Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
Tito partizánja volt... Horváth Ferencet, ezt a hatvan fele ballagó,, szikár férfit úgy emlegetik a hatvani sütőüzemnél, mint akire .mindenkor lehet számítani. Negyven esztendőnél többet eltöltött a szakmában, ismeri a kenyérkészités, zsemlesütés fogásait, szorgalma és munkakedve töretlen, ha kell: reggeltől reggelig ott áll a da- g'.isztónál, a présnél, máskor ír kemence mellett... Azt is ^tudják róla az üzemvezetők, hogy rendezett családi körülményék között él. Éppen a közeli hetekben költözik szép, új lakásba a Mártírok utján. S fiuk, menyük immár két. egészséges, vidám uno- kávál is hozzájárult a fészekrakáshoz ... Egy dolgot azonban nem emlegetnek. S erről Feri bácsi is csak hosz- szas unszolásra beszél, amikor szükségszállésukon meglátogatjuk. A partizánévek Tito felszabadító hadseregeben! ★ Hogyan került egy éppen férfivá érett magyar pékséged a jugoszláviai partizán- mozgalomba? Milyen indítékok sodorják; az állandó életveszély és kockázat vállalásába V — Annja idő után nehéz erre pontos választ adni. Egy dolog azonban kétségtelen: apámat teljesen ártatlanul a németek lőtték agyon az első világháború vége felé. Az eseményt ugyan apró gyerekként éltük át testvéremmel együtt, emléke azonban mindig körül lengte az alsói end var szülői házat, amelyben magára maradott édesanyánk kínlódott fölnevelésünkkel __S aztán, ugye, j ött Jugoszlávia megszállása a második világháború során! Én akkor az ausztriai Grazban dolgoztam, oda vitt az ínség, de eljutott fülembe a kegyetlenkedések híre, amelyeket a nácik végbevittek a le- igázott, hatalmuk alá került horváth, szerb, szlovén, dalmát tájakon. Sőt! Egy falum- beli cimbora meg is keresett, hogy elmondja, Graz környékén, a hegyekben, . partizán osztagokba szervezkednek az Ausztriában élő jugoszláviaiak... így, erre lobbant fel bennem az érzés, a tudat: ott a helyem közöttük! Gyerekkori barátom útbaigazításával már nem volt nehéz megtalálni a kapcsolatot Tito partizánjaival. ★ Beszélt Horváth Ferenc a szervezkedés gondjairól, majd elmondotta tűzkeresztségük történetét is. — Meg kell vallani, hogy 1944 nyarán, amikor osztagomhoz csatlakoztam, eléggé | gyengén voltunk felszerelve, l Ócska mordályokkal vettük fel a harcot, míg a németek j kezében a legkorszerűbb villám-gépfegyverek voltak. Ekkor kelt szárnyra köztünk a jelszó: ha jobb puskát, géppisztolyt akarsz, lődd agyon az ellenséget! Hát így pótoltuk a hiányt. -Meg hébe-hóba az amerikai repülők ’dobtak le felszerelést. Bár ezek jelentős része sokszor éppen a nácik ölébe pottyant... Tűzkeresztség? Hadisiker? Nohát az osztrák—jugoszláv . határon, Szobotnál! Ott negyven németet kerítettünk be, s finom, rövid karabélyokat zsákmányoltunk, amelyeket erdei harcban különösen jól lehetett használni... Persze a szerencse forgandó, s nem mindig elegendő az igaz ügybe vetett hit. Maribor mellett, jóval később már, úgy közénk csiholt az ellenség, hogy magam is csak súlyos láblövés árán, sántikálva csúsztam ki a gyűrűből... No de nem adtuk fél. Ahogyan rendbe hoztak különleges győgyfü- véikkel, messziről, odacsem- pészett orvossággal az öreg erdei favágók, szénégetők, mentünk Vissza valahányan az alakulathoz. "Vagy ha nem találtuk a régit, új osztagba álltunk. így ment ez 1945 tavaszáig, égető nap alatt, más kor meg derékig hóban... ★ Maribor . sebesült partizánja közlegényként kezdte az erdei harcokat, s.amikor viszQSmm 1814, augusztus 11.» vasáriéi» S2atérhetett a polgári életbe, szakaszvezetői rangjelzés díszlett kabátujján.-— Annak története van, mégpedig nem akármilyen... Két napja tartózkodtunk már étien-szom jan egy daimáciai erdőségben, amikor arra szántuk magunkat, hogy leereszkedünk a völgyben lapuló falucskába némi élelemért. Lehettünk húszán, s parancsnokunk engem állított a községbe vezető girbe-görbe út mellé biztosítónak. Neián német közelítene, rögtön jeleznem kell. így időben megléphetünk. Állok, állok az esteledésben, társaim pedig tarisznyákkal, zsákokkal - járják sorba adományért a pa- rasztházakat. És akkor hirtelen, mintha földből nőttek volna Iti, öt-hat német, oldalkocsis motorral, fölbukkan az orrom előtt. Mi mást tehettem, hasra a hóban. s eresztettem rájuk a géppisztolysorozatot. Szerencsém volt. Mindkét járművet érték a golyók, meg aztán egy-két náci bőrét is kilyukaszthattam, mert a következő pillanatban az útmenti vízmosásba borultak. Ennyi elég volt, hogy levegőhöz jussunk, s ki- hátráljunk a falucskából. Egy héttel később, immár a zászlóaljhoz csatlakozva, zubbonyomra tűzték a szakaszveze- tői rangjelzést! ★ A legendás harcíszellem, amely Tito partizánjait jellemezte, természetesen nem csupán a felszerelés frissítésén, járművek és korszerűbb fegyverek megszerzésén múlott. Maga az elszánás is kevés ahhoz, hogy ennyiféle ember egységben maradjon. Fontos a felelős irányítás! Erre így emlékezik Horváth Ferenc: — A partizánharc semmihez sem hasonlítható. Ez nem háború, ütközecszakaszokkal, tüzérségi és légi támogatással. Nekünk az arcvonal nyögött, a hátországban kellett borsot törnünk a németek orra alá, éspedig a legváltozatosabb formában, kezdve a hadianyagot szállító szerelvények felrobbantásával, n befejezve a pihenőbe rendelt kisebb egységek megsemmisítésével. Ennek a harcnak sajátos fogásai vannak, ami nálunk is menet közlőén érett, csiszolódott. S mindig azok kerültek egy-egy osztag élére, akik a legeszesebbek, legtalá- lékonyábbak, legedzettebbek voltak... Például a komiszszárunk, Isztok! Kutya kemény szlovén volt. S amellett, hogy tartotta bennünk a lelket, volt ideje a xájékozóAzóta hisz az előérzetek- ben. Bélyegzés után nem tar. tott a fiukkal. A gyárkapunál elköszönt tplük és elindult a Keleti pályaudvar felé. Ott látta meg a lányt, tíz év °lűtti nagy szerelmét. A férfit először nem is vette észre. Oda akart sietni hozzá, amikor belekarolt a sovány, fekete hajú férfiba, Megtorpant és sodródni kezdett utánuk a járdán. Először a dallam jött elő nagy mélységből: „... sem a sorba, sem a sor szelére, „lányok vittek a gyöngyvirágos temetőbe.'’ Erre a dalra táncolták a székely tánfcot.. Nem látott mást a tömegben, csak őt. Csak a régi nyarakat szülőfalujában. Tánc közben olykor puhán megérezte a lány keblének moccanását. Mint valami meleg és puha harangszív verődtek fehér blúzához. Jó volt önfeledten táncolni és várni, hogy olyan rész következzék, amikor át kell ölelni a derekát. Hol van az az este, amikor először kísérte haza? «- Hazakísérhetlek? dúsra, föllelte az egyetlen lehetőséget, ahogyan megmenthette az alakulatot. Ez a mari bori eset! Ahol a sebet kaptam. Ha nem önt néhány korty rumot a számba, nincs nekem se erőm felkelni, s tovább csúszni a havon... Szóval ilyenek voltak ők, a mi vezetőink. Megértheti, hogy mindenhová követtük őket! ★ István, Horváth Ferenc testvérbátyja, szintén ott küzdött a jugoszláv partizánok soraiban. A magyarokból áiió Petőfi-brigád tagja volt. Két esztendeig semmit sem tudtak egymásról, csak a háború végeztével. Muraszombatban találkoztak. Előbb nagy volt az öröm. De csak addig, amíg a szülői ház romjait, s a falubeliek tömegsírját meg nem látták. A fiatalabb testvérben ekkor megpattant valami. Ügy érezte, nincs semmi, ami az egykori tájhoz, szeretett községéhez kösse. . . Az általános rendeződés után így települt át Magyar- országra, Hatvanba. Szakmájában helyezkedett el. S előbb egy magán pékségben vállalt munkát, 1951-től pedig az állami sütőipar megbecsült szakmunkása. Onnan került ki felesége, Erzsiké is. Most azonban már a nyugdíjba vonulás gondolata foglalkoztatja. Mint mondja: még csak súrolja a hatvanat, ha személyi igazolványát nézzük. A partizánévek azonban ötszörösen számítanak. Már ami a szervezet, az emberi test igénybevételét, próbáját illeti... Gondja nem lesz, szép fizetéssel búcsúzik az üzemtől. Talán csak a . munkatársak hiányoznak majd. S hát a kenyerek, kalácsok, péksütemények, amelyek negyven esztendeje minden reggel vidáman visszaragyogtak rá a kemencéből. Kérdezte tőle, még önmaga számára is váratlan merészséggel. Ö volt a legszebb a faluban. — Haza? ... Hát persze! — A lány szája széle ragyogott Nagy meleg áramlatod indultak el a szeméből. Látta rajta a meglepődést és már-már félt, hogy kitér a kérés elől. Jól emlékszik, meg is bánta. Micsoda szégyen lesz, ha elutasítja! ... Felbomolhat a tánccsoport is, amit olyan, nehezen szervezett meg. Állt és nem merte elhinni a választ. — Jó, akkor majd együtt... — csaknem hebegett. Hónapok óta hordozta érzéseit, de titkolta. — Már mehetünk is, — szólt a lány és gyorsan elköszönt a többiektől. — Szervusztok! — A fiúk arcán C6a lódás homálylott. Kiléptek a csillagok alá. Balázs úgy érezte, hogy egyenesen a csillagok közé. Égig érő, meleg lélegzetű este maradt meg benne. Nem hallotta lépéseik koppanásat a járdán. Nem látta a házakat, az utcai villanyok zsiba- vü-ág féljék Egri nyár 74 A Heves megyei díszítőművészek a jelenre figyelnek Az Egri nyár augusztusi eseménye az a kiállítás, amely a Megyei Művelődési Központ dísztermében látható, „Heves megyei díszítőművészet ’74” címmel. Ennek a kiállításnak, előzményei vannak. Kétévenként felvonulnak az Egri nyár keretében a Heves megyében élő népi művészek, a hímzőasszonyok, a szőttesek gazdai, a fafaragó férfiak,, hogy be- . mutassák azokat az értékes, népi motívumokat megőrző díszítőm unkákat, amelyekkel a falvak lakói környezetüket, lányaikat, asszonyaikat csinosítják. Az eddigi kiállítások rendszerint anyagukkal is visszanyúltak a múltba: menyecs- keruhákat, menyasszonyi sta- fírungot, sok-sok érdekes és népi motívumokban igen-igen értékes anyagot állítottak össze, hogy Szajlától a délhevesi részekig, a falvakban megtalálható népi kincseket megmutassák az érdeklődőknek. Ez a kiállítás a jelenre, a mai népi művészetre figyel. Ma élő és működő népi művészek, mesterek munkáit látjuk ezen a kiállításon. Azokét, akik a hagyományokat nemcsak megőrzik, ápolják, hanem tovább is fejlesztik. Nem kerülte , el a látogatók figyelmét, hogy a szajlai Eiben Im- réné, akinek sok szép alkotását látjuk ezen a tárlaton is, az egyik tetszetős kompozíciójához a motívumokat a miskolci Hermann Ottó Múzeumban jegyezte le. Egyelőre talán túlzásnak hat, hogy a hímzésekben, szőttesekben, faragásokban hangsúlyozólton keressük az alkotói egyéniséget, de az bízónyos, hogy ezekben a munkákban nemcsak azért fedezzük lel gz egyéni ízlést, a tudatosan egyéni szerkesztést, mert hímzések, szőttesek, fafaragások mellett olvasni lehet annak a nevét is, aki csinálta. Igaz, a díjazott kompolti, kápolnai és hatvani díszítőművészeti szakkör együttes munkáját, stílű.störekvéseit jutalmazta a biraló bizottság, ezért az egyéni ízlés különbözősége és önállósága nyilvánvaló. A már említett Eiben Imréné mellett Penyaskó Jánosné, a recski Tarjányi Mihályné, Sin- kovics Sándorné, a hatvani dr. Fehérné, az egri Csabai Ernű- né, Üresch Aranka, Bulla Vin- céné, Kokovai Mihályné munkáit emelnénk ki a hímzések mezőnyében. A szőtteseknél Tóth Mária (Heves) első díja el nem vitatható. A kiállításnak talán, legszebb, nagy rutint és kifinomult ízlést felmutató dai’ab- ja az ő munkája. Penyaskó Jánosné, Borbás Sándorné, Bar- czai Józsefné és Magyar 1st- vénné díjazott munkái mellett, ez alkalommal csak egy munkájával jelentkezett ezen a kiállításon, Péter Istvánná, Feketesárról. Ez az egy darab is emlékeztet azokra a garnitúrákra, amelyek a korábbi díszítőművészeti kiállításokon nagy sikert hoztak a fekete- sári Péter családnak. Papp Ildikó kompozíciói jó szín érzékről vallanak. A faragás szenvedélyét mutatják be ezen a kiállításon Hetrczeg Mátyás famunkái. A „Heves megyei díszítőművészet ’74” című kiállítás a korábbiakhoz képest rendezésben is, felfogásban, anyagában is előrelépés, frissebb, hangulatosabb híradás a lelkes falusi kollektívákról, ahol a népi díszítőelemeket tovább éltetik, gazdagítják. (farkas) 350 ezren a Balaton partján Üjabb erősítés érkezett külföldről Felbolydult méhkas képét idézte pénteken a Balaton vidéke. A kánikulát megszakító vihar miatt gépkocsis turisták tízezrei indultak vándorútra a környék kiránduló helyeire. Szombaton ismét kellemes strandidő köszöntött a nyaralóvidékre és helyreállt az 20.30: A medikus Tévéjáték Bródy Sándor színművéből. Augusztus 12-én lesz 50 éve, hogy elhunyt a századforduló magyar irodalmának legnagyobb hatású alkotója — Bródy Sándor. Az 1911-ben született A medikus eredeti, sajátos légkörű dráma, az író igen határozott társadalomkritikával mutat rá, hogy a polgári világ körülményei között az értelmiség' áru, képességeit, még mielőtt kifejthetné azokat, már adják-veszik, s mire kész ember lehetne, gyakorlatilag már rabszolga, a pénz kiszolgáltatottja. A főhőst, Jánost, apja már egyetemi tanulmányai kezdetén eladta barátjának: a barát vállalja a taníttatás költségeit, a fiúnak viszont, ha végez, el kell vennie jótevője lányát. A medikus ennek a becstelen üzletbe hajszolt fiatalembernek a drámája. A polgári képmutatást nyersen és kíméletlenül leleplező darabot Bródy happi end-del zárja. Ám ez a kibékítő vég is metsző: János és társai a fennmaradásért és más előnyökért folehajtva indulnak a további megalkuvások, a következő embervásárok felé. A darabot a rendező, Ádám Ottó alkalmazta televízióra. (KS) idegenforgalmi egyensúly, újabb, mintegy tízezer külföldi turista érkezett a Balatonra. A Balaton partján szombaton, a helyi lakosokkal együtt, már , több mint 350 000-en tartózkodtak. Siófok állandó és ideiglenes lakóinak száma meghaladta a százezret (MTI) A Hevesi Szemle 11. évfolyamának 3. száma augusztus 18-án níár kapható. Keresztmetszet a ma irodalmi. tudományos, kulturális, műszaki életéből —, ezt nyújtja a Hevesi Szemle. . —- Miért nem táncoltál velem? — • kérdezte a lány. Mert próbák után minden este sokáig táncoltak. Csak Balázs húzódott'félre, nehogy elárulja magát. Félt. Igen, az az igazság, hogy félt. Nemcsak a tánctól, a felnőttség dolgaitól. — Nem tudok táncolni. — Dehogynem. hiszen együtt táncolunk. — Az más, az népi tánc. Mennyire izgult, hogy a lány majd megéli a házuknál és gyorsan elköszön. De nem ez történt... Hol is vannak? Űjra látta őket a járdán hullámzó fejek között.. Gyorsított-,.. Késő volt már azon, az estén, de nem akart hazamenni. Kisétáltak egészen a falu szélére. Egyre szorosabban mentek egymás mellett. Kezük, mintha vélet; lenül történt volna, lépteik ütemére olykor összeért. — A népi táncban szeretsz velem táncolni? — Kérdezte megint a lány. A sötétben is tudta, kék szeme van. Azóta ne látott olyan áttetsző kék szemeket — Igen, —- mondta. — Ve ezt talán tudod is. — Tálán tudom,.'. — hangja puha volt, enyhén ingatta magút és mintha izzott 'volna az arca. A falu szélén kinyílt felettük az ég homorú félgömbje. Sötét bársonyán sűrűn ragyogtak a csil iagok. Nem mindig lehetett annyi csillagot látni. Amint kiértek az utca és az árokpart! fák árnyékából s megpillantották a hatalmas eget, önkéntelenül megtorpantak. Szereted nézni a csillagokat? — Kérdezte Balázs, mert mást nem tudott mondani. — Igeit. — ismered is őket? — Egyet-kettőt... — hosz- szú haját igazgatta, majd bizonytalanul kinyújtotta a karját. Az ujjai vége, mintha eltűnt volna az égen, mintha felért volna á csillogok, közé. — Az ott a Fiastyúk. Látod? — Látom. — Az meg a Tejút. — Karjával vonalat húzott északkeleti és dél-nyugati irányban. — Igen, a földünk is beletartozik. — Abba? — A sötétben is látta nagyra kerekedett szemet. — Igen, a tudósok szerint, egyik szélén vagyunk... S tudod-e, hogy több neve is van? — Több neve? — Egészen közel álltak egymáshoz. — Igen. Még egyet tfllan le is ismer si. — Ismerek?... Ö, persze! A Hadak útja. — Igen. De a nagyanyám Tejes útnak is hívja, meg Madarak útjának. — Jaj, de érdekes, —t a lány, nevetett. Hol van az. a nevetés? ... Ott, ott megy a járdán! Közben eltévesztette szem elől. Ügy tetszett, megugrik mellében, a szíve. Szar porázta a lépteit.. Űjra megpillantotta őket... Hosszan hallgattak.. Kezük lassan, az pgi csillagéra mozdulásával ért egymáshoz s finom játékba kezdték ujjaik. Arcuk is találkozott. De furcsa módon nem csók volt az, valami több és kevesebb. A lány rezzent föl. — Nézd csak! Ott van a Göncölszekér. Látod te is? — Látom, — válaszolta és nem tudott mit kezdeni magával. — Tényleg olyan, akár egy szekér. — Olyan, — nem akart sokat beszélni. Félt, hogy elmúlik. a varázslat. Hiszen varázslat történt. A-csillagok varázslata tartotta őket fogva. Ahogy elbűvölte már ezer és ezer éve az égre néző embereket. A lány talán nem is gondolt akkor semmire. Átélte öntudatlan gyönyörűséggel a messzi fények csodáját. — Tudod mi van a csillagokon túl? — Másik csillagok. — És azokon túl? — ügy kérdezett, mint egy kisgyerek. — Üjabb csillagok, újabb világok, tfolfUitjukj
