Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-24 / 171. szám
fi Béke és szocializmus júliusi száma Harminc esztendővel ezelőtt, 1944 júliusában nagy jelentőségű fordulat történt a lengyel nép és a lengyel állam ezeréves történetében. A hitleri megszállás alól felszabadult lengyel földön először alakult munkás-paraszt kormány. Ennek az évfordulónak a jelentőségét méltatja cikkében Piotr Jaroszewicz. a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A nemzetközi feszültség csökkenése kedvezően hat a nemzetközi szakszervezeti mozgalomra is, amelynek új 'eienságeit ismerteti Pierre Gensous, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. A második világháború után az egységes szakszervezeti mozgalomban szakadás történt, amely súlyos károkat okozott a dolgozók érdekvédelmének. A hidegháborús időszak után megkezdődött a különböző szakszervezeti közpon- _ tok közeledése egymáshoz,' amely az utóbbi időben vált különösképpen érezhetővé. Május 6-tól 8-ig Prágában, a Béke és Szocializmus szervezésében tudományos elméleti konferenciát tartottak, amelynek témája „Az ifjúság társadalmi aktivitása és a kommunisták”. A konferencián 41 kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A folyóirat júliusi száma Zarodov főszerkesztő vi- ninditó előadását közli, a ..-"vetkező számában folytat________________________I____ j a az eszmecsere anyagának publikálását. A Béke és Szocializmus szerkesztősége két levelet kapott Chiléből. A levelek, amelyek az illegalitás nehéz körülményei között íródtak, nagy utat tettek meg, amíg eljutottak Prágába. A júliusi számban az első levelet olvashatjuk, amelyet René Castillo, a Chilei Kommunista Párt vezetőségének tagja írt „A forradalom tanulságai és perspektívái” címmel. Willy Brandt lemondásának hátterével foglalkozik „A személyek változnak, a politikai irányvonal változatlan” című cikkében Eberhard Weber, a Német Kommunista Párt Vezetőségének sajtóreferense. Jugoszlávia és a KGST erősödő együttműködését elemzi Milan Alekszics, a belgrádi Külkereskedelmi Intézet igazgatója. A konkrét eredmények azt mutatják, hogy már most is jelentős eredmények vannak a különböző területeken, a következő időszakban pedig további sikerek várhatók mindkét fél javára. A Béke és Szocializrpus kegyelettel emlékezik Komócsin Zoltán elvtársra, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjára, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyiségére. (KS.) A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algvö, Százhalombatta) külszolgálatos munkakörbe: lakatos. villanyszerelő, esztergályos, asztalos, kőműves. kovács, lemezlakatos, iv-lánghegesztő, csőszerelő, marós szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket. őröket és férfi segédmunkásokat Vidéken minden szombat szabad. Jó kereseti lehetőség. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban havi 75,— Ft térítésért. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visz- szavonjuk. Segédmunkásoknak hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalati munkaügyi osztályon: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79—8S., vagy a vidéki munkahelyek • vezetőinél. I rdei gyümölcsök, «yo-jv növények, gombák... Az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat begyűjtőhelyei elsősorban a málnát, a kökényt, a szedret, a somot, és a csipkebogyót vásárolják fel. Ezek a gyümölcsök a szörpüzemekbe, Miskolcra és Nagymarosra, valamint ■ a Pepsi Cola üzemekbe. Sárvárra és BadaclbtijTomajra kerülnek. A szörpök nemcsak a hazai, hanem a külföldi igényeket is kielégítik. Ezeket a termékeket főként szocialista országok vásárolják. Ugyancsak ez a vállalat foglalkozik gyógynövények és gombák felvásárlásával is. A gyógynövények közül egyik legjelentősebb a mákgubó. amely Tiszavasváriban kerül feldolgozásra. A kakukkfüvet, a gyermekláncfűvel, és a hársvirágot Hevesen és Nagymaroson dolgozzák fel gyógyszerekké. A vállalat profiljához tartozik a gomba Is. Gyűjtéséhez nem kedvezett az eddigi szeszélyes időjárás, ezért nem tudták felvásárolni a tervezett mennyiséget. Olvassa a Népújságot! AUAS A Lenfonó és Sző vőipari Vállalat központja felvesz: bizalmas munkakörbe gyakorlott gyors- és gépírónőt, egyéb gepírónőket, kezdőket is. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat központ ..Személyzeti és Oktatási Osztályán". Cím: 20U. Budakalász. Szentendrei u. 1—3. sz. Apróhirdetések Park szálló azonnali belépésre keres konyhamészáros szakmunkást és konyhát munkára női munkaerőket. Jelentkezés Park Szálló MunkaUgy. Baromfifeldolgozáshoz NŐI MUNKAERŐKET állandó egymás zakó? munkabeosztásban korszerű, modern, gépesített üzemünkbe FELVESZÜNK Vállalaton belül szakmunkásképző tanfolyam Indul melynek elvégzése esetén magasabb órabért fizetünk. Vidéki munkavállalóknak IBUSZ szállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalat munkaügyi osztályán B.-pest, XXII. Nagytétényi út 74. Azonnali belépéssel gyakorlott KÖNYVELŐT KERES a Park Szálló. Jelentkezés: főkönyvelőnél. Azonnali belépéssel FELVESZÜNK: az újonnan, beinduló gáztüzelésű kazánhoz kazánfűtőt és segédfűtőt, villanyszerelőt, lakatost, valamint betanított és segédmunkára 18 éven (elüli férfiakat. Jelentkezés: Könnyűbeton és Sztgetelőanyaglpari Vállalat Fedéllemszgyér 1291 Budapest, XX Dózsa Qy. út 63. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulást Idő 1 hónap. Kereset: 1950—3600 Ft betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétet esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PPV. Lőrinci' Qyár 1163 Budapest. XViri., Gyömrői út «5—91. Kérésére részletes tátékozta- tót küldünk. Műszaki és gazdasági ismeretekkel rendelkező mérnökközgazdászt alkalmazunk műszaki fejlesztési csoportvezető, valamint üzemfenntartási munkakörbe. uevtíleJeet „Közös megegyezés'’ jellgere az egri hirdetőbe. IVGATI AN Á Heve* megyei Vízmű Vállalat értesíti a lakosságot, hogy az új Tisztasági Fürdő 1974. július 26-tól tart nyitva. I Nyitva tartási Idő azonos a régi Tisztasági Fürdő nyitva tartásával, Egyben értesíti a lakosságot, hogy 1974. július 23-tól a régi Tisztasági Fürdő zárva tart. Füzesabonyi telepünkre ruhaipart technikusi képzettséggel konfekcióban gyakorlott szalagvezetőket feli eszünk. Jelentkezés személyesen vagy levél bon. konfekció Szövetkezet Budapest.. XUI., Lehel u. 14. Azonnali belépéssel AI (K ALMAZUNK 1 rs - munkagépve*et'»t, asztalos, bádogos, ács és fűtésszerelő szakmunkásokat, férfi segédmunkásukat és takarítónőket. túlpart Szövetkezet Eger, Csákány u. M. Vámoegyörkon 12 ezer forintért eladó 1.170 négyszögöl telek és kert. Érdeklődni: Varga Istvánná, 1814. Budapest, Völgy ss. S sxobáa társaahác tiadó fizetési kedvezménnyel Eger, Dobó u. 29. fszt, S. JÁRMŰ Simson t>lur cin- dó. Érdeklődni: szabó József. Fger, Lenin út íl’e. Most vizsgázott 1E Trabant eladó. VK- mosgyörk, Kossuth J6. Kovács. UC-s Fiat 187-es «ladó. ..Kőazpénz 158887” telisére az egri hirdetőbe. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. Főépítésvezetősége a bélapátfalvi új cementgyár építkezéshez keres . felvételre kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat és kubikos segédmunkásokat, valamint kitűzöl végzettséggel rendelkező dolgozókat. Berentei munkahelyre vasbetonszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat keres felvételre. Államilag kiemelt - egyedi nagyberuházás keretén belül a 8 % NGP pótlékot is fizetjük. Az említett munkahelyeinkre műszaki dolgozókat is keresünk, Bélapátfalvára építőipari technikust és kalkulátort, Berentére építés- előkészítőt. Jelentkezés a műszakiak részéről Berentén a 18. sz. Főépitésvezetőségen Bihari Béla főép. vez. helyettesnél, a fizikai dolgozókat a hirdetésben közölt munkahelyeinken vesszük feL Kéthetes program a tejnap után Véget ért az a kéthetes tejértékesítési propaganda, amelyik május 28-an a nemzetközi tejnappal kezdődött. Ismeretes, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Tejipari Tröszt és a Belkereskedelmi Minisztérium együttesen adta ki a kampány irányelveit. A cél az volt, hogy minél több vásárlóval megkedveltessék a tejet és a tejtermékeket. A nálunk honos táplálkozási szokások jócskán elavultak már, hiszen napjainkban már szinte a nehézaéoek ke-' Vállalat a borsodi és a heves megyei kereskedelmi vállalatokkal, fogyasztási szövetkezetekkel közösen sok bemutatót rendezett, ahol a vendégek, a kiállítások megtekintő! kóstolót is kaptak. Kazincbarcikán, Leninvá- rosban és Szerencsen tejsát- rakát állítottak fel, ahol a helyszínen lehetett vásárolni is a kiállított tejtermékekből. ínyencségekből. • Szívesen vettek részt a boltok a kirakatversenyben is. és az értékelésnél a zsűri m^sá"árútóttá: sok értéA finom tehéntúró, a túróscsusza után pedig a hideg világos sört ajánlja a gasztronómus. Ki kell próbálni '— valószínű igaza van! zelése számit igazi fizikai munkának. No és még néhány helyen fellelhető a valóban nehéz anyagmozgatás. Az azonban biztos, hogy sokkal kalórladúsabb a táplálkozásunk, mint amire szükségünk volna. Ezért cipelünk sok fölösleges kilót, innen a súlygyarapodás, az elhízás. 1 A korszerűbb táplálkozási kultúra kialakításának alapja a tej és a tejtermékek fokozottabb mértékű fogyasztása is lehetne. Ezt a gondolatot szolgálta a most végétért propagandakampány is. A tej a legkomplettebb étel, bármilyen huzamos ideig szerepel is az étlapunkon, nem okoz ártalmakat. De ezen túlmenően, ki tagadná, sokan vannak már, akik kimondottan szeretik a sajtokat, az ízesített, finom krémtúrókat stb. Mindezekből az elmúlt két . hét alatt többször is Ízelítőt kaphattak a vásárlók a boltokban, a vendéglátóhelyeken, tejcsárdákban. A Borsod megyei Tejipari kés ötlet valósult meg a te- | jes kirakatok készítése során. A tejipari, vállalat turmixké- | szító gépeket is vásárolt, s fj ezeket a tejcsárdák számúra j átadta. A várt siker nem maradt el. A gépek természetesen nem állnak le a ^ kampány végeztével • és így . azok akik szeretik a turmix Italokat, ezután is - válogat- , hatnak a különféle ízűek kö- y zül. Volt a bemutatók ide- • jén málna, eper, citrom és ' jaffa ízű turmix is. A tejipari vállalatnál megállapították, hogy a tejnappal kezdődött program jó eredményeket hozott. Megnőtt az értékesítés tejből és a tejtermékekből is. A Tejipari Tröszt javaslatára meghosszabbítottak egv héttel a kedvezményes tavaszi sajt vásárt is, amelyik ere- «*• detileg május 26-lg tartott ' volna. A tejipari vállalatnál arra számítanak, hogy a vásárlók által megkedvelt termékekből a kéthetes kampány után is sok fogy majd. Hevesi ÁFÉSZ Tenk, szabadkasszás vegyesboltjához szakképzett Házaspár előnyben. Bér megegyezés szerint.