Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
Szavaink hitele Interjú Illyés Gyulával „... mentemben, menjek fűvel, fával, vízzel beszélgetve, s együgyű népekkel, kiknek fia vagyok. Kiknek uruk előtt nézésük is dadog, oly gyámoltalanok. Szavaik elbújnak. Tanuljam el, amit mondani sem tudnak”. (Illyés Gyula: A ház végén ülök...) gyón is hűen kifejezi a telítettség állapotát. Amit hiányolok: nagyon sok használható, régi szavunk feledésbe merül. Találkoztam, nem is olyan régen egy kifejezéssel: 6zodé. Nem tudom, hallotta-e valaha? Mohó, habzsoló emberekre mondották. Legnagyobb meglepetésemre, egy alkalommal Arany János egyik írásában Is felfedeztem ezt a szót Nagyon sok kifejezést óriz még a népnyelv, melyekkel gazdagabbá, színesebbé tehetnénk mai nyelvünket Dunántúlon használják például a csetres kifejezést. Elmosatlan edényt jelent. Hányszor hallani egy- egy idegen szó használata előtt a magyarázkodást, „ezt csak a német tudja kifejezni” — jóllehet, az ország egyes részein élnek olyan szavak, melyek legalább olyan árnyaltan kifejezik azt a gondolatot, fogalmat. Szép, és főként hasznos programnak tartanám, ha vidéken élő, írással foglalkozó, vagy akár csak a magyar nyelv ügyét fontosnak tartó emberek tudatosan gyűjtenék azokat a régi szavakat, melyeknek nincs megfelelő kifejezője a köznyelvben. — Miben látja a legnagyobb veszélyét a nyelv elszürkülésének? — Régebben, amíg írással folyt a gondolatközlés, az írók ügyed tek arra, hogy pontosan, szabatosan fejezzék ki magukat. Ma a televízióban, rádióban bárki megszólalhat. Ez rendjén is lenne, ha azok, akik nyilvánosság előtt beszélnek, nem követnének el naponta merényletet a magyar nyelv ellen. Jobban kellene ügyelni a riportalanyok kiválasztásánál. De, ami ennél is fontosabb, nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani a nyelv, a stílus oktatásának. Mert ma is, és mindenkor hátrányban lesznek azok az emberek, akik nem tudnak beszélni. Igazságukkal együtt, kiszolgáltatottakká válnak a szavakat ügyesen forgatókkal szemben. Társadalmunk egyenlő jogokat biztosít minden állampolgárának, ám a jogot csak a tudás emelheti rangra. — ön jól ismeri a francia irodalmi életet, oktatási rendszert, nyelvészeti problémákat. Milyen követendő példát tudna említeni tapasztalataiból? — A nyelv tisztaságának megőrzése Franciaországban éppúgy gond, mint hazánkban. A francia napilapokban önálló rovatok foglalkoznak rendszeresen nyelvészeti kérdésekkel. Az iskolákban hetente hat órát fordítanak stílusgyakorlatokra. Nálunk, úgy tudom, mindössze kettőt Nagyon kevés! Kevésnek tartom oktatásunkban a régi magyar nyelv ismertetését is. Mert ahogyan irodalmunknak alapja, mai beszédünknek is alapja lenne. Hogyan? — Ismét francia példát mondanék. Ha egy szenátor, beszédében mondjuk Villont idéz, és elvét csak egyetlen szót, szenátortársai kórusban javítják ki. Villon előbb élt, mint Balassi Bálinti Balassi nyelvezete a köznapi beszédben ma már természetesen elavult De gazdag szókincse, érzékletes, gyönyörű írottbeszéde a ma élő ember számára kincsek tárháza lehet a 6zép beszéd elsajátításához. Ezért kellene őt és a hozzá hasonló költőket, írókat jobban ismerni, ízes szavaikat mindennapjaink élőbeszédébe szőni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen nagy jelentőségű munkát végeznek Lőrincze Lajos és társat A nyelvőrködők. Akik közművelődésünkért — vajon értékeljük-e eléggé? — a legtöbbet teszik: a nyelvi szolgaság ellen küzdenek. Szavaink hiteléért Köszönöm az interjút. LÁSZLÓ ILONA Keserves évek Ránk! György: A második világháború törlénete Illyés Gyulához egyetlen kérdéssel zarándokoltam. Nap-nap után küzködve megfakult, noha szép és igaz tartalmú szavak erdejével, kitől is kérhetnék sokunk nevében tanácsot a „szívbéli hangok” újbóli felfedezéséhez, ha nem tőle, aki programjának választotta a feladatot, hogy megtanuljon azok helyett beszélni, akiknek „szavai elbújnak”. Aki egyik legtisztább művelője a magyar nyelvnek. Otthonában fogad. Néhány nappal azelőtt vette át a francia kormány kitüntetését, a művészeti és irodalmi rend parancsnoki fokozatát. Elnézést kérek, hogy mégsem a megtisztelő kitüntetés alkalmából szeretnék interjút készíteni, „csak” szavaink védelméről. — A nyelv változik, ez természetes folyamat, — kezdi a beszélgetést Illyés Gyula. — A magyar asszony szó, hajdanán csak a fejedelemasszonyokat illette, pontosabban, fejedelemasszonyt jelentett. A ma használatos asz- szony fogalmát a „né” végződés jelölte. Előkelő szavak idők folyamán demokratizálódtak, durva szavak létjogosultságot nyertek, legszebb szavaink közül . jó néhány kompromittálódott. Kérdése tehát nagyon fontos, de nehéz rá egyértelmű választ adni. Magam is sokat kínlódom szavakkal. Például: nincs megfelelő kifejezés a határon túl élő magyarok nyelvére. Még mindig a diaszpóra az egyetlen szó, amelyet használunk, elég helytelenül. Ügy vélem, a szavak hitelét végső soron az határozza meg, hogy ki írja alá. Petőfit olvasva, a szabadság szó jelentése egyértelmű. Ma jelentheti akár a Szabadság-hidat is. Hogyan védhetjük meg tehát egy-egy kifejezés tisztaságát? — Talán, ha a szóval együtt, megőrizzük a tartalom tisztaságát is. — Hogyan vélekedik azokról az új szavakról, melyek a mai korban születtek? — Szellemesnek tartok igen sok kifejezést, melyet a fiatalok használnak. Például: elhúzza a csíkot. Benne van a kor. A repülőgép sebessége, a légben fodrozódó fehér csík, mely nyomában húzódik; szemléletes a kiborultam szó is, nem érzem szlengnek, naA második világháború történetét a katonasírokon és emlékműveken kívül könyvtárnyi irodalom őrzi. Nem beszélve a szépirodalmi alkotásokról, több ezerre tehető azoknak a tudományos munkáknak, tanulmányoknak, emlékezéseknek száma, amelyek a háború részeseményeit, frontok, fegyvernemek történetét dolgozták fel. Le- het-e még ezek után valami újat mondani az évszázad legelvakultabb háborújáról, mely Kelettől Nyugatig terjedt és amelyben mindenki érdekelt volt, mert a háború a hátországot sem kímélte? Öldöklő, kegyetlen küzdelem volt, keserves évek katonák, asszonyok és gyerekek számára egyaránt. Ránki György nem fed fel titkokat, ismeretlen eseményeket, csak nagyon világosan, nagyon értelmesen rendszerez és világít rá az események összefüggéseire. Műve megírásához felhasználta az elmúlt években megjelent történeti munkákat. A Nagy Honvédő Háború Történetét, Churchill, Csujkov, De Gaulle, Konyev, Malinovszkij, Zsukov emlékiratait, különböző résztanulmányokat, dokumentumgyűjteményeket. Hiányt is pótol, mert összefoglaló munka a második világháború történetéről ma- 1 gyár nyelven még nem jelent meg. A történet 1939 szeptember 1-én kezdődik és 1945 szeptember 2-án zárul. Mindössze hat év. Mi ez egy évszázad történetében? Az első fejezet — A lengyelországi hadjárat és a francia „furcsa háború” — Lengyelország két hét alatt történt lerohanását mondja el, a korszerűtlen kelet-európai hadviselést, amelyben a legmodernebb hadigépezet és harceszközök, repülőgépek, páncélosok találták magukat szembe lovasdandárokkal és feltűzött szuronyokkal rohamra Induló gyalogosezre- dekkel. Bs a befejezés? 1945 augusztus 6-án, a kora reggeli órákban felzúgtak a szirénák a japán városokban, de a Hirosima fölött nagy magasságban úszó repülőgép nem keltett különösebb aggodalmat Negyed tíz körül „hirtelen a naphoz hasonló fény volt látható, majd teljes sötétség borult a városra”. A robbanást senki nem hallotta, mert meghaladta az emberi fül befogadóképességének határait. A hőségben emberek, tárgyak szívódtak fel a magasba. Közel százezer ember halt meg egyik pillanatról a másikra. Egy orvos jegyezte fel: „a legtöbb sebesült arcából, hátából üvegszilánkok, fadarabok álltak ki, egy lágy kisköny- nyű faág a koponyacsontot áttörte és úgy lógott ki levelével a sebesült koponyából, mint egy kalapdísz.. Ez volt az értelmetlen háború értelmetlen vége. Idestova 30 éve történt. Ránki nemcsak a háborús eseményeket követi, hanem azokat a diplomáciai tárgyalásokat is, amelyek a szövetségesek tennivalóit Casablancán, Teheránban, Jaltában, majd Potsdamban megjelölték. Rámutat arra, hogy 1941től a háború terhét a Szovjetunió egyedül viselte. Harcolt saját létéért, a szocializmusért, ugyanakkor védte a nyugati demokráciákat azzal, hogy a keleti fronton példamutató helytállással és hősiességgel a német erők kétharmadát lekötötte. A moszkvai és a sztálingrádi csata legendák összeomlását is jelentette. Sztálingrád vételt véget a Wehrmacht legyőzhetetlenségébe vetett hiedelemnek, fordulópont volt, elindította a háború második szakaszát, az antifasiszta front általános támadását. 1943-ban az angol hadvezetés éjszakánként 1000 repülőgépet küldött Németország fölé. Volt nap, amikor 9000 repülőgép támadta a német vasúthálózatot, nagy. és kisvárosokat azzal a céllal, hogy aláássák a hátország teljesítőképességét és morálját. Hitler őrjöngött, szövetségesei cserbenhagyták, esze- lőssége csak növelte Európa népeinek a szenvedését. Ránki könyve bestseller, napok alatt hiánycikké vált, és sikerének titka az arányos szerkezeten kívül a megírás módja, ez a tiszta és világos értekező próza. Nem a szakmának, hanem az olvasónak ír kissé tanulságul és okulásul is. A kitűnő történelemkönyvet térképvázlatok, időrendi táblázatok, bibliográfia és névmutatók egészítik ki. Tudományos apparátusa is teljes.. (Gondolat.) Ebergényi Tibor Hatvan éve, 1914. július Í7-én született Tolnay Klári. Képünkön: ifj. Dumas „A ka- méliás hölgy” című drámájában a Madách Színházban 1957-ben. (MTl-foto) M óró beletörült a mozsárba, kissé vállból, azzal a jellegzetes félfordulattal, aztán álszólt a mellette várakozónak: — No, olvasd fiam... Mit jelent ez a két betű? — Recipe — felelte a fiú. — Magyarul: végy! így kezdődik minden orvosi élői rat — Igen, így kezdődik... — ismételte az öreg és eltűnődött. Hányszor kérdezte a homályba süppedő évek során, s hányszor felelték neki! Végy füvet, gyökeret, vagy más anyagot, ennyit és eny- nyit és készíts belőle főzetet, for- rázatot, vagy pilulát. Hol vannak már azok a noviciusok? Egész család. Néha megsüvegelik az utcán, hirtelen azt se tudja: melyik? De- hát mindegy az; fő, hogy egy kicsit őt folytatja mind, akkor is, ha már nem köszön vissza. Felnézett a vállas, inkább atléta, mint tudósforma fiúra, s kihúzta magát, hogy legalább a fülét meszelje. Tetszett neki, hogy olyan pajkosan kukkant szét a szemüvege mögül, mintha mindig tréfára készülődne. „Ejha, de magasra nőttél! — No, várj csak, adod te még alább is!” De a fiú csak olvasta a vényt, hibátlanul, s amint a végére ért, fogta a kézimérleget, játszatta a ujjai közt, ahogy az öregtől látta, bemérte a porokat Szolnoki András: A recepfek sorba és keverte, osztotta, ahogy dukál. Móró szótlan nézte, s derűit. Minek is zavarta volna? Első nap látta, hogy kezéhez áll a szarukanál, a feje is fog — ezzel nem vall szégyent; a többit meg majd rárakják az évek. Tegnap feldobta azt a ménkőnehéz rézmozsarat, s játszott vele, mint a labdával. Hadd játsszon! Majd megcsendesedik. Itt csak kis időt tölt, visszá- követeli az egyetem, nem látja egy darabig, aztán rövid hetekre megint az övé; így telik két év, három, közösen faragják, s egy- szercsak fuccs, indul a többi után. A kollégák a telefonhívás miatt ugratják. De, hát csoda?... Egész nap csipognak neki a lányok! Mit tegyen, ha nem hagyják békén? Játszik velük, mint a mozsárral. Az is baj ? ... Elvégre egyszer fiatal. Majd elúnja... Az apjának, tudom, nem telefonáltak. Ki csivi- telt egy vonatfékezőnek? Legföljebb a forgalmista kiabált, hogy: „Hé Kalász, az istenfáját magának! Hová a dögnyavalyába tolatunk? ... Gyerünk má!... Kész van már?...” És Kalász József ro- hanvást iparkodott. Más világ volt az, ott egye meg a fene. — Ami a recepten írva vagyon, látom, tudod. Most azt mondd meg: mi van mögötte? — Mögötte? — somolyodik el a bajuszkája alatt. — Talán alatta, a táraasztal... Gábor bácsi tette rá. — Buktál! — csap rá Móró, s dalol a belseje. — Már pedig, aki ezt nem tudja, jó patikus nem lehet. — S élvezi, hogy hebeg-habog, topo- rász az izomtorony. — Hát, nem tudom... Nem én. — Akkor idefigyelj... Szeretném, ha megtanulnál mögöttük olvasni. — A kutyanyelv fölé hajolt, mint orvos egy ismeretlen szív fölé. — Nézd... Az egyik mögött sápadó gyermekarc, a torka fáj. A másik mögött egy asszony dobálja magát az ágyon. „Szükség esetén egy port”. De vajon még hányszor lesz rá szükség? A kéz már alig várja... És a harmadik, a sokadik; arcok, száz és ezer arc, elmegy a hatvan, mire mindet kibetűzöd. És tekintetek, kétségbeesettek, könyörgők*. és kezek, melyek széthasadnak, mint a bokrétafa ujjasán osztott levele, és kérnek tőled. Ezt látnod, hallanod keli fiam, anélkül fabatkát ér a tudományod. A behemót szorosan melléállt, itta a szavát. — Más is van, azt se vigyem sírba. Vidéken dolgoztam akkoriban, lent az Alföldön, az Istenháta mögött. Egy szem fiam volt, szerelemgyerek, még kicsinyke. Tudod te, milyen hatalom volt a tüdő- gyulladás? Akibe belekapott, annak készíthették a koporsót. Az orvos nem mondta meg, fölírta a receptet. Az, a recept sikította a fülembe, hogy: vége! Hiába hadakoztam, elvitte. Azóta a penicillin begörbítette azt a kaszát, s valahányszor olvasom a vényen, lent a sarokban, hogy: pneumónla — kiáltani szeretnék a boldogságtól, hogy nincsen már hatalma. Csakhogy ezt is megérhettem, fiam. No, meg azt a másikat... Mert volt arra kaszás elég. Túlontúl is sok. Tudod te, milyen idő volt az? Olyan szegénység, fekete szegénység, mint némely göndörszőrű mangalica-malac. — Tudom — hagyta rá a fiú. — Apámék tízen voltak testvérek, közülük is szedett hatot. Az volt a nagyobb betegség, apám mindig mondta. Móró szeme ravaszkásan megcsillant. —- Akkór legalább nevessél a szomorúja után. Egy nap beállít az orvos, fanyar beszédű, de tréíaértő ember. 'Azt mondjad patikus, mit írjak? Mert ami kellene, nem írhatom”. „Mi volna az?” — kérdem. „Kolbászt, oldalast, meg fehér cipót nem írhatok, öreg hiba. Mert az volna itt az igazi orvosság... Hát akkor mit?” „Tán szirupot, a répa levit” — felelem. „Ügy, úgy... ezt eltaláltad” — mondja a doktor. — „írok nekik cukorszirupot, naponta négy evőkanállal — és az oldalát fogta ne- vettében. „De kifogok rajtuk! Hadd nyeljen a cselédember pu- lyája édeset, úgyse szívott az anyja melle óta!” S attól fogva mindegyre azt írta, én meg készítettem. „Hej, csak furfangos ember vagy te Móró!” — mondogatta, ahányszor előjött, s pukkadozott a nagybérlőn, meg a mennyei helytartón, akik az élet dolgát arrafelé igazították. A z öreg a kutyanyelvre bökött. — Ez is a rp. mögött van, nemcsak a gyermekhalál. A többit... láttad magad, ami azóta abba a parlagba töretett. Villany, tsz, orvoslakás, rendelő. Így csak hamarább begörbednek azok a maradék kaszák. De negyedszáz év nem sok: egy villanat idő; s a java még hátra van. Ezt is kösd be az eszedbe, oda, a telefonálgató kislányok mellé. Vagy bánom is én, akárhová, de bent legyen, érted? — hogy mire azoknak a nevét se tudód, a régi sötétségre még emlékezz. Te' zöldfülű!... No, olvasd a következőt. — Recipe codeinum... — kezdte a fiú és hálásan nézett rá. íVHAMMMMMWVmmAWAMVVMWMWVWVWVVVMMIVMMVVMVVWMVWVWWW (WWWWVW AA/WVNAAAAAAAAA/WV