Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-25 / 224. szám
'iff* » Kedd esti külpolitikai kommentárunk: A bécsi negyedik forduló KEDD DÉLUTÁN négy órakor a bécsi nemzetközi konferencia termében ismét tárgyalóasztalhoz ültek tizenhét európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői. Majdnem kéthónapos nyári szünet után folytatja munkáját a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről a múlt év őszén megkezdett érdemi tanácskozás. Tavaly október végén tartották Bécsben az első plenáris ülést. A megbeszéléseket hosszú előkészítés előzte meg, 6 azóta is a világsajtó gyakran nevezi „koktél-diplomáciának” a haderőcsökkentési tárgyalásokat. Nem alaptalanul: a két- és több oldalú, minden protokoll előírást nélkülöző véleménycserék, amelyeket általában az osztrák főváros hoteljeiben, bérelt lakosztályokban rendeznek — már nem egyszer sikerrel közrejátszottak abban, hogy a plenáris üléseken tapasztalt holtpontról kizökkent a megbeszélések menete. ÚGYSZÓLVÁN VALAMENNYI résztvevő minden egyes nyilatkozatában rendkívül óvatosan fogalmaz. Így is van ez rendjén. A tét nagy, holmi mellébeszélés, vagy „kiszivárogtatás” csak hátrányosan érintené a megállapodás esélyeit. Nem titkolt célja a bécsi tárgyalássorozatnak az, hogy a politikai enyhülést immáron kövesse a katonai jellegű detant, vagyis a földrész stratégiailag legnyugtalanítóbb térségében a szembenálló haderők és fegyverzeteit mennyiségét kölcsönösen, az egyenlőség elvének szigorú tiszteletben tartásával csökkentsék. Ezt a célt tűzte maga elé a szocialista országok által már 1973 őszén beterjesztett javaslat. A lényege: 1. három szakaszban csökkentsék Közép-Európá- ban a fegyveres erők létszámát, 1975-ben húsz— húszezer fővel, természetesen mind a szocialista, mind a nyugati államokban. 1976-ban további öt, 1977-ben pedig tíz százalékkal; 2. a haderő és fegyverzetcsökkentés kiterjedne a szárazföldi és a légierőn kívül a nukleáris fegyverzetekre is. ALIGHANEM az írtakból is kitűnik, hogy gyors előrehaladásra nincs kilátás: a bécsi eszmecserék még hosszú ideig elhúzódhatnak, s a megállapodáshoz kompromisszumok, netán új elképzelések megvitatásán át vezet az út. Annyi azonban rendkívül örvendetes, hogy a bécsi Hofburgban kedd délután megnyílt tárgyalássorozat ismét a leszerelésre, a katonai enyülés fontosságára irányítja a figyelmet. Gromiko felszólalása Tanácskozik az ENSZ közgyűlése Az ENSZ közgyűlése kedden magyar idő szerint 13 óra 30 perckor folytatta az általános vitát. Ekkor szólalt fel Gromiko szovjet és Callaghan angol külügyminiszter, majd Japán, Argentína, Indonézia, Törökország és Zambia külügyminisztere mondta el beszédét. Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere beszédében kiemelte a szocialista közösséghez tartozó országok összehangolt politikájának sikereit „A Szovjetunió politikáját szorosan összehangolja szövetségeseivel és barátaival. A szocialista államok közössége a közös alkotó munkában egyesíti résztvevőit — az élenjáró társadalom felépítésében, amely társadalom lényegénél fogva elutasítja a háborút. Nem véletlen, hogy sok nagyjelentőségű békés kezdeményezés a szocializmus országaitól indult ki és indul ki. Ez év áprilisában a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének értekezletén együttesen megerősítették azt az eltökélt szándékot, hogy harcolnak a békének, a népek gazdasági és társadalmi haladása eszményeinek győzelméért" — mondotta Gromiko. „A fejlődés fő iránya nem kétséges: ma az enyhülés és az enyhülésre való törekvés az uralkodó tendencia”. Az európai kontinensen „nemcsak hogy megoldást nyertek a területi-politikai berendezés kiélezett kérdései, hanem egészében fel is tárult Európa megbízhatóbb békés jövőjének perspektívája” — mondotta a külügyminiszter. Mint Gromiko megjegyezte, „azokkal a kijelentésekkel szemben, amelyek szerint az enyhülés nagyon is időleges jelenség, a Szovjetunió ezt vallja: nem szabad gyengíteni az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a megindult egészséges folyamatok megerősítést nyerjenek, visz- szafordíthatatlanokká váljanak.” Országos épületfelújítási konferencia nyílt Egerben (Folytatás az 1. oldalról) számos előadás követte; országosan elismert szakemberek mondták el tapasztalataikat, álláspontjukat, javaslataikat és bírálataikat. Vizsgálták a megoldás módjait. Rámutattak, hogy a régi épületekben elhelyezkedő lakások gyakran már nem felelnek meg a korszerű követelményeknek. Számos terv ezeknek az épületeknek a lebontását javasolja, holott megfelelő átalakítással nemcsak korszerű lakásokat nyújthatnak, hanem a régi városképet is visszaidézik. Ebből a szempontból is nagyra értékelték az Eger belvárosában folyó rekonstrukciós munkálatokat, amely a konferencia rendezésére is vonzást gyakorolt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a reKonstrukciós és rehabilitációs lakásépítések egyaránt munkaigényesek, másrészt nagyobb arányban igényelnek szakképzett munkaerőt, mint a tisztán új építkezés, ezért a kutatóknak, a tervezőknek és a kivitelezőknek ezekkel a fontos és megoldásra váró problémákkal számolniuk kell. A tanácskozás szerdán folytatódik. majd csütörtökön Eger rekonstrukciós programjának ismertetésével, bemutatásával zárul a háromnapos országos épületfelújítási konferencia. (Kovács) A ciprusi helyzetről szólva a Szovjetunió külügyminisztere hangsúlyozta: „A ciprusi problémát ki kell vezetni abból a zsákutcából, amely a NATO arra irányuló kísérletei következtében jött létre, hogy titokban, politikai homályba burkolva és a militarista körök szűk érdekeinek megfelelően oldják meg ezt a kérdést. Ennek a célnak — a ciprusi probléma igazságos megoldása céljainak — az c szovjet javaslat felel meg hogy az ENSZ keretei között hívjanak össze Ciprussal foglalkozó nemzetközi értekezletet. A ciprusi probléma megoldását, amelyet c Ciprusi Köztársaság képvi selőinek közvetlen részvételével fogadnák el, és amely az ország függetlenségének szuverenitásának és területi sérthetetlenségének biztosítására irányulna, hatékonyan szavatolnák a Biztonsági Tanács állandó tagállamai.”. Az európai ügyeket érintve Gromiko hangsúlyozta: „A Szovjetunió elsőrendű jelen tőséget tulajdonít az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezésének. Ez ma az európai politikai élet első számú kérdése... Ha objektiven értékeljük azt, amit már elér tek az értekezleten, el kell ismerni, hogy az eredmények egészükben impozánsak”. „A Szovjetuniónak meggyőződése: megvan a lehetősége annak, hogy az értekez lletet rövid időn belül az európai biztonság érdekeit szol gáló nagyjelentőségű határo zatok elfogadásával fejezzük be. Amikor ezt mondjuk, mi nemcsak megfelelő módon értékeljük a már elvégzett kollektív munkát, hanem ab ból is indulunk ki. hogy a még meg nem oldott prob lémák megoldása lehetséges ha valamennyi résztvevő a szükséges politikai eltökélt séget és realizmust tanúsít ja” —, mondotta a külügy miniszter. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy a SALT betűszóra az eredeti fogalommal majdnem egyező magyar megfelelőt sikerült találni, amely azóta is él a közvéleményben: szovjet— amerikai leszerelési tárgyalások. (A SALT eredeti jelentése: Strategic Arms Limitation Talks, tehát: tárgyalások a stratégiai fegyverek korlátozásáról.) A történelmi jelentőségű szovjet javaslat értelmében immár ötödik esztendeje tartanak a szovjet—amerikai leszerelési és fegyverzetkorlátozási tárgyalások. 1969. november 17-én kezdődtek Helsinkiben, majd Bécsben és megint Helsinkiben folytatódtak 1972. május közepéig. A SALT—1 néven ismeretes tárgyalássorozat hét fordulójából négyet a finn, hármat az osztrák fővárosban tartottak meg. A Moszkvában, 1972. május 26-án aláírt első SALT-megáilapodás es ideiglenes . szerződés 125 — egyenként 25—150 perces — ülés eredménye volt. A SALT históriájából még csak annyit, hogy 1972 őszén már Genfben folytatódtak a megbeszélések, aztán tavaly tavasszal ismét fölújították őket; a már jól bevált módszer szerint hetenként két alkalommal, fölváltva a szovjet és az amerikai misszió épületében tanácskoztak a küldöttségek. Természetesen mindenkor a legnagyobb titoktartás övezi a SALT-konferencia termeiben elhangzott fölszólalá- sokat; a hírügynökségek tudósítói legtöbbször csak a tényt rögzítik ilyen és hasonló jelzők kíséretében: hatékony, jó légkörű, tárgyszerű, komoly. Az ok aligna szorul magyarázatra: a két világrendszer vezető hatalmainak legbizalmasabb, stratégiai-taktikai ügyeiről van szó a zárt ajtók mögött. A nukleáris korsiak alternatívái* Józanul és világosan látva * nagy problémát» ki kell SÜLT—2 - Genfben mondanunk: napjaink, a nukleáris korszak alternatívájáról, az emberiség megmaradásáról vagy elpusztulásáról van szó! A hidegháború éveiben létrejöttek a hadviselésnek olyan fegyverei, amelyeknek bevetésével megsemmisíthető az egész emberi civilizáció és kultúra, a sok ezer éves emberi munka minden eredménye. De amíg az Egyesült Államok és szövetségesei az emberiség létét vagy megmaradását fölvető kérdésben eljutottak a józan döntésig, addig a nemzetközi viszonyokban is alapvető változásoknak kellett bekövetkezniük. Ennek következtében, az USA józanul gondolkodó vezetői is rádöbbentek aira, hogy nincs már többé lehetőségük és erejük a döntő kar- tonai fölény elérésére; a túlfokozott fegyverkezéssel, újabb és újabb rakéták, rakétarendszerek, rakétaelná- rító rakéták, több robbanófejes rakéták stb. előállításával, elhelyezésével egyáltalán nem nőtt országuk biztonsága. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a Szovjetunió is létrehozta a maga és szövetségesei honvédelmét szolgáló különféle rakétarendszereket. Biz a fölismerés, a valóság józan mérlegelése késztette tárgyalóasztalhoz az Amerikai Egyesült Államokat, s elnökét arra, hogy 1972. május 26-án — a SALT-tárgyalások eredményeképpen — három fontos okmányt aláírjon. Az első dokumentum „A rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai szerződés”, a 2. „A hadászati támadófegyverek korlátozására foganatosítandó néhány intézkedésről szóló megállapodás”, a • harmadik „Szovjet—amerikai jegyzőkönyv”, amely a rakéták indítására alkalmas tengeralattjárók, illetve azok rakétáinak számát korlátozza. Cél: tíz évre szóló egyezmény Most, hogy néhány hónapos szünet után Genfben ismét tárgyalóasztal mellé ült a szovjet és az amerikai SALT- küldöttség, felvetődik a kérdés: miről tárgyainak, mi a következő lépés ebben az igen bonyolult témakörben, sikerül-e olyan megegyezésre jutniuk, amely egyik fél biztonságát sem veszélyezteti, de az emberiség érdekeit, a tartós beke, az enyhülés ügyét szolgálja majd? Bár a moszkvai dokumentumok aláírása önmagában is történelmi értékű, számos megoldatlan -és nyílt kérdés ' ár még tisztázásra. Gondoljunk csak a külön-külön programozható több robbanófejes raketarendszerekre, melyeknek számát korlátozzák ugyan a megállapodások cikkelyei, de minőségét, hatékonyságát nem. Vagy: az előretolt támadórendszerek veszélyt horde »ári léte a szocialista országok határainak közelében. A SALT—2 tárgyalások jelenlegi célja tíz évre szóló egyezmény kidolgozása a stratégiai fegyverek korlátozásáról. Mint az amerikai elnök, Gerald Ford az ENSZ- közgyűlés előtt elmondott minapi beszédében utalt rá: a Szovjetunió és az. Eevesült Államok kölcsönös önuralmára van szükség ahhoz, hogy eredményre vezessenek a genfi tárgyalásiak. A nemzetközi életben bekövetkezett változás, a békés egymás mellett élés, az enyhülés csak akkor folytatható, ha a leszerelésben leginkább érdekeli két vezető nagyhatalom. idejében cselekszik, s mielőbb — az egyenlő biztonság elve alapján — megegyezik . a tömegpusztító fegyverek és fegyverzetrendszerek befagyasztásában. (Kulcsár) Felvételre keresünk vízvezeték-szerelőket, központifűtés-szerelőket, csőszerelőket, bélapátfalvi Cement- és Mészművek munkahelyünkre: Jelentkezes: levőiben, vagy személyesen: Csőszerelőipari Vállalat 55. önálló szerelésvezetőseg, Hatuan, Vöröshadsereg u. 17. (Malomudvar). NICOSIA: A ciprusi háború során fogságba esett görögök, illetve törökök újabb csoportját helyezték szabadlábra kedden Nicosiában. Ezzel 1083- ra emelkedett a szabadon bocsátott ciprusi görögök és törökök száma. Becslések szerint a felek 5000 görög és török foglyot tartanak őrizetben. ROMA: * Giovanni Leone, az Olasz Köztársaság elnöke, Aldo Moro külügyminiszter társaságában kedden hivatalos államfői látogatásra Rómából Washingtonba utazott. Az olasz köztársasági elnök találkozik és megbeszélést folytat Ford amerikai elnökkel, Kissinger külügyminiszterrel, Schlesinger hadügyminiszterrel és gazdasági vezetőkkel. ADD1SZ ABEBA: Ismét kiéleződött a helyzet Etiópiában. Az ideiglenes katonai kormány rendeletére letartóztatták Bejen Szolomon t, az etiópiai murikás- .szervezetek szövetségének elnökét és Fiszehaszíon Teklát, a szakszervezeti szövetség főtitkárát. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 13. sz. Főépítésvezetőség Kazincbarcika Olefin II. Berente, S. üzem Hejőtsaba és Bélapátfalvi új cementgyár építkezéseire z: kőműves, ács. vasbetonszerelő szakmunkásokat, t: valamint ács-yáshetonsze- relő szakmában gyakorlattal rendelkező betanított segédmunkásokat. Bélapátfalvára felyételre keresünk anyag- és szállítási csoportvezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Főépítés-vezetőségen, Bérén tén. Az említett munkahelyeink kormány által kiemelt nagyberuházások, s így a kereseti lehetőség az átlagosnál magasabb. Szálló és kétszeri meleg étkezést — térítés ellenében — vállalati hozzájárulással biztosítva. Jelentkezni lehet Berentén, a Főépítés-vezetőségen, a Hejőcsabai és a Bélapátfalvi Cementgyár építkezésen. Gárdonyi Géza Színház felhívja kedves bérlői figyelmét, hogy az 197*—75-re előjegyzett bérleteket 1974. szeptember 28-ig a színház pénztáránál szíveskedjenek átvenni. Nyitva: délelőtt 10-től délután 18 óráig. Ugyanott bérletek a fenti időpontban még válthatók. DS 613 típusú Diesel elektromos 60 kVa erőmüberende- zés stabil kivitelben, igény esetén helyszíni szereléssel, kedvezményes érőn eladó, Ganz MÁVAG gyáregysége Kiskunhalas, ügyintéző: Deák Sándorné. Telefon: 122, telex: 26-342. Kerecsendi telephellyel közgazdasági technikumi végzettseggel anyagkönyvelőt azonnali belépéssel felveszünk. Továbbá egri telephellyel TMK lakatosokat alkalmazunk. Jelentkezni lehet: Heves megyei Finommechanikai Vállalat Üzemgazdasági Osztályán Eger, Dr. Sándor Imre u. 4—6.