Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
Tejipari újdonságok: A borsodi sajtcsalád Apróhirdetés ALLAS r Az országos szarvasmarhaprogram megvalósításával egyre nagyobb tejkészletekkel rendelkezünk. Közismert, hogy a magyar táplálkozási szokások miatt hazánkban nem fogyasztanak annyi tejet mint a szomszédos országokban. mint amennyit a korszerű étkezési normák szerint kellene. Nos, a növekvő tej mennyiségnek csak egy része kerül vissza a fogyasztókhoz a közvetlen feldolgozás után. Az egymás után létesülő tejporüzemek is egyre jelentősebb mennyiséget dolgoznak majd fel, hogy a terméket szélesebb körben Is felhasználhassák, például akár takarmánykészítéshez is. Ugyanakkor ott van a másik jelentős hasznosítási terület: a tejtermékek gyártása. Tavaly még úgy tartották számon, hogy hazánkban százféle tejtermék kapható. A tejipar szakemberei azonban újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Az ömlesztett dobozos sajtok, a Csárdás, a Mackó, a Budapest, a Sonka ízű, mindenütt kaphatók az országban. Meg- állaoítható azonban, hogy ezeket csak bizonyos vevőkörök kedvelik. Szívesen veszik meg ezeket a termékeket azok, akik a hagyományos sajtízeket részesítik előnyben a többi sajtokkal szemben. A Borsod megyei Tejipari Vállalat a termékcsoport bővítíése érdekében újabb, magyaros ízekkel kísérleteseit. A szakemberek arra törekedtek, hogy az új termékek sz észak-magyarországi tájjellegű ízekkel rendelkezzenek. Innen származik a nevük is: a borsodi sajtcsalád. Az egyelőre négy féle ömlesztett sajtból álló termékcsalád a napokban kerül a legfőbb zsűri: a vásárló elé. Az ötlet születése felől érdeklődtünk a Borsod megyei Tejipari Vállalatnál. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen előkészületek előzték meg a mostani bemutatkozást? A tejipari vállalat szakemberei w mint megtudtuk «■* abból indultak ki, hogy borsodban, és Hevesben is sokan kedvelik a magyaros ízeket. A hagyományos ízű sajtokról viszont sokan lemondanak étrendjük összeállításakor. Az előzetes próbagyártások után megállapítható volt, hogy a magyaros zamatú sajtoknak nagy keletje lesz: érdeklődve várják megjelenését az ország más megyéiben is. Az aba- úiszántói üzemben készülő újabb tejipari ínyencségekből azonban elsősorban a vállalat működési, ellátási területén, Borsodban és Heves megye egy részén szeretnének eleget biztosítani a boltok számáraNem titok, hogy a kísérletezés időszakában 15 féle receptet próbáltak végig. Mindegyik alapján kitűnő ízű sajtokat sikerült előállítani. Most egyelőre az üzemszerű gyártáshoz a négy legkedveltebbet választották ki. A szakemberek hozzáértésén, szakismeretén kívül másra nem gondoltak, mondjuk a fogyasztóra? De igen, a tejüzem nődolgozóinak véleménye alapján is minősítették az új termékeket. A fogyasztásra „kitett” sajtok közül végül is azok lettek a favoritok, amelyekből a legtöbb fogyott. Azóta sok tapasztalat igazolta: a kettős zsűrizés jó eredményt hozott, az új sajtok iránt máris nagy az érdeklődés. K-ki az illése szerint A tejiparnál biztosra veszik, hogy aki a magyaros, borsodi tájjellegű ízeket kedvelik, a négy új sajtféle között könnyen talál olyat, amilyen az ízléséhez a legközelebb áll, amit aztán később is szívesen vásárol. Az ízesítést ugyanis úgy oldották meg, hogy csak természetes anyagokat használtak, amelyek önmagukban is jelentős tápértékét képviselnek. Ezek az ízesítők nem gyári eszenciáit, egyik-másik egészen kis részeiben, elemeiben fel is lelhető a sajtban. Vegyük sorba az új termékeket. Az első a borsodi paradicsomos sajt. ízesítése a négy új sajt közül a legenyhébb. Feltehetőleg azok kedvelik meg, akik az erősen fűszerezett készítményeket nem szeretik, de a paradicsomost igen. Ennél fogva valószínű a gyerekek is szívesen fogyasztják majd. A sajt színe egyébként halvány vörös. A készítéshez használt sajt íze mellett enyhén paradicsomos íz érezhető rajta. A felhasznált paradicsomsűrítmény aránya igen szerencsés, a sajtéval együtt kellemes ízhatású. A második a borsodi zöldséges sajt, amelyik enyhén zöldes színű, vagy esetleg az összetételtől függően sárgás. A készítéséhez használt, adagolt zöldség csak alig érződik. Apróbb szemcsékben látható is az ízesítő anyag. Ezt is inkább azok keresik majd, akik a magyaros ízek közül is az enyhébb fokozatokat szeretik. A harmadik a borsodi gulyás sajt olyannyira megnyerte a szakemberek és a kóstolók tetszését, hogy csaknem biztos sikerre számíthat a boltokban is. Ilyen különlegesen finom gulyás ízű sajtot eddig még sehol sem állítottak elő. Enyhén rózsaszínű, az ízesítő anyagok apró részecskéi láthatók benne. A gulyás sajt fűszerezettsége jellegzetesen magyaros, nagyon kellemes, nem túlságosan erős. Az ízesítő anyagokkal bevitt fehérjekiegészítők a sajttal együtt értékes táplálékot adnak. Ennek kikísérletezésekor azokra gondoltak. akik a natúr sajtokat egyáltalán nem szerették. Értesítjük lakossági és közületi vásárlóinkat, hogy a Vöröshadsereg út 4. sz. alatti 105. sz. NTYOMTATVANY-boltunk áprilistól kezdődően, reggel ö-tól fél 5-ig. egyfolytában TART MVITUA. Heves megyéi Iparcikk Kisker V. AZ ötÁ Mátrái Művei (Gyöngyosöroszi) {elvételre keret villanyszere! őt* vtllimóStélepkezelőf képesítéssel Műszakbér megegyezés szerint, a gyakorlati időtől függően. Jelentkezés a Bányaüzem vezetőségénél. A negyedik a borsodi fűszeres sajt piros, természetesen a paprikától. Nem hiányzik azonban belőle a bors, és a többi,’ hasonlóképpen eyős fűszer sem. A sajt ízén kívül a magyar paprika is érződik. Ezt a sajtot a házi, mégpedig az északi megyékben kedvelt házi kolbász fűszerezettségé- hez hasonlóan alakították ki. Azoknak, készíti a Borsod megyei Tejipari Vállalat abaújszántói üzeme, akik egyébként is szeretik az erősen fűszerezett ételeket. Mondani sem kell, hogy ez a sajt egyúttal kiváló sör- és borkorcsolya is lesz. Sok függ a fogadtatástól Mindegyik új sajtra jellemző, hogy könnyen kenyérre kenhető, hamar készíthető belőle szendvics, csomagolási formájánál fogva pratikus tízórai, kis helyen elfér. Ha otthon, a konyhában készítünk ezekből a sajtokból, a vendégeknek, családtagoknak igazán nem kell sokáig várni a vacsorára, a tálalásra. Nem közömbös, hogy ezeket a sajtokat milyen áron hozzák forgalomba. Jó hír azoknak, akik a magyaros ízű sajtokat megkedvelik, hogy az új ínyencségeket is az ömlesztett sajtok átlagárán lehet kapni. Az ízesítő anyagok Összhangja miatt elképzelhető, hogy az enyhébben fűszeres sajtokat — például a melegüzemekben — védőételként vezetik be. Az új sajtok alapanyaga olyan, hogy a hagyományos sajtoknál jobban kenhető, így többféle tálalásban is asztalra kerülhetnek. A tejipari vállalat szakemberei kíváncsian várják, hogy a vásárlók hogyan fogadják a borsodi sajtcsaládot. Ha az új termékeket keresik, megkedvelik, a későbbiekben tovább bővítenék a tájjellegű ízesítésű sajtok számát. (X) Közmű- és Mélyépítő Vállalat gyöngyösi építés- vezetőségére felvételre keres gyakorlatiéi rendelkező munkaerőt pénztárosi munkakörbe, 0 © Jelentkezés, Gyöngyös. Kertész u. 2. EpitésvízetőnéJ 7—8-ig. TAURUS ABRONCSGYÁR fel vesz három műszakos munkára 18. életévet betöltött szakmanélküli férfi, női dolgozókat. Étkezést, vidékiek részére szállást biztosítunk. Kereseti lehetőség munkaköröktől függően. Jelentkezés a munkaügyi főosztályon, Budapest, vili., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. RAKTÁRI MUNKÁRA 18 éven felüli fiatal munkaerőket keresünk. Kereskedő szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők előnyben. Adminisztrációs munkakörbe gépírni tudó NŐI MUNKAERŐT számlázáshoz felvesz Qnk. AMFORA ÜVERT, Eger, Cifrakapu tér 24. Elcserélném Balas- Műszaki vizsgázott sagyarmati 2 szobás símca 1000 eladó, szövetkezeti lakáso- Kolozsvári. Abasár. mat hasonló egrire. Gyógyszertár. Fondain Andomé, - _ °---------—-rr-r B alassagyarmat, En- Teljesen uj oldal- gels u. 9. kocsi Pannóniához összkomfortos szövetkezeti, társasházi eladó. Bocsi Lajos. Füzesabony, Kossuth 39. lakást keresek meg- Műszaki vizsgá- vételre „Minden zott 350-es Jáwa el- megoldás erdekel adó. Heves Kossuth 990” jeligére az egri u 36. mrdetóbe. —__ -ÜD-üg-pSTSTEger belvárosában rnelygépkocsi sürgő®ZÄ, luJ: sen eladó. Érdeklőd- doszobas családi ház pppr rr.»o tpie- részben beköltözhe- ™ ®ger> 68 82 1 tőén fizetési kedvez- jgj}on:_____________ m énnyel sürgősen Trabant 600-as eladó. Érdeklődni: most vizsgázott, ga- Ady E. u. 39. razsírozott és csaláÁzonnali belépésre keresünls W. C.-kezclökct Eger város területére. Eger Város Tanácsa Mélyépítő és Városgondozási Üzeme Eger, Homok u. 26. RÖVID ES KÖTÖTTÁRU SZAKMÁBAN jártas dolgozót felveszünk. Röviköt. Nagykor. Váll. Eger Felszabadulás tér 1. sz. Az egri Mező' gazdasági Szakmunkásképző Is kola GYORS- ÉS GÉPlRONÖT KERES AZONNALI BELÉPÉS SEL Jelentkezés az iskola igazgatójánál. Az Országos Mentőszolgálat Heves megyei Szervezete felvételt hirdet: ápolói állásokra Eger—Gy8 ngy ösPétervására mentőállomásra. o o Jelentkezés: Eger. Mentőállomás, Sza- lapart u. 7—17 óra között. Az EMÁSZ Vállalat Egri Üzemigazgatósága villanyszerelő és segédmunkás munkakörbe egri, valamint változó munkahelyre 20 főt alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Eger, Sas út 5. sz. alatt, üzemosztályon. Felveszünk tihanyi üdülőnkbe májustól — Októberig képesített SZAKÁCSOKAT ÖNÁLLÓ FÖZÖNÖKET, GAZD- ASSZONYT. BESZERZŐT (gkv. logosítvány szükséges). TAKARÍTÓNŐKET, KONYHALÁNYOKAT, FELSZOLGÁLÓKAT Éjjeliőrt Elhelyezés, étkezés biztosított Bérezés kollektív szerződés szerint megállapodás alapján. Jelentkezés írásban, szakmai képzettség. gyakorlat megjelöléssel, fizetési igénnyel. ..Belvárosi Országos Vállalat 5713” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Budapest, Felveszünk autószerelő, erőgépszerelő, karosszérialakatos, autófényező szakmunkásokat. Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Gépjavító üzeme, ■ Eger, Rákóczi U. 66. FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUN. KASOKAT SÜRGŐSEN FELVESZ a Tihamérl Malom, Eger, Kertész u. X72. sz. alatt. 3 szobás összkom- íj*. !lati Káló förtös. kőzpontifűté- Bcr.i . 1 uzesabony, ses kertes ház 30 Mátyás u. 30. Teledb termő gyümölcs- fon: Eger 11-30. _____ f ával beköltözhetően jó állapotban levő eladó. 3033 Rózsa- 407-es Moszkvics el- szantmárton, Lenin adó. megtekinthető '*-• ___________délután 13-tól, Eger. G yöngyösön Török XIII. Mészfnű lakó- Ignác u. 14. sz. alatt telep 4. ép. Bervai házrész beköltözhe- út. tőén eladó. — CT rendszámú Tra- ai .íiÍSiJÍ," bont Combi eladó. Váradl, Eger. Cifraeladó. Győri György „ r,.hoi-, Eger. Felszabadulás Kapu u" 4J- LseDOlc tér 1. szári. VEGYES Egerben, 1 szoba- konyhás, mellékhe- - w lyiségekből álló ház- m^kkícsi megkímát. rész eladó. „212” jel- 3?iaómbSi elSió igére, az egri hlrde- l^f^óczl ufsí tobe_________________(TUZEP mellett) ■ H atvanban, a vá- jo állapotban lévő ros központjában, 360 egytüágyas kötőgép n.-öles közművesített eladó. Eger, Hadtelken, kétlakásos nagy u. M/S. Teleház eladó. 3 szoba- fon20-40.__ k omfortos ^ azonnal : q qo nb kétanyás beköltözhető. Bástya méhcsaládok eladók. u- 4- Makiár, Lenin út 47. Hatvanban eladó 2 2 db öthónapos szobás családi ház, süldő eladó. Eger, mellékhelyiségek. Kolozsvári út 3. kel, kerttel. A ház- (Kanada) ban füszerüziet van, 2 db Mib. 3 lóerős melyért a vállalat ha- benzinüzemű stabil vi 900,— Ft bért fi- motor jó, állapotban zet. Érdeklődni: Kő- eladó. Nagyfüged, les Sándor, Hatvan, Jakab Albert, Fel- Balogh Adám u. 19. szabadulás u. 40. A VASVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT egri kirendeltsége, Eger, Nagyváradi u 18. GYORS-GÉPtROKAT alkalmaz. Jelentkezés. 1 munkaügyi osztályom Eger. Május 1. u. Méhcsaládok, 25 6. számú ház eladó, fekvő Nagyboconádi Két szoba, konyha káplárban — részbeköltözhető. Érdek- Jetekben is eladó, lődnl de. 10-12 óra M“e£. ES£r- ^néközött. _zich Karoly ut 16. __ A ntik, Andornakt :Vyán, alacsony házhely 'elaüiL lába- «ekrteylce, két aj- zattal. építési enge- tüva ' e * déllyel. Érdeklődni: ado- E6er, Hibay u. Eger, Lenin út 184. 13’ JÁRMŰ A Megyei Kőnyv._________________tár olvasószolgálata i , Skoda Sport Coupé áPi-ttis 17-én, szerdán Tlyolc hónapos el- 9—14 óráig szünetek adó. Eger, Május t. A délutáni nyitva út 28. Telefon: 24-08. tartás változatlan. INGATLAN Heves megyei Vízmű Vállalat hatvani Üzemvezetőségéhez RAKTÁROST FELVESZÜNK Jelentkezni; Hatvan, Balassi u. 3. Vízművek. 3 szobás. kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Eger, MaKlári út 169. Érdeklődni: Eger. Kertész u. 148. Felsötárkány. FŐ út 33. szám alatt, 260 n.-öl házhely eladó. Érdeklődni: Felsőtárkány, Fő út 184, vagy Eger, Szálloda u. 2., Ill, em. l.___ F eisőtárkányban, Fő úttól 300 m-re, víkendtelkek eladók „Panoráma 152003” j élig éré, az egri hirdetőbe. Kétszobás családi ház eladó. Eger, Bástya u. 14. Érdeklődni 17 órátóL llőllalat EGRI GYÁREGYSÉGE azonnali belépéssel ALKALMAZ — lakatos, hegesztő, marts, TMK-lakatós és TMK-villanyszerelő szakm mkásokat, — I fő autóbuszvezetőt. fizetés: kollektív szerződés «rennt K3ml5-Füzesabony -Makiár útvonalon busz járatat alkalmazunk. Jelentkezés; Eger, Lenin üt 261. Munkaügy. Családi ház, beköl-. tózhétően eladó. Eger, Andrásbíró u. 8. Strandra néző két- «zobáa, szövetkezeti lakásom OTP-köl- esön átvállalással, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Eger. 55-04 telefonon, 12—13 óráig. Az Egri Vas cs Fém Ipari Szövetkezet a Sas úti és a Mária úti telepére női munkásokat keres felvételre, betanított munkára. Jelentkezés Eger, Dobó tér 9. sz. alatt. Olvassa (l OléfLLiiuiq&í A MÁV KITERÖGYÁRTÚ ÜZEM, GYÖNGYÖS felvételi Elír del pénzügyi, számviteli területű képesítéssé] és gyakorlattal rendelkező ELŐADÓT, érettségizett gyors- és gépírónőt, továbbá gyalus, marós, lakatos szakmunkásokat, és segédmunkásokat, bérezés: vasipari besorolás szerint. Segédmunkásokat átépzünk betanított munkakörbe. A környékről bejáróknak autóbuszt, a távol lakóknak moderú munkásszállást úztosítunk. Télen tkezni lehet a KttérŐgyár Személyzeti és Oktatási 'al&mint a Tervgazdasági és Munkaügyi osztályon. i