Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-11 / 134. szám
Tudósítóink Jelentik Tervszerű munka követi a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny felajánlásait A SZOT, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KíSZ-kb-nak országos, valamint a Mátraalji Szénbányák dolgozóinak megyei felhívása nyomán pártunk XI. kongresszusa és hazánk félszabadulásának 30. évforduse, támogatása érdekében. A felajánlásokat külön-külön mérlegelték, s csak azokat fogadták el, amelyek teljesítésével tovább javul a termékek minősége, csökken a selejt, nő a termelékenység, Vasutasok a versenyben A Hatvani Vontatás.! Főnökség 24 brigádjának köszönhető elsősorban, Hogy érezhetően javult a vonatok A 61 szocialista brigád jól szervezett munkájának is konkrét eredményei vannak már a Gagarin Hőerőműben. Biztonságosabbá vált a berendezések üzemeltetése, az elmúlt évihez viszonyítva csökkent az üzemzavarok száma, ugyancsak kisebb a tervezettnél a hőfelhasználás, nőtt viszont a megtakarított lignit mennyisége. (MTI-foto: Erezi K. Gyula) lója tiszteletére rendkívül értékes és széles körű mun ka- versenymozgalom bontakozott ki — lapunkban heteken át részletesen beszámoltunk e felajánlásokról — Heves megye üzemeiben, ipari, mező- gazdasági szövetkezeteiben, intézményeiben egyaránt. Lapunk tudósítóitól ez alkalommal arról kaptunk rövid helyzetjelentést, hogy mit tettek az üzemekben a felajánlások teljesítéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében, s milyen eredmények születtek eddig a versenyben. Egri Dohánygyár A brigádokhoz, üzemekhez hasonlóan a gazdasági, politikai vezetés is külön programot dolgozott ki a versenyző brigádok munkájának segítéa hatékonyság a gyárban. Az eredmények igen biztatóak: a megígért új filteres cigaretta — a hosszú Fecske — sikeresen mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Vásáron és ugyancsak elnyerte a fogyasztók tetszését is. Az év első öt hónapja alatt közel kétmillió forinttal csökkentették a termelés költségeit, 477 ezer forinttal növelték a készárutermelést, a múlt évihez viszonyítva 105,1 százalékra . nőtt az egy főre jutó termelés a gyárban. A Petőfi és a Teleky Blanka szocialista brigád kapcsolatot épített ki .a miskolci Nemzeti Színház művészeivel, akiket már vendégül is láttak a gyárban. Iványi Illés menetrend szerinti közlekedtetése a főnökség területén. Időarányosan túlteljesítették a brigádok a költségek csökkentésére, valamint az ener- giatakarékosságrá tett felajánlásaikat is. A megígért 4500 társadalmi munkaórának több mint egynegyedét Is ledolgozták már a MÁV óvodájának, bölcsődéjének fejlesztésén. Megnőtt az újítási kedvük is a dolgozóknak: jelenleg nem kevesebb, mint húsz komoly újításon dolgoznak. Ugyancsak a brigádok érdeme elsősorban, hogy az úgynevezett „egyenletes vezénylésekkel” igen jelentősen csökkentették a túlórák számát is. A kál-kápolnai vasutasok a fajlagos önköltség csökkentésében, a vá- mosgyörkiek pedig a teherszállítás területén értek el figyelemre méltó gazdasági eredményeket. Szűcs Ferenc Hatvani jelentésünk: Győzelem a tejvilágnapon r — Aílagolc, családok, élelszínvonai — Szaki! Bevágta már a pörköltet? — Be. — Akkor jöjjön. Meghívom egy krigli tejre. — Mire? — Mondom: tejre. — Meg van kend húzat- va! Pörköltre tej? — Ha nem tetszik, válogathat sajtban. Űri helyen úgyis azzal fejezik be a kaját. Felállnak a gyári étkező asztalától, s elindulnak az ajtó irányába. A falnál fehér abrosszal leterített pult, te- méntelen tálcával, s ugyanannyiféle sajttal. Lehet kóstolni, csemegézni. Tejvilágnap van! ★ Aki a pultnál eligazítja a tolongókat: Göre József né. Máskor a cukor- és konzervgyár előtti élelmiszerárudában található, csak most, erre a különleges alkalomra hurcolkodott az üzembe. — S érdemes volt? — Nem győzöm pótolni az elfogyasztott szeletkéket. És igen bő a választék. Göcsejitől trappistáig, ementálitól fűszeres borsodiig legalább harmincféle cikket hoztam. — Mi a legkeresettebb? — A kefir. Csak egy a baj. leállt a szállítás. Ma itt járt Barabás Gyulámé, az Észak-magyarországi Tejipari Vailulat üzemének kereskedelmi utazója, ő azzal biztat, rövidesen ismét kapok! ★ Szóba elegyedünk az egyik vendéggel, Nagy Sándorné- val, aki a répamagraktárból tért be az étkezőbe. — Végigkóstoltam mindet, de maradok a réginél! — s eltüntet a szájában egy szelet trappistát. — Szereti a család a sajtot? — A két gyérek a Mesét, a Mackót, én ezt a fajtát, az uram meg issza a tejet. Két- három liter elmegy egy nap. Csak kar, hogy vége az árleszállításnak . . . Poór István a cukorgyár gépműhelyében dolgozik, ű sem állja meg, hogy sajtkóstoló nélkül fejezze be ma az ebédet. — És otthon? Mondjuk vasárnap? Kinizsi, muskotály? — Szeszes ital soha. — Család? — Asséony, két gyerek. Azok is rajonganak a tejtermékekért ! ★ Mintha csak fizetnének érte, úgy reklámozzák a tejvilágnapot. A Dózsa téri ABC-áruház vezetője. Marsó Zoltán azonban megkontráz bennünket. — Nem alkalmi, kampány jellegű az érdeklődet. Mi. például év eleje óta tapasztaljuk, hogy hónapról hónapra több tejet fogyaszt a környék. Tavaly, májusban ötezer literrel kevesebb volt a forgalmunk, mint boost. — És mivel magyarázza? — Nyilván egészségesebben akarnak táplálkozni a vevők. De ha azt mondom, hogy az üzletnek mindig a reklám az egyik fontos alapja, akkor is az igazság közelében járok. Még egy próba! Üj-Hat- van, ÁFÉ'SZ-áruház. Már vége a kóstolónak, Majer Károly tehát összegezni is tud. — Helyzetünk szerencsés. Iskolák, kollégiumok a közelben. Vagyis a fiatalság, amelyet tejre akarunk ka- patnl. Hát kérem, mit mondjak, óriási siker. Két óra alatt minden termékünk elfogyott. Ügy hiszem, ha a tejipar többet áldoz, ötszörös a forgalom. ★ Ismét a gyári étkező. Mészáros Károlynéval, a Heves megyei Kiskereskedelmi Vállalat munkatársával beszélgetünk. Szóvá tesszük, hogy a fogyasztók kifogásolták az árcsökkentés megszűntét. — A kéthónapos akció, valamint a tejvilágnap rengeteg pénzünkbe került. De vállaltuk a cél érdekében. S €B£S>. éfdffflgfr Az Növekszik (Magyarországon az életszínvonal? Igen. Mindenkié és folyamatosan? Nem. A két kérdés s a tömör felelet az, ami magyarázatot kíván. Mert sok félreértést okoz, s félremagyarázásoktól sem mentes. Az életszínvonal mértéke nem a fizetés nagyságával egyenlő. Beletartozik 'abba a sokféle társadalmi juttatás is. Tavaly például ezek közül a pénzbeliek jóval gyorsabban gyarapodtak a béreknél: 19 százalékkal haladták meg az 1972. évit. Nincs varázspálca Csodaszer sincsen. Azaz egyetlen ország sem jcépes — legyen bármilyen fejlett gazdaságilag — minden család számára megteremteni az életszínvonal-növekedés folyamatos és egyforma feltételeit. Az évről évre szétosztható béremelések összege — ahogy a társadalmi juttatások fedezete szintén — meghatározott, nem a szándéktól, hanem a megtermelt nemzeti jövedelemtől függ. Ezért csak azt az utat járhatjuk, hogy fokozatosan, rendszeres intézkedésekkel differenciáltabbá váljanak a munka után élvezett jövedelmek, ugyanakkor a családi bevételek mind jobban kiegyenlítődjenek. Kádár János a párt X. kongresszusán, a Központi Bizottság beszámolójában leszögezte: „A párt az elmúlt négy évben is azt az elvet követte, hogy a szocializmus építésével a dolgozók életszínvonala rendszeresen emelkedjék; így lesz a jövőben is. Ugyanakkor ismét hangsúlyozni kell azt is, hogy felelőtlenül nem ígérhetünk, ezután sem lehet semmiféle meg nem termelt nemzeti jövedelmet elosztani, de még a megtermelt nemzeti jövedelemből is csak annyit, amennyi belőle fogyasztásra fordítható Sokféle szemüveg Tegyük föl az elsőt. Bizonyos mércéje az is az élet- színvonal emelkedésének, hogy 11 százalékkal több, összesen 63 milliárd forint értékű vegyes iparcikk fogyott el 1973-ban, mint 1972- ben. Egyebek között eladott a kiskereskedelem 265 ezer villamos hűtőszekrényt, 67 ezer személygépkocsit. Lássunk csak most egy újabb dolgot, másik szemüveggel. Tavaly, a központi bérintézA TF.J ÉLET. ERŐ, EGÉSZSÉG! (MTI-íoto — KS) elmúlt hónap különösen kiemelkedő sikert hozott. A tavalyi bázishoz viszonyítva húsz százalékkal megugrott a tej- és sajtfogyasztás Hevesben. Ami külön említést érdemel: már vége az árcsökkentésnek, de a roham nincs szűnőben. Tehát mindenképpen nyertünk. Azaz nem mi, hanem a tej ... Gratulálunk. A tejnek! __ __ émaklvav); k edések hatására az állami iparban 9,5 százalékkal növekedett a havi átlagbér, s 2527 forintra rúgott. Ugrás volt ez, de persze nem mindenkit azonos mértékben érintett. A tanácsoknál és intézményeiknél például 2320 forintot tett ki a tavalyi havi átlagbér, ami mindössze 2,4 százalékkal nagyobb az 1972. évinél. S ha ehhez hozzátesszük, hogy az iparban a havi átlagkereset — ami az átlagbérből s a részesedési alapból fedezett közvetlen személyi juttatásokból áll — még magasabb volt, 2700 forint, akkor világossá válik az eltérés. Rendezzük tovább a kusza szálakat, s ehhez megint újabb okuláré kell. A teljesítménybérben dolgozó munkásnak lehetősége van a bérnövelésre, feleségének, aki ugyanabban a gyárban mondjuk anyagkönyvelő és havi fix fizetést vesz fel, nincs módja erre. Ö háromnégy évente jut fizetésemeléshez. Ha a családban a keresők valamennyien fix fizetést kapnak, akkor megtörténhet, hogy átmenetileg „áll” az életszínvonaluk, míg másoké halad. Sőt mivel az árak emelkednek, rövid időszakra viszonylagos életszínvonal-csökkenés is bekövetkezhet. Ennek fordítottja is történhet: amint egy családnál munkába áll a gyerek, érezhetően javul az életszínvonal; több a kereső, kevesebb az eltartott, nagyobb összeg jut a család egy-egy tagjára. A munkás és alkalmazotti családokban az egy főre számított összes bruttó havi jövedelem 1971 forint volt 1973-ban, 1588 forint 1970-bem. Azaz mérhető ezen A mezőgazdasági termelők idén a tavalyinál több vegyi anyagot, műtrágyát és növényvédő szert igényeltek a kereskedelemtől. A megrendeléseknek azonban csak egy részét sikerül kielégíteni, az érdeklődés olyan nagy. Mindent egybevetve azonban a termelők a tavalyinál több kémiai anyagot használhatnak fel az év első négy hónapjában —, mint arról az Agrotröszt illetékesei tájékoztatták az MTI munkatársát. Május elejéig 7 százalékkal több talajerőpótló anyagot használt fel a mezőgazdaság az elmúlt év azonos időszakához képest. 544 000 tonnányi műtrágya talált vevőre, a jól bevált levéltrágyából pedig 1,3 millió litert értékesítettek. Jelentős, hogy mintegy 50 százalékkal több Ids csomagolású műtrágyát értékesített a kereskedelem —.összesen 8600 tonnát —, s ez jó szolgálatot is az életszínvonal növekedése. Persze, amikor viszont születik egy gyermek a családban, akkor kevesebb jut egy főre, négyfelé oszlik az az összeg, ami addig háromra tagolódott. Ám nem egészen, ugyanakkor többletjövedelemhez is jutnak, a két gyerek után élvezett családi pótlékkal... Ahogy tehát a nagyon egyszerű példa bizonyítja, nemcsak az átlagok takarnak jelentős eltérése- . két, hanem a család életszín-\ vonala is más és más lehet adott időszakokban. Adni és kapni Sokatmondó tény, hogy 1974. márciusának végén 68,1 milliárd forintot tett ki a lakosság takarékbetétje. Ezerféle dologra gyűlik a pénz, de ne feledjük, a megtakarításhoz az kell, hogy legyen miből félretenni. Hasonló beszédes tény — elgondol- koztatóan az —. hogy míg a jövedelmek a munkás és alkalmazotti családoknál négy év alatt mindenképpen növekedtek. gyümölcsből, főzelékféléből, zöldségből ugyanannyit fogyasztanak, mint 1970-ben. A paraszti és kettős jövedelmű háztartások még kevesebbet... Kapni minden ember, valamennyi család többet szeretne a közösen megtermelt javakból. De azt senki nem tévesztheti szem elől, hogy a dolgok sorrendje így kezdődik: többet adni. A nagyobb és értékesebb terméktömeget előállító munka, a társadalom javait gyarapító tevékenység ugyanis nem egyik, hanem egyetlen forrása annak, hogy a jobb élet iránti vágyaink teljesülhessenek. Mészáros Ottó tett a kis üzemekben, házi- kertekben. A termelők 1,7 milliárd forint értékű növényvédő szert vásároltak az év első négy hónapjában, mintegy 350 millió forint értékkel nagyobb mennyiséget, mint egy évvel korábban. A tavaszi időszakban a mezőgazdasági üzemek egynegyedével több növényvédő szert használtak fel, s így az üzemi igényeket általában kielégítette a kereskedelem, igaz, hogy néhány speciális készítményből nem tudták kiszolgálni az anyag- beszerzőket, vásárlókat, de helyettük más készítményeket ajánlottak. A gyomirtó szerek közül az igen jól bevált Gramox-One-ből nem volt elegendő, miután a hazai üzem — a külföldi alapanyag hiánya miatt — csökkentette a termelést. A házikertek részére szintén a tavalyinál több növényvédő szert biztosítottak. Heves megyei Ifjúmunkás napok Tovább folytatja útját a KGST és a szovjet—magyar barátsági szerződés jubileumára készült vándorkiállítás megyénk üzemeiben. A Heves megyei ifjúmunkás napok megnyitása óta a Gagarin Hőerőműben és a Mátraalji Szénbányák Vállalatnál nézhették meg a fiatalok a kapcsolataink fejlődését méltató bemutatót, a héten pedig a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárában. majd a Finomszerel- gvár hevesi gyárában állítják ki a dokumentumokat, kepek«t, ____________ A megyei ifjúmunkás napok programjában szerepel még ezen a héten a gyöngyösi Izzóban sorra kerülő nőaktivaülés és az egri pályaválasztási tanácsadó ren dezvénye, az iskolai pályaválasztási felelősök és az üzemi KISZ-vezetők fóruma. _ WC.#mm* u. Mi _ Nagy az érdeklődés Féimiflllő tonna műtrágya talált ueuöre