Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-03 / 258. szám
(/fa*?*** ..., hogy mit eszünk két év múlva. Nem jövőre, mert az megtermett az idén, hanem az azután való dolgos esztendőben, amely még kétévnyi távolban van ugyan tőlünk, de az akkori falás kenyér „magja" most in- vitáltatna a földbe. Mit eszünk két év múlva? Amit most elvetünk. Az idén. Ebben az átkozott őszben, amely nem a sárguló levelek zörgő agóniáját, hanem a víz,és a sár nyálkás cuppogását hozta, ebben a természetcsapta időszakban kellene és- kell vetnünk a búzát, szántani majdani ágyást a kukoricának, az idei ősziek begyűjtéséről nem is beszélve, amikor úgy hallgatjuk a rádió meteorológiai jelentését, mint valami hadi jelentést. Hadi jelentést az időjárási frontról, Mit tudom én, hogy mit találnak ki a tudósok magyarázatul az évszázad óta ismeretlen ilyesfajta őszi természeti csapásra? Mit érdekel, hogy öreg ká- vénénikék, mindenhez értő, a féltudományt is tanácstalanul ízlelgető és azt is mindig kiköpő emberek mint esküdnek az atombombákra, mint a főbűnösökre — egyébként szidják csak, az mindenképpen használ —•„ a lényeg: nem vagyunk elkényeztetve. Gondoljuk végig: minden esztendő hozott még valami dühöngeni valót. Hol olyan szárazságot — nemcsak ebben az évben ám —, hogy a föld bele- reoedt, hol olyan esőt, hogy a kombájn tengeralattjárónak tűnt a búza és víz tengerében. Ha nem volt egyik se, volt árvíz, fél országnyi, ha nem volt árvíz, volt jég. A közgazdászokat lehet szidni, miért is ne, ha Ösztönző rendszerünk nem segíti mondjuk a zöldség- termesztést, a szövetkezeti elnököket, hogy rosszul szervezték a munkát, s ezért késés van a betakarításban. Lehet szidni az ipart, hogy kevés alkatrészt áí műanyagot gyárt, a nemzetközi politikát, s a tőkés világot legfőképpen, mert hogy megdrágultak az energiahordozók —, mindenkit és mindent lehet szidni. Mert mindezeket ilyen, vagy olyan formában meg lehet változtatni, hatásukat lehet csökkenteni, sőt észrevétlenné is tenni. Elnököt lehet leváltani a köz- gazdasági elemző munka tévedéseiért önkritikát lehet gyakorolni —, mindent lehet, Vagy legalábbis mindent meg lehet próbálni Am, hogyan lehet azt előne' megjósolni, hogyan lehet arra előre felkészülni hogy a tél és a tavasz, sót a nyár eleje is szaharaj szárazsággal kérdőjelezi majd a mezőgazdaságok s s csendes, a megszokott, a derűs, a langyos, a mézes-fényes ősz idején két nap alatt kiáradnak a folyók a százmilliméterektől, hogy a szüret egykori legszebb idején bokát borító hó fedi a Mátrát? Hogyan? A prognózis napokra előre lát, hetekre előre jósol —, de mindkét ige után odakívánkozik a feltételes „hat-het”: láthat, jósolhat. Mert már délutánra sem lehet igaz a délelőtt még jogos jóslás. Es' ez “item'A tudomány bizonytalansága, hanem "e téren még meglevő gyengeség csupán. így lett és így ma is országos és magánügy az Időjárás. így lett a személyi érdek azonos a csoportérdekkel és a csoportérdek a társadalmi érdekkel ősz- szecsendülnek, fedik egymást: felerősítik. Könnyű lenne kaján-pimasz megjegyzéssel elintézni azt a nagy és valóban népi összefogást, amely most végiggyűrűzve a legkisebb üzemtől a legnagyob- big, iskolától a hivatalig, szó ázerint és mindenfajta frázisnak tűnő túlzás nélkül a mezőgazdaság frontvonalába sorakoztatja fel az erőket. Ugyan kérem, amikor mindenkinek ég a háza, nem kunsat az ösz- szeíogásról himnuszt énekelni.. „ Valójában az sem igaz, hogy mindenkinek „ég a háza”. Az időjárás ugyan országos gond, de a természeti csapás lényegében egy országrészre korlátozódik. Az üzemek betonján, a hivatali szobák melegében együtt érteni lehet, de együtt érezni már aligha azokkal, akiknek hol a lába ragad a sárba, hol a keze fagy a sárhoz. Az „érteni”-n van a hangsúly: a megértésen. A gond közös voltának felmérésében, abban, hogy a város ismét és újból, a munkásosztály megint, mint annyiszor, segítséget nyújt a mezőgazdaságnak. Önmagának is persze. Az alapvető osztályok érdekei teljesen azonosak nálunk. Ki a másikon segít, az magán is segít. De ezt megtenni, kevés holmi lelkes érzelem, ehhez tudatos értelem kell: s napjaink fő lényege éppen ez és nem más. Aztán az is ide kívánkozik, hogy: a semmi eüen csak az ostobák fognak össze. A nyári napfény búzát érlelő melege ellen, a karácsonyt lágy és nem viharos hóval borító téllel szembe, a rétet zsenditő tavasz ellen minek összefogni és kinek? Az összefogás nem a bolondok tánca, a nép összefogásával nem lehet unos-untalan játszani: segítségül hívni embereket olyanért, amely ellen sem segítségre, sem összefogásra nincs szükség, több mint botorság. Vétek. Mint ahogyan vétek a jogos időben, a kellő pillanatban érkező segítséget elherdálni is. Az természetes, hogy az üzletek zsúfolva vannak. Az természetes, hogy szidjuk a kereskedelmet. Az természetes, hogy morgunk az áremelkedések miatt. Az természetes, hogy nálunk mindaz, ami van, az természetes. S az is természetes, hogy megszakad a gép a méteres sárban. Nem, ez a nem természetes. A természetes az, hogy ahol a gép már mozdulni sem tud, ott az ember még halad előre, s veti a magot: előre két évre gondolva. Mert hát ember. Csak ezért! 1974. október 21. Éjjel három órakor megérkezik a vízügyi készültség Nagyfü- gedre. Tíz órakor elrendelik a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a Bene-patakon. A faluban három helyen feltört a buzgár. Október 22. Hajnali négy óra. Tarnazsadányban a tanácstagok, az aktívák felzörgetik az alvó embereket; készüljenek fel a falu elhagyására, mert a Tárnában egyre nagyobb a víz. Délelőtt tíz órakor Nagyfüge- den a hangoshíradó felhívja a lakosságot, hogy készüljenek fel a falu teljes kilakoltatására. A víz átcsap az újtelepi úton és 60—70 centi- méteres magasságban folyik át rajta. Röviddel" tíz óra után 69 házat elér és körülzár a víz. Tamazsadányt és Nagyfü- gedet kilakoltatják. Az ajtók, ablakok kitárva néznek az üres utcára. Mindent (Foto: Puskás Anikó) Becky Tiber és Szigethy András riportja ÁRVÍZ nyttvai kén hagyni, hogy * víz rombolás nélkül juthasson tovább. A ssagyfűgedi femácsháza adminisztrátora reggel óta dolgozik, előtte a széken tízpercenként váltják egymást az emberek, akik visz- szajöttek a faluba, tudomásul vették, hogy mennyit vitt el a víz az otthonukból és most száraz hangon, padlót néző szemmel diktálják be, hogy mi kár érte őket Bemondásra veszik fel az adatokat Egy fejkendős asszony diktál. — ... és azon kívül volt még négy zsák takarmány- táp. De azt tessék beírni, hogy mind a négy zsák meg volt kezdve, úgy hogy azt már ne tessék egész zsáknak számítani. —- Mennyi kár érhette & falu lakosságát — kérdezzük Adamik István tanácselnököt, de a válasz egyre késik, végül ennyit mond. — Ki tudja azt megmonda-i ni? Fogalmunk sincs. Egy biztos, az emberek olyan becsülettel mondják be, hogy mit vesztettek az árvízben, hogy az minden elképzelést fölülmúl. Nagyon sokan még a tényleges veszteségüket sem mondják be, csak a leglényegesebb dolgot. Tudja, ez az árvíz elmondhatatlan csapás volt, de olyan szeminárium, ami tíz, de lehet hogy ötven évet vitt előre gondolkodásban az embereken. Hétfő hajnaltól szerda estig voltak talpon az emberek, akik itt maradtak segíteni, és szerdán este azt kellett mondanom, hogy most már menjenek haza aludni, mert ezt tovább nem lehet csinálni. Persze, akkor sem mentek ed Túlságosan is közeli még az élmény. Már otthon vannak a tarnazsadányiak. Hazaérkezésük után, alighogy valamelyest újra berendezkedtek, kukoricát törni, betakarítani indultak. És dolgoztak szombaton és vasárnap is, amikor csak lehetett. A víz háborgott, de nem ért. el ide: elcsendesedett, hall gat a Tama. hallgat a patak, amely nemrég tengernyi bánattal fenyegetett. Az izgalom azonban nehezen enged. A megköny- nyebbülés dacára is szorítja még a torkokat, és súlyosak lesznek a szavak, nehezek, akár a sárrögök. Ma még mindenkire érvényes ez, nem kivétel sem is lehet az Sárvári János, a község tanácselnöke sem. — Az a fontos... —- és nem találja a szót — az emberek. Hogy nem esett senkivel se baj, hogy hazajöhettünk. És hogy mindenki segített. A járás, a megye, a honvédség,, munkásőrök és a négyes Volán is, nagyon sokat. Meg Tárnáméra, Boconád, Heves. A községek, amelyek befogadtak bennünket. Nem is tudom, hogy mondjam el, milyen barátsággal. Mert több volt az, mint barátság, biztosan több, ahogy fogadták, ahogy ellátták a mieinket. Talán hihetetlenül is hangzik, de volt család, ahol olajkályhát vettek, mert nem volt tűzhely a szobában, ahol a veszély idején meghúzódott az egyik tárná- zsadányi család. Az óvoda. Nem fognak rajta emléktáblát elhelyezni., lehet, hogy már egy-két hét múlva elfelejtik az emberek, hogy két asszony, Kovács Jánosné, vezető óvónő és Szucsik Lászlóné szakácsnő három napon keresztül szem- hunyás .nélkül főzte a teát, készítette a reggelit, csinálta az ebédet, a vacsorát a Nagyfügedre érkező, voláno- soknak, katonáknak, önkéntes rendőröknek, munkás- őröknek. A végén már nem lehetett megállapítani, hogy tulajdonképpen mennyi is az a létszám, amire főzni kell, de mindenki, aki csak bejött a gátról a szakadó esőben; meleg ételt kapott. így ment ez három napig. Három napig bírta egyfolytában Kovács József is, a községi tanács hivatalsegédje. Harminc éve dolgozik a faluban, mindent és mindenkit ismer. öt hívták mindenhová, ő állt egy egész éjjel a mikrofon mellett, amíg megvolt a hangja és szólított mindenkit^ hogy jön a víz, segítsenek A harmadik nap estéjén egy kétdecis üveg konyakot szétosztottak öten egymás között, amikor jöttek visszafelé az újtelepről. Az öreg megivott egy fél kortynyit, és nem bírta tovább. Két asszony vitte haza, lefektették, elaludt. De valami ott matatott benne az álom mélyén, mert négyórai alvás után felkelt, felvette a bakancsát és indult vissza a többiekhez. Sípos Miklós nagyfügedi lakos elment a tanácsházára, megkereste Kocsis Lajost, a járási hivatal rendkívüli megbízottját, aki a helyreállítási munkákban segít, és bejelentést tett, hogy az üresen álló lakásukba betelepítettek egy árvízkárosultat. Ez jogtalan, törvénytelen. Azonnal költöztessék ki őket onnan...! Ilyen is volt. A víz elválasztotta az embereket. Döntött, ki hova tartozik Keveset mond a vigasz, ha a baj már beköltözött. De jól jön a segítség, ha mégoly csekély is. Megmondhatói ennek sokan a kitelepítettek közül — ebben a térségben 390 család —, akik kitelenítési segélyként kétezer forint gyorssegélyt kaptak a biztosítótól. Belekóstolt a házakba a víz, szétnézett a szobákban, az udvarokon, megfertőzte a kutakat, aztán visszaindult, ahonnan jött, a patak medrébe. Szőnyegeket terítettek az emberek-a kerítésre, ruhákat az udvarokon kifeszített zsinórokra, dróthuzalokra, hogy száradjanak, szikkadjanak a szélben. Akik tehették. Mert Nagyfügeden sok családnak nem lesz már erre alkalma, nem költözhet visz- sza a régi házba. Mert összeomlik, mert bontani kell. Juhász Józsefek, az Ady Endre utca 90-ben még szerencsések is: ők visszajöhettek. Az asszony a ház előtti ároknál guggol, zöldségféléket tisztogat az árok vizében. — Borzasztó — mondja, ahogy feláll a beszédhez —, borzasztó. Mi hazajöhettünk, de a közfal... A közfal alatt van a repedés, istenem, nem is tudom, hogy mit csináljunk. A teraszig ment a víz, és elöntötte. Felvette az olajoshordónkat is, pedig 200 literes. Most oda az olaj, a nyári istálló is összeomlott, éppen hogy a két tehenet ki tudtuk venni alóla. Kezében vizesen fénylik a répa, újra felsóhajt: — Jaj, borzasztó ez, tönkrement a krumpli, minden az égvilágon tönkrement. És a három hízó... — és sorolná is a sorsukat, de már nincs egyedül, újabb asszony érkezik a házhoz, Somodi Károlyné. Neki a nehezebb. — Mi voltunk a legnagyobb vízben, egy nagy, mély hajlat az egész, vége van a háznak, oda már nem lehet menni. Most itt vagyok, a lányoméknál... Olyan hirtelen jött, és nálunk eddig ért, derékon felül ért. A bútoromat csak akkor hordták ki, amikor már lement a víz. Eddig ért. . és az a legborzasztóbb, hogy az emberek itt voltak, egész éjszaka itt voltak, csinálták volna a gátat, zsákokért szaladgáltak. És akkor jöttek nekünk, és azt mondták ne idegeskedjünk, hogy legyünk csak nyugodtak. A bánatos-bosszús hangot szekerce kopogása szakítja félbe, bentről jön, a hátsó udvar felől. — Az új istállót csinálják, a tetőt — magyarázza Ju- hászné, és előre megy, meg- mutatni, hogy milyen lesz- az új. A falak állnak — ezekkel nem bírt a víz —, most készül a tetőrész, azon kopácsol két kőműves. Kettőjük közül öze István van közelebb, ő mondja: — Lehetetlen volt itt védekezni, úgy jött. Ügy, hogy olyat még nem is láttunk, hiába, hogy itt élünk, itt szü lettünk. Rossz volt nézni.. « és az a riadalom, mert senki ilyenre nem számított. Hősi meg — kínlódnánk, ahogy lehet de magunk sem tudjuk, hogy mi lesz, hogy hol is tartunk.. „ — És mondaná tovább, de látja,, hogy könny gyűlik odalent az asszony szemébe, kötényével törli le a könnyet hát elhallgat a tetőgerendák közt, és csak úgy vaktából odaüt egyet Huszonegy család. 5Eny- nyien nem tudnak visszaköltözni Nagyfügeden volt otthonukba, mert a vályogfal. úgy dől, omlik, ahogy a víz húzódik ki belőle. Ady Endre utca, A házak üresen árnak, a verandalépcsőkön ledobált homokzsá • kok. A kutakban karimáig áll a víz. Egy fekete ruhába öltözött nénike magasan feje fölé tartva az esernyőt végigbaktat az úton, befordul volt portájára. Áll egy darabig, kezével megsimítja a nedves, málló falat, aztán továbbindul. Alakját elnyeli a szitáló eső. Ady Endre utca. Az elhagyott udvaron két kutya játszik, a vékony kis asszonyka, f ritz Gusztáváé, az utcán álló vontatóra segít fölpakolni a bútort. Költöznek. A két kisgyerek már másik háznál van, meleg, védett helyen. Megfáztak. Hajnalban töri rájuk a víz, Ady Endre utca 86. A házban senki. A falak nehéz dohszagot árasztanak. A szobák üresek, csak az ablakban áll két apró gyógyszeresüveg. Gyerekorvosság Már nem volt idő elvinni az ablakból Tarnazsadány és Nagy fi! ged lakosságát 1974. október 22-én telepítették ki. Tarna- zsadányból 530 csaladot, 2100 embert. Nagyfügedről 2200 embert. A nagyfügedi 890 lakóépületből 90 házat ért sú lyos árvízkár. 220 ember szenvedett olyan anyagi veszteséget, amely egész életük munkájának eredményét sodorta veszélybe. 21 épület lakhatatlan, három házról már leszedték a menthető értékeket, mert a falak omlanak. A két faluban a visszatelepülés október 24-ún délelőtt kezdődött meg, és még aznap délután befejeződött A lakosok otthon maradt ér fékeiket érintetlenül talál- ■ ták. A nagyfügedieket a ka- rácsondi ÁFÉSZ dolgozói ed dig soha nem tapasztalt áru: bőséggel látták el a kitelepítés ideje alatt. Az árvízkárosultak megsegítéséért összefogott a megye. Segítségét elsőként az apci Qualitál Építők szocialista brigádja jelentette be, i 1 ♦
