Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-20 / 246. szám
Két egri festő Gyakran van úgy, hogy a ■műfajok szerepet váltanak. Most mi, az újságíró szerszámával kísértünk meg portrét festeni, vagy inkább rajzolni, felvázolni két egri festőművészről. Két jó barátról. akik a valódi, a nemes barátság évtizedeit töltötték el egymás mellett Egerben. Azokról, akik temperamentumban, felfogásban és szelídségben, szerénységben is i#en közel állanak egymáshoz. Legjobb egri sikereiket. is akkor érték, el, akkor ünnepelhették legutoljára 1972-ben, amikor közösen, kettesben állítottak ki. Kastaly István Az ember felkapja a fejét, amikor hallja: 1892-ben született. Nyolcvankét éves, de mi, akik évtizedek óta ismerjük csendes és zárkózott egyéniségét, szinte magunk sem akarjuk elhinni, hogy ez a bölcs mosolyú művész túl van a nyolcadik ikszen Annak idején Nagybányán kezdte a művészpályát, a húszas években. Münchenben három évet töltött. Ma is úgy érzi, hogy a posztimpresszionisták, az ami Cézanne után jött, volt rá és munkásságára igazán meghatározó erő. Elmeséli, hogy annak idején a Nemzeti Szalonban állított ki, meg a Művészházban. A háború alatt sok képe megsemmisült. Azokra az évekre emlékszik visz- sza jobban és szívesebben, amikor a felszabadulás után már Egerben megindult a jó barátokból álló művésztársaság egybehangolt munkája. Kapásból felsorolja az akkori egri festők neveit; talán tízen lehettek, közöt- • tűk Hamza Tibor, Korány József, Gergely Pál, Lovas- sy Ákos, Garai Elvira, Gödör Kálmán, természetesen Kátai Mihály és a szobrász Orbán József is. A Marx Károly utcai műteremben jól megfértek egymással, a festés és a barátság jól ősz- szetartotta őket. Az életéről nem sorol fél látványos adatokat, bár állandóan alkotott. Ma is «Bt teszi. Nemrégen járt nála az Állami Lektorátus (és ötven képe közül harmincat választott ki, hozzá még öt ák- varelit: a megyében vándor- kiállításon mutatják majd be ezeket a hangulatot keltő és emberi melegséget sugárzó alkotásokat. A Szarvas Gábor utcai lakás, ahol él és dolgozik, nyugatra néz, ahonnan a délutáni napfény csaknem műteremszerűen megvilágítja a szobákat. Kétszáz képét őrzi itt a művész: tájképek, csendéletek, aktok, portrék, figurális kompozíciók, olykor némi absztrakcióval cimboráié alkotások együttese „a vagyon”, amely ma is és állandóan gyarapszik. Terveiről csak annyit mond, mint akár tíz, vagy húsz évvel ezelőtt: „Ameddig bírom, dolgozom. Nekem mindegy, milyen téma, a világból leszűröm magamnak a tapasztalatokat, a jelenségeket átszűröm magamon. Még mindig vannak olyan régebbi stúdiumaim, Filmünkét Egerben A Heves megyei Moziüze- sai Vállalat által szervezett filmbarátok klubja október 21-én, hétfőn délután a megyei művelődési központ első emeleti klubjában ankétot rendez a Hószakadás című, magyar filmről. A rendezvényen részt vesz Kósa Ferenc rendező, valamint Kasza János, a film egyik szereplője is. ; amiket eddig nem dolgoztam fél, akár idő, akár alkalom híján.” Ebben a csendes művészi „karrier”-ben nemcsak az parancsol feltétlen tisztele-'' tét, ‘hogy itt él közöttünk egy szorgalmasan alkotóművész, hanem az is, ahogyan ezt a művészsorsot végigélte. Nagy nevekkel együtt indult, pálya- és kortársak sora elevenedik meg, ahogy neveiket sorolja Kastaly István — Burghardt Rezsőt, Kálmai Pétert, Frank Frigyest, és másokat — tanára az akadémián Réti is. Nyíregyházát tíz évig vállalta 1920—1930 között, hogy aztán végleg Egerben telepedjék meg 1932-ben. Bizonyára ezért a hűségért is kapta az idei egyik művészeti díjat Heves megye Tanácsától. Kátai Mihály Nagyon' kevés pont látszik már. nagynak és jelentősnek, ha már a csúcsról, vagy a csúcshoz nagyon közeli hegygerincről tekint vissza az emberi Az emlékek megtisztulnak, széppé nemesednek. A legjobb, ha a jókedv, vagy a humor cifrázza az elhervadt virágok szélét. — Tudod, az úgy volt — mondja nékem Kátai Mihály, azaz Miska bátyám az öcsémes kérdésekre —, az apám derék kovácsember volt Karcagon. Amikor érettségi után, az első kiállításom jövedelméből, vagyis inkább keresetnek mondanám ezt, festő akartam lenni, édesapám ezt a gondolatot nem nagyon állhatta. Jóakaróim úgy gondoltak, legjobb, ha azt mondjuk, hogy nem akarok festő lenni, ezért is iratkozom majd be az Iparművészetire. Amiben az ipar szó benne van, az nem lehet olyan rossz — volt az apám szentenciája és engedett. Persze, ha tudta volna, hogy engem csak a festészet érdekel, bizonyára „rendes embert” faragott volna belőlem, így kdkdődött el egy festőpálya Karcagon, a húszas években. Amikor hat év után Kátai Mihály megkapta a diplomát, nem sokat tudott kezdeni a tudományával. Karcagon és Kunmadarason magánrajzisko- lát nyitott és ott oktatta- nevelte a nebulókat a művészet szeretetére, meg & rajzolás szenvedélyére. Nem dicskevésképpen említi, de tény, hogy Bőd László, aki később a Képzőművészetin oktatott, akkoriban mégnem sokat konyított a rajzoláshoz, nála felejtkezett bele igazán ebbe a stúdiumba. Milyen is volt a két világháború között egy művésztanár karrierje? A kezdő évek után félállásban tanított a karcagi iskolában, majd 1941-ben rokoni segítséggel jutott végleges állásfioz Egerben, az ipariskolában. Itt végig ki is tartott. Nem kis büszkeséggel mondja Kátai Mihály, hogy voltak időszakok az életében, amikor heti negyven órában foglalkozott a gyerekekkel, közben például 1952-ben tizenegy történelmi tablót csinált meg, köztük valóban azonnal elismert darabokat is. Élete során több ezer képet festett. A karcagi, alföldi világban a tágas tér varázsa vette le a lábáról. Elmondja még ma is, hogy a kezdetektől végig a sík vidék lobogó sörényű lovait olykor arra is kellett törekednie, hogy az akkori idők festette meg szívesen, bár egy-egy polgármesterének, vagy a polgármesternőnek a profilja is jói mutasson olajban. Az impresszionisták hatottak rá igazán és a jó barátok. Az iskola és a család mellett a jókedélyű társaság is érdekelte. Csendes, de érlelődő kapcsolatok hozták az egri művészek közé. Már a felszabadulás utáni kiállítások során bizonyítja, hogy az alkotni vágyás töretlenül hű volt Kátai Mihályhoz. Képei eljutottak Japánba, Angliába, Amerikába. Büszke arra is, hogy Amszterdamban az egyik akvarell- jét „lábon” megvették és vitték Amerikába. A lakás őrzi jő néhány képét, egész életének és munkásságának mintegy keresztmetszetét adva. Hatvannyolc éves. Heves megye Tanácsa az idén adta meg neki a nemrég alapított művészeti díjat. így adja vissza a köz a fényt, annak, aki a köz javára dolgozott egy egész életen át. Farkas András 17.45: Nagy Lajos A Magyar remekírók so* rozatban ezúttal Nagy La* jósról láthatunk filmet. író* kortársak emlékezése idézi fel a méltatlanul mellőzött író művészi és emberi nagy* ságát. Zelk Zoltán szenved délyes szavakkal mondja el; vegyük már tudomásul Nagy Lajos írózsenijét, s ne fe* dezzük fel újból és újbóli Majd elmondja, Nagy La* jós a Kávéházban című írását A Kiskunhalomról Or- tutay Gyula beszél, s részletek hangzanak el a műbőü is. Simon István személyes emlékeit mondja el Nagy LajosróL Sikerült a műsor szerkes». tőinek két olyan apostagi embert is felkutatniuk, akik jól ismerték az írót. Egyikük, ma már idős asszony; Nagy Lajos unokatestvére, s az író1 gyakran szállt meg náluk. A másikuk, Sándor bácsi, tsz-tag, aki 23 évesen sokat beszélgetett az íróval, mikor Nagy Lajos a Kiskunhalomhoz anyagot gyűjtött Apostagon. A műsorban megszólal hangszalagról Nagy Lajos is — életéről és a korabeli olvasótípusokről beszél, A film rendezője: Szemes Mihály, szerkesztette: Bihari Sándor. (KS) Bárány Tamási Helyszín keresők 1974. október 30,, vasáraa® — Ferikém, itt valahol! — A rendező eíőrehajol s karja tétova kört ír a levegőbe. — Ilyesmire gondoltam. A sofőr biccent, és az özön- vízi bárkára emlékeztető, hatalmas produkciós kocsi vad rázkódások közt megáll a hepehupás mellékutca csorba járdája mellett. A rendező körülnéz. — Igen. Valahol errefelé A gyártásvezető száll ki elsőnek, aztán a rendező, utána az operatőr. A fiatal segédrendező a sofőr mellől ugrik ki az utcára. Kehesen kattannak az öreg Studeba- ker rozöga pléhajtai. Lassan lépegetnek a szitáló alkonyatban; nem sürgős. Éjfélig övék a kocsi, helyszínkeresésre írták ki, déltől. Két-háromemeletes házak előtt bandukolnak; az ég szürke, a flaszter szürke, a házak szürkék. — Isteni — szól az operatőr. Egy kicsit derítünk, és szinte csak a kontúrokat hozzuk ... — Szürkét a szürkével — bólint a rendező. — Abszolút hiteles környezet! A gyártásvezető megáll s aggályosán csavargatja fejét a hosszú utca homályába vesző vége felé. — Nem kellene valamivel kijjebb, fiúk? A földszintes házakig. Mégis, a harmincas évek... Nem gondolod, Ar- pikám? Harmincas évek, külváros, prolinyomor. A hiteles atmoszféra... A rendező határozott mozdulattal nemet int. — Bérház kell! — A lakás a harmadik emeleten van — magyarázza a segédrendezőt — Nem, alvásiad a forgatókönyvet, Lacikám? — Istenkém — legyint a gyártásvezető. — Majd lesz a földszinten! Es akkor mi van? — Mi is a harmadikon laktunk — szól közbe az operatőr. — Pedig a mi házunk aztán igazán virtigli proliház volt, Üjpest, a sűrűjéből! Ne licitáljunk túl a szerzőn, Ba- konyikám! — Ti tudjátok — von vállat a gyártásvezető. — Én csak a műszaknak akartam a sok kábelt megspórolni. — Arra még ráérünjk, gye- Tekek! — A rendező hangja türelmetlenül csattan. —■ Előbb szúrjunk ki végre egy megfelelő házat! — Azt, ni! — kiált fel hir- telenül az operatőr. — Ott, szemben, nézzétek, a harmadik! Az a le foszlott vakolatát A rendező odanéz; pattint az ujjával. — Ez az! Na, Bakonyikám, itt az atmoszférád! Gyerünk! □ □ □ o Körüljárják az udvart. Az operatőr a kameraállást latolgatja, a gyártásvezető a statiszták számát; a segédrendező azon tűnődik, hol kap itt a színészeknek megfelelő öltözőt és sminkszobát. A rendező befordul a lépcsőházba, fürgén felszalad a harmadik emeletre és kilép a körbefutó folyosóra. Innét vegye a lakás bejárati ajtaját, amikor Hegedűsné megpillantja a sógornőjét? Nagy pillanat; a darab egyik csúcsa .. Vagy inkább a másodikról. rézsűt felfelé, gumioptikával? Sarkon fordul, leszalad a második emeletre, megint kí'iép a keskeny folyosóra, nézi az ajtókat. Ez a lakás legyen Hegedűséké? Vagy amaz, ott a sarokban? Nem, legjobb lesz az ott, a padlásfeljáró mellett! Megint felmegy a harmadikra, körülsiet a folyosón és megáll a palásfeljárónál. A kamera innen vehetné a képet... Nézzük, hogy is mutatna? — S nyúl a padcsak úgy lohol végig a folyosón. — Itt a kulcs, e! — S már nyitja is a rozsdás vasajtót. — Erre tessék! — Megáll, visszanéz, s int az udvar felé. — A többiek? Nem jönnek föl? — Nem — mondja a rendező határozottan. — Ök lent maradnak. — Hát akkor tessék! Arrafelé! Először talán az ereszlásfeljáró kilincséhez; de a vasajtó nem enged. — Hozom á kulcsot! — kiáltja lentről egy asszony; öreg és elhasznált a hangja. — Máris jövök! A rendező nem érti. Bakonyi itt járt volna már, előkészíteni a terepet? De hisz ez lehetetlen, most választották csak ki a házat. — Ki az? — szól le halkan az udvarra, — A házmestemé — súgja vissza öblösen az operatőr. — Mindjárt ott lesz! — Itt bizony! — tüsténkedik az öregasszony, s csak csatornát mutatnám, aztán ahol az eső mindig Összegyűl. Már úgy értem, ahol pala hiányzik... — Az öregasszony fürgén előreszalad, majd hirtelen megtorpan, megvárja a férfit. — Vártuk ám az elvtársakat, de mennyire vártuk! Erre, erre tessé1-! Ott, a forduló után, ahol még most is tócsában a víz! Persze, hogy akkor aztán zúgolódnak a lakók! — Igen. így van ez. — A rendező kicsit tűnődik. Körüljárják a padlást. Tócsa van három helyütt is; cseréphiánK-szemközti háztető bevirít ra>» ta — még több. És nehéz, do~ hős penész-szag mindenütt) csak úgy facsarja az orrot — Tetszett látni mindenül, A rendező hümmög. — Akkor lemehetünk? — Felőlem. Battyognak lefelé a lépcsőn. Mire leérnék, a fél ház ott tolong az udvaron. Bakonyi komoran áll a gyűrű közepén. Jocó, az operatőr félig hunyt szemmel még mindig az emeleteket gusztálja, a fiatal első asszisztens idegesen forgatja fejét. Ahogy ők ketten odaérnek, megélénkül a zaj. Aztán mikor kezdenek hozzá?! — kiáltja egy érdes hang a boly széléről. — Remélem, már holnap! —i Tegnapelőtt is későn lett volna! — Maga beszél? Maguknak semmi nem csorog a fejükre! Mi mit szóljunk? — Attól még nekünk is lehet sürgős, nem? Egy izgatott fiatalasszony megrántja & segédrendezó satrját. — Mikor jönnek, hét mondja már! A kisfiam egész éjjel köhög, mindem eső után megfázik! Az asszisztens kétségbeess: ve int Bakonyi felé. — A mérnök úrtól tessék kérdezni! — Miért tőlem? — Bakó-' riyi szája a fülénél, ahogy most megkönnyebbülve a rendezőre mutat. — Hiszen itt van már a főmérnök elv- társ! Mint egy falanksz, a gyűrű oly szoros a rendező kö- rüL — Mi lesz már, főmérnök űr? Hát ház ez? — Mióta ígérik a tatarozást! — Lesz végje valami? — Hát látta, nem? A saját szemével láthatta! (Folytatjuk!! 7'
