Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

Egy újsághír elemeire bontva és összerakva Az élet ritmusváltása Cement hétmillióira :t A telexgép tragikus hírt kopogott a nyári délután f csendjében. „A tiszaszigeti [ Búzakalász Termelőszövet- 1 kezet sertéstelepén Bartók i Pál 22 éves karbantartó gáz- I álarc és védőruha nélkül 1 ment le a szenny vízderítő aknába a szivattyút megja- < vítani. A kénhidrogéngáztól rosszul lett, a szennyvízbe esett és megfulladt. A segít­ségére sietett hét tsz-tag kö­zül Deák Vince 42 éves, Dé- zsi Ferenc 24 éves, Kóbor János 43 éves 6ertésgondozó és Zemo György 33 éves vil­lanyszerelő is a szennyvízbe f fulladt. A másik három tsz- tagot súlycs gázmérgezési ' tünetekkel kórházba szállí- ' tották.” f A példa sajnos tragikus. ' Ennél élesebben és nagyobb ' erővel azonban aligha lehet­ne öszesűríteni azt a válto­zást, amely elképesztően rö­■ vid idő alatt következett be a mindennapi munkában. Az öt ember halálával végződő esemény a személyi tragédiá­1 kon túlmenően nagyon sok . mindenre felhívja a figyel­met. Például arra, hogy ma egy sertéstelepen már külön karbantartó dolgozik, s hogy ennek a karbantartónak a mindennapi munkájához hozzátartozik a gázálarc és a technikai védőruha. Ezt azonban egy 22 éves mező- gazdasági munkás vagy elfe­lejtette, vagy nem vette ko­molyan. Talán valahol a tu­dat alatt, ott, ahol az évszá­zados szokások mozgatóru­gói rejtőznek, még munkált az az elképzelés, hogy a ser­téstenyésztéshez és -tartás­hoz elegendő az ostor és egy jó kutya, amelyik legfőbb se­gítőtársa a kanásznak? Ezt már nem lehet kideríteni, a tény az, hogy a sertéstelep karbantartója gázálarc és védőruha nélkül ment le az aknába, megjavítani a szi- , vattyút. Az is kétségtelen tény, hogy a bajba jutott társuk segítségére siető hét tsz-tag , közül egyik 6em tudta, hogy \ a szennyvíz-derítő aknában olyan kémiai folyamatok zajlanak le, amelyeknek egyik mellékterméke a kén- i hidrogén, s nem ismerte en- ’ aek a gáznak a hatását. 1 Miért fontos ez? Azért, mert a szó legszorosabb ér- ' telmében azt példázza, hogy ! ma már lehetetlen élni és * dolgozni olyan ismeretek nél- ' kül, amelyeket néhány évvel ' ezelőtt még elvont elméleti tudásnak kereszteltünk el. A ■ köztudatban, még mindig úgy él a mezőgazdaság, mint ' ‘hagyományos termelési mód, ' s az emberekben sokszor fel sem merül a gondolat, hogy ' egy emberöltő keretén be- 1 lül évszázados szokásokat I kellett legyőzni, illetve fel- I váltani, és ez a legkülönbö- 1 aőbb formákban tükrözte ki­termelt ellentmondásait is. 1 ’Nehezei vitatható ugyanis, f hogy a technikai haladásnak, £ fejlődésnek megvannak a szükségszerű hátrányai, a 1 döntő fontosságú előnyök 1 amellett J A tétel viszonylag egysze­rű; az egyre növekvő igé- , nyékét nem lehet a múlt 1 termelési módszerével ki- 1 szolgálni, újabb, nagyobb ' hatású eszközöket kell be- ! vonni a termelésbe. A tudo­mány, amely egyre jobban bekapcsolódik a mindenna- 1 pi életbe, készségesen szállít­ja a jobbnál jobb technikai ! eszközöket, technológiai f rendszereket. Ezeket a ter- ' melési rendszereket azonban mozgatni kell, azaz termelni kell velük. Azokat a gépeket, egységeket, amelyeket a ter- 1 vező az asztalnál, megálmo-, i dott, szakmunkásoknak kell magas fokú szellemi felké­szültséggel kezelniük, hasz­nálniuk. És Itt érkeztünk el a lényeghez. A magyar me­zőgazdaság olyan szakaszába érkezett, ahol nem arról van szó, hogy egyszerűen többet kell termelni, hanem arról, hogy a mezőgazdaságban dolgozóknak nem elég többé az az évszázadok alatt ki­alakult, gyakorlati tapaszta­latokon alapuló tudás, amely nemzedékről nemzedékre ha­gyom ányozéd ott a földmű­veléssel. állattenyésztéssel foglalkozó családokon belül. A megnövelés, az öröklött hagj-s»mái!»<>k itt már nem adnak foff .drót. A szakmai és általános műveltség egy­se fokozódó Mwafesbnényei­nek kell eleget tenni a mai termelésben, s ehhez nélkü­lözhetetlenül szükséges a gondoskodás autonóm for­máinak elsajátítása. A hagyományos, úgyne­vezett paraszti munkák egy­re kisebb százalékát jelentik a mezőgazdasági munkának. Egy adat. Nem a szuperfej-, lett mezőgazdaságúnak ki-» kiáltott USÁ-ból, hanem tő­lünk, innen Heves megyéből. A tamaszentmiklósi terme­lőszövetkezetnek írd és mond öt gyalogmunkása van. A többi mind valami­lyen szakmával rendelkezik. Arról se feledkezzünk meg, hogy ma már a terme­lőszövetkezetek többségében természetes munkaeszköz­nek számít a repülőgép vagy a helikopter. De ugyanúgy munkát végez az a dolgozó is, aki Réldául Horton a Kossuth Termelőszövetkezet gabona­szárítójában dolgozik a ve­zérlőasztal mellett, és olaj- kazánokat, valamint a forró levegőt befúvó ventillátoro­kat irányítja. Szintén mező- gazdasági munkát végez a javából az a traktoros, aki­nek lassan olyan műszerfalat kell áttekintenie, mint a má­sodik világháború idején a pilótáknak. Világos, hogy az ilyen feladatok megoldására nem lehet öröklött tapasz­talatokra hagyatkozni. Ezt a képességet már meg keli szerezni, tanulni kell. S míg az egyik oldalon le­zajlik az a folyamat, hogy az ember alkalmassá tegye ma­gát a nagyobb hatékonyságú termelésre, mégpedig úgy, hogy ezt sokkal kevesebb fi­zikai munkával érje el, a másik oldalon robbanássze­rű változáshoz kell alkal­mazkodni: az időtényezőhöz. Valamikor napokat, hete­ket, sőt hónapokat el lehe­tett spekulálni azon, hogy banális példát említsek: el­adjam a lovat vagy ne ad­jam. Ma egy John Deere traktorban másodpercek alatt el kell dönteni, hogy miért villog a fotocellás hi­bajelző. Ott helyben, azonnal kell dönteni és minden kül­ső segítség nélkül. A mai termelési berendez­kedés tehát alapvető köve­telményként szegezi az em­bernek a gyors és helyes döntés kényszerét. Ehhez azonban nem kevesebbre van szükség, mint évszáza­dos ritmust megváltoztatni egy emberöltő alatt Az em­ber biológiailag meghatáro­zott lény. Korlátok közé van szorítva fizikai és bizo­nyos mértékig szellemi ké­pessége egyaránt. Az ember azonban hadat üzent korlátainak. Sok mindenre vagyunk képesek, ha emberi módon használjuk fel képességein­ket és az általunk létreho­zott technikát, technikai eszközöket Az, hogy egyre erősebb munkagépeket szer­kesztünk, egyre tökéletesebb szervezeti rendszereket dol­gozunk ki, hatékonyabbnál hatékonyabb vegyianyagokat kísérletezünk ki, önmagá­ban még nem biztosítéka a fejlődésnek, nem biztosítéka annak, hogy jobban, gazda­gabban és egyben boldogab­ban is fogunk élni. Tömeg­méretekben kell a kultúrát olyan fokra emelni, hogy bánni tudjunk a techniká­val, amely lehet áldás, de lehet gyilkos eszköz is. Nem kell rögtön az atombombára gondolni, elég egy modem, zárt rendszerű sertéstelep is. A magyar mezőgazdaság kezd felzárkózni a világ él­vonalához, egyes ágazatok­ban pedig már most is a legjobbak közé tartozik. Idei búzatermésünkkel például biztos ott leszünk az első öt nemzet között. Eredmé­nyeink bizonyítják, hogy si­keresen oldottunk meg olyan hatalmas feladatot, mint egy egész osztály élet- felfogás- és ritmusváltása. Ez azonban csak az első lép­csőfok. Olyan társadalmi be­rendezkedésben élünk, amelynek alapvető célja tö­kéletesen különbözik a ma­gántulajdonra épülő struktú­rák céljától. Történetesen attól hogy minden alá legyen rendelve a mindenáron ma­gasabb prof:* elérését célzó gazdasági, közgazdasági és társadalmi áttételeknek Mindenekelőtt ez kell, hogy biztosítéka legyen annak az elvnek, amely szerint nem az ember van a termelésért, hanem megfordítva. Ezért kell a szakmai és közműve­lődésnek olyan frontális tá­madást kibontakoztatni, amely biztosítja a kor tech­nikáját értő és okosan fel­használó emberek képessé­geinek maximális kifejtését. Ez az egyetlen mód ugyan­is, hogy mind az egyéni élet­vitelben, mind a munkahe­lyen alkotó módon tudja a szerzett képességeket alkal­mazni az ember. Más lehe­tőség ugyanis nincs, mert ha kultúrában nem zárkózunk fel a technikai színvonalhoz, egyre több tragikus újsághír fogalmazódik meg rólunk. Nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy jelképes fi­gyelmeztetésnek ' fogjuk fel a tiszaszigeti tsz-ben történt eseményeket. A válasz a felvetett kér­désre csak egyértelmű igen lehet a kultúra forradalma oldalán. * Szigethy András Wn-BEN sorolták be a mezőgazdasági termelőszö­vetkezeteket a termőhelyi adottságok és az átlagjöve­delmek alapján. Így azok a termelőszövetkezetek, ame­lyeknek földje nem érte el az átlagos nyolc aranykoro­na értéket, s a tagság jöve­delme is alatta maradt a kö­zepes erősségű közös gazda­ságokban elért átlagnak, gyenge termőhelyi adottságú kategóriába kerültek. Megyénkben is volt és van több ilyen termelőszövetke­zet. Főként a Mátra, a Bükk északkeleti vonulatai között, valamint a hevesi dombvidék néven ismert északi tájegy­ségen. A földek aranykorona­értéke érthető okok, elsősor­ban a mezőgazdasági műve­lés szempontjából kedvezőt­len éghajlati-domborzati és talajtani viszonyok — miatt alacsony. Sok — és főleg né­hány évvel ezelőtt volt sok — a 17 foknál is meredekebb lejtős terület, amelyen egy­részt valósággal „lefolyik” a termőtalaj nagy esőzések al­kalmával, másrészt az ilyen lejtőket szinte lehetetlen a mai, korszerű gépi techniká­val művelni. Ezért nem ke­rült például még végérvé­nyesen a múzeumba a kézi kasza sem ezen a vidéken ... Hogyan fejlődhetnek hát ezek a kedvezőtlen termőhe­lyi adottságokkal rendelkező gazdaságok? — Merülhet fel a kérdés. Ami az alaptevé­kenység fejlődésének lehető­ségeit illeti, ma már egyér­telmű a tendencia: fel kell hagyni a meredek lejtők szántóföldi művelésével, s azok egy részét gyepesíteni, más részét erdősíteni kell. A megmaradó, viszonylag sík fekvésű völgyekben pedig az Mint arról korábban már beszámoltunk, az SZMT el­nöksége a napokban Bélapát­falván, megyénk következő ötéves tervi nagyberuházásá­nak színhelyén tartott ta­nácskozást. Ezúttal nem el­sősorban műszaki kérdések­ről, technológiai problémák­ról volt szó, hanem a beru­házás nem kevésbé fontos „emberi” feltételeiről. Ho­gyan fejlődik majd a köz­ség. hogyan készültek fel a kivitelezésen dolgozó ember- tömeg ellátására, gondol- tak-e arra, hogy a szociális létesítmények időben ren­delkezésre álljanak? Ezekre a kérdésekre kértek választ a szakszervezeti vezetők. A Bélkő, amelynek szépsé­gét minden kiránduló meg­csodálja, szinte kimeríthetet­len mészkőbánya. Ez tette indokolttá itt létrehozni az évente 1 millió 250 ezer ton­na kapacitású cementgyárat Rögtön érzékelhető ennek a számnak a nagysága, ha ösz- szehasonlítjuk a jelenlegi ce­mentgyárral: ott évente 200 éghajlati-talajtani viszo­nyoknak és a termelési ha­gyományoknak legjobban megfelelő, leggazdaságosab­ban termeszthető növényekre alapozni. Itt aztán már a legkorszerűbb technológiák alkalmazására is lehetőség nyílik. Azonban mind a szántóföl­di területek csökkenése, mind a gépesítés térhódítása egy­aránt jelentős munkaerőt szabadít, illetve szabadított fel ezekben a gazdaságok­ban. ÍGY VOLT és bizonyos fokig így van ez ma is Is­tenmezején — Szederkény­pusztán is. Ez a termelőszö­vetkezet talán a legkedve­zőtlenebb éghajlati-dombor­zati és talajtani viszonyok között gazdálkodott mindig, gazdálkodik ma is, — és 1971-ben mégsem került be a gyenge termőhelyű kategó­riába. A tagság átlagos jö­vedelme ugyanis nem alacso­nyabb, hanem még a legjob- bakénál is magasabb volt, s az ma is. A felmerülő ho­gyanra és miértre egyszerű a válasz: ebben a termelőszö­vetkezetben már a kezdeti években is úgy látott mun­kához a tagság és a vezető­ség, hogy ezek között a le­hetőségek között kell megél­niük. Igyekeztek megkeres­ni, s meg is találták a ked­vezőtlen, mostoha viszonyok között a kedvező lehetősége­ket: erdeik fáját nem érték­telen tűzifaként, hanem fel­dolgozva, félkész, sőt olykor késztermékként értékesítet­ték és értékesítik ma is, to­vábbá komplett építőrészle­get, szállítóbrigádot hoztak létre, 6 nagyobbrészt saját feldolgozásaikat, termékei­ezer tonna cementet állíta­nak elő. A falutól északra fekvő te­rületen a tsz-major helyén jelölték ki az új gyár alap­jait, — környezetvédelmi szempontból. Az előírás ugyanis, hogy lakott helytől legalább ezer méterre kell lennie az úgynevezett porki­bocsátó helynek. Az eddigi előrejelzések alapján a beruházás költsége több mint kétmilliárd forint lesz, az előkészületekre pedig 350 milliós hitelt vett fel a beruházó. S ami még a be­mutatkozáshoz tartozik: öt vállalat, köztük a Heves me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat vesz részt a kivitelezés­ben, természetesen seregnyi alvállalkozóval. Máris van némi csúszás, két cég kése­delmes felvonulása miatt, de azt is el kell mondani, hogy az Állami Tervbizottság még nem hagyta jóvá ’a progra­mot; előterjesztés az év vé­gére várható. Jövőre ilyenkor már 3200 ember dolgozik a helyszínen. Pillanatnyilag két-három- száz munkás található a szál­lóépítésnél, a földmunkák­nál. Ilyen nagy tömegről gondoskodni nem lesz kony- nyű dolog, hiszen nem „szí­vódnak fel” egy nagyváros­ban, itt a falu lakosságának megkétszereződését jelenti 1975—78 között. Az új lakótelep, s a tíz, egyenként százíérőhelyes munkásszálló több épülete már tető alatt áll, s meg­kezdték egy kétezer adagos főzőkonyha építését is. A szállásokon — ahogyan azt a beszámoló tartalmazta — melegítő konyhákat építe­nek, s ezek már közelebb lesznek a munkahelyekhez. A községben pillanatnyilag egy étterem található, ahol egyszerre 70—80 ember ebé­delhet. Az ABC-áruház elég az „őslakosságnak”, de máris kevés, amint többen érkez­nek az új munkahelyre. Egyetlen üzemorvos dolgo­zik a faluban, s máris túl­zsúfolt a rendelő, alig győzi a munkát. A norma szerint 1800 dolgozóhoz már bizto­ket szállítják a távoli meg­rendelőkhöz és onnan visz- sza valamit bérfuvarként hoznak külső szerveknek. A fagazdaságukról néhány adatot: közel ezer hektár er­dőből évente mintegy hatezer köbméter, jobbára 400—450 forintos, alacsony értékű fát termelnek ki. Faüzemük és a faszénégető brigád jóvoltá­ból ebből az értékből mégis kétezer forintos a köbméte­renkénti kihozatal... A fa­szén 100, a faüzemi termék 60 százalékban dollárexpor­tot termel. Kempingasztal- lap, bútorléc, belföldre pedig nagyüzemi húsvágótoké, sző- lőtám, bányadorong. (Éppen az idén kötöttek egy újabb külföldi üzletet: Hollandiá­ba kell készíteniük a kikö­tői szállítás megkönnyítésé­re afféle „pontonhídeleme­ket”. Ez nem áll egyébből, mint ugyancsak alacsony ér­tékű akác, gyertyán faele­mek vaskeretbe illesztésé­ből, majd a fővárosi külke­reskedelmi átvevőhelyre való szállításból. A köbméteren­kénti kihozatal 2—2500 fo­rint köbméterenként. A vas­elemeket — külkereskedelmi diszpozíció alapján — Ózdról szállítják Istenmezejére, ami a melléküzemág további „mellékhannái" jelent). Most vásároltak újabb öt IFA-ki­csit. MINDEHHEZ csupán any- nyit érdemes még hozzá­tenni: ebben a kicsi hegyvi­déki szövetkezetben valóban a legmagasabb ma is az át­lagjövedelem a megyében és a legfiatalabb az átlagélet­kor: 33 óv. Ez pedig azt bi­zonyítja, hogy módszerük be­vált, követésre méltó. BiBORjája egyike az if&yv sítani kellene egy üzemor­vost, tehát egy éven belül két újabb üzemorvosi státuszt kapna Bélapátfalva. Ha len­ne jelentkező. A megye taná­csi vezetőinek bizony sok gondjuk van már ma is a beruházással. Szinte teljesen átalakul a környék. Az eddig inkább idegenforgalmi látványos­ságnak, kirándulóparadi­csomnak számító Bükkalján most megnő a tehergépkocsi­forgalom, a vasúti szállítás. Korszerűsíteni kell az utat, a vasutat, a hírközlést, a villamoshálózatot, vízkivé­teli mű építésére van szük­ség, javítóközpontot kell lé­tesíteni, a meggyarapodott járműparknak, meghosszab­bítani a gázvezetéket. Ez mind plusz milliókat jelent, de egyúttal nagyban hozzá­járulhat a terület ésszerű fejlesztéséhez, amelynek majd nemcsak a cementmű veheti hasznát. Miért kell ezt külön is hangsúlyozni? A reális,in­dokolt, népgazdaságilag fon­tos beruházás kellő kerülte- kintés híján sok kárt okoz­hat a környezetnek, a kör­nyék levegőjének, s ezt úgy hisszük, nemcsak a megye, de az egész ország sajnálná. Kettős tehát a felelősség, a program végrehajtóin: egy­részt gondoskodni a sok já­rulékos beruházás összehan­golásáról, a tervszerű mun­kaütemről, ugyanakkor min­den eddiginél nagyobb gon­dot kell fordítani arra is, hogy megőrizzük a táj ere­detiségét, egészséges levegő­jét A szakszervezet intéző bi­zottságot hoz létre a beruhá­zás színhelyén. Vannak már megyei tapasztalatok, mi­lyen gond''w'-!>i jár egy kie­melt pros.u.ii hiszen Kis­körén, Visontán még ennél is nagyobb koncentrálásra volt szükség. De itt más jellege is van a feladatnak. Nagyon sok társadalmi testület, gazdasá­gi egység van, amely tehet a siker érdekében: az össze­fogás mindennél fontosabb ... mezejí közós gazdaság az or­szágban azoknak a szövetke­zeteknek, ahol a népgazdaság irányító szervei tapasztalato­kat gyűjtöttek, amikor a többi hasonló adottságokkal rendelkező termelőszövetke­zet számára kimunkálták a felemelkedéshez vezető ösz­tönzőket. (Nemrég maga a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter is járt Isten­mezején). Az ez évben megjelent ren­delet lényege az, hogy az ilyen melléktevékenységet létrehozó szövetkezetek, ahol a felszabaduló munkaerőt gazdaságosan tudják foglal­koztatni, egy-egy új munka­hely után mintegy 100 ezer forintos támogatást kaphat­nak. Tekintélyes összeghez juthatnak így, amelyet a mindenkori l\itelezési felté­telek szerint á tevékenység után fizetendő termelési adó­vaj törleszthetnek. Megyénkben is ismertették részletesen az érintett közös gazdaságokkal ezt a lehető­séget. Eddig mégis egyetlen szövetkezet, a pétervásári nyújtotta be pályázatát e tá­mogatás iránt. AZ ISTENMEZEJI példa pedig ékes bizonysága ennek a módszernek, ahol minden támogatás nélkül, önerőből is kilábaltak a kedvezőtlen ter­mőhelyi viszonyok közül... Faludi Sándor Mimiiéiül A 137-t. sseptem&er &. essárna» Az istenmezejei módszer beválts Kedvezőtlen termőhelyen jövedelmező melléküzemágak Hekeli Sándor (Greskovtta László rajza)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents