< zacskóban.

| Káinra felnéztem. Légpuskával

< galambokat, fácánokat lövöldözött s — Sajnálom őket — mondtam.

| — Ki se látszol a földből és már

< okoskodsz?

< Fácán került puskacsőre, cipei< tem hűségesen, az volt a dolgom.

> „Meddig cipeljem ezt a dögöt?

> A puskát se adta ide” — gondol> tam sértődötten.

> — Vigyed — dobtam az útra —,

> elhúzta a karomat

I; — Mit gondolsz, Ábelkám?

> Hozzad, különben megismerkedsz

> a szent anyafölddel.

í Gondoltam, okosabb vagyok, ki- \ sebb, engedtem. Azért szerettem,

1 amikor elment elkísértem az iskola udvaráig, a teherautó után szaladtam, integettem. Nem intett vissza.

Anyámmal jó volt. Alig jártunk í ki a házból, csak vízért a kútra. > Lámpát sohasem gyújtottunk, búj- | tunk a dunna alá. Este lövöldöz- > tek a közelben, reggel trénsze- > kerek kocogtak, lóhátasok.

> Fogyott a paszulyunk. Hatalmas, > kópott lábasunk volt, telefőztük, > napokig eltartott. Kukoricánk is > maradt kevéske, görhének, málé- > nak sütöttük. És három tyúkunk. S A konyhában tartottuk, el ne > tűnhessenek.

| Anyám megfogta a kezemet, el- 5 indultunk munkát keresni. A bak- 4 tér jóemberünk volt, szólt rögtön.:

— Mérik a határt, a Kovácsát

tanyájánál.

— Ingyen adják?

— Ügy ám. A föld miénk, fuccs az úri világnak.

— És Kovács úr?

— Eleget harácsolt. Most majd megfizetünk neki.

M

entünk a Kovács-tanyához. Mérték a földet. Falubeli emberek lépkedték komolyan, mezítláb, és karókat vertek le. Ráírták a neveket

— Mi is kapunk? — kérdezte anyám.

— Hat hold jár nektek — mondta egyikük. — Pontosan hat hold.

Anyám megszorította a kezemet erősen. Odébb emberek toporogtak, mezítláb, szakadozott gúnyában, karókkal, fejszékkeL Mérték a jussok — Ezt elvehetik tőlünk? — kérdeztem.

— Nem, fiam, még a magassá- gos atyaúristen se — mondta a bakter.

Még nem a hivatalos földosztás volt Szántani kellett volna, de se jószágunk, se szerszámunk, csak a reménységünk, mint a többi szegénynek. Kovács úr traktorai ott álltak a tanyájában. Az öreg bakter odaköltözött, éjszakánként nem aludt, nehogy a traktorok szánthassanak.

Mentünk minden reggel. Megálltunk a hatalmas földnél, a hat holdnál és csak néztük, néztünk a vége felé.

— Teremtő isten, ennyi föld egy

rakáson! Csak apáid itthon lenne, vagy Káin.

Néhány an ásóval estek a határnak, két kimustrált lovacska is erőlködött, meg tehenek. Kovács úr fújtatott. Az öreg bakter megkérdezte tőle:

— Mit akar, gazduram?

— Szántani.

— Ez már a mi földünk, mindörökre.

— A föld azé, aki megműveli,

traktorjaimmal föiszántatom.

Hiába volt a beszéd, nem hallgatott a szegényre. Az öreg bakter jókora husánggal fejbe csapta.

Összeesett

Akkor este megérkezett Káin. örültünk. Anyám meleg vizet hozott a lavórba, gyorsan levágott egy tyúkot, és a késő éjszakában nagy lakomát csaptunk. Másnap mentünk a földre.

— Földre? Miféle földre? — rő- könyödött meg a bátyám.

— Amit jussoltunk. Felosztották a határt, lőttek az úri világnak.

Káin hitetlenkedve figyelt bennünket.

— A háború még tart, és ha az urak visszajönnek? Akkor kié lesz a föld, Ábel? — kérdezte.

Nem tudtam szólni semmit Anyám rémülten hallgatott, mintha bűnt követett volna el.

áin este boldogan hatalmas *^ kosárban füstölt húst, szalonnát, kolbászt hozott, rakta az asztalra. Amikor odanéztem, könnybe lábadt a szemem.

— Loptad? Ennyi finomságot hol

'ereztél? — csodálkoztam.

Nevetett és falt Teleszájjal

mondta:

— Rendőr lettem. Hatalom.

— Nekik adják?

— Az okosabbaknak.

összenéztünk anyámmal Vacsoráztunk és aludtunk.

Másnap indultunk a földre, de Káin ránk parancsolt:

— Oda pedig nem mehettek. Kovács úré marad. Felszántják a traktorok.

Elviharzott. Néztünk és elfelejtettük a szavakat Anyám szemébe fájdalom költözött Odalett a földünk. Ültünk a kanapén, sokára kérdeztem:

— Ezután már sohase lesz földünk?

— Ha Kovács úr elveszi, akkor már sohase.

— A többiektől is elveszik? A sánta baktertól?

— El.

Hanem már rántott maga után. Gyorsan trappoltunk a földre. Az öreg bakter, meg a többiek kint voltak. Megnyugodtunk, megálltunk a mezsgyekarók mellett.

Az úton feltűntek a traktorosok. Ballagtak a tanyába, indították a masinákat, húzattak a földekre. A bakter eléjük állt.

— Értsék meg, emberek, ha istent eszünk, itt akkor sem szánthatnak. Se most, se máskor. Soha többé.

A szegénység köréjük gyülekezett. A traktorosoknak melegük lett hirtelen, hátra-hátra pislogtak az útra.

— Az urakhoz dörgölőztök? A fajtátok ellen? — kiáltozták az asszonyok.

D endőrök közeledték, köztük Káin. Kovács úr, a nagygazda velük jött. Fegyverük nem volt, de pálinkából bőven jutott. A traktorok ismét indultak volna. Anyám kiabált:

—■ Ezt a földet férjem után kaptam, aki odamaradt a háborúban. Senki el nem veheti, csak az :

én drága, jó uram, ha hazasegiti ; az isten! 1

Káinék már közel jártak, a traktorosok sebességre kapcsoltak. Ak- kor hirtelen anyám odabukott a ; gép elébe. ;

— Mit csinál, maga szerencsét- ; len? — kiabálták.

— Kelj fel, — szólt az öreg ;

focik t©r.

Csak feküdt a hideg földön és ;

rázta, kegyetlenül rázta a zoko- ; gás. A rendőrök lökdösték a né- ; pet, Káin feltámogatta anyámat, ; keményen rászólt: ;

— Menjen innét haza! Nincs ;

már iöldje, szikrányi se. Eladtam ; Kovács úrnak a füstölt húsért, ; kolbászért Maga is zabalta. ;

Megállt körülöttünk a csend. 1 Anyám fájdalmasan üvöltött: !

— Káin, Káin! Minek szülte- 1

lek a világra? ;

A rendőrök Kovács úrral együtt I szembefordultak velünk. Előkerült ' az ásó, kapa, jókora husángok. ;

— Vesztél volna idegenben — ; ugrottam fejjel Káin hasába. ;

Gyorsabb volt és erős. Nekilö- 5 kött a traktornak. Beszakadt a fér jem. A vér elborította arcomat, fájt a. sebem, de nem sírtam. |

— Tudtam, hogy a gyilkosom J

leszel! Ide üss! — mutattam vér- J ző arcomat ;

Farkasszemet nézett a két tá- < bor. Aztán ők elkotródtak. Kovács < úr eltűnt a vidékről !

Anyám halkan sirdogált mel- < lettem. Friss vizet hozott a kút- ! ból, lemosta sebemet, bekötötte. <

— Ember leszel, Ábel! Hasonlí- !

tasz apádra! J

|_l űvöst hozott az alkony, és <

■ ■ szomorúságot. A csatát < megnyertük, a földet megtartót- í tűk. Anyám még otthon is pityer- < gett, lámpagyújtás utánig törül- J gette könnyeit 5

— Édesanyám! Hiszen már nem j is fáj! — hazudtám.

— Tudom, kisfiam — simogat- <

ta meg tüzelő homlokom. — Káin i bátyádat siratom. i

vVVv-VVVVVSAA/VVVWSA/VVVVVVNAA/VVV

iSSAAAA/WVAAAAAAAAAAAA VWW tő/Wí/WWVWWAAőMMMAAAMAAAMAŐ/WVWwV ,

♦

k

I