Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

... hogy vállalja-e felelősséget értük: én, mint én és én, mint a társadalom? Mert a mondat úgy hangzik- Ugye: minden, ami ebben az országban történik, azért felelősek vagyunk. Egymásnak, magunknak. Mindenkinek De értük is vállaljak felelősséget? Más szóval, nem is ők a tulajdonképpeni vétkeseit, hanem én, mint egyén és mint a társadalom, aki és amely kellő időben, a kellő módon nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie, hogy ne történjen meg az, ami a minap megtörtént hazánk egyik városában.

Hogy miről van sző?

A történet, amiről sző lesz, ügy kezdődött, hogy két fiatalember tüzet ként egy hatvanéves férfitől, aztán valamelyikük nagyot ásított, mintegy ezzel is jelezve, hogy az élet unalmas, s ezen ellen mégiscsak tenni kell valamit. Nem az unalmas élet elten, hanem az unalom ellen. S ez nagy különbség ám. Tett is: úgy szájon vágta a tisztelt és gyanútlan nagyapát az egyik — lehet persze, hogy a másik volt —, hogy az nyomban hanyatt esett és agyrázkódást kapott Az unalom így részben elűzefcett, s az e körülmény fe- 'etti öröm, valamint a megnyugtató cigaretta hatása alatt a két fiatalember továbbsétált az élet és a vá- ■os útján, mígnem ismét össaeakadtaik egy ürgével, ki még arra is képtelen volt, hogy újból fellángoló unalmukat egy szál gyufa fényénél megszemlélje és Ízben tüzet adjon az újabb cigarettához. Természe- cs, hogy két ismerősünk közül valamelyik, vagy mind kettő, újból nagyot ásított, hogy a másik üssön és 1 követhesse ebben a pompás es ingyenes szórakozásban.

Ütött*: Ss. Vertek fs. Rugdostak Is. Aztán tovább Ultak volna, ha valaki nem szólt' volna az URH-nak. Mint kiderült, a két garázda ifjú már a hatvan éves i agy apa alapos megrugdosása előtt is unatkozott ité- tyen, s emiatt néhány rúgással már egy harmadik- valakit is megtanítottak arra: mindig érheti az embert váratlan meglepetés. Hogy miért az unalom levezette- ének e sajátos formáját választották? A kérdésre valahogy így hangzott a válasz: „...mérgesek vél- tűnik.” Mármint mérgesek, hogy unatkozniuk keltett.

Nos, eddig a történet, s e történet miatt a kérdés: vállalják-« felelősséget értük. Nem a bíróság előtt természetesen, hanem erkölcsileg, a lelknsroe- ret-furdalás erejéig, a szembenézés határáig, a társadalmi felelősség mértékéig? Hiszen ez a két fiatal garázda fickó nálunk nőtt fel, a mi rendszerünk neveltje, azazhogy nem megneveltje. Az egyik még húszéves sincs, a másik éppen hogy annyi. És há .hozzáveszem, nem egészen elszigetelt, egyedi eset ez és az ehhez hasonló, amikor az emberben rejtőző állat eluralkodik és az ösztön diktálja a tetteket, mármint az elemberteienedett ösztön, nos, megint felmerül a kérdés: felelős vagyok-e értük, vagy sem?

Elöljáróban le kell szögezni, azért a-tányért, hogy garázda elemek, legyenek azok a húszofi, Vagy . negyvenévesek, hol, hogyán és miként garázdálkodnak, legfeljebb csak azért érezhetek felelősséget, hogy adó- zij 1 forintjaimmal talán nem támogatom eléggé a rendőri szerveket. Mert egy URH autóba mindenütt lenne elegendő — csendes suhanása is elegendő ahhoz, hogy az effajta szórakozás utáni vágy .csendben maradjon. Sőt, azt is azonnal le kell szögeznem, hogy számukban azért végtére mégiscsak elenyésző esetek miatt eszem ágában sincs a már kérdésekben gyakran vitatott iskolarendszerünket, vagy ifjúsági mozgalmunkat bírálni, kulturális életünk beat-korszakáí vitatni.

Egész egyszerűen azt akarom mondán! és imJ, hogy betörőkért és stricikért, fékezhetetlen garázdákért, nehéz vérű kocsmai pillangókért, talponállói zsebmetszőkért, földön fekvőt markecolóért általában nem óhajtok felelősséget vállalni. Legalábbis nem olyan értelemben, hogy cikket írjak, vagy szónokoljak a tárgyban, miszerint tekintetes bíróság, vényé figyelembe az enyhítő körülményeknél, hogy a társadalom és ezen belül én is vétkes vagyok: nem fogtam le például a garázda kezét.

Egyrészt nem fogtam le a kezét, mert egyszer már akartam, de akkor olyat kaptam, hogy nyolc .hétig kezeltek utána és majdnem megbüntettek ennem is utcai botrány okozásért; másrészt a szentek társadalmában, az angyalok karában is volt ördög — ha az Ürnak és a Bibliának hinni lehet —, akit az angyalok kara és az Ür eltaszított magától. Szó sincs arról, hogy valamiféle valláserkölcsi alapokról hirdessem a bűnösök elítélését, egyrészt hol élnek itt angyalok'és. úr is csak kis „ú’-val többes számban van, de azt a józan ész alapján hirdethetem, hogy a társadalom nem fog állandóan lélekszakadva ide-oda rohangálni és lefogni a bűnözök kezét. Megvannak ehhez a társadalmon beiül az arra való intézmények. Különben is, miért csak akkor hivatkozunk a társadalomra, ha valakinek valami kell, mondjuk felmentő, vagy enyhítő körülmény, s miért nem akkor, amikor tenni kellene azért a társadalomértArról van szó tehát, hogy el tudok képzelni ugyan eseteket, amikor valóban magára hagyatottságában került a bűn útjára valaki, de tudom, hogy az esetek többségeben szándékosan követték él a gazéin- ''őrségeket, a garázda tetteket, s e tettek elkövetőitek önmaguknak kell érezniük a felelősséget: a bíróság előtt. A bíróság adott esetben az én lelkiis- . meretem és felelősségem: hiszek az ítéletükben és -megítélésükben.

Akad-e olyan ember szeles e hazában, aki nem volt a Mátrában, vagy nem készül ide látogatóba? Más kérdés: milyen élményekkel gazdagodva tér meg lakóhelyére. Erre az utóbbira keresünk most választ, felmérve az adottságokat és a lehetőségeket, amik örömet, meglepetéseket, csalódásokat okozhattak, kelthettek.

Válasszuk a legegyszerűbb módszert: Gyöngyösről indulva tegyünk egy képzeletbeli utazást. Tessék beszálhű a képzeletbeli autóbuszba, kényelmesen elhelyezkedni az üléseken. Mindenkinek van helye?

FARKASMALY^ Sütnek meg, nem törtetni semmi baj a motorral, akarattal álltunk meg. Tudják, hol vagyunk? Ez itt Farkasmály. Hányán hallották már róla? Pedig öreg pincéit, borházait, hangulatos, árnyas ligeteit valamikor gyakran meglátogatták a gyöngyösiek, a környékbeliek. Valóságos műemlékek a takaros borházak, amik állandó lakóhelyet adnak nehány családnak is.

Amióta az állami pincegazdaság ide telepedett, azóta a külső vendégek elhanyagolják ért a szép helyet. Nem is tudnának itt mit kezdeni. „Idegen terület”. Kár érte. Turistaparadicsom lehetne, ha akadna valaki, aki gondjaiba venné. Évekkel ezelőtt már tervezték, hogy csárdaféle vendégfogadót építenek: ide. Olyan lacípecsenyés, sültkolbasaos, pinceh idegboros tanyaheiyet. Aranybánya lehetne belőle, mert a kisva-, süt is megpihen a bejáratnál, de a kéklő hegyek felé kapaszkodó főútvonal, a 24-es is alig karnyújtásnyira van a pincesorhoz. Kőút köti össze fj az aszíaltszalaggaL f

Menjünk egy kicsit tovább; ha már .kinézgélődték magukat. Kapaszkodjunk fel a hegyre, a várost szinte szimbolizáló Sárhegy nyergére. Szép erdő, nagy kiterjedésű fennsík fogad bennünket, és egy parányi Ids kápolnácska, ... amolyan vadrfegényes, ősbe»- J zótos, furcsa növényekkel ' megszórt környezetben. Ez a Szent 'Ámiá-tó.

Még jól emlékeznek rá az idősebbek, hogy hajdanán; az ő ifjabb éveikben rendszeresen szerveztek ide olyan, majálisokat, vígságos népünnepélyeket, hogy nemcsak Gyöngyös ült a szekerekre, hanem a környező községek lakossága is: Abasár, Nagyré- de, de még Hort néhány családja is felkerekedett a Szent Anna-tóhoz.

Most nincs itt semmi. Az erdészet és a város régóta tervez ide valami parkerdőt, pihenőhelyet, de lassan haladnak előre a megvalósításban.

Ki ne ismerMATRAFÜRED.

né a kedves, vonzó parkjaival derűssé varázsolt első nyaralóhelyet? De itt meg kell állnunk. Nézzünk szét.

Akik fel akarnak hajtani valami italfélét, azok több üzletet, pavilont is találnak. De tejet csak déytán két óráig ihatnak. Hogy a tejet mostanában élénken propagáljuk, és akkor itt, egy ilyen látogatott helyen délután már nincs tej? A. presszóban kapni lehet. Igaz, az italbolt, a borkóstoló egész nap nyitva vau. Nálunk ez már így szokás.

Ebédelni? Aki ügyes, az talán kap helyet a kissé elöregedett Benevárban es a kissé szűkre méretezett kisvendéglőben. Langos, palacsinta kapható, imitt-amott gyümölcs is a nyári hónapokban, még kevés zöldségféle: paprika, paradicsom, a kisker üzletében pedig sült kolbászt es hurkát kínál a cégtábla.

Azért ez is valami. Hogy nem kifogástalan, nem egészen illik a mai világunkhoz? Sebaj, tessék ide jönni 1375 után és akkor már a Gyöngyszöv új szállodája mindenféle rangú és rendű vendégnek a kívánságát telMn- megy a Mrátan a

Ma

Jfesfteni tudja. Addig pedig .iá érjük be azzal, ami van.

Képeslapot tetszik tudni vásárolni, de más írásbeli anyagot, útikalauzt, helyismertetőt aztán semmit. Hogy mi az a Kallók völgye? És hol van itt Vörösmartyval kapcsolatban valami emlékhely? Ejnye, ki tudná ezt megmondani? Nincs idegen- vezető? Nincs.

Nem ajánljuk, hogy a főút mellől sétálni induljanak, mert a szemét eleg kellemetlen. mindenfelé, itt is, ott is „illegális” gyűjtőhelyeket alakított ki a lakosság, még az erdei utak mentén is. Aztán eligazító táblák sem nagyon könnyítik a sétát, amik tud- tul adnak, hogy merre, menynyi idő alatt lehet elérni.

A centrumnál tovább tehát nem ajánlatos mennie senkinek sem.

r c Ezzel Igazán ér.

SAaTO. demes dicsekednünk. Az autóbuszunknak ugyan nagyon nehéz helyet találni a parányi parkolóban, de a táj szépsége miatt a kényelmetlenséget el kell viselnünk. Tessék megállni itt, a tó partján- Arrébb a hegyvonulat csipkézett taraja, Galyatető háztetői és tornya, idébb a kitáruló hegy nyereg, amiben, mint nyitott tenyere ben húzódik meg a mesterségesen kialakított tó. Az ősi sásvilág már tűnőiéiben van. Méla szomarúfűzek bókolnak a parton, a lepedőnyi szigetecskéken, fából összeeszká- bált hidak nyúlnák át a vizek lagúnáján, és a túlsó parton egy kiszolgált olajfú- rótorony ágaskodik, mint kilátó. Rajta a neonbetűs szó; Sástó.

Bizony, ez a kisvendéglő csak amolyan erdei vendég- fogadó. De van és kínál is enni- és innivalót. Konyhája olyan aprócska, raktára any- nyira .szűk, hogy a több vendég már gondot okoz.

Igen, a bódék. Többen amiatt is szólnak, hogy rontják a tópart képet. Mégis, legalább léteznek. Valahogy így vagyunk a régi faházacskák- kal is,, amik itt a szállást kínálják a turistának. Kicsik is, elavultak is, rosszul is szellőződnek, de legalább vannak. Ott arrébb, a különböző vállalati hétvégi házak, azok igen, de hát az egy zárt világ.

No, menjünk tovább, mert még van mit megnéznünk

MÁTRAHÁZA.

Ha ide

megéri

kezünk, es kiszállunk a buszból, akkor fellélegzünk. Mégis ez már a huszadik század. Minden a magasabb kulturáltságot bizonyltja. Emeletes épületek, faragott kőből megcsinált váróhelyiség, utasellátó üzlettel. És a rengeteg turista, akik közül beutalóval legalább másfél ezren nézge- lődnek, sétálgatnak, mászkálnak. Igaz, kicsit kellemetlen, hogy a szennyvíz-csatorna megepitese miatt az utak egy részét feltúrták, hogy az átjelzéseket eltüntették, hogy tulajdonkeppen pihenők sem yarják az erdőben a szusszanni vágyót, de víz sincs egy korty sem, mert a forrásokat mind befogták a vezetékes vízrendszerbe.

A közeli kőbánya zaja még ide is elhallik, a turisták legnagyobb örömére.

Enni csak az egyetlen étteremben lehet asztal mellett, de ide reménytelen bemenni hétvégékén. Este nyolc óra után pedig még egy szelet kenyeret sem adnak. Szállást? Ha a Vörösmarty turistaház megfelel; de abba is a fővárosban lehet az ágyat elője- gyeztetni.

Ha valakinek valami baja támad, orvosi segítségre lenne szüksége, hát az esetleg az állami gyógyintézetben számíthat könyörületességre. Hiába jönnek ide az év minden szakában a hétvégeken ezrek és tízezrek, sportolók és kirándulók, orvosi ügyelet , nincs.

Sportolni? A valamikori sípályát az építkezések feltúrták, a ródlipálya is ott fut mellette. Szánkózni, sízni néhány tízméteres szakaszokon, lehet. Ez bizony, semmi. Erdei tornapálya? Talán, majd, ahogy Mátrafüreden is csak az előkészítésről hallani jó néhány hónapja.

Aztán vannak még bódék és boltok, hurkasütők.

KERESTETŐ. 4? *

—... mar nem

is út. Tessék kiszállni az autóból, bocsánat, az autóbuszból és betolakodni abba a kis buszocskaba, ami nem is olyan régóta hozza és viszi az embereket Mátraházáról a Kékesre. Döcögjünk fel mi is.

Megérkeztünk. Hogy mi vám itt? Hát, kérem, a megállónál még egy tenyérnyi fedett hely esem vár senkit. Jaj annak,

. akit itt elkap az eső. Ide évek óta ígérnek már büfét, presszót, de csak egy bódét sikerült elővarázsolni, meg egy mozgóboltot. Aki fafaragyá- nyokat akar, az a kis pavilonban vehet.

Menjünk fel a tetőre. A lépcsőkre tessék vigyázni, mert teljesen elkoptak. Esténként a világítás is gyen, gécske. De majd talán fent! Hogy itt az égvilágon semmi nincs az ország legmagasabb pontján? Ez igaz. Néhány sportház, arrébb egy üzlet, amiben hideg ételié!ét és valami innivalót is kérhetünk.

No és egy olyan hely, ahol ha valakinek szükséges ... "De hát előfordul, hogy a hét végén ez is zárva van.

Hogy miért nincs itt legalább egy kilátó? A tv-torony az más. Oda senki be nem teheti a lábát. Igaz, a Mecsekben és Miskolcon vendéglő, presszó is, de hót ez Kékes. Itt a tv-torony csak tv-torony, és az új is csak az lesz, ha a közeli jövőben megépül.

A turista meg menjen oda, ahová akar. Mi a csudát kell neki ide felcaplatnia? Mi az, hogy el lehet látni a Tátráig és a Tiszáig is? Honnan? A bokrok tövéből? Ugyan kérem!

Aztán nagyon komolyan; egy szép emlékmű a felszabadítóknak. De hát ezt is szinte elzárták, mert kinél; lesz kedve még egyszer az életbe /elmennie a Kékesre, a nagy SEMMl-NINCS-be?

Valamikor egy Mátraháza— Kékes közötti lanofka is szerepelt a tervekben.

GALYATETŐ.

MÁTRASZENTLMKi;.

Sajnos, nincs szerencsénk, A galyatetői nagy üdülőt évek óta renoválják, ezért a turistaétterme, ugye...?

Néhány bódé viszont látható az üdülő főbejáratával szemben. Arrébb, még egy hajdanvolt sportpálya is a poraiba hullva, hogy távolabb egy sehová nem vezető kilátó kínálja az élményt, ha a fák* koronája nem zárná el a kíváncsiskodó tekintetét.

Aztán kis hétvégi hazak, és magánépületek, és a vendég - mehet istenhírével, jo reménnyel a szentek faluja irányába.

Ua iturere téved, akkor a

TANULSÁGOK.

Vadvirág fogadja alig érthető másodosztályú árakkal, 1st. vánban pedig a Vidróczk, - csárda olyan kevés hellyel, hogy ide reménytelen dolog még csak ajtót is benyitnia.

Igen, van még az Ágasvár, az Óvár, a Nyestevár, ahol régi üvegfúvó huták kemence- maradványai nyújtanának érdekességet, de hát azokat megközelíteni? Azt a szerény- ke kis helytörténeti anyagot viszont percek alatt „felélhetjük”, amit a művelődési házban találhatunk. De legalább itt ez is van már.

Bizony, bizony,

még nem készültünk fel a modem turizmusra a Mátrában. Valami szerényke kezdet már felfedezhető, de ettől még messzire van az „igazi”.

Szállás sok helyen nincs, néhány üdülőhelyen pedig -a fizetővendégszolgálat 6©git. De télen az sem. Űt a Mátrába és a Mátrában ma már megfelelő állapotban található. Innen aztán egy métert sem mehet le az autós. Erdei pihenő csupán Mátraszentim- re és Mátraszentistván elágazásánál várja. De ez is csak egy laposabb terület, néhány paddal.

Tízezreket sem ennivalóval, sem innivalóval nem tudunk ellátni a hétvégeken. Gyümölcs- és zöldségféle csak szűkösen és nem is a legjobb minőségben található nyaranta.

Több szolgáltatóház is épült az utóbbi evekben, de ezek nem felelnek meg az igényeknek, mert a Patyolat például három hétre ígérte csak visz- sza a tisztaruhát.

Akad helyi tanács, amelynek a tevékenységét évi 80— 100 ezer forinttal „támogatja” az üdültetés fejlesztésére hivatott bizottság. A Mátra nem „helyi” ügy. Naiv dolog lenne a helyi tanácstól azt várni, hogy nem létező, illetve szűkös forintjaiból tegyen itt helyre mindent. Ismerjük a vonatkozó gazdasági bizottsági döntést is. De hát évek óta még egy helyben toporgunk, ügyeskedünk, toldozunk- foltozunk, filléres megoldásokra mondjuk ki, hogy „végre valami”. Az érintett vállalatok „nem látnák üzletet” a Mátrában. Kivéve a Gyöngy- szövöt, amely belevágott az első szálloda megépítésébe és sikerrel, sok támogatást kapva mindenhonnan. Tehát mégiscsak „üzlet” a Mátra.

De addig is, amíg az „igazi” el nem kezdődik, az átmenet megkönnyítésére be kellene vonni nagyobb mértékben a kiskereskedőket, magánvállalkozókat, mert a semminél sokkal több a valami. Kis gyümölcs-üzletek, italos büfék, kifőzések, hurka- és palacsintasütők kellenének tucatszám.

A Kékes pedig nagyon sürgősen megkövetel egy egészen magasszintű tanácskozást. Merjük kimondani: szégyen az a Nagy Semmi, ami megdöbbent mindenkit, aki olyan nagy várakozással indul el az ország legmagasabb pontjának megtekintésére. Hát: csak „tekinthet”.

Evekkel ezelőtt már a Hun- gária-Hotel akart ide egy korszerű szállodát, de-hát-a-természetvédelmi bizottság közbeszólt. Megvédte a semmit. Az eredmény pedig ennyi, amennyi most vau, a legkietlenebb, leglehangolóbb környezet.

Kedves utasok, végigjártuk a Mátra deli részét. Búcsúzunk tálán azzal, egymástól, hogy akad itt azért szépség, gyönyörködtető táj is. A huszadik század pedig majd megérkezik az autóbuszok százai és a személygépkocsik tízezrei után.

Reméljük, nem kell az ez- redjordulóig várni rá.

Tartsák meg jó emlékezetükbe a Mátrát, amely végül is vétlen minden bősz- szúságukban.

. ß» Molnát Ferenc