Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-25 / 198. szám

Önállóak- magukra hagyatva? r X gazdálkodásban ! Immár több év«« hagyomány önállóan dolgozni, nagyobb ! felelősséggel, « nem „felül­ről” jövő parancsokra várni A helyzet jobb Ismeretében könnyebb és hasznosabb a helyszínen dönteni a válla­lat, üzem Intézmény jövő­jéről, az eredményességről, a gyártmányösszetételről és más hasonló problémákróL A munkahely vezetői job­ban tudják, mit, hogyan ér­demes; természetesen az esetleges következményekért Is vállalniuk kell a felelős­séget, akár kudarc, akár si­ker lesz belőle. Helye* volt és sok ered­ményt hozott ez az intézke­dés a gazdasági mechaniz­mus reformjának bevezetése óta. Bebizonyosodtak elő­nyei, nagyobb pezsgést ho­zott a gazdasági életben, ösztönzött a fejlesztésre, ha­tására mind kevesebb gaz­daságtalan terméket gyárta­nak. Nemcsak a termelésben, de az intézmények munkájá­ban is ez a szellem lett a jellemző: önállóan, nagyobb felelősséggel VALAMI azon ben még sincs rendjén az önállóság körül. Gyanús, hogy túl so­kat kell beszélni róla, min­den alkalommal Igazolva hasznos voltát Mert újra és újra szükségét érezzük, hogy megvédj ük ezt az elvet, ami­kor arról beszélünk: ez és ez a vezető nem alkalmasa munkakörével járó feladatok ellátására, vagy éppenséggel túlságosan nagy a hatalma, visszaél vele, kiskirályoeko- dik, semmibe vesz kívülről érkezett intelmeket Aztán védenünk leéli olyankor is az önállóság elvét, amikor kénytelenek vagyunk baszó- , rnoOni arról: a kisvállalat, szövetkezet éppen, hogy ver­gődik a bonyolult közgazda- sági környezetben. Sújtják ( különféle, talán nem is rá- , méretezett szabályozók, tar- f talékja még egy kisebb meg- ' ráxkódtatáshoz is kevés, fej- < tesztésre képtelen. Pedig hát aíz adott területen nem is biztos, hogy haszontalan az, 1 ywj* Cfi1*)#ír Hasznos, vagy hastonbglan, tevékenység. Ekörül sincs minden rendben. Egy válla­lat, amelyik a piacról él, hasznosnak mondja azt a terméket amely minden kü­lönösebb erőlködés nélkül hoz legalább húsz százalé­kot A vásárló pedig azt mondja: olyan terméket keli gyártani, amire szüksége van. Nem kell bizonygatni, e kétféle igazság sajnos sok­szor nagyon is különbözik egymástól, s nem marasztal­hatunk el senkit amiatt, hogy a saját érdekei szerint cse­lekszik. Hol hát akkor a hi­ba? A NÉPI ELLENŐRZÉSI bizottságok nagy jelentőségű munkát végeznek azzal hogy vizsgálataik során, a jelenségek mögött igyekez­nék feltárni az alapvető oko­kat, a lényeget is. Az emlí­tett problémákkal kapcsolat­ban javaslataik között mind többször írják ezt le: „a fel­ügyeletnek rendszeresebben kellene ellenőrizni. Hatéko­nyabb irányítás mellett terv­szerűbb, összehangoltabb munkát kell végezni a fel­ügyeleti szervek támogatásá­val, tanácsadásával..." A felügyelet A tanácsok, az ágazati minisztériumok mun­kacsoportjai és minden más szerv, amelyet valahol ható­ságként tartanak számon. Idézzünk akár szó szerint is egy ide tartozó részletet ab­ból a jelentésből, amely a Heves megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság idei első fél­évi munkája során szerzett tapasztalatokat összegzi: „A felügyeleti és belső ellenőr­zés változatlanul alacsony színvonalú, egyes helyeken a kormányhatározat megje­lenése után a belső ellenőr­zés nem erősödött, inkább visszaesett A vállalatok, ipa­ri szövetkezetek egy része nem it érti a belső ellenőr­zés lényegét vagy egyes ese­tekben nem is akarja érteni, mondván, hogy a saját ügyek kiteregetése nem célravezető. A felügyeleti ellenőrzés a lényeget hiányosságokat ál­talában nem tárja fél ~ ez csak egyes esetekben tapasz­talható — ezért sokszor egy problematikus ügy szépítve, kissebbitvg kerül az illeté­kes vezetők elé. Eszel szem­ben a dolgozók ismerik a belső problémákat, tudo­mást szereznek az ügyek el­simításáról és ez szintén ne­gativ hatással van a hangu­latukra ...” Ez világos ég egyértelmű. Abban is biztosak lehetünk — hiszen már volt módunk megismerkedni néhány prob­lémával —, nem légből ka­pott megállapítás. S ilyenkor bukkan aztán elő a kérdés: hát miért nem szól bele a felügyelet a vállalat életébe, miért fél attól, hogy esetleg megsértődnek önállóságuk feltételezett „megnyirbálása" miatt? Ha pedig beleszólnak az ügyekbe, miért nem tud­nak érvényt szerezni akara­tuknak? Hiszen végső soron azért valaki mégiscsak fele­lős, ha akadozik a szolgálta­tás, ha rossz körülmények között dolgozik emberek tö­mege, ha nem törődnek alap­vető szociális normákkal, ha nem gyártanak egy cso­mó közhasznú árucikket, mert úgymond nem kifize­tődő, és így tovább. ÖNÁLLÓSÁGON, úgy hi­szem, nem ezt értettük ak­kor, amikor a gazdaság fel­lendítésére hozott intézke­dések megjelentek. Tervsze­rű keretek között biztosítva a fejlődés lehetőségeit, de szigorú, határozott, s ha kell kemény ellenőrzés, igazi felügyelet mellett. Erre van szükség. Szó sincs arról, hogy azt akarjuk: író­asztal mellett találják ki, mit kell a földbe vetni, ho­gyan lesz hatékonyabb a munka a műhelyben. De nem szabad azt érezniük a „lenti” kollektíváknak: magukra hagyták őket Sem úgy, hogy nélkülözik a szükséges tá­mogatást, sem pedig úgy, hogy azt higgyék, mindent szabad. — Hekeli Sándor ITfiilMmnMniHn'Viíi« Dunaújvárosban KISZ-védnökséggel épül az új hullámpaplrgyár. A 26. sz. Állami Építőipari Vál­lalat a tervek szerint ez év október 15-i határidővel átadja a csarnoképületet a gépeket szerelő vállalatoknak. Képünkön: zsaluzzák már a gépállásokat az thj csarnokban. (MTl-foto — Jászai Csaba felvétele — KS) Gép a lelke mindennek Rend a lelke mindennek, tartja a közmondás és ugyanezt vallja Nagy Jó­zsef, a kerecsenéi Aranyka­lász Termelőszövetkezet gép­csoport vezetője. A közös gazdaság géptelepén kétezer négyzetméter aszfaltozott te­rület ad otthont a különböző szállító járműveknek é* mun­kagépeknek. Felfestett fehér sáv jelzi mindegyiknek a he­lyét Ide már csak úgy le­het beállni, ha az ügyeletes szervizes átvizsgálta és rend­ben találta a gépet, a tele­pen ugyanis bevezették az ügyeletes ezervtzrendszert A szerelő délben kezd! el • munkáját és addig tart a műszak, amíg az utolsó jár­mű be nem gördül a kapun. A szerelő gondosan átnéz minden egyes traktort, von­tatót, ha szükséges, olajcse­rét csinál, ellenőrzi a villa­mos berendezéseket, a közúti járműveknél minden esetben megvizsgálja a kormány- és fékszerkezetet, e csak ezután kerülhet a felfestett fehér vonalak közé a gép. Mivel hogy rend a lelke minden­nek. — A mezőgazdaságban ma már minden a gépeken mú­lik — mondja Nagy József —, ezért ipari fokú szerve­zettséget és felkészültséget kíván egy géptelep. Itt nálunk például 12 millió fo­rint értékű anyag halmozó­dik, ilyen értékkel kell bán­niuk az embereknek, és nem­csak ez a 12 millió forint gondja nehezedik rájuk, ha­nem ettől, 12 millió értékű géptől függ a többi millió Is. Előfordult az idei aratásnál, hogy estére meghibásodott az egyik kombájn adagolóbe­rendezése. Éjszaka bent ma­radt az ügyeletes szervizes, a Diesel-adagolóbeállítóval, megkereste a hibát, megjaví­totta. Hajnalban már ment a kombájn. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy érde­mes volt sokat költeni a mű­szerekre. Érdemes volt 140 ezer forintot kiadni egyet­len, elektromos berendezé­seket vizsgáló szerkezetre. Sokan azt mondják, luxus ilyesmiket tartani egy mező- gazdasági üzemben. Kétség­telen, hogy sok a* a pénz, amit egy ilyen berendezésért ki kell adni, de fordítsunk egyet a gondolatmeneten; mennyibe kerül az, ha egy vagy két kombájnnak — és A sorsa - történelem v iir V ini¥T AtaiJ I köztársaság Elnöki rendese I D«cm Terenaislt, a Vdtrooi- I délei Cukorgyárak igazgatóid­nak, nyugállományba vonulá­sa alkalmából a Munka Ér­demrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta. A kt- I tüntetést ár. Soós Gábor me- zógazdaságl és ilelmszitügyl 1 államtitkár " " " I ben. edís át • útié­r A Mr mögStt — egy moz­galmas, tartalmas élet. Olyan szakma, pálya, amely Decsi Ferenc egész sorsát meghatá­rozat, célt, feladatot adott éveinek. Helytállásra köte­lezte, új és újabb próbálko­zásokra, törekvésekre sarkall­ta, szüntelenül nagyobb, ér­tékesebb eredményekre sür­gette. Ácson, édesapját követve lé­pett az iparba. Az érdekes, bonyolult berendezések ha­mar rabul ejtették. S hogy a cukorgyári karbantartók egyik fontos szakmáját, a rézművességet kitanulta, ad­dig nem nyugodott, amíg a répafeldolgozás csínját-bínját is el nem leste. Fiatalon Is gyakorlott, tapasztalt, kipró­bált munkásként érte a fel- szabadulás. Sorsának nagy fordulópontja, igyekezetének első igazi elismerése: ugyan­is, őszinte meglepetésére, őt választották a szakszervezet üzemi bizottsága elnökének. Kétségtelenül szép pozíció­nak találta — de korántsem volt olyan könnyű, mint ami­lyen előkelő. Bérkérdésekről, munkaügyi témákról kellett vitatkozni, veszekedni szün­telenül a tőkés tulajdonú gyár Igazgatójával, a jognak úgyszólván minden különö­sebb ismerete nélkül, szinte csak a józan észre, a szívre hallgatva. Rendeletek útvesz­tőjében kellett eligazodnia, hat elemivel, íróasztala mel­lől gyakran fáradtabban tért haza, mint korábban a szer­számaitól. Amit azonban el­ÜezSett; azt mindig befejezte ezután is. Nem tűrte a fél­megoldást, azt akarta, hogy méltó legyen szaktársai bi­zalmára, az ácsiak ne csa­lódjanak benne, „ha már ilyen magas székbe ültették”. Azok voltak az örömteli na­pok, amikor egy-egy dolgo­zón segíthetett vagy például, ■mikor — a tisztviselők ét­kezdéje után „kiverekedett", üzemi ebédlőben — jó étvá­gyú, elégedett munkásokat látott az asztal körül. Közben tanult, szakszerve­zeti tanfolyamokat, pártisko­lát végzett. Olvasott, amikor csak tehette. Így került az­tán ismét előrébb, feljebb. Így lett 1949 tavaszán a vál­lalatvezető Ácson. Az új munkakörhöz — ter- mésztesen újabb ismeretekre volt szüksége Decsi Ferenc­nek is. Ezért hallgatója lett a vállalatvezetők hároméves iskolájának, amelynek anya­gából egyébként már ercsi igazgatóskodása idején vizs­gázott eredményesen. Az ercsi gyárra emlékezve — még ma is törőlgeti a homlokát. Egy leváltott ve­zetőség után helyezték ide. s mielőbb rendet kellett ten­nie. Jellemző emellett iz ál­lapotokra, hogy — más mun­kaerő híján — a gyár job­bára rabokkal dolgozott. Az­tán megtörtént az is, hogy egy amnesztia következtében alig maradt valaki az üzem­ben, s úgy látszott, hogy szé­gyenszemre, valamelyik más gyár veszi át az ercsiek fel­adatait is. S alighanem így is lett volna, ha az igazgató, személyes ismeretségében bíz­va, fel nem kerekedik nagy hitelen, egy zalai toborzóút- ra, ha össze nem verbuvál­ja egykettőre a szükséges gárdát. Amelynek a segítsé­gével aztán nemcsak, hogy „átvészelték” a kritikus idő­ket, hanem olyan teljesít­ményeket értek el, amikkel bi­zony akkortájt csak kevesen dicsekedhettek az iparágban. Emellett persze, bizonyíta­nia kellett másutt is. Volt idő, amikor például minisz­teri biztosként irányította a Hajdúságban a betakarítást Nagy vállalkozás volt ez — hasonlóan a többi megyéhez, ahol népes dunántúli segéd­erővel lehetett csak végre­hajtani a feladatot —, de iá­mét nem vallott szégyent, karácsonyra az utolsó répa is gyárba került. 1961-ben rendelték a Hat­vani Cukor- és Konzervgyár­ba, amely akkoriban és még Jó darabig, egyetlen nagy­üzemnek számított, de két tröszthöz tartozott. Mondani sem kell, hogy a sajátos hely­zet sok gondot, problémát okozott. Az új Igazgató azon­ban itt Is megtalálta a mód­ját annak, hogy a munkát ne zavarja semmi. Irányítása alatt tovább fejlődött mind­két gyár, sőt valójában ek­kor váltak igazán korszerű, jelentős üzemekké. Olyanok­ká, amelyek szociális, kultu­rális létesítményeikkel is rangos helyet szereztek a szakmában,.. Aztán pedig, hogy a termelőszövetkezetek hivatalosan Is különváltak, újabb erőpróba következett: az iparágban elsőként két nagy cukorgyárat kellett vál­lalattá szervezni. Ami szin­tén sikerült. Hiszen a Mát- ravidékí Cukorgyárak, éppen a tavalyi munkája alapján, elnyerte a „Kiváló vállalat” címet. Hatvanban egyébként, a Decsi Ferenc vezetése alatt álló gyár korábban már el­nyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászla­ját, hatszor volt élüzem, egy­szer pedig miniszteri dicsérő oklevelet kapott S — mint a* igazgató most egyszerű szavakkal beszéli — ninca ebben semmi különös, semmi rendkívüli. Ha csak az nem, hogy mindig érezte a felelősséget, amivel felruház­ták, mindig iparkodott. Nem állt meg a vállalatvezetői is­kolánál, hanem később tech­nikumot is végzett,, magas szintű továbbképzéseken vett részt. Soha nem szégyellt má­soktól véleményt, tanácsot kérni, nem félt az okosab­baktól, megfelelő szakembe­rekkel vette magát körül. Mindenkitől megkövetelte a kötelességtudást. Tudta, érez­te, hogy mit várnak egy munkásból lett igazgatótól, s eszerint élt, cselekedett. S úgy érzi, hogy nem okozott csalódást. Hiszen a Munka Érdemrend arany fokozata előtt megkapta már az ezüs­töt is, az iparág kétszeres, a vállalat hatszoros kiváló dol­gozója, s sok más magas ki­tüntetés tulajdonosa. Az iparág számára szak­embert nevelt a fiából, a lá­nya mérnök-tanár. Kitartó, megértő munkatársává tette a feleségét, akivel mindig megoszthatta legnagyobb gondját is, aki sokszor átse­gítette a legnagyobb problé­mákon is. Aki természetes­nek vette, hogy a férje gyak­ran több Időt tölt a munká­jával, mint a családjával. Közel fél évszázadot töl­tött a cukoriparban, huszonöt szezont igazgatóként. Veze­tőtársaiból alig dolgozik már valaki — többen nyugdíjba mentek, mások kihullottak az Idő rostáján, elkallódtak — s hogy elköszönt a minap maga is, személyében pihe­nőre tér a megye legidősebb munkásigazgatója. Pályája, sorsa kicsit történelem is. Emléke egy olyan korszák­nak, amely nem egyszer rend­kívüli erőfeszítéseket, nagy próbákat követelt híveitől, egyszerű emberek egész so­rával teremtett gazdag, vi­rágzó országot, szinte a sem­miből. Direktor Decsi, Decsi Fe­renc igazgató elvtárs azon­(Foto: Szabó Sándor, ban így, hatvanasán is fia­talnak érzi még magát ah­hoz, hogy csak az emlékeiből éljen. Ha szolgálati lakása ugyan néhány méterrel ar­rébb is van az üzemtől, ha egyelőre hivatalosan nem is tett ígéretet a további mun­kavállalásra, természetesen ott marad a gyárban. Ugyan­úgy bemegy most is a szezon- kezdetre, átsiet bármikor, ha hívják, ha szükség lesz rá Szivesn felkel éjszaka is. nem háborog, ha „zavarják". Mert így szokta meg, nyug­díjasként sem akar más em­ber lenni. Gyóni Gyula azt is vegyük figyelembe, hogy a nagy teljesítményű kombájnok magukban, hor­danak egy nagy veszélyt, egy géP elvégzi négy munká­ját, de ha elromlik, nincs másik, mert kevés kell be­lőlük — kiesik egy munka­napja. Ez kerül igazán sok­ba. A gépműhelyben valóban értékes berendezések sora­koznak. Ezelőtt tíz évvel ki gondolt volna olyasmire, hogy egy viszonylag kister­melőszövetkezetben Diesel- adagolóbeállitó, vagy MIR- KÖZ elektrokarburátor mel­lett dolgozik egy mezőgazda- sági munkás, a kerecsendi termelőszövetkezet géptele­pén tizennégyen dolgoznak, mindannyian szakmával ren­delkeznek. Azt is érdemes megvizsgálni, ho:gy a terme­lőszövetkezet legfontosabb helyén — ugyanis minden, vagy legalábbis majdnem minden itt dől el a gya­korlati termelésben —, mi­lyen szakmunkások találha­tók. Hatan vannak mezőgaz­dasági gépszerelők. Érdekes­ség még, hogy ezek a gép­szerelők végzik nyáron az aratást a kombájnokkal, így gyakorlatilag maguk csinál­ják meg, készítik fel a gé­peket a nyári csúcsmunká­ra, a betakarításra. A kom­bájnokhoz természetesen nem kell külön szerelő, hiszen az aratók közül mindenki szak­ember. A telep többi dolgozója: esztergályos, hálózati vil­lanyszerelő, autóvillamossá­gi szerelő, hegesztőből kettő van és szintén ketten javít­ják a gépek fából- készült al­katrészeit. — Ma már mindenki azt mondogatja, hogy a mező- gazdasági termelés egyre jobban kezd hasonlítani az iparihoz. Én ezt valahogy másképpen fogalmaznám — mondja Nagy József gép­csoportvezető. — A mező- gazdasági termelés saját magára kezd hasonlítani, csak eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy mindig le volt maradva saját korá­tól. Arról van szó, hogy most végre a saját korunk eszkö­zével termelünk. És ez nem zsupán termelési kérdés, há­rem emberi kérdés is, mivel a dolgozó emberek gondol- codását mindig befolyásolja, méghozzá igen döntő mér­cékben az az eszköz, az a ‘echnikai színvonal, amivel 'olgozik. Aki saját korától ’maradt technikával dolgo- ik, maga is lemarad a ortól. Beszélgetés közben belé­pünk a gépműhely közös reggelizőcsarnokába, ahol a kombáinosok nyáron elfo­gyasztják reggelijüket, télen a nagyobb javításokat , vég­zik. A csarnok most üres, a kombájnosok kint dolcn-nak a földeken, a fűtőtestek, a központi fűtés csövei hide­gen gubbasztanak a falakon. A csarnokból nyílik a fürdő helyisége, a vlllanyboylerben melegszik a víz, a szekré­nyekben ott sorakoznak a kint arató gépszerelők tiszta, utcai ruhái. (szígethy) Mmism m 1974. augusztus 25., vasamap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents