Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
Folyosók Moszkva alatt f A jövőben a föld alatt közlekedési „folyosók” kötik majd össae a szovjet főváros 7 körzetét a városközponttal. Felépítésüket a Moszkva föld alatti területeinek felhasználására szolgáló terv irányozza elő, melyet nemrég hagyott jóvá a városi tanáca A tervezet célja, hogy a felszínről eltávolítsanak minden olyan létesítményt, melyeknek tunes szükségük nappali fényre. Ily módon az ember számára értékes városi területek, a zöldövezetek, a kertek, a tágas, növényzettel szegett gyalogjárók jobban kialakíthatók. A föld alatt helyezik él a garázsokat, az állomásokat, a transzforma tor-aláUamásakat, valamint sok kereskedelmi és szolgáltatási vállalatot. A történelmi és építészeti emlékekkel teli moszkvai vá- rosközpoi itban nem épülnék felhőkarcolók. Ezért éppen itt használják ki majd maximális mértékben a föld alatti területeket. Azokon a helyeken; ahol a főútvonalak találkoznak, föld alatti „Lóherék1* épülnek. Moszkva legnagyobb vasútállomásai közelében föld alatti közlekedési csomópontokat kívánnak létesíteni, ahol autóbusz-állomást*; és taxiállomások is lesznek. Föld alá kőül a városon keresztül haladó vasútvonalak egy része is. A föld alatti területek fel- használásának tervezete olyan rendszer kiépítését irányozza elő, amely a jövő városa szerves részévé válhat A föld alatti Moszkva emeletei a metró szintje felett helyezkednek majd el, s csak később kezdik felhasználni a mélyebb szinteket is. A szovjet tervezők a fold alatti berendezések architektúrájától megkövetelik, hogy az „épületek” legyenek tágasak, biztosítsák a levegőt a bőséges világítást és a kényelmes összeköttetést a felszínnel. Általános vélemény szerint e követelményeknek a moszkvai metró 96 állomása megfelel. Tizenöt éve, 1959. augusztus 14-en halt meg Jávor Pál. Képünkön Mezei Máriával. Tabi László Szegény jó Márton című szatirikus művében, amelyet a Jókai Színház mutatott be. A népszerű művész hazatérése után ebben a vígjátékban lépett először a közönség elé. BalzaC'Ieyelek Moszkvai Irodalom tudósok Honoré de Balzac két ismeretien levelét fedezték fel a Lett SZSZK Központi Archívumában. Balzac Ukrajnából írta két levelét 1841 végén, Bibkov főkormányzónak. Egyikben megemlékezik több hónapos nbzji«t tartózkodásáról és levelét így fejezi be: „Szomorúan térek haza. Valóban, nagyon szomorúan, mert mindent, amit szeretek, itt hagyok Ukrajnában. Négy hónap alatt egyetlen egyszer sem gondoltam Párizsra... Nyilván azért, mert Oroszországot jobban szeretem, mint Párizst...* Utcai művészet Olaszországban jő néhány vándorló festőművész van, Md a járdára, vagy az aszfaltra alkotja képeit és a járókelők adományaiból él. Egyáltalán nem könnyű élet ez, mert a hatóságok gyakran kellemetlenkednek az utcai művészeknek. Tavaly ősz elején rendezték mej az „aszfalt művészeinek” első találkozóját. A kezdeményezés voltaképpen idegenforgalmi jellegű volt. Mantua polgár- mestere egy alkalommal hallotta „A festő balladáját”, és elhatározta, hogy összehívja a vándorló festőművészeket, hátha így több turistát vonz majd a város. (A ballada egy börtönbe vetett vándorló művészről szól, aki bosszúból rendőregyenruhába öltöztetett Krisztust rajzolt cellájának falára.) Az „aszfalt művészeinek” versenyén Francesco Pisciandro vitte el a pálmát. Hét óra leforgása alatt megalkotta az úttesten a „Madonna a trónu- son” 3x3 méteres nagyságú másolatát. A turisták elégedettek voltak, és örültek a festők is. Egy alkalommal legate.1315, nyugodtan dolgozhattunk, és el voltak ragadtató tolunk' — mondották. A popzene áldozatokkal • V jár Nyugatnémet orvosok megvizsgálták bárom olyan nagy zenekar muzsikusait, amelyek popzenét is játszanak. Megállapítotok, hogy ez a zene kedvezőtlenül hat az előadóművészek egészségére, minél sűrűbben kell popműsort játszaniuk, annál többet panaszkodnak fejfájásra és depresszióra. Ráadásul, mint kiderült, ezek a „mai” ritmusok pszichikai természetű zavarokat is okozhatnak, az érrendszer megbetegedésével járnak, sőt, gyomorfekélyre vezetnek. A szlovák felkelés klasszikus regénye Peter Jilemnicky: Gaxam menti krónika Klasszikus művet vesz kézbe az olvasó, Peter Jilemnicky második világháborús tárgyú könyvét, a Gorám menti krónikát. Annak a regénysomak egyik első darabját, amely az ellenállási mozgalmak históriáját tartalmazza. Nagy művek tartoznak ide, olyanok, mint a lengyel Jerzy Andraejews- ki regénye, a Hamu és gyémánt, a szlovák Vladimir Mlnác híres trilógiája (Hosz- szú a várakozás, Holtak és élők, Reggelre szól a harang) vagy a crnagorai Mihailo Lalié grandiózus ellenállási eposza, a magyarul is olvasható Siralomhegy című regény. Jilemnicky könyve a szlovák nemzeti felkelés idó- szakát-eseményeit idézi fel. Egy Brezno környéki kicsi falu, Feketebalog lakosságának sorsa, hősies helytállása képezi a regény témáját. Hiteles históriát ír Jilemnicky, a dokumentativitás erejével ható könyvet, amely mégis színes, stílusában, cselekményszövésében változatos és érdekfeszitő. Így lesz egyik legfőbb értéke a regényesség és történelmi hűség harmóniája. Jilemnicky ui. a felkelés színhelyén gyűjtötte könyve anyagát, a ezt kerekítette egységes történetté, amelyet aztán Gondás erdésszel meséltet el. A főhős a mesélő, aki valójában elsőnek teremtett kapcsolatot a vidéken a partizánmozgalommal, s a két szovjet ejtőernyőssel, akik szintén a felkelés szervezésének részesei voltak. Remek figurát teremt Jilemnicky Gondás személyében, egy vérbeli népi mesemondót, aki végelát- hatatlanul, nagy mesélőkedvvel adja elő a történteket. Ügy is kezdi mondandóját, mint a népi mesemondók: „S csakugyan nem tudom, hol is kezdjem. Maga persze szeretné tudni, ki volt az első, aki hozzánk csatlakozott, mit csináltak, hogyan terjedt el futótűzként a felkelés. Nos, mindjárt meg kell mondanom, hogy nem volt az olyan egyszerű, nem egy csapásra történt Sokfajta erő, sok körülmény játszott itt közre, amiket a magamfajta egyszerű halandó észszel nemigen ér fel Ha vért; izzadna, sem tudná pontosan úgy megörökíteni krónikájában az egymásba torlódó eseményeket, ahogy végbementek. Mert miközben egyesek egyre szorosabbra húzták a nadrágszijukat, mások jóllákottan a zsírt töröl- gették a pofájukról. Egyesek megfutottak a németek elől, mások fegyvert ragadtak ellenük. S mindezt többnyire csak úgy, a saját szakállukra tették, nem nagyim tudtak egymásról. De hogy mégse vall jóst szégyent dicséretes vállalkozásával, hogy egyet-masfc mégis feljegyezhess«* krónikájába, megpróbálok visz- szaemlékezni mindenre, ami a fejemben maradt Még mielőtt — isten őrizz! — kialszik a pipám. Hát ide figyeljen...** Megfelelő szerepet kap • regényben az írói invenció is, az alakok megformálása például a jellemábrázolás remekei, de kiválóak a tömegjelenetek 16. Jilemnicky művét méltán tartják a szlovák szocialista prózairodalom egyik első klasszikus alkotásának. Olyan mű ez, amely fontos láncszeme az ellenállási mozgalom, a partizánharcok: eseményeit feldolgozó kelet-európai irodalomnak. „ LÖKÖS ISTVÁN *AAAAAAAA^^^AA DZSEKI foga közt roppan valami, és magához tér, nagymami már az ajt< télé tart kabátban, tollas kalap ban. Újra felugrott, hallani vélte aa ajtócsapódást. Most már ugatott, bolondul, cél talanuL Pedig az ajtó övegér egyetlen árnyék sem mozdult C azonban más árnyakat látott Képek borultak rá, nagymami képei sűrű egymásutánban. Alig hagytí ott az ajtót, újra vissza kellett térnie — minden percben nagymam állt az ajtó előtt, nagymami kér bebocsátást s ő ment el isméi messze valahová. Végül már tx sem akart jönni, csak Dzseki hivtí arra az ismeretlen helyre. Bella rákiáltott: — Dzseki, mész helyre* Dzseki morgott, ugatott, az ajtói kaparta. Bella megragadta a fülét, s a konyha felé vonszolta. Ekkor Dzseki — igen, ez volt az elégtétel pillanata! — a kétségbeesés fájdalom és megaláztatás aljáról feldobta magát s keményen, host- szán belemart Bella kezébe. — Veszett dög! —- ordította Bella. Előkapta nagymami másik botját s verni kezdte Dzsekit. Dzseki a szék alá bújt — máskor is bújt ide Bella elől; akkor azonban nagymami mindig megvédte. Most csak a szék két lába fogta fel Bella ütlegeit. Az ütésektől mintha egész ősi természete fölébredt volna, szeme vérben forgott, körmei megfeszültek, s fogai végre készek voltak a harapásra. Elsőnek a botot marta meg, aztán kirohant a szék alól, Bella lábába kapott, s az ajtóig kergette. Puff! Az ajtócsapás kijózanította. Kívülről Bella sírását hallotta, és embereket, amint azt mondták: — Megveszett! Dzseki megveszett! Dzsekit ez már nem érdekelte. Véres száját nyalogatva visszafeküdt a szék alá, orrát nagymami szoknyája tegnapi ráncaiba dugta. Váratlanul gyöngeség szállt rá álomhoz hasonló. Mire a sintérautő kijött, a szürkülettel fáradtan és elégedetten Dzseki is elballagott arra; amerre nagymamit sejtette. M iker rányitottak, mar kinyúlt. Gerlei József: gokkal Kiveri fejétxS nagymamit. De téved! Mikor kisvártatva Bella kijött a konyhába, hogy kenyeret kenjen magának, Dzseki ugyanúgy fogadta. Sőt úgyabbul: — most már rá sem nézett. Nagymami megsértése után ezzel a vihogó pimpegéssel — kezében vajas kenyérrel — Bella testetlen tárggyá változott Dzseki előtt. De a testetlenség résein a vajas kenyér illata szállt Dzseki felé; lehunyta hát szenvedő szemét, hogy ne is tudjon róla; orrát azonban nem hunyhatta le, szuszognia mégiscsak kellett. Va-n mélyebb pokol az éhség poklánál? Az emberek mással is foglalkozhatnak, de egy állatnak mégis az evés a legfőbb foglalkozása. Dzseki nyögve meghemperedett a vajas kenyér szagának lángjain, meg sem mozdult — erőt adott neki az a valami, amit állat létére sak pedzett, a nagymamihoz való nűség és ragaszkodás, az érte kiállt aggódás és szomorúság; nem merte még szeretetnek nevezni, mint az emberek, akik azt hiszik, csak ők képesek rá, de tudta már, közeledik hozzá, s fölemeli a vajas kenyér lángjairól, hogy boldoggá tegye. — Dzseki, gyere ide! Erőlködnie kellett, hogy né halljon semmit, s ne lássa a vajas kenyeret, csak nagymamit: nagymamit a lépcsőn, nagymamit az utcán — de aztán már könnyen ment az egész... Akkor jelent meg -nagymami első ízben, mikor Bella egyéves volt. — Jaj, de jó, nagymami, hogy hozzánk költözik! — mondta az asszonyka. Ezt jóT becsapía;,,*> v**: Dzseki az ajtóra szegezte tapasztalatokban elmélyült, öreg szemét. Nem nyüszített, nem kapart — tizenöt év megtanította, ha Bella becsapja nagymami mögött az ajtót. jobb hallgatni. Nagymami is ezt teszi. Az ajtó mögött távolodtak nagymami léptei, előbb a folyosón, majd a lépcsőházban. Dzseki nagyot hallott, mégis úgy tett, mintha követni tudná ezeket az édes, csoszogó hangokat a lépcsőn lefelé. S látta is nagymamit — akár egy perccel előbb —, látta régi tollas kalapjában, mélyet kedve lett volna megugatni, de sosem tette; látta olyan színű kabátjában, amilyen az ő szőre; makacs kis botjával reszkető sírása ütemére veregette a folyosó kövét, a szél : pedig, ez a láthatatlan goromba ; ismeretlen, aki az őszi levegőben i lakik, már az ajtóban rátört, és a folyosón té s tova döntögette. — Csak menj! — kiáltotta dühösen Bella. — Ilyen időben!... Dzseki nem értette, mit mond, , de látta Bella arcát: akár egy tál, , hirtelen magába gyűjtötte mind- 1 azt a haragot, fölényt és megve- ; tért, ami egy tupírozott hajú ti- zenhárom éves lány testében j szunnyad, s most szája vonalából és szeme gödréből előtörve haja j tövéig felismerhetetlenné tette. Dzseki nagymami szoknyája sza- j gán, akár egy ódon kis utcán végiglépdelt, lógó orral nagymami ' karosszéka alá bújt, karikába csavarodott, állát lábára fektette, s lapos, neheztelő pillantásokat küldött Bella felé. Bella máskor már odamenne hozzá, simogatná és faggatná: „Mi bánt, Dzsekikém, mondd meg Bellának!” — most azonban azért sem szólt neki — tudta jól, miért szomorú. Még egy csattanás! Ez a szobaajtó volt. Aztán „Pim- pam-pam, pam-pim-pim..." —Bella zongorázni kezdett. Dzseki füle rándult egyet, mintha legyet rázna le róla. Bella azt hiszi, ezekkel a fényes, kerék doltudta. Mintha valamit elmulasztott volna, mintha fizetnie kellene érte... Észrevétlen gyűlt benne az elmúlt évek tétlensége, s valami ellenkező tettre készült. , Felugrott, az ajtóhoz futott, fa- , kon felvakkantott, mintha várna . is, ugatna is valakit, majd dolga- végezetten visszafeküdt nagymami ; széke alá. Hányszor figyelmeztette nagymamit, asszonykát, vagy Bellát, hogy jön valaki, ellenség, tolvaj, idegen —-, mert mindenki ellenség volt egy kicsit, aki nem tartozott ide. Előbb figyelmeztette őket, mint a csengő — valami fontosat mégis elfelejtett: figyelmez- ; tetni őket egy egészen nagy ellenségre! Mert az utóbbi években, melyek szokás szerint tavaszi, nyári, majd őszi és téli szagokkal váltak el egymástól, s felváltva más-más szelek ficánkoltak bennük, ilyen szavakat hallott;, — Nem tud vigyázni a szőnyegre? Máskor meg: — Mj mossuk már a zsebkendőjét is! Utoljára pedig Bella: — MsCTa hallgasson! Nem kérdezte senki! És hallotta nagymami reszketeg hangját: — Elmegyek, elmegyek .-.i Dzsekinek egyszerre úgy rémlett. nagymami újra a széken ül, s ismétli ezeket a szavakat, ő pedig fölkel, nagymami térdére teszi fejét, s érzi, hogy a ráncos kéz meg- lteresi sima homlokát, végigsiklik öreg nyakán, és a ráncok közt megpihen; ő óvatosan megmozdítja örökké nedves állát, megnyalja a nagymami kezét, aztán nézik egymást hosszan; nagymami- szeméből fényes kis gömbök gu- rultak elő; Dzseki nézi őket, de i sehogy sem tudja megkülönböztet- ni azoktól, melyek most már orra hegyén is megjelentek; aztán hir- télén hátrakap, egyenesen oda, aho] t a csípést érzi; átadja magát az ül- i dözés ádáz gyönyörének, s mire Gazdi pedig azt dörmögtec — Meglesz mindene, mama! Csak a gyerekre kell vigyáznia, mert mi este járunk haza. És főzni... És takarítani __ P ersze, mosni is... Vasaljon is, mama, mert ma moziba megyünk, holnap pedig értekezlet van!... Bevásárolhat, mikor Bellát az óvodába viszi!... Fél egyre legyen az iskola előtt, hogy Bellát átvezesse az úton!... Jaj, nagymami, eltörte a készletem második poharát is, a másikat két hete ejtette le!... Ha ez így megy!... Ne idegesíts, nagymami, látod, hogy tanulok, nem érek rá neked lejárni a boltba!... Jól nézünk ki, most meg beteg!... Dzseki, akár a szagok és illatok virágát, ezeket a hangokat is magába zárta, emlékezett minden hangsúlyra, amint kérésből követelőzésbe. leiken dezésből türelmetlenségbe és veszekedésbe hajoltak, végül pedig... L ehunyt szemhéjára rásétált nagymami, amint a gyerekkocsiból kiveszi a Bellának nevezett ostoba kis teremtést, aki se ugatni, se beszélni nem tudott, de Dzseki nagy csodálkozására két lábon akart járni. Később nagymami ráültette Dzseki alacsony, hosszú hátára, persze csak játékból, de Bella aztán komolyan folytatta. Dzseki egy ideig tűrte, majd lehasalt — egyre kevésbé bírta Bella súlyát. De hogy a hátát verje, fülét cibálja és a száját összefogja, ezt bírnia kellett. Melyik kutya szereti, ha két kézzel összeszorítják a száját? Dzseki azonban ilyenkor nagymamira nézett, és Bella minden szeszélyét elviselte. Azt is, ha igazán verni kezdte. Most már késő. Akkor kellett volna morognia, mikor Bella nagymamit kicsi korában először visz- szaütötte. Akkor most nem csaptf volna be nagvmami mögött az aj tót. nem kibált volna vele... Dzsekihez egy érzés sompolygot.1 a bűntudathoz hasonló, csakhá nem ismerte, s megnevezni 6en
