Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

egyesülés és demokrácia MIELŐTT AGGÓDNÁNK ERTE, szemléljük meg elő­tör emberközelből a demok- ráci szót, méghozzá a szo­cialista demokráciáét. A fi­lozófiai és szociológiai ta­nulmányok meghatározásai helyett közeledjünk ehhez a fogalomhoz úgy, mint az emberek boldogságának egyik nagyon lényeges kérdéséhez. A szocialista demokrácia ugyanis úgy is felfogható, mint a közélet és magánélet közötti összhang biztosítéka, mint az emberek életében, a mindennapok gyakorlatában az a támpont, amely bizto­sítja, hogy a személyek ne egy termelési motor jelen­téktelen alkatrészének, s ebből következően ne ki­szolgáltatottnak, rajtuk kí­vül álló erők tetszés szerinti játékszerének, hanem sze­mélyüket fontosnak tartó, sa­ját életüket irányítani, ter­vezni tudó embernek érez­zék magukat. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú szerepet tölt be az üzemi demokrácia. Az emberek életük jelentős há­nyadát ugyanis gyárakban, üzemekben, egyszóval mun­kahelyen töltik; döntő fon­tosságú tehát, hogy az élet­nek ezt a részét milyen köz­érzettel és milyen tudattal élik le az emberek, hiszen a kapcsolatos viszony megha­tározhatja boldogságukat vagy boldogtalanságukat. ROSSZ DOLGOKAT örö­költünk. Nálunk évszázados hagyomány volt a szolgalel- kűségnek. A feudalisztikus berendezkedés kései virágzá­sa megcsontosította a cse­lédszemléletet, a polgári de­mokrácia hiánya a bizonyí­tásra nem szoruló tételek rangjára emelte, hogy csak annak lehet igaza, aki a tár­sadalmi ranglétra magasabb fokán foglal helyet. Ezt kö­vette az a történelmileg szükségszerű korszak, ami­kor a nemzeti sorsforduló utáni kezdeti időkben a pro­letárdiktatúra struktúrájában túlsúlyba jutottak, szükség­szerűen — de nem általáno­sítható jelleggel törvénysze­rűen— a diktatórikus je­gyek a demokratizmussal szemben. Egyszóval ilyen előzményei voltak a mi szo­cialista demokráciánknak, amely nem véletlenül helye­zi reflektorfénybe az üzemi demokráciát. Nem véletle­nül, hiszen a munkahelyi magatartásformát, az ott ki­alakult ' emberi viszonylat­rendszereket, az egymás iránt érzett felelősséget vagy felelőtlenséget, az ügyekbe való beleszólás jogát a be­osztott-vezető függőségi vi­szonyt nem lehet a munka­hely szervezeti keretein be­lül tartani, azok önálló éle­tet élve átlépik a munkahe­lyek határait és a társada­lom egészében munkálnak a társadalom közérzetét meg­határozó ténnyé válnak. Az üzemi demokrácia lehe­tőségei sajátos viszonyaink között úgy alakultak, hogy a mezőgazdaságban voltak kedvezőbbek, mint az ipar­ban. A mezőgazdasági mun­kások, különösen a termelő­szövetkezeti tagság általában szorosabb munkahelyi és emberi kapcsolatban is volt vezetőivel, mint a nagyipari munkásság. Ennek számos összetevője ismeretes. A ter­melő egység — a termelőszö­vetkezet — tagjai általában egy származási helyűek, a vezetőt legtöbb esetben köz­vetlen közülük választották, különösen a közös gazdasá­gok megalakulásának idő­szakában. A mezőgazdasági üzemben dolgozó ember — ma már egyre kevésbé — még őrizte a mindenhez ér­tő specializálatlanság elő­nyét. Értett az állattenyész­téshez, növénytermesztéshez, tudott vetni, aratni, kapál­ni, kaszálni, tudta, hogy mit miért kell tenni a közös üzemben is és azt is vi­szonylagos tisztasággal látta, hogyan alakul a közös nagy üzem össztermelése, értette a részeknek az egészbe való illeszkedését, világosan és közérhetően volt szabályozva az elosztás — pénzben és terményben — rendszere. A mezőgazdasági nagyüzem sa­játos felépítése lehetővé tet­te, hogy a termelőszövetkeze­ti tagok állást foglaljanak — ténylegesen és ne csak for­mailag — a termelőszövet­kezet jövőjét, létét, saját megélhetési viszonyaikat be­folyásoló tervekben, dönté­sekben. A MEZÖGAZDASAGBA az utóbbi esztendők alatt hi­hetetlen mértékben tört be az ipari jelleg. Az úgyneve­zett termelési rendszerek, az óriási teljesítményre képes modern gépek a közös gaz­daságok kereteit is szűknek találták, még nagyobb ter­melési egységek létrehozása vált szükségessé. A termelő- szövetkezetek közül sokan keresték egymás segítségét, hogy közösen, jobban hasz­nosítsák az új technikát és technológiát. A termelőszö­vetkezeti mozgalomban szin­te a szemünk láttára megy végbe a szocialista jellegű másodszori eredeti felhalmo­zás. A mezőgazdasági nagy­üzemek átlépik a falvak ha­tárait, mammutvállalatokká alakulnak. A vezetésbe egyre többen kerülnek be a zárt közösségen kívülről szárma­zók; agrármérnökök, közgaz­dászok, technikusok, állat­egészségügyi dolgozók. A mezőgazdasági munkák sza­kosodnak, az emberek spe­ciális munkafolyamathoz láncolódnak, egy-egy közös gazdaságnak külföldi üzleti kapcsolatai alakulnak ki és természetesen több csator­nán keresztül kapcsolódik a hazai felvevő piachoz, a ke­reskedelemhez. Az a termelőszövetkezeti tag, aki még nem is olyan nagyon régen közvetlenül gyakorolta a termelőszövet­kezeti demokráciát, egyre in­kább belekerül egy áttéte­leken működő bonyolultabb rendszerbe. Ahol már nem abba kell beleszólni, mint hajdanán, hogy az ilyen és ilyen nevű dűlő mentén so­ha nem termett jó kukorica, oda ne vessünk, hanem ex­portkapcsolatokat kellene fe­lülbírálni, vagy esetleg ép­pen azt, hogy belépjen-e a termelőszövetkezet a nádud­vari vagy a bábolnai zárt termesztésű rendszerbe. Hol is húzódik hát a de­mokrácia igazi határa? De­mokratikus lenne-e mondjuk az, ha egy kórház minden dolgozója abba akarna bele­szólni, hogy a sebész mi­képpen hajtson végre egy veseműtétet? Nem valószínű. Az azonban már bizonyos, hogy az egészségügyi ellátott­ság kérdéseiről mindenkinek kell legyen véleménye és azt megfelelő formában el is mondhassa. A termelőszövetkezeti de­mokráciának jelen esetben az egyik sarkalatos pontja, hogy az egyesülések előkészí­tését és végrehajtását, ha nem is minden egyes tag egyetértésével — hogy miért nem tartom ezt kizárólago­san meghatározó tényezőnek erre még kitérek, — de tel­jes és őszinte tájékoztatásá­val, véleményének kikérésé­vel és az észrevételek meg­hallgatásával szabad csak rendezni. Ez az egyesülések­kel kapcsolatos első fontos demokratikus lépés. Azt pe­dig éppenséggel a demokrá­cia egyik megnyilvánulásá­nak, tartom, ha nem minden személy ért egyet a termelő- szövetkezet tagjai közül az egyesülés gondolatával. Tu­domásul kell venni, hogy el­döntésre váró kérdések ese­tében mindig lesznek ellen- szavazatok és ellenvélemé­nyek és ezek megfogalmazói nem szükségszerűen ellensé­gek, csupán valamilyen ok vagy okok miatt nem érte­nek egyet a kialakult néze­tek fő irányvonalával. Az pedig éppen a kellő tájékoz­tatás vagy meggyőzés hiá­nyára utalhat ha a pillanat­nyi vélemény eltér a távlati érdektől, ha valamelyik tsz- tag mondjuk napjainkban nem látja tisztán az egyesü­lés távlati előnyét. Azért kell meggyőzően harcolni minden személy egyetértéséért, mert az egyetértés előfeltétele a megértésnek. A TERMELŐSZÖVETKE­ZETEK egyesülésével a több falut magába foglaló közös gazdaság kérdésével kapcso­latban előtérbe kerülnek az üzemi demokrácia további problémái is. A már említett okok miatt áttételeződik a termelési és emberi kapcso­lat, a termelőszövetkezeti demokrácia közvetlen gya­korlása objektív nehézségek­be ütközik. Azzal is számol­ni kell, hogy & mezőgazda­sági munkásnak megszűnik a primér érzelmi kapcsolata azzal a íölddarabbal, ami mondjuk az apjáé, nagyap­jáé, vagy még éppen a saját­ja volt. A mezőgazdasági munka is eldologiasodik, el­tárgyiasul; bizonyos mérté­kig, megválik érzelmi tölté­sétől, illetve még éppen ab­ban a történelmi pillanatban vagyunk, amikor a régi ha­gyomány alapjára rá lehet építeni egy szocialista tar­talmú új érzelmi kapcsolatot. Ezt az oldalát az ember­munka relációnak mindmáig meglehetősen mostohán ke­zelte a marxista gyakorlat is. Ami az üzemi demokrácia gyakorlásának a további kér­déseit érinti, szintén _ nem könyű a feladat. Nem jelent­het ugyanis visszalépést a termelőszövetkezeti tagság­nak az, hogy minőségileg más kategóriába lép a mező- gazdaság. ök ugyanúgy tisz­tán kívánnak látni az anyagi javak elosztásának, a terme­lés egészének kérdésében, mint a szövetkezeti mozga­lom hőskorában, amikor még olyan kérdésekben kellett dönteni, amihez elég volt a gyakorlati tapasztalat az örökségként apáról fiúra szál­ló szinte ösztönös tudás. Ma már ezt a folytonosságot a szocialista közművelődésnek kell betölteni, amely szintén fontos alkatrésze demokrá­ciánknak. TOVÁBBRA IS KULCS­KÉRDÉS marad vezetők és beosztottak viszonya. A me­zőgazdaságban ez a kapcso­lat sokkalta közvetlenebb volt, mint az iparban. Min­dent meg kell tenni, hogy az is maradjon. Először is a ve­zetőknek minden szinten maximális tájékoztatást kell nyújtani az emberek munká­jával közvetlenül összefüggő kérdésekről. Fontos, hogy _ a részközgyűlések, a brigádér­tekezletek ne váljanak élet­telen, formai összejövetelek­ké, hiszen ezek hivatottak egyre inkább biztosítani, hogy a dolgozók ne azt érezzék, hogy tudtuk nélkül és megkerülésükkel dönte­nek olyan gazdasági kérdé­sekben, amely személyes lé­tükre van kihatással, ha­nem váljanak részeseivé ezeknek a döntéseknek. Ez egyrészt megköveteli a veze­tőktől, hogy ne szükséges rossznak vegyék az üzemi demokráciát és kínos köte­lességnek, hanem a jövőbe vetve egy pillantást, mérjék fel annak társadalmi hasz­nosságát is, másrészt a veze- tettektől kíván állandó fejlő­dést, a műveltség magasabb szintjének — szakmai és nem szakmai téren egyaránt — a gondolkodás autonóm formáinak elsajátítását, hogy valóban részeseivé tud­janak válni a döntésmegho­zataloknak, legyen számítás­ba vehető javaslatuk a kö­zösség, s így saját sorsuk alakításában is. Mindezek a kérdések gya­korlati megválaszolása dön­tő mértékben befolyásolja az emberek életét és közér­zetét a munkahelyen. A köz­érzetet pedig nem lehet a munkaidő után levenni és bennhagyni az üzemben. Ezért társadalmi ügy, hogy mi tör­ténik a munkahelyeken, ezért központi kérdés ,az üzemi demokrácia, amelyet végre meg kell tanulni mind­annyiunknak alkalmazni. Ezért társadalmi ügy, hogy hogyan használja ^például egy szocialista vezető a ha­talmát, a termelés érdeké­ben, hiszen a magántulajdon megszüntetése csak potent ciálisan teremtette meg a le­hetőségét annak, hogy a ve­zető-beosztott kapcsolat az alá- és fölérendeletségi vi­szonyból mellérendeltségi viszonnyá változzon. Ezeken a szálakon keresz­tül kapcsolódik a „kis” de­mokrácia a „nagy” társadal­mihoz. A termelőszövetkezetek egyesülésével minőségileg új helyzet, adódott a mezőgaz­daságban, s ezt a helyzetet mi magunk alakíthatjuk vagy még demokratikusab- bá vagy kevésbé demokrati­kussá. A kérdést feltette gyorsan változó, dinamiku­san- fejlődő szocialista való­ságunk. Rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk. MARXISTÁK MODJÄRA emberien és igazságosan. Szigethy András Poroszló és Kiskoré kozott: Árvíz — veszély nélkül... Kiskörén, a vízlépcsőinél már június első napjai óta „árvizes üzem” van. így hív­ják azt az állapotot, amikor a természet „átlépi” azokat a határokat, amelyek ezen a Tisza-szakaszon az ember — azazhogy az Ember — be­avatkozására alakultak ki alig több, mint egy évvel ezelőtt. Valóságos tengerré vált itt a táj. Mindenütt, a hatal­mas, megerősített gátak kö­zött szélesen, zavarosan höm­pölyög a víz. Az ártér meg­lévő fái nyakig állnak az ár­ban, s pudvás-göcsörtös öreg rönköket sodor a hullám. — Az áramfejlesztő tur­binák leállása volt az első komolyabb „árvizes-jel” jú­nius 3-án este kilenc órakor — mondja a fiatal Tiszai Jó­zsef Kiskörén, az igazgatási épület, árvízi ügyeletén, ahol most, mint árvízvédelmi fel­ügyelő teljesít szolgálatot. — Miért álltak le a tur­binák? — A vízlépcsőnél a felső és az alsó folyószakasz tudták vizsgálni, mivel azok ma is kint vannak a vízből, s kint is maradnak, amíg az árhullám le nem vonul. — Mikorra várható ez? — Ha újabb esőzések nem jönnek, körülbelül két hét múlva. — És ekkor újra megin­dulnak a turbinák is? — Azok még nem. Előbb ugyanis az alsó szakaszon is be kell következni olyan apadásnak, hogy újra kiala­kuljon a két méternél na­gyobb vízszintkülönbság. Ez legalább további két hetet jelenthet, noha ezt szinte le­hetetlen megjósolni ponto­san. .. A Poroszló és Kisköre kö­zötti hatalmas ártér, a leen­dő tároló tó tehát majdnem annyira megtelt vízzel, mint majd 6—8 év múlva végle­gesen megtelik, amikor mint­egy 300 millió köbméter vi­zet tartanak a duzzasztómű acélszegmensei és az akkor­ra már teljesen elkészült, megerősített gátak. p ­«feg — A gátak mindenütt sta­bilan tartják a vizet — mondja a motorcsónakból kiszálló Nagy István Kisköre alatt. Az ártéri fák nyakig ülnek a vízben._ szintkülönbsége két méter alá csökkent, s ilyenkor a le­állás automatikusan bekö­vetkezik. .. Álig egy hét felt el ezu­tán, amikor június 10-én reggel azt tapasztalták, hogy a Kisköre alatti, alvízi sza­kasz áradása következtében „eltűnt” a vízlépcső, kiegyen­lítődött a vízszint, s ezen a napon az olaj hidraulikus emeiőberendezés segítségével kiemelkedtek a vízből a duz­zasztómű óriás vízjelzáró acélszegmensei. — Azóta szabad az „út" a duzzasztómű öt nyílásán... Az igazi árhullám röviddel ezután elérte a kiskörei tér­séget, s már június lS-én reggél nyolc órakor el kel­lett rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget A vízmagasság ugyanis ekkor már majdnem egy méterrel magasabb volt, mint a duz­zasztott szint: az Adria fö­lötti 87,50 méter helyett 88,36 métert mérték. Június 23-án már másodfokú, két nappal később pedig — 89,97 méteres vízmagasággal! — a harmadfokú árvízvédelmi készültséget is elrendelték. — Ez azt jelenti — mond­ja Tiszai József — , hogy több, mint két méterrel emelkedett ezen a szakaszon a vízállás a jelenlegi duz­zasztott szinthez viszonyítva. Ugyanakkor jelenti azt is, hogy alig több, mint egy fél méterrél maradt alatta mind­össze a vízmagasság a teljes kiépítés utáni tervezett víz­szintnek ... — Vagyis arról vetn szó, hogy a természet, egy ki­csit idő előtt, „levizsgáztat­ta” az eddig elkészült 'léte­sítményeket? — Pontosan. — És milyen a „vizsga­eredmény”? — A vízlépcső betonele­meinél már elvégezték a kü­lönböző méréseket, amelyek teljesen pozitív választ adtak az első, igazán nagy tömegű vízzel való „találkozásról'’. Az acélszegmenseket aem A mostani áradás a 13— 15 millió, még csupán a me­derben tárolt, duzzasztott vízmennyiséget több, mint 200 millió köbméter vízzel növelte meg. És egy kicsit korán. Korán, mert a vég­leges gát, s a mellettük fu­tó szivárgócsatomák még csupán Kisköre és Sarud kö­zött készült eL Igaz, meg­kezdték már Poroszló és Sa­rud között is, de még any- nyira friss a töltés, hogy ott — kimosódás veszélye miatt — fóliával borították, mi­előtt odaért az árhullám. — Ez, a fóliázás volt min­den védekezés eddig — mondja Kisköre és Sarud kö­zött Nagy István, az V-ös védelmi szakasz védelemve­zető-helyettese, aki immáron a harmadik nagy tiszai ár­víznél teljesít szolgálatot ha­sonló minőségben. — Mi a különbség a mos­tani és a korábbi árvízi vé­dekezés között? — össze sem lehet ezt a régiekkel hasonlítani — mondja, és egy majdnem száz évre visszamenő kimu- tást mutat. Ebből kitűnik, hogy 1888 óta 1970-ben mér­ték a szolnoki vízmérőn a legmagasabb vízállást: május 31-én 909 centimétert. (Foto: Puskás Anikó) — Jelenleg 801 centimétert mutat a szolnoki vízállás- mérő, de még a tetőzés ezu­tán várható. Vagyis úgy néz ki, hogy a vízmagasságot te­kintve a mostani az 1967-es árvízhez hasonlítható, ami- koris 882 centimétert mértek. — Máskülönben...? — Nem hasonlítható egyik­hez sem. 1967-ben ugyanis az előírt gátőri létszámon felül ezen a 22 kilométeres szalta- szón több, mint negyven em­ber és 4—5 erőgép dolgozott éjjel-nappal. Most egyetlen egy sem. Veszély nincs, de még a legkisebb szivárgás sincs sehol az új gát külső oldalán. Ami van, azt a szi­várgócsatornából vissza­nyomják az ártérre a szi­vattyúk... Közben Zakar János ve­zetésével megérkezett a mo­torcsónak. Mi is beszálltunk, s Nagy István kalauzolásával meggyőződtünk arról, hogy eljött az első olyan nagyobb árvíz, amely ellen Póroszló és Kisköre, s a túlparton Tiszafüred és Abádszalók között már nem kellett vé­dekezni. Nemcsak a vízlépcső be- tankolosszusai, de az eddig megépült gátak is jelesre vizsgáztak... Faludi Sándor Nem egészen Nem egészen értem, miért nem egészen megbízható az a tájékoztató tábla, amely ott található a gyöngyösi autóbusz-pályaudvaron a vá­rócsarnok hatalmas üvegfa­la mögött. Precizitás&röl mindenki véleményt alkothat, aki en­nek a táblának az adatait összeveti a csarnokban ta­lálható táblák adataival. Azok bizony eltérnek egy­mástól. Az egyiken keve­sebb, a másikon több autó­buszjárat van feltüntetve. Pedig mindegyik tábla ele­jén ott a felirat: Érvényes. Mármost mit csináljon a szegény, tájékozatlan utas, aki kétkedés nélkül rábízza magát a» ilyen táblák ada­taira,? Nem tételezheti fel, hogy be akarják csapni? Mi­ért csapnák be? Kérdezhet­né megrökönyödve. Mérget vehetünk rá, hogy senkit sem akartak becsap­ni azok, akik a táblákat el­készítették és a mostani he­lyükre kitették. Csak éppem elfelejtették megnézni, hogy valamennyin azonos adatok olvashatók-e. Tehát ezúton hívjuk fel mindenki szíves figyelmét: tessék vigyázni, az autóbusz- járatokra vonatkozó adatok nem egészen pontosak. Saj­nos. (—ár) Simma 1974. július vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents