Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
Évszázados adomák Ezust a nyomában... csatornában FARKAS ANDRAS: cÁz aniióka A beköleei atyafiak A Heves megyei beköleei atyafiak elhatározták, hogy a templomuk részére egy új Krisztust csináltatnak Egerben. El is küldték a falu bíróját meg a templombn-ót. Már Villon jártak, a bocsi határban, amikor eszébe jut a templombírónak: — Haj! Elfelejtünk ám valamit! — Mit, édes egy komám? — kérdezte a bíró. — Bíz azt, hogy nem kérdeztük meg otthun a többi népet, hogy minyő Krisztust míveltessőnk, hóttat-é vagy elevent? — Hát ez igaz komám! De hát én csak aszondom a magam eszitől, hogy mivel- tessőnk mi elevent, oszteg ha nem szeretyik otthun az emberek, hát majd agyon*- ütik. (Ezt a jóízű palócadomát Istvánffy Gyula jegyezte fel, de már 1820-ban Dugonics András is elbeszéli. A tréfa magja nagyon régi, már előfordul Pauli Johannes elszá- szi barát 1522-ben megjelent anekdotái között, vagy 1520- ban az olasz Morlini, sőt a XV. században Poggio facetiái között is megtaláljuk.) A tiszteletes úr meg a nőcsere A messzi székelyföldi Udvarhelyen esett meg ez a história Csehi János kálvi-* nista tiszteletes úrral, aki igen csak minden ügyességét latba vetette, amikor a menyecskék körül mesterkedett. Egy igen szemrevaló székely asszonykát nézett épp ki magának, akivel hosszú alkudozás után sikerült is megállapodnia. A menyecske ások •huzavona után egy pár szép piros csizmát kért az alkalmi szerelmi szolgálat fejében. — Igen ám, de az asszonynak esze ágában sem volt a tiszteletes úrnak kedvére lenni és rögvest szólt is a papnénak, hogy miben is állapodott meg a tiszteletes úrral, — Bízd csak rám a lókötőt! — tüzelt a papné, akinek már igen-igen a begyében volt férjeura gyakori kiruccanása a házastársi hűség tűzhelye mellől. A megbeszélt helyen és órában az éj leple alatt a szerelmi találka teljes eredménnyel lezajlott, — csak éppen némi kis eltéréssel: a tiszteletes Csehi uram nem is vette észre mohóságában, hogy saját hites asszonyával légyottozik... Csak másnap hűlt el ereiben a vér, amikor a szép, drága pénzen vásárolt piros csimát édes egy jó feleségén látta. El nem tudta képzelni, hogy kerültek azok a tiszteletes asszony lábára. De megkérdezni már nem merte... (1759-ben Hermányi Dienes József nagyenyedi református pap jegyezte fel hazánkban, de előfordul már Boccacciónál és más XIV— XV—XVI. századi tálján szerzőnél. Egyik első előfordulása egy XIII. századi francia fabliau.) Ki ártatlanság O bizonyítéka Réges-régen történt, háborús időben, hogy egy nyomorult embernek a zsákmányoló katonák mindenét elvitték. csak egyetlen ingét hagyták meg. Panaszra ment a kapitányukhoz, hogy ez már mégsem járja! — Barátom! — válaszolt vigyori pofával a kapitány m, — te tévedsz, .méghozzá vaskosan, mert ha a fosztogatók az én katonáim lettek volna, isten az atyám, ezt az egyetlen ingedét sem hagyták volna meg... (Az adoma magja már az 1400-as években Itáliában ismeretes, de 1545-ben a német Hans Sachs is feldolgozta, dán, francia változatok mellett.) A matyó meg a j O 12 bölcső Egy fiatal jámbor együgyű matyó megházasodott, és furcsa meglepetésként kedves élete párja mindjárt melegében az első hónapban egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Vakarta, vakargatta a fejét szegény matyó atyafi, végül is befogott a kocsijába és elment Pest városába, ahol nem kevesebb, mint 12 bölcsöt vásárolt. Hazafelé kocogva találkozott a bíróval, akinek elállott a szeme-szá- ja a 12 bölcső láttán. — Minek néked ennyi bölcső? Tán csali nem akarsz kereskedést nyitni velük? — Hogy minek? Hát nem tudja bíró uram, hogy fiam született? — Jő, jó, ha született is, elég annak egy bölcső is komám ! — Igen ám, de ha az embernek mindjárt házassága első hónapjában születik egy gyermeke, akkor az év hátralevő hónapjaiban is történhet eféle. Hát nem jobb mindjárt egyszerre megszerezni nékik is a bölcsőt... ? — Hiszen te jámbor bamba lélek, ha egy hónap múltán született a menyegző után a fiad, akkor az nem is a tiéd! Te bolond! — Micsoda?! Nem az enyém? Hát ha a bíró úr egy tehenet vesz, oszt annak egy hónap múltán borja születik, hát az a borjú nem a bíró uramé... ? (Az Üstökös c. híres magyar vicclap közölte 1860- ban, de már az 1500-as években a németeknél elterjedt volt.) A nagy szerencse — Szervusz Petikém! Hogy vagy? — Hát csak úgy’la! Megházasodtam kérlek alássan! — Nahát akkor szerencsés vagy kedves egy jó ba- rátocskám! — Megette a fene ezt a nagy szerencsét öregem, mert megvert az isten azzal a asszonnyal! — No hát mi baj van? — A baj azért nem olyan nagy, mert 20 ezer pengő hozományt kaptam vele.., — Hát az már szép vigasztalás egy hárpia mellé! — Dehogy vigasztalás, mert a pénzemet birkába fektettem és az egész nyáj megdöglött. — Hát ez borzalmas kár? — Sohase sajnálj pajtás, mert eladtam a bőrüket olyan jó áron, hogy nem vesztettem egy fityinget sem. — így hát ismét boldog vagy öregem! % — Boldog ám, mert azon a pénzen vettem egy három- emeletes sarki bérpalotát Pesten a Kerepesi úton, oszt leégett az egész. — Hát ezt nevezem aztán pechnek. Sajnállak barátom. — Sohase sajnálj pajtikám, mert ez volt a legnagyobb szerencsém, mert a ház biztosítva volt, és ráadásul benneégett az a hárpia feleségem is... (Ennek az anekdotának az első feljegyzője az 1400-as években egy Werner Hayet nevű heidelbergi deák, akinek kéziratát a londoni British Museum őrzi.) SUGAR ISTVÁN Szakemberek becslése szerint hazánkban évente öt-hat tonna szín ezüstöt nyelnek el a csatornák, a szennyvízemésztő gödrök. E nagy értékű nemes fémet mikroszkopikus szemnagyságban a filmek előhívásánál használt rögzítő folyadék, az úgynevezett fi- xirvíz tartalmazza- Ugyancsak jelentős mennyiségű czüstnltrát kerül szemétdombra a laboratóriumokból kikerülő elhasznált filmeken is. Az elfolyó „ezüstbánya” anyagát persze nem könnyű megfogni, s ha kis mennyiségről van sző, nem is érdemes, miután egy liter fi- xir-oldat mindössze három ezrelék ezüstöt tartalmaz. Házi „ezüst-csinálásra” tehát nem, nagy tételű feldolgozásra azonban annál kifizetődőbb az elhasznált vegyszer újrahasznosítása. Hazánkban egyedül az Állami Pénzverő foglalkozik a nagyobb laboratóriumokban elhasznált fixir-oldat és film összegyűjtésével és feldolgozásával. A begyűjtött sok száz hektoliternyi fáradt vegyszert speciális technológiával ülepítik, s érdekes módon vonják ki a filmekből is az ezüstnltrátot. A flxir-ol- datból évenként egy tonna, a filmekből pedig másfél tonnányi ezüstöt állítanak elő. A veszendőbe menő ezüstnek azonban viszonylag csak csekély részét mentik meg. A filmek és a fáradt vegyszer begyűjtése ugyanis még csak néhány fővárosi nagyüzemi laboratóriumra iiorlá- tozódik. Ha számításba vesz- szük a vidéki nagyvárosokat, az amatőr fotoluboránsok egyre nagyobb táborát, kiderül, hogy hazai „ezüstbányák” kincsét még korántsem aknázzuk ki. Érdemes volna ezért e nem mindennapi „bányászkodást” országos méretekben kiterjeszteni. Az Állami Pénzverő szívesen venné, ha vidéken is megszerveznék az értékes ezüstöt tartalmazó hulladékok összegyűjtését. Természetesen alapos gazdasági számítások, begyűjtés, a szállítási költségek pontos kalkulációja döntheti csak el, hogy miképpen lehetne a leggazdaságosabban megmenteni az „elfolyó” ezüstöt. Cseppnyi, csipetke, Csak feketében Látni, a szoknya Majd a bokáig El-leboritja, Kötve a kendő, Mint a szorítás Ott, a fején ül, LAZAR TIBOR: Semmi se látszik Fonya hajából. Arca szemérmes Földre sütéssel Várja, hogy egy-két Szót kiötöljön, Es megy urának Háta mügébe, Mert ha az ember Kinn van az utcán, Akkor az asszony Hű követője, Es csak azért szól, Hogy csak urának Nőj jön a haszna. URBAN GYULA: Eleiünk Mennek a napok, s végigdübörögnek életünkön és elsöprik a vígság apró perceit, — hogy emlékezzünk, létünk két végletből áll: egyik a mindig — újrakezdés, a másik az örök- halál. E két véglet közt fel s alá szállva készülünk minden nap egy perc boldogságra. (Biíeitízás Vízszintes zuhanás. Történetünk egy tű hegyére írva Egymásra hányt virágok, gyümölcsök, száraz ágak. S túl minden psychológiákor egy tisztára sepert padláson fényben, könnyben zengnek a pókhálók. Tudathasadás csináljak, ha csak a hideg oltja el a szomjamat? — Mélyen tisztelt vendég úr! hegyen szabad megjegyeznem, hogy nyáron a forró tea fogyasztása biztosít igazán kellemes közérzetet és ami a legfontosabb: az egészségre nézve, teljesen ártalmatlan. — Igen, de én.., — Álljon meg a menet! önnek bizonyára felesége van, gyermekei. Óvnia kell magát. Gondoljon a szeretteire! — mondja lágy duruzsoló hangon a pincér. Mit felelhetek erre? A szerető gondoskodás elérzékenyít: könnyes lesz a szemem. Felhajtom a langyos italt és arra gondolok: hála a pincérnek, ma sem vétettem a családom ellen, Jalambos Szilveszter % Pincehideg Harminc fok meleg, árnyékban. Szomjasan botorkálok a tikkasztó hőségben, mint vándor a Szaharában. Már-már elvesztettem minden reményemet, amikor enyhét adó oázisként felbukkan előttem egy kacéran csalogató tábla: JÉGHIDEG JAFFA GYÜMÖLCSLÉ, SOR Lezuhanok egy székre:----Legyen szives e gy jéghideg... — Tisztelettel. Pincehideget tudok hozni — mondja udvariasan a felszolgáló. — Tisztelettel kérem, hogy hozza. Térül-fordul, s már ott is van előttem az ital. Megfogom a poharat. Langyos. Alázatosan rebegem: — ön azt mondta, Minaret Eger értékes török kori emlékének nevét gyakran emlegetik szóban és Írásban egyaránt. Egy Egerbe látogató turista kérésére írunk a szó eredetéről és jelentéséről. Az arab, török mohamedán templomok, mecsetek mellé épült magas, karcsú torony neve valójában arab eredetű szó. Az arab minar, minara név eredetileg a világító torony jelentéstartalmat hordozta. Az oszmán törökben a minare szóalak jelentésköre leszűkült, és azt a tornyot nevezte meg, amelynek körerkélyéről szólította imára a hívőket a müezzin. Az európai nyelvekbe, így a franciába, németbe minaret, illetőleg Minarett hangalakban került ez a szó. Ezt az európai hangsort vettük át mi is, de a szó végén nem ejtjük és írjuk a hosszú t hangot. A megfelelő szakirodalomban újabban jelentkezik a mináré. szóalak is. Vannak, akik éppen ezt a hangsort tartják eredeti török szónak, s szerintük ez került a francia nyelvbe: a t pedig azért kapott szerepet a szó végén, hogy a szóvégi e ejtése el ne vesszen. A szó használati értékéről, a vele megnevezett építmény jellegéről ad hangulatos képet Gyárfás Endre Nyugtalan egriek című regényében: „A minaret ’ ágaskodott még magasabbra. Virágnak is nézhette az ember a minaretet, óriási szárnak, melyről a történelem letépte a szirmokat — a müezzin kiáltásait.” A magyar nyelvterületen, így Egerben is a minaretet mecset-toronynak is hívták. Nem véletlen, hogy a minaret környékén található utca neve a Mecset utca néven ma is élő egri helynév. Volt idő, amikor Egerben Mecset tér névvel nevezték meg a mai minaret környékét. Az 1800-as években szerepet kapott az egriek nyelv- használatában a csonka mecset nyelvi forma is, amelyben a csonka megkülönböztető jelző arra utalt, hogy az egri minaret hosszú ideig toronysisak nélkül állott. A mecset melletti kis tér az 1800-as évek végén nem véletlenül nyerte el a Csonka mecset tér megnevezést Dr. Bakos József I lideget ivott a Béla. — De bizonyára ,err^ önöknél — Nem. Kedves ram, okulhatna a léla példájából. Az rvosok kimutatták, ogy a jeges ital fo- yasztása rendkívül gészségtelen. — De nyár van és n egy könnyelmű rátér vagyok. Mitt hogy pincehideg italt 1 hoz? — Igenis, kérem. 1 Ilyen a mi pincénk. A szomszédban pék- 1 ség van és a kernen- 1 ce melege bizony át- c jön a falon. 1 — De hát frizside- ® rüh nincs? * — Van, kérem. t — Es? f — Nem működik. Sajnos, torokgyulladása van. — A frizsidernek? — Nem, a szerelőnek, akinek meg kellett volna javítania.