Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-19 / 245. szám
Hazaérkezett Varsóból az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége (Folytatás az 1. oldalról) tásunk egyik legfőbb célját abban látjuk, hogy olyan program kidolgozásához adjon indítékot, amely további közös akciókra mozgósítja Európa széles néptömegeit. — A nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatai meggyőzően bizonyítják, hogy a marxista—leninista pártok harcának sikerét csak a nemzeti és nemzetközi érdekek együttes érvényre juttatása biztosíthatja. Az egyes testvérpártok sajátos feltételek közepette folytatott tevékenysége elválaszthatatlan a nemzetközi kommunista mozgalom közös céljaitól. A kommunista pártok tanácskozásának és előkészítésének jelentőségét mindenekelőtt abban látjuk, hogy képes olyan harci feladatokat meghatározni, amelyek összhangban állnak a testvérpártok nemzeti és internacionalista céljaival. Pullai Árpád a beszédét így fejezte be: ■— A Magyar Szocialista Munkáspárt mindenkor aktívan támogatta és támogatja a kommunista és munkáspártok nemzetközi ösz- szejogását. Tapasztalatból ismerve a pártjaink kapcsolataiban kialakult normákat és elveket, most is kész előzetes feltételek nélkül részt venni a közös munkában. Az európai testvérpártok tanácskozásától azt várjuk, hogy tovább erősítse a kommunista mozgalom internacionalista harci egységét, magasabb szintre emelje és áj tartalommal gazdagítsa a kommunista és munkáspártok együttműködését. A lengyel fővárosban pénteken délután befejeződött az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója, amelynek munkájában 28 testvérpárt küldöttsége vett részt. A tanácskozás résztvevői elfogadták a konzultatív találkozó záróközleményét, továbbá elfogadtak egy szolidaritási nyilatkozatot. Az MSZMP küldöttsége Pullai Árpád, a KB titkára vezetésével a találkozó befejeztével — péntek este 18 órakor — hazautazott Varsóból Budapestre. A küldöttség búcsúztatására a repülőtéren megjelent Edward Ba- biuch, a LEMP PB tagja, a KB titkára, Andrej Verblan, a LEMP KB titkára, Ry- szard Frelek, a párt KB titkárság tagja, a külügyi osztály vezetője s több más személyiség. Jelen volt Németi József, hazánk lengyelországi nagykövete is. ★ Az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozójáról pénteken este hazaérkezett Varsóból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, Pullai Árpádnak, a KB titkárának vezetésével. A küldöttség tagja volt Berecz János, a KB kül ügyi osztályának vezetője és Horn Gyula osztályvezetőhelyettes. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. Záróközlemény az európai kommunista és munkáspártok varsói konzultatív találkozójáról VARSÓ 1974. október 18—18-án Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt és az Olasz Kommunista Párt kezdeményezésére megtartották a ü európai kommunista és munkáspártok k /nzultatív találkozóját. A találkozón a következő pártok küldöttségei vettek részt: Belga KP, Bolgár KP, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja, Dán KP, Finn KP, Francia KP, Görög KP, Írország Kommunista Pártja, Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Luxemburgi KP, Magyar Szocialista Munkáspárt, Nagy-Bri- tannia Kommunista Pártja, Német KP, Német Szocialista Egységpárt, Norvég KP, Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt, Olasz KP, Osztrák KP, Portugál KP, Román Kp, San Marínéi KP, Spanyol KP, Svájci Munkáspárt, Svéd Baloldali Párt, Szovjetunió Kommunista Pártja, Török KP, A széles körű testvéri véleménycsere eredményeként, amelyben a találkozón képviselt valamennyi párt részt vett, egyetértés jött létre abban, hogy szükséges és célszerű előkészíteni és összehívni az európai kommunista és rpunkáspártok konferenciáját Kifejezésre jutott az óhaj, hogy a konferenciát 1975 közepéig hívják össze. Megállapodás született, hogy a konferenciát a következő témának szenteljék: harc az európai békéért, biztonságért, együttműködésért és társadalmi haladásért. A találkozó résztvevőinek azt a kívánságát, hogy a konferenciát a Német Demokxa tikus Köztársaságban tartsák meg, a Német Szocialista Egységpárt képviselői örömmel fogadták. A résztvevők megelégedésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a találkozó mun kája a demokratizmus és a testvéri együttműködés légkörében zajlott le, amelyben a közös álláspont kimunkálása érdekében az egyenjogúság elvei alapján tiszteletben tartották valamennyi párt véleményét. Kijeién tették, hogy készek ugyanebben a szellemben lebonyolítani a konferencia előkészítését és magát a konferenciát is, A testvérpártok 1974. decemberében — 1975. januárjában előkészítő találkozót tartanak. A konzultatív találkozó munkája a kölcsönös megértés és a proletár szolidaritás szellemében, a testvérpártok közötti kapcsolatok normáival teljes összhangban folyt.- - (TASZSZ) Befejeződött Egerben a szocialista hazafíságról rendezett országos tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról) vül széles korú tájékozódást nyújtanak. A Kossuth-díja6 akadémikus felhívta a figyelmet arra, hogy könyvkiadásunknak tervszerűbben kellene foglalkozni a szomszédos népek irodalmának propagálásával a legjelentősebb, a legrangosabb alkotások megjelentetésével. A tanácskozás Szentistvá- nyi Gyuláné zárszavával ért véget. ★ Munkatársunk Tóth Dezsővel beszélgetett a két napos eszmecsere tapasztalatairól. Az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője így összegezte meglátásait: — Rendkívül szerencsés időpontban került sor erre a rendezvényre. Ennek igazolására elég csak art említeni, hogy pillanatnyilag a közművelődési párthatározat végrehajtásának kezdeténél tartunk, s ilyenkor jó a véleménycsere, az elképzelések, a jobbító ötletek számbavétele. Sikerült helyesen megtalálni a szocialista hazafiság és a közművelődés kölcsön hatásánál: összetevőit. Minden hozzászólás tükrözte a hazafiság és az internacionalizmus, a hagyomány és jelen összefüggését, kölcsönhatását. A szót kérők saját munkaterületükről kiindulva közelítették meg az alaptémát, s épp ezért sikerült azt sokszínűén megvilágítani. Nemcsak elvont, elméleti kérdések kerültek terítékre, hanem a jó értelemben vett gyakorlatiság is polgárjogot Tóth Dezső a tapasztala* tokát összegzi. (Foto: Puskás Anikó) nyert. Sok jó ajánlás, javaslat is született, ezek a köztudatba kerülve egészségesen továbbgyűrűznek majd, s végeredményben ez is volt a tanácskozás célja... (pécsi) ;. . MOSZKVA: Moszkvában pénteken bejelentették, hogy Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellár október 28-tól 31-ig hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Szovjet—amerikai kapcsolatok Tartós irányzatok, bővülő tartalom A LEGUTÓBBI nemzetközi fejlemények sajátos módon újra megmutatták, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban a múlt években végbement számottevő változás nem szubjektív tényezőhöz kötött, hanem olyan folyamat, amelynek tartós, objektív alapja van. Bár Nixonnal olyan elnök távozott, aki három csúcstalálkozón vett részt és akinek nem kis személyes szerepe volt az amerikai oldalon a normalizálásban, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy — bizonyos körök kevéssé titkolt várakozása ellenére — e személyi változás után sincs semmiféle látható „törésvonal” az Egyesült Államok politikájában a Szovjetunió, s a szocialista országok irányában. A kapcsolatok alakulásában változatlanul érződik a három közös érdekkör hatása. Az érdekkörök tudományos kimunkálása és meghatározása a Szovjetunióban folyó diplomáciai kutatómunka érdeme, ez azonban mit sem változtat azon, hogy mögöttük a nemzetközi életnek immár jó ideje az óceánon túl is felismert valós folyamatai állnak. Az első ilyen közös érdek a nukleáris háború elkerülése. A második a fegyverkezési hajsza megfékezése. Ma már az Egyesült Államokban is tért hódít az a felismerés, hogy a tudományos-technikai forradalom időszakában nem engedhetik meg maguknak a fegyverkezési költségek nyakló nélküli növelését: 1945-höz képest 1974-re egy tengeralattjáró gyártási költsége több mint negyvenszeresére, egy stratégiai bombázóé harminchatszorosára nőtt... A harmadik közös QAÉjiWW 1974. október 18, szombat érdekkör az együttműködés a gazdasági életben, a tudomány, a technika és a kultúra területén. NÉHÁNY ÜJABB keletű tény is figyelmet érdemel. Közvetlenül Nixon távozása után Ford elnök igen nagy nyomatékkai húzta alá, hogy a Szovjetunió iránt elődje politikáját kívánja folytatni. Folytatódott a szovjet— amerikai eszmecsere a nemzetközi válsággócok megszüntetésének lehetőségéről: nyugodtan mondhatjuk, hogy érvényben van, s naponta bebizonyítja realitását az a szovjet-amerikai megállapodás, amelyben a két ország kötelezettséget vállalt, hogy elkerüli a nukleáris háború kirobbanásához vezethető helyzeteket. Fejlődik a két ország közötti együttműködés egy sor konkrét területen : épp a napokban írták alá a két ország energetikai együttműködéséről szóló első jegyzőkönyvet. Ma, amikor az energia-utánpótlás nemzetközi probléma, elsődleges jelentősége van annak, hogy a legnagyobb tudományos-technikai potenciállal rendelkező két ország tudósai fokozzák együttműködésüket a vízi és hőerőművek tervezésében és üzemeltetésében, az elektromos energia továbbításának technikájában, valamint a nap- és a geotermikus energia fel- használásában. Figyelmet keltőek azok a hivatalos amerikai nyilatkozatok, amelyek Giereknek, a LEMP KB első titkárának amerikai útjával kapcsolatban hangzottak el. E megnyilvánulások arról tanúskodnak, hogy Washingtonban felismerik a Szovjetunió és az egybehangolt politikát folytató szocialista országok nemzetközi súlyát. Az amerikai kormányzat változatlanul állja azt a .'ongresszusnak tett javasla tát, hogy szüntessék még á diszkriminációt a szocialista országokkal folytatott gazdasági kapcsolatokban. Eriül is beszélt legutóbbi sajtóértekezletén Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, kifejtvén: a kormányzat, s a Jackson szenátor vezette csoport között fennálló ellentét akadályozza mindmáig ennek elfogadásását De a hidegháború már nem tartható fenn hosszú ideig az amerikai kereskedelempolitikában sem, ennek évadja elmúlt. Természetesen egyet tisztán kell látni: a jövő a szovjet—amerikai kapcsolatok minden szférájában elsősorban a legfontosabb politikai problémák megoldásától függ. A politika mindenféle értelemben elsődleges. Ha ezekben az ügyekben sikerül előrelépni, akkor ez impulzust ad más problémák rendezéséhez. Épp ez kölcsönöz megkülönböztetett jelentőséget azoknak a szovjet javaslatoknak, amelyeket Leonyid Erezs- nyev, az SZKP KB főtitkára legutóbbi berlini beszédében ismét körvonalazott. Az indítványok a fegyverkezési verseny további korlátozásának szükségességére utalnak, s ezen túlmenően kifejezik a Szovjetunió készségé arra, hogy — az USA-val együtt kezdeményezzék nemzetközi egyezmény megkötését a tömegpusztító fegyverek eltiltásáról: — kössenek megállapodást a szovjet és az amerikai nukleáris hadihajók és tengeralattjárók kivonásáról a Földközi-tengerről. EZEK A JAVASLATOK TÜKRÖZIK: a Szovjetunió állhatatosan törekszik arra hogy elmélyítsék a szovjet— amerikai kapcsolatokban elért haladást, s visszafordít- hatalanná tegvék az enyhülés folyamatát. Olyan politika ez. amely nemcsak a szovjet és az amerikai, hanem minden nép javát szolgálja. ' Vajda Fetai A HEVES MEGYEI MEZOGAZDASAGI ELLÁTÓ VALLALAT AGROKEB EGER értesíti kedves vevőit, hogy alkatrész osztályunk megkezdte az őszi betakarítási vetési ügyeleti szolgálatot. A leltár ideje alatt és munkaszüneti napokon is kiszolgálunk alkatrészeket.. AGROKER VALLALAT EGER A kancellárt a látogatáson elkíséri Hans-Dietrich Geó-: scher nyugatnémet külügyminiszter is. NICOSIA: Sugárhajtású török repülőgépek pénteken — már á harmadik egymást követő napon — ismét megsértették Ciprus légterét —, közölte a hicosiai kormány. Három török gép — mindhárom amerikai gyártmányú — végzett felderítő tevékenységet a szigetország különböző terüle- tei fölött. KAIRO: Pénteken hazaérkezett a Szovjetunióban tett látogatásáról az Iszmail Fahmi külügyminiszter vezette egyiptomi küldöttség. A delegáció hivatalos baráti látogatást tett Moszkvában, melynek során szovjet hivatalos személyekkel tárgyalt. A küldöttség vezetőjét fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára; Fahmi átadta Brezsnyevnek Szádat elnök üzenetét.-A Kedves Vásárló figyelmébe ajánljuk:-------------------------* M inden háztájiban nélkülözhetetlen a KD—160 villany terménydaráló. Ara; 2660,— Ft. Kapható: szaküzletekben, áruházakban. Forgalomba »aA»»«» hozza, »ushmuíi a ’ vaiiaiai Keresse fel a kije'ölt Do tok?t, ru z’kat az 1974. októi-er IS. és november 30. Között* •döszakban