Népújság, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-28 / 278. szám
A szakköröktől — I a közéleti munkáig ' SZAMOT ADNI néhány •sztendő munkájáról, friss kezdeményezésekből már következtetéseket is levonni, nem könnyű dolog. Mégis valami ilyesmire vállalkozott a Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő nőbizottság, először megyei, majd országos szinten, amikor beszámolt a szakköri munka tapasztalatairól. Érdemes felmérni, honnan indultak. A szakköröknek, szabó-varró, főző, kézimunka — amelyekből később a szó teljes értelmében „kinőttek” a népművészeti szakkörök — már hagyományai vannak a megyében. A nőtanács ezt a formát kereste és találta a legjobbnak arra, hogy az asszonyok egy-egy csoportját, érdeklődési körük szerint összehívja, rendszeres alkalmat teremtsen számukra, bogy találkozzanak, hogy kicseréljék tapasztalataikat, beszélgessenek a gondjaikról. E szakkörök féjlesz- tését támogatta a Központi Bizottság 1970 februári határozatán alapuló irányelv: „a népfront-klubok adjanak otthont a nőket érdeklő hagyományos szakköri munkának és a sajátosan őket foglalkoztató kérdések vitáinak”. Hová értünk el megyénkben a szakkörökkel? Izgalmas kérdés kutatni, mit is csinálnak egy-egy szakkör asszonyai, mennyi valósul meg azokból az elképzelésekből, amelyekkel ezeket szervezték, indították. Ehhez talán először számszerű adatok is kellenek. Megyénkben jelenleg 30 díszítő- művészeti klub, 30 községben — városban — működő nők akadémiája sorakozik, 15 helyen szervezik meg évről évre a nők fórumát, amely már régen túllépte előadásaival és kérdéseivel egyaránt a szűk „házunk tája” témát, s mellette számtalan olyan szakkör működik, különböző elnevezéssel, mint például egyszerűen a „nők klubja”. De nem lehet említés nélkül hagyni azt sem, hány nőt érint az iskolákban megrendezett különböző szintű szülők akadémiája, szülők iskolája, klubfoglalkozások szülők részére. Megannyi lehetőség arra, hogy a nők 21.20: Gyökeret eresztve II. rész. Stilling Ferenc tanár bemutatása. A négyrészes sorozat mai értelmiségi — közelebbről pedagógus-fiatalok sorsával, helyzetével ismertet meg. A Szegedi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon 1968-ban huszonketten végeztek. Az oktatási reform eredményeként már mindnyájan kétszakos diplomát szereztek. Pomezsánszky György szerkesztőriporter —, aki egyike az akkor végzett hallgatóknak, felkereste osztálytársait, akik ma kisebb- nagvobb iskolák tanárai —, hogy a beilleszkedés, a gyökeret eresztés gondjairól, körülményeiről beszélgessen velük. Négy pedagógusportrét látunk a műsorban; ifjú pedagógusok vallanak sorsuk, pályájuk alakulásáról, az indulás éveiről. Elmondják, mi történt velük azután, hogy elvégezték a főiskolát. A bemutatás — az egykori kollégák beilleszkedésének története egyben — közvetve számot ad a fiatal pedagógusgeneráció néhány jellegzetes gondjáról, öröméről is. (KS) OJjßmfgft 1974. november 28., csütörtök problémákkal ismerkedjenek, s közben elmondják véleményüket, javaslataikat, s a korábbinál jóval alaposabban és a témákat jobban ismerőén bekapcsolódjanak a közéletbe. A FENTEBB említett párt- határozat feladattá tette a nőknek a közéletre való nevelését. És ehhez a munkához hihetetlenül nagy lehetőségek rejlenek ezekben a szakkörökben, amelyekről, mi tagadás, szokás helyenként enyhén lebecsülő módon nyilatkozni. Pedig — a helyi vezetők bizonyíthatják a legjobban, — ahol kezdettől odafigyeltek ezekre az összejövetelekre, ott számos segítséget kaptak. Most már vannak tapasztalataink is. Van olyan község, ahol a nők különböző összejöveteleit már régen nem az jellemzi, hogy kötőtűvel a kezükben összeülnek, s elbeszélgetnek a konyha, a gyereknevelés problémáiról. Kézimunkáznak ma is, de közben, nem túlzás, országos dolgokról társalognak. Meghívják a helyi tanács elnökét, s az beszámol'nekik a község fejlesztési gondjairól. Nem egy helyen így indul el egy-egy társadalmi munka szervezése, egy-egy óvoda, napközi felszereléssel kapcsolatos gondjának megoldására. Kápolnát, Kompoltot, Hatvant egyaránt említhetjük, mint olyan példát, ahol az asszonyok a hímzés különböző technikái mellett megismerkedhettek, szinte szórakozva, különböző bel- és külpolitikai problémákkal, gyermek- nevelési módszerekkel. Fejlődik az ízlésük, s ez egyre jobban kihat a falusi lakás- kultúra fejlődésére is. A klubélet politikai tartalommal telik meg ezeken a helyeken. NEM LEBECSÜLENDŐ az az eredmény sem, amelyről külön érdemes beszélni. A szakkörök egy része értékes népi hagyományokat ment ma át, s segítséget nyújt még a következő nemzedéknek is abban, hogy megőrizzék a népművészet e megyében fellelhető kincseit. Tulajdonképpen a hagyományok ápolására serkentenek, anélkül, hogy erről hangzatosán szólnának. Néprajzi ismeretekkel gyarauodnak, helytörténeti munkához kapcsolódik a kutatás, művészettörténeti fogalmakat sajátítanak el, s ezzel egy lépést tesznek az általános műveltség fejlesztésében. S lehet-e jobban mérni e törekvések eredményét mint abban, hogy a falusi asszonyok lakásából, éppen a szakköri foglalkozások következményeként, kiszorul az ízléstelen vásári giccs, hogy helyet adjon a valóban értékesnek és szépnek? Mert azokban a községekben, ahol díszítőművész szakkörök működnek, fokozatosan ez történik. De túl a lakáskultúrán, a gyermeknevelés korszerű módszereinek megismerésén, ezek a szakkörök mintegy iskoláivá váltak a közéleti tevékenységnek. Az asszonyok ezeken a szakkörökön először csak egymás között „gyakorolják” a szólást, de később sokan közülük bátrabban beszélnek igényeikről, s köny- nyebben vállalnak feladatot először az iskolák szülői munkaközösségeiben, majd a tömegszervezetekben, s tiem ijednek meg már attól 6em ha a tanácstól, vagy munkahelyükön azzal a kéréssel keresik meg őket, nem vállalnának-e nagyobb részt magukra közéleti feladatok megoldásából. Nem vitatható az a tény, hogy a nőknek évszázados „lemaradást” kell pótolniuk a közéletben, a művelődésben. S ha erről van szó, minden módot és lehetőséget meg kell keresni a nők nevelésére, a közéleti szereplésre való felkészítésükre. E szakkörök, immár túlnőve az egyszerű csoportosuláson, lehetőséget biztosítanak a nők politikai tudatának fejlesztésére. KORAI VOLNA még a rendelkezésre álló négy-öt esztendő tapasztalatai alapján végleges következtetéseket levonni, s úgy állást foglalni; ahogy eddig haladtunk, amit eddig tettünk ezen a téren, a legjobb módszer. De az is tény, hogy indulásnak biztató. S amikor a megyei nőbizottság számot adott országos szinten is arról, amit eddig tett, erre a számadásra nem ment „üres tarisznyával”. Eredményekről beszélhettek, arról, hogy a megyében mind több asz- szonyban sikerült igényt ébreszteni a tanulás, a lakás- kultúra, a közéleti munka iránt. Éppen a szakkörökben. Deák Rózsi GERENCSÉR MIKLÓS': ÁCSTÉSZE1TDI HAIH&IAIIANS&GIG TÁNCSICS MIHÁLY életregényé 16. írhatott már akármit Stan- csics Mihály, szövegéből valósággal sütöttek a felvilágo- sultság gondolatai. Aki a francia eneiklopédistákon nevelkedett, annak ugyancsak szemet szúrtak a hazai hűbéri viszonyok. Minden mondatában támadta vagy a földesúri, osztályt, vagy a papságot, vagy a német elnyomást. Mindössze három dolog volt, amihez nem nyúlt világjavító szenvedélye; a nép, a király, meg az isten. A népet azért nem bántotta, mert szerette, érette támadta a bűnös állapotokat. A királyt csak fővesztés veszélyével bánthatta, az istent pedig azért kellett kímélnie, mert mindenkit kiközösített a társadalom, akire rábizo- ■yult az isten tagadás. De Táncsics Mihály vallásos mber volt. Éppen az isteni igazságosság nevében támadta á papságnak a középfőképp a jobbagy parasztok rovására megnyilvánult mérhetetlen önzését. Mindamellett Stancsicsban nem volt semmiféle harcias szándék. Amit tapasztalt szenvedélyes kíváncsisággal, afelett természetes igazságérzete szerint gondolkodott, s amit ily módon megérlelt, azt írásba foglalta. Tette ezt a legjámborabb jóhiszeműséggel, egyszersmind a legkonokabb eltökéltséggel: vallott, leírt véleményéhez tűzön-vízen át ragaszkodott, ha tekintélyt vagy hatalmi alapról próbált rábírni nézetei megváltoztatására. Csakis az ellenérveket volt hajlandó respektálni. Nemhiába vált kedvenc mondásává: „Ha nincs igazam, cáfoljátok meg!” Hiába kért cáfolatot, a hatalom a maga logikája szerint minősítette. Stancsics Mihálynak egyetlen könyve jelent meg, s máris híressé Vagyont őriznek, vakot vezetnsk, nyomoznak a hatvani „kutyaiskolások” — Mit tud ez a német juhász? — Gömböc? — Ha úgy hívják! — Mindent, ami a felsőfokú vizsgához kell. Ugrik akadályt, kúszik sövényalagút- ban, házat őriz, vak embert vezet, az utcán, de ha friss nyomot fog, utánamegy a betörőnek is! Mindezt egy fiatal autószerelő, Bánét Tibor mondta el a hatvani vasutasok sporttelepén, ahol január óta vasárnap délelőttönként a MEOE iskolája működik. ★ Az iménti rövidítés természetesen magyarázatot követel, amivel nem marad adósunk Szele Imre tagcsoportvezető. — Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete! Oda tartozunk, mióta tavaly novemberben megalakult a hatvani csoport, ez év januárjában pedig beindíthattuk az iskolát. Mármint a kutya- kiképző tanfolyamot... Milyen céllal? Sport is, amit csinálunk, meg aztán társadalmi haszna is adódik. Az ilyen, országszerte szervezett kutyaiskolákból kerül ki például nagyon sok jószág, amelyik később a rendőrség munkáját segíti. De mondjam azt, hogy engedelmességre szoktatott német juhászaink, boxereink, dober- manjaink védik az elhagya- tottabb települések házait, az ideiglenesen reájuk bízott értékesebb tárgyakat, vagy pedig szemük világát vesztett asszonyokat vezetnek az utca zajló forgatagában? Mert a magas szintű oktatáson részt vett állatok mindezt példásan elvégzik! ★ Szele Imre műszei'ész a Mátraalji Szénbányák pető- fibányai gépüzemében, s társadalmi munkában végzi az egyelőre 22 tagot számláló tagcsoport életének irányítását, a kutyaiskola vezetését. Hogy önként vállalt feladatát kellően elláthassa: Budapesten végzett tanfolyamot. Tehát előbb ő, aztán az ebek és eltartóik, akik között minden rendű embert megtalálunk... Van itt ifjúmunkás, mint a már idézett Bánét Tibor vagy Ocsovai András. De vígan gyakorla- toztatta juhászkutyáját a nyugdíjas Molnár Pista bácsi, aki a tűzoltóságtól ment nyugdíjba. Természetesen komolyabb anyagi tőkével nem dicsekedhet a kis tagcsoport. Így aztán mindenben magukra utaltak, illetve Maróti József pályagondnok támogatását élvezik. Kezük alól kerülnek ki a különböző akadályok, amiket fából, gallyból farigcsálnak. A sövényalagutat maguk készítették el. S egy- egy gyakorlatozással eltelt vasárnap délelőttöt követően szépen kiigazítják a terepet is. -Fontos az eredmény: a jómodorú, mindenféle feladatra alkalmas jószág! ★ Most egyébként már komoly tervet forgatnak a fejükben. Mi több: megállapodtak a hatvani rendőrkapitánysággal. önkéntes rendőri csoportba tömörülnek a vállalkozó szelleműek. — Kutyákkal együtt? — Természetesen — mondja Szele Imre. — Szeretnénk segíteni a rendőrhatóságot a bűnüldözésben, a különböző bűncselekményt elkövetők mielőbbi kézre kerítésében. A tettrekészség körül nincs gond. Vagyunk hatan-heten, akiket éjjel is kiugraszthatnak az ágyból, ha arról van szó, hogy friss nyomon kell a kutyáknak elindulniuk. — S bárki hozhatja ebét az iskolába? — Csak a csoport tagjai. Ezt így írják elő a MEOE működési szabályai. Az ajtó természetesen nyitva mindenki előtt. S végsőben az lenne az igazi, ha többen lennénk. Érdekünk is! Mert a tanfolyamainkat elvégző kutyák mindenütt tisztességesen viselkednek. Tehát (Foto: Szabó Sándor) csökkenhet a feszültség, ami pillanatnyilag még fennáll különösen a jobban beépített lakótelepeken kutyatulajdonosok és nemkutyások között. Mintha csak Szele Imre szavait akarná igazolni, sötétszőrű német juhászkutya ül le velünk szemközt. Tekintete merő figyelem. £ jobb mellső lábát úgy emeli a magasba, akár búcsú „kézfogásra” nyújtaná. — Szia! — Vau.... (m. gy.) lett általa. Nevét minden fontos hivatal megjegyezte. Felkészültek ellene, veszedelmessé nyilvánították. Semmi többért, csupán azért, mert kendőzetlen őszinteséggel le merte írni azt a valóságot, amelybe bárki lépten- nyomon belebotolhatott. Azért pártfogói is akadnak. Döbrentei Gábor, a reform- eszanék lelkes híve és harcosa beajánlja nevelőnek Rud- nyánszky Zsigmondékhoz a Vác melletti Dukán. Javadalma évi négyszáz forint és teljes ellátás. Szép honorárium, de a vesződsége sem kevés az elkényeztetett Sándor úrfival. Az álla is leesik Stancsicsnak a csodálkozástól, oly esztelen pazarlás folyik a bárói háztartásban. Vele jól bánnak, az urakkal egy konyhán él, magas fizetését rendben megkapja, mégis keserű a szájíze, mert látnia kell, hogyan megy pocsékba az a rengeteg érték, amit jobbágyaiktól szednek el a földesurak. Tanítványát, a lusta és rakoncátlan Sándor úrfit jó eredménnyel levizsgáztatja a váci piaristáknál. Ezután Rudnyánszky báró magához hivatja. Elmondja, szolgálatával elégedett, komoly magatartásáért tiszteli, ennek ellenére gondban van további alkalmazását illetően. Bizalmasan közli, szemrehányást tett nála Nagy Lipót, a váci piaristák igazgatója, hogy miként bízhatta gyermekét ilyen veszedelmes emberre, akinek könyvét a hatóságok rontó tartalma miatt betiltották. Stancsios ért a szóból, könnyít a báró helyzetén, önként megválik állásától. Szokása szerint megint Pesten bérel lakást, és tartalék pénzére támaszkodva szorgalmasan veti magát az irodalmi mnkásságba. „Kritikai értekezések” címmel kötetet állít össze, kendőzetlenül bírálja az alapos javításra szoruló közállapotokat, s rendes szokásaként nemcsak bírál, hanem megoldásokat is ajánl a tökéletesítés mikéntjére. Elkészül a „Pazardi”-val is. E könyv mondanivalóját a Rudnyánszky báróéknál észlelt őrült pocsékolás ihlette. Bár képzelt környezetben, képzelt személyekkel, de nagyon is valós tényekkel mutatta be, miképp pazarolják el a felsőbb osztályok a népből kicsikart ahyagi javakat. Nagy Antal cenzor természetesen töprengés nélkül visz- szalökte e könyvet és a „Kritikai értekezések” kéziratát is annyira összekaszabolta vörös ironjával, hogy a szerző ilyen formában nem volt hajlandó kiadni könyvét. A cenzori önkény nagyon boldogtalanná tette Stancsi- csot. Hiába vált legfőbb szenvedélyévé az írás, teljesen elment a kedve a munkától. Keserű tétlensége közben találkozott regényíró ismerősével, báró Jósika Miklóssal, az erdélyi mágnással. Jósika megérdeklődte, nem lenne-e kedve Kolozsvárra szegődni gróf Teleki János házába nevelőnek, az ifjú Sándor mellé. De még mennyire! — kapott az alkalmon Stancsics Mihály. Nem annyira a Teleki család, mint inkább Kolozsvár gyakorolt rá ellenállhatatlan vonzerőt. Ott jelenhetett meg Bölöni Farkas bátor könyve, az „Észak-amerikai utazás”, amelyet lelkesülten olvasott. E könyv alapján megítélhette, hogy Kolozsváron sokkal belátőbb a cenzúra, mint Pesten. Hálásan megköszönte Jósika Miklós pártfogó ajánlását és mindjárt tapasztalhatta, hogy a grófékkal sem jár rosszul. Teleki Jánosné épp olyan művelt és embernek is kiváló asszony volt, mint az ómo- ravicai Szalmássyné. Mihelyt megállapodtak, még Pesten kettőszáz forint előleget adott fia leendő nevelőjének, ráadásul megtoldotta száz forinttal az összeget útiköltség céljára. Stancsics egy csapásra gazdagnak érezhette magát. Már túl volt harminchatodik életévén, helyénvalónak vélte hát, ha anyagiakban tesz valamit a jövőjéért. Kinézte magának a józsefvárosi Orczy-kert mellett Steinbauer kádármester egy- holdas ingatlanát, amelyet a sváb mester a telken álló rozoga házzal együtt árult. 'Megalkudtak 2100 váltóforintnyi vételárban, s a vevő törlesztésképpen száz forintot adott. Kérdezte a kádár, voltaképpen kiféle-mifé- le telke leendő tulajdonosa? Stancsics elhamarkodottan pesti polgárnak nevezte magát, hogy eloszlassa Steinbau- er aggodalmát, holott pontosan tudta, neve nem szerepel a pesti polgárok névsorábanTörődött i6 most ilyen aprósággal. Sietett Kolozsvár^ ra, az ígéret földjére, könyvei kiadatási helyére. 1835 augusztusában vesz egy sonkát, mellé egy nagy kenyeret, székely fedelesszekéren bérel magának helyet és eddigi gyalogolásaihoz képest fejedelmi módon utazik Erdély fővárosába. Nevelői munkáját itt is közmegelégedésre végzi. Még a tanítvány, Teleki Sándor is —* Petőfi későbbi nagyszerű barátja, akinek költői kastélyában töltötte mézesheteit a költő — elragadtatással beszél nevelőjéről, áld pedig ugyancsak kiadós leckéket kér tőle számon. (Folytatjuk)
