Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-23 / 170. szám
Tanul ás, kevesebb gonddal Mire költünk egymilliót? . 1971-ben kormányhatározat született arról, hogy a fizikai dolgozók tehetséges és szorgalmas gyermekeinek középiskolai továbbtanulását ösztöndíjjal kelt segíteni. Ennek nyomán létrehozták — az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács támogatásával — a megyei alapokat. Természetesen zsebbe nyúltak a tanácsok, s mecénásként jelentkezett néhány vállalat, kisipari és termelő- szövetkezet. A hír egyértelműen kedvező visszhangot keltett mind a szülők, mind a pedagógusok körében, hiszen a gimnazisták és a szakközépiskolások anyagilag sokkal hátrányosabb helyzetben voltak, mint a szakmunkástanulók, akik az első évtől kezdve rendszeresen kaptak ösztöndíjat, s ebből — legalábbis részben — fedezhették apróbb egyéni kiadásaikat, s az iskoláztatással járó — néha nem is jelentéktelen — költségek egy részét. Ösztönző is volt ez a rendszeres pénzbeli juttatás, hiszen fokozott szorgalomra, nagyobb teljesítményekre sarkallt. Az új rendelkezéstől — többek közt — ezt remélték a középiskolai tanárok is. Pályázat — teltételekkel Az anyagi segítséget azok a középiskolások, illetve az ide jelentkező nyolcadikosok kérhették, akiknek legalább egyik szülője fizikai dolgozó, s a család egy tagjára eső havi jövedelem nem haladta meg a 900 forintot. A diákok csak akkor részesülhettek ebben a kedvezményben, ha szorgalmukat, igyekezetüket jó tanulmányi eredményükkel bizonyították, s túllátva egyéni érdekeiken szívesen dolgoztak a közösségért is. A pályázatok először az iskolák igazgatóihoz kerültek, ők továbbították a megyei diákszociális bizottsághoz, ahol minden igényt gondosan mérlegeltek, s így döntötték el, hogy kinek jár az évi 2000-től 4000 forintig terjedő ösztöndíj, amelyet a szülők vettek át. A több térnék képességeik javát nyújtani. Nem túlzás azt mondani, hogy egészséges versengést szült a középiskolás ifjúság körében. Aki elérte a minimumot, az a többért szállt síkra, aki gyengébb eredménye miatt nem kapta meg a segítséget, az igyekezett lelkiismeretesebben tanulni. Első a szorgalom A gyakorlat a hibákat is jelezte. Viszonylag alacsonyra szabták az egy főre eső családi jövedelem határát. Kizáró ok volt az is. ba valaki nem érte el a négyes átlageredményt. Ez azokat keserítette el, akik — bármennyire is igyekeztek — nem' tudták elérni ezt a szintet, mert képességeikből nem futotta ennyire. Ügy érezték, hogy hiába a törekvés, a bizonyítási vágy, mert túl magas a mérce, s nem rajtuk múlik a megtorpanás. Ebben az évben már ők sem csalódtak, hiszen a megyei diákszociális bizottság — figyelembe véve az Állami Ifjúsági Bizottság újabb, mindent mérlegelő irányelveit — az ő gondjaikon is segített. Mi a változások lényege? A legfontosabb — és erre vártak sokan — az, hogy nem. fetisizálják a tanulmányi eredményt. Minden olyan diák részesült ösztöndíjban, aki az elmúlt tanévben bizonyította, hogy szorgalma töretlen, hogy szívesen áldoz szabad idejéből a közösség javára is. Az sem lényegtelen, hogy a jövedelem- határt 900 forintról 1300-ra emelték. Korábban az Iskolák adminisztratív feladatokat végeztek : számbavették a pályázatokat, s gondoskodtak arrólj hogy ezek időben eljussanak a megyei diákszociális bizottsághoz, ahol a döntések születtek. • Nem volt ez jó módszer, hiszen a gyerekek anyagi helyzetét, szorgalmát, közösségi hangoltságát legjobban azok a pedagógusok ismerik, akik nap, mint nap találkoznak velük. Az idén már ők határoztak, s ezzel minimálisra csökkent a tévedés lehetősége. Megyei szinten csak a nyolcadik osztályosok igényeiről döntöttek. Több mecénás, több pénz Biztató hír az is, hogy az elmúlt évi 700 ezer forinttal szemben a közelmúltban majd egymillió forint sorsáról döntöttek. Százezret a megyei tanács biztosított, s gyarapodott a mecénás vállalatok, szövetkezetek száma is, azoké, akik megértették, hogy a mai áldozat később többszörösen megtérül a felnövekvő nemzedék szaktudásában, számukra is kamatozó képzettségében. A Mátravidéki Fémművek nyolc, a poroszlói November 7. Termelőszövetkezet húsz, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat tíz, az egri Finomszerelvénygyár tizenkét, a Heves megyei Szolgáltató Vállalat tíz, a bélapátfalvi Cement- és Mészművek kilencezer forintot ajánlott fel a megyei ösztöndíjalap növelésére, elősegítve azt, hogy az idén több fiatal részesüljön a tanulását megkönnyítő, a család anyagi gondjait enyhítő segítségben. Ügy hisszük ezzel nem zárult a kör, s idővel még több önzetlen pártfogó jelentkezik. Kell is, hiszen ez még csak a kezdet. Megyénkben nemcsak négyszáz diák — eny- nyien kaptak most ösztöndíjat -— vár hasonló segítség- re. Jelenleg a biztató rajtnál tartunk, mégis megnyugtató, hogy már a második ösztöndíjas év gondtalanabb tanulóéveket jelent több száz fiatal számára... Pécsi István A nem „Pál utcai fiúk” Ezek a fiúk nem a Pál utcaiak. Bár ezek között is volt áldozat, nem is egy, de ők nem hősként, nem a „Gitt”- ért pusztultak el, hanem önmaguk tragikus tévedéséért, értelmetlenül és idegen közegben. A „capuai fiúk” között nem akadt Nemecsek, csak megtért bárány, akit, a bibliai fogalmaknál maradva, a pásztor visszafogadott ugyan, de meg is büntetett. Lévén, hogy nálunk nem a Biblia világa adja a törvényt: a megtért bárány dehogyis a legkedvesebb. Hetvenperces műsort sugárzott a televízió a disszi- dens magyarok egy olaszországi táborának ott élő, vagy onnan szétszóródott, és részben hazatért tagjairól. Ennyi idő, ennyi perc, ennyi másodperc egy dokumentumfilm számára első hallásra túlságosan is soknak tűnhet: nem volt az. A film készítői elkötelezett tárgyilagossággal szólaltatták meg azokat, akik az elmúlt évek során hagyták el hazájukat, szinte tudományos gondossággal vizsgálva közben: mi vitte és mi viszi határon túlra ezeket a fiatalokat? Kétségtelen, hogy világunk megosztottsága politikai, de gazdasági okok miatt is ösztönzője lehet egy effajta, hol kevesebbeket, hol többeket érintő népvándorlásnak. Amerikai tengerészek „léptek le” politikai megfontolásból, a vietnami háború ellen tiltakozva, önmaguk életét féltve és védve az Egyesült Államok hadihajóiról és a „dezertálás” politikai formája mindennapos világunkban. Olaszországból és Spanyol- országból, Portugáliából ’ és számos észak-afrikai országból a vendégmunkások százezrei és milliói indultak el Európa fejlett tőkés országaiba, — legálisan, sőt, államuk határozott ösztönzésére. Ám a szocialista Magyar- ország utolsó évtizede politikailag és gazdaságilag oly dinamikus folytatását jelentette egy megkezdett és azóta is töretlenül gyakorolt közszellem kialakításának, hogy könnyen lehetne sommásan elintézni az egész „disszídensügyet”: mindig voltak és mindig lesznek olyanok, akiktől voltaképpen nem is baj, ha megszabadulunk. A film készítői szerencsére nem ezt tették, nem a capuai fiúkról csináltak csak dokumentumfilmet, hanem ezeknek a fiataloknak sorsa vizsgálata tükrében nézették meg mindennapi szülői, politikusi önmagunkat is. A capuai fiúk ugyanis nem az ötvenesek korosztályából regru- tálódtak: kivétel nélkül mindegyik a már felszabadult Magyarországon született. Felelősségük önmagukért vitán felüli, de felelősségünk önvizsgálata sem maradhat el. Jó volt tudni, hogy a haza hívó szava még a büntetéstől sem visszariadva,'mint hozott haza a nagy kalandba belefáradt disszidenst, torkot szorongató volt hallgatni és sírjukat is látni az értelmetlenség áldozatainak és valami furcsa, lelkűnkből fakadó naivitással inkább már sikert kívánni a munka sze- retetét nálunk megtanult fiatal házaspárnak Svédországban. Ügy tűnik, nem teszünk még mindig eleget, hogy megmutassuk, mi az igazság, mi van Nyugat sokszor talán — de már nem is mindig! — gazdagabb kirakatai mögött. Szégyelljük(?) a propagandát a nyugati világ szelleme és e szellem világa ellen, pedig igazurik van: a capuai fiúk is elmondták és elmondják: Talán azt szégyelljük, hogy azt mondhatják nekünk: ez propaganda? Hát persze, hogy az! Az igazság propagandája. A szülői és a társadalmi nevelés ellentmondásai, propagandamunkánk hiányosságai és a nyugati propaganda sikerei, ezek vitték a fiúkat határon túlra, Capuába, és még tovább is. A legtöbbjük talán itthon tartható lett volna. Néhányuk persze nem. Szentgyörgyi Albert túl a nyolcvanon meghatottan tudott és csodálatosan szépen tudott beszélni magyarul. Az utolsó capuai fiú, akinek minden vágya egy huszon- egynéhány dolláros USA- csizma, magyarul is el akar felejteni. Ügy tűnik, ő a selejt selejtje. De lehet, hogy álmában, évek múlva, magyarul fog sírni. Ügy legyen. Gre a Gor^o- sorozat Krisztina királynőként megérkezett az 1933-ban készült amerikai filmen Greta Garbo. Finom, nőies varázsával, a ma generációja számára érthetően sajátosnak^ és vonzóan idegennek tűnő atmoszférájával maga _ körüL Nemcsak a film, a művészet, a sport, sőt, még a politika „szakírói” is szívesen dobá- lódznak a felső, sőt a legfelsőbb fokú jelzőkkel. Greta Garbóról is sokat és sokan elmondták, hogy minden idők legnagyobb színésznő egyénisége ... És gyakorlatilag immáron egy egész, ha nem két generáció csak a jelzőket hallotta, de a „jelzett’ művészt látni, alkotó ereje teljében látni, módja eddig nem volt. A sorozat nemcsak film- történeti érdekesség —, persze az is. A filmet nézve és a kitűnő színésznő modem és mainak ható játékát látva — Almási Éva szinkronhangja ebben igen nagy segítséget nyújtott — azon is eltűnődhetett a néző, hogy ím, több mint négy évtizede már mi mindent és mi mindent jobban tudtak a film korabeli alkotói. Nemcsak a kitűnő fényképezésre, az ellenfényekre, a totálképekre, a remekül mozgatott tömegjelenetekre gondolok: meséje volt a filmnek. Lehet, hogy elcukrozott meséje, de elmondható» végigfigyelhető és végig érthető meséje. És úgy tűnik, hogy filmművészetünk, tisztelet azért a nem kevés kivételnek, a művészet örve alatt és ürügyén elfelejt mesét mondani. Gyurkó Géza mészetesen annak, jutott, aki leginkább megérdemelte. Az elmúlt év tapasztalatai — ekkor 700 ezer forintot osztottak ki — azt igazolták, hogy az életképes elképzelés meghozta gyümölcsét. Nemcsak általános elismerést keltett, hanem arra serkentette a diákokat, igyekezze20.00: Nagy csaták A dokumentáció hitelével és erejével ható francia filmsorozat 6. része az olaszországi csatákba vezeti el a televízió nézőit. A dokumentumfilm azt mutatja be. hogyan és miért volt törvény- szerű a nagy fasiszta állarn összeomlása, amelynek célja egy második római birodalom, eredménye: az olasz hadsereg maradványai megadják magukat a Bon-foknál. A francia dokumentum- film-sorozat 6. része minden bizonnyal nagy érdeklődést vált majd ki a nézők milliói körében. (j .xmusaa 1971. július £1« kedd XI. A földbirtokosok birtokuk és jövedelmük növelését csak a jobbágyok földjeinek csorbításával, robotterhük növelésével érték el. Az 1848/49. évi szabadságharc eredményeként azonban a jobbágyokat .felszabadították, amelynek hasznát csupán a telkes jobbágyok látták, akiknek tulajdonukba ment át az a földterület, amelyet úrbéres alapon már eddig is műveltek. A zsellérek azonban — akik a parasztság háromszorosát tették ki — a munkaerejük szabad eladásán kívül semmit nem kaptak a forradalomtól. Jellemző volt a jobbágyfelszabadítási föld- rendezésre, hogy például Heves község birtokának is csak egy részére terjedt ki. A község és az egyház részére „kivételes közös birtok” címen 2966 holdat hagytak meg. A 97 telkes gazda, egyenként 10—10 hold szántót, három-három hold rétet és 0.06 hold legelőt kapott, így a telkes gazdák és házas zsellérek részére kiosztott föld csak 3363 holdra terjedt ki, míg a község határában levő 11 075 hold érintetlen maradt. Mi sem bizonyítja fényesebben Hevesen is a mezőgazdasági „porosz” út kibontakozását, a nagybirtokrendszer megmaradását, mint ez a tény. ami beláthatatlan következményekkel járt. A nagybirtokrendszer még a századfordulón is uralkodott, s ugyanakkor a kisparaszti gazdaságok egymás után mentek tönkre. A mezőgazdasági cselédek és munkások száma állandóan emelkedett; míg 1859-ben 6— 700 ra tehető a zsellérek zárna Hevesen, addig at 1900-as évek elejére már 1932-c« emelkedett a mezőGruz János: Sorsunk a dél-hevesi tájon „A szociaiizmus hullámverései a Mátra aljáig elhatolnak''... gazdasági munkások és cselédek száma, vagyis a négy évtized alatt megháromszorozódott. Helyzetük, egyre nyomorúságosabb lett, amit a különböző járványok csak tovább növeltek. A kolerajárvány pl. többször is végig söpört megyénk déli részén. Első alkalommal 1831-ben tört; ki a kolerajárvány, amikor a máramarosi tulajosok hurcolták be a Tiszán. Hevesen történt az első megbetegedés és rövidesen 458 beteg köz'jl 139-en haltak meg. Innen elterjedt az egész országra es nyolc hónap alatt 287 000 emberáldozatot követelt. 1866- ban a kolerajárvány ismét felkereste Hevest, (amikor olyan tömegesen szedte áldozatait, hogy a lakosság lá- zongani kezdett a hatósági intézkedések miatt. A temető megtelt halottakkal. Heves község lakossága körében a „természetes” halálozás is igen magas volt a XX. század fordulóján, ami a lakosság mostoha anyagi, szociális ellátottságát és tudati elmaradottságát tükrözi. Különösen a tüdővész szedte áldozatait. Rendkívül nyomorúságos volt a helyzete a földnélküli zselléreknek, akiknek nagy- része csak idénymunkát kapott. A naps'ámbér — annak ellenére, hogy 1901 -- 1904. közölt a szőlőtf '=> jí’ > fellendült — igen alacsony von: a legnagyobo szorgalmi időben 1.60 K. a férfiaknak a nőknek viszont 80 krajcár. De a munkások nem is minden esetben kaptak munkát, így kénytelenek voltak más vidékre vándorolni, munkalehétöséget keresni. Elképesztő volt a lakásviszonyuk is. Általában a küzdő, szenvedő, a mindennapi kenyérért verejtékező nép kénytelen megelégedni kőalap nélküli, vertíalú, s földre rakva épített piciny ablaké lakással, amelyben több család is össze volt zsúfolva. Ha jobban szaporodott a család és tehetsége is meg volt hozzá, akkor ragasztott a régihez még egy helyiséget. Nehezítette az építkezést, hogy a környéken nem volt építéshez szükséges anyag. A vályogot maga vetette a szegényember, s a „házat” is maga építette fel. Ezek a viszonyok igen elkeserítették a hevesi mezőgazdasági munkásokat. Az egri, gyöngyösi munkások nyomán Hevesen is szervezkedni kezdtek. Nem maradt nyomtalanul Hevesen és környékén sem a 90-es évek földmunkások és szegényparasztok országos mozgalmai. A magárahagyott parasztság 1897-ben Várkonyi István vezetésével létrehozta a Független Szocialista Pártot. Várkonyi földosztó programja ‘mozgósította a parasztságot. Ennek eredményeként nagy aratósztrájkok robbantak ki az ország különböző területein, Heves megyében a tiszafüredi és a hevesi járásban volt a legélénkebb a mozgalom. Az Egri Újság 1898. február 27-i számában így ír a mozgalom jelentkezéséről: „A szocializmus néven világgá kürtőit alföldi munkásmozgalmak hullámverései egészen a Mátra aljáig hatolnak. Heves megye józan földműves népe nem ült fel egészen a lelkiismeretlen izgatóknak, s tartózkodva minden nagyobb zendüléstől, hellyel-közzel megelégedtek néhány nép- gyűléssel.” Bár a cikkíró és a megyei elöljáróság bízott a „józan földműves népben”, mégis azonnal „antiszociális” bizottságot hoztak létre a szocializmus kivizsgálása és meggátlása céljából. Ennek ellenére Kömlőn mór 1898. januárjában 500 szocialista földmunkás volt. Hevesen március 29-én a vásártéren népgyűlést tartottak a mező- gazdasági munkások, ahol az állandó eső ellenére több mint 200-an jelentek meg. A munkások munkabér javítást, az aratási szerződések felülvizsgálását követelték, de főleg azt, hogy az arató munkásokat más mezei munkák teljesítésére szerződésileg ne kötelezzék. ' Ezeket a követeléseket írásba foglalták és áladták a főszolgabírónak. Itt határozták el azt is, hogy munkás- egyletet hoznak létre Hevesen. A mezei munkák beálltával a mozgalom csak tovább fokozódott, nemcsak Hevesen, hanem a környező községekben is. így 1898. április 18-án a tamabodi agrárszocialisták gyűlést tartottak Somodi Mihály alelnök lakásán és úgy döntöttek, hogy magasabb bért követelnek a munkaadóktól. Az egész megmozdulás szer-vezöi és vezetői Kassa Antal és Német Alajos földmunkások voltak. Az összegyűlt emberek elhatározták, hogy csatlakozásra szólítják fel 8 Hoffmann Richardné puszta- alatkai birtokán dolgozó, mintegy 50 mezőgazdasági munkást is. A munkások csatlakoztak is a sztrájkotokhoz, a tulajdonos azonban ennek hatására tulajdon elleni erőszak címén tett feljelentést a sztrájkolok ellen. A mozgalom vezetőivel szemben a „rabszolgatörvényt” alkalmazták. A bíróság a mozgalom vezetői közül Pető Ferenc és Fónagy István földmunkásokat három hónapi. Fehér Ferenc, Gyarmati Ignác, Kalicz Alajos és iíj Kassa József földmunkásokat pedig kéthónapi börtönre ítélte. Hiábavaló voll azonban minden bírósági ítélet, a mozgalom nem szűnl meg, sőt erősödött. Kömlőn t szatmári püspökség aratóit 50 munkást a csendőrökké kellett munkába hajtani mert a szénakaszálást megtagadták. Tarnamérán Scós berger 81 aratóját szintér csendőrökkel kellett munka ba állítani. Erdőtelken 601 munkás titokban összegyűlt s megesküdtek egymásnak hogy csak a maguk álfa megszabott napszámért dől goznak, aratást pedig csal úgy vállalnak, hogy az aratá son kívül semmilyen meze munkát nem teljesítenek ; munkaadónak. Waífftakfuk.)
