Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-06 / 234. szám

„Emlékemet bátran bocsátom a história bírálószéke eleibe” Batthyány Lajos halálának 125. évfordulójára Madách <***>iáékezete 1849. október 6-a nemze­tünk történetében a szabad­ságharcát vesztett nép tel­jes kiszolgáltatottságának szimbóluma. Ezen a napon végzett a győztes bosszúja a forradalmi magyar sereg ti­zenhárom magas rangú ve­zetőjével, akiket a ^zászló el­hagyásával, felségárulással vádoltak. A döbbenetes lé­pést tetézte, hogy ugyan­azon a napon lőtték főbe a pesti Újépületben az 1848. évi első felelős magyar mi­nisztérium elnökét, Bat­thyány Lajost is A kortársak, majd az egy­mást követő nemzedékek több ízben feltették a kér­dést: miért került sor Bat­thyány perére, s miért vég­ződött az halálos ítélettel? AZ IRATOKBÓL világos­ság derült, arra, hogy Bat­thyány „főbenjáró pöré”-ben az ítélet már jó előre meg­született. Az Is bebizonyoso­dott, hogy a magyar minisz­terelnököt kinevezésének első pillanatától az udvari körök bizalmatlansága kísérte. Nem tudtak neki megbocsátani, — akinek családjából Ilabsburg- hű zászlósurak és főpapok kerültek ki —, hogy 1839-től a főrendházi ellenzék kiemel­kedő tagjaként tevékenyke­dett. Batthyány ugyanis ve­zető szerepet játszott az El­lenzéki Párt megalakításá­ban, a polgári átalakítás sür­getésében, és a legtöbbet ál­dozta azért, hogy 1847 őszén választási győzelemre segít­se Kossuth Lajost, aki így Pest megye követeként je­lenhetett meg az utolsó po­zsonyi országgyűlésen. A ka­tonai b*'rú:iág előtt felelősség­re vont Batthyányi természe­tesen nem az előzményekért, hanem miniszterelnökként tanúsított magatartásáért igyekeztek elmarasztalni. Mi­vel a hadbírósági eljárás nya- katekert érveléssel ott is bű­nösnek találta a miniszter­elnököt, ahol méltányolnia kellett volna az összeütkö­zés elhárítására tett erőfe­szítéseit, a 30-as évek törté­netírása Batthyány ■ magatar­tásában az alkotmányosság megóvására, a Beccsel való fegyveres szembefordulás el­kerülésere, ebből fakadóan Batthyány és Kossuth későb­bi ellentéteire helyezte a hangsúlyt. A felszabadulás után megújuló történetírá­sunk érthetően először a Béccsel szembeforduló, a sza­badságharc vezérévé emelke­dő Kossuth szerepére fordí­totta figyelmét, akinek ár­nyékában így elhalványult az első magyar miniszterelnök szerepe. BATTHYÁNY tevékenysé­gét mai szemmel méltatva, nem hallgathatjuk el, hogy nem volt forradalmár. Ami­kor azonban 1848 tavaszán az európai forradalmi helyzet lehetővé tette, hogy a magyar reformellenzék kikényszerít- se Bécstől az alkotmányos kormányzást, a jobbágyság eltörlését, a közteherviselés bevezetését és egyéb, a pol­gári átalakulást elősegítő tör­vényeket, Pozsonyban és Becsben Batthyány volt — Kossuth mellett — a márci­usi napok legaktívabb sze­replője. Tekintélyét bizonyít­ja, hogy a forradalomból szü­letett. első felelős minisztéri­um első elnökeként másnak a neve fel sem merült. Bat­thyány pedig vállalta a tör­ténelmileg új, nem kevés nehézséggel fenyegető szere­pet. Tudta, mert maga is részese volt a bizalmas tár­gyalásoknak, hogy az udvari körök milyen nehezen en­gedtek a reájuk nehezedő nyomásnak. Batthyánynak tudnia kellett azt is. hogy az áprilisi törvények nem tisz­táztak minden fontos kérdést Ausztria és Magyarország vi­szonyában. A jelek szerint azonban Batthyányi is ma­gával ragadta a népek tava­szának forradalmi optimiz­musa és bízott abban, hogy a további fejlemények kormá­nyának, országának fognak kedvezni. Az energikus, elhatározá­sában tántoríthatatlan Bat­thyány már májusban és jú­niusban szembekerült az uralkodó tanácsadóival. az úgynevezett kamarillával, amikor mind az országban állomásozó katonaság kérdé­sében, mind Jellasics elítélé­sében sikerült a magyar kor­mánynak kedvező királyi kéziratot kikényszeríteni az uralkodótól. A három nem kellően tisztázott „közösügyes'’ kérdésben: a külpolitika, a hadügy és a pénzügyek ön­állóságának biztosításában is komoly szerepet játszott a miniszterelnök. Mivel Kos­suthtal és Szemerével együtt, úgy gondolta, hogy a forra­dalmi úton létrejövő né­met egység meggyengítheti Ausztria nagyhatalmi állását, aláírta a frankfurti „összné- met parlament”-hez delegált magyar küldöttek megbízóle­velét. Mint az Itáliából kés­ve hazaérkező hadügyminisz­ter helyettese, már májusban összeütközött Latour osztrák hadügyminiszterrel. A pénz­ügyekben pedig egyetértőleg támogatta Kossuth igen ha­tározott intézkedéseit. EGYIK legfontosabb, ed­dig kellően nem mél­tányolt tevékenysége az 1848- as nemzetőrség megszervezé­sével függ össze. Az új intéz­mény egész országot átfogc szervezése önmagában is je­lentős feladat volt. De enné] sokkal fontosabb, hogy a sza­badságharc első honvéd­zászlóaljait — a nemzetőrsé­gi törvény lehetőségeit fel­használva — ugyancsak Bat­thyány közvetlen ellenőrzése alatt állították fel. Ezek az egységek pedig, mint isme­retes, a későbbi tömeghadse­reg magvát alkották. Jella­sics szeptemberi támadása idején Batthyány ügyvezető miniszterelnök volt, mivel a király a lemondott miniszté­rium helyébe nem nevezett ki másikat. Ebben a rendkí­vüli helyzetben a miniszter­elnök félretette törvényességi aggályait és elrendelte az újoncozást az új honvéd­zászlóaljakhoz, és jóváhagy­ta a Kossuth által előkészí­tett papírpénzek kibocsátását. A pákozdi csata közvetlen előkészületei szinte kizárólag Batthyány nevével fonódnak össze. így a csata, amely a miniszterelnök békítő politi­kájának csődjét jelentette, egyben kézzelfoghatóan iga­zolta az első felelős magyar minisztérium hadszervezési erőfeszítéseit, azok eredmé­nyességét. Batthyány 1848 októberében lemondott, mivel a királynak és tanácsosainak bizalmát el­veszítve, ezt a lépést alkot­mányos kötelességének tekin­tette. Jóllehet a továbbiak­ban nem állott Kossuth és társai oldalán, a bécsi ud­vari körök nem tudtak meg­bocsátani neki. 1849 január­jában a fővárosba bevonuló Windischgrätz elfogatta és október 6-án, Latour halá­lának évfordulóján, osztrák katonai sortűz végzett a magyar történelem első mi­niszterelnökével. Sorsát ugyanazzal a határozottság­gal vállalta, mint annak .ide­jén a kormány vezetését, vagy 1848 szeptemberében a reá háruló megsokszorozott felelősséget. Ekkor írta. fel­ismerve, hogy helyzete meny­nyire kritikussá vált: „ ... én részemről mindent megtevők, mit a király iránti hűség és nemzet iránti kötelesség igé­nyel, s emlékemet bátran bo­csátom a história btraloszáloe eleibe”. TETTEI és mártírhalála alapján az emlékezet Bat­thyány Lajost, történelmünk első miniszterelnökét a hala­dásért és népünk független­ségéért folytatott küzdelem nagy alakjai között tartja számon. UKRÁN ALADÁR A száztíz éve halott Madáchra emlékezik ezekben a napokban a magyar irodalom kedvelőinek, s művelőinek népes tábora. A nagy dráma, Az ember tragédiája szer­zőjére mindenekelőtt, de arra a Madáchra is, akinek a Mózest s A civilizátort kö­szönheti a magyar literatúra, s néhány szép verset is, mely utóbbiak némelyike a nagy mű, a Tragédia gondolati előzmé­nyeként is felfogható. És emlékezünk ter­mészetesen arra a Madáchra is, akinek politikai hitvallása halála pillanatáig a francia forradalom hármas jelszava volt: „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!...” Csak csodálni lehet azt az akarást, mellyel tehetségét kibontakoztatva eljutott a magyar drámairás csúcsaira. Igaz: a csa­ládi hagyomány, s az otthon sok mindent készen adott az induláshoz. Egyik őse, Ma­dách Gáspár a magyar manierizmus költő- mesterének, Rimay Jánosnak volt barátja és költötanítványa a XVII. században, nagyapja, Madách Sándor pedig a Marti- novics-per vádlottjainak védelmét vállalta 1795-ben. Apja is vonzódott a korszerű ta­nokhoz: az angol közgazdasági elméletek ismerője s híve volt, az édesanya, Majthé- nyi Anna, ez a szigorú, arisztokrata hajla­mú, de igen művelt asszony meg tanítta­tása gondjait vállalta: a gyermek Madách mellett az ő jóvoltából serénykedett nevelő, rajztanár, tánctanár, francia nyelvmester — nőm is eredmény nélkül, mert a váci piaristák gimnáziumában szép sikerrel te­szi le magánvizsgáit. Az anyai gondos­kodás juttatja el a pesti egyetemre is. ahol a oolgári eszmékkel találkozik s ahol fon­tos életideal lesz számára a művelődés. Aligha kétséges: mindeme hatások nél­kül a birtokára hazatérő, majd később a közéletben is mind gyakrabban szerepet vállaló fiatal Madách nem lett volna a megyei rendszer eltörlésének híve, vagy negyvennyolc előestéjén (1847) ilyen gon­dolatok megfogalmazója: ..mindinkább erő­södöm régi hitemben, hogy csak véres út vezetne a boldogsághoz, és a franczia for­radalom alatt is azok voltak a leg becsü­letesebb emberek, kik leg több vért ontot­tak.” Rövid élete további szakaszait még in­kább meghatározni látszik ez az alapállas. A Madách családnak az 1848—49-es esemé­nyekben való aktív részvételében bizonya­ra az ő nézetei-elvei is szerepet játszottak. Tudunk arról, hogy anyja sztregovai régibb házukat katonai nevelőintézet céljaira sze­retné átengedni a kormánynak, hogy Ká­roly testvére rajongással ír leveleiben a pesti forradalomról, s hogy ő maga — mert súlyos beteg s nem vehet részt a harcok­ban — néhány szép vallomásos verset ír a szabadságharcról (Tábori képek, Táborban, Nem féltelek hazám). Az is tudott, hogy öccse, Pál futárszolgálat teljesítése közben szerez halálos betegséget, s hogy nővérét, Máriát családjával együtt útonállók gyil­kolják le menekülés közben — már a sza­badságharc elbukása után. Madáchnak a szabadságharchoz való vi­szonyára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy még 1851-ben is Kussuth egykori titkárát, Rákóczi Jánost bújtatja, amiért hosszú hó­napokra börtönbe zárják. A fizikailag gyenge alkatú Madáchot mindeme megpróbáltatások lélekben meg­acélozzák. Börtönéből szabadulva, majd időközben méltatlanná lett feleségétől el­válva visszavonul birtokára, s ideje legja­vát az írásnak szenteli. Élmények sokasá­ga zuhant rá néhány esztendő alatt, emel­lett a kor szellemi változásait is feszült figyelemmel kísérte, igy érthető, hogy mindez művekbe kívánkozott. A közélet, s a magánélet dilemmái éppúgy ösztönözték az írásra, mint a hagyományos szellemiség­gel kapcsolatos kételyek, s e kétkedést táp- láló-felnevelő egykorú természettudomá­nyos eredmények. A szellemi vívódás, a közelmúlt történelmi eseményei feletti töp­rengések monumentális mű: a Tragédia megalkotásához vezettek. Olyan drámai szintézis teremtéséhez, amely — Barta Já­nos szavai szerint — „ ... végső soron Ma­dách egész életének és gondolati problémái­nak a műalkotás nyelvén való összefogla­lása; létrejöttének közvetlen talaja... a 49 utáni válságos évek, Madách magánéleté­nek és a magyar közéletnek katasztrófája, és Madách ebből kibontakozó világnézeti válsága; konkrét megtestesítésébe beleját­szik a századközép Európájának egész tár­sadalmi és világnézeti konstellációja...” És alighanem ebben rejlik a Tragédia páratlan világirodalmi sikere is. Nincs iro­dalmunknak még egy alkotása, amely any- nyíféle nyelven szólal meg, mint Madách drámája .... TÖKÖS ISTVÁN • -NA A A » \A/V»A A 'MA \A/w* 125 évvel ezelőtt, 184». október 8-án Képünkön az aradi börtön épülete látható. AAAAA»A*AAAAAAAAAAAAAAA/WVVNAAAAAAVWWWWVVV\ AAAAAA jWWWW,A , R emek dolog a jól fűtött szo­bából. kényelmes fotelből tekintgéíni kifelé. Na, és a jó fe­kete, s a pompás aromájú Kor­vin szivarka sem megvetendő igy vasárnap délután, s amennyiben a Hegyalja pompás szőlője is po­harunkban — természetesen csepp­folyós állapotában —, nos, akkor hullhat a hó, ijesztgethet a szél, szivünkben a legcsodálatosabb harmónia, s a végtelen optimiz­mus. A jó hangulatot, a termékeny öngondolkodás áldását, illetve té­mát fakasztó perceit-óráit azon­ban megbonthatja egy szószátyár, és felette beszédes kedvű ismerős, aki rendszerint ilyenkor tör bé­kés otthonunkra. És miután az ember saját otthonáoan a legud­variasabb, szívélyes arcot vág es hagyja, hadd bömböljön gátre- pesztő áradatként a szó, hadd pe­regjen a történet. Tessék. *z Is­merős barátom mesélte. — ... szóval, ahogy már emlí­tettem, kitűnő időt fogtunk ki az ősszel. Tudod, az ősz eleji nyara­lás a legjobb. Nincs zsúfoltság, nem kell sorba állni egy-egy po­hár sörért, érted? Ezernyi jó ol­dala Van ennek az ;döszaknak, a barátítozás szintén könnyebben megy. A mi Balaton-parti válla­lati üdülőnkben is nagyszerű kom­pánia verődött össze. Különösen a szőkébb társaságunk vott jó, vi­dám es saaiUmnat tiárfseat zavar­Holdi János: mm Üveges f t»k az időt, tettük próbára egy­más nevetőizmait. — Kérlek, » történetet,.. — Ja igen, a történet. Rémek lesz, meglátod, érdemes megírni, mert ilyen sztorit még nem kap­tál. Szóval, szóval, nevezzük el az illetőt Kussnek — ebből a név­ből rengeteg van —, nos ez a Kiss iszonyatos dicsekvő emberként él­degélt, minden lehető alkalmat megragadott, hogy önmagát ki­emelje az egyszerű emberek tö­megéből. Mindent jobban tudott, mint más, a munkahelyén első volt, a főnökétől egyáltalán nem tártott, ami pedig a családot il­leti, nos, a feleségéről úgy nyi­latkozott, hogy az asszony őrülé­sig szereti, nincs az a kívánsága, amit ne teljesítene. Mi pedig hit­tük is a dumáját, meg nem is, de jópofa volt, nagyokat lehetett raj­ta nevetni. így aztán hagytuk, hadd lépjen az önimádat magas és olykor veszélyes JobogólAra. elvétre E gyik este — miután szökött kompániánk a társalkodó­ban kártyázott —, ismét az otthon került szóba. Ugrattuk egymást, azt igyekeztünk bebizonyítani, ki közülünk a papucs. Több se kel- leit a mi Kiss barátunknak. Olyan öntömjénezésbe fogott, hogy rossz volt hallgatni. Neki — mondta Kiss — a felesége egyszerűen nem mert ellentmondani. A szava pa­rancs, és ha bár 2000 forinttal jött el a kéthetes üdülésre, biztos benne, amennyiben táviratozik a feleségének, másnap itt a pénz. — A sztori lényege ugj«s az, hogy nem küldött? — Ah, ördögöt! Kérlek, ne za­varj, majd megtudod. Na, szóval mi összenéztünk, arra gondolván, most megfogtuk. Melyik asszony olyan bolond, hogy egy hét után utánpótlást küld a férjének, kü­lönösen, ha kétezer forinttal en­gedte el. Kiss azonban váltig erő­sítette: holnap reggel tanúik előtt küldi el a táviratot, újabb ezer forintért. Figyeljük meg, huszon­négy órán belül itt lesz a péna. Mit szaporítsam a szót, a távirat másnap valóban elment, a követ­ező szöveggel: „VéwRiemil Ixrtftr- :m az üdülőebédlő üvegét. Mére- c: 250x200x0,50 ceniméter. Küldj ezer forintot”, Már akkor elkezd­tük húzni; ez hát a nagy biza­s/WWVWW/. . lom? Miért füllent amikor ab­szolút úr a házban? Nevetett és azt mondta: Mindent meg kell indokolni. Reméli, ez csak nem baj. Hát jó. Persze, nem baj. El­végre az indoklás megengedhető, s ebben is maradtunk. Másnap, a reggelinél észrevettük, a mi Kiss barátunk bizony izgatott. Még pi­rosabbá válik az arca, amikor a postás bekanyarodik a gondnoknő irodájába. Mi, lélegzetvisszafojt­va lestük, mikor hívják az irodáé ba, de bizony ez nem következett be. Tehát, nincs dohány. — Goasttftaae, ugrattátok egész nap? — Eltaláltad, ö azonban rendít­hetett en dölyffel a hangjában vál­tig erősködott: neki lesz igaza, ha nem ma, hát holnap itt a pénz. Persze, beszélhetett nekünk és es­te, je. Sdúló társalgójában még in­kább megcéloztuk tréfáinkkal Azután úgy nyolc óra tájban a gondnoknő jött az «■atatunkbos, izgatottan, egyenesen Kieshez. Néhány szót súgott a fülébe, mire a barátunk úgy ugrott fel, mintha gombostű lenne a székében. Pil­lanatok alatt elviharzost a gond­noknővel együtt, mi pedig csak arra gondolhattunk: megjött a pénze. V/A'AVW/AA,-/. . végezték ki » tizenhárom aradi vértanuk korabeli rajzon. (Foto: MTI — reprodukciói Ö sszenéztünk. Én felaiham, kimentem az üdülő udva­rara. Saép csendes, holdvilágot; ősz eleji este volt, s az udvaron égj másfél tonnás teherautó állt, azon pedig egy hatalmas tábla üveg, annak rendje és módja sze­rint deszkák közé csomagolva. Nekem villámgyorsan hasított az agyamba a távirat szövege, s nyomban utána a tragikus tény: Kiss barátunknak a feleségé üveg­gyárban dolgozik, s miután a mé­retet tudta, pénz helyett üvegei küldött — gondolván — az ön­költségi áron beszerzett anyag jó­val olcsóbb, mintha a férjócakéje «* üzletben venné. — Volt nevetést* — De volt ára. Meg egy kis ká­romkodás i&, nriwtán az üveggel együtt Kis&né egy üvegezőt is küldött a gyárból. Tudniillik az asszony — gyors számvetést csi­nált, s úgy kalkulált amennyiben „házilag" oldják meg a nem várt epizódot, az egész avegügy mind­össze hatszáz. forintba kerül. Per­sze. kitudódott minden, egy óra múlva röhögött az égést üdülő, talán még a macskák is a házte­tőn. Mondanom sem kell: Kiss barátunk azonnal össa.'csotnagolt, s a teherautóval, üveggé*. üvegező­vel együtt hazautazott, Ne, mit szólsz boczá?... N em szóltam semmit, mórt halandó szegény emberek vágyunk. Meg aztán azért sem szóltam, mert nekem Is volt ha­sonló esetem, szerencsére üvégál- dás és üvegező nélkül. Nekem viszont caak távirat jött, néhány kedves, meleg hitvesi szóval, ha jói emlékszem ilyosfÄe: Juráit nem küldök., idd h a Salá­ta««...” | i ?■ t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents