Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-10 / 159. szám

I

Miben vetélkedünk?

Fecsegés az emberiség kollektiv öngyilkosságáról

2.

AZT HISZEM, mindennél károsabb, ha 6aját elavult gondolataink rabjai vagyunk. Ezúttal a kapitalizmus általános válságával kapcsolatban hivatkozom erre a nem teljesen ismeretlen igazságra. Úgy érzem, nem is olyan könnyű a dolgom, hiszen sokan már akkor is unottan húzzák el a szájukat, amikor leírva látják a kifejezést: kapitalizmus általános válsága; mondván: hol vagyunk már ettől. S alapozzák ezt arra, miszerint ama 1929-es júliusi nap óta nem hullanak a Wall Street felhőkarcolóinak ablakából az öngyilkosságba menekülő, csődbe jutott tőkések,

Aki hajlandó e gondolati rabság ismert körein kívül merészkedni, olvassa velem az alábbi sorokat;

,,A világ — már néhány év óta — a majdnem megoldhatatlannak tűnő, egyre élesedő válságok egész sorában él. A még mindig akkut fegyverkezési válság korszakában élünk, amelyben minden pillanatban kitörhet a világháború, a túlnépesedés válságának időszakában élünk, mivel a legközelebbi harminc évben kétszer annyi ember számára kell teret, életlehetőséget, hajlékot teremtenünk, a városok válságának korszakában élünk, a gazdag és szegény országok közti válság korszakában élünk . (Vorwärts 1973. dec. 15.)

További idézet a The Observer 1974. jan. 6-i számából: „A világ első olajválságának évében vagyunk. Máris látszik, hogy a gyorsan növekvő olajárak minden bizonnyal kárt okoznak a világ iparilag fejlett egynegyedében, de valószínűleg még ennél is drasztikusabb bénulást idéznek elő a gazdaságilag elnjaradott háromnegyed rész fejlődésében.

az Élelmiszerhiány

is fenyegető veszélyt jelent. Az idei (1973-as — a szerző) termés általában véve jó volt, a világ élelmiszerhelyzete azonban alapjában ritkán volt olyan rossz, mint most. Az ötvenes és hatvanas évek élelmiszer-feleslegéi már elfogytak és a világ egyik aratástól a másikig él, alig tud valamit raktározni

rosszabb időkre. Egyetlen rossz aratás példa nélkül álló katasztrófához vezethet... Minél nagyobb a világ népessége, annál gyorsabban merülnek ki véges erőforrásai: ez lényege problémánknak, amelyről azt is mondhatnánk, hogy a jégkorszak vagy a pusztító középkori járványok XX. századi megfelelője”.

Mindezt nem mi mondjuk. Ne tévesszen meg bennünket, hogy következetesen „vi- lág”-ról beszélnek, „megfeledkezve” arról, hogy ma már két ellentétes előjelű világ létezik egymás mellett.1 Megkísérlik e szóhasználattal egyetemes érvényűvé tenni saját társadalmi rendszerük válságjeleit. A dolog lényegéből fakad, hogy a kapitalizmus talajáról még a legnagyobb jóhiszeműséggel sem várható el e válságjeleknek, mint a rendszer akut betegségtüneteinek a vizsgálata. Divatosabb ennél olyan fikciókról elmélkedni, mint például az „emberiség kollektív öngyilkossága”.

Egy tanulmányban olvastam: három olyan folyamat dúl a világban, amelyik közül bármelyik is biztos pusztulást jelent az emberiség számára. A környezet elszennyeződése, a túlnépesedés és a fegyverkezés. A tanulmány az emberiség lelkiismeretéhez szól, mondván: „az emberiség jövője egyedül az emberiségen múlik”. Ez a misztikus sóhaj már egy kicsit hasonlít arra, amit mi is mondunk: az emberiség felnőtt korának kezdetét jelenti majd az a pillanat, amikor végképp maga veszi kezébe sorsát, a szocializmus világméretű győzelmének pillanata. x

MINDAZOK a humánus

elmék, akik valamilyen módon nem szolgálói, vagy éppen elkötelezettjei azoknak a kormányoknak, amelyek végül is e vészt az emberiségre hozzák, vagy a leküzdésükhöz szükséges eszközökkel rendelkeznek, ám, azt más célra használják, mondom, mindazok, akik e körön -kívül állnak, megegyeznek abban,' hogy e végzetes folyamatoknak van ellenszere. Egyesek közül szinte testközelben, már-már érintve, majdnem a lényegre tapintva

járják körül ezt az „ellenszert”.

Nagyon rokonszenves ilyen szempontból Szent-Györgyi Albert véleménye: „Legfőbb dolog az emberiség öntudatának fejlesztése^ annak tudatosítása, hogy valamennyien egy fajhoz tartozunk, és nem akkor leszünk boldogok, ha az ember embernek farkasa, hanem akkor, ha ember embernek testvére lesz. Ez a kis földgolyó óceánjaival, atmoszférájával és erősen korlátozott készleteivel együtt közöt tulajdonunk, és senkinek sincs joga beszennyezni, készleteit kimeríteni, és túlnépesedést előidézni rajta. Ám egy ilyen fajta gondolkodásmód kialakítása csak lassú folyamat lehet. Magasabb szellemi színvonalat követel, mint amilyennel rendelkezünk, és én bízom abban, hogy nem egy, az eddigieknél még nagyobb katasztrófa fog megtanítani erre. Hosszú út áll még előttünk, ám a leghosszabb utazás is az első lépésekkel kezdődik”.

, Nemes és szép gondolatok. Igazak is. Ám engedtessék meg némi kételkedés: elegendő-e ennyit? Nem kellene-e riadót fújva meggyorsítani az „emberiség öntudatának” fejlődését? Újból és újból felmerül á kérdés — nem elsősorban a marxistákban, akik az emberiség jövőjét tudományos alapon vizsgálják — van-e valamilyen kulcsa a világot foglalkoztató, fent vázolt problémák megoldásának. Van ilyen, bármennyire is tagadják, vagy csak szégyenlősen elhallgatják mindazok. akik — éléggé nem tisztelhető módon — e problémák felismeréséig eljutnak ugyan, de a döntő lépést nem teszik meg.

A" KÉRDÉS KULCSA a

marxizmus ama tanításában rejlik, mely szerint e válságjeleket nem önmagukban kell vizsgálni. Ily módon a megoldásukra tett minden erőfeszítés hiábavaló lesz. Azt kell elemezni, milyen társadalmi-gazdasági alap szülte azokat, s eljutunk a kapitalizmus — korunkra jellemző — általános és minden-oldalú válságáig.

Varga József

(Folytatjuk)

Lueernabetakarítás

Az állatállomány számára az egyik legfontosabb takarmánynövény a lucerna. A Szilvásváradi Állami Gazdaság 70 hektárnyi területén rotációs fűkaszával takarítják be a termést.

Megkezdődött a lucerna második kaszálása a nagykökényest Rákóczi Termelőszövetkezet 30 hektáros lucernaföldjén is. *

(Foto: Perl Márton— Szabó Sándor)

Ugyan, mi köze az OTP- nek ahhoz, hogy egy családban hány gyerek születik? Már megint valami újságírói fogás?

A bosszankodás helyett maradjunk a realitásoknál. Igaz, nem az OTP szabja meg a családban az utódok számát, de valami köze ehhez, áttételesen van, vagy ha úgy tetszik: ellentétesen mégis van. Kezdjük talán az elején, mielőtt túlságosan bonyolulttá sikerülne tenni a témát.

Páncélban a bőség szaruja

Isten után az első, szokták mondani kicsit csípősen, ha az OTP-ről esik szó. Minden út ide vezet nálunk, legyen az embernek bármilyen ügyes-bajos dolga. Az OTP segít a lakásgondokon is, ha valaki vállalkozó kedvű. Hogy mennyire segít?

Vegyük a gyöngyösi példát. Az itteni OTP-nél az eltelt húsz év során több mint öt és fél ezer család kapott pénzt ahhoz, hogy lakáshoz jusson, építtessen, vagy vásároljon otthont magának. Ebben a-számban a kertes családi házak éppen úgy megtalálhatók, mint. a tanács által értékesített szövetkezeti lakások. de az örökáron megváltott otthonok is.

Ne vigyük tovább a számokat. 'ért csak ügyeskedésnél tűnhetne, ha a •statisztika: újatokkal akarnánk felvázolni, kik és milyen összegű segítséget kaptak ettől a pénzintézettől.

De hát nem valami kiapadhatatlan bőségszaru ontotta szál nolatíanu! a bankókat, nem « égből.pottyant a

Majd az OTP:

Két vagy három gyerek?

teméntelen 'forint, hanem a szokásos financiális ügyietek között vándorolt az egyik féltől a másikhoz, méghozzá kamat fejébeh. Nem szívességet tett az OTP, hanem megforgatta a pénzt. Üzletelt, ha így jobban tetszik. Még akkor is, ha sokan úgy gondolták az ügyfelek közül, hogy „hálával tartoznak” az OTP- nek a kölcsön fejében.

Nem erről van szó.

Gyerekenként

harmincezer

Kedvezményt ad az OTP mindenkinek, aki új lakást akar, hä ez a lakás telepszerű kialakításban épül meg, a kérvényezőnek még nincs gyereke, de kötelezi magát, hogy lesz gyereke. A kedvezmény gyerekenként harmincezer forint.

Ennyit engednek el a lakás árából, ha azt, mondjuk, az OTP értékesíti. Ha két gyereket vállal a házaspár, akkor hatvanezer forintot kap eszmeileg. Vagyis • ennyivel lesz kisebb az összeg, amiért a lakást megveheti.

Mi van olyankor, ha a fiatalok úgy gondolják, hogy náluk legalább három gyerek kell a családi boldogság kiteljesedéséhez? Semmi. Az ő dolguk. Az OTP erre már nem figyel. Ö marad a két gyereknél: előlegben többet nem hajlandó „elfogadni”.

A furcsaság tehát ez: a különböző fórumokon fennen hirdetjük, hogy jövőnk attól s> függ, hány gyerek születik

egy családban. Ha csak egy, akkor elfogy a magyar, ha kettő, akkor megmarad a nemzet. Ha három, akkor terebélyesedni fog népünk lé- lekszáma.

Az OTP azonban csak két gyerekkel számol. Előleget többet nem fogad el. Ez tehát az ellentmondás, amiről már a bevezető mondatokban említést tettünk.

Lehet kettővel több

A valóság azonban ritkán alkalmazkodik az íróasztalnál kiókumlált elvi tételekhez. Esetünkben: az anyáit nem az OTP kedvéért gondolnak a gyerekáldásra. Ezért nemegyszer megtörténik, hogy három, vagy négy gyereket is szülnek. Esetleg rögtön hármas ikrekkel kezdik, ahogy erre is van példa Gyöngyösön.

■ Mit csinál ilyenkor az OTP?

A már meglevő gyerekeket tudomásul veszi, és fejenként „kiutal” rájuk harmincezer forintot. Ennyivel csökkenti a vételárat gyerekenként, ha az így adható engedmény nem lépi túl a teljes ár negyvenöt százalékát. Mert ez a százalékarány a bűvös plafon.

Vegyünk tehát egy átlag- példát.

Szabóék, válasszuk ezt a nevet, megvettek egy kétszobás lakást az OTP-től. Ezt háromszázezerért árusították. Nekik két gyereket kellett . „ígérniük” ahhoz, hogy elengedjenek hatvaneiret a lakúk

árából. Hat év alatt azonban öt gyerekük született, mert kétszer kettős ikrek láttak napvilágot. Az OTP számolt, megállapította, hogy csak négy és fél gyerek után tud engedményt adni, mert ennyi fér bele a 45 százalékos keretbe.

A megígért kettő tehát lehet még kettővel több, de hárommal már nem, mert arra — a 300 ezer forintos lakás esetében — nincs paragrafus. Vegyenek Szabóék drágább . lakást, és akkor az ötödik gyerek után is élvezhetik az engedményt.

Falun kevesebbet ér

Ha a lakás valamelyik községben van, de a többi teltételeknek megfelel, akkor a kedvezmény itt gyerekenként húszezer forint. Tízezerrel kevesebb, mint városon.

Feltéve, ha a lakás telepszerű elhelyezésben épült meg, legalább hatvan lakás tartozik a telephez, és a házaknak legalább kétszinteseknek kell lenniük és legalább négy lakást kell magukba foglalniuk egyenként.

A szándék világos: nem a kertes családi házakat támogatja az állam, hanem a gazdaságosabb építkezést. Nincs ezen mit „szégyelleni”, de vitázni sincs értelme senkinek a helyes elvvel.

A vita azonban ott következik, amikor a városi harmincezer forintot érő gyereket összehasonlítják a falusi húszezret erő «y erekkel*

Ugyan miért ez a különbség? Fanyarul szokták megérdeklődni a falusi szülők: vajon az ő gyerekük másod- osztályú állampolgár ezek szerint? Kevesebbet érő?

Nem is az OTP

Furcsaságok azok, amikről most szóltunk. De egy dologban félrevezettük olvasóinkat. Végül is a címzett nem az OTP. Ez a pénzintézet csupán végrehajt különböző rendeleteket. Mást nem tehet, mert nem magánvállalkozó, hanem állami cég. Nem az ő elhatározásán múlik, hogy mikor mennyi kedvezményt ad.

Miután a bőség szaruját sem rejti a páncélszekrényben, nyilván: tehetsége, pénzereje az országos pénzügyi viszonyoktól függ, Végső fokon, tehát valamennyien „okai” vagyunk annak, hány forintot tud fordítani az állam az ilyen célokra. Hiszen az állam — mi vagyunk. Mi teremtjük elő a forintokat.

Annyi tény, hogy ezeket az ellentmondásokat, amiket most felvillantottunk, előbb vagy utóbb fel kell oldani.

Az eddig nyújtott sokfele kedvezmény is nagyon figyelemre méltó volt. Gyerekenként harmincezer forint, mégis jelentős összeg. Ennyit ad „grátisz” az állam. Annak, aki nem tartja a markát a lakáskulcsért.

Nem beszéltünk még a lakásépítési kölesönökről, az erre vonatkozó Kategóriákról, de hát nem is ez volt a célunk. Nem az OTP munkáját akartuk felvázolni, hanem egy furcsa kettősségre akartuk a figyelmet ráirányítást*.

& .Maisát: fenae. 1

Pénz van.

vakolat

nincs

Pénz van: felújításra. Vakolat nincs: a falon. Az ellentét bár így kissé vulgárisnak tűnhet, de ha tudjuk, hogy Heves megyében az iskolák, intézmények évek során leromlott „állagának” javítására szolgáló pénzösz- szegnek csak a felét költik el — pedig az egész sem lenne éppen horribilis! —, akkor már jobban érthető, hogy miért van pénz és miért nincs vakolat. A helyzet ugyanis az, hogy a megyében az építőipari kapacitás alapvetően és elsősorban az új létesítmények építését tudja jószerint csak kielégíteni. Az állami építőipari vállalat kapacitásbéli felfutása sajnos a mostani időszakra nem érte el az ötéves terv elején várhatót, a tanácsi építő — ahol a felfutás dinamizmusa kielégítő —, viszont annyira túlterhelt, hogy újabb feladatokat illuzórikus lenne vállaikra rakni.

De mi van a különböző kisipari szövetkezetekkel? — tehetné fel, látszólag joggal is a kérdést az olvasó, gondolván arra, hogy ha ezeknek kapacitása nem is pótolná a megmaradt 50 százaléknyi lehetőséget, de valamelyest enyhítene a fennálló gondokon. A valóság azonban az, hogy a szolgáltató vállalatok jelentős része meglehetősen vegyes profilú, s éppen a felújítást szolgálható építőipari készségük az, amely a jelenlegi helyzetben sajnos sokkal nem lódítaná előre a felújítások ügyét Heves megyében.

Tehát nincs megoldás? A pénz is marad és a vakolatlan falak is? Ügy tűnik, a megyei tanács illetékesei eredményesen keresik a megoldás útját. „Profiltisztítással” próbálkoznak, amelynek során olyan vállalatot hozni- , nak létre, amelynek fő fel- ■ adata a tatarozás és a íel- ?. újítás lenne. Hogy ez a vál- ' lalat, majdan egymagában képes lesz-c az egész, vagy a fél „pénz” elköltésére, azt ma még nem lehet, de oktalanság is lenne megjósolni. Egy azonban már most bizonyosnak tűnik. Az új épületek mellett gondot kell fordítanunk a nemzeti vagyon másik, nem kevésbé jelentős régi részére is, de erre a jelenlegi helyzetben itt, Heves megyében az egyébként nem túl magas összeg kereteit kimeríteni sincs lehetőség. Éppen ezért józan és reális várakozással várjuk egy, a fel újítást jobban szolgáló cs sikeresen működő tataroz és szolgáltató vállalat létre jöttét.

(gyurko)

HM4, Julim- Itt., szerda